Válogatott magyar népdalok / Képes kiadás

101.

Ehol jön az este,
Hogy kell lefeküdni;
Ösmeretlen társat
Hogy kell megölelni?

Mikor ölelgetném,
Fájnak az karjaim:
Mikor csókolgatnám,
Hullnak az könyeim.

102.

Haragszom az olyan szóra,
Ki a legényeket szólja.
Mert a legény arany csillag,
Arany garádicson ballag.

Haragszom az olyan szóra,
Ki a leányokat szólja.
Mert a leány arany alma,
Fölteszem a fogasomra.

Haragszom az olyan szóra,
Ki az asszonyokat szólja.
Mert az asszony pergő rokka,
Pereg az minden hajnalba.

103.

Minek nekem ez a város,
Ha nem vagyok benne páros?
Minek nekem ez a puszta,
Ha nem szeret Barna Pista?

Minek nekem minden kincsem,
Hogyha hiv szeretőm nincsen?
Minek nekem ez a világ,
Ha nem vagyok benne virág?

Minek nekem a szép termet,
Ha nincs, a ki megölelget?
Minek a szép csillagos ég,
Ha szivem szomoru mindég?

Minek a rózsaszin hajnal,
Ha várni kell mindég búval,
Nem kell nekem csak temető,
Ott megnyugtat a teremtő!

104.

Addig éli a leány a világát
Mig szél fujja piros pántlikáját;
Ha nem fujja piros pántlikáját,
Búval éli a leány világát.

Addig éli a legény világát,
Mig szél fujja bokrétás kalapját,
Ha nem fujja bokrétás kalapját,
Búval éli a legény világát.

105.

Most akadtam egy csorgóra,
A csorgóban egy leányra.
Kinek aludttej a lába,
Jóféle citrom az álla.

Malozsaszőlő a nyaka,
Mézes kalács az ajaka.
Szeme kökény, foga gyémánt,
Az inye arany paszománt.

Mézbül van a beszélője,
Szekfűből a nyeldeklője,
Képe rózsa, szája cukor,
Szemöldöke selyemfodor.

106.

A gallyai faluvégen
Ragyog egy csillag az égen,
Én is odavaló vagyok,
A hol az a csillag ragyog.

Ne menj rózsám, a mezőre,
Sokat sirtam a zöld fűre;
Szemeimnek gyöngy harmatja
Gyönge lábad föláztatja.

Göndör hajad simitsd hátra,
Hadd nézhessek szép orcádra,
Adj egy csókot utoljára,
Bum eltemet nem sokára.

107.

Pest mellett van egy kertecske, kuk!
Pest mellett van egy kertecske,
Abban lakik szép szűzecske,
Kuk, kuk, ku-ku-ku-ku-kuk!

Mikor éjjel álmodozom, kuk!
Mikor éjjel álmodozom,
Azt gondolom, veled játszom,
Kuk, kuk, ku-ku-ku-kuk!

Reszket pennám, alig irok, kuk!
Reszket pennám, alig irok,
Hogy nem látlak, azért sirok,
Kuk, kuk, ku-ku-ku-kuk!

Pesten jártam iskolába, kuk!
Pesten jártam iskolába,
Térdig jártam a rózsába,
Kuk, kuk, ku-ku-ku-kuk!

Lehajoltam, szakasztottam, kuk!
Lehajoltam, szakasztottam,
Kedves galambomnak adtam,
Kuk, kuk, ku-ku-ku-kuk!

108.

Soha sem cselekszem,
A mit cselekedtem,
Hogy a jó pajtásom
A rózsámhoz vigyem.

Ők ott ölelköztek,
Én távolról néztem,
Megütött a bánat,
Azzal visszatértem.

109.

Ez a szemem, ez az egyik,
Jobban kacsint mint a másik.
Ne haragudj édes, ne haragudj kedves,
Édes, kedves galambocskám!

Ez a karom, ez az egyik,
Jobban ölel, mint a másik.
Ne haragudj édes, ne haragudj kedves,
Édes, kedves galambocskám!

110.

