AZ A SZÜRKE.
A régi vármegyénél történt az eset. Sok mulatság származott belőle.
Egy móri paraszt lovat vett az akai zsidótól. A zsidó neve Mózes volt. Akkor még nem volt divatban se az Izidor, se az Adolf, tehát csak Mózes volt a neve. A ló ára nyolczvan forint.
A ló szürke, hét éves, kancza. Volt különös ismertetőjele is. A balfüle kissé konya volt.
Konya!
Mit jelent ez a szó? Majd a történet folyamában erre is rájövünk.
A móri paraszt összefogja a Szürkét a Pej lovával s valami dolgában bemegy Fehérvárra. Megáll kocsijával a piaczon, beszól a boltoshoz valami ügyét-baját rendbehozni s megy ki megint a kocsihoz. Nagy bámulatára a rúd mellett csak a Pej búsul. A Szürke nincs ott. Eltünt. Csak a szerszáma fekszik a földön, a Pej már bele is tipródott.
Körülnéz, megvakarja a füle tövét.
– Hát-e meg már micsoda? Hova lett a Szürke?
Erre a szóra csak oda áll az orra elé egy csákvári paraszt. Kezén a kötőfék, a kötőféken a Szürke.
– A Szürke itt van. Láthatja kend, ha szeme van. De a ló az én igaz jószágom. Nincs három hete, hogy ellopták a legelőről. Az én becsületes nevem Sógor János, lakásom Csákvár városában. Hát kend ki lova fija? Hogy’ híják? Hova megy haza a kutyája, a mikor a mezőn elunta magát? Most már kend fizeti meg a költségemet. Megyünk a kapitányhoz.
Nesze neked móri paraszt! Lopott lovat találtak a kezén. Bizony azt elvették tőle hevenyében. Ez az igazság. De még a költséget is meg kell fizetni. Három hétre a ló munkájáért hat forint harmincz krajczár. A ló keresése két forint negyven krajczár. A panduroknak áldomást is kellett fizetni, de isten neki, ezt Sógor János elengedi. Csakhogy megkerült a lova.
Elmentek a kapitányhoz. A kapitány irásba tett mindent. Hiába mondta a móri paraszt, hogy ő igaz járatbeli ember, ő a lovat jó pénzen, nyilt vásáron az akai Mózes zsidótól vette. Már most mi lesz az ő kárával?
A kapitány megnyugtatta.
– Igazad van, jó ember. Azért kapod az irást. Azért eresztelek szabadon. Különben becsuknálak s kocsid és Pej lovad is elvenném. Most eredj haza. Keresd pénzedet a zsidón. Majd az megfizeti.
De bizony nem fizette. Akán a főispán volt az uraság. A főispán nagyon szerette Mózes gazdát. Házi zsidója volt, szót emelt mellette. A fehér-vármegyei szolgabiró nem itélte el Mózes gazdát.
Mózes gazda is, a móri paraszt is igy került Veszprém vármegye elé. Odahozta panaszát a móri paraszt. Nem használt itt Mózes gazdának a főispán jó szava se. Bizony csak meg kellett fizetnie a ló árát is, a költséget is. A móri paraszt pénzéhez jutott.
Pedig hát az akai zsidónak is igazsága volt.
Ő a lovat győri vásáron vette igaz pénzen. A kitől vette, lovász-patonai ember volt. Meg is tartotta volna a lovat, de az akaiak mindjárt észrevették, hogy a lónak egyik füle konya. Kinevették, kicsufolták vele. A második napon már az iskolásgyerekek is a zsidó konyafülü lováról beszélgettek. Mózes gazda elgondolta, nem jó lesz ebből. Világ csufjává teszik. Azért is adta el nagy hirtelen a Szürkét a móri embernek.
Mindent be tudott bizonyitani. A lovászpatonai ember is megvallott mindent. Övé volt a Szürke. Az ő kezén is konya volt a füle. Azt is biztosan tudja, hogy a ló hét éves. Utolsó csikófogát már az ő kezén vesztette el. Ő egy bobai – vas-vármegyei – embertől vette a devecseri vásárban.
