213.

Milliom teringettét, lencsét!
 Nem hittem ezt a szerencsét.
 Megváltozott már sorsunk,
 Jobbra fordúlt a dolgunk.
Velem is foly vigabban,
 Nem leszek mindig búsan,
Fütyülök és tánczolok,
 Kedvem szerint mulatok,
 Hejje, hujja, hujja, ju!
Nosza tehát töltsed teli,
 Mert a torkom vigan nyeli,
 Ha nyelvünket megoldja,
 A tüdőnket gyulasztja.
 Éljen házi urunk hát,
 Mert ő az, ki illyet ád.
 Hejje, huja, hujja, ju!
Oh be édes, oh be nedves,
 Ez az ital, oh be kedves,
 Ollyan mint a muskatal,
 Volna csak sok palaczczal!
 Tartanánk egy jó napot,
 Elhínók rá a papot.
 Hejjehuja, hujju ju!
Éljen Eger, a jó város,
 Mellynek bora tiz krajczáros.
 Megtöltjük a kulacsot,
 Veszünk hozzá kalácsot,
 Elűzzük tőlünk a bút,
 Rikkantunk rá ujjujut.

214.

Még három holnapos koromban feltettem,
 Hogy a kulacs mindig strázsáljon mellettem.
Addig iszom, mig a
 Fogam ki nem ázik;
 Tőle vérem melegűl,
 Szemem szikrázik.
Ha én a pinczébe jó kedvvel lemászok,
 Hol kétszáz hordó bort nyögve tart az ászok,
 Addig iszom, mig a
 Fogam ki nem ázik,
 S a szőlőmag bennem
 Majd ki nem csirázik.

215.

Hej pajtás, igyunk, igyunk hát!
 Ha megborosodunk, majd jól elaluszunk.
 Örömibe,
 Röptibe,
 Majd megfogjuk a fecskét,
 Öleld meg a menyecskét.
 Csak öleld meg gyenge piros két orczáját,
 Vedd kedvesen kölcsön adott szép csókját,
 Tudod, aztán mit?
 Idd a borodat, idd!
Mind bolond az, a ki busúl,
 Szomjazzon most a röst, de örüljön a bölcs,
 Örömibe,
 Röptibe,
 Majd megfogjuk a fecskét,
 Öleld meg a menyecskét.
Csak öleld meg gyenge piros két orczáját,
 Vedd kedvesen kölcsön adott szép csókját,
 Tudod aztán mit?
 Idd a borodat, idd!

216.

Igyunk egy pohár bort jó egészségért,
 Barátság, társaság hosszas voltaért,
 Nosza hát hörpentsünk egyet,
 Töltsünk, csöppentsünk,
 Poharakat emelgessünk és üresítsünk,
 Száraz, fáradt torkunk igy nedvesítsük.
Ezer jót kivánok úri gazdánknak,
 Ki bennünket tart s vall jó barátinak.
 Soha pénze vagy buzája el ne fogyjon,
 Csapra vétetett hordója vég nélkül folyjon,
 Háza s egészsége meg ne romoljon.
Tisztes úri háza szerencsés legyen,
 Hív élete párja sokáig éljen;
 Gyermekitől, cseléditől minden rosz muljon,
 Ingó bingó vagyonából senki ne birjon,
 Bút ne tapasztaljon, se kárt ne valljon.
Szinte ugy éljen ez úri társaság,
 Kit meg nem bántott e vidám nyájasság,
 Szerencse jobb szárnya s karja legyen vezére,
 Ki ellene kél ne legyen semmi ereje,
 Mint lud, gágogjon nyelve, gégéje.
Többször is kivánom, hogy megtörténjen,
 Hogy ez úri háznál jó kedvünk legyen.
 Testi lelki épségünkben egymást láthassuk,
 A kit talán balsors érend, vigasztalhassuk,
 Gazdánk barátságát viszonozhassuk.
Sok jókat kivánok házasszonyunknak,
 Kérem hogy ismerjen jó barátjának,
 Se köténye se szoknyája el ne szakadjon,
 Tyukja, ludja télen, nyáron egyaránt tojjon.