Addig élem világomat,
Mig szél fujja pántlikámat.
A pántlika könnyű ruha,
Mert azt a szél könnyen fujja.
De a konty, az nehéz ruha,
Mert azt a bu gyakran járja.

111.

Piros alma gömbölyű,
Juha aja, haja,
Megcsókollak, gyönyörű!
Juha aja, haja.

Széna terem a réten,
Juha aja, haja
Megcsókollak a héten,
Juha aja, haja.

Cseresznyefa virágos,
Juha aja, haja,
Az én kincsem jó táncos,
Juha aja, haja!

112.

Ne haragudj, rózsám, azért,
Hogy az én szám tiedhez ért,
Mert a kik egymást szeretik,
Azok közt gyakran megesik.

Egy két pár csók nem a világ,
Forduljon fel, a ki nem ád.
Adj hát, rózsám, e világon,
Ugy sem kell a másvilágon.

A ki csókol sötét estve,
Áldja meg az Isten érte;
A ki csókol holdvilágon,
Számoljon a másvilágon.

113.

Vörös bársony süvegem,
Most élem gyöngyéletem.
Bokréta van mellette,
Barna babám kötötte.

Ha kötötte, jól tette,
Csókot kapott érette.
Köss még rózsám, másszor is,
Megcsókollak százszor is.

Nyisd ki, babám, az ajtót;
Magyar kopogtat, nem tót.
Hej be soká nyitod ki,
Mint ha nem tudnád, hogy ki.

Tudom biz én, de félek,
Mert a férfi rosz lélek;
Azt esküszi, hogy szeret,
Egyet fordul, kinevet.

114.

Retteg pej paripám!
Az égcsattogástól.
Az igaz szeretet
Fél az árulástól.

Nincs tavasz, nincsen nyár
Piros rózsa nélkűl,
Az igaz szeretet
Nincs ölelés nélkűl.

Nem volt tél, nem is lesz
Havas eső nélkűl,
Az igaz szeretet
Nem lehet csók nélkűl.

115.

Széles viz a Duna,
Keskeny palló rajta.
Ne menj rá, galambom,
Mert leesel róla.

Nem esem, nem esem
A Duna vizébe;
Inkább veled esem,
Rózsám, szerelembe.

116.

Porzik a berényi utca,
Ha én végig menek rajta.
Nyilik a rózsám ajtaja,
Ha én kopogtatok rajta.

Mikor a rózsámat látom,
Helyemet alig találom.
Zsibog bennem minden érzés,
Azt gondolom, eszem elvész.

Érted égő szivem heve
Olyan, mint a cserfa tüze.
Csókot rózsám, ide csókot
Hadd oltsam el ezt a poklot.

117.

Erdő, erdő, de magas vagy!
Tőlem kedves, de messze vagy!
Ha az erdőt levághatnám,
A rózsámat megláthatnám.

Erdő nincsen zöld ág nélkül,
Mező sincsen virág nélkül:
Az én szivem sincs baj nélkül,
Mert távol van kedvesétül.

118.

Meghalok én már minden nap,
Mióta nem vagyok szabad.
Itatja mérgét én velem,
Mióta csak feleségem.

Átkozom én azt a papot,
A ki minket összeadott.
Soha sem szerettük egymást,
Mégis adott reánk áldást.

119.

Nézz, rózsám, a szemembe;
Mit olvasol belőle?
Ugy-e azt mondja,
Ugy-e azt mondja:
Te vagy az angyalok ragyogó csillaga.

120.

Verd meg uram, azt a szivet, haja haj!
A ki kettőt, hármat szeret, haja haj;
Lám én csak egyet szeretek,
Még is eleget szenvedek.

Verd meg uram, azt a papot, haja haj!
A ki minket összeadott, haja haj;
De még jobban a barátot,
A ki minket elválasztott.

121.

Hogy tarlót kaparni
Mentem a határba,
Ott láttam galambom
Vetni gyólcs gatyába.

Vess, édes angyalom,
Abból esztendőre
Sütök szép kalácsot
A mi menyekzőnkre.

