IV.
(Szilágyi örökös kétségének valódi oka. – Mi a község? – Mi a hegedü? – Szilágyi nem ismerte tökéletesen a községet. – A hegedüt könyvből megismerni nem lehet.)
De hát honnan van ez?
Fölvetettem már föntebb a kérdést: minő lélektani gyökere van annak, hogy Szilágyi önmagában is, saját gondolatai igazságában is örökké kételkedett? – Most erre a kérdésre akarok megfelelni.
Szilágyi tizennyolcz évig volt már képviselő, a mikor miniszterré lett. Addig nem volt gyakorlati államférfi. Addig nem volt módjában az állam ügyeit gyakorlatilag vezetni és igazgatni. Addig valóságban nem mérhette meg, hogy az az alkotmányjogi és államjogi tudás, melylyel nagy elméje tele volt, a gyakorlati élet egyes fölmerült kérdéseiben mit ér.
Az alkotmányjognak például egyik nagy tárgya a község.
A község alatt a tudós is, a tudatlan is falut vagy várost gondol egy csomó házzal, utczával, lakossal, birtokos és birtoktalan emberrel, iparossal, kereskedővel és mezei gazdával. A minthogy a község első pillanatra nem is egyéb.
De a község belső élete bonyolult.
Van például a községnek egy csomó magán birtokosa. A birtokok tagositvák s egyénenként külön hasitvák. De a község valamikor például vagy egészen nemesi közbirtokosságból vagy egészen jobbágyságból állott vagy vegyes község volt. Az utolsó esetben a birtokok is kétféle természetüek bizonyos tekintetben. Azonban magának a községnek is van egyéni birtoka, a melyet kezelni kell. De van a nemesi vagy volt jobbágyi birtokosságnak is közösen hagyott osztatlan birtoka, erdeje, legelője, kőbányája, vályogvető területe stb. Ezt is kezelni kell. Van a község területén egyház is, vagy egy vagy több. S az egyház is vagy birtokos és csupán birtokából és hiveiből él vagy pedig a községtől is huz javadalmat ezen kivül. A közoktatás nagy községi feladat. Lehet, hogy csak felekezeti iskolái vannak; lehet, hogy csak községi iskolája van; – de lehet, hogy községi iskolája is van, felekezeti iskolái is vannak. Minden más meg más esetben mások az egyéni és községi szolgáltatások az elemi oktatás részére. Vannak árvák és gondnokság alattiak. Vannak szegények és betegek is. A község határának egy része talán ártérbeli, másik része talán nem. Ott az italmérés kérdése. Ott a közös és nem közös tenyészállatok beszerzésének, használatának és tartásának ügye. Ott a községi vagy felekezeti faiskola vagy szőlő és gyümölcsfaiskola kérdése. És száz meg száz másféle kérdés. A cselédügy. A honosság és hovatartozás kérdése. A községi adósság. Az időnként változó folyó szükségletek ügye. Az elemi csapások. A járványok emberre és állatra nézve. A pusztai birtokok. Az apró-cseprő biráskodás. A rendőrség erdőn, mezőn s a faluban. Az éjjeli őrség. A tűz elleni óvakodás. Az ünnepek, a vasárnapok, a nyilvántartások. Azután a politikai ügyek. Az összeirások. A községi, a megyei és az országos választások. A temetők és igy tovább.
A tudományos művek mind e dolgot külön tárgyalják, valamint a törvények és rendeletek is. S mind ezt a dolgot kötetekben tárgyalják. S a mi még sajátságosabb, gyakran bölcseleti általános tételekben és meghatározásokban s mindig különös műszavakban tárgyalják.
Holott pedig mind e dolog egyetlen községnek együtt levő s egymással összekeveredett dolga. S voltaképen csak egy dolog, a mit ugy nevezünk: község.
A tiszta elméjü falusi ember s a gondos községi jegyző, biró, pénztáros, lelkész, tanitó tisztán és jól tudja ezt. Tud mindent, ismer mindent, eligazodik mindenben s gyorsan és jól elvégez mindent.
S miért?
Azért, mert mindezek gyakorlati szemléletében nőtt fel s mert minden intézkedése helyességét vagy helytelenségét a minden nap ismétlődő gyakorlat után már fiatal korában biztosan fölismerte. De azért is, mert a tudományos műveket nem buvárolja s a bölcseleti meghatározásokat nem ismeri s azokkal nem is törődik. Ha ismerné, ha ezek megismerésében agyát elhagyná zsibbadni: akkor bizonyára rosszabbul végezné, de jobban semmi esetre se végezhetné a község kormányzását.
