SZŐCS MARCSA.

Este van, este van, hatot üt az óra,
 Minden asszony, leány, készül a fonóba;
 Szegény Szőcs Marcsa is elindul magába’
 Először megütik, leesett a hidra,
 Másodszor megütik, elállott a szava,
 Harmadszor megütik, véres volt a foka,
 A kis balta foka.
 «Kérlek rózsám, kérlek, kérlek az egekre,
 Egy-két szavaimat vedd be a füledbe:
 Szerelmes szivemnek gyémántos Marisa,
 Mért levél, mért levél másnak hites társa,
 Szivemnek gyilkosa?»
 Zilahi Pistának nem kell a bokréta,
 Szegény Szőcs Marcsának ő volt a gyilkosa.
 «Vérem a vérével egy patakot mosson,
 Testem a testével egy sirban nyugodjon,
 Egy sirban nyugodjon!»
 A torjai rétet körülfogta a köd,
 Pistára, Marcsára most huzzák a földöt,
 Főtül való fája ki vagyon rovázva,
 Fekete pántlika van reá csukrozva.
 Szépen rá csukrozva.
 A torjai templom körül van árkolva,
 Két szál szép rozmarin van belé plántálva,
 Öntözzétek lyányok, hogy el ne hervadjon,
 Szeretőtök szive meg ne háborodjon,
 Meg ne háborodjon.

SZŐCS MÁRI.

(Változat.)

O de hideg, nedves idő!
 Hó esik-e, vagy az eső?
 Hó sem esik, eső sem hull,
 Az én kedvem csak elborul.
 «Elmenek én, édes anyám,
 Elteszi-e a vacsorám?»
 – El is teszem a vacsorád.
 Éjféltájig várok is rád.
Este, este hét az óra,
 Szőcs Mári megy a fonóba,
 Azért megyen a fonóba,
 Hogy fonjon szemborítóra.
«Máris, Máris, te vagy-e az?
 Olyan könnyen hova ballagsz?
 Elbucsuztál az anyádtól,
 Szülő, növelő dajkádtól?»
 «Elbúcsuztam, kérve jöttem,
 Szivességét megköszöntem;
 El is teszi a vacsorám,
 Várni is fog éjfélig rám.»
«Reád ugyan hiába vár,
 Enyimnek kell lenned immár;
 Ne siess úgy a fonóba,
 Állj meg, állj meg csak egy szóra!»
 «Egy szóra sem állhatok meg,
 Mert a tied nem lehetek.
 Egy szó annyi legyen, mint száz
 Énutánam hiába vársz.»
Este, este, tiz az óra,
 Piros vér hull a friss hóra.
 Odavan a Szőcsné lánya,
 Jaj de hideg a párnája.
«Lányom, lányom, édes lányom!
 Elhervasztott virágszálom,
 Te elmentél a fonóba,
 Hogy fonjál szemborítóra.»
«Csillag voltam, lefutottam,
 Rózsa voltam, elhullottam.
 Az én éltem kimulása
 Egész falu busulása.
 A leányok hófehérbe,
 A legények feketébe.
 Ugy visznek a menyegzőre,
 A nagy-kendi temetőbe;
 Ott van az én ágyam vetve,
 Ott leszek én eltemetve.»

VILÁGSZÉP ERZSIKE.