Kapartam én tarlót,
Majd kemencét fűtök,
Ha látóba eljösz,
Veled mellé űlök.

Félek, hogy el nem jösz,
Csak magam maradok;
Befűtött kemence
Mellett is megfagyok.

122.

Voltam én már gazdag is,
Ha most szegény vagyok is.
Találok én szeretőt,
Minden ujjomra kettőt.

Az egyikre szép rózsát,
A másikra violát,
Harmadikra lelkemet,
A ki szeret engemet.

123.

Jaj beh sokat, jaj beh régen,
Jártam a virágos réten!
Hát itt vagy angyali lélek,
Kihallgattad, mit beszélek?

Nem beszéltem én senkiről,
Csak a régi szeretőmről.
Arról se beszéltem volna,
Ha más nem ingerelt volna.

Azt tudtam én, mig a világ,
Mindig ég a gyertyavilág;
De már látom hogy elalszik,
Kedves rózsám rám haragszik.

Mit tehetek én már arrul,
Hogy az ég borul amarrul?
Fekete föld, nyilj két felé,
Bánatimat zárom belé.

124.

Kicsin vagyok én,
Majd megnövök én;
Mint a tüdő a fazékból,
Kidagadok én.

Kicsin vagyok én,
Majd megnövök én;
Kell-e rózsa vagy ibolya,
Azt is adok én.

Kicsin vagyok én,
Majd megnövök én;
Esztendőre vagy kettőre
Férjhez menek én.

Oh te kicsike!
Ki ne szeretne!
A ki téged nem szeretne,
Hunczut a neve.

125.

Ki ki ki ki ki ki
Ki galambja vagy te?
Ingasd meg magadat,
Karcsu derekadat. –
Ingatom magamat
Karcsu derekamat.

126.

Közel a tél, mén a fecske,
Hallod-e te, kis szűzecske,
Mondd meg nekem, szelidecske,
Leány vagy-e vagy menyecske?

Nem vagyok én szelidecske,
Sem szűz, sem lány, sem menyecske.
Mert én kerti virág vagyok,
A harmatért majd meghalok.

Ha te virág vagy a kertben,
Én meg harmat vagyok ebben.
Estve a virágra szállok,
Reggelig rajta uszkálok.

127.

Lisztet pénzen vettem,
Vajat kölcsön kértem,
Mégis a rózsámnak
Pogácsát sütöttem.

Pénteken szapultam,
Szombaton kimostam,
Mégis a rózsámnak
Fehér ruhát adtam.

128.

Zöld erdőben jártam,
Zöld levelet láttam,
Le is szakasztottam,
Kedves galambomnak
A kezibe adtam.
Ráirtam nevemet,
Olvasd el galambom,
Ugy tudod meg,
Kinek hivnak engem.

129.

Gyere be, gyere be, gyönyörű kis madár,
Csináltattam neked aranyból kalitkát.
Aranyból kalitkát, ezüstből ajtaját,
Ezüstből ajtaját, gyémántbul válúját.

Nem szoktam, nem szoktam kalitkában lakni,
Csak szoktam, csak szoktam zöld erdőben lakni;
Zöld erdőben lakni, zöld ágakra szállni,
Fenyőmagot enni, gyöngyharmatot inni.

130.

Három ut előttem: melyiken induljak?
Három szeretőm van: melyiktől bucsuzzak?

Az egyik állandó, a másik mulandó,
A harmadik pedig épen hozzám való.

131.

Nincsen kedvem, nincsen, mert nincsen
Szép szeretőm, ki rám tekintsen;
Majd felderűl a csillagos ég,
Az lesz a szeretőm, ki volt rég.

Jaj de sokat áztam, fáradtam,
Mikor házasodni indultam;
Nem találtam kedvemre valót,
Az lesz a szeretőm, a ki vót.

Szép a rozmarinszál bokorba,
Ha megkötik zöld koszoruba;
Felteszik a szűzlány fejére,
Leteszik a but a szivére.

132.