De már most mit csináljon olyan nagy elme, mint Szilágyi Dezső, ha neki alkotmányjogi törvényeket kell alkotni a községről, a mikor ő községet közelről sohase látott, felnőtt kora óta faluban sohase lakott, a községek jegyzőinek, biráinak, közgyámjainak, lelkészeinek teendőit sohase végezte, sőt ama teendők végzését gonddal és figyelemmel soha nem is szemlélhette?
A kis elme könnyen határoz. A kis elme könnyelmüséggel van tele, száz nehézség elsiklik szemei előtt, mig egyet meglát; – bölcseleti meghatározásokkal ő se törődik, hanem azért vagy talán éppen annálfogva nyakrafőre itél, intézkedik, kormányoz vakon s gyakran bolondul.
De hát nem kell a tanulás? Nincs szükség az egyetemi tudásra s a tudományos művekre?
Kell a tanulás. És szükségesek a tudományos művek. A nagy elmék irodalmi alkotásai nagy gyönyört is okoznak, sok tanulságot is nyujtanak.
De azt igen is állitom, hogy gyakorlati kiképzés nélkül, a község és vármegye belső életének gyakorlati megismerése nélkül senkit az ország kormányzó állásaiba alkalmazni nem volna szabad.
Mi a hegedü?
A hegedüt mindenki ismeri. Nem kell magyaráznom, könnyedén meg se tudnám magyarázni, mi a hegedü. De minek is magyaráznám, a mikor a nélkül is mindenki jól ismeri.
Szedjétek össze párisi vagy berlini kongresszusra a világ legragyogóbb lángelméit, legmélyebb bölcselőit s legnagyobb tudósait, hogy ezek készitsenek tökéletes meghatározást a hegedüről. Oly tökéleteset, a melyben Arisztótelesz, Hegel és Mill Stuart is tökéletesen megnyugodnék. A melyben még Szilágyi Dezső és Pulszky Ágoston is megnyugodnék. S a logika szabályainak megfelelő bölcseleti meghatározás mellé készitsenek még tökéletes leirást is.
Legyen ez a tudományos mű nagy mű. Legyen két vagy három kötetes. Legyen fejezetekre osztva s szakaszokkal és tartalommutatóval is ellátva.
Irják le ebben a különböző anyagokat, a melyekből a hegedü készül. A bükkfát, a jávorfát, az ébenfát, a fenyőfát, a húrt, a birkabelet, a föstéket, az enyvet, a csontot, a lószőrt, a gyantát, az aczélsodronyt s minden egyéb szert, a mely a hegedühöz és vonóhoz szükséges. Hol teremnek ezek a szerek? Mekkora ama fák földrajzi elterjedése? Milyen koru és szövetü legyen a hegedü fája? Meddig s miként kell száritani? Melyik fajta juhnak a bele a legalkalmasabb? Hogy’ kell a nyers belet húrrá késziteni? Hát a lószőr honnan származik? A lónak hajából, sörényéből, farkából kell-e azt a szőrt kiszedegetni? Hányféle iparos kell egy hegedühöz, mig az összes kellékek elkészülnek? Mely országban s minő arányban dolgoznak ezek az iparosok? Mi a nevük, mi a mellékfoglalkozásuk, mióta áll fenn ez az ipar? És igy tovább.
Ez legyen az első kötet.
A második kötet foglalja magába az egész hegedünek s egyes részeinek méreteit a pikkolótól kezdve a nagybőgőig, a két húrostól kezdve a négy húrosig. Legyen ebben leirva a húrok felakasztásának s kifeszitésének elmélete teljesen. A hangsor terjedelme. A hangok szine. A húroknak egymáshoz való viszonya. A hangok előállitásának és módosulatainak természettani törvényei. A különböző fajtáju és nagyságu e nembeli hangszereknek, a hegedünek, a gordonkának s a bőgőnek, valamint a különböző húroknak összhangzattani és hangszereléstani jelentősége. S mindaz, a mi ezek körébe vág.