Eddig hát még mindenkinek igazsága volt. Sógor Jánosnak is, a móri embernek is, Mózes zsidónak is s a lovász-patonai embernek is. De ki fizeti meg Mózes zsidó pénzét?
Menjünk tovább. Folytassuk csak a vizsgálatot. A végén csak megakad valaki a horgon. A ki ellopta Sógor János lovát. Az fizeti meg Mózes zsidó pénzét.
Volt Veszprém vármegyének egy főcsendbiztosa. Égre-földre megfogadta, hogy ő előkeriti a lókötőt. A lovat kézről-kézre adják. Nem is holmi apró dolog a ló. Nem keveredik ugy el, mint a gombostű a szalmakazalban. Azután épen ez a ló egyik fülére konya is. Szürke ló is sok van, hét éves kancza is sok van, de fél fülére konya ló csakugyan nincs több a világon. Ismertetőjele tehát kétségtelen.
A csendbiztos utána iramodott a bobai embernek. Megtalálta. De a bobai ember is kimutatta igazságát. Ő is jó pénzen, nyilt vásárban vette a lovat Kaposvárott, Somogy vármegyébe kebelezett zseliz-kisfaludi zsidótól. Tanui ezek meg ezek. Megmondta nevüket nyugodtan.
No most már nyomon vagyunk. A főcsendbiztos tele lett örömmel és dicsekedéssel. A zseliz-kisfaludi zsidó ki nem tagadhatja magát. A tanuk ugy vallanak, mint a karika-csapás. A zsidót nyakoncsipjük.
Dehogy csipjük. Tanukra nem is lett volna szükség. Hiszen a zseliz-kisfaludi zsidó derék, becsületes, vagyonos és komoly ember. Igenis ő adta el azt a konyafülü Szürkét a bobai embernek, még most is megvan róla a lólevele, melyet az eszéki czédulaház állitott ki, mivelhogy azt a lovat ő az eszéki vásáron vette Ivanits Stéva nevü erdeviki rácztól, a kit jól ismer s a ki bizonyára utbaigazitja a csendbiztos urakat, honnan került a ló.
Nohát menjünk Ivanits Stéva után túl a Dráván lévő országokba.
Mennénk ám, de valami nagy baj kezd mutatkozni.
A vizsgálat folyik már két év óta. Tömérdek pénzébe került eddig is a kincstárnak. Ki fizeti azt meg? Lesz-e majd a lókötőnek annyi pénze? De lesz-e majd lókötő is? Eddig nincs: ez már bizonyos.
Hát hiszen épen azon fáradozunk, hogy legyen. Igaz, hogy az irások kezdenek sokasodni, halomszámra gyülni. A sok átirat, megkeresés, felelet, kihallgatás, tanusitvány, jelentés, melléklet, erkölcsi és vagyoni és honossági községi bizonyitvány már kezd a nyakunkra nőni, csak ugy fuldoklunk benne.
Az a Szürke sok galibát csinált. Már készülnek róla az élczek és adomák. A kaszinó urai egyébbel se üdvözlik már a vármegye urait, csak ezzel a szóval:
– Mennyire vagytok már a Szürkével?
De mindez semmi baj. Arravalók a fiskusok, komiszáriusok, főbirák és esküdtek s mindenféle iródiákok, hogy végezzék a munkát.
Más baj fenyeget.
A Szürke a lovász-patonai ember kezén vetette el az utolsó csikófogát, a baj keletkeztekor tehát hét éves volt, most pedig már kilencz éves. Ámde, ha a sok kézről-kézreadás idejét összeszámitjuk, kijön már összesen vagy tizenkét esztendő. A bobai ember kezén még csak szopós csikó lehetett a Szürke. Szopós csikót pedig nem szokás vásárra vinni. De egyébként ő is ugy vette már, mint korbeli igás lovat.
Miként lehet mindezt megérteni?
A főcsendbiztos nem sokat törte a fejét. Neki nyoma van, megy rajta. Ott a rácz ember, az utolsó gazdája a Szürkének, azt meg kell nyaggatni kissé.
