TELEKI ÉVI.

Telekiné Évi lánya,
 Mind a legényeket várja.
 Hej, de mind hiába várja,
 Csak nem akad neki párja.
 Várja, ha jő piros hajnal…
 – S megérkeznek alkonyattal.
 Zsebkendejök messze kéklik,
 Úgy mennek azé utczán végig.
 «Édes kedves szülő anyám,
 Szemet vetett egy fiú rám.
 Haja szőke, kék a szeme,
 Palkó Pista igaz neve.»
 Édes lányom, jól ismerem,
 Sokat ette a kenyerem.‘
 «Édes anyám fáj a lelkem,
 Palkó Pistát megszerettem.
 Ereszsz ki a kapu elé,
 Mindjárt jőnek erre felé.»
 ‚Nem eresztlek, kedves lányom,
 Mit is látnál a hitványon?
 Apja jobbágy, nem külömb ő,
 Hitvány paraszt mindakettő.‘
 Telekiné lánya, Évi,
 Anyját de hijába kéri.
 Fájdalmába’, keservibe’,
 Kimegyen a ház elibe.
Ház elibe, kerek dombra,…
 Ott zuhog az Olt folyója.

*

«Édes anyám, jaj énnekem!
 Pistát el nem felejthetem.
 S mintsább haragodat lássam,
 Legyen az Olt hitestársam!»

VÁRADI JÓZSEF.

Tüzet fújt a pej paripa,
 Úgy vágtat egy tiszt úr rajta.
 «Hová megyen hadnagy uram?»
 ‚Lovagolok, édes fiam!‘
 «Ez sem igaz, hadnagy uram.
 A ki megyen lovagolni,
 Egy-két legényt viszen az csak.
 Itt pedig van tizenkettő,
 Ki kijedet kisérgeti.»
 «Egy pajtásom bujdokol itt,
 Azt indultam megkeresni.
 Nagyot vétett urak ellen,
 De én hozom a kegyelmet.
 Nem tudod-e, merre leve?
 Váradi az igaz neve.»
 ‚Hogy ne tudnám, hogy ne tudnám!
 Ott a falu felső végén
 Lakik az ő violája,
 Leghamarább ott találja.‘
 Pásztor-legény uton marad,
 Hadnagy uram tovább halad.
 A kicsi ház ott fejérlik,
 Abba lakik Rofajiné,
 A Váradi szeretője,
 Most is ott vagyon mellette.
‚Szép jó estét, Rofajiné!‘
 «Adjon Isten, vitéz uram!»
 ‚Udvarodon van-e vállu?
 Ihatnék a kis pej lovam.‘
 «Ha ihatnék, megitatom,
 Ha ehetnék, abrakolom.»
 Megy a hadnagy a szobába,
 Váradit ott megtalálja,
 ‚Add meg magad, te gazember!‘
 A katonák megrohanják,
 Kezét lábát megvasazzák.

*

Hát ez a fa miféle fa?
 Hogy egy betü sincsen rajta.
 Ez a fa biz’ afféle fa:
 Váradit akaszszák rajta.

*

Ifjak, lányok, ügyeljetek,
 A németnek ne higyetek!
 Mer’ a német csuffá teszen,
 Akasztófa alá viszen.

SZŐKE MIHÁLY.

Szabó Juli, Szőke Mihály,
 Úgy szeretik egymást,
 A mikor csak találkoznak,
 Majd megeszik egymást.
«Hová mégy most gyönge rózsám?»
 – Kérdi Mihály tőle,
 ‚Édes kincsem, Szőke Mihály,
 Megyek az erdőre.‘
Elment Julis az erdőre,
 De nincs gondja fára,
 Három zsandár a cziher közt
 Várakozik rája.
Egyik teszi, másik veszi…
 Jaj, nem veszik észre!
 Szőke Sándor megérkezett
 Puskával kezébe.
«Hitvány személy! életemet
 Megkeseritetted!
 Puska-golyó igazságot
 Tegyen most feletted!…»

SELYÖM SÁRI.

