A HÓHÉR KÖTELE.
(Rémtörténet.)
Gyuri barátunk igen jól készült, derék ifjú gentry, a ki az egyetemet kitünően végezte, a rigorozumon hatalmasan megállta a helyét még Szilágyi Dezsővel és Pulszky Gusztival szemben is. A legközelebbi választásoknál mint képviselő fog visszakerülni Budapestre s akkor majd megválik, hogy hát Szilágyi Dezső és Pulszky Guszti olyan jól meg tudnak-e felelni mindenre, mikor ő fogja examinálni a hajdani professzorait?
Meg lesz pedig választva okvetetlenül, mert a mérsékelt ellenzéki klubban hiányzik a «negyedik» a tarokkpartienál. Apponyi nem tud, Horánszky nem akar, Beöthy Ákosnak elve ellen van, Fenyvessy Feri más mulatságot talál; egyszóval, hiányzik a negyedik. Gyuri barátunk pedig, a mellett, hogy a tudományokban tökéletes, még kitünő tarokkista is.
Kérem, ne tessék iróniának venni. A tarokk nem kártyajáték. A tarokk magasabb művészet, a tarokk poézis, a tarokk drámai és vígjátéki alkotás, a tarokk strategia, a tarokk politika, a tarokk jellempróba, a tarokk prófétai ihlet, a tarokk a világnyelv.
Egyszóval, az nem olyan könnyű, mint artézi kutat fúrni. (Általános helyeslés.)
A ki ennek a jelszavait érti!
Csakhogy a mult ősztől kezdve egész karácsonyig határozott nagy pechje volt Gyuri barátunknak. Mindíg veszteséggel kelt föl az asztaltól. Már utoljára arra a szóra fakadt, hogy «ha én muszka volnék, akkor én lennék az egyetlen kozák, a ki minden ütközet után consequenter halva maradt a csatatéren».
A karácsony délutánt idefenn tölté a fővárosban, rangjához illő ifjú gentlemanek társaságában, István bácsi, kedves nagybátyja házánál, a kinek nevenapját megünnepelni jött le onnan a görbe felföldről.
Vacsoránál kérdezi tőle István bácsi (a ki a másik szobában harmadmagával kaláberezett): «No, Gyuri öcsém, hát hogy ütött be a tarokk?»
– Megint elvertek, mint a kétfenekű dobot. Jégeső volt földindulással vegyest. Hallott valaha bátyám ilyeneket a tarokkozás világtörténetében? Kapok tíz tarokkot a kezembe, kilencz primőrrel. Solot még sem mondhatok, mert két fekete fináncz vulpes van mellette. Különben is két összekötött ultimo van a táblán, azt begombolni opportunusabb. Kérem a talont. Az elsőben van két dáma, a pirosából. Azokat hagyom a szent eklézsiának; a másodikban felfordúl két király: egy piros, meg egy fekete. – Éljen a köztársaság! – Pagátot vadászok! Ha csak magában lesz is. – A harmadikban van egy király, meg egy spahi. Mind a kettő a tökök familiájából. Négyet láttam belőle. Ez braziliai király. Kénytelen voltam visszamenni az ötödikre. Hát tudhattam én, hogy mind a két király influenzás? Kimondom a dráj madadúrt, pagát-fogást. Ha kihívó vagyok, még a volátot is. Megkontrázzák a játékomat is, a tuletroát is, a pagát-fogást is: egyik jobbrul, másik balrul ráhínak a kompromittált királyaimra, s két ütéssel bikává tesznek a volát-kártyám mellett. Fizetek százhuszonnyolcz blokkot háromfelé. Hallott ehhez hasonlót bátyám?
– Soha.
– De ez mind semmi ahhoz, hogy az ellenfeleim meg micsoda rinoczerosz-szerencsével játszanak ellenem. Itt van a Muki: megtartja a talont, vesz ötödikre: nem rebeg semmi tarokkot, hanem kimondja a trullt az ultimóval. Én hinterhandban odavágok neki egy kontrát tizenegy tarokkal, játéknak, ultimónak, pagátfogással vegyest. Hát nem megcsinálta az ultimót a maga kilencz tarokkjával az én tizenegy tarokkom ellenében?
– Az lehetetlen.
– Mindjárt kifejtem a tényállást. A Muki három szine mind a kettőnkével renonsz volt. A Nusi három tarokkja az enyimek felett szüperiőr volt; háromszor szürkupot csinált; engem háromszor megtalált, akkor a Muki levágta a szept-majorját, a nyolczadikra kiugratta az én szüperiőrömet s a színemen hazavitte a bohóczot legvégűl.
– Ez példátlan katasztrófa a tarokk történetében.
