A KAPUBAN
SZEMÉLYEK:
- ANDRÁS GAZDA
- GÁSPÁR GAZDA
- JULI, A PESTI CSELÉD
- ESZTER
JÁTSZOTTÁK A MEDGYASZAY VILMA SZINPADJÁN 1913 NOVEMBER HÓBAN: BOLDIZSÁR ANDOR, PAP JÁNOS, VIDOR FERIKE, SZALONTAI FERIKE.
(A nagy cifra kapu, előtte kis lóca, annak a sarkában ül András gazda.)
ANDRÁS GAZDA.
(Ül, ül s a Kis Ujságot olvassa, igen, igen csóválja a fejét.) Affene az ujságját, csak bolondítja a népeket.
GÁSPÁR GAZDA.
(Jön.) Mit csóválja kend a fejét, András koma?
ANDRÁS GAZDA.
Affene az ujságját, csak bolondítja a népeket.
GÁSPÁR GAZDA.
(Köp.) Minek olvassa kend!
ANDRÁS GAZDA.
Hát minek!… Nem lehet el az ember bosszuság nélkül. Osztán mióta az én természetem az asszonyozástul mán elment, hát sose veszekedik velem az Eszter. Osztán mondok, így nagyon csendes ez a rohadt világ, még a nyál is megposhad az ember szájába, – hát mondok, legalább az ujsággal mérgesítem magam. E legalább mindig tele van veszekedéssel.
GÁSPÁR GAZDA.
Osztán, amit az az ujság ir, az a veszekedés, az egésséges kendnek?
ANDRÁS GAZDA.
Affenét! Nekem az az egésséges, akit én veszekszek erre a becstelen komisz, rossz ujságra. Hallottak ilyet, most is mit irnak azok a zsidók. Hogy a gróf Tisza István abba mesterkedik, hogy végérvényesen eladja az országot.
GÁSPÁR GAZDA.
A nehézség gyűjjik rá, az attul kitelik, verjenek diót a csontjával!
ANDRÁS GAZDA.
Kitelik! Kitelik!… Hásze, bár kitelne!
GÁSPÁR GAZDA.
Micsoda!… Hogy elaggya az országot!
ANDRÁS GAZDA.
Hát.
GÁSPÁR GAZDA.
Pízir!
ANDRÁS GAZDA.
Nem is tobákér! Vessz meg! Pízir hát, a zistenit! Még pedig mennél több pízir!
GÁSPÁR GAZDA.
(Igen szeliden) Ejnye, András komám, mán aztat kezdem hinni, hogy fel kell vinni kendet Pestre; a kösség kőtségén; a Pásztor intézetbe; beótani; veszettségtül.
ANDRÁS GAZDA.
Ejnye, ejnye, milyenek ezek a bukó falusi marhák! Hát ide süssék kend; mint Krisztus urunk, én is mondok kendnek egy példázatot.
GÁSPÁR GAZDA.
No.
ANDRÁS GAZDA.
Hát vót nekem tavaly egy rossz tehenem. Az asszony örökölte a nagyannyárul, de ippen olyan cudar vót, mint a vén öregannya, nem adta le a tejet, míg lőccsel nem gyámolítottam. Sovány vót, keszeg, erkölcstelen büdös egy dög. Má nagyon unatkoztunk vele, csak az asszonynak nem igen vót kedélye eladni a marhaállományt, mert hogy örökölte, mint mi ezt az országot. Hanem osztán mégis kiódoztam a szavazatját, osztán körülnéztem, hogy lehetne elcsaklizni a dögit. Becsaptam osztán vele nagy ésszel a monori zsidót, de jól… Osztán tavaly arra kerülök, hát látok a zsidó udvarán egy jóféle tehenet. Olyan gyönyörű vót a, mint a harmat, csak úgy rengett a husa, még a gané is, aki a farára vót ragadva, olyan jól állott rajta, maj megöleltem, – az én tehenem vót!… Mondok a zsidónak: mi a nyilát tett evvel a naccságos úr! Hát aszongya: Hej András gazda, becsapott kend evvel a tehénnel, nagyon sok pízt tanáltam érte adni, hát muszály felhizlalni, mert máskép nem fizeti ki nekem magát!… No lássa kend!… Azér mondom én, hogy… csak hadd aggya el Tisza István koma az országot!… Hej istenem, csak gondolja fel kend, micsoda egy országot tudna hizlalni ebbül egy Rócsild, ha megvenné!… Ni csak te, ki gyün ott!…
GÁSPÁR GAZDA.
Hun.
ANDRÁS GAZDA.
(Nézi s a bajszát kezdi csipegetni.) Ott e.
GÁSPÁR GAZDA.
Az a, Máté Juli, amék Pesten szógáll, osztán most haza gyütt egy kicsit látogatóba.
ANDRÁS GAZDA.