Selyöm Sári azt álmodta;
 Hogy a kedvese megcsalta.
 Selyöm Sári jól álmodta,
 Mert őt biz a rég megcsalta.
Visszamondja erdő, berek,
 Selyöm Sári ugy kesereg.
 A mikor csak eszibe jut,
 Könyeitől ázik az ut.
Kimegyen a zöld erdőbe,
 Zöld erdőből buzaföldre,
 El akarja felejteni,
 Búbánatát elrejteni.
Búza földön kútat ére,
 Betekint a fenekére.
 Fenekibe magát látja,
 Hajh, de nem ismer magára.
Fejér Imre, értted lészen,
 Én halálom, kora vesztem!
 «Én Istenem verd meg értte,
 A ki egygyel be nem érte.»

NÓTA DAKÓ SÁNDORRÓL.

«Megyek apám, megyek,
 Bé Madéfalvára,
 Fényes uraságok
 Nagy gyülést hirdettek –
 Madéfalvi rétre,
 Sok vitéz legények
 Gyülekeznek oda,
 Én is elmegyek hát.»
 «Édes jámbor fiam,
 Ne menj el te oda!
 Német uraságok
 Hirdették a gyülést,
 Jaj lészen ott nékünk.
 Német uraságok
 Mindég rosszak voltak,
 Szegény székely népre
 Mindég terüt hoztak.
 Sok anyának szivét,
 Bánatba keriték,
 Kinnal nevelt fiát
 Katonának vitték,
 Ne menj fiam oda!»
 «Édes lelkem apám,
 El kell nekem mennem,
 Nem szabad én nekem
 Hamar megijednem.
 Fényes német tisztek
 Ha eljesztenének,
 Szép szőke leányok
Reám se néznének,
 El kell nekem mennem!»

*

Elment Dakó Sándor,
 El Madéfalvára.
 Fényes német tisztek
 Nagy gyülést hirdettek,
 Madéfalvi réten
 Összegyülekeztek.
 Akkor méne oda
 Dali Dakó Sándor
 Szürke paripával,
 Piros tarsolyával.
 Dali szép legények
 Kiállottak sorba,
 Egytől-egyig mindeniknek
 Vére hullott porba.
 Dali Dakó Sándor,
 Mért is jövél ide!?
 Anyád fájdalmára,
 Magadnak vesztire!
 Jobb lett volna neked
 Apádra hallgatni,
 Otthon megmaradni;
 Most a sasok jőnek
 Rajtad mullatozni,
 Husodból lakozni!

ÁRVA GILICZÉRŐL.

Oh! mint búsul kis gilicze,
 A ki társát elvesztette;
 Társát egy vad elkergette,
 Talán eddig meg is ölte.
Én elmegyek arra helyre,
 Hol kiomlott piros vére,
 Hol szaggatták szálkás húsát,
 Ott rakatok egy kápolnát;
 A csontjából kirakatom,
 A vérivel föliratom:
 Hogy vagyon az árva dolga,
 Ki hazáját rég elhagyta!
 Én egy igaz árva voltam,
 Ki hazámat rég elhagytam,
 Viz mentére elindultam
 Ha megtalálnám a társam.
 A királyné ablakában
 Egy kis arany galiczkában
 Megtaláltam; de rabságban,
 Igy énekel bánatában:
 «Hej gilicze, kis gilicze,
 Mért jöttél te ilyen messze!
 Menj vissza te arra helyre,
 Honnét jöttél ilyen meszsze!»
 S visszafordult arra helyre,
 Honnét jött ilyen messzire,
 Fejét földre csüggesztette,
 Szárnyát széjjel terjesztette,
 Magát holttá eresztette:
 Hogy a társát elvesztette.

DANCSUJ DÁVID.

