262.

Nézd meg lányom, nézd meg jól:
 Ki kopogtat az ajtón.
 Jaj anyám, egy paraszt,
 Keze lába egy araszt.
 Nem kell nekem az.
Nézd meg lányom, nézd meg jól:
 Ki kopogtat az ajtón.
 Jaj anyám, egy takács,
 Ollyan mint a sárga váz.
 Nem kell nekem az.
Nézd meg lányom, nézd meg jól:
 Ki kopogtat az ajtón.
 Jaj anyám, egy kovács,
 Ollyan mint egy szenyes zsák.
 Nem kell nekem az.
Nézd meg lányom, nézd meg jól:
 Ki kopogtat az ajtón.
 Jaj anyám, egy szabó,
 Tetű- bolhaszurkáló.
 Nem kell nekem az.
Nézd meg lányom, nézd meg jól:
 Ki kopogtat az ajtón.
 Jaj anyám, egy diák,
 Ollyan mint a gyöngyvirág.
 Az kell nekem, az.

vagy:

Jaj anyám, katona,
 Ollyan mint a viola.
 Az kell nekem, az.

263.

Fiam, te sántikálsz,
 Tán megrugott a ló?
 Nem anyán, arattam,
 Megsérte a sarló.
S a koszorú, fiam,
 Kitől süvegeden?
 Nem tudom, valaki
 Tréfát űzött velem.
Álmatlan vagy, fiam,
 Talán meleg a ház?
 Nem anyám, nem meleg,
 Sőt a hideg is ráz.
Fiam, ne menj tova,
 Kiméld meg sebedet.
 Keresnem kell, anyám,
 Gyógyitó szereket.
Oda megyek, a hol
 Megsérte a sarló;
 Ott nyilik egy virág,
 Illy betegnek való.

264.

Egy pásztor leány a mezőn,
 Kis báránykát legeltetvén,
 Kövér fűben virágokat
 Vigan csipegetvén:
 Kakuk madár is azonban,
 Kiáltozni kezd mind jobban:
 Kukuk! kukuk! ku kukuk kukuk kuk!
Leült most ő a lágy fűbe,
 Kérdi nevetvén:
 Kakuk! meddig élek még én?
 Kérdi nevetvén.
 Már százig ő elolvasa,
 Még is kakuk kiáltozza:
 Kukuk! kukuk! ku kukuk kukuk kuk!
A leány megboszankodva,
 Felugrik mérgében,
 És fut oda, hogy hol leli
 Őtet ültiben.
 Kakuk sejtvén és szárnyra kap,
 Sietve az erdőnek csap:
 Kukuk! kukuk! ku kukuk kukuk kuk!

Karancsvidék.

265.

„Hol jár kend itt, Pista bácsi,
 Mikor itthon nincsen senki?
 Az apám, az anyám a szőlőbe,
 Onnan pedig mennek a pinczébe.
Csak magamat hagytak itthon,
 Hogy a ház igy ne maradjon;
 S a mint igy magamban üldögéltem,
 Nem tudtam hogy kend jön; jaj be féltem.“
‚Hej galambom, be sajnálom,
 Hogy tőlem félsz, holtig bánom;
 Jer ide közelebb, egyet mondok,
 S megszünnek szivedből minden gondok!‘
„Enyje, csak ne figurázzon,
 Ne játszodjék, ne tréfáljon.
 Rá ér kend mindig a teréfára;
 Majd haza jön anyám nem sokára.“
‚Hát osztán, ha haza jön is,
 Itt maradok én akkor is.
 Nem dűtöm tán ki a ház oldalát,
 Csak adja nekem anyád a lányát.‘
Enyje gazhordta zsiványa!
 Ki a lányomat kivánja. –
 Vagy te vagy jó Pista, mond az anya,
 Neked adom lányom, légy hű párja.

266.

Szederkényi szép legényt,
 Felakasztották szegényt.
 Mert a papot megölte,
 Most is gyászol érette.
De a pap azt nem bánja,
 Nyugszik a föld gyomrába.
 Nyugszik a föld gyomrába
 Tiszta fehér gatyába.

Borsod.

267.

