HÁNYAN VOLTAK?
Hányan voltak a népgyülésen? Ez a kérdés.
Kormánypárt és ellenzék egyre-másra tartja a népgyülést. Száz népgyülés két hét alatt. A mi népgyüléseink mások, mint London városának népgyülései. London városának öt millió lakosa van. Több, mint egész Erdélyországnak. Csaknem annyi, mint Szerbiának, Boszniának, Herczegovinának, Montenegrónak összevéve. Ha tehát valami nagy kérdés megmozditja a társadalom lelkét: a Hyde-ligetben egy millió ember is összejöhet népgyülésre. A hirlaptudósitók ott is megirják: Hányan voltak a népgyülésen? Ha néhány százezerrel kevesebbre teszik is a jelenvoltak számát: akkor is marad félmillió. Az olvasónak, de a jelenvolt közönségnek is mindegy. Olyan ember ugy sincs a világon, a ki egy millió vagy félmillió embert látott volna valaha egy csoportban. A minthogy nem is volt soha egy csoportban. Ha a hirlaptudósitó millióról beszél: azt is elhiszik vagy azt se hiszik el. Ha felényit vagy negyedrésznyit emlit: azzal is ugy vannak. Maga a hirlapiró se tud semmit. Csak sejt, csak képzel, csak dobálódzik a számokkal a szerint, a mint lapjának izlése jobbnak véli.
Tegyük fel, valamely vidéki városban háromezer ember összeseregel a népgyülésre. Az ellenzéki párt tartja a népgyülést. Mit csinál ilyenkor a kormánypárti hirlapiró? Azt mondja: a tömeg lehetett kétezer főből álló. Az ellenzéki hirlapiró pedig azt mondja: legalább négyezer főből állt a hatalmas sereg. Igy van megforditva is. S a hirlapirót nem is könnyelmüség vezeti. Csak politikai iránya s pártos érzéke teszi kissé elfogulttá. Különben se nem tudja, se nem hiszi, hány ember volt a tömegben.
Mindig nagy az eltérés.
A nagy eltérés pedig természetes. Különösen oly emberek részéről, kiknek az embertömeg fejszám szerinti megbecsülésében különös gyakorlatuk nincs; vagy a kik még módját sem tudják annak, hogy egy bizonyos területen tömegben levő emberek számát miként lehet megközelitőleg megbecsülni. S a hirlapok ifju tudósitói rendszerint ily állapotban vannak.
Egykor gondolkodóba ejtett ez a tünet. Ezelőtt közel husz évvel a Janszky-ügyben nagy népgyülésen vettem részt. Egyik hirlap háromezer, másik hirlap ötvenezer emberről beszélt, a többi pedig e két szélsőség közt mozgott. Okos embert mosolygásra birta ez a furcsa számbecslés. Akkor néhány jegyzetet tettem papirra e kérdésben.
A becslésnek természetesen szemmértéken kell alapulni, miután ily esetben az embereket egyenként meg nem számlálják. Szabad gyülekezetnél jegyet se szoktak kérni vagy adni, mint szinháznál, czirkusznál, hogy a jegyek száma adjon felvilágositást. A becslés pedig igen gyakran felette hibás.
Mert a szemmérték a legtöbb embernél felette bizonytalan. Sőt mondhatom, nagyon kevés embernél s nagyon kevés tárgyra nézve lehet biztosnak vagy helyesebben megközelitőleg biztosnak tekinteni. Azt például, hogy egy férfi vagy nő hány czentiméter magas, a százezredik művelt ember sem tudja 2–3 czentiméter különbségig puszta tekintés után megmondani. S a kinek például az álló ember testmagasságának szemmértékszerü meghatározásában van is gyakorlata: még mindig nagyon tévedhet a fekvő ember testhosszának meghatározásánál. Azért például az angol törvényszéki gyakorlatban közönséges tanuknak a testmagasságra vonatkozó nyilatkozatait a birák nem igen szokták komolyan venni.
Gyakorlott mészáros a hizott marhának testsulyát megtekintés után meglehetősen eltalálja. Szőlős vidéken a kis szőlősgazdák a kisebb szőlők területét rendesen jól becsülik meg. Kaszás, kapás munkások az egy-két napi munkának megfelelő területet jól eltalálják. Az éles szemü juhász, csikós és kanász megközelitő biztossággal megmondja, hogy a falkában, ménesben vagy kondában hány darab van. A gyakorlott kitünő tüzér is meglehetősen eltalálja az ellenséges ütegnek vagy hadcsapatnak távolságát.
