ELSUHANÓ RÉGI BELGA TÁJ
vonat mindig házak közt szalad, melyek pirosak és gyerekesek, mintha Richter-féle kőépitővel lennének kirakva, a gyep simára nyirott, az erdők mélyek, de parkszerüek, a földből lépten-nyomon szökőkut és villamosság bugyog s az ember este összetéveszti az esthajnali csillagot egy virágkereskedés reklám-tüzével. Alig füttyenthet a vonat, alig szalad kicsit a pirostéglás falak mellett, máris célhoz ér. Ezen a boldog földön érdemes tétovázni. Nappal romokat látunk a vonat ablakából, kolostorokat, uri kastélyt, melynek terraszán a ház urnője, a több-milliomos gombgyáros felesége némán és sápadtan himez. Este ijedezünk. Ismeretlen kis gyárvárosba érkezünk. A hámorok dübörögnek, égő ablakok néznek az éjszakába, munkásokkal találkozunk, akik az acetilén-lámpa fényénél megnőnek, a kormos homlokuk, az öklük a mesék óriására emlékeztet. Látunk aztán – alig tiz lépésre tőle – egy zárdát, melyet épp most csuk be egy pap, régi, nehéz vaskulccsal. A szél fúj, denevérek szállnak, megyünk az állomásra. Utközben egy családot bámulunk esti világitásban. Egy nyaraló mellett fütyül el a vonat, ahol lombok közé bujtatott lámpásnál vacsoráznak, a fekete körszakállas apa, az anya és a kis gyerek, tornaingben, egészséges arccal, kövér karokkal. Tudjuk, hogy nem hattyukról és mérgezett hercegnőkről suttognak. A kisfiu gimnáziumba megy, az apa azon töri a fejét, hausse-ra vagy baisse-re dolgozzon-e. Jómódu belgák ezek és bizonyára jóétvágyuak is. Húsos és puha körtéket esznek, aranyhaluskát s almabort és barackpálinkát isznak hozzá. Általában édesszájuak, gazdagok és boldogok. A gyomruk és a szívük rendben van, kedvükre álmodozhatnak. Innen magyarázhatjuk, hogy e nyugodt nép költői finomak és mélyek, esztéták, akik drágakövekről, aranyserlegekről, violaszínű selymekről írnak.
Brüsszelben egy pékkereskedés kirakatában megpillantok egy kuglófot. Kuglóf – sárgabelü, mazsolaszöllős – könnyező szemmel köszöntelek. Francia zarándokolásom alatt mindig fájdalmasan nélkülöztelek s most a gyermekkoromra, a nagynénéimre, a hazámra emlékeztetsz. A belgák ép ugy élnek veled, mint az absinthe-tel. Ez az apróság pedig nagyon-nagyon jellemzi őket, kiknek vérében kitünő elegyitésben keverődzik a germán és a román műveltség, a titokzatosság és a vérmérséklet, a nyárspolgári szorgalom és a cigányos vidámság – a kuglóf és az absinthe!
(1913.)