11
Kényes történet. Szerencsére elég régen történt, nem fog sok vizet zavarni. Doktor-ismerőseim közül az egyikhez elmegy egy nap egy nagyon ismert pesti színész, akiről egyebet se írtak akkor a lapok, mint azt, hogy: «a nők kedvence», «ifjú lányok ideálja», «az ideális hősszerelmes» stb. Mint valamikor Bécsben a Kainz nevét, úgy az ő nevét is kivágták a fiatal lányok az újságból, ráragasztották a vajaskenyérre és megették. Többet már igazán nem tehettek.
Ez a tökéletes Romeó tehát megjelenik doktor-ismerősömnél és kétségbeesett arccal mondja, hogy nagy szívességre kéri. Helyzete borzasztó. Évekkel ezelőtt gyakran volt gyomorégése és a régi Otthon-Körben ezt elpanaszolta egy fiatal orvosnak. A fiatal orvos megvizsgálta, diétát rendelt neki és rövidesen kigyógyította ebből a kellemetlen betegségből, amelyen addig professzorok se tudtak segíteni. Ilyen esetekben fizetségről szó sem lehetett. A hősszerelmes egy gyönyörű nagy arcképét berámáztatta és elküldte az ügyes kis doktornak, ezzel a felírással: «Dr. S...r Károlynak, egészségem visszaadójának, aki nagy betegségemből kigyógyított. Örökké hálás híve… (aláírás.) A fiatal doktor roppantul meg volt tisztelve, a nagy arcképet büszkén az íróasztala fölé akasztotta, hogy minden páciense láthassa.
Történt azonban, hogy ez a fiatal doktor sehogyse tudott boldogulni Pesten. Összeszedett tehát egy kis pénzt és kiment Párizsba, G. tanárhoz, aki akkor a világ első specialistája volt abban a betegségben, amit nálunk még mindig nem illik az igazi nevén lenyomtatni, s ami elég brutális szemérmességgel «vérbaj» címen szerepel a sajtóban. Künn volt a professzor mellett néhány évig, kiképezte magát ebben a szakmában, hazajött Pestre és rövid idő alatt egyike lett ezen a téren a legkeresettebb, sőt a legismertebb nevű specialistáknak. Már vagy harmadik éve praktizált nagy sikerrel Pesten, mikor egyszer a hősszerelmeshez – aki szintén praktizált a Nemzeti Színházban – odalép egy barátja és azt mondja neki: «Mégis csak marha vagy te, pajtás, hogy Dr. S...r-nak arcképet adsz és ráírod, hogy ő a te egészséged visszaadója és nagy betegségedből ő gyógyított ki. Csodálnám, ha ez jó hatással volna a te hölgyközönségedre». A hősszerelmes majdnem elájult. Aztán megbizonyosodott a felől, hogy a hálás doktor még mindig az íróasztala fölött tiszteli az ő régi, gyomorégéses arcképét. Az én doktor-ismerősömhöz azért szaladt, mert azt hallotta róla, hogy ő a híres specialista legjobb barátja. Arra kérte, kövessen el mindent, hogy ez az arckép onnan eltűnjön, ellenkező esetre öngyilkossági kísérletet helyezett kilátásba. Hogy mi lett az eset vége, nem tudom. De nem is fontos. Csak még azt teszem hozzá, hogy mikor ezt a húszéves pesti történetet, amelynek minden szereplőjét ismerem, 1927-ben Párizsban egy írói társaságban elmeséltem, egy francia író azt mondta, hogy már hallotta.