124.

Elmentem én a szőlőbe
 Ráhágtam a venyigére;
 Venyigéről venyigére, –
 Fáj a szivem a szőkére.
Elmentem én a tanyára,
 Ráhágtam a tökindára;
 Tökindáról tökindára, –
 Fáj a szivem a barnára.
Onnan mentem a csárdába,
 Barna babám látására;
 S mig a barnát ölelgettem,
 A szőkét elfelejtettem.

125.

Erre gyere rózsám, nincsen sár;
 Nincs is az ajtómon semmi zár;
 Nyitva van az ajtóm, bejöhetsz,
 Bontva van az ágyam, lefekhetsz.
Addig a házamból el nem mégy,
 Mig háromszál gyertya el nem ég;
 A negyedik is már félben ég,
 A szerelem mégis nem elég.

126.

Megkötöm lovamat
 Czédrusfa ágához,
 Magam meg lefekszem
 Galambom ágyához.
A vásárra voltam,
 Vásárfiát hoztam,
 Kedves galambomnak
 Egy pár csókot adtam.
A szerelmet pénzen
 Nem lehet megvenni,
 De egy mézes csókon
 Ki lehet alkudni.

127.

Én fehér kezkenőt veszek,
 Rám süt a nap, fehér leszek;
 Fehér leszek, mint a hattyu,
 Nem csókol meg minden fattyu.
Sárga kezkenőt is veszek,
 Rám süt a nap, sárga leszek,
 Sárga leszek, mint a virág,
 Leányoknak áll a világ.
Barna kezkenőt is veszek,
 Rám süt a nap, barna leszek,
 Barna leszek, mint a csóka,
 Ugy illik a babám csókja.
Bécsi kezkenőt is veszek,
 Rám süt a nap, piros leszek,
 Piros leszek, mint a rózsa,
 Rám illik a babám csókja.

128.

Biharban, Borsodban,
 Nincs annyi esküdt,
 Hányszor az én rózsám
 Vélem megesküdt;
 Biharban, Borsodban,
 Szabolcs vármegyében,
 Nincs annyi esküdt,
 Hányszor megesküdt.
Kakas a szemeten
 Annyit nem kapar,
 Hányszor az én rózsám
 Engem betakar;
 Pedig éjjel nappal
 Mindig egyre kapar,
 Annyit nem kapar,
 Hányszor betakar.
A malom kereke
 Annyit nem fordul,
 Hányszor az én rózsám
 Engem megcsókol.
 Pedig éjjel nappal
 Mindig egyre fordul;
 Annyit nem fordul,
 Hányszor megcsókol!

129.

Jaj be szennyes a kendője,
 Talán nincsen szeretője.
 Adja ide, hadd mossam ki,
 Ugy sem szeret engem senki.
Kinek nincsen szeretője,
 Menjen ki a zöld erdőbe;
 Irja fel a falevélre,
 Hogy neki nincs szeretője.

130.

Nincs szebb virág a rózsánál,
 Legények közt a barnánál,
 Mert a barna magyar fajta,
 Azért kapnak sokan rajta.
Nincs szebb madár a fecskénél,
 Barna piros menyecskénél,
 Mert ha ölelni akarom,
 Könnyen átéri a karom.
Nincs szebb virág a szegfünél,
 Leányok közt a szölkénél;
 Mert a szölke úri fajta,
 Azért kapnak sokan rajta.

131.

A kinek nincs szeretője,
 Menjen ki a zöld erdőbe.
Szakaszszon egy falevelet,
 Adja annak, a kit szeret.
Mondja neki: édes rózsám,
 Eljösz-e farsangban hozzám?
Ha valami lesz belőle,
 Kérjen egy pár csókot tőle. –
Nekem nem kell, van már nekem,
 Adott isten, a mit kértem.
Szépet adott, jót is adott,
 Kiben szivem megnyugodott.

132.