A harmadik kötetnek tartalmaznia kell a hegedü történetét szent Dávidtól és a zsidók babilóniai fogságától kezdve Banda Marcziig. A hegedü a zsidóknál. A hegedü a helleneknél. A hegedü a középkorban. A hegedü a mithológiában. A renesszánszkori hegedü, az ujkori hegedü. A hegedülés remeklői. A hegedü szerepe a zenekarokban. A hegedü elterjedése. A hegedüsök betegségei. A hegedüsök lélektana. Statisztikai közlemények. Effélék lennének a harmadik kötet fejezetei.
A nagy mű természetesen a tudomány szinvonalán állana s a legujabb hangtani vivmányokat is tartalmazná. A forrásmunkák és segédmunkák a jegyzetekben gondosan idézve lennének, mint Bluntschli, Gneist és Kautz műveiben, melyeket ők az államjogról, az alkotmányjogról és az országlásról irtak.
Az igy elkészült nagy mű vitathatlan tekintélylyel birna. Leforditanák minden mivelt nyelvre s tanszéket állitanának neki a világ tudományos egyetemein. Sőt a tárgy fontosságánál fogva a három kötetre három éves tanfolyamot rendelnének a közoktatási miniszterek.
Mondjuk: ez bolondság!
Az bizony. Igen nagy bolondság. Épen ugy tudom és vallom, mint bárki más, hogy igen nagy bolondság. De épen azért hozom itt fel.
Mert ha ilyen tökéletes és nagy munkából a világ legegészségesebb eszü ifjai az egyetemeken három egész éven át tanulnák is azt, hogy mi az a hegedü, de hegedüt sohase látnának s kezükbe sohase foghatnának: egyáltalán nem lenne tiszta fogalmuk a hegedüről. Beszélhetne ő nekik a világ minden szónoka és jeles tanára éveken át, de ha a hegedüt valósággal meg nem mutatná nekik: sohase tudnák biztosan, vajjon az a hegedü nem óriási tücsök-e, nem valami különös ékszer-e s nem szobadisz-e, mely ott lóg a falon?
Hegedülni pedig épen meg nem tanulnának soha.
A szemléleti és gyakorlati oktatás az, a mit én az államtudósok és országkormányzók számára is megkövetelek ép ugy, mint a hogy meg van már az orvosok számára.
Ostoba a világ sok dologban.
Községi jegyző nem lehet, a kinek jegyzői gyakorlata nincs s a ki gondos elméleti és gyakorlati vizsgát nem állott. Ilyen emberre községek vezetését bizni nem lehet. Helyes!
Hanem miniszteri fogalmazóvá, titkárrá, osztálytanácsossá meg miniszteri tanácsossá meg lehet tenni azokat az embereket, az ország kormányzását rá lehet bizni azokra az emberekre, a kik községet közvetlenül sohase láttak, sohase igazgattak s a kiknek a valóságos, a gyakorlati, az okos közigazgatásról fogalmuk sincs s tiszta fogalmuk ott a központon nem is képződhetik soha.
Ismerje a hegedüt az, a ki valóságos hegedüt sohase látott.
Azért szerettem én Szilágyi Dezsőt, azért bámultam őt s azért tartottam fenségesnek határt nem ismerő kétségeskedéseiben is az ő szellemét, mert az a szellem az önérzet és a hiuság minden tulzása mellett is tele volt a nagy emberek felelősségének legszentebb érzetével.
Ismerte nagy tudását, ismerte saját itéletének csodálatos élességét, de érezte azt is, hogy ő az intézményeknek csak tudományos művekből meritett ismeretével bir, de magukat az intézményeket ugy, a mint azok az életben születnek, nőnek, tagosodnak, hatnak és működnek, nem ismeri. S nem ismeri se közvetlen szemléletből, se abból, hogy cselekvékenyen közreműködött azok gyakorlati életében.
Hányszor megfigyeltem én az ő ragyogó elméjének tépelődését!
Ha fölmerült valamely kérdés, mely megoldásra várt: egymásután születtek meg vitáink folyamán az ő agyában a megoldás tervei. De minden tervnél nyomban eszébe ötlött, hogy az intézmény élő szervezet; valamelyik szervnek módositása a többire is kihat, ő pedig a gyakorlati életből azt a szervezetet nem ismeri: – vajjon az ő terve egészséges hatásu lesz-e s nem rontja-e meg az egész szervezetet?
Ezért vonakodott attól, hogy ő készitsen javaslatot.
Ezért volt meddő az alkotásban az ő szelleme.
Ezért nem tudott lenni iróvá se, noha nagy elme, irodalmi nyelvnek tisztasága és könnyüsége s gondolatok hatalmas bősége volt birtokában.