A NAGYMAMA IMAKÖNYVE.
Volt nekünk egy kedves öregünk, a kit fiatal korában is úgy hittunk, hogy «öregünk», s a ki öreg korában is fiatal maradt. Minden ember szerette; még a barátai is; és senki sem haragudott rá: még az ellenségei sem. Pedig mind a kettőből volt neki elég a világ minden keresztyén és nemkeresztyén nemzetei között.
Úr volt, nagybirtokos; de a gazdagságának maga vette legkevesebb hasznát; magas rangban született; de mindig a koldusok, földönfutók társaságát kereste; keresztül-kasul kalandozta az egész világot; részt vett minden nemzet szabadságharczában, nehányszor a diadalmasoknak, legtöbbször a számüzötteknek volt pályatársa, a mi hir, dicsőség és nyomorúság van a világon, abból mind kivette a maga részét, még a más részét is.
A magyar szabadságharczban is, az utolsó fegyverropogásig, részt vett; akkor aztán menekült ő is a külföldre.
De mielőtt elhagyta volna a hazája földjét, elébb felkereste egyetlen élő rokonát, a jó nagyanyját, a mindenki által tisztelt derék matrónát, kit valamennyi asszonya között a világnak legjobban szeretett.
Az érzékeny búcsúvétel után átadta a kegyes úrnő menekülő unokájának legbecsesebb ereklyéjét, imádságos könyvét.
Az mint műdarab is nagyértékű volt, sarkai, kapcsai s a feszület a tábla közepén a régi magyar zománczötvös-művészet remeke mind; de a hozzákötött emlék még becsesebbé tette: Brandenburgi Katalin ajándéka volt az, a főúri család dédanyja kezében, tőle szállt leányról-leányra, mindig menyasszonyi kelengye ékességeül.
Hogy ezt az imakönyvet talán örökre távozó egyetlen unokájának ajándékozá az öreg urasszony, az maga egy tragédia. Miért imádkozzék eztán, ha elveszett a haza, elveszett egyetlen unokája?
– Hasznát fogod venni az utadban. Ha inségbe jutsz, nyisd fel az imakönyvet áhitattal; a szentek megsegítenek.
Szép mondás egy kegyes nagyanyától! Csakhogy az unokának a szive szikla, melyen az ilyen vetőmag nem kel ki.
Aztán hosszú-hosszú évsora következett a rossz időknek, a mikben a legrosszabb szenvedés volt – maga a reménység.
Ugyan megértettük a hajdan betanult latin vers értelmét: «una salus victis; nullam sperare salutem,» «üdv a legyőzöttnek, hogy többé jót ne reméljen.»
A mi szeretett öregünk végigizlelte mindezeket a keserű reménységeket: sokat szenvedett, sok nyomorúságot kiállt; megismerkedett a kóbor szabadságharczos életének minden viszontagságával; de a kedélyét el nem veszté soha.
Néha betevő falatja sem volt, egész úti butyora egy karjára öltött zsebkendőbe volt összesítve. De azok közt is ott volt a jó nagymama imakönyve.
Pedig de sokszor túladhatott volna rajta jó áron. Régiséggyűjtők, szakértők, a kik azt nála meglátták, nagy összegeket kináltak érte. Még csak kezükbe sem engedte azt venni. Annyi kincs nincs a világon, a mi ezt a klenodiumot felérje.
Jó társaságban is volt ez abban a keszkenőbe kötött batyuban. Annak a tartalmát képezték nevezetes nagy emberek kéziratai, híres festők rajzai, szénvázlatai, zászlórongyok, érdemrendek, egy rejtélyes kavics (talán a Dunapartról.)
… Egyszer aztán csak kiderült az idő.
Magyarországon feljött a korona az égre: kihajnalodott. Az ország alkotmányt, a politikai menekültek közbocsánatot kaptak, birtokaikat visszaadták: a mi öreg barátunk is hazajött. Első gondja volt jó öreganyját meglátogatni. Nagy volt az öröm, nagy volt a sírás.
Él hát még a magyarok Istene! visszahozta, a mi elveszett: a hazát is, az unokát is.
Hát biz az idő megviselte mind a kettőt! De csakhogy élnek!
Az unoka visszaadta nagyanyjának a drága ereklyét, az imakönyvet.
– Imádkoztál-e belőle, édes fiam, mikor nagy inségben voltál?
– Inségben ugyan sokszor voltam. Azt is hiszem, hogy a szentek megsegítik az ájtatos imádkozót. De éppen azért soha sem nyitottam fel ezt a szentséges könyvet, hogy az én bűnös fejemre ne vonjam a szentek méltó haragját.
– Látod pedig, édes fiam, ha csak egyszer is felnyitottad volna ezt az imakönyvet, megtudtad volna belőle, hogy a mennybéli szentek még azt is megsegítik, a ki kételkedik bennük.
Azzal felnyitotta a jó öreg mama az imakönyv kapcsait, kitárta a könyvet, s a mi kedves barátunk akkor látta, hogy annak minden két lapja közé egy-egy százforintos bankjegy van fektetve.