234.

Erdélyország alsó felén
 Háboruba mén a legény.
 Karcsu leány int feléje:
 Ne menj rózsám ellenségre.
Hadd menjek én, édes rózsám,
 Majd megtérek a harcz után,
 Fakó lovad ha oda vész,
 Kihoz haza, barna vitéz?
Ne félj rózsám, ha megmarad
 Kardom éle, nyes az utat.
 Barna legény, ne váljunk el,
 Nálad nélkül hervadok el.
Adj egy csókot, mást nem kérek,
 Nem sokára visszatérek.
 Egyet, kettőt, hármat, négyet,
 Visszajövet megadd őket.
Nem megyek én a csatára,
 Csak a szomszéd vásárokra,
 Hozok neked szép rokolyát
 Segesvárról, rá pántlikát.
Jaj te hamis, mint megcsalál,
 Tán bizony hogy csókot adál?
 Visszadom én százasával,
 Akár egész garmadával.
Nem bánom én, visszaveszem,
 Csak örökre maradj velem.
 Veled vagyok, veled leszek,
 Többé el sem eresztelek.
 Nem dul török, sem a tatár,
 Csak két szemed, a két bogár.

Erdély.

235.

Őszi eső, tavaszi szél,
 Mikor már a nap is felkél.
 E szomorú borongós nap
 Kezdődött dél előtt tegnap.
Hallom neszét a felhőnek,
 Tetején a hegytetőnek,
 Leomlik ma éjszakára,
 Estveli kilencz órára.
Istenem! már valahára
 Adj szép időt viradtára,
 Szánd meg szegény katonáknak
 Sorsát, kik lógerban hálnak.
Tegnap este tisztát vettem,
 Magamról ma levetettem,
 Csupa lucsok, teli vizzel,
 Nem győzöm már magam inggel.
Hol vagy rózsám? most láthatnál,
 Tudom, hogy sírva fakadnál,
 Mikor látnád, hogy az karom
 Ölelésedre nem birom.
Képzellek gyakran álmomban,
 Galyból csinált sátoromban.
 De felébreszt őszi hideg,
 Nincs köpenyegemben meleg.
Általázott köpenyegem,
 Meg sem ismernél tán engem.
 Vizes kabátom, nadrágom,
 Az fórposztot abban állom.
Éjfél után két órakor,
 Hallatik már az fikátor;
 Kelj fel pajtás az früstökre,
 Megyünk mindjárt az törökre.
Ott vár reánk, a mint hallom,
 Szenvedésünkért jutalom;
 Vagy az élet vagy az halál,
 Valamellyik csak ránk talál.

236.

Az katonák masiroznak;
 Fényes fegyverek ragyognak,
 Veres zászlók szakadoznak,
 Apró fegyverek ropognak.
A nagy ágyuk könnyen szólnak,
 Látom, az népek hogy hullnak;
 Fejem felett kard megfordul,
 Piros vérem földre csordul.
Nincs itt nekem atyám anyám,
 A ki gondot viselne rám.
 Az ur isten az én dajkám,
 Ez visel gondot én reám.
Magyarország! kedves hazám!
 De idegen lettél hozzám,
 Sem ebédem, sem vacsorám,
 Bánat nélkül nincs egy órám.
Esik eső, fúj a szellő,
 Kedves pajtás, fogy az erő.
 Jobb mi nekünk marsirozni,
 Mint az lógerban kinlódni.
Lóger-karó árnyékában
 Fekszem a szomorú ágyban,
 Köpönyegem az sátorom,
 Magam árnyékában nyugszom,

237.

Eszem adta katonája,
 Se országa, se hazája!
 Se országa, se hazája:
 Mégis piros az orczája.
Árva vagyok, tudod rózsám,
 Nincs ki gondot viseljen rám.
 Árvábúl lesz a katona,
 Kinek nincsen édes anyja.
Én is árva legény vagyok,
 Én is elbirok egy kardot,
 Kit más szegény legény tartott,
 És rá sok könyűt hullatott.

Domony.


238.

