ÁTOK ALATT.
Mi az átok?
Vallásbeli babona. Gyönge lelkek erős hiszékenysége. Az áldásnak visszája. Az isten vagy az ördög vagy valami tulvilági hatalom áldhat vagy átkozhat, boldoggá vagy boldogtalanná tehet. A kinek minden szándéka sikerül: meg van áldva. A kinek semmi se sikerül: meg van átkozva. Igy hiszi, igy mondja a köznép. Megátkozni annyit tesz: istenhez vagy ördöghöz folyamodni, hogy örökké sujtson vagy örökké üldözzön valakit. Elátkozni csak embert lehet. Erről sokat beszélnek a népmesék. Megátkozni mást is lehet. Várat, kastélyt, erdőt, élőfát, kutat, forrást, ékszert. A mesék ilyenről is emlékeznek.
Az én vármegyémben is van efféle eleven átok. Vagy legalább volt az én időmben. Elmondok róla annyit, a mennyit értelmes ember is meghallgathat.
Csetény kis község a Bakony északi oldalán. Vidéke, határa hegyes-völgyes, talaja hüvös, termékenysége nem nagy, lakossága szegény. Tótok is lakják, magyarok is. A magyarok őslakók, kemény kálvinisták; a tótokat másfél század előtt telepitették ide.
A csetényi uradalom valamikor Csesznek várához tartozott. Csesznek vára jó órányira esik Cseténytől. Az út, a mely Zircztől Győr felé vezet, Csesznek váránál hagyja el a középső Bakony fensikját. Gyönyörü erdők közt vezet az út. Az erdő nyilásán át egyszerre csak elénk bukkanik Csesznek büszke vára. A romok magas falak, puszta tornyok, kőbástyák. Tető nélkül, ablak nélkül, zöld moha nélkül meredeznek az ég felé. Fenséges magasságban, egy mészkőhegy ormán, mely tele van barlangokkal. Csucsával szemközt áll a messzeségben Pannonhalma vára. Ez a vár még eleven, Csesznek vára holt. Ha Árpád apánk, a mint a krónikairók mondják, ezer év előtt Pannonhalma tetejéről szétnézett, bizonyára jól látta Csesznek várát is. Bizonyára ide is föllovagolt, innen is szétnézett. Pannonhalma is ennek ormáról a legszebb látomány.
Csesznek vára, ugy mondják, valamikor a hatalmas Ujlaky nemzetségé volt. Harmadfél száz éven át vezérnemzetség volt ez az országban. Maga Korvin Mátyás királyunk is gyakran mulatott itt, átrándulva ide nem messze fekvő bakonyi várából, melyet most is Ó-Palota várának nevez a nép. Hatalmas, vitéz alattvalóját, Ujlaky Miklóst, fölötte kedvelte.
I. Lipót király korában az Eszterházy grófok kezére került Csesznek vára a csetényi uradalommal együtt. A mikor később a grófi család különböző férfiágazatai osztozkodtak, a csetényi uradalom elszakadt a csesznekitől. A mult század első negyedében a cseszneki uraságok még a büszke várban laktak, villám tüze és rombolása zavarta ki őket onnan, de Csetényben már az ottani uraságok korszerü kastélyt épitettek.
A csetényi uradalom tulajdonosaira végzet nehezül. Állandó birtokosa senki se tud lenni. Az Eszterházyak is eladták, kényszerü viszonyok hajtották őket s el is költöztek onnan, senki se tudja, hova. Még Erdélyországba is. Azután milliomos idegen lett az uraság, elpusztult nyomoruságban. Azután ujabb milliomos idegen országbeli lett az uraság, hires bécsi bankár. Koldus lett, öngyilkos lett. Egész század óta nem volt áldás a birtokon.
A nép közt az a hagyomány él, hogy az uradalomnak van egy megátkozott fája s ha valaki annak árnyékában pihen, szerencsétlenné kell lennie. Ezt a hagyományt ismertetem s ennek történetéből mondok el némi részleteket. De előre is kijelentem, hogy a hagyomány történeti igazságát nem tartom bizonyosnak. Csak az a bizonyos, a mit közvetlenül tudok.