Kiment a kisasszony arany székre ülni,
 Aranyszékre ülni, arany inget varrni.
 Feltette a lábát egy kis arany székre,
 S egy pár arany gyürű csördült az ölébe.
Anyám, anyám, anyám, mi annak a jele,
 Egy pár arany gyürü csördült az ölembe?
 «Lányom, édes lányom, az annak a jele,
 Örökös urfinak adtalak kezébe.»
Anyám, anyám, anyám, minek adott annak,
 Inkább adott volna egy pujkapásztornak!…
 Inasom, inasom, kezem táplálója,
 Eredj föl a hegyre, ama nagy toronyba!
Nézz széjjel, nézz széjjel a bécsi pusztába,
 Nem látsz-e valakit, nem látsz-e valakit!?
 «Kisasszony, kisasszony, nem látok én senkit,
 Nem látok én senkit, nem látok én semmit.»
Pujkáim, pujkáim, kezem nevelési,
 Földre boruljatok, engem sirassatok,
 Ruháim, ruháim, testem táplálói,
 Szegről lehulljatok, engem sirassatok!
Inasom, inasom, kezem táplálója,
 Eredj fel a hegyre, ama nagy toronyba;
 Nézz széjjel, nézz széjjel a bécsi pusztába’,
 Nem látsz-e valakit, nem látsz-e valakit?
«Kisasszony, kisasszony, látok már valakit,
 Tizenkét kocsival, negyven szolgáival.»
 Bárcsak Isten adná, mig ide jönnének,
 Mig ide jönnének, ki is teritnének!
– Jó napot, jó napot, ismeretlen anyám!
 Hol vagyon, hol vagyon Erzsébet szép mátkám?
 «Elment ő a kertbe virágot szaggatni,
 Bokrétát kötözni, urfiaknak adni.»
– Nincsen ott sehol se, ismeretlen anyám,
 Hol van hát, hol van hát Erzsébet szép mátkám?
 «Mit türöm, tagadom, már ki kell vallanom.
 A nagy ebédlőben ki is van teritve…»
Csináltatsz-e nekem valami koporsót?
 – Csináltatok, rózsám, márványkő koporsót,
 Behuzatod-e majd valami vászonnal?
 – Behuzatom, rózsám, fekete fátyollal!
Kivereted-e hát valami szögekkel?
 – Kiveretem, rózsám, aranynyal, ezüsttel!
 Kivitetsz-e vajjon valami czigánynyal?
 – Kivitetlek, rózsám, királyurfiakkal!
Meghuzatod-e majd a hármas harangot?
 – Meghuzatom, rózsám, mind a tizenhatot!
 Kikisérsz-e rózsám, hacsak a kapuig?
 – Kikisérlek, rózsám, a nyugodalomig!

AZ ÁSPIS KIGYÓ.

Lehajtám fejemet
 Csipke bokor alá,
 S kebelembe bujék
 Egy nagy áspis kigyó.
 Szivem szorongatja,
 Piros vérem szíjja,
 Gyenge derekamat
 Majd átalszakitja.
«Vedd ki, apám, vedd ki,
 Kebelembe bújót,
 Kebelembe bújót,
 A nagy áspis kigyót!
 Szivem szorongatja,
 Piros vérem szíjja,
 Gyenge derekamat
 Majd átalszakitja.»
«Inkább elleszek én
 Az egy fiam nélkül,
 Mint hogy már ellennék
 Az egy kezem nélkül
 Eridj az anyádhoz,
 Majd talán kiveszi.»
«Vedd ki, anyám, vedd ki,
 Kebelembe bújót,
 Kebelembe bújót,
 A nagy áspis kigyót!
Szivem szorongatja,
 Piros vérem szíjja,
 Gyenge derekamat
 Majd átalszakitja.»
«Inkább ellennék én
 Az egy fiam nélkül,
 Mint hogy már ellennék
 Az egy kezem nélkül.
 Eridj a bátyádhoz,
 Majd talán kiveszi.»
«Vedd ki, bátyám, vedd ki,
 Kebelembe bújót,
 Kebelembe bújót,
 A nagy áspis kigyót,
 Szivem szorongatja stb.»
«Inkább elleszek én
 Az egy öcsém nélkül,
 Mint hogy már ellennék
 Az egy kezem nélkül.
 Eridj az ángyodhoz,
 Majd talán kiveszi.»
«Vedd ki ángyom, vedd ki,
 Kebelembe bújót stb.»
 «Inkább elleszek én
 Kisebb uram nélkül,
 Mint hogy már ellennék
 Az egy kezem nélkül.
 Eridj az öcsédhez,
 Majd talán kiveszi.»
«Vedd ki, öcsém, vedd ki
 Kebelembe bújót stb. stb.»
«Inkább elleszek én
 Az egy bátyám nélkül,
 Mint hogy már ellennék
 Az egy kezem nélkül.
 Eridj a rózsádhoz,
 Majd talán kiveszi.»
«Vedd ki, rózsám, vedd ki
 Kebelembe bújót,
 Kebelembe bújót,
 A nagy áspis kigyót!
 Szivem szorongatja,
 Piros vérem szíjja,
 Gyenge derekamat
 Majd átalszakítja.»
«Inkább elleszek én
 Az egy kezem nélkül,
 Mintsem én ellennék
 A galambom nélkül.»

SZÉP ÖRZSÉBET.