Belgrádra, vitézim! omoljatok,
 Mert még inaimra felállhatok.
 Falait rontom, bontom,
 Haragom tetejére kiontom.
 Falaim rontod, bontod,
 Ugyanaz betemetheti csontod!
 Míg csak meg nem veszem ezt a várt,
 Itt kell lennem,
 Ozmán bár kerüljed is e kárt,
 Meg kell tennem.
 Adj hát pardont! azt üzenem. „Nem, nem.“
Én sem megyek addig előled el,
 Mig ellenem állni törekedel.
 Faladon ágyum dörgő, zörgő
 Ropogó tüze rontva rohan be.
 Magam is bombim bömbölve
 Dühös seregedbe lövöm be.
 Lőjjed mérges nyilaidat rá.
 Mit felelget!
 Szűnj meg – réműlve fehér zászlót
 Mert emelget.
 Pardont kér tán vagy jó választ. „Azt, azt.“

238. Hertelendi indulója.

Hát fiaim! ti vitéz nevetek
 Rablánczczal váltjátok-e fel?
 Ősz fejem is ma tehát veletek
 Nyert koszorúját veszsze-e el?
 Nem magyar az, czudar az, ki kivont
 Karddal is esdekel és kér pardont.
 Rajta! tehát velem, a ki vitéz,
 A csatán elül lobogó tollamra néz.
 Ezeredem vér mezején vezetem,
 Győzni vagy halni tanulj seregem!

239.

Nosza, hív magyarim, nosza!
 Bajnoki virtusaitok tüze nemesitse lelketeket,
 Igaz ügybe forogtok, az ég
 Haragos karjai összerontják ellenségeteket.
Kardot köszörűljetek ölni tehát,
 Ellenetek a ki csikorgatja fogát.
 Európa előtt tegyetek hadi csudát,
 Fegyveretekben Hunyadi szemléltesse magát.

240.

Kezd már vidorulni egünk,
 Az erős falakon diadalmat nyert seregünk.
 Nosza mars! hiv az öröm ide,
 Mars köti fejetekre a koszorút.
Kérkedik a maradék veletek,
 Emlegeti érdemetek,
 Izzadott homlokotokon süvegeteken lebegő
 Kócsagotokra lengedez a szél,
 Csókra vár oda haza a feleség.
Jertek azért a harczra velem,
 Én is az illyen pálmát érdemelem.
 Villámjon egyre ezer tüzetek,
 Nem törheti meg semmi nagy lelketek.
Ballag a lovatok
 Délczegebben.
 Derekatok
 Merőebben.
 Illegeti fejeteket,
 Nézeti termeteteket,
 Trombitaszóra
 Tánczol az uton,
 Bajnokival enyeleg a paripa.

NEMZETI DALOK.

241.