Árva vagyok árva,
 Mint mezőben tarló,
 Kinek ékességét
 Elvette a sarló.
Nekem is elvette
 Egy semmirevaló;
 Ássa ki a szemét
 Két fekete holló.
Hegyek közt lakásom,
 Senkim a világon;
 Csendes folyóviznek
 Csak zugását hallom.
A nyári folyóviz
 Télre megaluszik,
 De az én bus szivem
 Soha meg nem nyugszik.

133.

Szőlőtőke, venyige,
 Rászállott a gelicze,
Ollyan édes a leve,
 Mint a babám szerelme,
 Eszem adta.
Bár csak engem valaki
 Szőlőt szedni hína ki;
 A szőlőjét leszedném,
 Lányát megölelgetném,
 Eszem adta.
Bár csak engem valaki,
 Bort taposni hína ki,
 Taposnék bort eleget,
 Kapnék csókot édeset.
 Eszem adta.

134.

Édes kedves galambocskám, kis Zsuzsánnám!
 Ha el jőnél néha hozzám, én nem bánnám;
 Jaj de a szeretet arra nem mehetett,
 Hogy véghez vihetnők az igyekezetet.
Elmennék én ti hozzátok, ha lehetne;
 Ha engemet egy valaki nem szeretne;
 Csalom a szivedet, te meg az enyimet,
 Kérjed istenünket, adjon öszve minket.

135.

Itt hagynám én ezt a Múzslát, ha lehetne,
 Ha engemet barna leány nem szeretne,
Csalom a szemedet,
 Te is az enyimet,
 Csókolom a szádat,
 Piros két orczádat, –
 Te is az enyimet,
 Én is a tiedet.

136.

Felfogadtam az egekre,
 Mind a három istenekre;
 Anya, fiu, szentlélekre:
 Tiéd maradok örökre.
Boldog az a szempillantás,
 Mellyben megismertük egymást,
 Szerelmünkről tettünk vallást,
 Hogy soha sem szeretünk mást.

137.

A kend édes anyja megátkozott engem,
 Hogy a fekete föld boritson be engem.
Ne átkozzon engem, nem vagyok én oka,
 Mert én az ő lányát nem szerettem soha.
A kit én szeretek, meg van az szeretve,
 Ha rá tekintek is, elfakad nevetve.
A pünkösti rózsa kihajlott az utra,
 Eredj oda rózsám, köss bokrétát róla.
Tedd az öved mellé, két szemem láttára,
 Viseld el, galambom, lányok bosszujára.

138.

Hej, huj, bazsalik, dupla szegfű,
 Szarkaláb, ékes majoránna!
 Majd meghalok ezekért,
 Az ireghi szűzekért,
 A gyöngyöm adtákért!
Hej, huj, rekettye, vaspatkó,
 Menyecske, csillagteremtette.
 Tizenkétszer megcsallak,
 Hónom alá karollak,
 Mégis megcsókollak.

139.

Menj el édes fecském, violám köszöntsed,
 Nagy alázatosan házban valót kérjed.
Nem dicsérem, de szép, mint hajnali csillag,
 Angyalka módjára, ki előttem ballag.
A nevét ha kérdem, hol lakol, szép alak,
 Két szép szemeivel integet, ugy ballag.
Aranynyal kellene nevedet leirni,
 Gyémánt kőtáblára szépen lerajzolni.
Rubint kőbül formált ládában tartani,
 Ünnepet kellene nevednek szentelni.
Vagy enyimmé teszlek, vagy elválok tőled,
 Vagy hozzám keritlek, vagy meghalok érted;
Szánj meg édes rózsám, igen szépen kérlek,
 Engem ugy segéljen! szivemből szeretlek.

140.

Szakajtottam rózsát, fehéret,
 Tartottam szeretőt, kevélyet;
 De már annak vége, vége van,
 Már mi köztünk, rózsám, harag van.
Szakajtottam rózsát, pirosat,
 Tartottam szeretőt, csinosat;
 De már annak vége, vége van,
 Már mi köztünk, rózsám, harag van.
Szakajtottam rózsát, teljeset,
 Tartottam szeretőt, kedveset;
 De már annak vége, vége van;
 Mert te érted, rózsám, harag van.