Hű a kisbicskáját de fogamra való!
GÁSPÁR GAZDA.
Iszen most mondta kend, hogy már elment az asszonyozástul a természetje.
ANDRÁS GAZDA.
Az asszonyozástul el! De az ilyen pesti egyénekkel szeretek elenyegni.
JULI.
(Jön.) Dicsértessék…
ANDRÁS GAZDA.
(Dörmög s mohón bámulja, magát illegetve.)
GÁSPÁR GAZDA.
(Higgadtan néz rá.)
JULI.
(Kihivóan, csinált szemérmeskedéssel megy át előttük. András gazda elébe löki a botot.) Jaj ne izéljen András bácsi; ejnye ne froclizzon má no, azzal a bottal. Be fura szokása van. Nohát eresszék mán, mit gondol. (András gazda egy kicsit játszik vele, a bottal szurkálja, de Juli maga akarja, hogy ott maradhasson.) Be nagy maher, elmehetne Pestre…
ANDRÁS GAZDA.
Hát te.
JULI.
No… már mit akar velem!
ANDRÁS GAZDA.
Hát, mit is akarok, te,… nagy város az a Pest!
JULI.
Ó, ne izéjjen má no!
ANDRÁS GAZDA.
Te. Hány tányér rántott levest esznek meg ott fröstökre te!
JULI.
Ó, ne figurázzék má no! Még most is ilyen huncut, vénségire! (A kapun kiles Eszter.) Szépen esznek ott rántott levest, eltanálta, tudom én, hogy csak engem akar főzni… No, gyerünk csak avval a bottal!
ANDRÁS GAZDA.
(Melege van, zavarba egy kicsit, mert Juli igen közel riszálja magát az orra előtt) Hát csak azt mond meg legalább, hogy a pesti uraknak mind együttvéve hány réf gatya-madzag kell! Te!
ESZTER.
(Kiugrik.) Hijnye azt a!… (Csipőre tett kézzel megáll s a nagy haragtól hirtelen meg se jön a szava.)
ANDRÁS GAZDA.
(Lesunyja a fejét.) Hű, a kopogóját!
ESZTER.
Hát a feleségednek heteken át szót se vetsz te vén huncut, mikor ilyen fiatal feleséged van, te beszáradt fejü vén kutya! Pesti személyek kellenek neked! Azokkal kell néked elenyegni! Hogy ez a kapubálvány le nem szakad a szégyentül! Csakhogy rajtakaptalak! Csendőrrel vitetem ki ezt a szép virágot! Becsületes embereket kell neked kerülgetni! Hogy megáll itt neki, mint a tehen, ha vakarják!
JULI.
(Igen gyorsan pereg a nyelve.) Én nem állottam, van eszembe; csak szabad tán az utcán járni, megesne bele, hogy én ácsorogjak, nem tudom hogy jönne a ki nekem. Még hogy én állok meg, mint a tehen, nem vagyok én balhé, engem még a pesti fijatalurak se nagyon…
ESZTER.
Fogd be a szád te! De megnyílt kelepelője. Örülj, hogy én hallgatok! Hord el innen magad, míg egy szót se szólok, mert ha egyszer én feltátom a számat…
JULI.
(Megrántja a vállát, mint aki nem törődik az egésszel.) Felőlem… Kisztihand! (El.)
ESZTER.
Nézze meg az ember! Te meg befelé! Be a kapun! Nem a kapu előtt! Megájj csak, majd fogsz te nekem itt cicázni, pesti személyekkel. Csak azt lesd!… Gyere csak be, gyere! (Bemegy a kapun.) Lesz még lakodalom! Majd én itt némán fogok élni, ű meg pesti cifrákkal az én hátam mellett, megájj csak! (Elhal a hangja, mintha bement volna a házba s ajtócsapás.) Még se jösz?! Meddig várok még?
ANDRÁS GAZDA.
(Hosszú csend. Szíjja hidegen a pipát, feláll.) No hát istenálgyon koma!
GÁSPÁR GAZDA.
(Úgy tesz, mintha semmi se történt volna.) Má bemegy kend, koma?
ANDRÁS GAZDA.
(Kezet nyújt.) Bemegyek koma. Dóga is van az embernek. (Megy.)
GÁSPÁR GAZDA.
Itt hagyta kend az ujságot.
ANDRÁS GAZDA.
(Megáll, kiveri a pipát.) Fenének kell az ujságja… Lesz má nekem hálistennek, bosszuságba módom! Roggyon rá ház; az ország!… (Hirtelen kitör.) Szegény Tisza Pista! csak aztat sajnálom, az árvát, hogy hogy fel kell annak tekerni az eszit, hogy micsoda huncutsággal tudja az megcsinálni, hogy ezt a büdös vacak országot (a felesége után int) a nyakába tudja sózni valami Rócsildnak!… (El.)
(FÜGGÖNY.)