228.

Szentgerlicze: szekercze,
 Harasztkerék a nyele.
 Azon alól Madaras,
 Ott a leány hat garas.
 Azon alul nem adják,
 Inkább magnak meghagyják.

229.

Szép a csillag, homályos a holdvilág,
 Jó annak, ki becsületjére vigyáz.
 Én a tavaly nem vigyáztam reája,
 Beleestem a nagy világ szájába.

230.

Szép a huszár, ha felül a lovára,
 Ha letekint a bal kesej lábára,
 Kesej lába, csillagos a homlokja,
 A babája a kapuba siratja.

231.

Szép állat az őz a gyors futásban,
 De még szebb a lány a magyar tánczban;
 Ha magához kapja párja,
 Mint a szellő csak ugy járja.

232.

Szép a szép ló, ha szépen felnyergelik,
 Szép a rózsám, ha szépen felöltözik.
 Ha végigmegy az udvaron előttem,
 A lélek is csakúgy röpköd belőlem!

233.

Szép a virágos fa
 Május hónapjába,
 Ezerszer szebb a lány
 Jegyesi korába!

234.

Szép az alma az ágtetőn,
 De százszor szebb a szeretőm,
 Fehér orczája, mint a hó,
 Holdvilágnál csókolni jó.

235.

Szépen szól a hegedű,
 Mert az üres belülrűl;
 Szép a leány kivülrűl,
 Ezermester belülrűl.

236.

Szeretem a madárkát,
 De még inkább a lánykát.
 Mert a madár elrepül,
 A kis leány mellém ül.

237.

Szeretőmnek szerettelek,
 De férjeműl nem szeretlek,
 De férjeműl nem szeretlek,
 Mert nagyon megösmertelek.

238.

Szomoru a kis furulyám nótája,
 Enyém volt a falu legszebb leánya;
 Addig-addig ölelgettem,
 Csókolgattam, szerettem,
 Amig egyszer a másé lett –
 No, de sebaj! én is másat kerestem!

239.

Szomorúan fujdogál az őszi szél,
 Árvább vagyok, mint a hulló falevél;
 Megsiratja, megsiratja
 Őszi szél a levelet,
 Senki az én hervadozó szivemet.

240.

Szomoru fűz hullatja levelét,
 Barna kis lány siratja kedvesét;
 Olyan árva, mint a madár az ágon,
 Kedvesének meg nem bocsát
 Sem ezen, sem a másvilágon.

241.

Tán azt hiszed, mákvirág,
 Belőled áll a világ?
 Van náladnál szebb virág
 Abból sem áll a világ!

242.

Tedd le, rózsám, a szürödet,
 Hadd ugorjam veled egyet.
 – Nem teszem le a szürömet,
 Ugyis ugrom veled egyet!

243.

Térden állva mennék,
 Galambom, Rómába,
 Csak veled lehetnék
 Egy fertály órára!

244.

Tiltnak rózsám, tiltnak tőled,
 Titkon se beszéljek véled.
 Mentől jobban tiltnak tőled,
 Annál jobban szólok véled!

245.

Tiszán innen, Tiszán túl,
 Nem félek én a lánytúl,
 Belenézek szemébe:
 Belelátok szivébe!

246.

Tisza szélén egy nagy nyárfa tövibe
 Barna leány űl a legény ölibe.
 Legény nézi folyó vize nagy habját,
 Leány nézi a ragyogós csillagját.

247.

Tiszta buza virágjában elfagyott,
 Szeretőm, a falu gyöngye, elhagyott;
 Soh’se hiszem, hogy a buza elfagyjon,
 Szeretőm, a falu gyöngye, elhagyjon!

248.

Tiszta lisztből sütik a lágy kenyeret,
 Hej, csak az fáj, hogy a babám nem szeret!
 Ha nem szeret, válaszszon mást magának,
 Nem tudok én könyörögni a lánynak.

249.

Tudtam én azt, tudom is,
 Hogy a leány mind hamis.
 Ej, mikor imádkozik is,
 Legényt kiván akkor is.

250.

Túl a Dunán, nem messze,
 Tarka szoknyás menyecske.
 Ugy szerette az urát,
 Hogy kirugta két fogát.

251.

Túl a vizen Nemestőke,
 Szebb a barna, mint a szőke,
 A barnától vámot kérnek,
 A szőkére rá se néznek.

252.

