Túl a láthatáron

Tessék elhinni, hogy még azzal nincs megoldva minden kérdés, hogy «feltámadunk».

Hiszen az már bizonyos. Az már nemcsak dogma és hitágazat, de tudományos kisérleteken alapuló tény.

Rég tudva van, hogy az indus bonczok addig tudnak koplalni, a míg minden életerő kivesz belőlük, s megáll az érverésük. Akkor leteszik őket a sírboltba, s ott hagyják huszonegy napig. Ennyi halál után ismét kihozzák őket a friss levegőre, tagjaikat bedörzsölik ambrával, borszeszszel; s arra azok lassankint felébrednek és enni kérnek.

Pelletier franczia hadiorvos az I. Napoleon alatti hadjáratban, a mint a franczia seregek a homokpusztán keresztül üldözték a mamelukokat, egy franczia katonát a napszúrástól holtan lerogyni látott. Nem volt idő vele bajlódni: ott hagyták. Három nap mulva megint ugyanazon az úton visszajöttek s megtalálták a holt bajtársat. Az már akkor fekete volt, mint egy mumia. Az orvos most már ráért vele bajlódni. Megkisérté erős borszeszt tölteni a halott szájába. Az néhány percz mulva nagyot csuklott, torzképet csinált, felnyitá szemeit s még egy kortyot kért abból a pálinkából.

Lemercier híres franczia műtő pedig nemrég kisérletet tett egy halálra itélt franczia gonosztevővel a feltámasztás lehetőségének bebizonyítására. Először is érvágás által annyi vérét kibocsátá, hogy az elitélt szívverése megállt; azután meszes vizet fecskendett be az ereibe s akkor az egész embert elteteté egy jégverembe. Két hónap mulva megint felhozatta s akkor a mészvizet kiszivattyúztatva ereiből, azokat megint friss meleg vérrel tölteté meg. És ime a gazficzkó, mielőtt a szemei felnyitásával elárulta volna, hogy él, a míg a doktor a feltámasztással vesződött, kilopta a zsebéből az óráját.

Ez mind igaz.

Hanem ennél igazabb, a mit itt a közéletünkben láttunk.

Volt egy magyar gróf, X. Arthur, a kit mindenki ismert, a nélkül, hogy valaki örült volna ismeretségének. Hóbortjai tették nevezetessé, melyekben nem volt semmi genialitás; pazarlásai, a melyekben nem volt semmi uriasság; vérengzései, a mikben nem volt semmi bátorság; és szerelmi kalandjai, a melyekben nem volt semmi költészet.

Mindenki azzal a véleménynyel volt felőle, hogy ezt az embert rövid időn vagy agyonütik, vagy ő üt agyon valakit, vagy a mi legbizonyosabb, koldussá lesz, elprédálja mindenét.

Körülbelül úgy is történt. Egy rossz napon vett egy szép kétcsövű pisztolyt, s azt olyanformán próbálta ki, hogy egy hitelezőjét agyonlőtte vele, a miért nem akarta neki adni a pénzét meg a leányát. A leányra is rálőtt, de azt nem találta halálosan, az megélt. Ezért azután a nemes vármegye ő belőle is halottat csinált, csakhogy nem úgy applikálta nála a mészvizet, mint doktor Lemercier a brigandnál, hanem úgy, hogy kimeszeltetett vele a számára négy falat a vármegyeházánál, s abban tiz esztendőre eltemette.

Arthur tökéletes halott volt tiz esztendeig. Soha ez idő alatt a börtönből a nap alá ki nem jött, úgy, hogy a szobájának a padló deszkáiból mély lyukak voltak már koptatva a folytonos alá és fel lépegetéstől.

Ez a tizesztendei halál annyiban használt neki, hogy azalatt a jószágai minden adósság alól kiszabadultak. Mert a régi táblabiró-világban voltak még olyan ostoba tömeggondnokok és perügyelők is, a kik azt tartották, hogy első kötelesség: a hitelezőket kielégíteni, a második: az adós birtokát megmenteni, az utolsó: megköszönni, ha az ő fáradságuk jutalmára is marad valami. Hysteron proteron!

