The Project Gutenberg eBook of Válogatott magyar népdalok
Title: Válogatott magyar népdalok
Author: János Erdélyi
Release date: February 18, 2012 [eBook #38914]
Most recently updated: January 8, 2021
Language: Hungarian
Credits: Produced by Albert László (This book was produced from
scanned images of public domain material from the Google
Books project.)
VÁLOGATOTT
MAGYAR NÉPDALOK.
SZERKESZTI ÉS KIADJA
ERDÉLYI JÁNOS.
KÉPES KIADÁS.
PESTEN, 1857.
HECKENAST GUSZTÁV SAJÁTJA.
Előszó.
E gyüjtemény most, a Népdalok irodalmának tizedik, tizenkettedik esztendejében, nem azt akarja szembe tüntetni, hogy azóta e téren sok ujdonság történt, hanem csak annyit mond, hogy a tisztelt vállaló urnak ilyen kisebb kötet látszott czélszerünek; én pedig azt előállitám. Ily formán ez nem második kiadás, mert csak kis része van itt annak, mi ezelőtt három testes kötetben világ elé jött; és van olyan, a mi eddig nem volt nyomtatva, sok; néhány dal pedig, ujabb értesülések, nyomozások szerint, toldva, másitva, mintegy: szerkesztve;
A vállaló ur eszméje, s annak kivitele, hogy rajzokat állitson a szöveg közé, ugy hiszem, találkozni fog a közméltánylattal. A képek nemcsak ismertetni fogják mesteröket, hanem ki is emelni vésűje becsét.
Mint Pestről eljöttöm óta más izben, ugy jelenleg is nyilvánitom, hogy a népdalokat folyvást gyűjtöm. A ki, netaláni rokonszenvvel kiséri e tárgyat, és szinte gyüjt: ha nem tud jobbat tenni, küldje hozzám gyüjteményét; itt, bizonyos, miszerint el nem vész, sőt inkább valamennyi együtt lesz.
Sárospatak, april 29. 1857.
Erdélyi János.
SZERELMI DALOK.
1.
Páva módra járnék;
Dunavizet innám,
Dunát átrepülném,
Fenyőágra szálnék,
Fenyőmagot enném,
Aztán megrázkodnám,
Tollam elhullatnám.
Leányok felszednék,
Menyecskék megkötnék,
Urfiak viselnék.
2.
Még a fák is sirnak,
Gyenge ágairul
A levelek hullnak.
Rejtsetek el engem,
Mert az én galambom
Sirva keres engem.
3.
Abban tollászkodik sárga lábu holló.
Apámnak, anyámnak, jegybeli mátkámnak.
A török udvarban talpig vasban vagyok.
4.
Szép babukám, babuskám,
Alakom, angyalkám,
Pintyőke madárkám!
Hanem hiv fészkedbe ülj,
Lankadt ölembe dülj,
Nekem örömet szülj.
Lelket végy egy lelkemmel;
Nevess beszédimmel,
Könyezz szemeimmel.
Nem engedlek én másnak,
Sem a gaz szokásnak,
Bár sok vermet ásnak.
Téged, téged kedvellek,
Tégedet kisérlek,
Meddig el nem érlek.
Lépes mézem, édesem,
Egy szóval: mindenem,
Tudod, én Istenem!
Szived pedig szintelen;
Jöj szivem, én velem,
Van rólad hitelem.
Szép testednek épsége
Teljes egéssége,
És mi nemessége!
Mind halálig meggyőztek.
Izre-porra törtek,
Örökre gyötörtek.
Csinos, deli, ártatlan;
Minden porczikája,
Sziv remek munkája.
Tüzem hozzád égig nagy.
Enyhits harmatoddal,
Ugy bánjál raboddal.
Feláldozom véremet,
Igaz életemet,
Tüzláng hív szivemet.
5.
Nem kérdem én tőled: mikor lesz nyár.
Azt se kérdem sokáig élek-e,
Csak azt mondd meg: rózsámé leszek-e?
Derül-e még életemre több nyár.
Ugyis hév nyár emészti éltemet,
Mióta rózsám birja szivemet.
6.
