POLITIKA
SZEMÉLYEK:
- AZ EMBER
- AZ ASSZONY
Történik a ház előtt a tornácon egy csöndes őszi alkonyaton, mikor a tehenek bőgve indulnak hazafelé a mezőről.
JÁTSZOTTÁK A MEDGYASZAY VILMA SZINPADJÁN 1913. ÉVI DECEMBER HÓBAN: BOLDIZSÁR ANDOR ÉS SZALONTAI FERIKE
(A tornácon ül az ember, András gazda, és idegesen, mérgesen nézegeti az ujságját, rágja a kurta bajuszát. Az asszony, Eszter, jön-megy, ránéz, mosolyog rajta, végre egy kosár krumplival mellé telepszik. Vacsorára hámozza.)
AZ ASSZONY.
(Jön, megy.) No látod, hogy idebe is csakúgy lehet azt az ujságot olvasni, mint kinn a kapu előtt.
AZ EMBER.
Lehet fenét… Csak az az igazi… a kapuban!…
AZ ASSZONY.
De látod öregem, mikor így szeretlek; ha mán szavadat nem igen hallom is, legalább itt üldögélsz nekem a szemem előtt. (Elmegy.)
AZ EMBER.
(Megfenyegeti ököllel.) A ragya verjen meg!… Csak sokat kárálj, be szivesen megsuhogtatom rajtad ezt a tengeri nádat… Hogy engem így megfosztottál a politikai szabadságomtól… Ide bekiván, hogy itt hervadjak neki a házban, mint a virág. Pég de jól esik odakinn olvasni ezt az ujságot… Azelőtt a szép kapu előtt. Azelőtt a gyönyörü kapu előtt… Haj! Haj! Még az ujságnak se olyan az ize, mint odakint… Csak ki tudnám tanálni, hogy kössek belé… hogy elhegedülném a hátán a szent Dávid énekét… (Olvas.)
AZ ASSZONY.
(Visszajön egy kosár krumplival.) Mindig olvas, mindig olvas. Mi a gutát tud mégis kend olvasni abbul az ujságból… Úgy belebuvik mint a malac a herébe, csak a farka látszik ki… No. Há mi csinál.
AZ EMBER.
Hát olvasok!
AZ ASSZONY.
Mit.
AZ EMBER.
Politikát.
AZ ASSZONY.
Mi az a politika?
AZ EMBER.
A politika?
AZ ASSZONY.
Az.
AZ EMBER.
Hát a politika: politika.
AZ ASSZONY.
Jobb vóna, ha a bűneire gondolna kend. Ideje vóna mán gyónni eccer.
AZ EMBER.
Gyónni!… Nincs nekem semmi vétkem.
AZ ASSZONY.
(Nevet.) Na én tudnék egyet-kettőt mondani. Na hát tanítson meg mán eccer rá, mi az a politika!
AZ EMBER.
(Gondolkozik.) Eh, nem való az asszonynak.
AZ ASSZONY.
Mér osztán?
AZ EMBER.
Azér nem való Eszter, mer csak példábul tanul az ember. Mán pég, ha példát adnék a politikábul, Eszter, megharagudnál.
AZ ASSZONY.
Nem haragszok én az olyanokért, ahun tanul az ember.
AZ EMBER.
De bizony megharagszol. Mer az asszonyi természet nem veszi be a politikát.
AZ ASSZONY.
No mán igazán kiváncsi vagyok, mi az a politika!
AZ EMBER.
Eszter fiam, minek kell azt neked tudni!
AZ ASSZONY.
Tudni akarom, minek olvassa kend azt a sok ujságot.
AZ EMBER.
Ne kivánd Eszter!
AZ ASSZONY.
Azért is.
AZ EMBER.
Kivánod?
AZ ASSZONY.
AZ EMBER.
Óhajtod?
AZ ASSZONY.
Óhajtom!
AZ EMBER.
Esküdj meg rá.
AZ ASSZONY.
Mire?
AZ EMBER.
Hogy akarod!
AZ ASSZONY.
Nem esküszöm én.
AZ EMBER.
Akkor nem is akarod igazán!
AZ ASSZONY.
Hát esküszöm no!
AZ EMBER.
Tarsd fel az ujjod!
AZ ASSZONY.
Vén bolond. (Feltartja.)
AZ EMBER.
Hát megesküszöl rá, hogy te kivántad.
AZ ASSZONY.
Jó, no.
AZ EMBER.
Hogy a te akaratod vót!
AZ ASSZONY.
AZ EMBER.
Hogy te nem hagytál békét, míg meg nem oktattalak rá, hogy mi a politika, meg hogy mér olvasom én eztet a sok ujságot.
AZ ASSZONY.
No tovább, tovább mán.
AZ EMBER.
(Feláll.) Hát akkor Eszter… (megsuhogtatja a tengeri nádpálcáját) akkor hát megtanítalak rá…
AZ ASSZONY.