– Ha így üldöz a balsors, felhagyok a tarokkal, s átmegyek a whiszthez.
– Ne tedd azt, öcsécském. Inkább hódítsd vissza a szerencsédet.
– Csak tudnám, merre van a frontja? A classicus szerint «fronte capillata, capite calva est». (Elől hajas, hátul kopasz.)
– Hát arra én kommendálhatok neked egy biztos szert. Hordj a zsebedben egy darabot egy akasztott embernek a köteléből. Meglátod, hogy mammuth-szerencséd lesz.
– Mameluk legyek, ha meg nem teszem! De hol kapok én ilyen kötéldarabot?
– Hát hol másutt, mint a hóhérnál? Ezt nem árulják a galanterie-boltban.
– S hol kapható ez a derék ember?
– Azt is megmondhatom egész bizonyossággal. Egyszer magamnak is utána kellett járnom, mikor a peczérek a newfoundlandi kutyámat elfogták. A mester magánlakása a Ferenczvárosban van, nem messze a templomtól; hanem az irodája, a hol a hivatalos működését teljesíti, az kinn van a városon kívül, túl a gyárakon egy puszta téren álló házban, a mit mindenféle palánkok és korlátok vesznek körül. Ott tartják a befogott állatokat, a miket a pribékjei őriznek.
– Odamegyek, felkeresem.
– Hanem elébb vacsoráljunk meg szépen.
– De hátha azalatt a hóhér lefekszik?
– Dehogy fekszik! Hisz az is keresztény ember. Annál is ólmot öntenek ma este, s éjfélkor misére mennek. Addig te is ráérsz vele.
Ezzel aztán hozzáültek a jó malaczpecsenyéhez; a mihez derekasan bevált a Pista bácsi saját termesztésű bakatora; megeredt a vidám adomázás; egy kicsit tűzbe is jött a fiatalság a politika fölött. Volt közöttük, a ki jól adta a kormánypártit, csak azért, hogy a többit ugraszsza. Némettel, muszkával nagyhamar elbántak; itthon a vármegyéket, odakinn Lengyelországot régi fényében helyreállították: Gyuri barátunk minden merész eszménél magához ragadta a vezérszerepet, a mi illett neki «rettenetes».
– De csak nem mernél most elmenni a hóhérhoz egy darab kötélért, – veté oda a mindent megkontrázó veszedelmes Muki pajtás.
– Azért is el merek! – kiáltá Gyuri, kirúgva maga alól a széket. – Ebben a szent perczben!
– Ohó! Akkor veled megyünk mind a hárman.
S a mit kimondtak, azt meg is tették. Fiakkert hozattak, nagyot, négyülésest, hogy útközben is folytathassák a tarokkot. A térdeikre terített plaid volt a kártyaasztal.
Az érdemes gyepmester úr háza elé érve, becsengetett a négy ifjú, s bebocsátást nyert könnyű szerrel.
A mester salonjában a karácsonyfa volt felállítva, égő viaszgyertyákkal és repülő czukorangyalkákkal. A család apraja-nagyja nagy örömben volt az ajándékok fölött, a miket a Jézuska hozott számukra. A legkisebbik sarjadék az apjának a térdén lovagolt s dicsekedve mutogatta a hajas babát a nagyobbik bátyjának, a kinek már széttéphetetlen képeskönyv mellett volt muszáj örvendezni.
A szomorú hivatalú házigazda külső megjelenésére nagyon kedélyes alak. Sötétszőke haja, vidám piros arcza, kiborotvált álla, erőteljes termete valami csendes foglalkozású iparost enged sejteni, félelmes kezein kék és zöld köves pecsétnyomó gyűrűk.
– Mit parancsolnak az urak? – kérdezé nyájas tekintettel a családi ünnepély közepébe betoppanó uraktól. A kicsikét a karjára emelte, mert az nem akart az apja öléből leszállni: erőszakosan a nyakába csimpajkozva mind a két karjával.
Gyuri barátunk előadta az idejövetelük czélját. Ő egy darab kötelet szeretne jogos tulajdonává tenni, a mely már egyszer emberi igazság végrehajtására szolgált.
A mester udvarias szavakban fejezé ki sajnálatát a fölött, hogy nagyon tisztelt látogatója óhajtásának azonnal eleget nem tehet. Mivelhogy a kérdéses tárgyat ő abba a házba, a hol a családja lakik, eltenni nem szokta; hanem minden egyes szomorú alkalommal odaajándékozza a legényeinek: azok aztán csinálnak abból maguknak némi kis mellékjövedelmet. Akadnak babonás emberek, a kik azt hiszik, hogy ilyesmi használ a fogfájásnak, meg hogy a kártyában szerencsét hoz.