De a rácz embert se lehetett megnyaggatni. A nap se olyan világos, mint a mily világosan bebizonyitotta, hogy ő meg a konya félfülü Szürkét a szabadkai vásáron vette derék, becsületes, fekete, vastag bajuszu magyar embertől, még pedig kiskuntól, a kinek becsületes neve Keserű Márton, szélmalmos molnár, lakik pedig Kun-Szent-Miklóson, a Szék-tó partján a 666-ik számu házban. Majd ő megmondja a Szürke eredetét.
Meg is mondta.
Ő a Szürkét örökségben kapta az ipa után, a kit áldjon meg az isten haló földjében is.
– Mikor halt meg az ipa?
– Szent András napján mult tizenhat esztendeje. Ittas fejjel leesett a padlásról, abból származott veszedelme.
– Hát a szürke már tizenhat esztendős volna?
– Van, uram, van. Sőt korosabb is. Hiszen mikor örökségben rám szállt, akkor is volt már vagy nyolcz esztendős. Jó huszonnégy-huszonötéves bizony már istenadta férge!
– Hát az ipa hol vette a szürkét?
– Maga nevelte uram, maga. Megesküszik rá minden szomszéd.
Meg is esküdött.
Nos, most már nem lehetett tovább menni. Meg szünt minden nyom. Vége a világnak. Csufság lett az egész vizsgálatból. A hét esztendős Szürke a vármegye kezén huszonöt esztendős lett két év alatt. Ez már pedig csakugyan lehetetlen. Valahol valami titok van a dologban. A közt a sok becsületes ember közt, a kié volt valamikor a Szürke, mégis csak kell lenni lókötőnek vagy orgazdának. De melyik az? Hiszen mindegyik meg tudta az ő tökéletes igazságát bizonyitani.
Tegyük félre az ügyet s hallgassunk róla. Nehogy ugy járjon vármegyénk, mint Ugocsa. Utóbb példabeszéddé válunk. A minthogy a főcsendbiztos elő nem hozta volna a dolgot a világért se.
Csakhogy Mózes gazda, az akai zsidó nem hallgatott. Fogadott ügyvédet s nyakunkra járt. Hol az ő pénze?
Mózes gazdának bizonyára visszajárt a ló ára. Ha ő tőle a móri paraszt számára behajtották: az ő számára is be kell hajtani valakitől. Tökéletes volt az igazsága.
El sem engedhette pénzét. Hiszen szegény falusi boltos zsidó volt. Felesége, édes anyja, nyolcz gyereke kért enni naponkint. Egész vagyona se ért ötszáz forintot. Abból csak el nem engedhetett százat.
Mind igaz ez. Hanem azért szegény ember ne igen keresgesse az igazságot. Nem győzi. Az igazság is olyan, mint az arany. Mélyen van a föld alatt. Bizonyos, hogy ott van valahol, de mire leérünk hozzá, több pénzbe kerül, mint a mennyit ér. Éhen lehet halni mellette.
De ki ellen inditsa hát pörét?
Sógor János ellen nem indithatja, mert hiszen övé a ló. Tőle lopta el valaki.
Keserü Márton ellen se indithatja, hiszen a lovat ő az ipától örökölte, az ipa pedig csikó korától kezdve nevelte. Keserü Márton nem oka a Mózes gazda kárának.
De máskép se oka. Ő a lovat igaz jószág gyanánt adta el az erdeviki rácznak s az a ló nem is volt a Mózes gazda lova. Annak a lónak már huszonöt esztendősnek kell lenni, holott a Mózes gazda lova ma se több kilencz esztendősnél.
Az ügyvédek összedugták a fejüket s elhatározták, hogy a lovász-patonai embert szólitják a biróság elé. Attól vette a lovat Mózes gazda, annak adta oda a pénzét, tehát az fizesse vissza pénzét is, költségeit is.
Okos ügyvédek nem is tehettek egyebet. Ám a lovászpatonai ember kereskedjék tovább. Ott a bobai ember, ott a zseliz-kisfaludi zsidó, ott a rácz, valamelyiket fülelje le ő is.
