BALOGH ANNUS.

Balogh András fehér háza,
 Vándorolni jár a lánya!
 Vándorolni jár a lánya,
 Hej! a Vas János tanyájára!
A Vas János megy a rétre,
 Kasza, villa a kezébe,
 Kasza, villa a kezébe,
 Hej, Balogh Annus az ölébe!
Balogh Annus gyolcs pöndöle
 Ki van a rétre terítve,
 Piros pántlika van benne,
 Hej, a Vas János vette bele!
Balogh Annus bő szoknyája
 Fölakadt a csipkefára,
 Nem a csipkefa fogta meg:
 Hej! a Vas János markolta meg!
Balogh Annus nem eladó,
 Nem a szűzek közé való;
 Fejét vette a szűzeknek,
 Hej, mint a kasza a füveknek!

A KISASSZONY.

A kisasszony tehenet fej,
 Kötőjibe csöppent a tej.
 Kicsike még, hadd nőjjön még,
 Hatvanhárom esztendős még.
Üti, veri a tehenet,
 Minek rúgta fel a tejet.
 Kicsike még, hadd nőjjön még,
 Hatvanhárom esztendős még.
Kenyeret is ugy tud sütni,
 Kétszer, háromszor fűt néki.
 Kicsike még, hadd nőjjön még,
 Hatvanhárom esztendős még.
A háza is olyan tiszta,
 Kétszer söpri egy hónapba.
 Kicsike még, hadd nőjjön még,
 Hatvanhárom esztendős még.
Ezernyolczszáz hatvankettő –
 Foga sincsen, csak vagy kettő.
 Kicsike még, hadd nőjjön még,
 Hatvanhárom esztendős még!

MONDJ URADNAK ENGEM.

Hej, páva, hej páva, császárné pávája!
 Szegény legény voltam, gazdag leányt vettem,
 S a gazdag leánynak kedvit nem lelhettem,
 A vásárba mentem, piros csizmát vettem,
 Avval haza mentem, az asztalra tettem.
 – Kincsem, feleségem, mondj uradnak engem!
 – Én bizony sohasem, teljes életembe!
 Mert apám házánál nagyobb urak jártak,
 Őket sem uraltam, téged sem urallak.
Hej páva, hej páva! császárné pávája!
 Szegény legény voltam, gazdag leányt vettem,
 S a gazdag leánynak kedvit nem lelhettem.
 A vásárba mentem, rojtos ruhát vettem,
Avval haza mentem, az asztalra tettem.
 – Kincsem, feleségem, mondj uradnak engem!
 – Én bizony sohasem, teljes életembe!
 Mert apám házánál nagyobb urak jártak,
 Őket sem uraltam, téged sem urallak!
Hej páva, hej páva! császárné pávája!
 Szegény legény voltam, gazdag leányt vettem,
 S a gazdag leánynak kedvit nem lelhettem.
 Az erdőre mentem, somfabotot szeltem,
 Avval haza mentem, a pad alá tettem.
 – Kincsem, feleségem, mondj uradnak engem!
 – Én bizony sohasem, teljes életembe!
 Botom elé kapám, hátára vagdalám.
 – Uram vagy, uram vagy, halálig, uracskám!

VÉN LEÁNY.

Templom előtt egy kis házikóba
 Egy vén leány sirdogál magába,
 Falba veri fejit bánatjába,
 Hogy nem vitték férjhez a farsángba.
Farsáng, farsáng, ezer elé jönne,
 Mégis a sor reám nem kerülne!
 Ha még egyszer anyám ujra szülne
 Talán rám is a sor elkerülne!
Párta, párta, búra termett párta!
 A szégyen s bú szivem általjárta.
 Ha megfoglak, messze elhajítlak.
 A patakba kővel is benyomlak.
Kiseprem a kipingált házamat,
 Fölvetem a paplanos ágyamat;
 Ágyam olyan, hogy a padlót éri,
 Paraszt legény még sem meri kérni.
Én elmegyek igen-igen messze,
 Magyarország kellős közepibe;
 Veres gyöngyöt kötök a nyakamba,
 Herczeg, bárók jönnek látásomra.
Minden este várom a kérőket,
 Tán az ördög mind elvitte őket;
 Ha meguntam a kérőket várni,
 Magam fogok szerencsét próbálni.
Bár csak immár azt hallanám hirbe,
 Hogy valahol legény-eső lenne,
 Kifekünném az ut közepire,
 Hogy cseppenne a surczom szélire!

