TRIANONI MACSKÁK
Én vagyok az az ember, akit fél esztendőn át irigyelni, fél esztendőn át sajnálni szoktak barátai a lakása miatt. Én ugyanis a kültelken lakom, kertek közt és elmondhatom: télen pusztán, nyáron paradicsomban az én lakásom.
Most nyár van, megint én vagyok felül, most élem gyöngyéletem és versenyt cincogok a tücskökkel. A pestiek, akik kikoptak Riminiből, Tátralomnicból és Gmundenből, azt mondják: «Ja persze, neki könnyű!»
*
Egy rigópár megtisztelte a tiszafámat avval, hogy fészket rakott benne, a hím pedig úgy hálálja meg a vendéglátást, hogy reggeltől estig fütyörész. A rigóének kedvesebb minden más madáréneknél, mert a fülemile, a vadgalamb, az aranymálinkó százezer év óta lekottázott rituális éneket ismételget, a rigó azonban maga komponálja az énekét, ő egyéniség. Mindenik a skálázáson kezdi. Piros hajnalban már ott ül a kertkerítésen és hallatlan odaadással, néha fölháborító csökönyösséggel tanul, mint egy keményfejű parasztsuhanc, akinek furulyát ajándékoztak. Rió, rió-adi, adi-csür, csür-vica, vica… sivítja kilencszázszor egymásután. Később összerakja a szótagokat és már igen változatos és furcsa dolgokat recitál. Eredetiségre nem törekszik, néha elplagizálja a fecske, a fülemile, a veréb, a kotló, sőt a közeli kaszárnya trombitásának motivumait is. Ha elúnja a saját énekét, akkor vásottan belesercent vagy nyikorog, mint a talyiga és átrepül a tiszafához.
*
Akkora örömöm telik a rigóimban, hogy gyanussá lesz előttem az egész dolog: hátha itt valami nincs rendben? Mert hiszen a polgári sorsú magyar embernek mostanában mindenről le kell szoknia, amiben öröme telhetnék. Le kell szoknia arról, hogy ízléssel öltözködjék, hogy kedve szerint egyék, igyék, hogy tisztességes szivart szívjon, le kell tennie arról, hogy világot lásson, hogy meleg napfényre, tenger mellé vigye fáradt idegeit, le kell szoknia még arról is, hogy külföldi könyveket és folyóiratokat olvasson, mert ahhoz már igazán nem embernek, hanem sibernek kell lenni, hogy előfizethessen a Revue des deux Mondes-ra.
Mindez pedig azért van, édes magyarom, mert elvesztetted a háborút. A győztesek csak úgy élvezhetik győzelmüket, ha neked rossz dolgod van. Mert katonai Gloire: a gyönyörűség, melyet a mások szenvedése nyujt. Neked szenvedned kell, hogy ők beteljenek a saját dicsőségüktől.
A fekete rigó énekét azonban meghagyták. Mi ez vajjon? Csak feledékenységből maradt volna ki a trianoni szerződésből? Alig hihető.
*
Barátom, a feketerigó, hirtelen abbahagyja énekét és félig ijedten, félig dühösen csörög. A magas fű hullámozni kezd, aztán két macskát látok, amint nesztelen, puha talpakon végigosonnak a kerten. Az egyik fehér és karcsú, a másik szürkefoltos, nagyfejű. De egy harmadik is jön az orgonabokrok felől: ez meg egészen fekete. Macskakongresszus! A három macska összeül, mintha tanácsot tartanának, aztán libasorban megindulnak a tiszafa felé. Oh, a bestiák!
De most meghökken a három fészekrabló, mert az udvar felől a hivatalos buzgalomtól lángolva előrugtat Zsandár, a házőrző kuvasz. Mi az? Macskák? No hiszen éppen jó kedvében lelik!
Avval az ősi dühvel, melyet minden jóravaló kutya minden macska iránt érez, megattakirozza a három szövetségest. Ugatása haragos üvöltéssé lesz, egészen bizonyos, hogy förtelmesen káromkodik a maga kutyanyelvén. A három macska ész nélkül háromfelé rohan, kettő általveti magát a kerítésen, egyik azonban, a fehér, már csak a diófán talál menedéket.
Zsandár lenn ül a diófa alatt és várja, hogy a macska lejöjjön. A macska fenn ül a fán és várja, hogy Zsandár eltakarodjék. Melyik unja el előbb?
*
De most már egészen világosan látok: hát persze, hogy nekünk tilos a madárének! A dolog annyiban van, hogy a szegény emberek nálunk Trianon jóvoltából már nem győzik etetni sem a macskáikat, sem a kutyáikat. A macska megél a kertben is, madárvadászaton. A kutya nem tud így megélni és gyorsan pusztul. Minél jobban szaporodik benn a városban a luxuseb, annál inkább fogy künn a külső részeken a házmesterek és kertészek házőrzője. A nagy kutyaadó meg fogja neki adni a kegyelemdöfést. És minél kevesebb lesz idekünn a kutya, annál szabadabban garázdálkodnak majd a macskák és annál rohamosabban pusztulnak majd az énekes madarak.
Tetszik érteni? Trianon nem akarja, hogy nálunk madarak énekeljenek. A győztesek tekintélye úgy kívánja, hogy csend legyen a magyar kertekben. És így tulajdonképpen a fehér macska ott fenn a diófán a jóvátétel ügyének szolgálatában áll. Zsandár pedig a fehér tépőfogaival a trianoni szerződést veszélyezteti és nem bizonyos, nem fogják-e lefegyverzését követelni.