217.

Teli szivünk örömmel, rajta vigadjunk,
 A keservnek örömmel, most utat adjunk.
 Rajta, rajta, rajta hát, rajta vigadjunk,
 A keservnek örömmel most utat adjunk!
Kilencz peták, hat garas, és egy poltura,
 Éljen köztünk boldogul e háznak ura,
 Rajta, rajta, sat.
Gyöngyvirág, szép kikirics, és galagonya,
 Éljen ma is, holnap is, e ház asszonya.
 Rajta, rajta, sat.
Kilencz veréb, hat kakuk, s egy parti fecske,
 Éljen minden szép leány, és szép menyecske.
 Rajta, rajta, rajta hát, rajta vigadjunk,
 A keservnek örömmel most utat adjunk!

218.

Addig kell a vasat verni, a mig tüzes;
 Semmit sem ér azon erszény, a melly üres.
 Belé kell hát tenni, ugy lehet kivenni,
 Ha szükséges.
Nehéz ugyan pénzt szerezni, az is igaz,
 De könnyü azt elkölteni, még igazabb.
 Meg kell hát kimélni, ugy lehet költeni,
 Ha szükséges.
Igaz ugyan, hogy némellyek könnyen kapják,
 De ollyanok azok közül könnyen hányják;
 Csak azt veszik észre, hogy nincsen az erszényben,
 Ha szükséges.
Jó bor terem Badacsonba, de Budán is,
 Somlyai sem alább való, talán jobb is.
 Igyál hát barátom, tőled nem sajnálom,
 Ha szükséges.

219.

Éljen, a ki most iszsza ki
 Borát a poharából,
 Éljen, a ki nem vonja ki
 Magát a barátságból!
Éljen minden jóban járó,
 Akár szegény, akár báró.
Éljen minden vig mulatság,
 Éljen a barátság!

220.

Isten áldjon pajtás, nékem megbocsáss,
 Kivánom istentől, vig napokat láss,
 Velem együtt, veled együtt, holtom után,
 Holtod után mennyországot láss, láss, láss.
Adja isten többször is, másszor is,
 Hogy igy megviduljon köztünk a komor is,
 Más egészségeért, a magunk hasznára
 Ereszszük ezt a bort a többek utjára.
Adjon isten sok pénzt, bort, buzát, pecsenyét,
 Éltesse városunk új vejét és menyét.
 Éljen a barátság köztünk s a szerelem!
 A ki engem szeret, igyék egyet velem.

221.

Egészséggel, pajtás, nekem megbocsáss,
 Kivánom, istentől minden jókat láss.
 Velem együtt, veled együtt,
 Holtom után, holtod után,
 Menyországot láss, láss, láss.

222.

Igyál pajtás, jó a szállás,
 Jó borunk van, jó barátunk.
 Van jó gazdánk, gazdasszonyunk,
 Hajts, hajts, hajts, hajts, hajts, hajts,
 Nosza pajtás, te is hajts!

223.

Muzsla alatt egy nagy tó,
 Kinek neve Duna,
 Az alatt van egy nagy fa,
 Kinek neve fűzfa,
 Ottan vagyon egy nagy hal,
 Kinek neve harcsa. –
 Tartsa isten, tartsa,
 Ki a bort felhajtja!
 Tartsa isten, tartsa,
 Ki a bort fölhajtja.
Egymást szeretőket
 Az ur isten tartsa!
Éljenek azok,
 A kik igazok!
 A kik nem azok,
 Legyenek gazok.
 Adjon isten minden jót,
 Diófábul koporsót.

224.