141.

Kérik a szűrömet bundáért,
 Szőke galambomat barnáért,
 Nem cserélem szűröm bundáért,
 Szőke galambomat barnáért.

142.

Meghalok Csurgóért, de nem a váráért,
 Hej nem a váráért, csak egyik utczáért,
 De nem az utczáért, csak egyik házáért,
 Hej ebben növekedett barna galambomért.

143.

Mig a világ világ világ lesz,
 A kertemben rózsa lesz.
 A kertemben rózsa lesz,
 Az én szivem gyászba lesz.
Szerettelek mindenért,
 Világos kék szemedért,
 Sugár szemöldöködért,
 Meghalok a nevedért.

144.

Halok halálomért,
 Élek életemért,
 Kedves galambomnak
 Sok szép szavaiért.
 Meghalok hazámért,
 Hazám falujáért,
 Az egyik soráért
 Galambom házaért;
 A benne lakóért,
 Kedves galambomnak
 Sok szép szavaiért.

145.

Meghalok, meghalok,
 Még beteg sem vagyok,
 A galambom mellett
 Nyugodni akarok.
Katiczám, Katiczám,
 De elhagytál babám,
 Ajakidat többé
 Nem csókolgatja szám.
Nem lelek, nem lelek,
 Szeretőt nem lelek,
 Nem születik többé
 Anyától illy lélek.

146.

Árva az a leány,
 Kinek anyja nincsen,
 Én is árva vagyok,
 Mert szeretőm nincsen.
Mi haszna angyalkám,
 Tiszta inget adsz rám,
 Tudod hogy a szivem
 Fekete gyászban jár.
Meghalt a galambom,
 El is van temetve;
 De az ő hivsége
 Nem lesz elfelejtve.

147.

A szerelmes gyászban járjon,
 Szerelmétől jót ne várjon.
 Hogy ez igaz, és nem álom,
 Én tudom, mert én próbálom.
Álnok hitű, be megcsaltál,
 Be kedves szeretőm voltál!
 Neked tartottam szivemet,
 Bánom hű szeretetemet.

148.

Végig mentem udvarodon,
 Betekinték ablakodon,
 Gyertya égett asztalodon,
 Barna legény a padodon.
Tudom rózsám, fáj a szived,
 Gyenge szemed rám sem nézhet;
 Nem is hiszem, hogy ne fájna,
 Fekete gyászban ne járna.
Fekete gyászban jár szivem,
 Mert elhagyott egy reményem,
 Mert elhagyott a hitetlen,
 Kiért holtig fáj a szivem.
Barna babám, de megcsaltál,
 De kedves szeretőm voltál;
 Megöleltél, megcsókoltál,
 Álnok szivű, de elhagytál.

149.

Nem jöttem volna én ide,
 Csalogattak engem ide;
 Barna leány szemöldöke
 Csalogatott engem ide.
 Bár ne csalogatott volna,
 Most a világ nem csufolna!
Barna leány, de megcsaltál,
 De kedves szeretőm voltál:
 Csalogattad hív szivemet,
 Mig hállódba keritetted.
 Holott talán nem egyenes
 Indulattal voltál teljes!
Én nem tudom, mi az oka,
 Hogy a világ illy mostoha.
 Irigyli a szeretetet,
 A melly ad csendes életet.
 Pedig a nélkül az élet
 Csupa kin, gyötrelem lehet.

150.

Álom, álom, édes álom,
 Édes a hajnali álom,
 De édesebb az az álom,
 Mellyben galambomat látom.
Erősebb a csók a bornál,
 Édesebb is a czukornál,
 De édesebb a szerelem,
 Mikor galambom ölelem.
Nincs szebb virág a rózsánál,
 Nincs szebb élet a párosnál;
 A rózsa is csak ott nyilik,
 Hol ketten egymást szeretik.
A gerlicze nem rózsával
 Tartja párját, de csókjával;
 Csókajándék, csókjutalom,
 Többet nem kérek, angyalom.

151.

