262.

Szép madár a föcske, szépen föcsög,
 Mikor a reggeli harmat csöpög.
 A kisded pacsirta,
 Az eget hasitja
 Szárnyaival.
 Ékesen hangicsál,
 Nap sugárin sétál
 Lábaival.
Szépen a snefek is fütyörésznek,
 Csirkefogó kányák egerésznek.
 A veréb csiripöl,
 A gólya kirepül
 Szárnyaival.
 Örvendeznek ezek
 Vigan énekelnek
 Örömükben.
Csörög a szarka is az erdőben,
 És a fülemile a mezőben.
 A kacsák fürödnek,
 A csókák sietnek
 A fris kutra.
 Fényes nap a szépit
 Feltolja a képit
 A nagy utra.
Érez minden állat vidámulást,
 Az apró madárkák megujulást.
 Gyöngyharmatos reggel
 Madárkák sereggel
 Csoportoznak.
 A virágok nyilnak,
 Füvek illatoznak
 A réteken.
A szántó is felkél szerencsésen,
 Fuj a tavaszi szél igen frisen.
 Befogja ökreit,
 Miveli földjeit
 Szerencsésen.
 Munkáját folytatja,
 Barázdát forgatja
 Szép rendesen.
Isten ő felsége meg is áldja,
 A szántó marháit meg is tartja,
 Fegyvert és katonát
 Ekét és boronát
 Ő forgatja.
 Földön a gabonát,
 Mennyben a koronát
 Osztogatja.

KATONA-DALOK.


263.

Már mi nálunk verbuválnak kötéllel,
 Megfogják a szegény legényt erővel.
 Hátra kötik a két kezét kötéllel,
 Ugy kisérik be Kassára fegyverrel.
A gazdagnak öt hat fia: nem bántják,
 A szegénynek, ha egy van is, elfogják,
 Utána megy apja, anyja, siratják,
 Kérik pénzért az uraktól; nem adják.
Eredj haza szegény ember, azt mondják,
 Neveld apró árváidat, hadd hordják.
 De megveri az ur Isten idővel,
 Ki a szegényt elfogatja erővel.

264.

Édes anyám rózsafája,
 Én voltam legszebbik ága.
 De a császár leszakasztott,
 Fegyver alatt elhervasztott.
Katona az én életem,
 Szegen függ az én fegyverem.
 Ha én aztat megpengetem.
 Két szép leány sirat engem.
Nem is huszár, ki gyalog jár,
 Ki bodor paripán nem jár.
 Lám én magyar huszár vagyok,
 Bodor paripán is járok.

265.

Sirhat az az édes anya,
 Kinek katona a fia;
 Mindig van annak halottja,
 Éjjel nappal sirathatja.
Sirhat az az édes anya,
 Kinek katona a fia;
 Vajjon ki ennek az oka?
 Csak az urak akaratja.

266.

Édes anyám sok szép szava,
 Mit meg nem fogadtam soha!
 Megfogadnám még valaha,
 De fel nem találom soha.
Édes anyám! ne sirj értem,
 Hogy huszárnak felütöttem.
 Én is elbirok egy kardot,
 Mint más szegény legényt látok.
Édes anyám, édes anyám,
 Szedd össze a fehérruhám.
 Most indulok olyan utra,
 Honnan többé ne várj vissza.

267.

Nem szólok én, csak hallgatok,
 Mert idegen helyen vagyok.
 Nem szól az idegen vendég,
 Mégis bánatja van elég.
Édes anyám, ha keres kend,
 Debreczen felé jőjön kend.
 Ott vannak az uj rekruták,
 Kinek göndör haját nyirják.

268.

Sárga ló, sárga ló, arany patkó rajta,
 Most akart kedvesem hozzám jőni rajta.
 Most akartam vele jobban ismerkedni,
 Fujták a trombitát, kellett masirozni.
Akkor volt, akkor volt a keserves óra,
 Mikor az én rózsám felült a fakóra.
 Bevágta csákóját fekete szemébe,
 Hogy senki ne lássa hogy foly az ő könye. –
Fujjad szellő, fujjad zöld mező harmatját,
 Hogy senki ne lássa piros csizmám nyomát,
 Piros csizmám nyomát, selyem kendőm habját,
 Selyem kendőm habját, bus szivem bánatját.

