VÁLOGATOTT
MAGYAR NÉPDALOK.
SZERKESZTI ÉS
KIADJA
ERDÉLYI
JÁNOS.
KÉPES KIADÁS.
PESTEN, 1857.
HECKENAST GUSZTÁV
SAJÁTJA.
Előszó.
E gyüjtemény most, a Népdalok irodalmának tizedik, tizenkettedik
esztendejében, nem azt akarja szembe tüntetni, hogy azóta e téren
sok ujdonság történt, hanem csak annyit mond, hogy a tisztelt
vállaló urnak ilyen kisebb kötet látszott czélszerünek; én pedig
azt előállitám. Ily formán ez nem második kiadás, mert csak kis
része van itt annak, mi ezelőtt három testes kötetben világ elé
jött; és van olyan, a mi eddig nem volt nyomtatva, sok; néhány dal
pedig, ujabb értesülések, nyomozások szerint, toldva, másitva,
mintegy: szerkesztve;
A vállaló ur eszméje, s annak kivitele, hogy rajzokat állitson a
szöveg közé, ugy hiszem, találkozni fog a közméltánylattal. A
képek nemcsak ismertetni fogják mesteröket, hanem ki is emelni
vésűje becsét.
Mint Pestről eljöttöm óta más izben, ugy jelenleg is
nyilvánitom, hogy a népdalokat folyvást gyűjtöm. A ki, netaláni
rokonszenvvel kiséri e tárgyat, és szinte gyüjt: ha nem tud jobbat
tenni, küldje hozzám gyüjteményét; itt, bizonyos, miszerint el nem
vész, sőt inkább valamennyi együtt lesz.
Sárospatak, april 29. 1857.
Erdélyi János.
SZERELMI DALOK.
1.
Ha én páva
volnék,
Páva módra
járnék;
Dunavizet innám,
Dunát átrepülném,
Fenyőágra szálnék,
Fenyőmagot
enném,
Aztán
megrázkodnám,
Tollam
elhullatnám.
Leányok
felszednék,
Menyecskék
megkötnék,
Urfiak
viselnék.
2.
A merre én járok,
Még a fák is sirnak,
Gyenge ágairul
A levelek
hullnak.
Hulljatok
levelek,
Rejtsetek el
engem,
Mert az én
galambom
Sirva keres
engem.
Hulljatok
levelek,
Sűrűn az
utamra,
Hogy ne tudja
rózsám,
Merre ment
galambja.
3.
Amott kerekedik egy fekete
felhő,
Abban tollászkodik sárga lábu
holló.
Várj meg, holló, várj meg,
hadd üzenjek tőled
Apámnak, anyámnak,
jegybeli mátkámnak.
Ha kérdik: hol vagyok, mondd
meg, hogy rab vagyok,
A török
udvarban talpig vasban vagyok.
4.
Édes dudu,
duduskám,
Szép babukám,
babuskám,
Alakom,
angyalkám,
Pintyőke
madárkám!
Tubám, tőlem ne
repülj,
Hanem hiv fészkedbe
ülj,
Lankadt ölembe
dülj,
Nekem örömet
szülj.
Osztozzál egy
szivemmel,
Lelket végy egy
lelkemmel;
Nevess
beszédimmel,
Könyezz
szemeimmel.
Vannak, kik reád
vásnak,
Nem engedlek én
másnak,
Sem a gaz
szokásnak,
Bár sok vermet
ásnak.
Téged, téged
szeretlek,
Téged, téged
kedvellek,
Tégedet
kisérlek,
Meddig el nem
érlek.
Csin-csillagom
kegyesem,
Lépes mézem,
édesem,
Egy szóval:
mindenem,
Tudod, én
Istenem!
Szép képed
szeplőtelen,
Szived pedig
szintelen;
Jöj szivem, én
velem,
Van rólad
hitelem.
Piros pipacs
ajakid,
Kökény egy pár
szemeid,
Pár czitrom
melleid,
Sólyom
tekinteteid;
Termeted
keménysége,
Szép testednek
épsége
Teljes egéssége,
És mi nemessége!
Engemet
megkötöztek,
Mind halálig
meggyőztek.
