XIV.
Magyarország sanyargatott népe szentűl hitte, hogy közeledik a nap, melyet az irás szerint jelek előznek meg egen és földön; s ily jelnek tartá, a nyomor fő oka – Bengabál Dávid palotája és földének elsülyedését is; mig más részt a csodák közé sorozá azt, hogy a zsidó által pogányul keresztre vont Lőrincz, Simon fia, az oszlopfával egyűtt száraz partra sodortatva, életben maradt. De testben és lélekben nyomorúlttá vált, hónapokig komor hallgatagságban borongott, s ha néha megszólalt, iszonyuakat beszélt a fertővári utósó napokról.
A szegény kis Ráchel hideg hullaként találtatott a keresztfa alján – oly erőszakosan reá fonódva, hogy alig lehete ölelő karjait onnan leválasztani. A Fertő tó partján temették el jó emberek.
A következő évben Robert esztergomi érsek az imént hozott törvény alapján az egyház átkához nyúlt, s egész Magyarországot tilalom alá, Dénes nádort és Sámuel néhai kincstárnokot pedig névszerint átok alá vetette.
A nádor leánya Olinda fátyolt vőn magára, s a Pest fölötti Dunasziget kolostorának sötét falai mögé rejté szive örökös gyászát. Négy év múlva IV. Béla trónralépte első napjaiban ifjan szállott sirjába. Legalább egy fájdalommal kevesebbet vitt oda – nem tudta meg azt, hogy atyját az új király boszúló haragja szemeitől fosztotta meg.
Vége a II kötetnek.