269.

A katonának olcsó a vére,
 Három négy krajczár egy napi bére.
 Azt sem költheti el szegény, mindig kedvére,
 Keserüség, bánat, inség száll a fejére.
Szegény legénynek testi ruhája,
 Ha van kenyere és szalonnája,
 Felesége csinos gondos, meleg szobája,
 Bár bocskoros, ha nem adós, nincs semmi baja.

270.

Mikor katonának mentem,
 Szilaj csikót megnyergeltem.
 Lábam tettem a kengyelbe,
 Magam ültem a nyeregbe.
Ugy kisértek fel Kassára,
 A királyné városára.
 Ott mindjárt mundirt szabának,
 Fekete csákót adának.
Mikor mennék magas tetőn,
 Eszembe jut a szeretőm.
 Szivem ugy elkeseredett,
 Hogy vele nem beszélhetett.

271.

A katonák masiroznak;
 Fényes fegyverek ragyognak,
 Véres zászlók szakadoznak,
 Apró fegyverek ropognak.
A nagy ágyuk könnyen szólnak,
 Látom, az népek hogy hullnak;
 Fejem felett kard megfordul,
 Piros vérem földre csordul.
Nincs itt nekem atyám, anyám,
 A ki gondot viselne rám.
 Az ur Isten az én dajkám,
 Ez visel gondot én reám.
Magyarország! kedves hazám!
 De idegen lettél hozzám.
 Sem ebédem, sem vacsorám,
 Bánat nélkül nincs egy órám.
Esik eső, fuj a szellő,
 Kedves pajtás, fogy az erő.
 Jobb mi nekünk masirozni,
 Mint a lógerben kinlódni.
Lóger-karó árnyékában
 Fekszem a szomoru ágyban,
 Köpenyegem a sátorom,
 Magam, árnyékában nyugszom.

272.

Soha sem vétettem Székes-Fehérvárnak,
 Mégis bejutottam lovas katonának.
Lovasnak állottam, bakancsosnak tettek,
 Ilyen teremtettét! már mindjárt rá szedtek.
A lovas katona, mikor masirozik,
 Felül a lovára, csakugy dohányozik.
A szegény bakancsos mikor masirozik,
 Kerüli a nagy sárt, csak ugy káromkodik.
Átkozott csizmája! beh rövid a szára,
 Hej minden órában elmerül a sárba.
Verje meg az Isten a mészáros bárdját,
 Hej mért vagdosta el a kis borju lábát.
Mostan a kis borju nem tud lábán járni,
 Szegény bakancsosnak hátán kell hordani.

273.

Mikor masirozunk, kapitány uram!
 Holnap, holnap, holnap után,
 Csütörtökön ebéd után,
 Kedves katonáim!
Mi lesz az ebédünk, kapitány uram!
 Lencse, borsó, káposztával,
 Jó borocska szalonnával,
 Kedves katonáim!
Elszakadt a nadrág, kapitány uram!
 Elszakadt a bakancs, kapitány uram!
 Vagyon szabó, csizmadia,
 Ki megvarrja, ki megfoldja,
 Kedves katonáim!
Vetetlen az ágyunk, kapitány uram!
 Itt van Sári, majd megveti,
 Ékes az ő viseleti.
 Kedves katonáim!

274.

Jaj beh illik a huszárnak,
 Ha szemébe néz a lánynak;
 Nem is néz ő, csak oda vág,
 Hogy ne lássa a rosz világ.
Szállj le, huszár, a nyeregből,
 Vedd ki lábad a kengyelből;
 Ereszd meg a lekötődet,
 Öleld meg a szeretődet.

275.