Bodok felett vagyon egy kis sürü berek,
 Szegény Dancsuj Dávid a között kesereg,
 Nem jó Dávid, nem jó, sirni, keseregni,
 Ha meglát valaki, hova tudsz ellenni?…
 Az a fekete föld ketté hasadhatna,
 Szegény Dancsuj Dávid belé ború’hatna.
 De a fekete föld ketté nem hasadhat,
Szegény Dancsuj Dávid belé sem ború’hat.
 «Adjon Isten annak ezernyi ezer jót,
 Ki az én bölcsőmet megrenditette vót.
 Köszönöm apámnak s az édes anyámnak,
 Mert jó fiat nevelt bolygó katonának,
 Az ország rabjának.
 Mennyi égen csillag, iró deák vóna,
 Mennyi réten fűszál, mind pennaszár vóna.
 Mennyi erdő-lapi, mind papiros vóna,
 Veres tenger hobja mind tentalé vóna:
 Az én sok bánatim még se’ férne réa,
 Még se’ férne réa.»

GYÖRBIRÓ ÁRON.

Jaj de szépen harangoznak
 Az úzoni torony alatt!
 Szegény Györbiró Áronnak,
 Szegény Györbiró Áronnak.
 Áron, Áron, mit gondolál,
 Mikor a vizre indulál?
 Én egyebet nem gondoltam:
 Négy kerekemet megmostam.
 Jó barátim! kik valátok,
 Kik a viz szélin állátok,
 Kezem nyujtám, nem szánátok,
 Életem végét várátok.
 A gát alól kifogának,
 Lepedőbe takarának,
 A nagy úton felvivének,
 Györbiróni bétevének.
 Édes anyám! nyisd kapudot,
 Halva hozzák szép fiadot.
 Készitsd fel a nyujtó padot,
 Öltöztesd fel szép fiadot.
Engem anyám ne sirasson,
 Értem könnyet ne hullasson!
 Sirasson meg az én mátkám,
 Az én Pünkösti Márikám!

A RAB LEGÉNY.

Véremmel irattam
 E kis czédulácskám,
 De nincs oly követem,
 Kitől elküldhessem.
 Méhemtől küldeném,
 Félek, mezőre száll,
 Kedve szerint való
 Virágjára talál.
 Szarkától küldeném,
 De igen cserregő,
 Titkos bánatimat
 Félek, kicserregi.
 Készülj édes fecském!
 Vidd el levelecském:
 Se nem olyan közel,
 Se nem olyan messze
 Csak túl a tengeren
 Harmincz mérfődnyire,
 A hol nevekedik
 Egy kerek dombocska.
 Egy kerek dombocska,
 Egy kicsi falucska,
 Tudom megismered
 Az én rózsám házát.
 Ónos az ablaka,
 Üveg az ajtaja,
 Az ablak alatt van
 Egy édes almafa.
 Édes az almája,
Hamis a gazdája,
 Adta vóna Isten,
 Ne ismertem volna.
 Fekete két szemem
 Ki nem sirtam volna,
 Gesztenyeszín hajam
 Meg nem őszült volna.
 Ha kérdi: hogy vagyok?
 Mondd meg: hogy rab vagyok
 Magam egészségben,
 Szivem gyötrelemben!

BAGI ANDRÁS.

Fölszállott a páva vármegye házára,
 Szegény Bagi András most esett rabságba:
 Se nem a gulyáér’, se nem az ökörér’,
 Hanem Sinka Pista fejbe csapásáér’.
 Már Bagi Andrásnak minek a bokréta?
 Mikor már ő is csak egy szál levendula,
 Egy szál levendula, két szál tuba rózsa,
 Mert Sinka Pistának ő volt a gyilkosa.
 Egyszer ütött oda: véres lett fokosa,
 Másszor ütött oda: elállott a szava.
 Pátfalvi temető balra van bevetve,
 Szegény Sinka Pista oda van temetve.
 Már Sinka Pistának huzzák a harangot,
 De Bagi Andrásnak csörgetik a lánczot.

VASÁRNAP DÉLUTÁN.

Még vasárnap délután,
 Még vasárnap délután –
 Alá sétált az utczán,
 Alá sétált az utczán.
Mondta neki az anyja,
 Mondta neki az anyja:
 «Pista fiam, gyüjj haza,
 Pista fiam, gyüjj haza!»
«Édes anyám, nem mögyök,
 Édes anyám, nem mögyök,
 Délután megfürödök,
 Délután megfürödök.
Nem a Tisza szélibe,
 Nem a Duna szélibe:
 A csárda közepibe,
 A csárda közepibe.
De nem vizbe, ha’ vérbe,
 De nem vizbe, ha’ vérbe –
 A csárda közepébe,
 A csárda közepébe…
Édes anyám, édesem
 Édes anyám, édesem,
 Van-e ruhám szennyesen,
 Van-e ruhám szennyesen?
Ha nincs ruhám szennyesen,
 Ha nincs ruhám szennyesen:
 Hoztam egy párt véresen,
 Hoztam egy párt véresen!»