Ha betekintsz a gyandai csárdába,
 Bort iszik a szegény legény bujába.
 Mig a csaplárné jóféle italt hoz,
 Paripáját megköti az ágashoz.
„Megáldj isten“ szóval iszik egy hajtást,
 Bő ingéből megkinálja a pajtást;
 S azzal félre vágja zsiros kalapját,
 Eldanolja bús szeretők nótáját.
Tisza felől beborult az ég alja,
 Barna Bandi szeretőjét fájlalja,
 Haj! be sok szegény legény azt gondolja:
 Övé a lány, ha egyszer megcsókolja.
Ne keseregj, Barna Bandi, babádon,
 Lám a lepke sem áll meg egy virágon.
 Bár kedves volt a szép barna, felejtsd őt,
 Ád az isten nála hívebb szeretőt.

268.

Szép ficzkó a molnár legény,
 Sétál a viz partján,
 Van is neki szeretője,
 Szőke piros leány.
Szőke kis lány nyoszolyáját
 Magasra vetette,
 Molnár legény a kalapját
 Rajta felejtette.
Hozd ki, babám, kalapomat,
 Hadd tegyem fejembe,
 Hogy ne nézzen minden kis lány
 Csalfa szemeimbe.

Szend.

269.

Egy út megy a Vág-dunára,
 A Vág-dunának hidjára,
 Ott egy csinos szögletház van,
 Karcsu kis lány lakik abban.
Karcsú kis lány, szép galambom,
 Mért nem néztél az ablakon?
 Kétszer mentem el előtted,
 Még sem láthattam a képed.
Föl is mentem, le is mentem,
 Ablakodra nézve néztem,
 Néztem, néztem, de hiába,
 A szívem is sírt bújába.
A Vág felől hűs szél támad,
 Körűllengi a rózsámat,
 Bár felém is lengedezne,
 Bút bánatot tőlem űzne.

Komárom.


270.

Elmentem én arra, alá,
 Fehér vármegye felé.
 Elmentem én arra, alá,
 Fehér vármegye felé.
 Utánam jött egy gerlicze,
 Repült Baracska felé.
 Repülj, madár, ha lehet,
 Vidd el ezt a levelet,
 S mondd meg az én galambomnak
 Ne sirasson engemet.
Lám, megmondtam galambomnak
 A mult hólnap végébe,
 Hogy ne vessen tiszta buzát
 A szerelem földébe.
 Egy: a madár megeszi,
 Más: az árvíz elviszi;
 Annak az én kis angyalom
 Semmi hasznát nem veszi.
Egy kis kertet csináltattam
 Udvarom oldalába,
 Felszántattam, bevettettem
 Piros rózsa magjáva.
 Barna kis lány locsolja,
 Tudja, mi a jutalma,
 Arra jár az ő galambja,
 Körös körűlcsókolja.

271.

Elment az én uram
 A farancziára,
 Csak azt irja nekem,
 Menjek el utána.
Két fiam, egy lányom
 Vetem a koczkára;
 A mit adnak érte,
 Vigyem el utána.
Katona az uram,
 Magam katonáné,
 Nem paraszt menyecske
 Már a Nagy Pistáné.

272.

Bundás Geczi házasodni
 Régen akar már;
 Dudás Kati férjhez menni,
 Kivánt lenni pár;
 Elmentek az aratásra,
 Megismerkedtek,
 Mások előtt ártatlanul
 Szerelmeskedtek.
 Nem kellett más közbenjáró
 Az ő szívöknek,
 Tetszett Geczi a Katinak,
 Kati Geczinek.
Bundás Geczi az oromján
 Gyorsan aratgat,
 Látja Katit, hogy tömérdek
 Markot hajtogat.
 Ez ám, mondja, a serény lány,
 Nekem illyen kell.
 Hallja Kati, és mosolyog
 Hajol alá, s fel.
 Látja Geczi a Katinak
 Ina kásáját,
 Köszörűli a sarlóját,
 Áldja munkáját.
Bundás Geczi megszólitja,
 Teszi próbáját,
 Dudás Kati ellent nem áll,
 Köti a haját.
Elmennek a plebánushoz,
 Kihirdettetnek,
 Kiket isten öszveszerzett,
 Meg is esküsznek.
 Megjelennek az aratók,
 Rakják tánczokat,
 Irigylik a több leányok
 Aratásukat.

273.