El kell menni, nincs mit tenni,
 Jaj jaj, beh keserves!
 Marsot vernek, pedig ennek
 Engedni köteles.
 Szegény fejem, mert fölvettem
 Hópénzem s ezzel kötöttem
 Zászlóhoz hitemet,
 Egész életemet.
Bár betegség vagy más inség
 Rongálja testemet,
 Tüz vagy tenger, éles fegyver
 Fogyaszsza éltemet:
 Akkor is végső csep vérem.
 Hozzád von érzékenységem,
 Mig tart lélekzetem,
 Én édes nemzetem!

276.

Nem kell nekem papiros,
 Maradjon a boltba,
 Jobban illik fényes kard
 Az én oldalamra.
Gálicz helyett golyóbis
 Csörög a zsebemben,
 Tinta helyett palacz bor
 Villog a kezemben.

ROMÁNCZOK ÉS ROKON.


277.

SZÉP ILONA.
Isten jó nap! biró gazda,
 A kend házában!
BIRÓ.
Fogadj Isten, szép Ilona!
 Az én házamban.
SZÉP ILONA.
Én kihajtám ludaimat
 A zöld pázsitra!
 Oda jöve biró fia,
 S közikbe hajta.
 Agyon üté biró fia
 Szép gunáromat.
BIRÓ.
Mit kivánsz hát, szép Ilona,
 Szép gunárodért?
SZÉP ILONA.
Azt kivánom, biró gazda,
 Szép gunáromért:
 Minden tollacskájaért,
 Egy egy aranyat;
 Szépen sétáló lábaért
 Arany kanalat;
Szépen kiterjedt szárnyaért
 Két arany tálat;
 Szépen kiáltó torkaért
 Arany trombitát.
BIRÓ.
Számtalan sok kivánsága
 Szép Ilonának,
 Akasztófa azért helye
 Biró fiának.
SZÉP ILONA.
Akasztófa, olyan legyen,
 Mint kinyilt rózsa,
 Két karom, két szép karfája
 Akasztófája.

278. A királyfi.

Egyszer egy királyfi mit gondol magában!
 Betér egy udvarba szegényes ruhában.
 „Jó napot, jó napot! gazdag biró lánya!“
 ‚Isten hozta magát szegényes ruhában!
 Üljön tehát, üljön erre a tüzhelyre.‘
„Bizony nem ülök én, nem azért jöttem én,
 Hanem jöttem azért, jösz-e hozzám vagy sem?“
‚Bizony nem megyek én, gazdag lány vagyok én,
 Gazdagnak gazdag kell, szegénynek szegény kell,
 Amott a szomszédban kosárkötő lánya.‘ –
„Jó napot, jó napot, kosárkötő lánya.“
 ‚Isten hozta magát szegényes ruhában.
 Üljön tehát, üljön erre a karszékre.‘
„Bizony nem ülök én, nem azért jöttem én,
 Hanem jöttem azért, jösz-e hozzám vagy sem?“
‚Bizony elmegyek én, szegény lány vagyok én,
 Szegénynek szegény kell, gazdagnak gazdag kell.‘ –
Betér egy udvarba királyi ruhában,
 „Jó napot, jó napot, gazdag biró lánya!“
 ‚Isten hozta magát királyi ruhában,
 Üljön tehát, üljön erre a divánra.‘
„Bizony nem ülök én, nem azért jöttem én,
 Hanem jöttem azért, jösz-e hozzám vagy sem?“
‚Bizony elmegyek én, gazdag lány vagyok én,
 Gazdagnak gazdag kell, szegénynek szegény kell!‘
„Nem kellesz már nekem, világ rosz leánya.
 Vagyon nekem már is, náladnál szebb, jobb is.“

279.