Izre-porra
törtek,
Örökre
gyötörtek.
Bizony, minden
hibátlan,
Csinos, deli,
ártatlan;
Minden
porczikája,
Sziv remek
munkája.
Mert, mivel méltó
vagy,
Tüzem hozzád égig
nagy.
Enyhits
harmatoddal,
Ugy bánjál
raboddal.
Nyitom minden
eremet,
Feláldozom
véremet,
Igaz életemet,
Tüzláng hív szivemet.
5.
Cserebogár, sárga
cserebogár,
Nem kérdem én tőled:
mikor lesz nyár.
Azt se kérdem sokáig
élek-e,
Csak azt mondd meg: rózsámé
leszek-e?
Nem kérdem én te tőled, kis
madár:
Derül-e még életemre több
nyár.
Ugyis hév nyár emészti
éltemet,
Mióta rózsám birja
szivemet.
6.
Nem anyától
lettél,
Rózsafán
termettél,
Piros pünköst
napján
Hajnalban
születtél.
Orczáid rózsái
Ha közel volnának,
Égő szivem mellé
Tűzném
bokrétának.
7.
Halok halálomért,
Élek életemért,
Kedves galambomnak
Sok szép
szavaiért.
Meghalok
hazámért,
Hazám
falujáért,
Az egyik
soráért,
Galambom
házaért;
A benne
lakóért,
Kedves
galambomnak
Sok szép
szavaiért.
8.
Rózsám, ha
szeretnél,
Éjjel is
eljönnél,
Lábod hegyén
járnál,
Hogy senki ne
tudná;
Hogy itt
jártál.
Utczán nem
ösmernél,
Háznál nem
beszélnél;
Vagy a kis
szobában,
Vagy a
kamarában
Megölelnél.
9.
Meghalok,
meghalok,
Még beteg sem
vagyok;
A pesti temetőn
Nyugodni akarok.
Csináltatsz-e
nekem
Diófa koporsót?
Bizony csináltatok
Márványkő koporsót.
Hát behuzatod-e,
Fekete fátyollal?
Bizony behuzatom
Fekete
bársonynyal.
Kivereted-e majd
Szép sárga szögekkel?
Bizony kiveretem
Tiszta arany
szöggel.
Eltemetsz-e engem
Temető szélébe?
Bizony eltemetlek
Virágos
kertembe.
10.
Ha én rózsa
volnék,
Hamar
elhervadnék,
Senki rám nem
nézne,
Senki nem
szeretne.
Ne mondj hát
rózsának
Engem,
violának;
Egy
viola-szegfüt
A nyári nap
elsüt.
Bizony ha
lehetnék,
Én csak galamb
lennék;
Oh hová nem
mennék,
Ha most
repülhetnék;
Sem rózsa nem
leszek,
Sem galamb nem
leszek.
Mert én, édes
rózsám,
Csak a tied
leszek.
11.
Volt nekem
szeretőm
Falu végén
kettő,
Nem volt buza
kenyér,
Megholt mind a
kettő.
Egyiket temettem
Virágos kertembe,
Másikat temettem
Szivem
közepébe.
Egyiket öntözöm
Tiszta dunavizzel,
Másikat öntözöm
Sürü
könyeimmel.
12.
Az én szeretőmnek dombon van a
háza,
Két kereken forog csikorgós
kapuja.
Az én szeretőcském, piczin,
parányicska,
Mindenütt megfordul,
mint a karikácska.
A berencsi utczát végig
kövecsezik,
Azon az én lábam nem is
ugrándozik.
A nagyfali utczát nem is
kövecsezik,
Azon az én lábam mégis
ugrándozik.
13.
Kisérj ki rózsám,
siromig,
Az örök
nyugodalomig.
Vess rám egy két kapa
földet,
Talán megérdemlem
tőled.
Ha mégy a temető
kertbe,
Ird fel sirom
keresztére:
Itt fekszik egy hív
szerető,
Nyugtassa meg a
teremtő!
Siromra ültess egy
fácskát,
Vagy pedig egy bokor
rózsát;
Hadd lássa meg, a ki ott
jár:
Soha nem voltam
csapodár.
