Kesergő szerelem.

Szerelem, szerelem…

Szerelem, szerelem, átkozott gyötrelem,
 Mért nem virágoztál minden fa-levelen?
Minden fa-levelen, diófa levelén,
 Hadd szakasztott volna minden szegény legény?
Lám én szakasztottam, de elszalasztottam,
 Utána futottam, de el nem foghattam!

Én csak hírül hallom…

Én csak hírül hallom, keseredett szívvel,
 Hogy az én édesem mással játszadozik.
 Ékesen, kegyesen ölelgeti nyakát,
 Kláris ajakával csókolgatja ajkát.
Oda sem mehetek, nem is üzenhetek.
 Arról azt gondolja, hogy én mást szeretek;
 De ha azt gondolja, hamisan gondolja,
 Hamis gondolatja el is kárhoztatja.
Csendesen folyó viz télben megaluszik,
 De az én bús szivem soha meg nem nyugszik.
 Én csak olyan vagyok, mint szélvészben madár,
 Kit a zápor eső elvadászott immár…

Csillagos az ég…

Csillagos az ég, csillagos,
 Rózsafa levele harmatos;
 Rózsafa levele, szakadj rám,
 Kedves édes rózsám, nézz reám.
Csillagos az ég, csillagos,
 Bú szállt a szivemre, bánatos;
 Akárhová hajtsam fejemet,
 Sehol sem találom helyemet.

A hol én elmegyek, még a fák is sirnak…

A hol én elmegyek, még a fák is sirnak,
 Gyönge ágaikról levelek lehullnak.
Hulljatok levelek, rejtsetek el engem,
 Mert az én édesem mást szeret, nem engem.
Szerethettél volna, ha szép nem voltam is,
 Mert én szerettelek, ha szép nem voltál is.
Elférhettünk volna ketten egy párnán is,
 Megélhettünk volna még a kősziklán is.

Szegény vagyok…

Szegény vagyok, szegénynek születtem,
 A rózsámat igazán szerettem.
 Az írigyek elrabolták tőlem,
 Most lett szegény igazán belőlem.
Fujja a szél a nyárfa levelét,
 Azt gondolom, hogy az is ellenség.
 A fűszál is felállott ellenem,
 Bújdosóvá tett már a szerelem.
Elmegyek én messze utra innen,
 A hol senki ismerősöm sincsen.
 Elbujdosom a világ végére,
 Hogy ne legyek senkinek terhére.
Csipkebokor legyen a szállásom,
 A búbánat kísérő pajtásom.
 A búbánat, és a rózsám képe…
 Isten veled, kis falum, örökre!

Száll a felhő…

Száll a felhő napnyugatról keletre,
 Gyönge rózsám, jutok-e még eszedbe?
 Nem jutok én soha többet eszedbe,
 Más legényt zársz immár a kebeledre.
Ha én téged el tudnálak feledni!…
 Rajtad kívül mást is tudnék szeretni!…
 De én téged nem tudlak elfeledni,
 Rajtad kívül nem tudok mást szeretni!

Komor fölöttem…

Komor fölöttem az ég is,
 Elhagyott a reménység is,
 A nap is gyászt vont magára,
 Nem süt rám piros sugára.
Bús életem, bánat napom,
 Fekete gyász alatt lakom,
 Fekete gyász, fehér üröm,
 Nekem a bánat nem öröm.
Olyan bú van a szivemen,
 Két rét hajlott az egeken,
 Ha még egy rét hajlott volna,
 Szívem ketté hasadt volna.
Feljő a nap, el is halad,
 Búban talál s abban is hagy,
 Bús anyának bús gyermeke.
 Én vagyok annak egyike.
Elmegyek én arr’ a helyre,
 Honnét madár se jön erre,
 Fészket rakok egy sürübe’,
 Bánatfának tetejibe.

Elment a madárka…

Elment a madárka,
 Üres a galiczka,
 Irja levelébe’:
 Visszajő tavaszra.
 Ha tavaszra nem jő,
 Búzaaratáskor;
 Ha akkorra nem jő,
 Szilvaaszaláskor;
 Ha még akkor sem jő:
 Tudom, sohasem jő.
Köszönöm, édesem,
 Hogy eddig szerettél,
 Arról sem tehetek,
 Ha már megvetettél,
 Nálamnál szebbeket,
 Jobbakat kerestél.
 Adjon is az Isten
 Szebbet, jobbat, mint én,
 Kivel a te szíved
 Sohase nyugodjék!
 Sohase nyugodjék,
 Örökké bánkodjék,
 Mint a tenger habja
 Örökké hánykodjék!