Nézd meg lányom, nézd meg jól:
 Ki kopogtat az ajtón.
 Jaj anyám, egy paraszt,
 Keze, lába egy araszt.
 Nem kell nekem az.
Nézd meg lányom, nézd meg jól:
 Ki kopogtat, az ajtón.
 Jaj anyám, egy takács,
 Olyan mint a sárga váz.
 Nem kell nekem az.
Nézd meg lányom, nézd meg jól:
 Ki kopogtat az ajtón.
 Jaj anyám, egy kovács,
 Olyan mint egy szennyes zsák.
 Nem kell nekem az.
Nézd meg lányom, nézd meg jól:
 Ki kopogtat az ajtón,
 Jaj anyám, egy szabó,
 Tetü-bolhaszurkáló!
 Nem kell nekem az.
Nézd meg lányom, nézd meg jól:
 Ki kopogtat az ajtón.
 Jaj anyám, egy diák,
 Olyan mint a gyöngyvirág.
 Az kell nekem, az.
Vagy:
Jaj anyám, katona,
 Olyan mint a viola.
 Az kell nekem, az.

280.

Lám megmondtam, sólyom madár,
 Ne rakj fészket az ut mellett.
 Fiaidat is elhordják,
 Még magadat is megrontnak. –
Felszáll sólyom fenyüfára,
 Fenyüfára, száraz ágra,
 Kopár körmit kopogatja,
 Sólyomszemét forgatgatja.
Alatta megy szegény ember:
 ‚Mért sirsz, mért sirsz, te szép sólyom?‘
 „Hogy ne sirnék, hogy ne rínék,
 Sólyompárom elvesztettem.“
‚Ne sirj, ne sirj, te szép sólyom,
 Majd megmondom, hol te párod.
 Hosszú réten, széles páston
 Vadak hordják gyönge husát.
Vadak hordják gyönge husát,
 Viz elmossa apró csontját,
 Föld eliszsza piros vérit,
 Szél elhordja bársony tollát.‘

281.

Megöltek egy legényt
 Hatvan forintjáért,
 A Tiszába bevetették
 A nyerges lováért.
Tisza be nem vette,
 Partjára vetette;
 Arra ment egy hajós legény,
 Hajójába tette.
Oda ment az anyja,
 Költi, de nem hallja,
 Szép fekete göndör haja
 Vállára van hajtva.
Oda ment az apja,
 Költi, de nem hallja,
 Sárga sarkantyus csizmája
 Lábára van fagyva.
Oda ment rózsája,
 Költi, de nem hallja:
 Kelj fel, kelj fel, édes babám,
 Borulj a nyakamba.
Borulj a nyakamba,
 Hadd vigyelek haza;
 Harmad napig, negyed napig
 Nyugodj a házamba.

282.

Menjetek el Sári biróékhoz,
 Hivjátok el lányát:
 Legények hivatják.
 Hivjátok el lányát,
 Szalai kis Katát.
‚Isten jó nap, Sári, birónéném!
 Ereszsze el lányát:
 Legények hivatják.‘
 „Eredj fiam, eredj!
 Huzd fel a csizmádat,
 Szép karmazsin csizmát;
 Vedd rád selyem ruhád,
 Szép pár selyem ruhát;
 Tegyél az ujjodba
 Tiz pár arany gyürüt:
 Hadd szakajtsa szivét,
 Szeretődnek szivét.“
„‚Nem mék anyám, nem mék,
 Ott van Csomor Danyi!‘“
 „Eredj, fiam, eredj!
 Huzd fel a csizmádat,
 Szép karmazsin csizmát,
 Vedd rád selyem ruhád,
Szép pár selyem ruhát;
 Tegyél az ujjodba
 Tiz pár arany gyürüt:
 Hadd szakajtsa szivét,
 Szeretődnek szivét!“ –
„Eredj, Csomor Danyi!
 Hadd menjek ki hülni,
 Nem fogok elmenni,
 Vissza fogok jönni.
 Szép karmazsin csizmám
 Tele aludt vérrel;
 Szép pár selyem ruhám
 Testemre tapadva;
 Tiz pár arany gyürüm,
 Ujjomba dagadva!“
„„Nem mégy már innét el,
 Itt kell most meghalni;
 Ha enyim nem lettél
 Hogy másé se legyél.
 Tested a testemmel
 Egy sirba nyugodjék;
 Lelkem a lelkeddel,
 Egy Istent imádjék;
 Véred a véremmel
 Egy patakot mossék!““
„„Eredj, Csomor Danyi!
 Hadd menjek ki hülni,
 Nem fogok elmenni,
 Vissza fogok jönni.
Szép karmazsin csizmám
 Tele aludt vérrel;
 Szép pár selyem ruhám
 Testemre tapadva;
 Tiz pár arany gyürüm
 Ujjomba dagadva!““
„„Nem mégy már innét el,
 Itt kell most meghalni;
 Ha enyim nem lettél,
 Hogy másé se legyél.
 Tested a testemmel
 Egy sirban nyugodjék;
 Lelkem a lelkeddel
 Egy Istent imádjék;
 Véred a véremmel,
 Egy patakot mossék!““
„‚Oh átkozott anya,
 Átkozott légy apa!
 Ki az ő leányát
 Ily sokára hagyja!‘“
 „„Huzd czigány! éjfélig,
 Éjféltől reggelig;
 Azután mindétig,
 Halálom óráig!““