SÁROSDI ILUS.

Sárosdi Ilusnak fekete a szeme,
 Jaj de szépen illik rá a szemöldöke!
 Szőke legény, hogyha aztat megláthatja,
 Jaj de szerelmesen mosolyog rá szája!
A földvári tömlöcz a Dunaparton van,
 Siák Jancsi régen már abban fogva van,
 A Siák Jancsinak gyolcs inge, gatyája
 Gyöngén lobog, ha áll a tömlöczajtóba.
A Siák Jancsinak helyes a csizmája,
 Ráverték a vasat piczinyke lábára.
 A tömlöcz oldala vetett nyoszolyája,
 A tömlöcz teteje takaró párnája.
Kedden nyolcz órakor feláll az ur széke,
 A Siák Jancsinak jelen kell lennie;
 Sárosdi Ilusnak szive majd meghasad,
 Ha a Jancsi lábán meglátja a vasat.
A Sárosdi Ilus piros czipellője
 Nem sétál már többé a tömlöcz elébe;
 Mert a Siák Jancsit itélték fogságra,
 Csötörtökön viszik négy lovon Szegszárdra.

SZEGÉNY BIRÓ JANCSI.

Szegény Biró Jancsi
 Beh sokat szenvedett,
 Hej, mikor a ladikból
 A Dunába esett!
Eleget kajdászott,
 De senki nem hallá,
 Hej, csak egy molnár legény
 Malomból siratá.
Engem, szőke habok,
 Csöndesen vigyetek,
 S hej, osztán, oda alá,
 Oda kitegyetek!…

BODÓ MARIS.

Bodó Maris patyolatja,
 Hábor Miska lobogtatja,
 De mind addig lobogtatja,
 A farsangon haza kapja,
 A farsangon haza kapja.
Harangoznak, harangoznak,
 De nem délre harangoznak,
 Szőke piros leányt hoznak,
 Az elébe harangoznak,
 Az elébe harangoznak.

AZ ELKÉSETT ESKÜVŐ.

Felment a pap pördikálni,
 Szegény legényt kihirdetni.
 Sötét az éjtszaka,
 Babám kisérj el haza.
Szegény legényt kihirdetni,
 Barna kis lányt esküdtetni.
 Sötét az – sat.
Alig várták a bemenést,
 A templombul a kigyüvést.
 Sötét az – sat.
Alig értek három házot,
 A menyasszony megbabázott.
 Sötét az – sat.

KOZMA PISTA.

Jaj de rideg az egri vár szobája!
 Kozma Pista vagyon abba bezárva;
 Kilencz golyó járta átal a testét:
 Szánja-bánja elkövetett esöttét.
Szomorufüz hajlik az ablaktyára:
 Talán az is Kozma Pistát sajnálja;
 Kis madár is azt csevögi az ágon:
 Pista, én is szabadulásod várom.
– Ne várd, ne várd az én szabadulásom,
 Inkább várjad az én gyászos halálom;
 Nincsen pardon az én bünös fejemnek,
 Jó éjtszakát mondok én az életnek!

A MEGVERT KOMA.

Ha bemegyek, ha bemegyek a csárdába borinnya,
 Én utánam, én utánam ne járjon senki sirnya!
 Ha betörik az én árva fejemet,
 Ne mosogasd az én véres kendőmet.
Hiába is mosogatnád az én véres kendőmet,
 Hiába is kötögetnéd szegény árva fejemet;
 Meglátszik a botja helye az én köröszt komámnak
 Hej de csufja lettem én a világnak!

A MEGCSALT LEÁNY.