«Lányom, édes lányom,
 Szép Örzsébet lányom,
 Talán nem is tudod,
 Hogy férjhez adtalak?»
«Anyám, édes anyám,
 Kedves szülő dajkám,
 Milyen az, milyen az,
 Kinek oda-adtál?»
«Lányom, édes lányom,
 Szép Örzsébet lányom,
 Olyan az, olyan az,
 Mint a fehér galamb!
Olyan az, olyan az,
 Mint a fehér hattyu,
 Annál is fehérebb,
 Mint az bárány gyapju!»
«Hol vagyon, hol vagyon,
 Én jegybeli mátkám?»
 – Ékes kamarában
 Csinosítja magát!
«Anyám, édes anyám,
 Kedves szülő dajkám,
 Nem olyan, nem olyan,
 Amilyennek mondtad!»
«Jó napot, jó napot,
 Én jegybeli mátkám!»
 – Hozta isten, hozta
 Kedves vőlegényem!
Azonnal felkapja
 Kengyelbe szorítja,
 Tüskékről tüskékre,
 Bokrokról bokrokra.
«Ne vigy már oly nagyon
 Kedves vőlegényem!
 Szép fehér harisnyám
 Térdig vérben úszik.»
Annál jobban hajtja,
 Kengyelbe szorítja,
 Tüskékről tüskékre,
 Bokrokról bokrokra.
«Ne vigy már oly nagyon,
 Kedves vőlegényem,
 Az én finom ruhám
 Derékig vérben már.»
Annál jobban hajtja,
 Kengyelbe szorítja,
 Tüskékről tüskékre,
 Bokrokról bokrokra.
«Ne vigy már oly nagyon
 Kedves vőlegényem,
 Szép piros pántlikám
 Nyakig vérben van már.»
Annál jobban hajtja,
 Kengyelbe szorítja,
 Tüskékről tüskékre,
 Bokrokról bokrokra.
«Ne vigy már oly nagyon
 Én jegybeli mátkám,
 Megjeged a vérem
 Mindjárt szörnyet halok!»
Annál jobban hajtja,
 Kengyelbe szorítja,
 Tüskékről tüskékre,
 Bokrokról bokrokra.
«Fiam, édes fiam,
 Kedves, édes fiam,
 Mi’ menyasszonyt hoztál
 Hogy nem szól én hozzám?
 Se kezit nem nyujtja,
 Se szavát nem adja.»
«Anyám, édes anyám,
 Kedves édes anyám,
 Nem menyasszonyt hoztam,
 De halottat hoztam!»
«Menyem, édes menyem,
 Szép Örzsébet menyem,
 Nem is ismertelek,
 Mégis szerettelek.
Sok szép vendégeim
 Gyászba öltöztetted,
 Fiamat, magamat
 Megkeserítetted!»

HALÁLTÁNCZ.