Álom, álom, édes álom,
 Édes a hajnali álom.
 Mert az álom nyugodalom,
 De szerelem szivfájdalom.
Minden lánynak azt ajánlom,
 Szerelemnél jobb az álom.
 Ki nem hiszi, hadd próbálja,
 Sziv a szivet hogy rongálja.

152.

Kék eres a szőlőlevel,
 A szép asszony szép lányt nevel.
 Mióta felcseperedtem,
 Mindig a szépet szerettem.
Csipkés a szőlő levele,
 Most jött a rózsám levele.
 Mit ér nekem a levele,
 Ha nem beszélhetek vele.
Az én rózsám szemöldöke
 Többet ér, mint a hat ökre;
 A hat ökre szántó vető,
 Az én rózsám hív szerető.
Ágas bogas sürű tölgyfa,
 Nem láttam a rózsám még ma,
 Nem is volt még ma víg napom,
 Homályba borult csillagom.
Az én rózsám szeme, szája
 Többet ér, mint a fajtája.
 A fajtája fekete gyász,
 Az én rózsám arany kalász.
Búzát kötöttem keresztbe,
 Nem tudom, hány van ezerbe;
 A mennyi szem van ezerbe,
 Annyiszor jussak eszedbe.

153.

Fáj a szivem, megvallom,
 Érted, kedves angyalom!
 Alig, alig dobog már,
 Vagy talán bennem sincs már.
Mert, mihelyt megláttalak,
 Mindjárt megkivántalak;
 Mert két szemed fekete,
 A szivem megszerette.
Ne egy arany, másik is,
 Harmadik is, magam is;
 Ha szeretsz is, ha nem is,
 Csókollak ezerszer is.
Leiratom képedet,
 Aranynyal a nevedet,
 Gyönyörű termetedet,
 Fekete két szemedet.

154.

Nem messze van Budapest,
 Ihaálom haj!
 Nem messze van Budapest,
 Feküdj mellém, gyönge test.
 Ihaálom, ihaálom, ihaálom hap!
Nem fekszem én kend mellé,
 Ihaálom haj!
 Nem fekszem én kend mellé,
 Mert nem vagyok a kendé.
 Ihaálom, stb.
Akkor fekszem kend mellé,
 Ihaálom haj!
 Akkor fekszem kend mellé,
 Mikor leszek a kendé.
 Ihaálom, ihaálom, ihaálom hap!

155.

Az én babám tornyos nyoszolyája,
 Rajta vagyon fodros takarója.
 Rajta vagyon fodros teritője,
 Én vagyok a rózsám szeretője.
Barna babám két piros orczája,
 Csókra termett kicsin piros szája.
 Megszerettem azt a kicsi száját,
 Megcsókolom piros két orczáját.
Majd felmegyek ama hegytetőre,
 Ások magamnak egy sirt előre,
 Meglátom, ki fog engem szeretni,
 Ki fog rózsabokrot rá ültetni.
Ha meghalok, tudom eltemetnek,
 Azt is tudom, hamar elfelejtnek;
 Feliratom keresztem fájára:
 Itt nyugszik egy szerencsétlen árva.

156.

Jaj de beteg vagyok szörnyen, szörnyen,
 Nem lehet meghalni könnyen, könnyen.
 Eddig is sokszor izentem,
 Most legutólszor jelentem.
Soká beteg vagyok, rózsám, rózsám,
 Mert téged nem csókol a szám, a szám.
 Nem jöttél a nézésemre,
 Jőj el a temetésemre.

157.

Hej csillagom teremtette,
 Ki volt nálad a mult estve?
 Ablakodon voltam lesbe,
 Láttam, ki ült az öledbe.
 „Akárki ült az ölembe:
 Mégis te voltál eszembe.“

158.

Megváltam én szeretőmtől,
 Mint zöld fa a levelétől,
 Estem annyira szegénytől,
 Hirét sem hallom senkitől.
Elmegyek én valamerre,
 Valamelly ország szélére,
 Fészket rakok pálmaágra,
 Árva gerlicze módjára.
Nem leszek én már szerelmes,
 Mert szeretni veszedelmes.
 Jobb igy csöndességben élni,
 Mint ugy gyötrelemben élni.

