MIT HOZZON A JÉZUSKA?
A szép Kamilla nyolcz esztendős volt, mikor legelőször egy jótékonysági hangversenyen fellépett.
Csodagyerek volt. Hegedült. Picziny keze alig tudta még átfogni a hegedű nyakát. Mindenkit bámulatba ejtett a játékával. Chopin, Paganini és Sarasate-tanulmányokat játszott, finoman, érzéssel és erővel, mely korát megczáfolta. A közönség elhalmozta virágokkal. De a bámulatraméltó művészetnél még megigézőbb volt a megjelenése. Arcza hosszúkás, olyan színnel, mintha porczellánra volna festve, haja gesztenyeszín, csigákban vállára omló, alakja kifejlődött, ideges. Egész viselkedése gyermeteg, vidám, minden affektálás nélkül. Mikor elvégezte a játékát, odaszaladt a mamájához, s annak az ölébe borult, a ki alig birta rábeszélni, hogy most vissza kell menni az emelvényre, s meghajtani magát a tapsoló közönség előtt. A mestere vezette ki kézen fogva, egy simaképű, hosszúhajú öreg úr. Annak kezet csókolt. Zavarában tette. Arra elszégyelte magát, s elfutott a spanyolfal mögé. Onnan aztán nem lehetett ujabban kituszkolni. Pedig de sok virágot hánytak a színpadra, a taps nem akart megszünni.
Azontúl aztán alig tudott eleget tenni a sok meghivásnak. Minden műkedvelői hangversenyen ő volt a vonzóerő. Most már virágokon kívül bonbonnièreket is kapott, művészi becsű dobozkákat, czukorfalatokkal megtöltve.
Tízéves korában mar zeneszerző volt. Népdalokat, chansonokat komponált, a mit a műárusok kiadtak, a czímlapon a szerző arczképével. Mikor azokat saját maga előadta, remekelt azoknak a változataiban.
Tizenkétéves korában egy imprezárió rávette a mamáját, hogy kisérje el a leányát egy művészi körútra a külföldön. A tisztes özvegy asszony rászánta magát, s legelőször is a német közönséget látogatták meg. A hatás fölülmulta a hozzá fűzött reményeket. A közönség el volt ragadtatva a kis Kamilla játékától. A német kritika becsületes. Valamennyi zenebiráló mind magasztalta a kis művésznőt. Milazzolóhoz, Teresina Tuahoz hasonlították. Az anyagi eredmény is kielégítő volt. A művészi tiszteletdíj felülhaladta a mama nyugdíjának az összegét. Érdemes volt a fáradozás. Azután következett a francziaországi, olaszországi körút. Mindenütt nagy volt a tetszés, a rokonszenv. De túlszárnyalta mindezt az angoloknál kivívott siker, s a lehetetlenségig fokozódott az orosz közönségnél. Tizenhétéves korában a bájos Kamilla mint világhírű művésznő került haza Budapestre s itt már csak jótékony czélra tündököltette mesés művészetét. Verseket írtak hozzá. Ezekben bővelkedik Magyarország, mint Transzvál a gyémántokban. (Magyar gyémántok.)
A merész imprezárió most még egy nagy tervet készített elő: művészi körutat az Ujvilágban. Hanem ennek a tervnek egy még nagyobb dolog útját vágta. Egy előkelő úr, egy bankigazgató, a kit érdemrendjénél fogva a «méltóságos» czím illetett meg, halálosan belészeretett a művésznőbe s megkérte a kezét ünnepélyesen.
A szép, tizenhétéves Kamillának – még bimbókorában volt a szíve. Folytonos körutazásaiban alkalma sem volt rá, hogy valakibe belészeressen. S a művésznők kevélyek, válogatósak. Talán az anyja is biztatta, hogy fogadja el a tehetős kérőt. A bankigazgatónak ugyan már kopaszodott a homloka; de azért szívesen látott alak volt a hölgyeknél. A szép Kamilla kezet adott neki, s Amerika hiába várt reá. De bizony Európa sem kapott belőle többet. Az esküvő napján a művésznő jegyajándékul átadta a férjének azt a koporsóforma kis fatokot, melybe Stradivariója volt bezárva (a feltámadás reménye nélkül). Az előkelő asszonyság belátta, hogy az ő rangjával, állásával nem fér össze a művészet, mely a közönség mulattatására szolgál. A férj elzárta a drága kincset pánczélos szekrényébe. Azontúl a színpadot csak páholyból nézték s ők tapsoltak a művészeknek.
A házas élet napjai peregtek szépen, egymás után; voltak derűs, voltak borús napok. A férj minden kedvét teljesítette asszonyának, a mire csak állása és vagyona képesíté. Bevezette őt az előkelő társaságokba, a hol a nő szépsége és ékszerei által kitünt. De az arczán volt valami méla komorság, a mi nem oszlott el soha. A homlokán előgető felhőt nem oszlatta el a gyémántos diadém ragyogása. Hajh, a művészi nimbusz aureolája alatt máskép ragyogott az! Ezt a brilliánsok nem pótolják.
Karácsony ünnep estéjén ő náluk is megjelent az angyal s hozott a karácsonyfa lombja alatt mindenféle kincset, a miben csak asszonyszem gyönyörködik: ékszerek, remek festmények, drága szőnyegek, bundák képezték a meglepetést. Kamilla arcza egy perczre felderült, de aztán megint csak elborult.
Egyszer a férje elvitte magával a Rivierára, Monte-Carloba. Ott karácsony havában minden virág nyilik: csak az asszony szivében nem nyilt semmi virág. Férje elhalmozta minden gyöngédségével: nem nyert vele semmit. Olyan ez a viszonzatlan érzés, mint az északfény; hasztalan ragyog sugárküllőivel, a jeget fel nem olvasztja.
Azt mondta magában a férj egy szomorú együttlét után: «Most próbáljunk szerencsét, hátha igaz a közmondás?» S bevált a babona. Mesés szerencsével dolgozott a rulett-asztalnál: egy vagyont nyert azon az estén. Épen következett a karácsonyest. A férj elmondá a feleségének, minő szerencsével játszott. Ezt az egész összeget az ő rendelkezésére bocsátja; válaszszon magának az ékszerészboltokban, a mit legjobban szeret; mit hozzon karácsonyestén a Jézuska: itt lesz!
Az asszony nem gondolkozott sokáig, nagyot villant a két szeme:
– Hozza el nekem az én hegedűmet!