Tánczolnak, tánczolnak
 A sári legények
 A sári ivóba.
 Köztük van, köztük van
 Darvas Kis Kelemen.
 Nem eszik, nem iszik,
 Sem a tánczba nem áll.
Elmentek, elmentek
 A sári legények
 Sári birónéhoz,
 Sallai Katához.
 – Jó napot, jó napot,
 Jó sári biróné,
 Eljöttünk, eljöttünk
 Sári birónéhoz,
 Sallai Katához.
 – Anyám, édes anyám,
 Gazdag édes anyám,
 Hozza be hát nekem
 Azt a báli ruhám!
 Aranyfejű pártám,
 Kis kamuka szoknyám,
 Keskeny talpu csizmám!
Elmentek, elmentek
 A sári legények
 A sári ivóba.
 – Gyere hát tánczolni
 Sári biró lánya
 Sallai szép Kata!
 – Nem menek, nem menek
 Darvas Kis Kelemen,
 Piszkos a te ruhád,
 Szennyes leszek tőle.
 – Másodszor is mondom,
 Gyere hát tánczolni
 Sári biró lánya
 Sallai szép Kata!
 – Nem menek, nem menek,
 Darvas Kis Kelemen,
 Piszkos a te ruhád,
 Szennyes leszek tőle.
– Anyám, édes anyám,
 Hozza be hát nekem
 Azt a báli ruhám!
 A selyem kalapom,
 A bársony kabátom;
 A zsebit rakja meg
 Aranynyal, ezüsttel.
 Most harmadszor mondom,
 Gyere hát tánczolni
 Sári bíró lánya,
 Sallai szép Kata!
 Csufot tettél rajtam,
 Csufot teszek rajtad!
 Muzsikás, muzsikás,
 Tizenkét muzsikás,
 Ha este meghuzod,
 Reggel legyen vége,
 Ha reggel meghuzod,
 Este legyen vége!
– Eressz el, eressz el,
 Darvas Kis Kelemen!
 Aranyfejü pártám
 A fejembe dagadt.
 – Dehogy eresztelek!
 Hétszer kérettelek,
 Ha nekem nem adtak,
 Másnak se adjanak!
 Muzsikás, muzsikás,
 Tizenkét muzsikás,
 Ha reggel meghuzod,
 Este legyen vége,
 Ha este meghuzod
 Reggel legyen vége!
 – Eressz el, eressz el,
 Darvas Kis Kelemen!
 Kis kamuka szoknyám
 Derekamra dagadt.
 – Dehogy eresztelek!
 Hétszer kérettelek,
 Ha nekem nem adtak
 Másnak se adjanak.
 Muzsikás, muzsikás,
 Tizenkét muzsikás,
 Ha reggel meghuzod
 Este legyen vége,
 Ha este meghuzod
 Reggel legyen vége!
 – Eressz el, eressz el,
 Darvas Kis Kelemen,
 Vékony talpu csizmám
 Teli aludt vérrel!
 – Dehogy eresztelek!
 Hétszer kérettelek,
 Ha nekem nem adtak
 Másnak se adjanak.
 Muzsikás, muzsikás,
 Tizenkét muzsikás,
Ha reggel meghuzod
 Este legyen vége,
 Ha este meghuzod
 Reggel legyen vége!
 – Eressz el, eressz el,
 Darvas Kis Kelemen!
 Jaj, már oda vagyok,
 Mindjárt szörnyet halok.
 Fogjatok meg engem
 Jó lány pajtásnéim!
 Vigyetek el engem
 Sári birónéhoz,
 Az édes anyámhoz.
 Nyisd ki anyám, nyisd ki
 Leveles kapudat,
 Vesd meg nekem, vesd meg
 A fekvő ágyamat,
 Keresd is ki nékem
 A haló ruhámat!
– Anyám, édes anyám,
 Kinek harangoznak?
 – Fiam, édes fiam,
 Isten szegényének.
 – Anyám, édes anyám
 Ugyan kinek huzzák
 A hármas harangot?
 – Fiam, édes fiam,
 Darvas Kis Kelemen,
 Sári bíró lánynak,
 Sallai Katának!

FEHÉR ANNA.