* * *

Tisza, Duna, Dráva nedves,
 Nem leszek többet szerelmes.
 Mert szeretni veszedelmes,
 Ritka két sziv, ki megegyez.

159.

Szerettelek, nem kellesz már;
 Szidott anyád, ne szidjon már;
 Nem fog engem meg az átka,
 Szálljon a maga nyakába.
Szerettelek rózsám nagyon,
 De már annak vége vagyon;
 Vége vagyon szerelmemnek,
 Más parancsol a szivemnek.

160.

Kerek az én subám alja, de drága;
 Nem takarja be a leányt hiába.
 Adj egy csókot éjszakára,
 Az lesz az én subám ára,
 Angyalom!
Kerek az én csizmám sarka, de drága,
 Nem jár az a leány után hiába.
 Adj egy csókot éjszakára,
 Az lesz az én csizmám ára,
 Angyalom!
Kerek az én kis kalapom, de drága,
 Nem köszön az a leánynak hiába.
 Adj egy csókot éjszakára,
 Az lesz a kalapom ára,
 Angyalom!

161.

Szabad péntek, szabad szombat,
 Szabad szappanozni.
 Szabad nekem a faluban
 Szeretőt tartani.
 Ej, haj, nem bánom,
 Nekem is van virágom,
 Ej, haj, leszakasztom a nyáron.
Lyukas a rózsám kendője,
 A veres, a veres;
 Kihullt a rózsa belőle,
 A teljes, a teljes.
 Ej, haj, nem bánom,
 Nekem is lesz virágom,
 Ej, haj, leszakasztom a nyáron.

162.

Három huszas, látod-e?
 Ha megiszom, bánod-e?
 Hogy ne bánnám édesem,
 Mikor veled keresem.
Három huszast kerestem,
 Selyem kalapot vettem,
 Majd meglátod, estére
 Ki teszi a fejére.

163.

Eszem adta, barna szűz!
 Ég a szemed, mint a tűz,
 Ha az enyim ugy égne,
 Száz ezeret megérne.
Eszem adta barna szűz,
 Ég a szemed mint a tűz!
 Eszem a teremtésed!
 Ki ne szeretne téged?

164.

Komáromtól zörög az ég,
 Mondd meg babám, szeretsz-e még?
 Mutasd hozzám szerelmedet,
 Ugy sem soká látsz engemet.
Gyerünk babám, az oltárhoz,
 Kössük szivünket egymáshoz.
 Én leszek a vőlegényed,
 Tied szivem, ha szereted.

165.

Most két hete vagy három,
 Elhagyott a galambom.
 Hej! elhagyott, be bánom,
 Sohsem lesz többé nyugtom.
Még a szivem is vérzett,
 Midőn a sors ugy végzett,
 Hogy te tőled galambom,
 Örökre kell elválnom!
Csendes patak folydogál,
 Az én szemem sirdogál.
 Sirok érted, mig élek,
 Mig bennem lesz a lélek.

166.

Az ég alatt, a föld szinén
 Nincsen ollyan árva, mint én;
 Nincsen apám, nincsen anyám,
 Ki gondot viseljen rám.
Minden virág virágozik,
 Csak az enyím hervadozik;
 Hadd hervadjon, hadd száradjon,
 Csak az isten el ne hagyjon.
Várda város, kies belység,
 Benne lakni gyönyörűség;
 Akárkinek gyönyörűség,
 Csak én nekem keserűség.
Segélj meg, oh én istenem!
 Te légy nékem hű vezérem,
 Hogy egy társat találhassak,
 Kivel holtig maradhassak.

167.

