KISS JÓZSEF
Vén zsidó volt már ifjúkorában is – és öregkorában is zseniális és szeretetreméltó gyermek maradt. Szellemes és kesernyés arcú, örökké fáradt és soha pihenni nem tudó kis ember volt, akinek lelkében a fülemile fészkelt.
A velem egyívású írói nemzedék, melynek első próbálkozásai összeestek az ő fényes sikereinek idejével, olyan áhitatos tisztelettel tekintett föl hozzá, mint az egészen nagyokhoz szokás. Vérbeli magyar költőnek, a Balassa Bálinttal megindult lírikus lánc egyik szemének tekintettük, és abban, hogy költeményeinek tárgyát nagy előszeretettel választotta a zsidó népéletből, valami érdekes különlegességet láttunk, amely új színekkel gazdagítja költészetünket. Igaz, mindez még a szabadelvűség aranykorában történt, midőn azt hittük, végleg elintéztük az emberben a zsidót, ha nem beszélünk róla többet.
Bizonyos, ő maga igen távol volt attól, hogy buzgó zsidó legyen, sőt, hogy egészen őszinte legyek: nem is ismertem embert, aki annyit szidta volna a zsidókat, mint ő, bárha zsörtölődésének mindenkor valami családias mellékíze volt.
Az ő igazi rokonai nem a zsinagógák szomszédságában, hanem Apolló berkeiben laktak. Heineval rokonságot tartott, de nem azért, mert zsidó, hanem mert költő volt.
A dal isteni adományát szerfölött megbecsülte magában is, másban is. Ha írt, akkor az alchimista titokzatos láza vett rajta erőt. Abban is nemes mesterségének tisztelete nyilatkozott meg, hogy nehezen, a géniuszával viaskodva alkotott és hogy a renesszánszmester töprenkedő műgondjával csiszolgatta művét. Keveset szült, de oroszlánokat.
Mint szerkesztő, nagyszerű és rettenetes tudott lenni. A magyar nyelv az ő polémiáiban finom, fényes és gyilkos vítőrré lett. Mindenrendű és rangú filiszterrel szemben napoleoni gőgöt mutatott; a dilettánst, ha Apolló isten közelébe furakodott, elevenen meg tudta volna nyúzni; az ifjú tehetség együgyű kapkodásaiból azonban rögtön kiérezte az oroszlánkarmokat, és értett hozzá, hogy jól alkalmazott dicséretével fölvillanyozza az élhetetlen kezdőt.
A mi írói nemzedékünkből többen igen sokat, némelyek szinte mindent az ő elmés, eredeti, a szöget mindig fején találó jótanácsának köszönhetnek.
A sors egészben véve mostohán és fukarul bánt vele: ami fény és ragyogás volt az életében, az költészetéből sugárzott reá.
Költő volt. Magyar költő. Ha tetszik: magyar-zsidó költő. Magyar keresztények és magyar zsidók egyforma jusson kísérhetik utolsó útján, csak a nemzetköziek felekezete maradjon távol Kiss József ravatalától, ha nem akar kegyeletsértést elkövetni.