Lányok fonják a len szöszt;
Beszélgetik magok közt:
Jaj anyám, a fonás,
Nehéz a várakozás.

Cipőt veszek, szülöttem,
Csak ne sirj, rij előttem.
Jaj anyám, jó anyám,
Nem az az én nyavalyám.

Szoknyát veszek, szülöttem,
Csak ne sirj, rij előttem.
Jaj anyám, jó anyám,
Nem az az én nyavalyám.

Legényt hozok, szülöttem,
Csak ne sirj, rij előttem;
Ugy anyám, jó anyám,
Ez ám az én nyavalyám.

133.

A leány gyöngyvirág.
Tizenhat esztendeig,
Liliom, rózsaszál
Tizennyolc esztendeig.
De ha idejét haladja,
Csak a legények bolondja.

134.

Olyan a szemed járása,
Mint a csillag ragyogása,
Olyan a szád mosolygása,
Mint a hajnal hasadása.

A te szemed olyan kerek,
A mennyit lát, annyit szeret.
Lám, az enyém olyan igaz,
Száz közül is egyet választ.

135.

Fekete városban fehér torony látszik,
Az én kis angyalom más ölében játszik;
Verje meg az Isten, veretlen se hagyja,
Ki a más rózsáját ekkép elragadja.

Fehér falu felett fekete gyász borul,
Az én kis angyalom más ölébe szorul;
Verje meg az Isten, veretlen se hagyja,
Ki a más rózsáját ekkép elragadja!

136.

Oh beh esik, oh beh borul,
Oh beh fázom bal oldalról,
Oh beh fázik az a karom,
Kivel rózsámat takarom.

137.

Elszakadt a buza töve,
Nincsen a legénynek szeme;
Szeme volna, szégyenlene,
Kettőt, hármat nem szeretne.
Megérhetné egy rózsával,
Vagy én velem vagy egy mással.

138.

Beh szépen ég az a gyertya,
Beh szép barna legény tartja.
Ha az Isten nekem adja,
Nem kell senki száz aranya.

Az aranynyal mit csinálnék,
De ő vele meg is hálnék,
Szép orcáját csókolgatnám,
Gyönge mellét tapogatnám.

Beh szép a szeretőm szeme,
Beh szépen néz az emberre;
Oly szépen néz az emberre,
Hogy én majd meghalok érte.

139.

Gyöngy élete a leánynak,
Szeretőt talál magának;
De a legény, mint a kutya,
Kustorog egész éjtszaka.

Ha este van a faluba,
Lányok mennek a fonóba;
Legények meg az ablakra,
Tekintgetnek a lányokra.

Este van már a faluba,
Megyen a lány a fonóba,
A legény meg az ablakra,
Oda fagyott az ajaka,

Tartsd ki, kis lány, azt a gyertyát,
Engeszszük fel az ajakát.
Bomoljon meg az ajaka,
Minek tette az ablakba.

140.

Szomoru az idő
Meg akar változni,
Talán a rózsámtól
Kelletik elválni,

Elment az én rózsám
Idegen országra,
Azt üzente vissza,
Hogy menjek utána.

Ha én megtudhatnám:
Melyik uton ment el,
Felszántanám én azt
Aranyos ekével;

Be is vetném én azt
Szemen szedett gyöngygyel,
Be is boronálnám
Sűrű könyeimmel;

Meg is gyászolnám én
Délig feketével,
Délután pediglen
Patyolat fehérrel.

141.

Van kökényfa, de nincs rajta,
Van szeretőm, de mi haszna?
Én szeretem, ő nem szeret,
Jaj beh gyalázatos élet.

Van rózsafa, van is rajta,
Van szeretőm, van is haszna;
Én szeretem, ő is szeret,
Oh beh gyönyörű egy élet!

142.

Este van a leánynak,
Nem kell senki fiának;
Maradjon az anyjának
Abrakos tarisznyának,

Vesztél volna anyádba;
Mért járatál hiába,
Sok esőbe, sok sárba,
Sok sötét éjszakába.

143.