NE MENJ EL!

«Vagy ülj ide mellém,
 Vagy menj el előlem,
 Karcsu derekadat
 Ne ringasd előttem.
 Vagy meghalok érted,
 Vagy elmegyek tőled,
 Vagy piros véremmel
 Megfestem a földet.»
«Ne menj el, ne menj el,
 Ne hagyj itt engemet,
 Ne vidd el magaddal
 Minden jó kedvemet.
 Ne menj el, ne menj el,
 Ne hagyj engem árván,
 Szerelmetes szived
 Ne legyen kőbálvány.
 Ne menj el, ne menj el,
 Mert megöl a hideg;
Csináltatok neked
 Búból köpenyeget:
 Fekete bársonyba
 Be is beszegetem,
 Sok sohajtásommal
 Meg is béleltetem;
 Hosszu utjaiddal
 Megzsinóroztatom,
 Sűrü könnyeimmel
 Meg is gomboztatom!…»

VÁLÁS.

Elmégy úgy-e? «El bizony én!»
 Itt hagysz úgye? «Itt bizony én!»
 Elmentedet nem kivánom,
 Visszajöttöd holtig várom.
De te elmégy, engem itt hagysz,
 Szivemre nagy bánatot hagysz;
 Ha elmégy, csendesen járjál,
 Csendes folyóvizet igyál.
Akkor jussak én eszedbe,
 Mikor kenyér a kezedbe,
 Akkor se jussak egyébről
 Csak az igaz szeretetről!

FALU VÉGÉN…

Falu végén
 Van egy kis házikó,
 Abba nézék
 S rengő bölcsőt láték.
Egy kis leány
 Rengetgeti vala
 S a szájával
 Fujdogálja vala:
 «Alugyál el
 Istennek báránya,
 Szeretetből
 Jöttél a világra!»

A LEGSZEBB VIRÁG.

Egy buzamezőben háromféle virág.
 Szóval felfelelé a szép buzavirág:
 ‚Szebb vagyok, jobb vagyok annyiból náladnál, –
 Engemet leszednek s a templomba visznek;
 Nekem mind azt mondják: ez a Krisztus teste!‘
 Szóval felfelelé a szép szőlővirág:
 «Szebb vagyok, jobb vagyok annyiból náladnál, –
 Engemet leszednek s a templomba visznek,
 A templomba visznek s a pohárba töltnek;
 Nekem mind azt mondják: ez a Krisztus vére!»
 Szóval felfelelé a szép szegfűvirág:
 «‚Szebb vagyok, jobb vagyok annyiból náladnál, –
 Szűzek, szép leányok engemet leszednek,
 Bokrétába kötnek, a templomba visznek;
 S a szeretőjeknek süvegébe tesznek!…‘»

BÚS GERLICZE.

Búsan búgó bús gerlicze
 Kedves társát elvesztette.
 Elrepüle zöld erdőbe,
 De nem szálla a zöld ágra,
 Hanem szálla asszú ágra,
Asszú ágat kopogtatja,
 Kedves társát siratgatja:
 «Társam, társam, édes társam!
 Sohasem lesz olyan társam,
 Mint te voltál édes társam!…»
Búsan búgó bús gerlicze
 Elrepüle messze földre,
 Messze földre, zöld buzába,
 De nem szálla zöld buzába,
 Hanem szálla konkoly ágra;
 Konkoly ágát kopogtatja,
 S kedves társát siratgatja:
 «Társam, társam, édes társam!
 Sohasem lesz olyan társam,
 Mint te voltál, édes társam!…»
Búsan búgó bús gerlicze
 Elrepüle messze földre,
 Messze földre, folyóvízre,
 De nem iszik tiszta vizet,
 Ha iszik is, felzavarja,
 S kedves társát siratgatja:
 «Társam, társam, édes társam!
 Sohasem lesz olyan társam,
 Mint te voltál, édes társam!…»

ÉRZÉKENY BÚCSÚ.