Valamikor a Bakony falvait magyarok és kálvinisták lakták. III-ik Károly alatt, de még inkább Mária Terézia alatt az uraságok elhatározták, hogy a nyakas, kurucz, pártütő kálvinistákat kipusztitják a Bakonyból. Vagy térjenek vissza a katholikus anyaszentegyházba vagy takarodjanak el onnan. A püspök ur, Biró Márton, a pannonhalmi és zirczi apát urak, az Eszterházy, Zichy, Nádasdy grófok különösen buzgólkodtak ebben az ügyben.
Csetény urasága egyik gr. Eszterházy, akkor nyitrai püspök volt. Már e magas egyházfejedelmi méltóságánál fogva is neki a buzgólkodásban nem lehetett utolsónak lenni. Nem is volt utolsó. A csetényi kálvinisták sokat szenvedtek alatta. Ő hurczolta be oda a tótokat is.
A püspök ur sürün látogatta Csetényt személyesen is. Kivált mikor a kuruczok ellen valami sulyosabb támadást kellett intézni. Akkor nagyon rossz idők jártak a kálvinista kuruczokra. Az erkölcsök is vadabbak voltak, mint mostanában, a bécsi királyi udvar is kegyetlen indulatokat táplált a magyarság ellen. A magyarságot csak sujtotta, nem pedig védelmezte a törvény. A mostani kastélytól nem messze az országut északi oldalán domb tetején állt egy óriás águ-bogu, sürü lombos vén szilfa. Még magam is láttam ott. Ennek a fának aljában szeretett a püspök pihenni, itt szokta magát délutánonkint az árnyék hüvösében felüditeni.
Cselédsége, jobbágysága, szolgálattevői egyik napon heves támadást intéztek a kálvinista kuruczok temploma ellen. Nyilt erőszakkal akarták elfoglalni a templomot. A falu népe a templom köré sereglett s ellenállt a támadóknak. A hagyomány különösen a Simon és Jakab nevü jobbágycsaládok nevét tartotta fenn, mint a kik készebbek voltak a halálra, semmint istenük hajléka idegenek kezére szálljon. A templom magasan fekszik, az ajtajából jól el lehetett látni a szilfáig. A püspök ur vörös talárban ott ült a szilfa alatt karosszéken s nyugodtan várta, mi vége lesz a háborunak.
A kurucz kálvinisták lelkipásztora kiállott a templom ajtajába s egyenesen oda nézett a szilfára és a hatalmas püspök urra. És szózatot mondott és kétségbeesett lélekkel rettenetes átkot szórt a fára, mely árnyékot adott a püspök urnak és mindazokra, a kik ennek a fának árnyékában valamikor ülni fognak, hogy onnan az isten népét háboritsák.
Az átok szavai le vannak irva. Magam is olvastam. Szokott átokigékből áll. Igy hangzik:
– A végitélet napján ne lássad meg a te istenedet. A te halálod ne legyen az igazak halála. És ne vegye be az anyaföld a te tetemedet, harmadnapon dobja ki méhéből. Örök kárhozat boruljon rád. Ivadékod soha ki ne veszszen, hanem éljen örök nyomoruságban. És átkozott legyen, valaki a te kezedből valamit elfogad és a te gyümölcsödet magába vészi. És átkozott legyen, a ki a te folyóidból szomjuságát oltja és a te fáid árnyékában pihenést keres!
Talán igaz, talán nem is igaz ez az átok. A nép hitte. A templom megmenekült, de a papnak el kellett bujdosnia. Nemes ember volt, a szent-gáli nemesek közt huzta meg magát, mig utóbb, jobb időben hivei közé visszatérhetett.
A nyitrai püspök halála után a csetényi uradalom testvéreire s rokonaira szállt. Ezek nem tudták megtartani. Ezerféle baj torlódott össze fejük fölött, kénytelenek voltak eladni s onnan elköltözni. A birtok történetét részletesen nem ismerem hosszu időn keresztül. Serdülő koromban valami Zitterbarth nevü pesti milliomos volt urasága. Talán épen ő szerezte közvetlenül az Eszterházy grófoktól.