Hol vagy te most, nyalka kurucz,
 Ki olly voltál mint egy szép strucz?
 Már hazádba soha nem jutsz,
 Ez világbul is majd kifutsz.
 Nyalka kurucz!
 Nyalka kurucz!
Fájhat szived alsó földért,
 Dunán tul szép országodért,
 Elhagyott szép asszonyokért,
 Télben rendelt kvártélyodért.
 Nyalka kurucz!
 Nyalka kurucz!
Nem vigyázsz most Soprontájra,
 A kőszegi nyájasságra,
 Szombathelyi szép dámákra,
 A sümegi kevély tánczra.
 Nyalka kurucz!
 Nyalka kurucz!
Hol van hoszu pántos kardod,
 Majd tiz fontos a tarsolyod,
 Menykő-ütött nagy pallosod?
 Nyalka kurucz!
 Nyalka kurucz!
Hol van czifra karabinod,
 Gréczi, bécsi pár pisztolod,
 Üsttel rakott pantallérod,
 Czifrán varrott szép tarsolyod?
 Nyalka kurucz!
 Nyalka kurucz!
Szegénységet szidtad, verted,
 Nemzetséged sem böcsülted,
 Senki személyét sem nézted,
 Testét, lelkét megmivelted.
 Nyalka kurucz!
 Nyalka kurucz!
Te jó kurucz! akkor voltál,
 Midőn czifrán adtát mondtál,
 Nyelveddel sokakat szidtál,
 Isten ellen káromkodtál.
 Nyalka kurucz!
 Nyalka kurucz!
Azért isten megbüntetett,
 Idegen országra vetett,
 Szabadságot tőled elvett,
 Téged messzi földre vetett.
 Nyalka kurucz!
 Nyalka kurucz!
Kőszegen hogy vásárlottál,
 Szombathelyen kurválkodtál,
 Sümegen mikor tánczoltál,
 Nem vélted hogy erre jutnál.
 Nyalka kurucz!
 Nyalka kurucz!
Czafrangokat most hol varratsz,
 Párnát, dunyhát hol tapogatsz?
 Melly vigan te lovat ugratsz,
 Kedved szerént nem mulathatsz.
 Nyalka kurucz!
 Nyalka kurucz!
Szaladj kurucz, gyün a laboncz,
 Lásd, melly büdös lompost is hoz,
 Megelőz bizony ha érhet,
 Dragonya vége elérhet.
 Nyalka kurucz!
 Nyalka kurucz!
Akkor mondod: állj meg pajtás!
 Ki van előtted, jól meglásd.
 Akkor nyeregben ha maradsz,
 Kedved szerint nem mulathatsz.
 Nyalka kurucz!
 Nyalka kurucz!
De mióta elszaladtál,
 Eszedbe jutott, mit loptál,
 Szegény embertül elvontál,
 Mindenébül kifosztottál.
 Nyalka kurucz!
 Nyalka kurucz!

242.

Nemes ember vagyok,
 Szabadságim nagyok.
 Mit ér nekem a vén,
 Akár az uj törvény.
Kutyabőr van nálam,
 Hajdan jó királyom
 Jobb apámnak adta,
 Az meg nekem hagyta.
Gyülésekbe járok,
 „Halljuk“ kiabálok.
 Mert az ország dolga
 Reám is van bízva.
Nem parancsol senki,
 Jusomból tegyen ki,
 A ki magát többnek
 Tartja s nemesebbnek.
Urak verbuválnak,
 Velem inni állnak.
 Mondja a fac totum:
 Öt forint a votum.
Hej öt forint szép szó,
 A votum csak egy szó,
 Egy pár csizma ára,
 A kortes lábára.
Ha betörik fejem,
 Kinek gondja velem?
 Őseim is, mondják,
 Véröket ontották.
Éljen a szabadság!
 Ha nincs is igazság:
 Az legyen a vivát,
 A ki legtöbb bort ád.

243.

Készülj, szép magyar nemesség,
 Mert csak benned a reménység
 Sok nemzetek tartománya
 Éles kardodat kivánja.
Országodért, királyodért,
 Törvényes szabadságodért,
 Omlott őseidnek vére,
 Siess tehát védelmére.
Már is nyerít paripája,
 Vérrel tajtékozik szája,
 Rugva visít, kapálódzik,
 Jeladásra várakozik.
Mintha mondaná urának:
 Ő is kész a francziának
 Tábora közé nyargalni,
 Vele mindent felprédálni.
Mint a sas a kakas tollát,
 Tépi és szaggatja csontját:
 Ugy bánj dühös francziákkal,
 Országunkat prédálókkal.
Rajta tehát vitéz nemzet!
 Midőn egy királyfő vezet.
 Megmutatván vitézséged,
 Széjjelszórván ellenséged.
Megvetvén az ellenséget,
 Lelvén csendes békeséget,
 Visszatérünk kebelébe,
 Édes hazánknak ölébe.

244.

Im látod a szép kövér, fejér, czepe kanczát,
 A tótok vezetik mint menyasszony Manczát.
 Mellyet midőn láttak, megkedvelék tánczát,
 Ugy drága szerszámu nyergét, fékét, lánczát.
Magyarok ajánlák tótok királyának,
 Mellyért földét, vizét s füvét országának
 El is harácsolá, tót birodalmának
 Igy lőn vége diján s árán egy kanczának.

245.