– S hol vannak azok a legények?
– Rendesen ott tanyáznak az üzleti háznál: de ma éjjel bizonyosan mind az éjjeli misére mentek. Hanem ha okvetetlenül kivánja uraságod azt az említett tárgyat megszerezni, hagyja itt nálam a lakása czímét; én majd értesíteni fogom, ha kapható lesz.
Gyuri barátunk ott hagyta a névjegyét, s boldog karácsonyünnepet kivánva, czimboráival együtt visszavonult.
Ezzel a kalanddal aztán vissza kellett menni ismét a Pista bácsihoz; volt mit elmesélni rajta; az ifjú társaság együtt kvaterkázott reggelig; akkor aztán ki-ki nyugalomra hajtá fejét.
Másnap Gyuri barátunknak úgy rémlett, mintha azt álmodta volna, hogy ő az éjjel a hóhérnál volt, s ott egy karácsonyfát látott. De bolond fantáziája is van az embernek álmában!
Az ünnepek után Gyuri barátunk haza utazott rendén a maga hegyes-völgyes vármegyéjébe.
Kezdődtek a nagy körvadászatok. Gyuri barátunknak ez volt a jobbik szenvedélye. Szomszédjában mind nagy földesurak laktak: maga is azoknak az osztályához tartozik. Majd itt, majd amott vívtak döntő harczot a nyulakkal: az elesettek száma közölve lett a hirlapok vadászati rovataiban.
A vadászat fáradalmai után következett az uri lakoma. A lakoma után egy kis nemzeti ferbli: ez a vadászok játéka; ehhez nem kell tudomány, csak kurázsi, s annyi ember játszhatja, a hány csak az asztalhoz hozzáfér.
Gyuri barátunkat még a ferblinél is üldözte a balsors. A négy disznója megbukott a girigári ellenében. Elijesztették 17-el, mikor neki 20-a volt. Ha két filkóra kóstáltatott, kapott ki két nyolczast. Ez már nem pech volt, hanem aszfalt!
S mikor legjavában foly a munka, vágtató paripa dobogása hangzik a vadásztanya udvarára, s nemsokára betoppan egy marczona alak a vidám vadásztársaság közé. A haja, szemöldöke csupa zuzmara, a bajusza merő jégcsap. Rá nem lehet ismerni, a míg fel nem olvad; beszélni meg nem tud, úgy be van rekedve.
Ez a Gyuri barátunk nagyságos mamájának a huszárja.
Csak annyit tud ellihegni fujtató szavával, hogy a nagyságos asszony küldi általa ezt a levelet a nagyságos úrnak, lóhalálában.
Gyuri barátunk felnyitja a levelet s ezt olvassa belőle:
«Kedves fiam!
Irtóztató dolog történt! Atyád nincs itthon. Még nem tud semmit! – Jőjj azonnal haza! Kétségbe vagyok esve!»
Mi történhetett otthon?
A levélhozó huszár nem tudott egyebet elrebegni, mint hogy a nagyságos asszony ma este egy táviratot kapott, melyre elkezdett szörnyen jajgatni, kiabálni, s őtet rögtön kergette ezzel a levéllel, hogy keresse föl a nagyságos ifjú urat, akárhol találja.
Persze az egész czimboraság rögtön ott hagyta az egész czupász-kasszát, nem kérdezték többé, mi a vizi? hanem valamennyien mind «blindre» befogattak a szánkóikba s vágtattak a vadásztanyáról a Gyuriék kastélyához. A jó barátok el voltak szánva, hogy Gyuri pajtásukat, bármi szerencsétlenség érte is a családját, magára nem fogják hagyni.
A nagyságos mama már a verandán várta türelmetlenül az érkező fiát. Közel volt az elájuláshoz; sőt el is dőlt egy kicsit, a mint a karjai közé zárhatta. Mire magához tért, már akkorra a jó barátok is megérkeztek.
«Mi történt. Mi rémhír jött?» kérdezé minden arcz némán.
– Nézd! Nézd! Ezt a táviratot! – mondá minden idegeiben reszketve a drága jó mama. – Most hozták stafétával.
A távirat így szólt:
«Uram! A kötél készen van. Szolgálatjára áll. Kozarek budapesti hóhérmester.»
– Mit jelent ez a borzasztó távirat?
Gyuri pajtás körülvakargatta a fejét és nagyon összehunyorította az ábrázatát, félre sandítva a körülálló czimborákra, a kik a mindjárt kitörni készülő nevetés felvont puskáival czéloztak feléje, s aztán ezt mondta:
– Tudod, édes mama, ez – üzleti titok!
Erre aztán következett egy általános dechargea a kaczagásnak.