283.

Három árva sirdogálva
 Áll a temető árkába:
 Kelj fel, kelj fel, édes anyám,
 Lerongyollott az én ruhám.
Nem kelek fel, édes fiam,
 Lelankadt már az én inam.
 Van ti nektek más anyátok.
 Van az Urnak gondja rátok.

284. Vitéz Oláh Gerő dala.

Oh gyönyörü tavaszidő,
 Szerencsétlen uj esztendő!
 A kit akarsz megujitasz,
 Engem pedig szomoritasz. –
Gyerünk alá, jó katonák,
 Az alföldre Kecskemétre,
 Ott próbáljunk jó szerencsét,
 Talán Isten jobban adja.
Mennek vala az alföldre;
 Oláh Gerő, vitéz legény,
 Talál elő egy nagy őzet,
 Mindjárt mondja fakó lónak:
Édes lovam, fakó lovam,
 Érjük el ama nagy őzet.
 A fakó ló csak eléri,
 Oláh Gerő csak ellövi.
Mindjárt mondja az urának:
 Uram, uram, Oláh Gerő,
 Ne kergess én rajtam őzet,
 Ha törököt nem fogsz, nem vágsz.
Paripája mind addig fut,
 A mig ura oda nem jut,
 Habos tajték róla szakad,
 Elesvén, egy árkon akad.
Vigy ki innen, jó lovacskám,
 Szépen nevelt jó maczkócskám,
 Elhidd bizony meghizlallak,
 Őz után már nem nyargallak.
Mondom, rajtam bátor szivvel
 Pogányt vághatsz erős kézzel,
 De te két élű tőröddel
 Őzet űztél fegyvereddel.
Hozz ki még egyszer, jó lovam,
 Meglátd, törökre lesz utam.
 Bor, pecsenye lesz abrakod,
 Nem leszen többé panaszod.
Hordozd bátran bus szivemet,
 Keresd fel régi kedvemet,
 Hidd el, majd a pogány oszol,
 Oláh Gerő a hol harczol.
Ülj fel hát, ne félj töröktől,
 Én is hizom pogány vértől,
 Terjeszd tovább is hiredet,
 Keményitsd meg személyedet.