Hallgass meg barátom,
 Hozzád lesz szólásom;
 Halld mit mondok:
 Tegnap mint sétáltam,
 Egy kisasszonyt láttam;
 Jaj meghalok!
 Gyönyörű termete
 És szép tekintete,
 Hogyha eszembe jut:
 A vigság tőlem fut
 Csak ájulok.
El nem hallgathattam,
 Hogy meg ne szólitsam
 Kisasszonykát,
 Mert alig várhatom,
 Csak hogy megláthattam
 Ábrázatját.
 Édes kisasszonykám!
 Szépen megszólitám,
 Nem tudom, szerencsém,
 Kihöz legyen, kincsem,
 Hadd tudhatnám.
Szóla a kisasszony:
 Szerelmes barátom!
Én ez vagyok.
 Meglepett unalom,
 Azért kell sétálnom,
 És járkálnom,
 Hogy az időm teljék,
 Bús napom hadd muljék;
 Bár csak estve lenne,
 S a nap úgy lemenne,
 Föl se kelne!
Lelkem, kisasszonykám!
 Kincsem, galambocskám,
 Hát mi lelte,
 Hogy a nap felköltit,
 Melly mindent megvidit
 Megvetette?
 Talán a szerelem
 Bántja, mély gyötrelem
 Szűzeket gyakorta
 Háborgatni szokta,
 Kisasszonykám?
Már nem titkolhatom,
 Igazán megvallom.
 Gyötrelmimet;
 Ugy is észrevette,
 Rajtam megszemlélte
 Nagy bibimet,
 Melly miatt nincs nyugtom,
 Éjjel sem alhatom,
 Hervad, busúl szívem,
 Nincsen semmi kedvem,
 Jaj életem!
Mert egy kedvesem volt,
 Minapában megholt,
 Azt fájlalom.
 Bár vele a sírba
 Lemehettem volna!
 Azt sajnálom.
Oh kegyetlen halál!
 Mért ettől megfosztál?
 Elvetted kedvemet,
 Vedd el most éltemet
 S mindenemet.
Bús szívem megreped,
 Kegyesem! éretted.
 Hogyha látnád:
 Miként sohajtozik,
 Hozzád kivánkozik
 Kisasszonykád!
 Tudom, hogy megszánnál,
 Hozzád szorítanál.
 Elmegyek sirodhoz,
 Kérlek végy magadhoz.
 Már ne kínozz.

274.

A merre én járok,
 Még a fák is sirnak;
 S ej gyenge ágairól
 Levelek hullanak.
Csütörtökön estve,
 Csak azt vettem észre:
 Csetényi birónál,
 Vasra vagyok verve.
Oda jön angyalom,
 Sirat engem nagyon,
 S ej ne sirass, galambom,
 Fáj a szívem nagyon.
Mért ne siratnálak,
 Mikor vason látlak.
 S ej holnap tiz órára
 Beszperémbe látlak.

Keszthely.


275.

Sárosdi Ilusnak fekete a szeme,
 Jaj de szépen illik rá a szemöldöke;
 Szölke legény, hogyha aztat megláthatja;
 Jaj de gyengén mosolyog rá szája.
A földvári tömlöcz a dunaparton van,
 Siák Jancsi régen már abban fogva van,
 A Siák Jancsinak gyolcs ünge, gatyája,
 Gyöngén lobog, ha áll a tömlöczajtóba.
A Siák Jancsinak helyes a csizmája,
 Rá verték a vasat piczinyke lábára;
 A tömlöcz oldala vetett nyoszolyája,
 A tömlöcz teteje takaró párnája.
Kedden nyolcz órakor feláll az ur széke,
 A Siák Jancsinak jelen kell lennie;
 Sárosdi Ilusnak szive majd meghasad,
 Ha a Jancsi lábán meglátja a vasat.
A Sárosdi Ilus piros czipellője,
 Nem sétál már többé a tömlöcz elébe;
 Mert a Siák Jancsit itélték fogságra,
 Csütörtökön viszik négy lovon Szegszárdra.

276.