Kisérj ki rózsám, siromig,
 Az örök nyugodalomig.
 Vess rám egy két kapa földet,
 Talán megérdemlem tőled.
Ha mégy a temető kertbe,
 Ird fel sirom keresztére:
 Itt fekszik egy hiv szerető,
 Nyugtassa meg a teremtő!
Siromra ültess egy fácskát,
 Vagy pedig egy bokor rózsát;
 Hadd lássa meg, a ki ott jár,
 Soha nem voltam csapodár.
Azt, hogy szerettelek mondd ki
 Bátran, ha kérdi valaki.
 De azután mást ne szeress,
 Több szeretőt el ne temess.

MÁSODIK KÖNYV.


LAKODALMI, ÜNNEPÉLYI VERSEZETEK.

168. HÁZASOK ÉNEKE.

Vőlegény.

Sokszor kértem én az istent, nagy szivem szerint,
 Hogy mutasson társat nekem, e világ szerint,
 Kivel holtig együtt éljek a törvény szerint.
Társul adtak, kegyes egek, téged én nekem,
 Hogy te lennél nyavalyámba nagy segítségem,
 Mindenekben ékességem, nagy tisztességem.
Egyetemben az ur isten soká éltessen,
 Gonosz hirtől, névtől minket megőrizzen,
 És egymással mind holtunkig megelégitsen.
Piros, gyenge, szép orczádra tekintetemben
 Vedd eszedben, mire intlek nagy örömömben,
 Hogy mind holtig maradhassunk tisztességünkben.
A te nyájas, vig személyed nálam igy kedves,
 Beszédemnek ha leendesz te engedelmes,
 Lészsz érette mindeneknél nagy dicséretes.
Nevekedik hirünk, nevünk, és tisztességünk,
 Törvény szerint szeretettel ha együtt élünk,
 Az istennek áldomása leszen mi rajtunk.
Vigan látjuk házasságnak drága gyümölcsét,
 Minden nemü jószágunknak nevekedését,
 Ha hallgatjuk szeretettel egymás beszédét.
Segít minket itt ur isten, e világ szerint,
 Nyugalmat ád holtunk után, más világ szerint,
 Ha most élünk az egeknek törvénye szerint.
Nálad hagyom az én hitem, drága zálogom,
 Szerelmemet egyetemben véle ajánlom;
 E mai nap már magamat neked áldozom.
Irjad el be vig szivedben, a mit most mondok,
 Mert nagy drága kincset most te nálad én hagyok,
 Kiről neked jövendőre nagy sokat szólok.
Legyen nálad én zálogom, mint egy rejtett kincs;
 A te két szép szemeiddel gyakran rám tekints,
 Intésemtől engem mindenkoron megemlits.
Akár én hol járjak, keljek e világ szerint,
 Noha bátor távul legyek szerelmem szerint,
 Vig szivemben nálad vagyok szerelmem szerint.

* * *

A virág igy szól viszontag szeretőjének:
 Kikről mostan neveztetett e kisded ének,
 Mert ők ketten isten szerint igy beszélének.

Menyasszony.

Nálam kedves és szerelmes a te beszéded,
 Drágalátos, tisztességes minden intésed,
 Hűv szivemben helyheztetem, mint drága kincset.
Nem akarom megbántanom te vig kedvedet,
 A miben megismerhetem te erkölcsedet,
 Ahhoz szabom én elmémet és életemet.
Az ur isten minket együtt soká éltessen,
 Minden nemü sok gonosztól megoltalmazzon,
 Házasságnak gyümölcsével meglátogasson.
A szent lélek adjon nekem ollyan malasztot,
 Hogy tehessek kegyelmednek olly szolgálatot,
 Kivel kivess vig szivedből minden bánatot.
Mennyből legyen mindenemben nagy segedelem,
 Hogy lehessen kedves nálad az én erkölcsem,
 Mindenekben engedelmes az én beszédem.
Bátorítsa én elmémet az istennek malasztja,
 Hogy lehessek bánatodnak vigasztalója,
 Szükségednek segítője, jó társ gyámola.
Oh melly szivem szerint kérem a nagy ur istent,
 Hogy éltesse együtt velem te kegyelmedet,
 Elérhessem mindenekben te erkölcsedet.
Kegyelmednek ajánlom hát e nap magamat,
 Szüleidnek holtig való szolgálatomat,
 Tanitsanak és viseljék minden gondomat.