Mikor Arthur grófnak az utolsó napja is letelt, az alispán bement hozzá a börtönébe.

– No, bajtárs (jó ismerősök voltak hajdan), ütött a feltámadás órája. Megint élő vagy. Jószágaid megint teher nélkül kapod vissza. Mit fogsz most csinálni?

– Tudom én azt már, – válaszolt a feltámadott. – Egy egész hétre való programmot csináltam már magamnak. Kárpótlás kell a tizesztendei bőjtért. A mint ma innen kiszabadulok, hajtatok a Neue Weltbe, valahány szép lány van, mind összeszedem, sorba tánczolok valamennyivel, a czigány csak az én nótámat húzza. Egy huszonnégy óráig járom a tánczot a szép lányokkal. Második napon azután egy huszonnégy óráig nem teszek egyebet, mint iszom. Egymagam bezárkózom egy szobába, körülrakom magamat tokajival, burgundival, Cyproval, Cliquotval, s iszom huszonnégy óráig folyvást. Harmadnap beveszem magam a Koronába s huszonnégy óráig sorba játszom makaót, nasivasit, landsknechtet, ferblit, trente-et-quarante-ot, – kikártyázom magam kedvemre! A negyedik nap felkeresem azt a zsidót, a ki nem akart a bérletemből semmit nekem fizetni, mind a tömeggondnoknak adta, azt megverem kegyetlenül. Azután a kaszinóban beleveszek a legelső emberbe, a kit szemközt találok, azt kihivom és karmonádlinak aprítom. Ötödik nap megveszem a legdrágább angol paripáját Ivánnak, s azt huszonnégy óra alatt agyonnyargalom. A hatodik nap azután felkeresem azt a leányt, a kit olyan rosszul lőttem meg, s vagy elveszem, vagy még jobban meglövöm.

– A hetedik nap azután megint visszakerülsz ide ebbe a szobába, – fejezé be a programmot az alispán. Én hát sietek uj padlókat berakatni.

Arthur gróf csakugyan megtartá a programmját híven.

Az első huszonnégy órát feltámadása után végigtánczolta a félvilág könnyű hölgyeivel; a második nap a borok katalogusán keresztülitta magát; a harmadikon aztán a kártyaasztalnál csinált annyi adósságot éppen, a mennyivel a vármegye gondviselése alá került. A negyedik nap (mérges is volt), elment a zsidót megverni. Hanem a zsidó erős volt elvette tőle a botot. Annál dühösebb lett. Rohant programm szerint a kaszinóba. Ott nem talált többet egy úrnál, a ki őt igen nyájasan üdvözlé, – azt ő viszonzásul pofonütötte, az őt visszaütötte. Arra ő azt párbajra hívta. Akkor kisült, hogy az az úr a Zahlkellner. Akkor aztán adott neki ezer forintot, hogy ne szóljon senkinek erről a casusról. Ötödnap programmjához híven csakugyan megtalálta azt a lovat, a melyik a legdrágább a városban, azt megvette, s aztán nekiindult steeple-chaset csinálni egymagában, s a míg árkon-bokron keresztül nyargalt, ugratott: egyre azt főzte az agyában, hogy mit tegyen holnap a rosszul meglőtt leánynyal? A ki már azóta férjhez is ment: elszöktesse őt a férjétől, s ha nem szökik vele, agyonlője-e tökéletesen? Bizonyára vagy az egyiket, vagy a másikat meg is tette volna, ha a Butterfly meg nem botlik s lovagját a fején keresztüldobva olyan szerencsésen fejtetőre nem hullatja, hogy az rögtön nyakát szegé.

Hát mire való volt ennek feltámadni?

Az a kérdés, hogy «jobbak» leszünk-e, ha feltámadunk?

Mert hogyha nem, akkor az ilyen ember, ha a mennyországba kerül, elkártyázza a Krisztus palástját, ha pedig a pokolra megy: ott elcsábítja az ördög feleségét.