Fehér László lovat lopott,
 A fekete halom alatt
 Nagyot pattant az ostora,
 A vármegye meghallotta,
A vármegye meghallotta,
 Fehér Lászlót megfogatta.
 Fehér Lászlót hogy megfogták,
 Szögedébe be is csukták,
 Szögedéből a tömlöczbe,
 A legnagyobb sötétségbe.
Meghallotta Fehér Anna,
 Fehér Anna szép viola,
 Mindjárt mondja a kocsisnak:
 «Fogd be, kocsis a lovamat,
 Tegyél mellém tál aranyat,
 Tál aranyat, tál ezüstöt,
 Hadd váltsam ki a bátyámat.
 Vigy el engem Szögedébe,
 Szögedéból a tömlöczbe;
 A legnagyobb sötétségbe!»
 Mindjárt megyen az ajtóra,
 Tömlöcz ajtó rostélyára:
 «Bátyám, bátyám, Fehér László,
 Aluszol-e, vagy meghaltál?»
 «Hugom, hugom, Fehér Anna,
 Fehér Anna, szép viola,
 Nem aluszom, nem nyugoszom,
 Csak te rólad gondolkodom.»
«Bátyám, bátyám, Fehér László,
 Kicsoda most itt a bíró?»
 «Hugom, hugom, Fehér Anna,
Fehér Anna szép viola,
 Horvát Miklós itt a bíró.»
Mindjárt megyen Fehér Anna,
 Fehér Anna, szép viola,
 Mindjárt megyen az ajtóra
 Horvát Miklós ajtójára.
 «Miklós, Miklós, Horvát Miklós,
 Eresztesd ki a bátyámat.
 Adok néked tál aranyat,
 Tál aranyat, tál ezüstöt
 Eresztesd ki a bátyámat!»
 «Anna, Anna, Fehér Anna,
 Fehér Anna, szép viola,
 Nem kell nekem tál aranyod,
 Tál aranyod, tál ezüstöd;
 Hálj énvelem az éjszaka,
 Kieresztem a bátyádat!»
Mindjárt megyen az ajtóra,
 Tömlöczajtó rostélyára:
 «Bátyám, bátyám, Fehér László,
 Aszondotta itt a bíró:
 Háljak vele az éjszaka,
 Kieresztet, kedves bátyám!»
«Hugom, hugom, Fehér Anna,
 Fehér Anna, szép viola,
 Ne hálj véle, a hunczfuttal,
 Az akasztani-valóval!
 Szüzességedet elveszi,
 Nekem penig fejem veszi.»
Erre nem szól Fehér Anna,
 Csak elmegy a folyosóra,
 Folyosóról palotába,
 Lefekszik a nyoszolyába.
 Hát egyszer, úgy éjféltájba,
Csörgést hall az udvarába.
 «Miklós, Miklós, Horvát Miklós,
 Mi csörög az udvarodba?»
 «Alugy, alugy, Fehér Anna,
 Fehér Anna, szép viola,
 Lovam viszik az ivóra,
 Zablya csörög a szájába.»
«Miklós, Miklós, Horvát Miklós,
 Nem birok én itt aludni
 A nagy puska-csattogástól,
 A nagy ágyu-csattogástól.»
 «Alugy, alugy, Fehér Anna,
 Lovat lopnak az halomnál.»
Alig várja Fehér Anna,
 Fehér Anna, szép viola,
 Alig várja, hogy virradjon,
 Hogy a hajnal meghasadjon.
 Mindjárt megyen az ajtóra,
 Tömlöcz ajtó rostélyára:
 «Fehér László, édes bátyám,
 Megvagy-e még, vagy meghaltál?»
 Meglátta őt egy katona:
 «Anna, Anna, Fehér Anna,
 Fehér Anna, szép viola,
 Ne itt keresd a bátyádat:
 Zöld erdőbe, zöld mezőbe,
 Akasztófa tetejébe.»
Mindjárt megyen Fehér Anna,
 Fehér Anna, szép viola,
 Mindjárt megyen az ajtóra,
 Horvát Miklós ajtójára.
 «Miklós, Miklós, Horvát Miklós,
 Átkozott légy, Horvát Miklós!
 Gyöngykoszorúm letöretetted,
 Szűzességem elvesztetted.
A kenyered kővé váljon,
 Mosdó vized vérré váljon,
 Törülköződ lángot hányjon,
 Páros késed néked álljon!»
«Anna Anna, Fehér Anna,
 Fehér Anna, szép viola,
 Ne évelődj olyan nagyon,
 Ne átkozódj olyan nagyon!
 Szedek neked zöld istenfát,
 Kötök neked szűz koszorút!»
 «Szedhetsz is mán, köthesz is mán,
 Éjjel-nappal kötheted mán –
 Nem leszek én többet leány!»

BOGÁR IMRE.

Zavaros a Tisza,
 Nem akar higgadni –
 Az a hires Bogár Imre
 Által akar menni.
Által akar menni,
 Lovat akar lopni,
 Kecskeméti zöld vásáron
 Pénzt akar csinálni.
Pénzt akar csinálni,
 Bölcsőt akar venni,
 Azt a hires Duli Marcsát
 El akarja venni.
«Korcsmárosné, hallja,
 Van-e vacsorája?»
 «Van vacsorám, paprikás hus
 Vendégek számára!»
«Korcsmárosné hallja
 Van-e barna lánya?»
 «Barna lányom, vetett ágyom
 Vendégek számára.»
«Korcsmárosné, hallja,
 Száz itcze bort adna,
 Megkinálom a vármegyét,
 Hogy ne lennék rabja.»
Hunczut a vármegye,
 Nem iszik belőle,
 Mert a szegény Bogár Imre
 Most van a kezébe.
«Lánczot a zsiványnak
 Kezére, lábára!»
 Duli Marcsa a babáját
 Már hiába várja.
«Nézz ki, rózsám, nézz ki
 Ablakod firhangján,
 Most viszik a Bogár Imrét
 Sárga paripáján.
Ezüst a kantárja,
 Arany a zablája,
 Az a hires Bogár Imre
 Annak a gazdája!»
Harangoznak délre,
 Pont tizenkettőre,
 Hóhér mondja már Bogárnak:
 Lépjék fel a székre!
Fellépett a székre
 Felnézett az égre:
 «Jaj istenem, sok rablásim
 Most jutnak eszembe!»
«Csináltatsz-e, rózsám,
 Valamely koporsót?»
 – Csináltatok kedves rózsám
 Diófa koporsót.
«Kivereted-e majd
 Valamely szegekkel?»
 – Kiveretem, kedves rózsám,
 Aranynyal, ezüsttel.
«Kikisérsz-e rózsám,
 A falu végéig?»
 – Kikisérlek, kedves rózsám,
 A sirod széléig.
«Eltemetsz-e aztán
 Valamely hegyekre?»
 – Eltemetlek, kedves rózsám,
 Virágos kertembe.
Kiapadt a Tisza
 Csak a sara maradt,
 Meghalt szegény Bogár Imre,
 Csak a hire maradt.