Tulsó soron megy egy legény
 Még a lépése is kevély;
 Olyan csárdás a kalapja,
 Még a nap is megáll rajta!

253.

Úgy mulatok, úgy vigadok,
 Mutatom, hogy boldog vagyok.
 Mintha nem fájna semmisem,
 Pedig akkor sír a lelkem.

254.

Uj-Aradon ég a világ egy házba,
 Barna kis lány hajladozik magába.
 Barna kis lány, ne hajladozz, gyere ki,
 Régen vár már a szeretőd ide ki!

255.

Ujvároson van egy rongyos csárda,
 Ottann iszik egy legény bujába.
 Igyál pajtás, igyál utoljára,
 Holnap visznek nagy Itáliába!

256.

Valamennyi fehér szőlő mind bajor,
 Valamennyi barna legény mind lator.
 Veszett volna abba kevély anyjába!
 De sok kis lányt megcsalt gyönge korába.

257.

Van komának ifju neje,
 De megromlott agyveleje,
 Sokat füstöl a pipája,
 De többet a koponyája.

258.

Van mán kis szék, csak lába kék,
 Van már gyerek, csak apja kék,
 Mama is van, koma is van,
 Apja egy sincs, pedig sok van.

259.

Van nekem egy imádságos kis könyvem,
 Ha benézek, mint a zápor, hull könnyem;
 Kis könyvembe csak az vagyon beírva:
 Érted megyek kedves rózsám, a sírba.

260.

Vásárhelyi kerek puszta,
 De sok híres betyár lakta!
 Én is laktam kis ideig:
 Harminczhárom esztendeig!

261.

Vége Vig Andrásnak,
 Most neki sirt ásnak,
 Ma ásnak Andrásnak,
 Holnap ásnak másnak.

262.

Végigmegyek a temetőn,
 Eszembe jut a szeretőm,
 De mihaszna jut eszembe,
 Mikor már el van temetve!

263.

Végy el engem, kincsem,
 Kész a kilencz ingem, –
 Ujja hías, válla likas,
 Egy csepp alja sincsen!

264.

Vén banya, száraz tuskó,
 Vesd a kemenczébe, –
 Szép menyecske, piros alma,
 Fordulj az ölembe!

265.

Virágos kert közepibe
 Énekel a fülemile.
 Fülemile mind azt fujja:
 Valamennyi legény csalfa.

266.

Vizet iszom, mikor kedvem tartja,
 Azt is csak úgy, ha édesem adja,
 Azt is csak úgy, ha szájából adja,
 Mint a galamb, ha társát itatja.

267.

Volt szeretőm, volt szeretőm tizenhárom,
 Tíz elhagyott, tiz elhagyott maradt három.
 Kettő megcsalt, maradt csak egy:
 Azt az egyet, azt az egyet én csalom meg!

268.

Vörös korsó, égett bor,
 Kályhába bujt a rektor.
 – Jöjjön ki, rektor uram,
 Nincs már itthon az uram!

269.

Zavaros a Duna, nincs tisztogatója,
 Szomoru a szívem, nincs vigasztalója;
 Zavaros Dunának lesz tisztogatója,
 Szomorú szivemnek lesz vigasztalója.

270.

Zavaros a Nyárád vize,
 Szőke kis lány fürdik benne,
 Én is megfürdöttem benne,
 Reám ragadt a szerelme.

271.

Zöld leveles diófa,
 Rám borul az árnyéka.
 Hej, haj, ha lehull a levele,
 Koporsó lesz belőle.

272.

Zöld vetés közt keskeny az ut, –
 Én csak akkor kapok, ha jut,
 Akkor kapok csókot lánytól,
 Ha más elveri magától!

VIII. ISMERT SZERZŐKTŐL.

1.

Adsza rózsám a kezedet,
 Hadd fordulok veled egyet!
 Egyet, kettőt, hármat,
 Aztán adlak másnak,
 Aztán adlak másnak,
 Csak azután másnak!
Ide adtad a kezedet,
 Add ide hát a szivedet!
 A szivedet, édes, –
 El sem is eresztlek,
 El sem is eresztlek,
 Soha, soha, édes!

Székely József.

2.

