A MEDZSIDIJE.
Egy jó barátomtól, ki hosszabb ideig lakott Sztambulban, hallottam ezt a történetet.
Egy török kereskedőnek szép fiatal neje volt, a kivel igen boldogul élt együtt.
A hiúság erősebb volt, mint a hűség. Egy fiatal török dandy hizelgései eltántorították a szép asszonyt: hűtelen lett.
Egyszer a véletlenül hazatérő férj éppen ott találta neje oldalánál a csábítót. Ő is fel volt fegyverkezve, az is. A meglepett ifjú fegyveréhez kapott, hogy védje magát, a férj azonban se tőrét, se pisztolyát nem vonta elő, hanem nyugodt hangon szólt a csábitóhoz:
«Csak tedd hüvelyébe tőrödet. Én nem verekszem veled. Nem kivánom a véredet. – Hanem adj nekem – egy medzsidijét.»
(A medzsidije török ezüst pénz, mintegy két forintot ér. Abdul Medzsid kézvonásáról nevezik így.)
A bűntudattól reszkető ifjú kivette erszényéből a medzsidijét s odanyujtá azt a megsértett férjnek.
«Köszönöm, monda az hidegvérrel. Te már most elmehetsz Isten hírével.» Azzal fogta az ezüstpénzt, s tenyerére téve, odamutatta azt a hűtlen nőnek. – «Látod, ennyit érsz te én nekem.»
És azontúl mindennap elővette a medzsidijét; mikor hazulról elment, ez volt a bucsúja, mikor haza jött, ez volt a köszöntése a nőhöz. Ha együtt étkeztek, odatette azt a tányérja mellé; ha inni akart, beletette a poharába. Odatette a medzsidijét kettőjük közé a fekhelyre, ha aludni mentek.
Az asszony hasztalan sirt, könyörgött, hasztalan kérte, hogy inkább korbácsolja meg, büntesse, éheztesse vagy ölje meg egyszerre: a férj nem ismert irgalmat; minden könyörgésére azt felelte neki:
«Köszönöm neked ezt a medzsidijét.»
… Hat hónap mulva elhervadt a szép hűtelen nő és belehalt ebbe a lelki kínzásba.