A FŐCZINKOS.

Amott kerekedik
 Egy fekete felhő,
 Abba tollászkodik
 Egy fekete holló.
Szállj le, holló, szállj le
 Tömlöcz ablakára,
 Tömlöcz ablakáról
 Tömlöcz ajtajára.
Hadd izenek tőled
 Apámnak, anyámnak,
 Apámnak, anyámnak,
 Jegybeli mátkámnak.
Ha kérdik: hogy vagyok
 Mondjad, hogy rab vagyok,
 Szegedi fogházba
 Térdig vasban vagyok.
Térdig vasban vagyok,
 Könyékig bilincsbe,
 Kiapadt a szemem
 A nagy sötétségbe.
Az én fejem alja
 Egy tégla-kövecske,
 Takaródzó dunnám
 Az tömlöcz teteje.
Az én derekaljam
 Az tömlöcz feneke,
 Az én égő gyertyám
 Kigyók, békák szeme.
A szegedi fogház
 Kőbűl van kirakva,
 Az én édes anyám
 Sirva jár alatta.
Ne sirj, édes anyám,
 Igy kell ennek lenni,
 A sok gonoszságért
 Igy kell megszenvedni!
Édes apám, anyám
 Sokat kért a jóra,
 De én nem hajlottam
 A szülei szóra.
Ráhajlanék, de már
 Késő hull a könnyem,
 Tizenkét rablónak
 Főczinkossa lettem.
Tizenkét rablónak
 Főczinkossa lettem,
 Szegedi fogházba
 Ezt köll megszenvednem.
Szegedi törvénybe
 Huszonnégyen vannak.
 Mind a huszonnégyen
 Rólam tanácskoznak.
A huszonötödik
 Levelemet irja –
 Az a hires dáma
 A nevem diktálja.
No, te hires dáma,
 Ne diktáld a nevem,
 Az istenre kérlek,
 Hadd meg az életem!
Adta volna isten:
 Ne láttalak volna,
 Hiredet, nevedet
 Ne hallottam volna!
Hiredet, nevedet
 Ne hallottam volna,
 Talán egypár évvel
 Tovább éltem volna!
Leterítik nekem
 A fekete könyvet,
 Abból olvassák ki
 Az én sentencziám.
Egyik azt kiáltja:
 «Föl kell akasztani!»
 Másik azt kiáltja:
 «Fejét el kell venni!»
Uraim, uraim,
 Felséges uraim,
 Segítsetek rajtam,
 Ha istent ismertek!
Uraim, uraim,
 Felséges uraim!
 Kár volna még nekem
 Akasztófán csüggni!
A göndör hajamat
 Varjuknak kivájni,
 Fekete szememet
 Hollóknak kiszedni.
Szép piros orczámat
 Napnak hervasztani,
 Szép pamuk gatyámat
 Szélnek lobogtatni!
Szép szattyán csizmámat
 Szélnek összeverni,
 Sárga sarkantyúmat
 Szélnek megpengetni!

PÉNTEKI ÁLOM.