Adjon isten minden jót,
 Pár pisztolyt, lódingtartót,
 Mittet, mattot, mogyorót,
 Pénzt, paripát, posztót.
Szénát, szalmát, szalonnát,
 Pipát, bocskort, talyigát,
 Szij hámot, vasas kocsit,
 Egész lószerszámot.

Fertővidék.

246.

Német szív ritkán hív
 Csalfasággal van tele;
 Csatában bátran vív,
 Hol senki nincs ellene.
Otthon pedig kényes,
 Nincsen nála barátság,
 Neki más nem édes,
 Csak a kutyatársaság.
A maga hasznaért
 Minden roszra kész lelke,
 Tulajdon honaért
 Sem gerjedez kebele.
Csalfaságot szeret,
 S ahoz halálig hív,
 De mást hamar megvet.
 Illyen a német szív.

Jászság.


247.

Áldom nagy nevedet, magyarok istene,
 Mert lenéztél reám, szegény vitézedre.
 Alkottál számomra széles nagy vállakat,
 Izmos két ép kezet, nyers inú lábakat.
Teremtettél vasat kardnak, buzogánynak,
 Hogy ellenállhassak harczban a pogánynak.
 S ha nyugszik a pogány holdas sátorában,
 Játékbajt vihassak fent Buda várában.
De mély csendesség ül magas Buda fölött,
 Mert Hunyad hős fia el harczba költözött.
 Rákos néma üres, vitézt nem látni rajt,
 Elmentek irtani pogányt, a kutyafajt.
Mehetnék bár én is a vitéz nyomokon,
 De megsülyed fakóm a sima homokon,
 Varjú hadd lakozzék belőled, rosz pára,
 Mért hagysz engem ide világ csudájára.
Áldom nagy nevedet, magyarok istene,
 Mert lenéztél reám szegény vitézedre.
 Van erőmhöz való kard, buzogány, paizs,
 Add uram, hogy nőjön alám paripa is.

248.

A magyar oldalán
 Szép görbe kardvas áll.
 Ellenség vére foly,
 S attól földre omol.
 Élve, halva,
 Élve, halva
Vigan megy a csatára,
 Csatára!
 Hangzik a csatadal,
 A magyar vigan hal,
 A magyar vigan hal,
 Ő vigan hal, ő vigan hal.
A kard a hitvesem,
 Én csak azt ölelem.
 A piros hajnalba,
 Vigan a csatába.
 Élve, halva,
 Élve, halva,
 Bátran megy a csatára,
 Csatára!
 Hangzik a csatadal,
 A magyar vigan hal,
 A magyar vígan hal,
 Ő vigan hal, ő vigan hal.

Hegyalja.

249.

A bandéros magyar legény aranyalma,
 De a pundrás gyáva német sárga szalma.
 Hej! magyarom, angyalom,
 Bajszos ajakad nyalom,
 Ezer csókkal,
 Rád valókkal!
 Nincsen a kerek ég alatt, kit kivűled
 Jobban kedveljek.

Hegyalja.

250.

Nézzed magyar! itt a Bihar őrző rende,
 Mellynek Buda nem régiben már örvende.
 Attila termete, szittya tekintete
 Fénylik Debreczenbe.
Örülj magyar, igaz okod van reája,
 Nemzetednek mert lehullott maskarája.
 Kalpag, öv, kócsagtoll,
 Mente, dolmány, tarsoly
 A magyar ruhája.

251.

A jász és kun legénynek
 Subája van szegénynek.
 Tartja ő azt rendesnek,
 Magát nyalka legénynek.
 Nem adná azt menteért,
 Arany lánczra valóért.
 Mert azt mondja, többet ér
 Ezeknél bundagallér.
Zsíros inge, gatyája,
 A gulyások módjára.
 Mert ő aztat ugy tartja,
 Szebb, mintha gyolcsbul volna.
 Bár próbáld patyolatért
 Ha odadja vagy gyolcsért;
 Mert ő csak azt ahítja,
 Az atyjának módjára.
Kutyából vársz szalonnát,
 Szarkából erős bikát,
 Farkasból szelíd bárányt,
 Szamárból vad orozlánt:
 Hogyha ezek meglesznek,
 A jász és kún legénynek
 Akkor inge, gatyája
 Finom gyolcsbúl lesz varrva.