Azonban ha mindezeket megkérdezzük, hogy mondják meg részletesen, indokolják tüzetesen, hogy becslésüket mire alapitják, becslésük eredményét minő tényezők számitásba vétele mellett állitják össze: e kérdésre valószinüleg egyáltalán nem tudnának megfelelni. Kielégitőleg semmi esetre sem.
Pedig a szemmérték tényezői megvannak.
Hogy egy legelésző birkanyájban hány darab birka van, ha azt pusztán szemmérték után akarom megmondani: mérlegelnem kell a terület nagyságát, melyet a nyáj ellep, továbbá a birka testének nagyságát, végre a távolságot, mely egyes birkák közt van. Ugy de mindez megint csak szemmérték után lehetséges, s miután minden egyes tényező felvételében tévedhetek, tehát a végeredmény épen nagyon téves lehet. A világ legjobb mérnöke, ha nincs gyakorlata, szégyenben maradhat a legegyszerübb irni-olvasni nem tudó juhász mellett, ha ennek gyakorlata van. Pedig ez a juhász sejtelemmel se bir számitásának egyes külön tényezőiről.
Ha azt olvassuk, hogy Vörösmarty temetésén »huszezer embernél több volt jelen« mint Gyulay Pál irja; hogy Deák Ferencz koporsóját százezer ember kisérte, mint 1876-ban irták a lapok; vagy Kossuth temetésén kétszázezer ember volt jelen; ha látjuk a »Times«-ből, hogy ez és ez a népgyülés a Hyde-Parkban 30 vagy 100 ezer embert hozott össze: mindez nem jelent egyebet, minthogy szokatlanul sok ember volt együtt, de hogy az a 20 ezer ember valóságban a 10 ezeret, vagy a 40 ezeret közelité-e meg: ez iránt már csak akkor lennénk biztosan tájékozva, ha a szemtanu ügyességét s szemmértékben való gyakorlottságát és biztosságát ismerhetnők.
Én a számitás, a becslés alapjait külön-külön gondosan megmérem. Természetesen csak szemmértékkel. Az én számitásom alapjai következők:
Az összezsufolt vagy a kutya által egy csomóba kergetett közönséges selyemszőrü juhokból 12 fér el egy négyszögölön és pedig nagyon nem is szoronkodva; miután e számitással három négyszög lábnyi terület jut egy birkára. Hasonló zsufoltság mellett ugyanakkora területen 18 ember fér el és pedig szintén nem nagyon szoronkodva, mert két négyszögláb terület esik egy emberre. Oly ember, ki vállban vagy csipőben két láb széles volna, igen kevés van a világon; oly ember azonban, ki a gyomor és hastájon egy láb átmérőnél tömörebb, igen sok van. Ilyennek lehet számitani minden ugynevezett kövér férfit és kövér asszonyt. Ámde ezek száma az emberek egyszáztólijánál többre semmikép se tehető, azért átlagosan két négyszöglábnyi terület bizton jut zsufolt tömegben egy emberre. Már most, ha szemmérték szerint a régi lövölde udvarhelyiségét, a hol hajdan a népgyüléseket szokták tartani, 90 ölnyi hosszura és 25–30 ölnyi szélesre vesszük: ez mintegy 1300–1500 négyszögölet ád ki, melyen ily számitással 25–27 ezer ember fér el.
Mikor 1878. évi októberben – ha jól emlékszem – a bosnyák-ügyben tartottunk ugyanott népgyülést, akkor az egész udvarhelyiség nem volt tele emberrel, de akkor az udvar jelentékenyen nagyobb volt, mint most, mert a Damjanich-utczai része nem volt beépitve.
Más kérdés azonban, hogy mily nagy volt a zsufoltság, más szóval, hogy az emberek oly sürün állottak-e egymás mellett, hogy elől, hátul és oldalról egymással érintkeztek. Erre nézve az, ki az emelvényen állott, csakis az emberfejek közelségéből vonhat megközelitő következtetést. Ezt különösen megfigyelni sajátságos körülmény inditott.