Rózsafán termettél,
Piros pünköst napján
Hajnalban születtél.
7.
Élek életemért,
Kedves galambomnak
Sok szép szavaiért.
Meghalok hazámért,
Hazám falujáért,
Az egyik soráért,
Galambom házaért;
A benne lakóért,
Kedves galambomnak
Sok szép szavaiért.
8.
Éjjel is eljönnél,
Lábod hegyén járnál,
Hogy senki ne tudná;
Hogy itt jártál.
Háznál nem beszélnél;
Vagy a kis szobában,
Vagy a kamarában
Megölelnél.
9.
Még beteg sem vagyok;
A pesti temetőn
Nyugodni akarok.
Diófa koporsót?
Bizony csináltatok
Márványkő koporsót.
Fekete fátyollal?
Bizony behuzatom
Fekete bársonynyal.
Szép sárga szögekkel?
Bizony kiveretem
Tiszta arany szöggel.
10.
Hamar elhervadnék,
Senki rám nem nézne,
Senki nem szeretne.
Engem, violának;
Egy viola-szegfüt
A nyári nap elsüt.
Én csak galamb lennék;
Oh hová nem mennék,
Ha most repülhetnék;
Sem galamb nem leszek.
Mert én, édes rózsám,
Csak a tied leszek.
11.
Falu végén kettő,
Nem volt buza kenyér,
Megholt mind a kettő.
Virágos kertembe,
Másikat temettem
Szivem közepébe.
Tiszta dunavizzel,
Másikat öntözöm
Sürü könyeimmel.
12.
Két kereken forog csikorgós kapuja.
Az én szeretőcském, piczin, parányicska,
Mindenütt megfordul, mint a karikácska.
Azon az én lábam nem is ugrándozik.
A nagyfali utczát nem is kövecsezik,
Azon az én lábam mégis ugrándozik.
13.
Az örök nyugodalomig.
Vess rám egy két kapa földet,
Talán megérdemlem tőled.
Ird fel sirom keresztére:
Itt fekszik egy hív szerető,
Nyugtassa meg a teremtő!
Vagy pedig egy bokor rózsát;
Hadd lássa meg, a ki ott jár:
Soha nem voltam csapodár.
Bátran, ha kérdi valaki;
De azután mást ne szeress,
Több szeretőt el ne temess.
14.
A Dunának lementében,
A ki ragyog személyében,
Mint a csillag az egekben.
A pünkösti rózsa szülte,
Égi harmattal nevelte.
Ezt az egyet ugy kedvelte.
Barna szemének járása;
Ugy illik egész mozgása,
Még csak Pesten sincsen mása.
15.
Az esteli csillag;
Hej be szép szőke legény
Áll ablakom alatt.
Be kellene híni,
Mellém is ültetni,
Piros szőke legénynek,
Puha ágyat vetni.
16.
Hajnali szép csillag,
Egy szép piros legény
Ablakomon hallgat.
Ki kellene menni,
Be kellene híni,
Meg kéne csókolni. –
Ki is fogok menni,
Be is fogom híni,
S azt a kerek száját
Egyszer megcsókolni.
17.
Vajjon hol lellek fel?
A mezőn nem vetnek,
Kősziklán sem teremsz.
Kősziklán teremne,
Nem csak egy leánynak
Nyaka, lába törne.
Átkozott gyötrelem,
Mért nem termettél meg
Minden fa tetején;
Diófa levelén,
Hadd szakasztott volna
Minden szegény legény.
De elszalasztottam.
Az én kedvesemtől
Örökre megváltam.
18.
Sem felhő nem látszik,
Mégis az én bundám
Két oldalról ázik.
A másik könyezik,
Sirjon mind a kettő,
Mind a sebes eső.
Rózsám, a válladra,
Hullatom könyemet,
Hó szinű nyakadra.
19.
Eszterhaj megcsordul,
Talán még idővel
Szived hozzám fordul.
Én előttem nem más,
Hogy soha sem szeretsz
Én kivülöttem mást.
Engemet megcsaltál,
Egy csókért, kettőért,
Máshoz folyamodtál.
Ha megvetettél is:
Parancsol az Isten
Szeretőt nekem is.