Egy asszonynak vagyon három lánya:
 Kettőnek van kivarrott szoknyája,
 Harmadiknak szép ringó bölcseje,
 Abba’ fekszik szép fattyú-gyermeke.
A lábával el is ringatgatja,
 A szájával el is csicsigatja:
 «Hejli, hujli, csicsijja babája,
 Szerelemből jöttél a világra…»
«Lányok, lányok, rólam tanuljatok:
 A legénynek csókot ne adjatok;
 Mer’ az a csók nem esik hiába –
 Könnyed csordul a bölcső gombjára.»

KATÓ.

«Sok jó estét, Kató fiam!»
 «Adjon isten, szivem uram!»
«Magas az ágy, Kató fiam.»
 «Fölvetettem, szivem uram.»
«Mozog az ágy, Kató fiam.»
 «Egér van benn, szivem uram.»
Elvágta a Kató nyakát,
 Árván hagyta Jancsi fiát.

A BETYÁR SZERETŐJE.

Ennek a kis lánynak nincs babája,
 Pandur-káplár jár az udvarára.
 «Pandur-káplár jöjjön be,
 Magam vagyok idebe
 A szobába.»
Kimegy a kis kertbe rózsát szedni,
 Utánna a pandúr megkötözni.
 «Eressze el a karom,
 Ezt a betyárt akarom
 Megölelni.»

SOBRI JÓZSI.

Sobri Józsi a pinczében,
 Kalamáris a kezében,
 Csak azt irja levelében:
 Porkolábné az ölében.
Porkolábné aranybárány,
 Aranybetű van a vállán;
 A ki aztat elolvassa,
 Sobri Józsi neve rajta.
Porkolábné fejketeje,
 Aranycsipke az eleje;
 Az sem az ő pénze ára:
 Sobri Józsi vette rája.
Sobri Józsi kaszát lopott,
 Abból sarkantyút vágatott;
 – Udvaromban meg ne pendítsd,
 Bús szivemet ne szomorítsd!

MIT SIRSZ?

«Mit sirsz, mit keseregsz, édes feleségem?
 Van nékem jószágom, sok szép gazdaságom,
 Sok szép gazdaságom, szép szántóföldeim,
 Szép szántóföldeim, jó termő szőleim,
 Jó termő szőleim, három gulya marhám,
 Három gulya marhám, négy szép hintós lovam,
 Négy szép hintós lovam, kőből rakott váram,
 Kőből rakott váram, szép eladó lányom!»
««Verje meg az Isten sok szép gazdaságod,
 Hordja el az árvíz szép szántóföldeid,
 Jégeső verje el jó termő szőleid;
 A menykő csapja meg négy szép hintós lovad,
 A dög eméssze meg három gulya marhád,
 Szakadjon hegyibéd kőből rakott várad,
 Magam se érjem meg a holnapi napot:
 Hogyha nincsen néked ifjú legénységed!»»

A THURYNÉ LÁNYA.

Eresz alatt csicsereg a fecske,
 Párját híjja minden áldott este,
 Párja elszállt messzi, messzi tájra,
 Levelet vitt Talián országba.
Éjfél után hármat ver az óra,
 – Szép virágszál, gyüjj ki csak egy szóra!
 Vendéged gyütt messzi, messzi tájról,
 Barna legény Talián országból.
– Barna legény, jaj be későn gyüttél,
 Jaj de nagyon hamar árva löttél!
 A menyasszony vár má’ réges-régen,
 Fehér ágyon kiterítve szépen.
Megkondult a halotti gyászének,
 Összeomlott a kis fecskefészek;
 Omlik-bomlik a Thuryné háza,
 Rég elhervadt szép eladó lánya!

AZ ÚR JÉZUS-KRISZTUSRÓL.

(Krisztus-monda.)

