A HALÁL PILULÁI.
omoly emberek, orvosok egyre többet beszélnek a hadi tehnika uj felfedezéséről, arról a golyóról, mely nemcsak ölni, de gyógyitani is akar. Ez a golyó mindjárt kis patikát visz a testbe. Egy csöpp gyolcsot, mely letörli az első vért, fertőtlenitőszert, egy csipetnyit, mely rögtön meggátolja a fertőzetet. Azonkivül a sebessége egy részét rögtön felhasználja arra, hogy a sebet megpuhitsa és bekötözze. Szóval van benne egy ici-pici ápolónő is, meg egy orvos is, akit nem lehet látni. Ezek a lőcsatornát rögtön felsurolják, oly tisztára, mint a patyolat. Még talán bocsánatot is kérnek az udvariatlan kopogtatás miatt. Azt mondják, hogy pardon. Körülnéznek az átlyuggatott májban és vesében, aztán szerencsés jónapot kivánnak, mint közönségesen. A pofon után jön a csók, a júdási irgalom. Kétségtelen, ez a jótékony és csudatékony golyóbis még nagy fejlődés előtt áll. El vagyunk arra is készülve, hogy ötletes és bájos hölgyek, akik eddig is annyi komoly megértést tanusitottak az emberiség szüksége és szenvedése iránt, még tökéletesitik a remek kis találmányt s a golyóhoz egyéb hasznos cikkeket is mellékelnek, például az ellenséges katona gyémántkiadásu zászlócskáját, egy irónt, egy kis jegyzőkönyvet, egy cin-fésüt, egy gyufaskatulyát és végül egy bajuszkefét is. Lesznek olyanok, akik felirásokat ajánlanak: „Feltámadunk“, „Tévedés“, „Ne bántsuk egymást“ stb. Az emberi elme és az emberi szív kifogyhatatlan az ötletből és a jóságból. Idővel talán egyenesen a gyógytárakban árulják ezeket a golyókat, a puska keserü labdacsait, a halál acélpiluláit.
Ne másszunk tovább a képzelet kalandos lajtorjáján és ne gunyoljuk tovább ezt a fából-vaskarika-találmányt, az ujkor szomoru engesztelését. Be kell ugyan vallanunk, hogy a csufondáros mosoly kissé jogosult, mert az ötletben oly sarkalatos ellenmondás leledzik, mely csiklandozza a szatirát és kihivja a birálatot. Akinek az agyában megfogamzott, nincs tisztában azzal, hogy mit akar, afféle hontalan lélek lehet, aki a mult és a jelen között tétovázik, és oly hazugságokból van összeszőve, mint a golyó, mely ölni is akar, meg nem is, és egyszerre hatása alatt áll a krisztusi erkölcsnek, mely a lemondást vallja, meg az uj erkölcsnek, mely az erőt hirdeti. Egyik mellett sem tud dönteni. Igy aztán megegyezést próbál kötni a kettő közt, a szeretet és a harag, a csók és ütés, a gyávaság és bátorság közt, s összeházasitja a galambot a párduccal. Természetes, hogy a magzat, mely ebből a frigyből született, tökéletlen. Mert a jóltevő, szamaritánus golyó legalább is nem őszinte. Álszent, szemforgató nyavalyás, még akkor is keneteskedni próbál, mikor öldököl. Báránybőrbe van bujtatva, de belül csak olyan farkas, mint a többi. Mentsen meg az ég, hogy valaha elfogadja az emberiség, görbe, bujkáló ösvényen keresvén a világbékét, s ne orvosoktól próbáljon meggyógyulni, gyökeresen, de kuruzslóktól, ideig-óráig. Az, aki fölfelé licitál és egyre tökéletesebb gyilkolószerszámokat, óriás mozsarakat, behemót ágyukat gyárt, hogy lehetetlenne tegye az öldöklést, jobb szolgája a békének, mint az a lefelé licitáló se-hal-se-hus bölcs, aki azt mondja, hogy „üsd agyon, de ne nagyon“, és a halált az uj élet, az antiszepszis, a modern tudás minden kényelmével és vívmányával fűszerezi. Ez csak meghosszabbitaná a szenvedések idejét. Határ csak ott fönt van, a halál gazdagságában, nem pedig itt lenn, a mesterkedő irgalom szegénységében.
Egykor talán feljegyzik a történelemben ezt a találmányt és a feltaláló nevét is, hogy jellemezzék a korunkat, a mai emberiség tragikómikus erőfeszitését, mely görcsös viaskodással keresett-kutatott valamit és nem találta meg. Soha ily szánandónak nem láttuk az embert. Az agyvelő minden villamosságát és a vér minden szikráját egyesiti, s hosszu tusák, ideges éjszakák után csak ennyit tud kisütni, egy acélgalacsint, mely kissé kiméletesebben öl, mint a többi, egy ártó és gyógyitó, rontó és balzsamos golyót, a halál egy uj piluláját. Csak valaha a középkorban láttunk ily egyetemes és meddő munkát az alkimistáknál, kik a bölcsek kövét hajszolták éjjel és nappal, sötét szobákban vörösen lobogó gyertyáknál, ércben, aranyban, porban, bűzös kotyvalékokban, tégelyek és görebek közepette. Nem találták meg a bölcsek kövét, de felfedezték a foszfort meg a puskaport. Az alkimia helyett a kémiát. Talán ez lesz a sorsa a világbéke szegény alkimistáinak is, akik most a tudomány minden eszközével felfegyverzetten, könyvekkel és logaritmus-táblákkal a halált akarják megkorrigálni, de egy napon majd mosolyogva és boldogan rábukkannak az életre. Egyelőre csak puskát akarnak szerkeszteni, mely jóságos, golyót, mely alig üt sebet, csak éppen sivít, olyan fegyvert, mely nem ellensége, barátja az embernek. Csak dolgozzanak tovább a laboratóriumban. Mindig vargabetüt kellett tennie az embernek, hogy elérkezzen az igazsághoz és a hiábavaló fáradalma árán lássa be, hogy tévedett. Hiszen amit most az arcuk verejtékével kutatnak, a jótékony és csudatékony puska, a szelíd golyó már rég fel van fedezve. Az a bodzabélpuska az, testvéreim, szelíd alkimisták, mellyel mindannyian egyformán játszottunk, valaha régen, gyermekkorunkban.