252.

Magyar, szeress magyar lányt,
 Ha szerelem tüze bánt.
 Mert a magyar meg nem csal,
 Becsületért meg is hal.
 De a tót mind csapodár
 A németnek hinni kár.

253.

Bajusz kell a magyarnak,
 Miről sokat tartanak.
 Félre bajusztalan száj!
 Orrom alatt ne piszkálj.
Hej magyarom, magyarom,
 Bajuszos szád csókolom,
 Bajusz kell a magyarnak,
 Mikor csókot akarnak.
Magyarország azért jó,
 Ritkán üres a hordó,
 Ha kiürül, megtöltik,
 S vele kedvöket töltik.
Jaj be messze elviszik,
 Hogy a magyar bort iszik:
 Pedig a terengettét!
 Nem iszsza meg az eszét.

254.

Én vagyok a magyar gyerek,
 Azzal dicsekedni merek.
 Én vagyok a jászsági fi,
 Nekem nem parancsol senki.
Sem a Jászság sem a Kúnság,
 Sem a hevesi uraság.
 Nincsen itten szolgabiró,
 Szegény legényeket kínzó.
Irigylik a bajuszomat,
 Legkedvesebb jószágomat,
 Felpödörítem a végit,
 Ugy megyek a falun végig.
Én vagyok a halászlegény,
 Én állok a gát közepén;
 Én fogom az arany halat,
 A szép selyem k..... alatt.

Domony.

255.

Természete a magyarnak,
 Hogy jusait nem hagyja,
 De ha vele bánni tudnak,
 Az ingét is odadja.
Drága kincse a magyarnak
 Hazája és királya,
 Örömkönyei ragyognak,
 Ha közelít hozzája.
Drága kincse a magyarnak,
 Hűséges felesége,
 Ő a szegény kunyhójának
 Öröme, dicsősége.

256.

Honi legény, honi lány,
 Honi pogácsát csinál,
 Honi kendőbe köti,
 Honi legénynek viszi.
Szép szegedi menyecske,
 Mi van a kezkenőbe?
 Harmincz forint, mind apró,
 Honi kendőre való.
Boltos legény, hallja-e,
 Honi kendője van-e?
 Zsebembe van az ára,
 Csapom az asztalára.

Szeged.

ROMÁNCZOK ÉS ROKON.

257. Szent Iván éneke.

Tüzét megrakoljuk,
 Négy szögre rakoljuk.
 Egyik szögén ülnek szép öreg emberek,
 Másik szögén ülnek szép öreg asszonyok!
 Harmadikán ülnek szép ifju legények,
 Negyedikén ülnek szép hajadon lányok.

(Mikor gyujtják a tüzet.)

Meggyulandó N. N.2) kő háza,
 Oltsuk, oltsuk!
 Jaj ne hagyjuk szegényeket
 Meggyulandó N. N.3) kő háza,
 Oltsuk, oltsuk!
 Jaj ne hagyjuk szegényeket!

(Ezután folyvást ezeket éneklik.)

Melly magas rút a fa ága, elágazott,
 A tengeren által hajlongott.
 Egyik ága hajlott N. N.4) udvarába,
 Selyem sár hajú5) Magyar Ilonának.6)

Hajon felül gyöngy koszorú,
 Gyöngy másik ága,
 Hajlott N. N.7) udvarába,
 Selyem sár haju Magyar Ilonának.
Hajon felül gyöngy koszorú, gyöngy,
 Vetekedik velem háromféle virág.
 Virágom! veled elmegyek;
 Virágom! tőled el sem maradok.
Egyikféle virág a buza szép virág.
 Ne vetekedj velem,
 Te szőlő szép virág!
 Mert bizony én velem
 Széles e világ él.
 Virágom! veled elmegyek,
 Virágom! tőled el sem maradok.
Szóval a szót mondja:
 A szőlő szép virág,
 Mert bizony én velem,
 Szent misét szolgálnak.
 Virágom! veled elmegyek,
 Virágom! tőled el sem maradok.
Ne vetekedj velem,
 Ivolya, szép virág,
 Mert bizony, én velem
 Lányok dicsekednek.
 Virágom! veled elmegyek,
 Virágom! tőled el sem maradok.
Lassan csendeljetek én apró diákim,
 Hogy aludjon Maria felköltjén.8)