Mikor az Úr Jézus ezen a földön járt,
 Elment Jeruzsálembe s ott szállást nem talált.
 Bement egy házba, vendégfogadóba:
«Adj Isten jó estét, neked édes Uram!
 Adhatnál-e szállást a Jézus-Krisztusnak,
 Az ő érdeméért, kinszenvedéséért?»
«Nem adhatok, szegény, mert sok vendégem lesz,
 Majd azok belőled majd csúfot űznének
 A Jézus-Krisztusnak az ő érdeméért,
 Kinszenvedéséért.»
«Menj el Péter, menj el a város végére,
 Ott lakik egy szegény özvegyasszony.»
«Adj’ Isten jó estét, Veronika asszony!
 Adhatnál-e szállást a Jézus Krisztusnak,
 Az ő érdeméért, kinszenvedéséért?»
«Van énnekem házam, három vetett ágyam,
 A legszebbikébe lefektetem Jézust.»
Fejénél fölkelt ragyogó napvilág,
 Lábánál fölkelt tündöklő holdvilág…

NÉPBALLADÁK


HÁROM ÁRVA.

Temetőnek bánatfája,
 Az alatt sir három árva.
«Kelj föl, kelj föl, édes anyám,
 Lerongyollott az én ruhám!»
– Nem kelhetek, édes lányom,
 Szanaszét van minden csontom.
«Kelj föl, kelj föl, édes anyám,
 Szennyes az én ingem, gatyám.»
– Édes fiam, nem kelhetek,
 Megszítta föld a testemet.
«Kelj föl, kelj föl, édes anyám,
 Ugy vágyom a csókod után!»
– Nem kelhetek, lelkem ága,
 Koporsóba vagyok zárva.
«Ki visel majd gondot mi ránk?
 Kelj föl, kelj föl, édes anyánk!»
– Vagyon nektek mostohátok,
 A ki gondot visel rátok.
«Mikor fésüli, a fejünk:
 Sarkunkon foly piros vérünk.»
«Mikor fehért ad hátunkra:
 Vérrel virágzik az alja.»
«Mikor kenyért ád a kézbe:
 Hét ördög ül a szemébe.»

A KIRÁLYFI.

Egyszer egy királyfi
 Mit gondolt magában,
 Egy bohó királyfi
 Mit gondolt magában?
 Lehányta magáról
 Királyi ruháját,
 Egy bohó királyfi
 Királyi ruháját.
 Rávette helyette
 A kocsis gunyáját,
 A bohó királyfi
 A kocsis gunyáját.
 Elindult megkérni
 Szegény ember lányát –
 Szegény kocsis legény
 Szegény ember lányát.
 Adj isten jó napot,
 Szegény ember lánya!
 Be szabad-e gyünnöm.
 Szegény ember lánya?
 Fogadj isten kendnek,
 Szegény kocsis legény,
 Hozta isten, hozta,
 Szegény kocsis legény!
 Üljön le minálunk,
 Nálunk kanapéra,
 Szegény kocsis legény
 Nálunk kanapéra.
Nem azért jöttem én,
 Hogy én itt leüljek,
 Nem érek én arra,
 Hogy én itt leüljek.
 Hanem azért jöttem:
 Jösz-e hozzám, vagy sem?
 Szegény ember lánya,
 Jösz-e hozzám, vagy sem?
 Elmegyek én kendhez,
 Szegény kocsis legény.
 Illik kend én hozzám,
 Szegény kocsis legény!
 Akkor a királyfi
 Mit gondolt magában,
 Trallala, trallala,
 Mit gondolt magában?
 Elindult megkérni
 Gazdag bíró lányát,
 Trallala, trallala,
 Gazdag bíró lányát.
 Adj isten jó napot
 Gazdag bíró lánya,
 Trallala, trallala,
 Gazdag bíró lánya!
 Fogadj isten kendnek,
 Szegény kocsis legény,
 Trallala, trallala,
 Szegény kocsis legény!
 Üljön le minálunk,
 Nálunk a – lóczára,
 Trallala, trallala,
 Nálunk a – lóczára!
 De nem azért jöttem,
 Hogy én itt leüljek,
 Trallala, trallala,
 Hogy én itt leüljek.
 Hanem azért jöttem,
 Jösz-e hozzám, vagy sem?
Trallala, trallala,
 Jösz-e hozzám, vagy sem?
 Gazdag leány vagyok,
 Gazdag legényt várok,
 Trallala, trallala,
 Gazdag legényt várok!
 Akkor a királyfi
 Mit gondolt magában,
 A bohó királyfi
 Mit gondolt magában?
 Lehányta magáról
 A kocsisi gunyát,
 Rávette helyette
 A királyi pompát.
 Elindult megkérni
 Gazdag bíró lányát;
 Be szabad-e gyünnöm,
 Gazdag bíró lánya?
 Hozta isten, hozta,
 Fényes királyurfi,
 Trallala, trallala,
 Fényes királyurfi!
 Üljön le hát nálunk
 Selyem kanapéra,
 Trallala, trallala,
 Selyem kanapéra.
 De nem azért jöttem,
 Hogy én itt leüljek,
 Trallala, trallala,
 Hogy én itt leüljek;
 Hanem azért jöttem:
 Jösz-e hozzám, vagy sem?
 Gazdag bíró lánya,
 Jösz-e hozzám, vagy sem?
 Elmegyek én kendhez
 Fényes királyurfi,
 Illik kend én hozzám,
 Fényes királyurfi!
Nem kellesz énnékem.
 Gazdag bíró lánya…
 Kell nékem, kell nékem
 Szegény ember lánya!