Ezt már ismertem. Épitő és vállalkozó volt. A függetlenségi harcz után, a mikor katonai vad erőszak tombolt az országban, az osztrák kormány elhatározta, hogy Budapest közepén várat épit, tetszése szerint lövethesse országunk ifju fővárosát. Kiszemelte a Gellérthegyet. Oda fog czitadellát épiteni s megrakja ágyuval, katonával. Az épitésre Zitterbarth vállalkozott. Ott is, egyéb vállalatoknál is szerencsével dolgozott. Milliókat szerzett. Pesten ugy hitték, több milliója van. Házai voltak, tőkepénzei, fényes nyaralót is épitett magának. Övé lett már a csetényi uradalom is.
Nagyon szerette ezt a birtokot. Minden üres idejét Csetényben töltötte. Széles nagy üzleteinek zaklatásai itt nem háborgatták. Gyermeke nem volt, de volt szép, művelt, fiatal huga, valami közel rokona, ez vezette a kastély és háztartás gondjait.
Ennek társaságában sokszor üldögélt, sokszor el-elpihent a megátkozott fa árnyékos lombjai alatt. A kastély régi, öreg szolgája elmesélte neki az átok történetét, de Zitterbarth jó ember volt, öreg is volt már, csak nevetett az átok történetén. Micsoda szerencsétlenség érhetné őt élete alkonyatán? Jó lelkiismerettel, tömérdek vagyonnal s olyan nép között, melynek jóttevője, jó urasága s mely őt igazán szereti?
Épitették a déli vasutat, ezelőtt mintegy negyvennyolcz esztendővel. A pályának egyik tetemes részét, az épitést, a földmunkát Zitterbarth vállalta el. Benne volt a Balaton hosszában végezendő földmunka is. Sok millióra rugott vállalkozása.
Nagy vállalat, milliós üzlet sok kötéssel, sok szerződéssel, sok pörrel, irka-firkával jár. Szükség van ügyvédre. Zitterbarth is keresett magának ügyvédet Veszprémben.
Bebotlott budafalvi Vermes Illéshez. Őt ajánlották neki. Hajdan a pápai uradalmak fiskusa, 1848-ban országgyülési képviselő, vagyonos, tekintélyes, bátor férfiu. Nagy urakhoz szokott s maga is igazi ur. Később alispán.
Hosszan tartott a beszélgetés. Uradalmi fiskus és forradalmi képviselő akkor még nem értett a vasutépitéshez. Akár az Andesi hegységek szakadékairól, akár a mindenféle vasuti töltésekről, gátakról, áttörésekről, műtárgyakról és köbmértékekről lett volna szó. Zitterbarthnak ugyancsak sokat kellett beszélgetnie, mig az ügyvéd megértette, miről van szó.
De hát utóbb megértette.
Az ügyvédnek az volt a szokása, hogy a pörös felét meghivta ebédre. Zitterbarthnak is el kellett költenie a jó ebédet, meg kellett innia a hires borokat, s ki kellett szinia a hagyományos csibukot, mielőtt az utolsó szóhoz eljutottak volna.
A jól gomolygó, hatalmas csibukfüst mellett azt mondja az ügyvéd.
– Hány éves ön Zitterbarth ur?
– Jól elmultam hatvanhárom.
– Van-e felesége, gyereke?
– Egyik sincs. Csak egy szegény árva unokahugom van, ő vezeti a csetényi kastélyt, talán ő lesz az örökösöm.
– Hajlandó-e kedves Zitterbarth ur megmondani, mennyi valóságos vagyona van?
– Önnek, ügyvéd ur, megmondom. Valóságos vagyonom legalább másfél millió forint. Pesti házakban és telkekben s ezeken kivül biztos papirokban fekszik. Ezekhez jön a mostani nagy vállalatból okosan várható nyereség és Csetény.
Az ügyvéd nézte a vállalkozót s ujabb bodor füstöt varázsolt elő a csibukból. A füstkarikák vidáman szállongtak föl a padlás felé.
– Hát aztán, kedves Zitterbarth ur, hozzászokott-e ön az őszinte szóhoz?
– Nyugodtan meg tudom hallgatni.
Az ügyvéd kemény arczczal folytatta a beszélgetést.