A fekete holló…

A fekete holló gyászt visel magáért,
 Én is gyászt viselek jegybéli mátkámért.
 Jegybéli mátkámért mit nem cselekedném!
 Tenger sűrű habját kalánnal kimerném,
 Tenger fenekében gyöngyszemeket szednék,
 Jegybeli mátkámnak gyöngybokrétát kötnék.
 Küküllő kövecse kalamáris volna,
 Tenger sűrü habja mind tintalé volna,
 Mezőn mennyi fűszál, mind pennaszál volna.
 Fán a mennyi levél, mind papiros volna:
 Bánatom leirni annak is sok volna!

Árva az a madár…

Árva az a madár,
 Kinek párja nincsen;
 Én is árva vagyok,
 Mert szeretőm nincsen.
Veled, rózsám, veled,
 Veled voltam egy pár,
 De te nálad nélkül
 Árva vagyok immár.
Sok helyet bejártam,
 Sok szivet próbáltam,
 De a magaménak
 Párját nem találtam.

Nincs nekem egyebem…

Nincs nekem egyebem a rózsámnál,
 A rózsámnál;
 Az is zálogba van az anyjánál,
 Az anyjánál;
 Hej, a ki azt nékem kiváltaná,
 Kiváltaná,
 Tudom, az Ur Isten megáldaná,
 Megáldaná!

Szeretlek, szeretlek…

Szeretlek, szeretlek,
 Mint a lágy kenyeret,
 Sóhajtok éretted
 Egy nap száz ezeret.
Szeretlek, szeretlek,
 Csak ne mondd senkinek,
 Mig a templom kövén
 Össze nem esketnek!

Cserebogár, sárga cserebogár…

Cserebogár, sárga cserebogár,
 Nem kérdem én tőled, mikor lesz nyár.
 Azt se kérdem: sokáig élek-e?
 Csak azt mondd meg: rózsámé leszek-e?
Nem kérdem én te tőled, kis madár,
 Derül-e még életemre több nyár?
 Ugy is hév nyár lankasztja kedvemet,
 A mióta ő bírja szívemet.

Ifiuság…

Ifiuság sólyom madár,
 Addig víg, míg szabadon jár.
 De jaj nekem szegénynek már,
 Szívem víg örömet nem vár.
Illik annak keseregni,
 Ki világát búval éli,
 Szeretőjét más szereti,
 Távol nézi s úgy kesergi…

Kalapom szememre vágom…

Kalapom szememre vágom,
 Mellette hervad virágom,
 Sírva nézem.
 Igy múlik el ifjuságom,
 Ma-holnap oda világom,
 Oh be érzem!
 Fogd meg pajtás a vasvesszőt,
 Verd meg véle a temetőt,
 Mert nem kedvez semmi szépnek,
 Semmi épnek.
Addsza pajtás a vasvesszőt,
 Hadd kérdem meg a temetőt:
 Hol fáj neki.
 Oda sujtok, hadd érezze
 A fájdalmat, s ahhoz mérje
 A miénket.
 Ottan oly csendesen nyugszik,
 És a gondtól megmenekszik
 Párnáján sok hív szerető,
 Jó temető!
Oh, ne bántsd, pajtás, azokat
 A mohosult sírhantokat
 Vasvesszővel.
 Keress inkább az út mellett
 Kettőnknek egy nyugvóhelyet,
 S majd idővel
 Tűzz mellé egy száraz ágot,
 Hadd példázza e világot,
 Melyet ketten kinevettünk,
 Föl sem vettünk.

Szabad a madárnak…

Szabad a madárnak ágról ágra szállni,
 Csak nekem nem szabad szeretőmhöz járni.
Áldd meg Isten, áldd meg, a szeretőm házát,
 Verd meg Isten, verd meg, a benne lakóját;
Azt se mindeniket, csak az édes anyját, –
 Mért nem adta nekem az ő kedves lányát?!
Ha neki lánya volt, nekem szeretőm volt,
 Ha neki kedves volt, nekem kedvesebb volt!