GYÖNGYVÁRI KATICZA.

„Istenem, istenem!
 Ugyan mi lelt engem?
 Három rőf pántlika
 Körül nem ér engem;
 Eddig egyet vettem,
 Bokorra kötöttem,
 De már hármat vettem:
 Bokrot nem köthettem.“
‚Lányom, édes lányom,
 Gyöngyvári Katiczám!
 Hogy’ van a te ruhád?!
 Elől rövidedik,
 Hátul hosszabbodik.‘
„Anyám, édes anyám,
 Kedves édes anyám!
 Szabó nem jól szabta,
 Varró nem jól varrta.“
‚Lányom, édes lányom.
 Gyöngyvári Katiczám!
 Szabó is jól szabta,
 Varró is jól varrta…
 Verje meg az isten
 A te roszvoltodat!‘
„Anyám, édes anyám,
 Kedves édes anyám!
A ki a nagy hétben
 Hétszer megkéretett:
 Attól van énnekem
 Hét hónapos terhem!“
‚Lányom, édes lányom
 De nagy szajha lettél,
 Engem a házamba’
 Megszégyenitettél…
 Vigyétek, vigyétek,
 Katonák, vigyétek!
 Mélységes tömlöczöm
 Mélyére tegyétek!‘…
‚Lányom, édes lányom
 Gyöngyvári Katiczám,
 Ugyan mit álmodtál
 E hosszu éjtszakán?‘
„Az én sárga keztyüm
 Az én kezemen volt,
 Az én piros czipőm
 Az én lábamon volt.“
‚Lányom, édes lányom,
 Gyöngyvári Katiczám!
 A te sárga keztyűd:
 Lesz a kimulásod,
 A te piros czipőd
 Lesz a vérontásod!‘
«Engedjetek egyet:
 Hadd irok levelet
 Az én galambomnak,
 Árhádi Jánosnak.
 Az én hüvelyk újjam
 Az én iró pennám,
 Az én könnyhullásom
Az én iró tentám. –
 Hollóm, édes hollóm
 Vidd el levelemet,
 Az én galambomnak,
 Árhádi Jánosnak!»
A hollótúl ne küld,
 Mert a holló olyan:
 A hol dögöt talál,
 Ott mindenütt leszáll.
«Szarkám, édes szarkám.
 Vidd el levelemet
 Az én galambomnak,
 Árhádi Jánosnak!»
A szarkától se küld,
 Mert a szarka csacska,
 Titkos verseidet
 Nem igen tagadja.
«Fecském, édes fecském,
 Vidd el levelemet
 Az én galambomnak,
 Árhádi Jánosnak.
 Ha útban találod:
 Tedd a jobb vállára,
 Ha otthon találod:
 Tedd a tányérjára!»…
„‚Kocsisom, kocsisom,
 Kedves fullajtárom!
 Fogd be a lovakat
 A fekete gyászba,
 Most viszik galambom
 A halál-órára!…
 Testem a testeddel
 Egy sirban nyugodjon!
Vérem a véreddel,
 Egy patakot folyjon!
 Lelkem a lelkeddel,
 Egy istent imádjon!…‘“