RÓZSAVÍZ
TT A RÓZSAVÍZRŐL, A HÓRÓL, AZ ÁLOMRÓL, A KARÁCSONYRÓL, A VIRÁGOKRÓL, A FÖLDI ÉLET ÜNNEPNAPJAIRÓL ÉS CSÖNDES SZENVEDÉSEIRŐL SZÓLÓ FELJEGYZÉSEK VANNAK EGYBEGYÜJTVE
NAPLÓJEGYZET EGY HAVAS REGGELEN.
áttad, ki járkált itt az
éjjel?
Mint egy átváltozó müvész,
Mint egy fehér festőmüvész,
Mint orfeumi csepürágó,
Ki szappanhabbal fest tükörre,
Ugy jött a hó, ez a kiváló,
Öreg varázsló tündökölve.
Előtte minden út kinyilt,
Festett mesét, havas idillt,
Besurrant ide és oda,
Akkor történt meg a csoda.
Elaggott a föld s perc alatt
Megőszült százezer kalap,
Ugy hogy e száraz és poros,
Elpetyhüdt város oroszos.
Amerre nézel tiszta hó,
Nyugodt és fényes takaró.
Rózsálló arcfesték a nőnek,
Szépitőszer, gyöngy, puha szőnyeg,
A fájó földön téli vatta,
Langyos meleg serked alatta,
Bebársonyozza az ereszt,
Kabátunkon gyémántkereszt,
Száll és csengettyűz lebegőn,
Az éles kristály-levegőn.
Az utcasárnak tiszta krém,
A kolduscondrán drága prém,
Az égből bőkezün lehint,
Boát, marabut, hermelint,
Most mint nyolcsarku csillag ég,
Most karperec, ezüst nyakék
Most egy csiklandó pici rost,
A tél fehér rózsája most,
Nappal sportpálya, éjjel édes
Fehéren égő, enyhe mécses,
Nyugodt derengés. Ropogó
Fehérség. Édes rokokó.
Kegyes és fínom, néha mókás,
A kocsis is – allonge-parókás.
A kültelek most egy nagy asztal
Teritve hófehér damaszttal,
S az éj cukrozza kényeként
A sárt, mint cukrászsüteményt,
Hideg, fehér törött cukorral,
Ugy önti a cukrot csuporral,
És minden édes és fehér,
Ameddig csak a szem elér,
Cukros a rét, az út, a ház,
Cukros a lámpavas, a gáz,
Cukros a házak teteje,
A göröngy cukros gesztenye,
A sár is mézzel van sodorva,
S a szemétdomb hóditva, halkan
Rokokó fehérben, aranyban,
Ugy áll, mint lakodalmi torta…
Mint egy átváltozó müvész,
Mint egy fehér festőmüvész,
Mint orfeumi csepürágó,
Ki szappanhabbal fest tükörre,
Ugy jött a hó, ez a kiváló,
Öreg varázsló tündökölve.
Előtte minden út kinyilt,
Festett mesét, havas idillt,
Besurrant ide és oda,
Akkor történt meg a csoda.
Elaggott a föld s perc alatt
Megőszült százezer kalap,
Ugy hogy e száraz és poros,
Elpetyhüdt város oroszos.
Amerre nézel tiszta hó,
Nyugodt és fényes takaró.
Rózsálló arcfesték a nőnek,
Szépitőszer, gyöngy, puha szőnyeg,
A fájó földön téli vatta,
Langyos meleg serked alatta,
Bebársonyozza az ereszt,
Kabátunkon gyémántkereszt,
Száll és csengettyűz lebegőn,
Az éles kristály-levegőn.
Az utcasárnak tiszta krém,
A kolduscondrán drága prém,
Az égből bőkezün lehint,
Boát, marabut, hermelint,
Most mint nyolcsarku csillag ég,
Most karperec, ezüst nyakék
Most egy csiklandó pici rost,
A tél fehér rózsája most,
Nappal sportpálya, éjjel édes
Fehéren égő, enyhe mécses,
Nyugodt derengés. Ropogó
Fehérség. Édes rokokó.
Kegyes és fínom, néha mókás,
A kocsis is – allonge-parókás.
A kültelek most egy nagy asztal
Teritve hófehér damaszttal,
S az éj cukrozza kényeként
A sárt, mint cukrászsüteményt,
Hideg, fehér törött cukorral,
Ugy önti a cukrot csuporral,
És minden édes és fehér,
Ameddig csak a szem elér,
Cukros a rét, az út, a ház,
Cukros a lámpavas, a gáz,
Cukros a házak teteje,
A göröngy cukros gesztenye,
A sár is mézzel van sodorva,
S a szemétdomb hóditva, halkan
Rokokó fehérben, aranyban,
Ugy áll, mint lakodalmi torta…