Nem forog a dorozsmai szélmalom…

Nem forog a dorozsmai szélmalom,
 Bús levelét most írja a galambom;
 Nem kell nekem sem levele, sem maga,
 Ne átkozzon engem az a vén anyja.
Mi az oka, hogy a Tisza befagyott?
 Mi az oka, hogy a rózsám elhagyott?
 Szokása a Tiszának a befagyás,
 A leánynak a szeretőelhagyás.

Hej, csicsóka…

Hej, csicsóka, csicsóka,
 Fészket rakott a csóka,
 Kis angyalom kertjébe,
 Rozmaring közepébe.
Hej, jegenye, jegenye,
 Jegenyefa teteje!
 Kis angyalom levele,
 Későn jött a kezembe.
Hej, iharfa, iharfa,
 Iharbimbó van rajta;
 Iharbimbó lehullott,
 A szeretőm elhagyott.
Ha elhagyott, hagyjon is,
 Megélek én magam is;
 Lám, a piros rózsa is,
 Kinyílik az maga is.

Fekete városban…

Fekete városban
 Fehér torony látszik;
 Az én kis angyalom
 Más ölében játszik.
Azt mondom: nem bánom,
 De mégis sajnálom,
 Hogy a kedves kis angyalom’
 Más ölében látom.

Árokparti csalány…

Árokparti csalány,
 Kökényszemű leány,
 Mért vagy oly halovány?
Nem vagyok halavány;
 Mind olyan a leány,
 Kinek a gyürüjét
 Más viseli ujján.
Árokparti kökény,
 Barnaszemű legény,
 Mért vagy olyan fehér?
Nem vagyok én fehér;
 Mind olyan a legény,
 Kinek szomorúság
 Nehezedik szivén.

A szőregi utcza…

A szőregi utcza
 Kővel van kirakva,
 Az én kedves rózsám
 Sírva sétál rajta.
Csizma kopogása
 A szobámba hallik,
 Keserves sírása
 A szivemre hajlik.
Dallok rózsám, dallok,
 De nem azért dallok,
 Hogy jó kedvem volna,
 Vagy bort ittam volna.
Hanem azért dallok:
 Tőled elmaradok;
 Bú szállott szivemre,
 Bánat a lelkemre.

Debreczenben nyílik egy szép rózsafa…

Debreczenben nyílik egy szép rózsafa,
 Illatozó piros rózsa van rajta;
 Mit ér nekem a kert piros rózsája,
 Ha semmikép nem juthatok hozzája.
Vásárhelyi póstalegény sípja szól,
 Levelet hoz az én kedves rózsámtól;
 Mit ér nekem az aranyos levele,
 Ha maga is az angyal nem jön vele?

Vetettem violát…

Vetettem violát,
 Várom kikelését,
 Az én édesemnek
 Várom érkezését.
Kikelt a viola,
 De nem az a teljes;
 Eljött, a kit vártam,
 De nem az a kedves!

Jaj istenem, de víg voltam…

Jaj istenem, de víg voltam,
 Míg az anyám lánya voltam;
 De már most, hogy nem az vagyok,
 A búnak is helyet adok.
Minden virág virágozik,
 Csak az enyém hervadozik;
 Minden bús szív örömet vár,
 De az enyém sohase már.
Bánatos hajóba ültem,
 A hajóval elmerültem.
 Bánatos az én életem,
 Immár meg nem téríthetem.

Mért nincs minden lánynak…

Mért nincs minden lánynak
 Út az udvarába?
 Aranyos diófa
 Pitvarajtajába’?
 Kerek levele,
 Édes gyökere,
 Mért nincs minden lánynak
 Igaz szeretete?
Azért nincs a lánynak
 Igaz szeretete,
 A legénynek, a legénynek
 Hamis a két szeme.
 Hamis a szeme,
 Álnok a szive:
 Azért nincs a leánynak
 Igaz szeretete!