A faluban utczahosszat
 Muzsikáltatom magamat;
 Tele palaczk a kezembe’,
 Tánczolok, mint veszett fene.
Huzd rá czigány, siralmasan,
 Hogy magamat kisirhassam,
 De majd ott az ablak alatt
 Huzzatok valami vigat.
Ott lakik az én csillagom,
 Az én bujdosó csillagom,
 A ki tőlem elbujdosott,
 S világát mással éli most.
Hejh czigányok, itt az ablak:
 Most a legeslegvigabbat!
 Ne lássa az a csalfa lány,
 Hogy busulok csalfaságán.

Petőfi.


3.

A Marosra ne járj velem,
 Mert az merő veszedelem,
 – Eszemadta, barna fattya! –
 Meredek a partja,
 Csak a moha tartja,
 Ravasz az, mint a szerelem.
Ne vigy engem az erdőre,
 Se tarlóra, se mezőre,
 – Eszemadta, barna fattya! –
 Tövises a lábnyom,
 Megszurom a lábom,
 Hogy’ megyek majd esketőre?
Ne vigy engem a tanyára,
 Ki vigyáz ott a kutyára,
 – Eszemadta, barna fattya! –
 Hamis a kutyátok,
 Soh’se tagadjátok,
 Foga van a rokolyára.
Ne vigy engem a templomba
 Ha legény vagy egyre, nyomba,
 – Eszemadta, barna fattya! –
 Minek ez a párta?
 Idejét lejárta,
 Mit fityeg hát itt potomba?
Állj velem a pap elébe,
 Hű szivet viszek cserébe
 – Eszemadta, barna fattya! –
 Kezed a kezembe,
 Magad az ölembe;
 Verd a vasat hevenyébe!

Sárosy Gyula.


4.

Arokháton három bokor,
 Rózsa, csipke, kökénybokor,
 El-elnézem mind a hármat,
 Bennök látom szép babámat.
Rózsa a babám orczája,
 Csipkebogyó piros szája,
 És a szeme hamvas kökény,
 Mind a hármat szeretem én.

Czuczor Gergely.

5.

Árvalányhaj a süvegem bokrétája,
 Árva leány a szerelmem violája;
 Azt magamnak kinn a pusztán szakasztottam,
 Ezt magamnak a faluban választottam.
Gyönyörü kis szőke leány a kedvesem,
 De hogy jó lesz, abban sem kételkedhetem,
 A kék virág tiszta buza között terem,
 Mátkámnak is kék virág van a szemiben.

Petőfi.

6.

A szerelem, a szerelem,
 A szerelem sötét verem;
 Bele estem, benne vagyok,
 Nem láthatok, nem hallhatok.
Őrizem az apám nyáját,
 De nem hallom a kolompját;
 Rá-rámegy a zöld vetésre,
 Én csak későn veszem észre.
Tele rakta édes anyám
 Eleséggel a tarisznyám:
 Elvesztettem szerencsésen,
 Lesz módom a böjtölésben.
Édes apám, édes anyám,
 Ne bizzatok most semmit rám;
 Nézzétek el, ha hibázok,
 Tudom is én mit csinálok!

Petőfi.

7.

A virágnak megtiltani nem lehet,
 Hogy ne nyiljék, ha jön a szép kikelet.
 Kikelet a lány, virág a szerelem,
 Kikeletre viritani kénytelen.
Kedves babám megláttalak, szeretlek!
 Szeretője lettem én szép lelkednek; –
 Szép lelkednek, mely mosolyog szeliden
 Szemeidnek büvös bájos tükrében.
Titkos kérdés keletkezik szivemben:
 Mást szeretsz-e gyöngyvirágom vagy engem?
 Egymást üzi bennem e két gondolat,
 Mint őszszel a felhő a napsugarat.
Jaj ha tudnám, hogy másnak vár csókjára
 Tündér arczod tejben uszó rózsája:
 Bujdosója lennék a nagy világnak,
 Vagy od’adnám magamat a halálnak.
Ragyogj reám boldogságom csillaga!
 Hogy ne legyen életem bús éjszaka;
 Szeress engem, szivem gyöngye, ha lehet,
 Hogy az isten áldja meg a lelkedet.

Petőfi.

8.

Az alföldön halászlegény vagyok én,
 Tisza partján kis kunyhóba lakom én,
 Jőjj be hozzám, szelid lányka, pihenni,
 Öreg anyám majd gondodat viseli.
Sötét felhők tornyosulnak az égen,
 Hull a zápor az alföldi térségen;
 Barna kis lány, selyem kendőd megázik,
 Gyönge vállad, hószin nyakad megfázik.
Szétoszlanak már a sürü fellegek,
 Isten hozzád, kedves legény, én megyek.
 Élj boldogul, a jó isten áldjon meg,
 Olykor-olykor rólam is emlékezz meg.