Ki vagy, mi vagy? mit háborgatsz,
 Csendesen aludni miért nem hagysz?
 Alusznak mások, alhatnám én is,
 Ha tetszik, lefekhetsz ott künn te is.
Talán, talán nem is ösmersz,
 Gondolom, nem tudod, kivel beszélsz.
 Nyisd ki, rózsám, ablakidat,
 Hadd csókoljam gyönge ajakidat.
Mit jársz, mit jársz, illyen későn,
 Már túl van az óra tizenkettőn,
 Mért nem nyugszol csendességben,
 Hogy ne rontsd magadat egészségben.
Épen, épen hozzád jöttem,
 Hogy ma nem láttalak, drága kincsem.
 Nem nyughatom, nem alhatom,
 Mig kegyes személyed meg nem látom.
Estve, estve jer be hozzám,
 Készen lesz megvetve a nyoszolyám.
 Ott nyughatol, ott pihenhetsz,
 Ha tetszik, jó reggel el is mehetsz.
El kell, el kell nékem mennem,
 Mert holnap jó korán fel kell kelnem.
 Nincs maradni módom itten,
 Jó éjszakát neked adjon isten.
Adjon, adjon te neked is,
 Te hozzád hasonló hiveknek is.
 Jó éjszakát adjon isten!
 Jó reggel elvárlak szívem itten.

277.

Szegény Bíró Jancsi
 Be sokat szenvedett,
 Hej, mikor a ladikból
 A Dunába esett.
Eleget kajdászott,
 De senki nem hallá,
 Hej csak egy molnárlegény
 Malomból siratá. –
Engem, szőke habok,
 Csendesen vigyetek,
 S ej osztán oda alá,
 Oda kitegyetek.

278.

Zöld erdő zugása,
 Vad galamb búgása,
 Szegény Barna Péter
 Szája mosolygása.
Fujd el, szellő, fujd el
 Hosszu utnak porát,
 Hogy meg ne találják,
 Sárga csikóm nyomát. –
Leszállott a páva
 Vármegye házára,
 Szegény Barna Péter
 Szabadulására.

279.

Barna Pista felült a lovára,
 Beugratott Veszprém városába;
 Beugratott Veszprém városába,
 Galambjának látogatására.
Bár ne látta volna szeretőjét,
 Barna szemű csalfa szerelmesét!
 Barna szemű csalfa szerelmese,
 Gonosz módon bánt oda benn vele.
Gonosz a lány; hej, ne higy barátom,
 Jó barátom, kedves egy pajtásom,
 Jó barátom, kedves egy pajtásom,
 Hej, csak te vagy kedves jó barátom.

280.

Amott egy virágos kertben,
 Nyugszik puha pázsit székben
 Egy holt szin kisasszony, ülve,
 Virágokkal körülvéve.
Egy ifjú is ott halad el,
 Látásán illendő díszszel:
 Mondd meg nekem, szelidecske,
 Leány vagy-e vagy menyecske?
Én sem leány sem menyecske
 Nem vagyok, én szelidecske;
 Én egy kerti virág vagyok,
 Már lassan el is hervadok.
„Ha te virág vagy a kertben,
 Én meg harmat leszek ebben.
 Estve a virágra szállok,
 Reggelig rajta maradok.“

281.

Gyere haza, édes anyám,
 Betegen fekszik édes apám.
 Mindjár mindjár, édes lányom,
 Csak egy tánczot járok,
 Egy pohár bort felhörpentek,
 Egy szép legényt látok.
Gyere haza, édes anyám,
 Meghalt már az édes apám.
 Mindjár mindjár, édes lányom,
 Csak egy tánczot járok,
 Egy pohár bort felhörpentek,
 Lesz már más apátok.
Gyere haza, édes anyám,
 Temetik már édes apám.
 Mindjár mindjár, édes lányom,
 Csak egy tánczot járok,
 Egy pohár bort felhörpentek,
 Van már más apátok.

282.

Elment a vén ember,
 Leányt kérni ő magának;
 Ő magának, ő fiának,
 Ő magának, ő fiának.
Haza vitte a menyecskét,
 Kiment a menyecske az utczára.
 Játszodozni, mulatozni,
 Játszodozni, mulatozni.
Utána ment a vén ember,
 Haza, haza, te menyecske!
 Nem azért vettelek én el,
 Hogy az utczán játszadozzál.
Hanem azért vettelek el,
 Ringyem rongyom varrogassad,
 Rühes hátom vakargassad,
 Tüskés bajszom nyalogassad.
Elment, elment a vén ember
 Az erdőre tüzet rakni,
 Tűzet rakni, ludat sütni,
 Tüzet rakni, ludat sütni.
Utána ment a menyecske,
 Belé taszitá a tüzbe.
 Mind elégett vén szakálla,
 Csak megmaradt csontja álla.
Átkozott légy, vörös hagyma!
 Keseritsd meg a szememet,
 Hogy sirassam vén uramat,
 De még jobban a ludamat.
Mert a ludam szép bubos volt,
 De az uram vén hunczut volt,
 De az uram vén hunczut volt.