Látom életemet…

Látom életemet, nem igen gyönyörű,
 Az én két orczámon folydogál a könyű.
 Ha tudtad határát rövid szeretetnek,
 Mért nem hagytál békét én árva fejemnek!
Minden madárkának szabad ágra szállni,
 Csak nekem nem szabad az utczán sétálni;
 Titkos szeretetnek nem kell czégért dugni,
 Mert vagynak irigyek, s el fognak gátolni.
Sír az út előttem, bánkódik az ösveny,
 Még az is azt mondja: áldjon meg az isten!
 Áldjon meg az isten minden javaival,
 Mint kertbeli rózsát drága illatokkal!

Ide künn a zöld erdőben…

Ide künn a zöld erdőben
 Madár lakik egy fészekben.
Én is oda mennék lakni,
 Ha egy fészket tudnék rakni.
Kis madár, te hogy tudsz élni,
 Mikor nem is tudsz beszélni?
Lásd, én eleget beszélek,
 Mégis búbánatban élek.

Kisérj ki, rózsám, siromig…

Kisérj ki, rózsám, siromig,
 Az örök nyugodalomig.
 Vess rám egy-két kapa földet,
 Talán megérdemlem tőled.
Ha mégy a temető kertbe,
 Írd fel sirom keresztjére:
 Itt fekszik egy hű szerető,
 Nyugtassa meg a Teremtő!
Siromra ültess egy fácskát,
 Vagy pedig egy bokor rózsát:
 Hadd lássa meg, a ki ott jár,
 Sohasem voltam csapodár.
Azt, hogy szerettelek, mondd ki
 Bátran, ha kérdi valaki.
 De azután mást ne szeress,
 Több szeretőt el ne temess.

Az ég alatt…

Az ég alatt, a föld szinén
 Nincsen olyan árva, mint én.
 Nincsen apám, nincsen, anyám,
 Ki gondot viseljen reám.
Minden virág virágozik,
 Csak az enyim hervadozik.
 Hadd hervadjon, hadd száradjon,
 Csak az Isten el ne hagyjon.
Ez a falu szép kis helység,
 Benne lakni gyönyörüség…
 Akárkinek gyönyörüség,
 Csak én nekem keserűség!

Káka tövin költ a rucza…

Káka tövin költ a rucza,
 Jó földben terem a buza;
 De a hol a hű lány terem,
 Azt a helyet nem ismerem
 Sehol sem.
Ki van az én szemem sírva,
 Mert a rózsámat más birja;
 Pedig fogadta az egyet,
 Rajtam kivül mást nem szeret
 Sohasem.
Ha tudtad, hogy nem szerettél,
 Hálódba mért kerítettél?
 Hagytál volna békét nekem,
 Más is elvett volna engem
 Valaha.
Azért, hogy én szegény lettem,
 S mást választottál helyettem,
 Lesz nekem is vig napom még:
 Ború után derül az ég
 Nekem is.

Szerettelek, nem kellesz már…

Szerettelek, nem kellesz már;
 Szidott anyád, ne szidjon már;
 Nem fog meg engem az átka,
 Szálljon a maga nyakába.
Szerettelek, rózsám, nagyon,
 De már annak vége vagyon;
 Vége vagyon szerelmemnek,
 Más parancsol a szívemnek.

Nem vagyok én oka semminek…

Nem vagyok én oka semminek,
 Édes anyám oka mindennek.
 Mért nem adott engem, olyan, olyan, olyannak,
 A kit én szerettem magamnak.
Megvágtam az újjam, de nem fáj;
 Fügefa levelet tettem rá.
 Fügefa levele, gyógyíts, gyógyíts, gyógyíts meg,
 Régi volt szeretőm, csókolj meg.
Akkor szép az erdő, mikor zöld,
 Mikor a vadgalamb benne költ.
 Olyan a vadgalamb mint a, mint a, mint a lány,
 Fáj a szíve a legény után!

Szerettelek, nem tagadom…

Szerettelek, nem tagadom,
 De annak már vége vagyon.
 Vége vagyon a kedvemnek,
 Teljék kedve irigyemnek.
Másoknak is azt ajánlom,
 Szerelemnél jobb az álom:
 Mert az álom nyugodalom,
 A szerelem szívfájdalom.
Nincs ez világon drágább kincs,
 Mint kinek szeretője nincs;
 Mert kinek szeretője van,
 Keze, lába bilincsbe van.