Bernáth Gáspár.

9.

Azt gondoltam, virág van,
 Virág van az ablakban,
 Pedig hát egy leány ül,
 Leány ül az ablakban.
 Virág volna, kalapomhoz szeretném,
 De ha leány, a szivemre ölelném.
Szőke kis lány mit forgat,
 Mit forgat az eszébe?
 Fehérvári tükröt tart,
 Tükröt tart a kezébe.
 Szőke kis lány, sose nézz a tükörbe,
 Inkább nézzél szerelmes két szemembe!

Gárdonyi Géza.

10.

Azt se tudom, mit csinálok,
 Ugy meguntam a világot;
 A világon senkim sincsen énnekem,
 Dehogy ér egy fakovát az életem.
Be-beülök a kocsmába,
 Lekönyöklök asztalára.
 Iszom, iszom, mig pityókos nem vagyok,
 Pityókosan aztán haza ballagok.
Szomoru a házam tája,
 Nincsen, a ki jöttöm várja,
 Nem vár reám se vetett ágy, se asszony,
 Keservemben mint a bunda ugy alszom.

Szabó Endre.

11.

Balatonon jár a hajó,
 A lány menyecskének való.
 Szerelem az evezője,
 Fejkötő a kikötője.
Szomjas a part, ha nincs árja,
 Mit ér a szív, ha nincs párja?
 Hejje, hujja lakodalom,
 Magam is megházasodom!

Szelestey László.

12.

Békót tettem kesely lovam lábára,
 Mért nem hallgat a gazdája szavára;
 Békóba tett engem is a szerelem,
 Az alföldön a legszebb lányt szeretem.
Volt egy csikóm, ha magam rá vetettem:
 Száz mértföldre maradt a szél megettem;
 Debreczeni szabadságon eladtam,
 Áldomáskor csakhogy meg nem sirattam.
De nem bánom, a rózsámnál az ára,
 Neki adtam kendőre, pántlikára;
 Ne zsugorgasd azt a bankót, jó lélek!
 Ad az isten még többet is, ha élek!

Tompa Mihály.

13.

Boldog éjjel együtt vagyok rózsámmal,
 A kis kertben mulatozunk egymással;
 Csendesség van, csak az ebek csaholnak,
 Fenn az égen
 Tündérszépen
 Ragyog a hold, a csillag.
Nem jó csillag lett volna én belőlem:
 Tudja Isten, nem maradnék az égen;
 Nem kellene énnekem a mennyország,
 Lejárnék én
 Minden estén,
 Kedves rózsám, tehozzád!

Petőfi.

14.

Búza köze száll a dalos pacsirta,
 Hogy ha magát már odafenn kisirta,
 S búzavirág, búzakalász árnyába’
 Reáakad megsiratott párjára.
Én is szállok… a lelkem száll dalolva;
 De leszállni nem szállhatok sehova,
 Nem fogad be, hova szállnom kellene:
 Búzavirág-szemü kis lány kebele!

Tóth Kálmán.

15.

Csillagos az ég, szép csillagos,
 Rózsafa levele harmatos:
 Könnyemtől harmatos levele,
 Éretted, éretted hulla le!
Csillagos az ég, szép csillagos,
 A szellő fuvalma bánatos:
 A szellő fuvalma sohajom,
 Éretted, éretted, angyalom!

Gyulai Pál.

16.

Czifra beszéd, hegedűszó
 Csak fülnek, nem szájnak való;
 De ha szőllő gerezd levit
 Iszom, vidám kedvre hevit.
 Hejhaj, igyunk rája,
 Úgyis elnyel a sir szája:
 Ott lesz zajos éltünk
 Csöndes hazája!
Tót iszik most Szakolczában,
 Nem így volt ez hajdanában;
 Hanem mondák: tölts ide is,
 Fürödjék meg a bajszom is.
 Hejhaj, igyunk rája! stb.
Hiszed, hogy van jóbarátod?
 Az ember csak álnok, látod;
 Szemben veled mézes-mázos,
 Pedig bűnös mint a vámos.
 Hejhaj, igyunk rája! stb.
Ez a bortól undoroszik,
 Az, mint szapusajtár, iszik;
 Az nem okos, ez nem józan,
 Itt is, ott is nagy hiba van.
 Hejhaj, igyunk rája! stb.
Töltsd ide még, áldjon az ég,
 Legyen kedved vidám mindég;
 Ne hallgassunk szíre-szóra.
 Száz esztendő csak egy óra.
 Hejhaj, igyunk rája! stb.
Tartson Isten téged, minket,
 Tartsa meg szép vendéginket;
 Tartsa meg a magyarokat,
 De nem ám a czudarokat!
 Hejhaj, igyunk rája,
 Úgyis elnyel a sir szája;
 Ott lesz zajos éltünk
 Csöndes hazája!