Na hát olyan kiváncsi vagyok!
AZ EMBER.
Kiváncsi is vagy? Akkor jó… Nesze! (Végigvág rajta.)
AZ ASSZONY.
Megbolondult kend?
AZ EMBER.
Még nem érted Eszter! (Jó erősen kétszer végig vág az asszony hátán.)
AZ ASSZONY.
(Felugrik.) Höj, a kezeszára törjön le, e tisztára megbolondult! Az ég szakadjon rá, mit akar kend!
AZ EMBER.
Még most se értheted meg egészen Eszter fiam! Hát ez a politika… ez az ujság!… (Neki áll és jól elveri, körül kergeti az udvaron és veri.)
AZ ASSZONY.
(Sikoltoz.) A fene egye meg kend politikáját!… Az ördög bujjék a kend ujságjába!… Nem hagysz, te címeres akasztófavirág, te bélyeges gazember, te semmiházi kutya, te!… Te mersz én rám kezet emelni, te vén akasztani való, te! Hát ki vagy te, mi vagy te, te pokolravaló vén bűnös, te!… Te rossz lélek, aki vén fővel el tudja csavarni egy fiatal teremtésnek a fejit, osztán egy kettőre magáho véníti! Még e mondja, hogy nem tud mit gyónni a papnak! Hisz annyi a bűne, hogy egy hétig szuszt se vegyen, el nem bírja sorolni a papnak! Ez a csaló gazember, aki olyanokat fundál ki, amiről az öregapám se hallott, aki követ köt a mázsa fenekire, ha valamit vesz, aki a kehes lovát pálinkával riszegíti, ha el akarja adni, a legjobb rokonját is mízes madzaggal tartja, ha meg akarja csalni! Hiszen nekem eszem se vót ilyen agyafurt huncutságokról, amiket ez kifundál az ostoba fejivel ez a született hazug, akinek két szava nincs együtt, akit el lehessen hinni, mer mán úgy megszokta a hazudást, hogy még az ellenkezőjét se lehet elhinni annak, amit mond!… Ez a részeg disznó, aki nem átall pájinkát inni a szent mise előtt… ez a cégéres bűnös, aki mind a tíz parancsolat ellen vét legalább hétszer egy héten… ez a szoknya bolond, aki minden lány után odaszagol, aki pesti cifrák után elenyeg, a feleségét meg a guttával ütteti!… Hogy még e vesz botot a markába, botot én rám te kutya! Mikor engem az édes anyám egy rozmaringszállal meg nem suhintott soha!… Ezt gyónd meg a papnak, hogy olyan penitenciát szabjon rád, az a drága rózsaszinü tisztelendőcske, hogy a bőr legyüjjön a térgyedrül, mint mikor a kappant kopasszák!… De iszen majd keresek én magamnak, aki engem megbecsül, majd lelek én! Mert ha három araszra felnyitod is a szemed és ahány juk van rajtad, minddel nézel is, mégis megcsallak!… (Elhallgat, pityereg.) Amilyen szerencsétlen vagyok ezen a világon…
AZ EMBER.
(Békésen, elhallgatta a beszédet s az ujjain számolta, miket mond az asszony.) No látod asszony…
AZ ASSZONY.
(Felpattan s mint a kotlós néz szembe az urával, hogy még mit mer ez mondani.)
AZ EMBER.
Ez a politika!
AZ ASSZONY.
Micsoda!
AZ EMBER.
Látod Eszter fiam, ez a politika, mondok, hogy én egyet se tudtam vóna gyónni a papnak. Hát hogy politikábul egy kicsit megmérgesítettelek, most mán minden ujjomra van egy gyónni való vétkem! Csak meg kell zsákolni az asszonyt, akkor nem kell soká törni az embernek a fejét, hogy mit vétett, mert valamit egész esztendőn át tettem, mind szememre hánnya. De sőt még olyat is eszembe juttat, amelyre nem is gondoltam volna!
AZ ASSZONY.
Vessz meg!
AZ EMBER.
Most mán érted azt is, minek olvasok én ujságot! Hát Eszter fiam, téged egy kicsit megdiskuráltattalak, hogy legyen mit mondani a papnak! Ujságot meg olvasok, hogy legyen mit predikálni a kocsmában a komáknak…
AZ ASSZONY.
Fúlj meg!
AZ EMBER.
Mondtam, hogy ne kivánd…
AZ ASSZONY.
Nesze! (Kapja a vizes tálat, amiben egy-két hámozott krumpli már van s a nyakába zudítja az urának.)
AZ EMBER.
(Prüszköl.) Hát ugyi, hogy nem való asszonynak a politika… a macska rugja meg ezt a sufragétát!… Ej, ej… no… be rámtromfolt!
(FÜGGÖNY.)