20.
Kinek töve nincsen.
Elhervadok én is,
Mert szeretőm nincsen.
Már az enyém nem vagy;
Mig az enyém voltál!
Piros rózsa voltál.
De már elhervadtam,
Sűrű könyeimmel
Orczámat lemostam.
Világra sem lennem,
Mintsem ily kinokat
Kelletik szenvednem.
Alá s fel az utczán,
Nem mondják már nekem:
Gyere be violám!
21.
Szeretőd most szebb volna;
De nekem nem szóltál,
Velem csak tréfáltál;
Elmult időd ne sirassad már.
Elmult időt siratni;
Máskor eszed legyen,
Szived bátrabb legyen,
Szivtűl, szivhez szólni, nem szégyen.
Tűkör két ablakodat,
Hadd lássam pálmádat,
Piros két orczádat;
Hadd mulassam veled magamat.
Nap és hold ragyogása,
Mindenek hasznára,
És vidámságára:
Csak a szivem jár érted gyászba.
22.
Merre furulyáznak;
Merre a legények
Éjjel nappal járnak.
Éjjel nappal járni;
De a szegény lánynak
Házához kell várni.
23.
Én galambom haza akar menni.
Ne menj el, drága kincs,
Még egyszer rám tekints;
Hej gyönyörű virágom!
Látogass meg majd, galambom, holnap.
Éretted, kedvesem,
Édes az életem,
Hej drága egyetlenem!
24.
Piros kantársziján gyenge kezem fázik.
Hadd melegítsem meg gyenge kezeimet.
Ritka a szerelem, a mely el nem mulik.
25.
Még annál is szebb vagy;
Aranynál, ezüstnél,
Sokkal ékesebb vagy.
26.
Rózsa szagát megéreztem.
Fájt igen a szivem,
Változott a szinem,
Hogy galambom nem láthattam.
Szeretőmmel beszélhetnék!
Megmondtam anyjának,
Mondja meg apjának,
Adják nekem leányukat.
Jó gondját viselje kendtek,
Irassák levélbe,
Csinálják üvegbe,
Hogy szivem ne fájjon érte.
27.
Most vagyok szerető nélkül.
Addig leszek én a nélkül,
Mig a kökény meg nem kékül.
Süvegemnél oly vigan áll.
Hej de más van a szivemben,
Bánatvirág nyilik ebben.
Czifra suba suhogása,
Mit ér a pengő sarkantyu,
Ha nótája keserű bu.
28.
Süvegemnél oly vigan áll;
Hej de más van a szivemben,
Bánatvirág nyilik ebben.
Czifra suba suhogása,
Mit ér a pengő sarkanytyu,
Ha nótája keserű bu.
Búmnak se hossza se széle;
Nincs szeretőm, lettem árva,
Elhagyott a hamis pára.
Ha van, a legjobb bakatort:
Iszom világ boszujára,
Magam vigasztalására.
Hiv leányban több bőséget;
S a szeretőt, ki hivtelen,
Verje meg az igaz Isten.
29.
Elvitte magával, minden vig kedvemet.
Elment az én babám, nem jön többé vissza.
30.
Látom a czipődet, harmatos már.
Rózsás kertben jártam,
Violát vizsgáltam,
Kedves rózsám!
Mit felteszek holnap kalapomra?
A melyről megtudják,
Hogy szeretjük egymást,
Kedves rózsám!
Mert ime eljött már az az óra,
Melyben bucsuzásom,
Lészen elválásom!
Kedves rózsám!
Hogy én rajtam kivül nem szeretsz mást,
Jártodban, keltedben,
Teljes életedben,
Kedves rózsám!
Hogy te ékes szemed reám nem néz;
Mert már tőlem elválsz,
Engemet árván hagysz,
Kedves rózsám!
Ihol a jobb kezemet beadom,
Hogy visszajöttömben
Legyek szerelmedben,
Kedves rózsám!
Látom, igaz szivvel voltál hozzám.
Köszönöm hívséged,
Hozzám szivességed,
Kedves rózsám!
31.
Vajjon mit irjak rózsámnak,
Legkedvesebb violámnak!