Találsz, rózsám, találsz…

Találsz rózsám, találsz
 Szebbet, gazdagabbat,
 De sohasem találsz
 Nálam igazabbat.
Azzal ne dicsekedj,
 Hogy engem megcsaltál:
 Nem én vagyok első,
 A kivel így bántál.
Másnak irigylettél,
 Magad megvetettél;
 Ily szerencsétlenné,
 Valld meg, miért tettél?
Azért én nem sirok,
 Ha megvetettél is,
 Parancsol az isten
 Szeretőt nékem is.

A malomba mentem…

A malomba mentem,
 Tiszta buzát vittem;
 A szerelem miatt
 Meg nem őrölhettem.
Mit tehetek róla,
 Hogy szerelmes vagyok?
 Az apám is az volt,
 Én a fia vagyok!

Hogyha nékem száz aranyom volna…

Hogyha nékem száz aranyom volna,
 Annak adnék, a kinek nem volna;
 Hej! de mivelhogy nincsen,
 Fából van a kilincsem.
 Szeretsz-e, galambom,
 Kedves kis angyalom?
A kinek van tunikás szoknyája,
 Van is annak pénze a vásárra.
 Hej! két krajczár dunnára,
 Három krajczár párnára.
 Szeretsz-e, galambom,
 Kedves kis angyalom?
A mely lánynak fodros a kötője,
 Van is annak sok szép szeretője:
 Hej, ki szőke, ki barna,
 Kinek göndör a haja.
 Gyenge majoránna,
 Gyenge vagyok rája!
De szeretnék nyalka huszár lenni,
 Szép szeretőt vagy kettőt tartani;
 De hiába, ha nincsen,
 Fából van a kilincsem.
 Szeretsz-e galambom,
 Barna kis angyalom?
Hogyha nékem feleségem volna,
 Este későn nem mennék sehova;
 De hiába, ha nincsen,
 Fából van a kilincsem.
 Szeress hát, galambom,
 Kedves kis angyalom!

Két út van előttem…

Két út van előttem,
 Melyiken induljak?
 Két szép szeretőm van,
 Melyiktől búcsúzzak?
Ha egyikhez megyek,
 A másik haragszik;
 Igy hát az én szivem
 Soha meg nem nyugszik,
Két út van előttem,
 Melyiken induljak?
 Két szép szeretőm van,
 Melyiktől búcsúzzak?
Egyiktől búcsúzok
 Piros pünkösd napján,
 Másiktól búcsúzok
 Halálom óráján.

Hogyha folyó…

Hogyha folyó lennék,
 Bánatot se tudnék,
 Hegyek, völgyek között
 Gyenge martot ásnék;
Kaszáló réteken
 Virágot gyüjtenék,
 Az én édesemnek
 Szép bokrétát adnék!

Szép a tavasz…

Szép a tavasz, szép a nyár,
 Szép a ki párjával jár.
 Járnék én is, s nem lehet,
 Titkon vagyok csak veled.
Nincsen nagyobb gyötrelem,
 Mint a titkos szerelem,
 Mert a ki azt próbálja,
 Nincsen boldog órája.
Azt akarják, ne éljek,
 Veled ne is beszéljek.
 De én attól megélek
 S a hol lehet, beszélek!

Nem vagyok én adós…

Nem vagyok én adós,
 Nekem sem adós más,
 Nem bántok én senkit,
 Engem se bántson más.
Megverek valakit,
 Vagy engem valaki,
 De az én rózsámat
 Ne szeresse senki.
Vagy levág valaki,
 Vagy én le valakit,
 De a galambomhoz
 Nem bocsátok senkit!

Magasan száll a felhő…

Magasan száll a felhő az égen,
 Nem láttam én a rózsámat régen;
 Ha én, mint a felhő, szállni tudnék,
 Minden este a rózsámhoz mennék.
Tavasz lesz már, el fog a hó menni,
 De szeretnék kék ibolya lenni!
 Kivirítnék a rózsám kertjébe’,
 Hadd tűzne fel hószín kebelére.
Sem felhő, sem ibolya nem vagyok,
 Csak egy szegény árva legény vagyok;
 Messze van az én rózsám tanyája,
 Csak busúlok, kesergek utána.