Éjjel iszom, nem aluszom,
 Nappal korhely, nem dolgozom.
 Mikor iszom, nem haragszom,
 Az rózsámról gondolkozom.
Ökör iszik kellve, ember barátságért;
 Be jó bor ez, gazda! be jó szőlő hozta.
 Az ur isten áldja meg, a ki ezt kapálta,
 A ki ezt hozatta, a ki azt megiszsza!
 Iszsza már, iszsza már,
 Kend is iszsza már,
 Kend is – szamár!

225.

Adj kezembe egy pohár bort,
 Kezdjük el az előbbi sort;
 Ez a pohár majd kiürül,
 Minden gondom belé merül.

226.

Jerünk, menjünk vendégségbe,
 Három hétig tart egy végbe,
 Vigyünk el egy rosta vizet,
 A nagy harang majd megfizet.
Czini czini! Péter bácsi,
 Köll-e kendnek a kis Klárcsi?
 Czini czini! hegedűszó,
 Szép asszonynyal lakni be jó!
Hejje hujja, szüröm ujja,
 Tele vagyon mogyoróval,
 Piros almával, dióval.
 Tarka szoknya vagyon rajta,
 Egy igazi magyar fajta.
Kanaán földérül hoztuk,
 Mint a nyúlat, ugy nyomoztuk,
 Igen is kedvünkre való,
 Méltó érte a foglaló.
Megfogtuk már a galambot,
 Verjük neki a dorombot,
 Adjuk neki a sült czombot.
 Légy te gyöngyöm és kedvesem,
 Nappal, éjjel feleségem.
Már ittunk, ettünk eleget,
 Hagyjuk itt a vendégséget,
 Köszönjük a vendégséget,
 Isten áldja meg kendteket.

227.

Viz, viz, viz!
 Nincsen ollyan viz,
 Mint a körösviz,
Harcsa, potyka lakik benne;
 Szép leányka fördik benne;
 Csak nincs ollyan viz,
 Mint a körösviz.
Bor, bor, bor!
 Nincsen ollyan bor,
 Mint a magyar bor!
 Ezt barátság poharában,
 Szürcsölgessük vig óránkban,
 Mert nincs ollyan bor,
 Mint a magyar bor!
Bor, bor, bor!
 Nincs ollyan rosz bor,
 Mint a * * bor;
 Ollyan fojtós vaczkor íze,
 Mint kénköves fördő vize;
 Csak nincs olly rosz bor,
 Mint a * * bor.

228.

Adjon isten bort, buzát, egészséget,
 Országunkban békeséget!
 Tele legyen mind az itcze,
 Mind a pincze, mind a bolt;
 Hogy ne legyen köntösünkön
 Semmi ringyrongy, semmi folt.
Adja isten, hogy magyar hazánknak,
 Szolgálhasson mind a német, mind a tót,
 Mint az előtt régen volt.
Ez az a szőlőtőkének a leve,
 Bor ennek a neve,
 Édes volt a leve,
 Zöld volt a levele;
 Kit kapafokkal koczogtattak,
 Görbe késsel sanyargattak,
 Tölgyfába szorítottak,
 Mogyorófával körülkanyarítottak.
Ez az elmebódító, ruha-rongyosító,
 Ma vigasztaló, holnap szomorító.
 Igyunk az elment gólyákért,
 Az itthon maradott verebekért,
 És az egész tanácsnak egészségiért.

229.

Kezdetben az ur isten a bort teremtette,
 Az emberi nemzetnek élelmére tette,
 Hogy tőle kedve legyen, vele képesen éljen,
 Az ostoba állatoktól különözve éljen.
 Légyen, légyen, légyen,
 Az állatoktól különözve légyen.

230.

Czifra pohár, veres bor,
 Mindjárt rám kerül a sor,
 Mindig iszom ollyankor,
 Mikor rám kerül a sor.

231.

Isten hozzád, édes eszem,
 Már ma hasznodat nem veszem.
 Kiöntlek ürge módjára;
 Bornemiszák bosszujára.

232.