Azt, hogy szerettelek, mondd
ki
Bátran, ha kérdi
valaki;
De azután mást ne
szeress,
Több szeretőt el ne
temess.
14.
Bezzeg van
Pestvármegyében,
A Dunának
lementében,
A ki ragyog
személyében,
Mint a csillag az
egekben.
Ékes viola
nemzette,
A pünkösti rózsa
szülte,
Égi harmattal
nevelte.
Ezt az egyet ugy
kedvelte.
Mint a napnak
ragyogása,
Barna szemének
járása;
Ugy illik egész
mozgása,
Még csak Pesten sincsen
mása.
Szép kis gyönge
termetének,
Ékesen zengő
nyelvének,
Nem kár volna
személyének,
Hogy ünnepet
szentelnének.
15.
Hej beh szépen
világit
Az esteli
csillag;
Hej be szép szőke
legény
Áll ablakom
alatt.
Be kellene híni,
Mellém is ültetni,
Piros szőke legénynek,
Puha
ágyat vetni.
Ujjamon a
gyűrűje,
Zsebemben
levele,
Piros szőke
legénynek,
Rajta van a
neve.
Nem adnám a nevét,
Két arany almáért.
Hát magát hogy adnám
Széles e
világért!
16.
Feljött már a
hajnal,
Hajnali szép
csillag,
Egy szép piros
legény
Ablakomon
hallgat.
Ki kellene
menni,
Be kellene
híni,
Két piros
orczáját
Meg kéne csókolni.
–
Ki is fogok menni,
Be is fogom híni,
S
azt a kerek száját
Egyszer
megcsókolni.
17.
Szerelem,
szerelem!
Vajjon hol lellek
fel?
A mezőn nem vetnek,
Kősziklán sem teremsz.
Hogyha a szerelem
Kősziklán teremne,
Nem csak egy leánynak
Nyaka,
lába törne.
Szerelem,
szerelem,
Átkozott
gyötrelem,
Mért nem termettél
meg
Minden fa
tetején;
Minden fa tetején
Diófa levelén,
Hadd
szakasztott volna
Minden szegény
legény.
Én is
szakasztottam,
De
elszalasztottam.
Az én
kedvesemtől
Örökre
megváltam.
18.
Sem eső nem esik,
Sem felhő nem látszik,
Mégis az én bundám
Két oldalról
ázik.
De hogy is ne
áznék,
Mikor mindig
sirok,
Bánatim árjával
Már többé nem birok.
Sir az egyik
szemem,
A másik
könyezik,
Sirjon mind a
kettő,
Mind a sebes
eső.
Lehajtom fejemet,
Rózsám, a válladra,
Hullatom könyemet,
Hó szinű
nyakadra.
19.
Záporeső után
Eszterhaj megcsordul,
Talán még idővel
Szived hozzám
fordul.
Te tettél
fogadást
Én előttem nem
más,
Hogy soha sem
szeretsz
Én kivülöttem
mást.
Hamis lelkű
voltál,
Engemet
megcsaltál,
Egy csókért,
kettőért,
Máshoz
folyamodtál.
Azzal ne
dicsekedj,
Ha megvetettél
is:
Parancsol az Isten
Szeretőt nekem is.
20.
Hervad az a
rózsa,
Kinek töve
nincsen.
Elhervadok én
is,
Mert szeretőm
nincsen.
Hervadj rózsám,
hervadj,
Már az enyém nem
vagy;
Mig az enyém
voltál!
Piros rózsa
voltál.
Piros rózsa
voltam,
De már
elhervadtam,
Sűrű
könyeimmel
Orczámat
lemostam.
Jobb lett volna
nékem
Világra sem
lennem,
Mintsem ily
kinokat
Kelletik
szenvednem.
Elmehetek már én
Alá s fel az utczán,
Nem mondják már nekem:
Gyere be
violám!
Gyere be, violám,
Csókold meg az orczám,
Én is megcsókolom
Százszor
egymás után.
21.
Ha nekem szóltál
volna,
Szeretőd most szebb
volna;
De nekem nem
szóltál,
Velem csak
tréfáltál;
Elmult időd ne sirassad
már.