Mikor viszi a kis lány a vizet,
Akkor leli a szerelem hideg.
Egyet kettőt kacsintok reája,
Mindjárt csókra mosolyog a szája.
S mennél jobban kacsintok reája,
Annál jobban mosolyog a szája.

144.

Isten átkát nem kivánom,
De ha rád száll, azt se bánom.
Szálljon is rád, azt kivánom,
Gyilkosom benned nem szánom.

Az a fa is száradjon ki,
A mely alatt meg fogsz állni.
Az a csárda gyuladjon ki,
Melyben csendesen fogsz hálni.

Borod, buzád ne teremjen,
Szántó földed ne zöldeljen;
Páros késed kiforduljon,
Az is a szivednek álljon.

145.

Mért nincs minden lánynak
Kut az udvarában,
Aranyos diófa
Pitvar-ajtajában?

Széles levele,
Édes gyökere:
Szeretőm szavai
Most jutnak eszembe.

146.

Zöld halomnál zug a malom,
Ott sétál az én galambom;
Selyem kalap a fejébe,
Nem sűt a nap a szemébe.

Zöld halomnál zug a malom,
Ott sétál az én galambom.
Széles tűsző a derekán,
Nem hajlik a kasza után.

Ördög üljön ott a kincsen,
A hol a szeretet nincsen.
Háza tüze csep se legyen,
Csak hogy maga furcsa legyen.

147.

Kiöntött a Duna vize messzire,
Valamennyi szép leány van, elvitte;
Fogja ki hát mindenki a magáét,
Ne szeresse soha senki, soha senki a másét.

Nincsen kedvem, mert elvitte a fecske,
Egy száraz jegenyefára letette.
Akkor leszek, édes rózsám a tied,
Mikor az a jegenyefa, jegenyefa kivirit.

Nincsen kedvem mert elvitte a gólya,
Mert ott jártam, a hol nem kellett volna.
Lesz még kedvem, majd elhozza a szélvész,
Füred alatt, Fűred alatt, majd kifogja a révész.

148.

Végig mentem egy asszonynak az udvarán,
Betekinték véletlenül az ablakán.
Szeretőmet láttam,
Más karján találtam,
Verje meg az Isten, jaj be megutáltam.

Azt gondoltam, hogy ő nekem hív szeretőm,
Hát pedig csak alattomos hitegetőm.
Maradjon magának,
Nem hiszek szavának,
Hamis teste, lelke szőkének, barnának.

149.

Csenke felől
Fuj a szellő,
Onnén, onnén, onnén, onnén jön szerető,
Onnén, onnén, onnén, onnén jön szerető.

Legyengeti
A kalapját,
Ugy kelleti, leti, leti, leti magát,
Ugy kelleti, leti, leti, leti magát.

Ne legyengesd
A kalapod,
Ugy is tied, tied, tied, tied vagyok.
Ugy is tied, tied, tied, tied vagyok.

Teli szája
Édes csókkal,
Teli zsebe, zsebe, zsebe mogyoróval,
Teli zsebe, zsebe, zsebe mogyoróval.

150.

Nincsen apám, nincsen anyám,
Az Isten is haragszik rám;
Árva vagyok mint a gólya,
Kinek nincsen pártfogója.

Ej, beh szépen harangoznak,
Az én kedves galambomnak.
Most viszik a temetőbe,
El sem bucsuzhattam tőle.

Anyám, anyám, kedves anyám,
Kedves fölnevelő dajkám,
Bár csak engem kis koromba,
Zártál volna koporsóba.

151.

Esik eső, látom én azt;
Sár lesz abból, tudom én azt.
Ajtóm nyilik, hallom én azt;
Galambom jő, tudom én azt.

Meg akarnám én azt tudni:
Ha el fog-e engem venni.
Nem is kell azt emlegetni,
Soha sem lesz abból semmi.

152.

Kék eres a szölőlevel,
A szép asszony szép lányt nevel.
Mióta fel cseperedtem,
Mindig a szépet szerettem.

Csipkés a szölő levele,
Most jött a rózsám levele.
Mit ér nekem a levele,
Ha nem beszélhetek vele.