Kövecsös viz mellett palántált viloja
 Nem szereti helyét, ki akar ajszani;
 Ki kell onnan vönni, el kell palántálni,
 Talán megfoganik az én szöröncsémre.
Nekem örömömre, másnak bosszujára.
 Fölütték a zászlót kapum félfájára,
 Megütték a dobot szivem fájdalmára.
 Nekem örömömre, másnak bosszujára.
– Engedd meg édösöm, hogy üljek öledbe,
 Két kicsi kezemet tegyem kebeledbe!
 – Nem bánom, édösöm, ülj a göröbenbe,
 Két kicsi kezedet tedd az égő tűzbe.
– Adj egy csókot, szivem, uti költségömre,
 Mikor visszajövök, százat adok érte!
 – Adjon apád urad, osztán anyád asszon,
 Én bizon nem adok ezön a tavaszon.
– De mégis mikor lesz visszafordulásod?
 Mikor végezöd el hosszu utazásod?
 – Mikor a vad ludak görögül beszélnek,
 Azt te tudod, rózsám, hogy sohasem lesz meg.
– Mikor lészen rózsám visszafordulásod?
 Mikor végezed el hosszu utazásod?
 – Mikor egy szem buzán száz kalongya lészen,
 Azt te tudod rózsám, hogy sohasem lészen.
– Mikor lészen, szivem, visszafordulásod?
 Mikor végezed el hosszu utazásod?
 – Mikor egy szem szőllőn száz vödőr bor lészen,
 Azt te tudod, rózsám, hogy sohasem lészen!

GYERE HAZA, ÉDES ANYÁM…

«Gyere haza, édes anyám,
 Nagyon beteg édes apám!»
 – Mindjárt, mindjárt, édes lányom,
 Csak egy tánczot járok,
 Egy pohár bort felhörpentek
 S egy szép legényt várok.
«Gyere haza, édes anyám,
 Haldoklik már édes apám!»
 – Mindjárt, mindjárt, édes lányom,
 Csak egy tánczot járok,
 Egy pohár bort felhörpentek,
 Lesz majd más apátok.
«Gyere haza, édes anyám,
 Meghalt szegény édes apám!»
 – Mindjárt, mindjárt, édes lányom,
 Csak egy tánczot járok,
 Egy pohár bort felhörpentek,
 Van már más apátok.
«Gyere haza, édes anyám,
 Temetik már édes apám!»
 – Mindjárt, mindjárt, édes lányom,
 Csak egy tánczot járok,
 Egy pohár bort felhörpentek,
 Itt az uj apátok!

A MOLNÁR INASA.

Este guzsalyasba’,
 Reggel a malomba’
 Játszadozni kezdtem
 Molnár inasával.
 Bárcsak hajnal lenne,
 Meg se is virradna
 S a mi szerelmünknek
 Vége ne szakadna
 Molnár inasával.
 Széles e világon
 Mennyi malom vagyon, –
 Ha külső kereke
 Sárig arany volna,
A belső kereke
 Fehér ezüst lenne,
 Béla-gyöngyöt járna,
 Apró pénzt hullatna:
 Még se cserélném el
 Molnár inasával.
 A tenger mélysége
 Kalamáris volna,
 Tengereknek habja
 Ha mind tenta volna,
 Földön mennyi fűszál –
 Ha mind penna volna,
 Égen mennyi csillag
 Iródeák volna:
 Nem tudná leírni
 A mi szerelmünket
 Molnár inasával.

A HALOTT VŐLEGÉNY.

(Töredék.)

‚Szépen süt a holdvilág,
 Minden lélek alszik már,
 Nem félsz, édes rózsám?‘
 „Miért félnék, édes rózsám.
 Velem van az igaz isten,
 Velem vagy te, édes rózsám.“
 ‚Szépen süt a holdvilág,
 Minden lélek alszik már,
 Nem félsz, édes rózsám?‘
 „Miért félnék, édes rózsám,
 Velem van a fiuisten,
 Velem vagy te, édes rózsám.“
 ‚Szépen süt a holdvilág,
 Minden lélek alszik már,
 Nem félsz, édes rózsám?‘
„Miért félnék, édes rózsám,
 Velem a szent lélek isten,
 Velem vagy te édes rózsám.“

NEHÉZ SOR.