Pénteken jó reggel
 Olyan álmot láttam:
 Vasárnap jó reggel
 Fejemen történék.
Felmenék kertembe,
 Lenézék kertemből.
 Szebbik rózsafának
 Lehajlik az ága;
 Napkelettől fogva
 Napnyugatig hajlott.
 Akkor az én szivem
 Gyászba felöltözött.
 Odagyő édesem.
 Azt kérdi éntőlem:
 «Mért sírsz én édesem?»
 «Nem sírok édesem.
 Csak fáj az én szivem,
 Azt sem tudom kiért,
 Azt sem tudom miért.»
 «Talán énérettem?»
 «Találod édesem!» –
 «Mikor lesétálok,
 A szerelem utczán,
 Ajtód előtt lássam
 Gyászos koporsódat.
 Abba benne lássam
 Szép fehér testedet.
 Az papot s a mestert
 Az fejednél lássam;
 Sok szép atyádfiát
 Körülötted lássam.
 Mi nem azért kértem
 Szivem halálodat,
 Hogy meguntam vóna
 Veled lakásomat.
 Ha velem nem tőtted
 Semmi jó kedvedet,
 Mással se tőthessed.
 Semmi örömedet.»

A MEGCSALT FÉRJ.

A minap, hogy haza mentem, ott vala látom,
 Egy nehány ló megnyergelve, egy, kettő, három.
 Kérdém: édes feleségem! – Mi baj, angyalom? –
 Mit keresnek itt e lovak? meg nem foghatom.
 – No, lássa az ember az oktondit! ki lát itt lovakat?
 Fejős tehenek azok, anyám küldte azokat. –
 – Fejős tehenek! felkantározva!
 Oh ég, oh ég, oh én szegény,
 Megcsalatott férj vagyok én,
 Mint más sokak is még!
A mint a tornáczba lépek, kiterítve látom,
 Egy nehány fehér köpenyeg, egy, kettő, három.
 – Kedves feleségem! mondék. – Mi baj angyalom? –
 Mit keres e sok köpönyeg, meg nem foghatom.
 – No lássa az ember az oktondit! hol itt a köpönyeg?
 Ágyteritők, szárítani raktam ki azokat!
 – Ágyterítők! Veres gallérral!
 Oh ég, oh ég, oh én szegény,
 Megcsalatott férj vagyok én,
 Mint más sokak is még!
Amint a házba betekinték, ott vala látom
 Egy nehéz sarkantyús csizma, egy, kettő, három.
 Kérdém: édes feleségem! – Mi baj angyalom? –
 Mit keresnek itt e csizmák? meg nem foghatom.
 – No lássa az ember az oktondit! ki lát itt csizmákat?
 Tejes fazekak azok, az anyám küldte azokat!
 – Tejes fazekak! felsarkantyúzva!
 Oh ég, oh ég, oh én szegény,
 Megcsalatott férj vagyok én,
 Mint más sokak is még!
Amint a fogasra tekinték, ott vala látom
 Egy nehány kard felakasztva, egy, kettő, három.
 – Kedves feleségem! mondék. – Mi baj angyalom? –
 Mit keresnek itt e kardok? meg nem foghatom.
 – No lássa az ember az oktondit! ki lát itt kardokat?
 Pecsenyesütők azok, az anyám küldte azokat.
 – Pecsenyesütők! Portupéval!
 Oh ég, oh ég, oh én szegény,
 Megcsalatott férj vagyok én,
 Mint más sokak is még!
Amint az ágyba tekinték, ott vala látom
 Egy nehány huszár katona, egy, kettő, három.
 Kérdém: édes feleségem? – Mi baj angyalom? –
 Mit keresnek e katonák, meg nem foghatom.
 – No lássa az ember az oktondit! ki lát itt katonát?
 Szolgáló lányok azok, az anyám küldte azokat.
 – Szolgáló lányok! pödrött bajuszszal!
 Oh ég, oh ég, oh én szegény,
 Megcsalatott férj vagyok én,
 Mint más sokak is még!
Mindezeket látva, elékapám baltám,
 Fejem felett megforgatva, egy, kettő, három.
 Kérdé az én feleségem: Mi baj angyalom?
 Mit tesznek e forgatások, meg nem foghatom?
 – No lássa az ember az oktondit! ki lát itt forgatást?
 Czirogatások ezek, a szerelem szűli ezeket.
 – Czirogatások! Balta-éllel?
 Oh ég, oh ég, oh én szegény,
 Rászedett asszony vagyok én,
 Mint más sokak is még.