WeRead Powered by ReaderPub
Tanulmányok I. cover

Tanulmányok I.

Chapter 35: KISS JÓZSEF
Open in WeRead

About This Book

A collection of essays presents close studies of political and social figures and issues, blending biographical detail, cultural observation and political analysis. One extended essay profiles a prominent statesman, tracing family origins, upbringing, temperament, personal habits and athleticism, intellectual influences, political ascent and public controversies, and the complex responses to his career and death. Throughout the volume the author reflects on national character, elite culture and political styles, examining tensions between action and theory as well as conservatism and reform, and uses anecdote and historical context to show how individual personality and broader social forces shaped public life.

KISS JÓZSEF

Vén zsidó volt már ifjúkorában is – és öregkorában is zseniális és szeretetreméltó gyermek maradt. Szellemes és kesernyés arcú, örökké fáradt és soha pihenni nem tudó kis ember volt, akinek lelkében a fülemile fészkelt.

A velem egyívású írói nemzedék, melynek első próbálkozásai összeestek az ő fényes sikereinek idejével, olyan áhitatos tisztelettel tekintett föl hozzá, mint az egészen nagyokhoz szokás. Vérbeli magyar költőnek, a Balassa Bálinttal megindult lírikus lánc egyik szemének tekintettük, és abban, hogy költeményeinek tárgyát nagy előszeretettel választotta a zsidó népéletből, valami érdekes különlegességet láttunk, amely új színekkel gazdagítja költészetünket. Igaz, mindez még a szabadelvűség aranykorában történt, midőn azt hittük, végleg elintéztük az emberben a zsidót, ha nem beszélünk róla többet.

Bizonyos, ő maga igen távol volt attól, hogy buzgó zsidó legyen, sőt, hogy egészen őszinte legyek: nem is ismertem embert, aki annyit szidta volna a zsidókat, mint ő, bárha zsörtölődésének mindenkor valami családias mellékíze volt.

Az ő igazi rokonai nem a zsinagógák szomszédságában, hanem Apolló berkeiben laktak. Heineval rokonságot tartott, de nem azért, mert zsidó, hanem mert költő volt.

A dal isteni adományát szerfölött megbecsülte magában is, másban is. Ha írt, akkor az alchimista titokzatos láza vett rajta erőt. Abban is nemes mesterségének tisztelete nyilatkozott meg, hogy nehezen, a géniuszával viaskodva alkotott és hogy a renesszánszmester töprenkedő műgondjával csiszolgatta művét. Keveset szült, de oroszlánokat.

Mint szerkesztő, nagyszerű és rettenetes tudott lenni. A magyar nyelv az ő polémiáiban finom, fényes és gyilkos vítőrré lett. Mindenrendű és rangú filiszterrel szemben napoleoni gőgöt mutatott; a dilettánst, ha Apolló isten közelébe furakodott, elevenen meg tudta volna nyúzni; az ifjú tehetség együgyű kapkodásaiból azonban rögtön kiérezte az oroszlánkarmokat, és értett hozzá, hogy jól alkalmazott dicséretével fölvillanyozza az élhetetlen kezdőt.

A mi írói nemzedékünkből többen igen sokat, némelyek szinte mindent az ő elmés, eredeti, a szöget mindig fején találó jótanácsának köszönhetnek.

A sors egészben véve mostohán és fukarul bánt vele: ami fény és ragyogás volt az életében, az költészetéből sugárzott reá.

Költő volt. Magyar költő. Ha tetszik: magyar-zsidó költő. Magyar keresztények és magyar zsidók egyforma jusson kísérhetik utolsó útján, csak a nemzetköziek felekezete maradjon távol Kiss József ravatalától, ha nem akar kegyeletsértést elkövetni.

(1922.)