169.

Farsangban kell vigadni,
 Örömjelt kell adni,
 Nem kell busulni,
Sem könyvből tanulni.
 Hanem vidulni,
 Énekre indulni.
A kinek van jó kedve,
 Jól van nevekedve,
 Beszél vig szóval,
 Jár teli kancsóval,
 Vörös gyurkóval,
 És meleg fánkkal.
A kinek ma kedve nincs,
 Annak csöpp esze sincs;
 Meghült a vére.
 Menjen csak izére,
 Maga helyére,
 Meleg kemenczére.
Gondot ma le kell tenni,
 A fánkot kell enni.
 Mikor azt falom,
 Nagy hasznát találom,
 Mert tapasztalom,
 Hogy tőle van álom.
Mostan a bor ollyan kincs,
 Mellynél semmi jobb nincs.
 Az ő jósága,
 Eszünk okossága,
 Ifjak vigsága,
 Vének orvossága.
A ki a jó borral él,
 Betegségtől nem fél.
Tréfál, mint pulya,
 Nincsen semmi búja;
 E nótát fújja:
 Haja, heje, huja!

170.

Jó napot, vitézek! ide hallgassatok.
 Ha tormás csukával engem jól tartotok,
 A szűröm ujjából majd nektek papolok,
 Ha penészes garast nekem bőven hánytok.
Csitt, patt! minden ember szónak békét hagyjon,
 Ha van jó gazdasszony, a konyhához lásson;
 Uri magam alá gazda hintót adjon,
 Hogy az utczára is gyalog ne fáradjon.
Eljártam, kerültem széles e világot,
 Helikon hegyéről néztem az országot,
 Hogy miként kaphatnék egy kis uraságot,
 Mendikások között kalefaktorságot.
Eljártam Ázsiát, nagy Branderburgiát,
 Hétszer absolváltam a filosofiát,
 És olly nagyon tudtam a napoknak számát,
 Hogy más mondotta meg a karácson napját.
Édes jó asszonyom, mit nevetsz szemembe,
 Tán belé szerettél uri személyembe?
 Hidd el, hogy nem juthatsz addig szerelmembe,
 Mig vagy harmincz garast nem nyujtasz kezembe.
Ama régi mezőn mikoron bujdostam,
 Tyukok, disznók között hogy sokat koplaltam,
 Sokszor himlőhelyes bőrömet megnyúztam,
 Kancza bocskoromat sokszor nyársra huztam.
A disznóugatást majd két nap kergettem,
 A nyulfekvést gyakran agyon is ütöttem,
 A veréb árnyékát halálra üldöztem,
 Vén fa csikorgását sokszor fel is szedtem.
Mikor a császárral én ebédet ettem,
 Hires nevezetes étket készitettem;
 Még a tört lencsét is a kucsmámmal szedtem,
 A csíkmakkot pedig tarsóra töltöttem.
Az első tál étel volt bagolynyerités,
 A második pedig üres szekérzörgés;
 Harmadik tál étel volt kemenczenyögés,
 Utójára sülve volt fecsketej-evés.
Mikoron a császár asztaltól felugra,
 Egy nagy bolond tallért nyoma a markomba,
 Kitől az erszényem megkócsagósoda,
 Ugy ugrándozék, mint egy nagy bolond bika.
Római ur vagyok, elég van tallérom,
 Rubintom annyi van, a gatyám sem birom.
 Uri személyemnek kankós a gallérom,
 Magam szép termetét sok ezrekre irom.
Teli boros kancsó légyen ti köztetek,
 Husz borjat fiadzék minden tehenetek,
 Csak azt nézni jöttem: van-e mit ennetek?
 De megengedjétek, hogy igy beszélgetek!
A ki ez verseket hallá füleivel,
 Márjást, vagy egy huszast nem ad kezeivel:
 Szerecsenországban baglyok temessék el,
 Hogy soha se lásson az ő szemeivel.