Késő immár
bánkódni,
Elmult időt
siratni;
Máskor eszed
legyen,
Szived bátrabb
legyen,
Szivtűl, szivhez szólni, nem
szégyen.
Nyisd ki festett
kapudat,
Tűkör két
ablakodat,
Hadd lássam
pálmádat,
Piros két
orczádat;
Hadd mulassam veled
magamat.
Csillagok
sokasága,
Nap és hold
ragyogása,
Mindenek
hasznára,
És
vidámságára:
Csak a szivem jár érted
gyászba.
Maradj tehát,
reményem,
Tündöklő szép
napfényem;
Im látod
utamat,
Induló lábamat;
Talán többé vissza sem jövök.
22.
Arra járjunk
arra,
Merre furulyáznak;
Merre a legények
Éjjel nappal járnak.
Szabad a
legénynek
Éjjel nappal
járni;
De a szegény
lánynak
Házához kell
várni.
Házához kell
várni
Talpon
istrázsálni,
Sok éjjeli
álmot
Érte elmulatni.
23.
Hajnal, hajnal, hajnal akar
lenni,
Én galambom haza akar
menni.
Ne menj el, drága
kincs,
Még egyszer rám
tekints;
Hej gyönyörű
virágom!
Estve, estve, ha elnyugszik a
nap,
Látogass meg majd, galambom,
holnap.
Éretted,
kedvesem,
Édes az
életem,
Hej drága
egyetlenem!
24.
Az eső is esik, Rózsa lovam
ázik,
Piros kantársziján gyenge kezem
fázik.
Rakd meg rózsám, rakd meg
lánggal égő tüzed,
Hadd melegítsem
meg gyenge kezeimet.
Megraktam a tüzet, de el is
aluszik.
Ritka a szerelem, a mely el
nem mulik.
25.
Rózsa vagy, rózsa
vagy,
Még annál is szebb
vagy;
Aranynál,
ezüstnél,
Sokkal ékesebb
vagy.
Aranyat, ezüstöt
Mindenkor találok:
De te tőled, rózsám,
Könnyen el
nem válok.
26.
Rózsám kertje alatt
mentem,
Rózsa szagát
megéreztem.
Fájt igen a
szivem,
Változott a
szinem,
Hogy galambom nem
láthattam.
Ha még egyszer arra
mennék,
Szeretőmmel
beszélhetnék!
Megmondtam
anyjának,
Mondja meg
apjának,
Adják nekem
leányukat.
Ha nekem nem adja
kendtek,
Jó gondját viselje
kendtek,
Irassák
levélbe,
Csinálják
üvegbe,
Hogy szivem ne fájjon
érte.
27.
Zöld a kökény, majd
megkékül,
Most vagyok szerető
nélkül.
Addig leszek én a
nélkül,
Mig a kökény meg nem
kékül.
Zöld levelü
gyöngyvirágszál
Süvegemnél oly vigan
áll.
Hej de más van a
szivemben,
Bánatvirág nyilik
ebben.
Patyolat ing
lobogása,
Czifra suba
suhogása,
Mit ér a pengő
sarkantyu,
Ha nótája keserű
bu.
28.
Zöld levelű
gyöngyvirágszál
Süvegemnél oly vigan
áll;
Hej de más van a
szivemben,
Bánatvirág nyilik
ebben.
Patyolat ing
lobogása,
Czifra suba
suhogása,
Mit ér a pengő
sarkanytyu,
Ha nótája keserű
bu.
Nagy a világ, de van
vége,
Búmnak se hossza se
széle;
Nincs szeretőm, lettem
árva,
Elhagyott a hamis
pára.
Csaplárosné, egy
kupabort!
Ha van, a legjobb
bakatort:
Iszom világ
boszujára,
Magam
vigasztalására.
Adjon az ég
békeséget,
Hiv leányban több
bőséget;
S a szeretőt, ki
hivtelen,
Verje meg az igaz
Isten.
29.
Elment az én babám, itt
hagyott engemet,
Elvitte magával,
minden vig kedvemet.
Aláfoly a Duna, nem foly többé
vissza,
Elment az én babám, nem jön
többé vissza.
A fecske is elmegy, de
tavaszra megjön,
De az én galambom,
akkor is csak nem jön.