Ha a dió megérik,
 A levele lehullik.
 Roppan dió, mogyoró levél alá.
 Hajtsad, rózsám, hajtsad
 A cseresznyeágat.
 Hadd szakajtsak szépébül,
 Szeretőmnek szépébül,
 Magamnak javábul.
 Roppan dió, mogyoró levél alá.
Ha én volnék a budai nemes asszony,
 Kisöpreném a budai nagy piaczot,
 Megöntözném hidkő-kutnak vizével,
 Behinteném apró pünkösdi rózsával.
 Rendvel ülnek a szép lányok,
 Rendvel néznek a tükörbe,
 Ha a tükör nem hazudna,
 Vaj ki volna náladnál szebb.9)

Kolony.


258.

Ugy rakják, ugy rakják
 Magas Déva várát,
 Tizenkét kőmives, tizenkét kőmives.
A mit délig raknak,
 Dél után mind lehull.10)

(A többi hiányzik.)

259.

Vajjon hol van az a kecske,
 Kit apám vett a vásáron,
 Fél pénzen, fél garason?
 Fejjed anyám, fejjed.
Vajjon hol van az farkas,
 Ki megette azt a kecskét,
 Kit apám vett a vásáron,
 Fél pénzen, fél garason?
Vajjon hol van az a puskás,
 Ki meglőtte azt a farkast,
 Ki megette azt a kecskét,
 Kit apám vett a vásáron,
 Fél pénzen, fél garason?
 Fejjed anyám, fejjed.
Vajjon hol van az a nagy viz
 Ki elnyelte azt a puskást,
 Ki meglőtte azt a farkast,
 Ki megette azt a kecskét,
 Kit apám vett a vásáron,
 Fél pénzen, fél garason?
 Fejjed anyám, fejjed.
Vajjon hol van az a tehén,
 Ki megitta azt a vizet,
 Ki elnyelte azt a puskást,
 Ki meglőtte azt a farkast,
 Ki megette azt a kecskét,
 Kit apám vett a vásáron,
 Fél pénzen, fél garason?
 Fejjed anyám, fejjed.
Vajjon hol van a mészáros,
 Ki levágta a tehenet,
 Ki megitta azt a vizet,
 Ki elnyelte azt a puskást,
 Ki meglőtte azt a farkast,
 Ki megette azt a kecskét,
 Kit apám vett a vásáron,
 Fél pénzen, fél garason?
 Fejjed anyám, fejjed.
Vajjon hol van az a halál,
 Ki elvitte a mészárost,
 Ki levágta a tehenet,
 Ki megitta azt a vizet,
 Ki elnyelte azt a puskást,
 Ki meglőtte azt a farkast,
 Ki megette azt a kecskét,
 Kit apám vett a vásáron,
 Fél pénzen, fél garasson?
 Fejjed anyám, fejjed.

Erdély.


260.