Adjon isten minden jót!
 Bort, pecsenyét, olcsó sót.
 A lengyelnek sok borsót,
 Ellenségnek koporsót.
 Adjon isten egészséget,
 Magyarok közt békeséget.
 Bort, pecsenyét, egyességet,
 Szép és jó feleséget.

NEGYEDIK KÖNYV.


HARAMJA ÉS PUSZTAI DALOK.

233. ZÖLD MARCZIRÓL.

Hideg szél fú észak felől,
 A lelkem is fázik belől.
 Gyere elő a szép karton
 Paplan alá, szivem, Márton!
Becskereki, Becskereki,
 Talán elárultál neki.
 Ha ravasznak gondolnálak,
 Örökre megátkoználak.
De te nem vagy rosz emberem,
 A lelkedet ugy ismerem,
 Más árula el engemet,
 Vagy megfogták kedvesemet.
Addig várlak még, Mártonom,
 Mig ezt a szöszt le nem fonom.
 Ha el nem jősz akkorára,
 Mást kötök fel a rokkára.
Már utolsó orsó járja,
 Hogy szivem szivedet várja,
 Szól a kakas viradtára,
 Gyere házam ablakára.
Ki zörgette az ajtómat?
 Talán meghallotta szómat,
 Gyere Marczim, bebocsátlak;
 Oh de tiszta szivvel látlak.

234.

Borulni látom az eget,
 Egy terhes felhő fenyeget.
 Fú a szele Fegyvernekről;
 Reszketek a menykövektől.
Kértem Marczit az egekre,
 Hogy ne menne Fegyvernekre,
 De nem hajlott kérésemre,
 Bánatot hagyott szivemre.
Mikor a végbucsút vette,
 Száját az én számhoz tette,
 Megcsókolt még utoljára,
 Ugy üle fel fakójára.
Oh szerelem tiszta jele!
 Millyen forrón megölele!
 Oh te szivem véd angyala,
 Csókod csupa szinméz vala.
Háromszor tért vissza lova,
 Mig hordozta ide, s tova,
 Érzette tán szerelmünket,
 Szerencsétlen esetünket.
Elment, s tudom mostanába
 Nem takar be bundájába,
 Hová hajtsam bús fejemet,
 Ki melegít fel engemet?
Ha Zöld Marczim veszni talál,
 Ragadj el engem is, halál!
 Hadd veszszek el, mert az élet
 Nála nélkül csak itélet.

235. ZÖLD MARCZI.

A madár elnyugszik zöld fának ágain,
 Vad kecske aluszik kőszikla ormain,
 De én nem alhatok, éjjel nem nyughatok,
 Kedves galambomnak paplanos ágyain.
Hortyogat kedvére róka a lyukában,
 Pihen az oroszlán setét barlangjában,
 Kell nekem szenvednem, vég nélkül epednem,
 Heves vármegyének mély árestomában.
Vigan ugrál bárány halmokon, völgyeken.
 Csikó tölti kedvét a széles réteken.
 Én pedig fejemet, elbágyult testemet,
 Zokogva lehajtom e büdös helyeken.
Sokaknak még igen sokszor megvirrad még,
 Sokakat megvidít kékellő magas ég,
 Zöld Marczinak talán holnap már utolján,
 Megvirrad utolszor; az nagy szörnyüség.
Feljön még az nap is arany sugárival,
 A hold is feltetszik ezüst fáklyáival.
 Nap nappal, hold éjjel nekem már nem jő fel;
 El vagyok temetve örök éjszakával.
Isten hozzád világ, elhagylak tégedet,
 Nem kedvelem többé gyönyörűségedet,
 Az akasztófában, társaim sorában,
 Fogom felejteni csalóka képedet.

236.