285. Fehér László.

Fehér László lovat lopott,
 A fekete halom alatt;
 Minden nyereg-szerszámostul,
 Csikós fékkel, kantárostul.
Utána ment Göncz városa
 Őtet fogni, hogy meglássa
 Egész vidék faluibul,
 És csakugyan hadnagyostul. –
Isten jó nap, hadnagy uram!
 Fogadj Isten, édes fiam!
 Kinek hivnak, édes fiam?
 Majd megmondom, hadnagy uram.
Van-e neked apád, anyád?
 Igazán szólj és meg ne bánd.
 Nincsen nekem, apám, anyám,
 Csak van nekem egy szép hugom.
Az én hugom Fehér Anna,
 A lovamnak fehér lába. –
 Nem kérdem én a lovadat,
 Sem a te kedves hugodat;
Hanem kérdem a nevedet;
 Különben rosz lesz te veled. –
 Fogjátok meg a hunczutot,
 Az akasztófára valót.
Fehér László az én nevem;
 Megmondani mindig merem,
 Hogy engemet annak hivnak,
 Én utánam nagyon vannak.
Vigyétek le a tömlöczbe,
 Annak is a mélységébe.
 Kezét, lábát vasba verve,
 Kivallatok mindent vele. –
Fehér Anna hogy megtudta,
 Hogy a bátyja fogva volna:
 Fogd be, kocsis, a lovakat,
 Tégy mellém sok aranyokat.
Isten jó nap, hadnagy uram!
 Fogadj Isten, gyöngy madaram,
 Miért jöttél, szép aranyom?
 A bátyámért, hadnagy uram.
Ha a bátyámat kiadná,
 Az Isten is megáldaná. –
 Kiadom én a bátyádat,
 Ha egy éjjel veled hálok.
Nem szólt arra Fehér Anna,
 Csak elmegy a folyosóra.
 Folyosórul a rostélyra,
 Hogy akadna a bátyjára.
Isten jó nap, édes bátyám!
 Fogadj Isten, édes hugám!
 Én most tégedet kiváltlak,
 Hadnagy urral vele hálok.
Ne hálj vele, a hunczuttal,
 Az akasztani valóval.
 Szüzeségedet elveszi,
 Bátyádnak fejét véteti.
Nem szól arra Fehér Anna,
 Csak elmegy a folyosóra,
 Folyosórul palotába,
 Lefekszik a nyoszolyába.
Aluszol-e Fehér Anna,
 Kincsem adta, szép Diána?
 Nem aluszom, nem nyughatom,
 Mert a sok lánczzörgést hallom.
Csak aludjál, édes kincsem,
 Te vagy rubinom, mindenem.
 Szép a képed, a termeted,
 Érted adom mindenemet.
A béresek fáért járnak,
 Azok nagy lármával vannak. –
 Aluszol-e, Fehér Anna,
 Kipiroslott kisded alma?
Nem aluszom, nem nyughatom,
 A sok puskalövést hallom.
 Csak aludjál, csak nyugodjál,
 Csak engemet szivedbe zárj.
Aluszol-e, Fehér Anna,
 Oh te kincsem, szép Diána?
 Nem aluszom, nem nyughatom,
 Mert a sok kardzörgést hallom.
Csak aludjál, csak nyugodjál,
 A bátyádnak vége van már. –
 Hadnagy uram, hadnagy uram!
 Átkozott légy, hadnagy uram!
Viz előtted megáradjon,
 Sár utánad felfakadjon.
 Lovad lába megbotoljon,
 Földre téged agyon nyomjon,
Mosdó vized vérré váljon,
 Kendő ruhád meggyuladjon,
 Az kenyered kővé váljon.
 Az ég téged meg se áldjon.

286.

Mikor engem férjhez adnak,
 Ejh, akkor leszen szomoruság.
Még a hust is borban mossák,
 A pálinkát vizbe rakják. –
Jött ám hozzánk egy vén ember;
 Én ugy megiedtem, kiszaladtam.
Hát csak mondja a vén ember,
 Hogy kisérjem be a kis házba.
Meg csak mondja a vén ember,
 Hogy öleljem meg, csókoljam meg.
Megöleltem, megcsókoltam,
 Ejh nagy kénytelen, nagy kelletlen.
Meg csak mondja a vén ember,
 Hogy vessek ágyat, fekügyünk le.
Megvetettem, s lefeküdtünk,
 Ejh beh kénytelen, nagy kelletlen.
Vagyon nekem rejtekházam,
 Hej én abba járok siránkozni.

287.