Ugyanis huszonhét év előtt tartottuk azt az emlékezetes népgyülést a lovardában, mely után a tömeg felhatolt a budai várba s Tisza Kálmán miniszterelnök ablakait beverte. Azon a népgyülésen én voltam az egyik kijelölt szónok s mikor már az emelvényen voltam s beszédem megkezdettem, akkor nyomtak kezembe egy külön kiadott lapot, melyen az volt hirként nagy betükkel lenyomatva, hogy Ozmán pasa Plevnánál elesett. Én ez – akkor lesujtó hatásu – hirt beleszőttem beszédembe s mikor Ozmán nevét kiejtém, levettem a kalapomat. Erre a jelre az egész óriási népgyülés levette kalapját s a mint a tetőn és ablakokon átszürődő napfény az ezer meg ezer födetlen arczra és kopasz fejre vetődött, az a roppant nagyterem egyszerre kivilágosodott, mint mikor a szinházban a lámpákat kigyujtják. Ez egyszerre kitört világosság beszédem hevében is meglepett s a zajos helyeslések által okozott időközökben a közönségnek mindig eme fényes felszinét észleltem. És nyilván láttam, hogy egyik arcz szorosan a másik mellett volt, ugy, hogy a felém fordult egész nagy tömegből semmi mást nem láthattam, mint pusztán az egymás mellett fekvő arczokat.
Óriási néptömeg volt együtt már az én tudtommal itt Budapesten a koronázáskor, Batthyány hamvainak ünnepies eltemetésekor, Deák Ferencz temetésekor, azután, mikor a szofták küldöttsége járt nálunk, végre Kossuth hamvainak temetésekor.
A koronázási tömeg megközelitő számbecslése nehéz, mert a nagyobb tereken, hol a tömeg együtt volt, mindenütt nagyobb területek zárattak el mint például a Ferencz József-téren utaknak és koronázási halomnak s az Eskü-téren az országgyülésnek.
Deák temetésén igazán óriási néptömeg volt jelen, de akkor már a főváros lakossága közel kétszerannyi volt, mint a koronázáskor. A tömeg például egyszerre lepte el a Fürdő-utczát, a Váczi-körut belső torkolatát s a Károly-körutat a Kerepesi-útig. De közök természetesen voltak hagyva. Közök nélkül e területen 2–3 százezer ember mozoghatna egy irányban. Kossuth temetésekor már a világvárosok közé tartozott Budapest hétszázezer lakossal. A gyászközönség emberszámát másfélszáz ezerre bizton lehet tenni.
Sajátságos az és laikus alig hinné, mily sok ember fér el egymás mellett állva, aránylag kis helyen. Az egykor Leviathán, most Great Eastern nevü hajó, mely 1866-ban vitte az Atlanti-tengeren a kábelt, tizezer embert tud egyszerre szállitani, pedig mennyivel kisebb ez, mint a régi Lövölde udvara. A muzeum kertjében, ha a muzeum épülete ott nem volna, kényelmesen elférne állva, természetesen ló és szerszám nélkül az osztrák-magyar birodalom egész békelétszámu hadseregének fele. A Vérmezőn elférne ily számitással közel félmillió katona. A Népligetben, ha szabad terület volna, könnyen mozoghatna Attilának és Aetiusnak minden hőse, mely a katalauni csatában küzdött egymás ellen.
Rettentő kép tárul fel elménk előtt, mikor olvassuk, mint például a porosz-franczia háboruban olvashattuk, hogy a két ellenfél részéről félmillió harczos állott csatában s az ütközet arczvonala 15–20 kilométernyi volt. Igy volt a Metz körüli augusztusi csatákban. De igy van most is Mukden körül a japán-orosz háboruban. De ezt a tömeget se a hadvezér nem láthatja, se más. A kelet-ázsiai csatákban, ott Liaojang és Mukden körül harmincz, sőt száz kilométer hosszuságra is elnyulik a csaták homlokvonala. Ily távolságból, de még felényiből is embernagyságu tárgyat alig vesz észre az emberi szem. S azután hegyek, erdők, falvak, mélyedések elnyelik a tömegeket. A hadvezér is csak futárok vagy táviratok utján tudja meg időnként, minő állása vagy fordulata van a csatának itt, vagy amott.
Embertömeget csak szabad téren népgyülés tud összehozni. Mikor az emberek összetömődnek, látszólag kis helyre férnek el. Ha széledni kezdenek: a látszat tizszerte nagyobb számot mutat. A római Szent Péter-templomban, mint valahol olvastam, ötvenkétezer ember fér el. Zsufolt állapotban tizennyolczat számitva egy négyszögölre, könnyen elgondolhatjuk, mekkora lehet e templom belső födött területe.