Lám megmondtam Angyal Bandi, ne menj az
 Alföldre,
 Csikósoknak, gulyásoknak közibe,
 Közibe.
Mert megtanulsz lovat lopni ízibe,
 Izibe.
 Majd ugy kerülsz a vármegye kezibe,
 Kezibe.
Mikor kezdi Angyal Bandi a lovát
 Nyergelni,
 Czifra csikós kantárjával fékelni,
 Fékelni.
Kurta süveg a fejében, módosan,
 Módosan,
 Fejér fátyol a nyakában, bokrosan,
 Bokrosan.
Czifra bunda válla hegyét nyomitja,
 Nyomitja,
 A sallangja lába fejét boritja,
 Boritja.
Rajta van az arany rojtu gatyája,
 Gatyája.
 Slézsiából van az matériája,
 Riája.
Alabastrom az homloka nem márvány,
 Nem márvány,
 Fekete két szemöldöke szivárvány,
 Szivárvány.
Mikor megyen Angyal Bandi tanyára,
 Tanyára,
 Ama gyönge borjuhus vacsorára,
 Csorára.
Rajta üte Göncz városa megfogni,
 Megfogni,
 A két kezét kötéllel is megkötni,
 Megkötni.
Akkor kezde Angyal Bandi bámulni,
 Bámulni.
 A szinében egészen elváltozni,
 Változni.
Megkötözik Angyal Bandit kötéllel,
 Kötéllel,
 Ugy kisérik fel Kassára, fegyverrel,
 Fegyverrel.
Egy itcze viz, egy font kenyér a Bandi
 Számára.
 Harmincz három fontos vasat kezére,
 Lábára.

237. SOBRI JÓZSI NÓTÁJA.

I.

Somogyvári kis erdőben,
 Sobri Józsi jó időben;
 Nyirott haja, gyolcs gatyája,
 Sárga sarkantyus csizmája.
Sobri Józsi az erdőben,
 Rejpa Rézi az ölében;
 Magát avval vigasztalja,
 Sobri Jóskát csókolgatja.
Sobri Józsi derék gyerek,
 Paripáján selyem nyereg:
 Egyik felöl a puskája,
 Másik felől a baltája.
Sobri Józsi hires zsivány,
 A kit fogni minden kiván,
 Hires dupla fegyverével
 Szembe szállna ezerével.
Sobri elment vándorlani,
 Elébb tovább fosztogatni;
 Elébb tovább fosztogatni,
 Ugy akar meggazdagodni.

II.

Sobri Józsi a csárdában,
 Maga iszik a korcsmában,
 Tele itcze a kezében,
 Karolina az ölében.
Karolinka fejkötője,
 Izeg mozog a kendője,
 De nem az ő pénze ára,
 Sobri Jóska vette rája.
Karolinka csalatkozik,
 Ha Sobri Jóskába bizik.
 Mert mindenki csak azt mondja,
 Hol van Sobri, hogy elfogja.
Sobri Józsi meg azt mondja,
 Hogy hat megye meg nem fogja.
 Pedig akasztófa vége,
 Nem tart mindig legénysége.

238.

Hires vitéz az a Sobri,
 Bátor gyerek Milfai.
 Jó vigyázó a Mogor,
 Strázsát áll a Pap Andor.
Ezek négyen akarják,
 A megyét felforgatják.
 A gazdagot pusztitják,
 De a szegényt nem bántják.
Vagyon pénzek mindenre,
 Szegény segitségére.
 Sok kincseket gyüjtenek,
 Koldust is megsegitnek.
Kávéházban mulatnak,
 Erdőben sétálgatnak.
 Esznek, isznak vigadnak,
 A búnak helyt nem adnak.
Hintón járnak, nem gyalog,
 Rózsa, Vidám a lovok;
 Ezeket ha megcsapják,
 Tesznek sebes vágtátást.
Paripára felülnek,
 Hol akarnak, ott lesznek.
 Minden embert szeretnek,
 Uton is eleresztnek.
Nem is félnek senkitől,
 Semmi fegyveres néptől.
 Mert a fegyver nem fogja:
 Kanász volt Sobri atyja.
Hol akarnak, ott dulnak,
 Papoknál pénzt nem hagynak;
 Sem gyujtanak, sem ölnek,
 Sok emberrel jól tesznek.
Ha pandurok keresik,
 Azokat csak nevetik.
 Ha a pandurt meglátják,
 Csutorával kinálják.
Magokhoz oda hivják,
 Szalonnával kinálják;
 Vigan együtt mulatnak,
 Barátságot is isznak.
Nem félnek ők senkitől,
 Csak a nagy ur istentől.
 Azzal is kibékülnek,
 Mert huszárokká lesznek.
Ott sem lesznek utolsók,
 Ütközetben hátulsók.
 Harczolnak ők igazán,
 Igaz katona módján.
Hogy ha pedig meghalnak,
 E világból kimulnak;
 Hirök, nevök fenmarad,
 Mert vitézül harczolnak.