Gyere haza, édes anyám,
 Betegen fekszik édes apám.
 Mindjár, mindjár, édes lányom,
 Csak egy tánczot járok,
 Egy pohár bort felhörpentek,
 Egy szép legényt látok.
Gyere haza, édes anyám,
 Meghalt már az édes apám.
 Mindjár, mindjár, édes lányom,
 Csak egy tánczot járok,
 Egy pohár bort felhörpentek,
 Lesz már más apátok.
Gyere haza, édes anyám,
 Temetik már édes apám.
 Mindjár, mindjár, édes lányom,
 Csak egy tánczot járok,
 Egy pohár bort felhörpentek,
 Van már más apátok.

288.

Egy ut visz a Vágdunára,
 A Vágdunának hidjára,
 Ott egy csinos szögletház van,
 Barna kis lány, lakik abban.
Barna kis lány, szép galambom,
 Mért nem néztél az ablakon?
 Kétszer mentem el előtted,
 Még sem láthattalak téged.
Föl is mentem, le is mentem,
 Ablakodra nézve néztem.
 Néztem, néztem, de hiába,
 A szivem is fájt bujába.
A Vág felől hűs szél támad,
 Körűllengi a rózsámat;
 Bár felém is lengedezne,
 But, bánatot tőlem űzne.

289.

Megkérette anyámat
 Czifra szabólegény;
 Engem is megkéretett,
 Szegény kapáslegény.
 Öröme anyámnak
 Czifra szabólegény,
 Siralom én nekem
 Szegény kapáslegény.
Nagy lakzit csap anyámnak
 Czifra szabólegény;
 Engem csendesen elvisz,
 Szegény kapáslegény.
 Öröme anyámnak sat.
Szép ruhát varr anyámnak
 Czifra szabólegény,
 Nekem vesz rása szoknyát
 Szegény kapáslegény.
 Öröme anyámnak sat.
Magas ágyban hál anyám,
 S czifra szabólegény;
 Engem szalmásba fektet,
 Szegény kapáslegény.
 Öröme anyámnak sat.
Bottal költi anyámat,
 Czifra szabólegény;
 Engem galambcsókjával
 Szegény kapáslegény.
 Örömem én nekem
 Szegény kapáslegény;
 Siralom anyámnak
 Czifra szabólegény.

290.

A merre én járok,
 Még a fák is sirnak;
 S ej gyenge ágairól
 Levelek hullanak.
Csütörtökön estve,
 Csak azt vettem észre:
 Csetényi birónál
 Vasra vagyok verve.
Oda jön angyalom,
 Sirat engem nagyon,
 S ej ne sirass, galambom,
 Fáj a szivem nagyon.
Mért ne siratnálak,
 Mikor vason látlak.
 S ej holnap tiz órára
 Beszperémbe látlak.

291.

Oh én édes komám uram!
 Nem látta kend az én uram!
 Tegnap elment a vásárra,
 Nem jött haza vacsorára.
 Ej már nem tudhatom,
 El sem gondolhatom:
 Hová ment el, hová lett el,
 Talán csak a föld nyelte el.
Oh én édes komám asszony,
 Én kendnek csak azt mondhatom:
 Tegnap jókor reggel
 Házam előtt ment el.
 De igen sirt, és zokogott,
 Még jó regvelt sem mondhatott.
Oh én édes komám uram,
 Merre ment hát az én uram?
 Addig járok, kelek,
 Mig reá nem lelek,
 Megölelem, megcsókolom
 Soha többé meg nem bántom.
Oh én édes komám asszony,
 Én kendnek csak azt mondhatom:
 Tegnap viradtára
 Egy cserfa ágára
 Felakasztá sugár nyakát,
 Ugy végezte házasságát.
Oh átkozott csunya mérgem!
 Hogy pokolba vivé férjem.
 Oh én nagy szemtelen!
 Helyemet sem lelem.
 Adjatok hát egy zsineget,
 Én is utána elmegyek.
Kend már roszul gondolkodik,
 Hogy zsinegért sohajtozik.
 De mivel kend azt fogadta
 Hogy életét megjobbitja:
 Én már most kimondom,
 Többé nem titkolom,
 Ő van pipacsárdában,
 Ott iszik, tánczol bujában.