– Nohát önnél, kedves Zitterbarth ur, nagyobb barmot keveset láttam még életemben. Hatvanhárom éves korral, másfél millió vagyonnal asszony nélkül, örökös nélkül olyan koczkázatos vállalatba kapni, mely évekig tart s elnyelheti az egész vagyont, csakugyan megfoghatatlan könnyelmüség.
A vállalkozó néma maradt. Csak nézett mereven. Még a csibuk is kialudt a szájában. Nagy későn csak ennyit mondott:
– Igaza lehet, ügyvéd ur. Fogadom becsületemre, ez lesz utolsó vállalatom.
– No akkor elfogadom ügyeinek vezetését. Mentsük meg, a mit megmenthetünk.
Azonban az ügyvéd bölcsesége s a vállalkozó ügyessége hiába volt. A parti töltéseket egyik irtóztató széllel elmosták a Balaton hullámai. Azután kővel berakatták a töltéseket. A követ messziről, Zalából jégen kellett szállitani. Sokba került. Tavasz-féllel veszedelmes vihar fölszaggatta a tó jegét s rettentő erővel vitte neki a töltések kőfalának. El is hasitotta, össze is döntögette a kőfalat. Mire az idő kitisztult s a jég elolvadt, ujra rommá lett a töltés. A nagy világ is megbolondult. 1857-ben minden országban megbomlott a hitel. A hitelválság ugy törte össze a nagy vagyonokat, mint a vihar a parti töltést. Mire ez az év elmult, Zitterbarth koldussá lett.
Ekkor is meglátogatta ügyvédjét. Az ügyvéd ekkor is ott marasztalta gazdag ebédjére. Több könyje hullott az egykori milliomosnak, mint a hány falatot evett. Ez volt utolsó uri ebédje. Az volt utolsó kérése az ügyvédhez, ne vegye le áldó kezét most már igazán árván maradt szegény unokahugáról. Hadd maradhasson meg, ha lehet, holtáig a csetényi kastélyban. Ne kelljen azt is elhagynia.
A csetényi uradalom gazdát cserélt. Valami bécsi bankár szerezte meg. Boschan volt a neve. Egyik fiára nézve azt óhajtotta, hogy ur legyen, még pedig magyar ur. Ugy emlékszem, Gusztávnak hivták.
Az ur is más, a bankár is más. A bankárnak sok pénze van, ha van, de nem ur. Az urnak néha semmi pénze sincs, de azért mégis ur. A ki bankárnak született, abból sohase lesz ur. A ki pedig urnak született, átadhatják annak a londoni bankot, még se lesz bankár.
A Gusztáv fiu urnak született, habár kezdetben nem igen értett is hozzá. Ahhoz, hogy magyar ur legyen, épen nem értett. Hanem tanulékony volt.
Mi kell ahhoz, hogy valaki magyar ur legyen?
Valami megyei telekkönyvi ismerőse volt Bécsből, kis ember, semmi ember, ez magyarázta meg neki.
Jőjjön ki a vármegyére. Ugyis van már ott nagy birtoka. Legyen fogata, vadászlova, huszárja. Ez az első kellék.
Azután tanuljon meg magyarul, még pedig először is káromkodni. Kétféle a káromkodás. Az egyik a férfiak közt, a másik a nők közt. Jól vigyázzon, el ne cserélje őket valahogy.
Dicsekedni nem szabad semmijével. Igazi ur nem dicsekszik. De nem játszik a tőzsdén se.
Legyen te-tu pajtás minden nemes szomszédjával. Zsidót, parasztot, ügynököt becsüljön meg, de ne barátkozzék vele. A megyei urral, még ha esküdt is, barátkozzék, habár nem becsülné is.
Válogassa meg, kinek mekkora borravalót adjon. Pinczérnek ne többet egy hatosnál. Ha valahol vendég a vármegyében: inasnak, huszárnak, szobaleánynak ne többet egy forintnál. Ez a megyei szokás. Ha többet ad, ez már hivalkodás. Meglátszik, hogy csak ujdonsült ur.
Ha szivart vesz utközben, a boltosnak vagy a szivaros leánynak ne dobálja a borravalót. Ez nem szokás általában. Ha nagyon tetszik neki a szivaros leány, udvaroljon neki istenesen. Igy tesz az ur.