* * *

Kivált Sobri Józsinak.

239.

Hej, huj! Sobri pajtás,
 De régen nem láttuk egymást.
 Hej, huj! ha nem láttuk,
 Csak hogy jó hirét hallottuk.
Hej, huj! Sobri pajtás,
 Hogyan tetszik a vándorlás?
 Hej, huj! nem jól tetszik,
 Mert kedvesem halva fekszik.
Hej, huj! Sobri pajtás,
 Endőréden3) mi a szokás?
 Hej, huj! az a szokás,
 Diszlik a szeretőtartás.
Hej, huj! Sobri pajtás,
 Micsoda ott az a nagy ház?
 Hej, huj! Sümeg város,
 Ott lakik a komiszáros.

240. BUGA JAKAB ÉNEKE.

Mit busulsz, kenyeres, midőn semmid sincsen?
 Jó az isten, jót ád, légy jó reménységben.
 Kinyilik az idő majd a jó tavaszkor,
 Hová két szemünk lát, oda megyünk akkor.
Hogy ne busulnék én, én édes pajtásom,
 A tömérdek gondok uralkodnak rajtam;
 Gondolkodásim közt se nyugtom, se álmom,
 Lelkemet is bennem csak alig találom.
Kivan az oldalam, rongyos a dolmányom,
 Hátam lapiczkáját veri a kalpagom,
A tömérdek folttul nehéz a nadrágom,
 Zsiros ködmönkém is alig van nyakamon.
Lábárul lovamnak lehullott a patkó,
 A ki még rajta van, az is csak kotyogó;
 Patkó nélkül pedig megromlik a jó ló,
 A szegény legénynek az is nem igen jó.
A köpönyegemben sok kárt tett az eső,
 Uj mondérhoz pedig a reménység késő.
 Van még egy tarsolyom, de az is csak végső,
 Az vigasztal mégis, hogy bajom nem első.
A farkasbőrömnek lekopott a szőre,
 Palaczka, pókháló a szögön belepte.
 Nem csalogat engem ifjúság öröme,
 Mert szennyes az ingem, nincs, ki fehérítse.
Ej kurva az anyja! élek, a mint élek,
 Kivetem hasamat a jó verőfénynek.
 Csak ugy dohányozom, mikor megéhezek,
 Több szegény legénynyel én is eltengődek.

241.

Kecskeméti csárdában,
 Három betyár magában,
 Ugy megiszik bujában,
 Kiforditott bundában.
Egyik fújja nótáját,
 Hogy elfelejtse búját,
Félre veti bundáját,
 Pengeti sarkantyúját.
Másik kiált: hozz több bort!
 Mert nem emleget ma tort,
 Ha nem éri öreg kort,
 Rúgja lábával a port.
A harmadik csak hallgat,
 Szemeivel pillogat,
 Néha sohajt, és jajgat,
 Torka orvost kivángat.
Nosza tölts nékem is még,
 Mert a torkom ugy megég,
 Oh be jó izű vendég!
 Ugy megszeretlek, hogy még!
Hallod-e, te szolgáló?
 Körmöljön meg a holló,
 A viz nem ide való,
 Bor a szivvigasztaló.
Vizet tisztán nem iszom,
 Véle a bort sem rontom,
 Köszönje, ha megmosdom,
 Elég néki, azt mondom.
Nosza lányka, hozz hát még,
 Mert a torkom ujra ég,
 Fogadom, nem lesz elég,
 Ha ötször hozol is még.