Szivárvány havassán
 Felnőtt rozmarin szál,
 Nem szereti helyét,
 El akar bujdosni.
Ki kell onnan venni,
 Uj földbe kell tenni,
 Rózsám ablak’ alá
 Kéne palántálni.
Vásárhelyi torony
 Körül van kerítve,
 Három szál rozmarin
 Van belé ültetve.
Öntözzétek lányok
 Hogy ne hervadjon el,
 Szeretőtök szíve
 Hogy ne hasadjon el,
Megéltünk volna mi
 Még a kősziklán is,
 Elfeküdtünk volna
 Ketten egy párnán is.
Szerethettél volna,
 Ha szép nem voltam is,
 Mert én szerettelek,
 Ha szegény voltál is.
Könnyebb a kősziklát
 Lágy iszappá tenni,
 Mint két egyes szívnek
 Egymástól elválni.
Mikor két egyes szív
 Egymástól megválik,
 Még az édes méz is
 Keserűvé válik.

A RAB.

«Szállj le holló, szállj le,
 Szállj alább egy ágra!
 Hadd írjak levelet
 Mind a két szárnyadra.
 Hadd írjak levelet
 Apámnak s anyámnak,
 Jegybeli mátkámnak.
 Ha kérdik, hol vagyok
 Mondd meg, hogy rab vagyok,
 Kolozsvár piaczán
 Talpig vasban vagyok.
 Az én derekalyam
 A tömlöcz feneke.
 Az én égő gyertyám
 Kigyók s békák szeme.
 Vagyon egy asztalkám
 Gyászszal van befestve,
 Azon egy pohár bor
 Bánattal van tele,
 Akárkié legyen
 Az a tele pohár,
 Csak az enyém legyen
 A megváltó halál.»

KENDI MOLNÁR LÁNYA.

A kis-kendi faluvégen malom van,
 A malomban víg muzsika, zene van:
 Kendi molnár Julis lánya
 A menyasszonytánczot járja.
 Tánczoltatják kendi molnár lányát:
 Juliskát.
A kis-kendi faluvégen malom van,
 Az udvaron kiterítve halott van.
 A koporsó fedelére
 Ráborul a falu népe.
 Úgy siratják kendi molnár lányát:
 Juliskát.

FALU VÉGÉN.

Túr a disznó a mocsárba,
 Csak a füle látszik,
 Falu végén juhászlegény
 Sipkájával játszik.
Odamegy a kis leányka,
 Kurta a szoknyája,
 Ráveti a kék szemeit
 A juhászbojtárra.
Túr a disznó a mocsárba,
 Csak a füle látszik.
 Falu végén juhászlegény
 A kis lánnyal játszik.

A FONÓBAN.

A leányok egymás közt
 Beszélik, hogy sok a szösz.
 „Haj anyám!… a fonás;…
 Bajos a várakozás.“ –
 ‚Szoknyát veszek szülöttem!
 Csak ne sírjál előttem.‘
 „Haj anyám, jó anyám:
 Nem az az én nyavalyám!“
 ‚Legényt hívok szülöttem!
 Csak ne sírjál előttem.‘
 „Haj anyám, jó anyám:
 Találgatod nyavalyám!“
 ‚Férjhez adlak szülöttem!
 Csak ne sírjál előttem.‘
 „Haj anyám, jó anyám:
 Kitaláltad nyavalyám!!“

SZEGÉNY LEGÉNY, SZEGÉNY LEÁNY.

Szegény legény, ne menj
 A sáros verömbe,
 Haj, majtég belé esöl
 A veszedelömbe!
– Ne félj, leány, ne félj.
 Nem esöm verömbe,
 Haj inkább esöm veled
 Örök szerelömbe.
Tudd meg, legény, tudd meg,
 Szegény leány vagyok,
 Haj, még jó gunyám sincsen,
 Télbe majd megfagyok.
– Ne félj, leány, ne félj,
 Hogy olyan szegény vagy,
 Haj, meleg a szerelmöd,
 Majd fölolvad a fagy.
Tudd meg legény, tudd meg,
 A szerelöm elmul,
 Haj, aztán minden kincsünk
 A sáros porba hull.
– Ne félj, leány, ne félj,
 Hogy elmul szerelmünk,
 Haj, mint örökségünköt
 Fölváltsák gyermökünk!