Közjótékonyságra, nemzeti adakozásokra megint ne dobálja a pénzt. A pénzt csak a czigánynak szabad dobálni. De annak is csak akkor, ha magyart huz s ha már jó kedvvel s borgőzös fejjel hallgatja.
Magyar diszruhája okvetlenül legyen. Ékes, de ne csillogó. Az Esterházy grófokkal a ruhája ne versenyezzen.
Bajuszát, ha csak kissé is, mulhatatlanul kipödörje. A kerek földön ezt nem teszi más, csak a magyar ur.
Megyei tisztséget pedig okvetlenül vállaljon, ha egyebet nem, legalább tiszteletbeli főjegyzőséget. Ne féljen a felelősségtől. Megyei tisztviselőnek ugy se kell dolgoznia semmit. A ki pedig semmit se dolgozik, az nem véthet el semmit.
Ha pedig komoly beesületbeli ügye van, ki ne egyezkedjék a világért se. Hanem vagy mást lőjjön agyon, vagy magát.
Igy cselekszik az ur!
Sokat vétett kezdetben ugyan e szabályok ellen, de lassankint mégis eltanulta őket. Természetesen annyi pénze volt, mit a polyva. A kinek sok pénze van, azon nehezen fog az oktatás.
De azért mégis ember lett belőle. Megtettük tiszteletbeli főjegyzőnek, pedig még csak káromkodni tudott magyarul. Diszes ruhájában, délczeg alakjával tetszett a nemes vármegyének, mikor az esküt letette. Igaz, hogy mikor a jó öreg bakonybéli apát a megyei könyvből elolvasta előtte a főjegyzői eskü szavait: azokat alig tudta utána elropogtatni, de azért szépen ment az egész szertartás. Különösen tetszett neki, hogy a mikor esküt tett, az egész közgyülési közönség ünnepélyesen felállott. Nem tudta, hogy ez ősi szokás és a szentegyház parancsolata. El is dicsekedett ezzel a felállással apjának, anyjának, minden testvérjének, hetvenhét rokonának és barátjának Bécsben.
Nagyon megkedveltük.
Igaz ember s tökéletes megyei ur lett volna belőle. Hanem hát végre is átok alatt volt azzal a hires csetényi szilfával. A végzet ellen pedig ugy se lehet tenni semmit.
Följárt Bécsbe, följárt Pestre. Akkor olyan időket éltünk, hogy a bankárok számára az utczán termettek a milliók. Kezdte észrevenni, hogy őt nem tartják komoly embernek rokonai és régi barátai. Hisz ő se tőzsdére nem megy, se nem játszik. Boschan névvel, Boschan vagyonnal csak szürke megyei ember akar maradni. Az ily embert élhetetlennek szokás tekinteni.
Mi ez? Ő élhetetlen.
Egy pillanatban megmozdult benne az öröklött bankár vér. Benézett a tőzsdére. Nyert százezreket. Azután ott lebzselt a tözsdén Bécsben is, Pesten is. Nyert milliókat. Akkor megszédült s elhatározta, hogy ő nem marad ur, hanem bankár lesz.
Egy szép májusi napon, 1873-ban összedült a tőzsdén az egész világ. A legyek nem hullanak ugy őszszel, mint akkor a bankárok hullottak tavaszszal. Tavaszszal és nyáron és őszön s az egész éven át.
Csetény uj ura, a mi főjegyző barátunk is elesett.
Föl tudott volna ő még kelni. Hiszen a Boschan-ház kiállta a nagy válságot s őt is fel tudta volna még segiteni, de mégis keserü szemrehányásokat kellett eltürnie a család kebelében.
Most meg fölébredt benne a magyar ur vére, a melyet már ott szerzett Veszprém vármegyében.
Gondoskodott Zitterbarth unokahugáról ott a csetényi kastélyban.
Irt egy levelet Pestre egyik barátjának, Matuska Péter képviselőnek.
S aztán ugy agyonlőtte magát, mint a hogy’ a nyulat, foglyot szokás agyonlőni.
A csetényi népnek megint megerősödött az átokról szóló babonája.
Cseténynek megint uj urasága lett. Azután megint és megint. Ezek történetét nem beszélem el.
Azt a hires fát jó harminczöt év óta nem láttam. Áll-e még? Virul-e még?