Pázmándi Horvát Endre.

17.

Debreczenbe diszlik egy szép rózsafa,
 Illatozó piros rózsa van rajta;
 Mit ér nekem a fa piros rózsája,
 Ha semmikép nem férhetek hozzája.
Messziről a postalegény sípja szól,
 Tán aranyos levelet hoz rózsámtól?
 Mit ér nekem, mit én rózsám levele,
 Ha maga is az angyal nem jön vele!

Losonczy László.

18.

Elesett a Rigó lovam patkója,
 Jeges az út, majd kicsúszik alóla;
 Fölveretem orosházi kovácsnál, –
 Ej no! hiszen több is veszett Mohácsnál!
Volt nekem egy rigó-szörü paripám,
 Eladatta a szegedi kapitány;
 Ott sem voltam az áldomás-ivásnál, –
 Ej no! hiszen több is veszett Mohácsnál!
Volt nekem egy fehér házam, leégett,
 A telekem, azt se tudom, kié lett,
 Be van irva vásárhelyi tanácsnál, –
 Ej no! hiszen több is veszett Mohácsnál!
Volt szeretőm, esztendeig sirattam,
 Ez nekem a mindennapi halottam,
 Most is megvan az a gonosz, de másnál –
 Ej no! hiszen több is veszett Mohácsnál!

Arany János.

19.

Eltörött a hegedüm,
 Nem akar szólani,
 Rózsi, Rózsi, mi bajod?
 Mért nem akarsz szólni?
 A hegedüt majd megreperálom,
 Szólalj meg hát rubintos virágom!
Hozok mosdó vizet is
 Gyöngypatak vizéből,
 Pirositót pediglen
 Rózsa leveléből;
 Te leszel a legszebb e világon –
 Szólalj meg hát rubintos virágom!

Dankó Pista.


20.

Emeld reám, kedves rózsám, ha szeretsz,
 Gyönyörü szép nefelejcs-kék szemedet!
 Szép nefelejcs, patak partján viruló…
 Hej, patak az én lelkem is, zokogó.
A te szived, a te szived tenger-ár,
 Fenekéig száll lelkem, e gyöngybuvár;
 Keres, keres igazgyöngyöt mélyiben:
 Ottan ragyog a legtisztább szerelem.

Thaly Kálmán.

21.

Estve jött a parancsolat
 Violaszin pecsét alatt;
 Egy szép tavaszi éjtszakán
 Zörgettek Jancsim ablakán.
Épen akkor vált el tőlem,
 Vigan álmodott felőlem,
 Kedvére pihent ágyában,
 Engem ölelvén álmában.
Mikor bus trombitaszóra
 Ülni kellett mindjárt lóra,
 Elindulván a törökre;
 Jaj, talán elvált örökre!
Sirva mentem kvártéllyáig,
 S onnan a kertek aljáig.
 Indult nyelvem bus nótára
 Árva gerlicze módjára.
Csákóját könnyel öntöztem,
 Gyászpántlikám rákötöztem;
 Tiz rózsát hinték lovára,
 Száz annyi csókot magára.
A lelkem is sirt belőlem,
 Mikor bucsut veve tőlem.
 «Isten hozzád!» többet nem szólt,
 Nyakamba borult s megcsókolt.

Csokonai.

22.

Ez a világ a milyen nagy,
 Te, galambom, oly kicsiny vagy;
 De ha téged birhatnálak,
 A világért nem adnálak!
Te vagy a nap, én az éjjel,
 Teljes teli sötétséggel:
 Ha szivünk összeolvadna,
 Ránk be szép hajnal hasadna!
Ne nézz reám, süsd le szemed –
 Elégeti a lelkemet!
 De hisz ugy sem szeretsz engem,
 Égjen el hát árva lelkem!