A lovász-patonai ember azonban lefülelte valamennyit, még a kun-szent-miklósi szélmalmos molnárt is. Az ő ügyvédje igy látta jónak. Mindegyiket beidézte a biróság elé szavatosnak. Álljanak jót a Szürkéért!
Beletelt egy esztendő, mire minden alperes megkaphatta az idézést. Akkor aztán elkezdték a tárgyalást. Volt ügyvédje mindenkinek. Akkora pör kerekedett nemes Veszprém vármegye törvényszéke előtt: beillett volna csődpernek is.
Minden ügyvéd tagadott mindent. Senki se hallotta Mózes gazda hirét. Senki se volt semmiféle vásáron. Senki se adott el se Szürke, se konya fülü lovat senkinek. Mindenki ötven tanura hivatkozott egymás ellen.
Különösen tagadták, a mi természetes is, hogy Sógor János lova azonos lenne Keserü Márton egykori lovával. Az egyik vén ló, a másik javakorabeli.
Valahol valaki kezén más ló került a világtörténetbe. A kitől a más ló került: azon kereskedjék a zsidó, ne ő rajtuk szegény alpereseken, de sőt inkább fizesse meg sok rendbeli perköltségüket.
Azt is tagadták, hogy a Szürke kilencz éves, azt is, hogy huszonöt éves. De még azt is tagadták, hogy akármennyi éves. Hiszen a csikóról nem vezetnek faluhelyen szegény emberek anyakönyvet. A csikónak nincs se keresztapja, se keresztanyja, se keresztelő papja.
Azt is tagadták, hogy a Szürke konya fülü volna vagy lett volna, vagy lehetett volna. Azt pedig kereken tagadták, hogy félfülére lehetne konya ló. Hiszen a két lófül teljesen egyenlő, csakhogy az egyik jobb füle, a másik bal füle. A természet örökös törvénye, hogy ha az egyik konya, akkor a másik is konya. Ha pedig az egyik nem konya, akkor egyik se konya.
Ebben a pörben a természettudományok nagy fejezettel gazdagodtak. A lófül konyaságának fejezetével.
Mit csináljon most már a biróság?
Kihallgatott minden tanut, a ki csak valaha járt a győri, devecseri, kaposvári, szabadkai vásáron. Kihallgatta a czédulamestereket, vásári biztosokat, helypénzszedőket, hajdukat, csárdásokat egymásután. Jó három esztendőbe tellett, mikorra az összes vármegyéktől megérkeztek a mindenféle tanuvallomások.
Nem derült világosság semmi kérdésre.
Elrendelte tehát a biróság a szakértők meghallgatását is. Javasolta ezt minden ügyvéd és minden peres fél. Nem is lehetett másként.
Milyen a konya fül?
Van-e időleges és van-e idült konyaság?
Hány esztendős a Szürke?
Hány esztendős korában hullatja el a ló az ő utolsó csikófogát?
Mindez olyan kérdés, melyre a felek, az ügyvéd urak s a biróság megfontolt nézete szerint csak a szakértő orvosok, állatorvosok, gyógykovácsok, lókupeczek s ménesintézeti igazgatók tudnak megfelelni. Leginkább pedig a vásározó czigányok, mivelhogy konya fülü ló másoknál ugy se található, mint náluk. Az ő kezükre kerül utóbb valamennyi.
Mert a lónak a füle a legnagyobb ékessége. Se szeme, se orra, se sörénye, se farka, se állása, se mozgása nem oly különös disze, mint a füle. Ez a finom, szőrös, mozgékony és tiszta edény a ló lelkének mutatója s hű hirnöke. A ló arcza kevés indulatot tud hirül adni, de a füle minden indulatát, minden gondolatát pontosan megmutatja. A lóból rossz szinjátszó lett volna, de füleivel többet tud, mint a világ szinművészei összevéve. A hogy figyel; a hogy jobbról, balról, előlről vagy hátulról hallja a hangot; a hogy a hangot felismeri: emberhang-e, gyermeksirás-e, fülemile dal-e, vagy farkasorditás, füttyszó vagy ágyudörgés, édes zene vagy kocsizörgés: mindezt füleinek százféle bájos mozdulatával nyomban hirül adja. Hát a mikor haragszik, ravaszkodik vagy jó kedve van, a mikor gyülöl vagy szeret valakit s játszani vagy viaskodni akar, a mikor lesunyja vagy büszkén tartja füleit: mindez csoda és gyönyörüség.
