A MULATSÁGOS FOGSÁG.
Nagyságos Kondorváry Gábor úr valami nevezetes ember volt a maga idejében!
Rég volt az az ő ideje, csak úgy beszélnek már róla, mint a mythologiáról: – az iskolákban ugyan még nem tanítják rá a gyerekeket; ámbár aligha nem követett el életében annyi istentelenséget, mint Jupiter.
A hány jó paripának kitörte a lábát, a hány jámbor férjnek elszöktette a feleségét, a hány paraszt-lánynak házat építtetett Pesten, a hány vicispánt lecsapott székéről, arról mind históriát lehetne irni, s fogadom, hogy elolvasnák.
Különösen erős oldala volt az asszonyok elleni hadjárat. E tekintetben valóságos Dzsingiszkán volt; elpusztította, a mi akár meghódolt, akár ellene állt.
Hanem egyszer mégis nagy kudarczot vallott. A szomszéd vármegyében lakott egy szép özvegyasszony, az sokáig csalogatta maga után s mikor már azt hitte Gábor úr, hogy egészen meghódította, akkor a szép özvegy ott hagyta őt a faképnél s férjhez ment egy szolgabiróhoz.
Micsoda düh volt ez! Kondorváry úr legelőször bandériummal akart rajta menni a szomszéd vármegyére, hogy a hűtelen házát tőből lerontassa, magát szíjra fűzze, s ló mellett hajtsa rabszolgaságra, a szolgabirót pedig megcsapassa százig; hanem erről lebeszélték. Került egy pár bevert fejébe azoknak, a kik lebeszélték.
Azután fogadott egy jött-ment versfaragót, hogy irjon rájuk valami förtelmes pasquillt. Az meg is irta (a kedves!), s ezen nevettek egy pár hétig a Kondorváron összegyült czimborák bor mellett eleget. Hanem hát ez Katalinnak, a hűtlennek mind nem ártott, mert nem tudott róla semmit. Valami erősebb bosszút kellett kitalálni!
Megvan! Kondorváry úr behozatott a ménesről két hintó elé való lovat s azokat ünnepélyesen elnevezé Katalinnak és Mihálynak, a mik voltak a hűtelen és vőlegénye nevei. Azután addig ácsorgott, míg egyszer valahol a közeli városban kapott egy utazó szerzetest, s azt felszólítá, hogy nem vállalkoznék-e udvarához káplánnak, tisztes fizetés és ellátás mellett? A mit ez természetesen illendő ajánlatnak találva, elfogadott.
Ezt tehát haza szállítá kastélyába s ott oly tisztességgel is bánt vele, hogy annak legkisebb panasza sem lehetett rá.
Azon a napon, a mikor az özvegy és a szolgabiró esküdtek, felszólítja a tisztelendőt, hogy ne sajnáljon feljönni az ebédlőbe, a holott a díszes násznép előtt egy Katalin nevű leányzó és egy Mihály nevű gavallér kivánnak összeeskettetni.
A jámbor férfiú semmi gonoszat nem sejtve felmegyen, s akkor látja, hogy az összeesketendő fél egy pár paripa, menyasszonyi koszorúval s vőlegényi bokrétával a fülei mellett.
A barát nem találta jónak a tréfát: a házasság szent dolog; abból csúfot nem szabad űzni, a nagyságos úr pokolra jut az ilyen ötletekkel. Utoljára azzal fenyegetőzött, hogy ha őt nem eresztik ebből az istentelen házból, hát ő kiugrik az ablakon.
Ott azután Kondorváry úr, meg a czimborák addig huzakodtak a tisztes férfiúval, míg utoljára lehúzták róla a csuklyáját, azt feladták valami bolondos ficzkóra; a ki aztán forma szerint egész ünnepélyességgel összeesketé Katalint és Mihályt, a hogy menyasszonyt és vőlegényt szokás.
No képzelhetni, hogy ez aztán nem maradt abban; a barát panaszt tett az érseknél a hallatlan sacrilegiumért. Az érsek szigorú férfiú volt; Kondorváry urat kriminális perbe fogták érte.
Hej, iszonyú pénzébe került neki ez a lóházasság! Bizony saját menyegzőjére sem költhetett volna el többet; s utoljára minden költség, utánajárás, Bécsbe-Budára szaladgálás sem használt semmit; bizony Kondorváry urat azért csak elitélték két egész esztendei fogságra; tekintetes nemes ** vármegye tömlöczében kiülendőre.
Nesze neked!
No most, gondolja az ember, lesz neki két esztendeje, a mi alatt csendes elvonultságban megbánhatja multja nagy bolondságait s jámborabb életre készülhet.
Soha biz a! Hanem akkor meg azt tette, hogy odavitette magához a tömlöczbe czimboráit, beültette a czigánybandát, felhozatta a borait, s ott mulattak egyik nap mint a másik nap bezárt ajtók mellett. Néha-néha egy-egy halálra itélt lókötő is vetődött oda közéjük; arról aztán gondoskodtak, hogy józanon ne menjen a másvilágra. A porkolábnak jó dolga volt ezalatt s volt esze, hogy el ne rontsa a jó dolgát. Úgy járt az úri vendég oda a tömlöczbe, mint valami casinoba, s néha-néha, ha eszébe jutott Kondorváry úrnak, befogatott a négy lovas hintajába s ő is visszalátogatta a szomszéd faluban lakó ismerőit, a kik ha bámulni találtak rajta, hogy ő most nincs a börtönben, bizton felele nekik: «Se baj, zsebemben a tömlöcz kulcsa, nem csukhatnak ki.»
Ilyen víg volt hajdanában az élet.