Reszket kezem, nem irhatok,
Fáj a szivem, nem szólhatok.
Hozd ki rózsám, kantáromat,
Kantározd meg a lovamat.
Lovam lába indulóban,
Magam szája bucsuzóban.
Nézz utánam keservesen,
Látsz-e többé vagy sohasem.
Ha meg nem látsz az életben,
Meglátsz a magas egekben.
32.
Ha elfogy az a nagy halom.
Inkább kosárral elhordom,
Csak engem végy el, galambom.
Szivemre bubánatot hagysz,
Olyat mint a szomszéd halom;
Érted halok meg, galambom.
33.
Mert szeretőm nincsen;
Ha szeretőm vóna,
Kedvem is ugy vóna.
E világhoz való;
Mert szeretőm nincsen,
Kedvem szerint való.
Kedvem szerint való;
Kedvem is ugy vóna
E világhoz való.
34.
Mert a nap hősége éri;
Meg kell arczomnak hervadni,
Mert azt a bubánat éri.
Szegény ember learatja,
Megért szivem bubánatja,
A halál lekaszálhatja.
35.
Átatuti, táratuti, az erdőben.
Átatuti, táratuti, vesszőcskékért.
Átatuti, táratuti, virágoknak.
Átatuti, táratuti, bokrétának.
Átatuti, táratuti legényeknek.
36.
Jó földben terem a buza;
De a hol a hű lány terem
Azt a helyet nem ismerem.
Mert a rózsámat más birja;
Pedig fogadta az egyet:
Rajtam kivül mást nem szeret.
Hálódba mért keritettél?
Hagytál volna békét nekem,
Más is elvett volna engem.
37.
Valamennyi szép leány van, mind hamis.
Szeretete nem állandó;
Mint az idő változandó, ihaja!
Mert elhagyott, kit szerettem igazán.
Másnak hódolt a hitetlen,
Azért vagyok ily kedvetlen, ihaja!
38.
Kezét a tövistől, hogy meg ne karczolja.
Záporeső esik, mégis felkeresi.
Záporeső esik, mégis felkeresem.
Miért nem termettél minden falevelen.
Hadd lett volna boldog – de nem olyan, mint én.
39.
Ritka most az igaz szivű szerető.
Akadtam egy álnok hitegetőre,
De nem igaz, de nem igaz hűséges szeretőre.
Levelem jött, régi szeretőm irta.
Könyes szemmel azt olvasom belőle,
Hogy egyedül, hogy egyedűl halál választ el tőle.
Haragszik rám a galambom, nem is szól.
Ne haragudj, kedves rózsám, sokáig,
El nem hagylak, hived leszek koporsóm bezártáig.
Két holló ül feketében, gyászosan.
Mikor az a jegenyefa kivirit,
Akkor leszek, akkor leszek, kedves rózsám a tiéd.
Letapostam a harmatot előtte.
De nem hallom csákó ökröm kolompját,
Az én rózsám, az én rózsám mással éli világát.
40.
Szeressen már más is addig.
Sokat csókoltam orczádat,
Jaj, hogy adjak róla számot.
Mindennek te vagy az oka.
Te szegted meg a fogadást,
Ne is várj magadra áldást.
Módomban van nekem miér.
Előttem a gyászos level,
Rózsám szivét más nyerte el.
Csak előttem ne ölelje.
Mert ha előttem öleli,
Érte az Isten megveri!
41.
Készitse el az én gyöngyruhámat.
Piros czipőt fekete sarokra,
Fehér szoknyát hat felhajtásosra.
Gyöngykoszorut kössön a lányának.
Két szélire két szál rozmaringot,
Közepibe bokros bubánatot.
Megásatom siromat előre.
Feltekintek sirva az egekre,
Szép angyalom, hagylak az Istenre.
42.
Még is meghaltam én,
Az uj temetőben
Legelső voltam én.
Violát neveltem;
A kiért meghaltam,
Annak virágoztam.
Galambomat várja;
Gyer oda galambom,
Szakaszsz egyet róla.
Ifjak bánatára,
Irigyek kárára,
Lányok siralmára.