30.
Hol jártál violám, ilyen
korán?
Látom a czipődet, harmatos
már.
Rózsás kertben
jártam,
Violát
vizsgáltam,
Kedves
rózsám!
Hoztál-e violát a
számomra,
Mit felteszek holnap
kalapomra?
A melyről
megtudják,
Hogy szeretjük
egymást,
Kedves
rózsám!
Bocsáss be, galambom, egy két
szóra,
Mert ime eljött már az az
óra,
Melyben bucsuzásom,
Lészen elválásom!
Kedves rózsám!
Te is tégy érettem hív
fogadást,
Hogy én rajtam kivül nem
szeretsz mást,
Jártodban,
keltedben,
Teljes
életedben,
Kedves
rózsám!
Szivemnek, violám, az lesz
nehéz,
Hogy te ékes szemed reám nem
néz;
Mert már tőlem
elválsz,
Engemet árván
hagysz,
Kedves rózsám!
Szivemet szivednek most
ajánlom,
Ihol a jobb kezemet
beadom,
Hogy
visszajöttömben
Legyek
szerelmedben,
Kedves
rózsám!
Áldjon meg az Isten, kedves
rózsám,
Látom, igaz szivvel voltál
hozzám.
Köszönöm
hívséged,
Hozzám
szivességed,
Kedves
rózsám!
31.
Vajjon mit irjak
rózsámnak,
Vajjon mit irjak
rózsámnak,
Legkedvesebb
violámnak!
Reszket kezem, nem
irhatok,
Reszket kezem, nem
irhatok,
Fáj a szivem, nem
szólhatok.
Hozd ki rózsám,
kantáromat,
Hozd ki rózsám,
kantáromat,
Kantározd meg a
lovamat.
Látod rózsám, hogy
nyergelek,
Látod rózsám, hogy
nyergelek,
Még sem hiszed hogy
elmegyek.
Lovam lába
indulóban,
Lovam lába
indulóban,
Magam szája
bucsuzóban.
Nézz utánam
keservesen,
Nézz utánam
keservesen,
Látsz-e többé vagy
sohasem.
Ha meg nem látsz az
életben,
Ha meg nem látsz az
életben,
Meglátsz a magas
egekben.
32.
Akkor veszlek el,
galambom,
Ha elfogy az a nagy
halom.
Inkább kosárral
elhordom,
Csak engem végy el,
galambom.
De te elmégy, s engem itt
hagysz,
Szivemre bubánatot
hagysz,
Olyat mint a szomszéd
halom;
Érted halok meg,
galambom.
Elment, elment az én
párom,
Még az éjjel
visszavárom.
Visszavárom
éjszakára,
Csókot nyomok
orczájára.
33.
Nincsen kedvem,
nincsen,
Mert szeretőm
nincsen;
Ha szeretőm
vóna,
Kedvem is ugy
vóna.
Nincsen kedvem,
nincsen,
E világhoz
való;
Mert szeretőm
nincsen,
Kedvem szerint
való.
Ha szeretőm vóna,
Kedvem szerint való;
Kedvem is ugy vóna
E világhoz
való.
34.
Meg kell a buzának
érni,
Mert a nap hősége
éri;
Meg kell arczomnak
hervadni,
Mert azt a bubánat
éri.
Hogyha megérik a
buza,
Szegény ember
learatja,
Megért szivem
bubánatja,
A halál
lekaszálhatja.
35.
Hol voltál te, kis
nyulacska?
Átatuti, táratuti, az
erdőben.
Minek voltál az
erdőben?
Átatuti, táratuti,
vesszőcskékért.
Minek neked az a
vessző?
Átatuti, táratuti,
kertecskének.
Minek neked az a kis
kert?
Átatuti, táratuti,
virágoknak.
Minek neked az a
virág?
Átatuti, táratuti,
bokrétának.
Minek neked a
bokréta?
Átatuti, táratuti
legényeknek.
36.
Káka tövin költ a
rucza,
Jó földben terem a
buza;
De a hol a hű lány
terem
Azt a helyet nem
ismerem.
Ki van az én szemem
sirva,
Mert a rózsámat más
birja;
Pedig fogadta az
egyet:
Rajtam kivül mást nem
szeret.