242.

Meg vagyok én búval rakva,
 Mint a borízű almafa;
 Kettő három terem rajta,
 Mégis terítve az alja.
Csötörtökön viradóra,
 Ültem a bánathajóra.
 Tiz órakor lefeküdtem,
 Egy piczint elszenderedtem.
Szemeimet felvetettem,
 Három hajdu állt előttem.
 Kérdem tőlök: mit kerestek?
 Talán én értem jöttetek?
Érted jöttünk, megkötözünk,
 Város házához vitetünk,
 Letétetünk a tömlöczbe,
 A tömlöcznek fenekére.
Felizentem a birónak,
 Oldozza fel két karomat;
 Ne örüljön rabságomnak;
 Holtig alázom magamat.
De a biró ezt nem tette,
 Inkább jobban megköttette.
 Szegény árvát, senki sem szán,
 Ha csak szeretője talán.

243.

Szépen szól a fülemüle kis madár,
 Éjjel, nappal hallom a dadogását;
 Csak előben vigasztalom magamat,
 De hátulról bánom csalatásomat.
Hej! most megbántam cselekedetemet,
 Barátimnak számlálgatom ezeket:
 Hogy soha roszat ne cselekedjenek,
 Én utánam prédára ne essenek.
Harmad napra visznek engem veszteni,
 Nekem apró lépéseket kell tenni.
 Harminczhat ember négy szögletet formál,
 Gondolkozom, messze van-e a halál.
Oda érek vesztőpadom helyére,
 Sirom is meg van már ásva előre,
 Széttekintek, de nincsen az kedvemre,
 Kis angyalom forog nekem eszembe.
Pej paripám arra vagyon szoktatva,
 Többet szalad éhesen, mint jól lakva,
 De ha én még felülök a hátára,
 Sokan néznek a fölházból utána.

244.

Tizenhat esztendős voltam,
 Mikor lopni elindultam.
 Loptam harminczhárom lovat,
 Még sem pöngetem a vasat.
Ha a főbiró háborgat,
 Lopok neki egy pár lovat.
 Beállítom udvarára,
 Még meg is hí vacsorára.
Teli a zsebem bankóval,
 Az istálóm lopott lóval.
 Eladom a lopott lovat,
 Veszek rajta igaz lovat.
Van is nekem egy szijhátu
 Fakó lovam, kese lábu.
 Ki huszonnégy óra alatt
 Debreczentül Pestig szalad.

245.

Mikor még én kicsin voltam,
 Csikós, gulyás bojtár voltam,
 Felfeküdtem a halomra,
 Onnan néztem le bajomra.
Éjszakának idejébe
 Rám tör egyszer a vármegye.
 Ki baltára, ki fokosra,
 Ki két águ vasvillára.
Én se vettem azt tréfára,
 Felugrottam a sárgára.
 Bevágtam a csurgó várba,
 A galambom udvarába.
Nyisd ki babám, az ajtódat,
 Nézd meg sárga paripámat.
 Csikóskantár a fejében,
 Barna legény tetejében.
Ajtót nyitott az én babám,
 Beszöktetett rajta sárgám.
 Leugrottam a sárgáról,
 Csókot kaptam a babámtól.

246.

Az alföldön csikós vagyok,
 Debreczenből lovat lopok.
 Felhágok egy magas hegyre,
 Onnan nézek Debreczenbe.
Nyisd ki rózsám, a kapudat,
 Hadd vigyem be a lovamat.
 Szénát adj neki, abrakot,
 Az urának vetett ágyat.
Nem szánt, vet az égi madár,
 Mégis eltartja a határ.
 Én sem szántok, se nem vetek,
 Mégis bú nélkül élhetek.