Fertővidék.

283.

Oh én édes komám uram!
 Nem látta kend az én uram!
 Tegnap elment a vásárra,
 Nem jött haza vacsorára.
 Ej már nem tudhatom,
 El sem gondolhatom:
 Hová ment el, hová lett el,
 Talán csak a föld nyelte el.
Oh én édes komám asszony,
 Én kendnek csak azt mondhatom:
 Tegnap jókor regvel
 Házam előtt ment el.
 De igen sirt, és zokogott,
 Még jó regvelt sem mondhatott.
Oh én édes komám uram,
 Merre ment hát az én uram?
 Addig járok, kelek,
 Mig reá nem lelek,
 Megölelem, megcsókolom
 Soha többé meg nem bántom.
Oh én édes komám asszony,
 Én kendnek csak azt mondhatom:
Tegnap viradtára,
 Egy cserfa ágára
 Felakasztá sugár nyakát,
 Ugy végezte házasságát.
Oh átkozott csunya mérgem!
 Hogy pokolba vivé férjem.
 Oh én nagy szemtelen,
 Helyemet sem lelem,
 Adjatok hát egy zsineget,
 Én is utána elmegyek.
Kend már roszul gondolkodik,
 Hogy zsinegért sohajtozik,
 De mivel kend azt fogadta,
 Hogy életét megjobbitja:
 Én már most kimondom,
 Többé nem titkolom,
 Ő van pipacsárdában
 Ott iszik, tánczol bujában.

Fertővidék.

284.

Bodó Maris patyolatja,
 Hábor Miska lobogtatja,
 De mind addig lobogtatja,
 A farsangon haza kapja,
 A farsangon haza kapja.
Harangoznak, harangoznak;
 De nem délre harangoznak,
 Szöke piros leányt hoznak,
 Az elébe harangoznak,
 Az elébe harangoznak.

VEGYES DALOK.

285.

Mikor én nőtelen voltam,
 A kapuba kiállottam:
 Egyet kettőt kurjantottam,
 Mindjárt tudták hogy én voltam.
De mióta házas vagyok,
 A kapuba kiállhatok:
 Akármennyit kurjanthatok,
 Még se tudják, hogy én vagyok.

286.

Megverek valakit,
 Vagy engem valaki,
 De az én rózsámat
 Ne szeresse senki.
Vagy levág valaki,
 Vagy én le valakit,
 Hej de galambomhoz
 Nem bocsátok senkit.

Karancsvidék.


287.

Kár a szép asszonyt megverni,
 Mert a szépen tud ölelni.
 Szalad az asszony ki felé,
 Ugrik a kontya le felé.

Karancsvidék.

288.

Utczu kis lány, de megnőttél,
 De kár, hogy férjhez nem mentél!
 Kértek engem, de nem mentem,
 Mert még akkor nem volt kedvem.
 Mentem volna, de nem vittek,
 Engem itthon felejtettek.

Karancsvidék.

289.

Félre tüdő a májtól!
 Félre legény a lánytól!
 Erre te, ide te!
 De szép legény vagy te, te.

Karancsvidék.

290.

Réz tepsiben sül a málé,
 Majd menyasszony leszek már én.
 Ma menyasszony,
 Holnap asszony,
 Holnapután komám asszony.

Jászság.


291.

Szeretőmnek szerettelek,
 De férjemnek nem szeretlek,
 De férjemnek nem szeretlek,
 Mert nagyon megösmertelek.

Karancsvidék.

292.

Tul a Dunán, nem messze
 Tarka szoknyás menyecske.
 Ugy szerette az urát,
 Hogy kirúgta két fogát.

293.

Hörcsök bujjon a mentédbe,
 Láttam, ki ült az öledbe.
 Akárki ült az ölembe,
 Mégis te voltál eszembe.
 Zsup!
Ördög bujjon magába,
 Mit válogat a lányba!
 Egyik ollyan, mint másik,
 Ha lefekszik, elalszik.

294.

Tedd le rózsám a szürödet,
 Hadd ugorjam veled egyet.
 Nem teszen le a szűrömet,
 Úgy is ugrom veled egyet.