Ha tudtad, hogy nem
szerettél,
Hálódba mért
keritettél?
Hagytál volna békét
nekem,
Más is elvett volna
engem.
Azért hogy én szegény
lettem,
S mást választottál
helyettem,
Lesz nekem is víg napom
még;
Boru után derül az
ég.
37.
Bus az idő, bus vagyok én
magam is,
Valamennyi szép leány van,
mind hamis.
Szeretete nem
állandó;
Mint az idő változandó,
ihaja!
Felettem is mért borult be ily
korán?
Mert elhagyott, kit szerettem
igazán.
Másnak hódolt a
hitetlen,
Azért vagyok ily kedvetlen,
ihaja!
Árva vagyok, hej nincs is
olyan árva,
Mert szivedből, rózsám,
ki vagyok zárva.
Nem leszek én árva
mindég,
Boru után derűl az ég,
ihaja!
38.
Nem szakaszt az rózsát, ki
felettébb óvja
Kezét a tövistől, hogy
meg ne karczolja.
A ki a rózsáját igazán
szereti,
Záporeső esik, mégis
felkeresi.
Lám én a magamét igazán
szeretem,
Záporeső esik, mégis
felkeresem.
Szerelem, szerelem, szivbeli
gyötrelem,
Miért nem termettél minden
falevelen.
Hadd szakasztott volna minden
szegény legény,
Hadd lett volna
boldog – de nem olyan, mint én.
39.
Hótul fehér a gyöngyösi
hegytető,
Ritka most az igaz szivű
szerető.
Akadtam egy álnok
hitegetőre,
De nem igaz, de nem igaz
hűséges szeretőre.
Barázdában szépen szól a
pacsirta,
Levelem jött, régi szeretőm
irta.
Könyes szemmel azt olvasom
belőle,
Hogy egyedül, hogy egyedűl
halál választ el tőle.
Magasan repül a daru, szépen
szól,
Haragszik rám a galambom, nem
is szól.
Ne haragudj, kedves rózsám,
sokáig,
El nem hagylak, hived leszek
koporsóm bezártáig.
Jegenyefa tetejében
magosan
Két holló ül feketében,
gyászosan.
Mikor az a jegenyefa
kivirit,
Akkor leszek, akkor leszek,
kedves rózsám a tiéd.
Kihajtottam hat ökrömet a
rétre,
Letapostam a harmatot
előtte.
De nem hallom csákó ökröm
kolompját,
Az én rózsám, az én rózsám
mással éli világát.
40.
Szerettelek
esztendeig,
Szeressen már más is
addig.
Sokat csókoltam
orczádat,
Jaj, hogy adjak róla
számot.
Nem bánom én, lelked
rajta.
Mindennek te vagy az
oka.
Te szegted meg a
fogadást,
Ne is várj magadra
áldást.
Sirhatok én, rihatok
én,
Módomban van nekem
miér.
Előttem a gyászos
level,
Rózsám szivét más nyerte
el.
Ha elnyerte, éljen
vele,
Csak előttem ne
ölelje.
Mert ha előttem
öleli,
Érte az Isten
megveri!
41.
Megizentem az édes
anyámnak,
Készitse el az én
gyöngyruhámat.
Piros czipőt fekete
sarokra,
Fehér szoknyát hat
felhajtásosra.
Megizentem az édes
anyámnak,
Gyöngykoszorut kössön a
lányának.
Két szélire
két szál rozmaringot,
Közepibe bokros
bubánatot.
Kimegyek a temető
szélire,
Megásatom siromat
előre.
Feltekintek sirva az
egekre,
Szép angyalom, hagylak az
Istenre.
42.
Beteg se voltam
én,
Még is meghaltam én,
Az uj temetőben
Legelső voltam én.
Rózsa nyilott
rajtam,
Violát neveltem;
A kiért meghaltam,
Annak virágoztam.
Siromon a rózsa,
Galambomat várja;
Gyer oda galambom,
Szakaszsz
egyet róla.
Gyöngyös
boszujára,
Ifjak
bánatára,
Irigyek
kárára,
Lányok
siralmára.