Nem is lehetne a lovon és urán nagyobb csufot tenni, mintha orvul levágnák a ló fülét, mint a kutya fülét. A mig füle megvan: uraságnak való, ezer forint az ára. Ha fülét levágnák: sátoros czigánynak való, husz forint az ára. Ha herczeg méneséből származott is.
Hátha a fül konya? Ha lehajlik, mint a sertésé? Ha lekonyul, ha lóg, ha szél himbálja, mint a boklyót a csizmaszáron?
Ez már veszedelem. Ilyen lovat nem tart kocsija előtt, a ki még ad valamit a világra. A konya fülü ló gazdájáról mindenki tudja első pillanatra, hogy koldus, gyámoltalan, tedd ide, tedd oda ember, a ki még sohase látott öt forintot egy csopron. Hiszen ha ember volna, inkább elbujnék a harasztban, semhogy ilyen lóval kijőjjön az utczára emberek közé.
De mit szólnak már a szakértők?
Szólnak azok. Van-e valami a világon az egek magasságától a tengerek mélységéig, a mit ők ne tudnának? Tele irnak ötven árkus tiszta papirost. Kifejtik, hogy a konyaság vagy öröklött baj, vagy egyes véletlenség, vagy idegbénulás, vagy külső erőszak, vagy mérges légycsipés következése vagy valami más, de mindenesetre szépségbeli hiba. A csikófog is akkor esik ki, a mikor a lófog már megérett, de ennek idejét biztosan senkise tudhatja. A felnőtt, az élemedett korban levő ló átélt esztendeinek számát a tudomány mai állapotában ugy se lehet biztosan meghatározni. Hogy pedig az a Szürke mennyi idős, ahhoz képest legelőször látni is kellene azt a Szürkét.
Igaz a!
Lám a szakértő tudósok mégis odaütöttek a szeg fejére. A biróság hiába hallgatta ki azt a tömérdek tanut, ha nekik a Szürkét meg nem mutathatta. Még a biróság se mondhat alapos itéletet, mig a Szürkét saját szemeivel meg nem nézi.
Régen elmult félesztendeje, mire a szakértők készen lettek s az ügyvéd urak a szakértők munkáját összekuszálhatták. De abban mégis egyetértett mindenki, hogy addig nem boldogulhatunk: a Szürkét látni kell.
No hallja kend Sógor János: elő azzal a Szürkével!
Megidézi a törvényszék a csákvári embert s megparancsolja neki, hogy a Szürkét hozza magával. Hadd lássák azt a felek, ügyvédek, tanuk, szakértők s a biró urak: erről a lóról van-e hát szó, vagy nem erről?
Hejh, hajh, hol van már az a Szürke?
Sógor János előadja nagy bátran, hogy ő bizony szüretkor mult négy esztendeje eladta már a Szürkét egy dunaföldvári embernek, a ki hajóvontató lovat csinált belőle. Régen kocsiostort csináltak már annak a bőréből, meg kantárt, gyeplőszárat, csizmatalpat. Nincs olyan ló, a ki a hajóvontatást annyi ideig kiállja, azután az ő Szürkéje már öregecske is volt az istenadta.
Igy lett vége hát annak a Szürkének.
Elmult a Mózes zsidó is. Ő már szegény abbanhagyta volna a pörösködést, de a sok ügyvéd, tanu, szakértő tovább pörlekedett a költségei után. Ezt már Mózes meg nem birta, elkivánkozott ősatyjának Ábrahámnak kebelébe. Nyolcz gyereke tizennyolcz felé ment szét a világba.