KÁNTOR TERI.

Három bokor saláta,
 Kántor Teri kapálta,
 Egyél dzsidás belőle,
 Isten ugyse! megveszekedel tőle.
Kántor Teri azt hiszi,
 A kapitány elveszi;
 Ne félj Tercsa előre
 Isten úgyse! semmi sem lesz belőle.
Elment már a regiment,
 A házasság füstbe ment,
 Kántor Teri itt maradt –
 Isten ugyse! – két szék közt a pad alatt.

A HONVÉDTÜZÉR TEMETÉSE.

Mi piroslik ott a síkon, távolba’?
 Csonka honvéd piros vére a hóba’,
 Sok halált szórt az ellenség sorára,
 Haj! de végre egy golyó őt találta.
Ágyú helyett koporsót visz a szekér,
 Benne fekszik egy magyar honvéd-tüzér,
 Koporsóján csákója és fegyvere,
 Szemfedőül katona köpönyege.
Bajtársai kivont karddal követik,
 Fájdalmukban olykor meg is könnyezik;
 Nincs harangszó, csak pár ágyúdörrenés,
 Ennyiből áll a tüzéri temetés.
Zöld erdőben fekete sír domborúl,
 A ki látja, szivében megszomorúl;
 Fák tetején bús csalogány úgy beszél:
 Szabad földben nyugszik egy honvédtüzér.

BEKŐ AMBRUS.

«Édes anyám be sokat kért a jóra,
 Hogy ne menjek este későn sehova,
 Nem hallgattam édes anyám szavára,
 Bejutottam kecskeméti fogházba.
Jaj istenem, jaj be nagyot vétettem,
 Egy leányért Bakos urat megöltem;
 Cserkó Julis ne sirass már engemet,
 Húsz esztendő majd megaláz tégedet.»
Kecskeméten a nagy utcza de porzik,
 Szegény Bekő Ambrust azon kisérik,
 Bekő Ambrus gondolkozik magában,
 Már Nagy-Kőröst itt kell hagyni hijában.
Bakos urat viszik a temetőbe,
 Bekő Ambrust kisérik a tömlöczbe,
 Kilencz fontos vasat tettek lábára,
 Húsz esztendőt írtak fel a számára.
Kecskeméti város háza kőből van,
 Bekő Ambrus a lakaton belől van,
 Megzördíti a jobb lábon a vasat,
 Cserkó Julis gyönge szíve meghasad.
Kecskeméti város háza de sárga,
 Abba van a Bekő Ambrus bezárva,
 Cserkó Julis írt neki egy levelet:
 «Kedves rózsám, ne felejts el engemet!»
Cserkó Julist három hadnagy kiséri,
 Édes anyja szomoruan azt nézi.
 «Ne nézd, anyám, az én bús életemet,
 Mind tetőled tanultam én ezeket.»

A POZSONYI KISASSZONY.

A kisasszony Pozsonyban,
 Krinolinban,
 A kisasszony Pozsonyban,
 Krinolinban,
 A kisasszony Pozsonyban,
 Selymet lopott a boltban,
 Reczeficze krinolinban.
A kisasszonyt megcsipték,
 Krinolinban,
 A kisasszonyt megcsipték,
 Krinolinban,
 A kisasszonyt megcsipték,
 Selymet tőle elvették,
 Reczeficze krinolinban.
«Ne bántson engem az úr,
 Krinolinban,
 Ne bántson engem az úr,
 Krinolinban,
 Ne bántson engem az úr,
 Mert az apám földes úr,
 Reczeficze krinolinban!»
«Ha az apád földes úr,
 Krinolinban,
 Ha az apád földes úr,
 Krinolinban,
 Ha az apád földes úr,
 Selymet lopni ne tanulj.
 Reczeficze krinolinban!»

SZÉP MENYECSKE.

«Heje, huja, szép menyecske,
 Üljön ide az ölembe,
 Tudja isten hol az ura.»
 «Szántani ment az ugarra.»
«Szalma özvegy maga most hát,
 Hadd csókolom az ajakát,
 Öleljen meg, eszemadta,
 Nem lesz azért semmi baja.»
«Hogy a fergeteg hordja el,
 Szegény özvegygyel mit mivel;
 Mit mondana szegény uram,
 Ha most látna valahonnan?»

