67
Üzleti eszme, amelyet valami nagy elkeseredésben, álmatlan éjszakán szült egy pesti szinidirektor. Nem is akarta megcsinálni, inkább csak kínozta magát vele. Büszke volt rá és szégyelte is egyben. Nekem Budapest és Bécs közt a gyorsvonaton beszélte el. Körülbelül így:
– Kérem, most Saljapinért minden pénzt megadnak az emberek Pesten. Ölik egymást jegyért, mikor énekel. Tízszeres helyárakat is fizetnek. Nekem van egy nagyszerű eszmém. Sok pénzt lehet keresni vele. Hirdetni kell egy nagy és dús-műsorú Saljapin-hangversenyt a Vigadóban. Még pedig népszerű hangversenyt, nevetségesen olcsó helyárakkal, mondjuk: öt pengő volna egy jegy. Nyomatnék kétezer jegyet. Ez tízezer pengő. Kinyitnám a pénztárat, de csak néhány száz jegyet adnék el öt pengőjével, már másnap azt írnám ki egy táblára, hogy «Minden jegy elfogyott». Ekkor lépnének akcióba titkos embereim, akik megkapnák a megmaradt ezernyolcszáz jegyet és kéz alatt árusítanák a városban, ázsióval, egyre drágábban, végül már ötszörös, tízszeres áron. Közben én elárasztanám a lapokat közleményekkel, hogy Saljapin a legszebb dalait fogja énekelni stb. Egészen biztos, hogy néhány hét alatt begyűlne a tízezer pengő helyett legalább ötvenezer. Mikor ez a zsebemben volna, közölnék a lapokban egy táviratot, mely szerint Saljapin beteg, nem jöhet el Budapestre, a hangverseny elmarad és a pénztár mindenkinek visszafizeti a jegye árát. Persze, azt az ötpengős árat, ami rá van nyomtatva. Maradna tisztán negyvenezer pengő.
Ő maga tette hozzá:
– És két hónapi fogház.