295.

Ha érzed fogad fájását,
 Járd körűl az akasztófát,
 Szakits egy szálkát belőle,
 Piszkáld meg a fogad véle,
 Eszem adta!

296.

Szeretem én azt a pávát,
 Ki el nem hullatja tollát.
 De még jobban azt a lánykát,
 Ki szépen viseli magát.

297.

Járd meg, borzas, neked illik,
 Ott törjék el, a hol hajlik.
 Illik a táncz a borzasnak,
 Minden haja mozog annak.

298.

Hallod hallod, hogy eljártan!
 Az uramat borotváltam.
 A nyakába szalasztottam,
 Mert magam is ugy akartam.

299.

Fáj a kutyának a lába,
 Megütötte a szalmába.
 Ördög bujjék a lábába,
 Mért nem huzza topánkába.

300.

Ékes a Berencs városa,
 Ékes annak a határa.
 Ott terem a rima12) sóska.
 Édes a szép lánynak csókja.

301.

Mindennek van szeretője, csak én nekem nincsen,
 Kinek kettő, kinek három, nekem egy csep sincsen.
 Ha az isten egyet adna, bizony megbecsülném,
 Kezét, lábát öszvekötném, a füstre feltenném.

302.

Vas a patkóm, réz a szege,
 Kedvesemnek kék a szeme,
 Ha a festőhöz vihetném,
 Talán barnára festetném.

Jászság.

303.

Mind bolond az a dáma,
 Kinek pap az mátkája.
 Lám az enyim gavallér,
 Takaros mint a tallér.

Jászság.

304.

Hej a szendi kis leányok
 Mind a templom előtt állnak;
 Szidják, átkozzák a papot,
 Mért hagyott rövid farsangot.

305.

Azt mondják: legény vagy;
 Az biz! isten nyila!
 Hej a te legénységed
 Elvitte a Tisza.

306.

Komám asszony, adjon nekem szállást,
 A kordémnak a félszerben állást.
 Akár merre legyen a kereke,
 Csak a rudjának legyen jó helye.

307.

A vasadi pusztaszélen
 Kész az akasztófa régen.
 A ki megunta világát,
 Akaszsza fel oda magát.

308.

Kinek vagyon öreg ura,
 Igazitsa országutra.
 Vessen tarisznyát nyakába,
 Menjen pokol kurvanyjába.

309.

A te ujjod üveg hintó,
 Hej az én gyürűm szolgabiró.
 Nyissuk fel az üveg hintót,
 Tegyük belé szolgabirót.

310.

Ha kicsiny is a legény,
 Lehet azért vőlegény.
 Széket tesznek alája,
 Úgy megy föl a kis ágyra.

311.

Az én bátyám eszét
 Zacskóba kötötte,
 A zacskó zsiros volt,
 A kutya megette.
 Már most János bátyámnak,
 Egy csep esze sincsen.

312.

Bécsből hoztam feleséget,
 Még sem kaptam nyereséget.
 Hej feleség, feleség!
 De nincs benned nyereség!

313.

Meghalt, meghalt a vén kalmár,
 Talán többé meg nem csal már,
 Mert a ki illy deszkát árul,
 Nem jön haza a vásárrul.

314.

Cserebogár, cserebogár!
 Mondd meg nekem, mikor lesz nyár?
 Mikor a tök virágozik,
 A vén asszony bogározik,
 Akkor lesz nyár.

315.

Mig a leány hajadon, hajadon,
 Viczkándozik szabadon, szabadon,
 De ha egyszer párja van, párja van,
 Dizzeg, duzzog magában, magában.

316.

Elvettem egy vén leányt, mit csináljak véle?
 Életemnek szűz virágát megkötöttem véle;
 Szűz Mária, szent József! szabadíts meg tőle,
 Isten engem úgy segéljen! elszököm mellőle.

317.

De jóra gondoltam,
 Hogy megházasodtam:
 Talán örömemben
 Felakasztom magam!

318.

Két menyecske szeretőm volt,
 Mind a kettő szabóné volt,
 Két vén asszony kerítőm volt,
 Mind a kettő boszorkány volt.
Az egyiket megégették,
 A másiknak fejét vették;
 Azt bizony jól cselekedték,
 Mert ők azt megérdemlették.

Arad megye.