KATONADOLOG.

Katonának vagyok én beírva,
 Jár a rózsám én utánam sírva, –
 A ki adta! kényes kapitányja,
 Ne kacsingasson az én rózsámra!
Kapitány úr, igen szépen kérem,
 Hallgassa meg az én nagy kérésem,
 Hagyjon békét az én galambomnak,
 Nem nevelték a kapitány urnak.
Hogy ha nem hagy békét a rózsámnak:
 Majd felcsapok bujdosó betyárnak;
 Van még rétség elég a Sárrétben,
 Van még erdő Bihar vármegyében.

A TÜCSÖK MEG A LÉGY LAKODALMA.

Megunta már a tücsök:
 Egyedül czirpelni –
 Ölelgette a legyet,
 El akarta venni.
– Elvennélek te kis légy,
 Ha kicsi nem volnál,
 – Hozzád mennék, te tücsök,
 Ha görbe nem volnál.
Megvolt a nagy egyesség,
 Lagzit csaptak rája,
 Olyan czéczót, híre ment
 Hetedhét országba.
Szecskó, darázs, szitakötő,
 Száz barázda billegető,
 Bőregér s több nemes czéhek,
 Bölcs násznagyok és vőfélyek,
 Tenger czinczér, apró béka,
 Voltak ott nagy parádéba,
 Nyoszolyólány: rengő, ringó.
 Karikázó száz pillangó,
 Fürge násznép, ifjak, vének
 Megjelentek mint vendégek.
Farkas volt a mészáros,
 Három ökröt vágott,
 Azontúl meg malaczot
 Tizet is lerántott.
Kutya is a küszöbön
 Borsot akart törni,
 Macska is a konyhában
 Szakács akart lenni.
Oda ugrott a hörcsög,
 Násznagy akart lenni,
 Mellé ugrott az egér,
 Társa akart lenni.
Gólya volt a pirimás,
 Szunyog a szekundás,
 Büdös bogár a bőgős,
 Zöld béka a flótás.
Dudázott a denevér,
 Farkas fujta farkát,
 Előugrott a majom,
 Roptatta a pujkát.
Dühbe jött a czinege,
 Megfogta a sörkét,
 Czibálta az üsztökét,
 Pofozta szegénykét.
A dongó a darázszsal
 Földön verekedtek,
 Soh’ se láttam fulánkot
 Még olyan mérgesnek.
Oda ugrott a varju,
 Biró akart lenni,
 Ugy megvágta egy vén tyuk,
 Föl se tudott kelni.

FÉRJ ÉS FELESÉG.

Amely leány sokat szeret,
 Jámbor asszony soh’ sem lehet;
 Mihelyt kontyát félre csapja,
 Az urát mindennek mondja.
Nevezi az urát lónak,
 Hol deresnek, hol fakónak,
 Magát pedig mondja jónak,
 Nem embere a jó szónak.
Mindig szalad az ablakra,
 Mint a csikó az abrakra.
 Ha az ura kérdi, mit néz,
 Már arra a felelet kész:
«Ugyan férjem, mit kérdezed?
 Egy jó barátom érkezett.
 Eredj hamar a konyhára,
 Gondod legyen vacsorára.»
– Ha eztán is igy fogsz tenni,
 Hát szépen el fogunk válni.
 Tudom, asszony, megsiratod,
 De késő lesz a bánatod!
Látod, asszony, hogy nyergelek,
 Mégsem hiszed, hogy elmegyek,
 Lovam lába indulóra,
 Magam szája bucsúzóra.
«Jaj istenem, mit csináljak,
 Olyan vén embernek adtok!
 Annyit adok a szavára,
 Mint a szomszéd kakasára.
Ha mégegyszer lány lehetnék,
 Majd megnézném, kihez mennék!
 Megválogatnám a legényt,
 Mint a piaczon az edényt!»

GOMBOSNÉ.