Áldd meg Isten azt az utczát…

Áldd meg Isten azt az utczát,
 Kiben az én rózsám sétál;
 Kirakatom gyémánt-kővel,
 Nézzen belé este, reggel.
Verd meg Isten azt az utczát,
 Kiben az irigyem sétál;
 Kirakatom beretvával,
 Essen belé térden állva.

Faluvégen, szegleten…

Faluvégén, szegleten,
 Van egy kis ház magába’;
 Oda vár az én galambom,
 Ebédre, vacsorára.
Ne várj, rózsám, ne várj,
 Nem mehetek mindenkor;
 Mert van nekem száz irigyem,
 Ki rám vigyáz ilyenkor.

Nincsen kedvem…

Nincsen kedvem, elvitte a gólya,
 Mert ott jártam, hol nem kellett volna;
 Lesz még kedvem, elhozza a szélvész,
 Füred alatt kifogja a révész.
Őszszel szokott a fecske elmenni,
 De tavaszszal vissza szokott jönni.
 Most kezdtem én egy szép lányt szeretni.
 Hej! de sokat kell érte szenvedni!

Túl a Dunán zörög az ég…

Túl a Dunán zörög az ég,
 Kedves rózsám, szeretsz-e még?
 Mutasd hozzám szerelmedet,
 Ugy sem soká látsz engemet.
Egy-két pár csók nem a világ!
 Száradjon el, a ki nem ád;
 Adjál, rózsám, e világon,
 Ugy sem kell a más világon.

Elment az én rózsám…

Elment az én rózsám
 Idegen országra;
 Azt izente vissza,
 Hogy menjek utánna.
Hogyha én azt tudnám:
 Melyik uton ment el,
 Azt én felszántanám
 Aranyos ekével.
Azt én be is vetném
 Apró szemű gyöngygyel,
 El is boronálnám
 Sűrű könyeimmel.
Azt én meggyászolnám
 Délig feketével,
 Délután pediglen
 Patyolat fehérrel.

Amott kerekedik…

Amott kerekedik egy fekete felhő;
 Amott tollászkodik egy fekete holló.
Várj meg, holló, várj meg, hadd izenjek tőled
 Apámnak, anyámnak – jegybéli mátkámnak.
Könnyen megösmered ennek háza táját:
 Piros rózsák lepik arany almafáját…
Gyémánt az ablaka, – üveg az ajtaja:
 Magának kék szeme, aranyszínű haja!

A jegenye…

A jegenye, jegenye,
 Jegenyefa levele,
 A rózsámnak levele
 Későn jött a kezembe.
Irnom kéne a rózsámnak,
 Legkedvesebb violámnak:
 Reszket kezem, hogyha irok,
 Ha nem látom, azért sírok.

Zavaros a Tisza vize…

Zavaros a Tisza vize nyárban,
 Ha felárad szépen a partjában,
 Ha megfujja záporeső szele,
 Vajjon, rózsám, jutok-e eszedbe?
Akkor jutok én neked eszedbe,
 Mikor bú száll szomorú szivedre.
 Szállott már egy, rózsám, az enyimre,
 Szálljon másik párja a tiedre.
Mondd meg, rózsám, szeretsz-e engemet?
 Ha nem szeretsz, ne biztasd szívemet.
 Ha nem szeretsz, galambom, hagyj abba,
 Nem varrottak engem a nyakadba.

Irnék, ha lehetne…

Irnék ha lehetne,
 Kezem nem reszketne;
 Nehéz a penna is,
 A hattyu tolla is.
Irnék, jaj, de nehéz
 A könnyű penna is,
 Feketének látszik
 A hattyú tolla is.
Elbágyadt kezemből
 A penna kiesik,
 Két szememből a köny,
 Mint a patak folyik.

Hervad az a rózsa…

Hervad az a rózsa,
 Kinek töve nincsen,
 Elhervadok én is,
 Mert szeretőm nincsen.
 Haj de kerek ég,
 Haj de magas ég!
 Ugyan, rózsám, szeretsz-e még?!
Minden ablak alatt
 Páros a diófa,
 Lám az enyém alatt
 Páratlan kökényfa.
 Haj de kerek ég,
 Haj de magas ég!
 Ugyan, rózsám, szeretsz-e még?!