Az én rózsám szemöldöke
Többet ér, mint hat ökre;
A hat ökre szántó vető,
Az én rózsám hiv szerető.

Ágas bogas sűrű tölgyfa,
Nem láttam a rózsám még ma.
Nem is volt még ma vig napom,
Homályba borult csillagom.

Az én rózsám szeme, szája
Többet ér, mint a fajtája.
A fajtája fekete gyász,
Az én rózsám arany kalász.

Buzát kötöttem keresztbe,
Nem tudom, hány van ezerbe;
A mennyi szem van ezerbe.
Annyiszor jussak eszedbe.

153.

Én fehér kezkenőt veszek,
Rám süt a nap, fehér leszek;
Fehér leszek, mint a hattyu,
Nem csókol meg minden fattyu.

Sárga kezkenőt is veszek,
Rám süt a nap, sárga leszek;
Sárga leszek, mint a virág,
Leányoknak áll a világ.

Barna kezkenőt is veszek,
Rám süt a nap, barna leszek;
Barna leszek, mint a csóka,
Ugy illik a babám csókja.

Bécsi kezkenőt is veszek,
Rám süt a nap, piros leszek,
Piros leszek mint a rózsa,
Rám illik a babám csókja.

154.

Én vagyok az, a ki voltam,
Szegfű között rózsa voltam,
De rosz kertészre akadtam,
Keze alatt elhervadtam.

Én vagyok az a gerlicze,
Ki a párját elvesztette,
Egy vad galamb elkergette,
Szerelmünket irigylette.

155.

Már énnékem megesett,
A szeretőm meglesett.
Már énnékem nem hisznek,
Mig a sirba nem visznek.
Akkor is csak ugy hisznek,
Ha jó mélyen betesznek.

156.

Az a madár micsa madár,
Ki kertembe szólani jár?
Én Istenem, hogy tud élni,
Mikor ő nem tud beszélni!
Lám én jól tudok beszélni,
Mégis alig tudok élni.

157.

Nem jöttem volna én ide,
Csalogattak engem ide;
Barna leány szemöldöke
Csalogatott engem ide.
Bár ne csalogatott volna.
Most a világ nem csufolna.

Barna leány, de megcsaltál,
De kedves szeretőm voltál;
Csalogattad hiv szivemet,
Mig hálódba keritetted.
Holott talán nem egyenes
Indulattal voltál teljes!

Én nem tudom, mi az oka,
Hogy a világ ily mostoha.
Irigyli a szeretetet,
A mely ad csendes életet.
Pedig a nélkül az élet
Csupa kin, gyötrelem lehet.

158.

Én Istenem beh szép élet,
A ki csizmaziát szeret,
Mihelyt feslik a csizmája,
Mindjárt bevarrja rózsája.

Mégis gyöngyebb az az élet,
A ki szabólegényt szeret,
Mihelyt feslik a ruhája,
Mindjárt megvarrja rózsája.

De még gyöngyebb az az élet,
A ki urfi legényt szeret,
Mihelyt elfogy a kávéja,
Mindjárt küld a patikába.

Mégis gyöngyebb az az élet,
A ki atyafiát szeret,
Mihelyt elfogy a jó bora,
Mindjárt küldi a sógora.

Megteritem asztalomat,
Ugy várom a galambomat;
Várom, várom, a mig várom,
Mig rám nem érik az álom.

159.

Bánom hogy utánad jártam,
Tudod, mennyit áztam, fáztam;
Beh megcsaltál, utoljára
Itt hagytál magánosságra.

Megérem még azt az időt,
Járogatsz a házam előtt.
Szólok hozzád egyet kettőt,
De azt sem ugy, mint az előtt.

Megérem még azt az időt,
Elfog a bú kapum előtt;
Megöleled kapum fáját,
Ugy siratod a gazdáját.

Ugy elmegyek, meglássátok;
Hogy hiremet se halljátok.
S ha patkóm nyomát látjátok,
Leborulva siratjátok.

Nem hogy hirem hallanátok,
De levelem sem kapjátok.