Nincsen nálunk olyan asszony,
 Mint Gombosné, mint Gombosné
 Komámasszony.
Kisüti a túrós lepényt,
 Hívja oda, csalja oda
 A sok legényt.
‚Ha a lepényt megettétek:
 Sári, Kati, Mári lányom
 Elvegyétek!‘
«Nem kell nekem a kend lánya,
 Alul fodros, fölül rongyos
 A szoknyája!»
«Nekem sem kell a kend lánya,
 Bécsi rongygyal pirosított
 Az orczája.
Azt sem isten adta rája,
 Maga keze, kutya körme
 Kente rája!»

A KVÁRTÉLYOS KATONA.

‚Jó estét asszonyom,
 Főztél-e vacsorát?‘
 «Vacsorát nem főztem
 Nem vártam katonát.
 Te szolgáló, jó leányzó,
 Fűtsd be azt a szobát,
 Kettő konyha körül légyen,
 Egy pinczébe borért menjen,
 Minden elég legyen!
Isten hozott hozzám,
 Szép magyar gavallér!
 Illik oldaladra
 Patrontás pantallér.
 Lesz jó széna a lovadnak,
 Jó kovártély lesz magadnak –
 Köszönd asszonyodnak.»
‚Kérem asszonyomat,
 Hadd üljek ölébe,
 Hadd tegyem kezemet
 Kincses kebelébe;
 Kicsi nem árt, nem is tesz kárt,
 Le sem töri gyönge ágát,
 Aranyos bimbóját‘
«Félek katonától,
 Hamis portékától,
 Mert ki tudja venni
 Titkát mátkájától.
 Egy éjtszaka mulatozik,
 Ölelkezik, csókolózik, –
 Odább masirozik.»
‚Ne hidd el, asszonyom,
 Nem olyan vagyok én,
 Virágos kis kertben
 Palánta vagyok én.
 Kicsi nem árt, nem is tesz kárt,
 Le sem töri gyönge ágát,
 Aranyos bimbóját!‘

SÁRI MÁRI.

Sári Mári beteges,
 Nem eheti a levest;
 Vizet inna, vize nincs,
 Kútra küldne, senki sincs.
Van neki egy vén anyja,
 Azt küldte el a kútra,
 Mig a kútra oda jár,
 Barna legény vele hál.
‚De jó anyám nekem kend,
 De jó vizet hozott kend,
 Másszor is elmenjen kend,
 Tovább oda járjon kend.‘
«Hát ez a bot kié itt,
 Vajon ki hagyta ezt itt?»
 ‚Hát… egy vándorló legény,
 Szállást kért volna szegény.‘
«Hát az ágyad mi lelte,
 Hogy ugy le van heverve?»
 ‚Czicza fogott egeret,
 Játszott vele eleget‘
«Hát a hasad mi lelte?
 Hogy ugy fel van püffedve?»
 Erre a lány nem szólott,
 Csak az ablakba borult.

JÁNOS.

Sírva sétál a kapuban János,
 Kérdi tőle a gazdasszony:
 ‚Mi most a baj János?‘
 «Ha az asszony megengedné,
 Hogy a kapun belül mennék.»
 ‚Lehet, szivem, János!‘
Sírva sétál kapun belől János,
 Kérdi tőle a gazdasszony:
 ‚Mi még a baj János?‘
 «Ha az asszony megengedné,
 Hogy a ház elébe mennék.»
 ‚Lehet, szivem, János!‘
Sírva sétál a ház előtt János,
 Kérdi tőle a gazdasszony:
 ‚Mi még a baj János?‘
 «Ha az asszony megengedné,
 Hogy a pitarba bemennék.»
 ‚Lehet, szivem, János!‘
Sírva sétál a pitarban János,
 Kérdi tőle a gazdasszony:
 ‚Mi még a baj János?‘
 «Ha az asszony megengedné,
 Hogy a házba bemehetnék.»
 ‚Lehet, szivem, János!‘
Sírva sétál benn a házban János,
 Kérdi tőle a gazdasszony:
 ‚Mi még a baj János?‘
 «Ha az asszony megengedné,
 Hogy az ágyra felfekhetném.»
 ‚Lehet, szivem, János!‘
Sírva fekszik fel az ágyra János,
 Kérdi tőle a gazdasszony:
 ‚Mi még a baj János?‘
 «Ha az asszony megengedné,
 Hogy magamhoz ölelhetném.»
 ‚Lehet, szivem, János!‘ – –
 Mindjárt nem sirt János.