Petőfi.

23.

Ez az én szeretőm,
 Ez a piczi barna,
 Olyan az orczája
 Mint a piros alma,
 Piczi piros alma
 Terem minden sorba,
 De barna kis leány
 Nem minden bokorba.
Ez az én szeretőm,
 Ez a piczi szőke,
 A Bakonyba termett
 Piczi piros körte.
 Piczi piros körte
 Terem minden kertben,
 De szőke kis leány
 Nem minden berekben.

Szelestey László.

24.

Fürdik a holdvilág az ég tengerében,
 Méláz a haramja erdő közelében;
 Sürü a füvön az éj harmatozása,
 De sürübb két szeme könyének hullása.
Baltája nyelére támaszkodva mondja:
 Mért vetettem fejem tilalmas dolgokra?
 Édes anyám, mindig javamat akartad,
 Édes anyám, mért nem fogadtam szavadat?
Elhagytam házadat, földönfutó lettem,
 Rablók, fosztogatók közé keveredtem.
 Most is köztük élek magam szégyenére,
 Ártatlan utasok nagy veszedelmére.
Elmennék én haza, itt hagynám ezeket,
 Örömest itt hagynám, de most már nem lehet.
 Édes anyám meghalt, – kis házunk azóta
 Régen összeroskadt, s áll az akasztófa!

Petőfi.

25.

Fütyöl a szél, az idő már őszre jár,
 Szebb hazába megy vigadni a madár;
 Én is mennék, de mi haszna, ha velem
 Akárhová eljön a bú, szerelem.
Széthullott az árvalányhaj, elveszett…
 Bánatfelhők boritják be az eget:
 Nagy sirásuk meglátszik az ugaron;
 Én is szétdúlt nyugodalmam siratom.
Azt kérdezi az a kedves kis leány:
 Mért fáj szivem, mért vagyok oly halavány?
 Az fáj az én bus szivemnek oly nagyon?
 Mért nem tudja az a kis lány, mi bajom!

Tóth Kálmán.

26.

Gyászba borult az életem te miattad,
 Mert a szived, csalfa leány, másnak adtad,
 Ha meghalok, ne borulj a koporsómra,
 Megtört szivem még a sirban is sajogna.
Nem kivánom, hogy felrójja az Uristen
 Azt a sok kínt, a mit érted átszenvedtem.
 Majd ha egykor a búbánat elér téged,
 Akkor tudod, hogy mi voltam én tenéked.

Szentirmay Elemér.

27.

Gyönge violának
 Letörött az ága,
 Az én bánatomnak
 Nincs vigasztalása.
 Suhog a szél Késmárk felett,
 Édes rózsám, isten veled!
Nagy Bercsényi Miklós
 Sirdogál magába’,
 Elfogyott szegénynek
 Minden katonája.
 Suhog a szél Késmárk felett,
 Édes hazám, isten veled!

Endrődi Sándor.

28.

Ha én király volnék,
 Édes galambocskám,
 Gyönyörü termeted
 Aranyba foglalnám.
De király nem vagyok,
 És igy arany helyett
 Ölelő karomba
 Foglalom termeted.
Hideg is az arany,
 Rosz foglaló lenne;
 Meleg az én karom,
 Jobb is neked benne.

Jakab Ödön.

29.

Hajnalodik, harmatozik.
 Az a kis lány álmodozik.
 Piros ajka csókot nevet,
 Hej, de hamis álma lehet!
Hamis álom leány-dolog,
 Szive olyan furcsán dobog.
 Hogyha már az álma ilyen,
 Hát a valósága milyen?
Piros ajku kis galambom,
 Soh’se busulj a bajodon!
 Hiszen mi is, legényfajták,
 Igy vagyunk az istenadták.

Czuczor Gergely.

30.

Három a táncz! három a táncz!
 Mindig az volt Pest-Budán.
 Jaj, be szépen, gyönyörüen
 Járja ez a kis leány!
 Mint a rózsát, ha a szellő lengeti,
 Tánczra termett kis lábait ugy szedi.
Tél az idő, zug a vihar,
 Hordja a szél a havat.
 Elröpitik ezt a kedves
 Kicsi leányt maholnap.
 Ha röpitik, nem volna baj magába,
 Csak ne fájna annyi sziv majd utána!

Vecsey Sándor.