Menjetek el Sári biróékhoz,
 Hivjátok el lányát:
 Legények hívatják.
 Hijjátok el lányát,
 Szalai kis Katát.
‚Isten jó nap, Sári biró néném!
 Ereszsze el lányát:
 Legények hivatják!‘
 „Eredj fiam, eredj!
 Huzd fel a csizmádat,
 Szép karmazsin csizmát;
 Vedd rád selyem ruhád,
 Szép pár selyem ruhát;
 Tegyél az ujjodba
 Tíz pár arany gyürűt:
 Hadd szakajtsa szivét,
 Szeretődnek szivét!“
 „‚Nem mék, anyám, nem mék,
 Ott van Csomor Danyi!‘“
 „Eredj, fiam, eredj!
 Huzd fel a csizmádat,
 Szép karmazsin csizmát;
 Vedd rád selyem ruhád,
 Szép pár selyem ruhát;
 Tegyél az ujjodba
 Tiz pár arany gyürűt:
 Hadd szakajtsa szivét,
 Szeretődnek szivét!“ –
„‚Eredj Csomor Danyi!
 Hadd menjek ki hülni,
 Nem fogok elmenni,
 Vissza fogok jönni.
 Szép karmazsin csizmám,
 Tele aludt vérrel;
Szép pár selyem ruhám
 Testemre tapadva;
 Tiz pár arany gyürűm,
 Ujjomba dagadva!‘“
 „„Nem mégy már innét el,
 Igy kell most meghalni,
 Ha enyim nem lettél,
 Hogy másé se legyél.
 Tested a testemmel
 Egy sirban nyugodjék;
 Lelkem a lelkeddel
 Egy istent imádjék;
 Véred a véremmel
 Egy patakot mossék!““
 „‚Eredj Csomor Danyi!
 Hadd menjek ki hülni,
 Nem fogok elmenni,
 Vissza fogok jönni.
 Szép karmazsin csizmám
 Tele aludt vérrel;
 Szép pár selyem ruhám
 Testemre tapadva;
 Tiz pár arany gyürűm
 Ujjomba dagadva!‘“
 „„Nem mégy már innét el,
 Igy kell most meghalni,
 Ha enyim nem lettél,
 Hogy másé se legyél.
 Tested a testemmel
 Egy sirban nyugodjék;
 Lelkem a lelkeddel
 Egy istent imádjék;
 Véred a véremmel
 Egy patakot mossék!““
 „‚Oh átkozott anya,
 Átkozott légy apa!
 Ki az ő leányát
 Illy sokára hagyja!‘“
„„Huzd czigány! éjfélig,
 Éjféltől reggelig;
 Azután mindétig,
 Halálom óráig!!!““11)

Tisza-Vezseny.

261.

Egykor két lányok virágot szedni,
 Elindulának mezőre menni,
 Egyik másiktól kezdé kérdezni:
 Ment-e valaki téged kéretni?
Engem legények tizen kérettek,
 Most a tiz közűl mellyikhez menjek?
 Adj jó tanácsot szegény fejemnek,
 Hogy virág helyett kórót ne szedjek.
A legelsőnek János a neve,
 Annak szivében megvan szerelme.
 Inkább szeretném őtet kedvemre,
 Ha lépett volna Venus kertébe.
Második László, azzal én szívem,
 Meg nem nyughatik vele én lelkem,
 Mert lám előtte legkisebb vétkem
 El nem szenvedi ok nélkűl nékem.
Harmadik Péter, az igen fösvény,
 Annak a háza, tudom, hogy fövény.
 Ha ahhoz megyek, perpatvar, szégyen,
 Jaj lesz majd nekem egész életem.
Már negyediknek a neve István,
 Abban az a kár, hogy igen hitvány.
 Ha feküdnék is a jobb oldalán,
 Nyugodalmat ő sohsem lel talán.
Az ötödiknek volt neve Zsigmond,
 Ha megharagszik, ő kurvának mond,
 Lészen kezében korbács, és dorong,
 Szállna fejemre keserves nagy gond.
Hatodik Ferencz, bátyja Jánosnak,
 Ő nem szereti nyelét a szónak,
 Nem is rosz fia a sörnek, bornak,
 Felét kinn tölti az éjszakának.
Szeretem Gábort, mert nem utolsó,
 Látom, előtte van boros korsó,
 Szép leányokkal ő gyakran játszó,
 És azok után mindig kapdosó.
Györgyöt szeretem, mert jó játékos,
 Annak ruhája, tudom, aranyos.
 Paripája is hatvan talléros,
 A konyhája is mindenkor zsíros.
Kilenczediknek a neve András,
 Ki hűségesen szegte hállóját,
 Hogy megfoghatná kedves mátkáját,
 Régen ohajtja édes galambját.
Tizedik Mihály, most is ohajtom,
 Vélem tett jókért meg is siratom.
 Mert ő volt nékem édes gyámolom,
 Ő szép személyét magamnak tartom.