Világszép Erzsike.
Kiment a kisasszony
arany székre ülni,
Aranyszékre ülni,
arany inget varrni.
Feltette a lábát
egy kis arany székre,
S egy pár arany
gyürü csördült az ölébe.
Anyám, anyám, anyám, mi annak
a jele,
Egy pár arany gyürü csördült
az ölembe?
»Lányom, édes lányom, az
annak a jele,
Örökös urfinak adtalak
kezébe.«
Anyám, anyám, anyám, minek
adott annak,
Inkább adott volna egy
pujkapásztornak!…
Inasom, inasom,
kezem táplálója,
Eredj föl a hegyre,
ama nagy toronyba!
Nézz széjjel, nézz széjjel a
bécsi pusztába,
Nem látsz-e valakit,
nem látsz-e valakit!?
»Kisasszony,
kisasszony, nem látok én senkit,
Nem
látok én senkit, nem látok én semmit.«
Pujkáim, pujkáim, kezem
nevelési,
Földre boruljatok, engem
sirassatok,
Ruháim, ruháim, testem
táplálói,
Szegről lehulljatok, engem
sirassatok!
Inasom, inasom, kezem
táplálója,
Eredj fel a hegyre, ama
nagy toronyba;
Nézz széjjel, nézz
széjjel a bécsi pusztába’,
Nem
látsz-e valakit, nem látsz-e valakit?
»Kisasszony, kisasszony, látok
már valakit,
Tizenkét kocsival,
negyven szolgáival.«
Bárcsak Isten
adná, mig ide jönnének,
Mig ide
jönnének, ki is teritnének!
– Jó napot, jó napot,
ismeretlen anyám!
Hol vagyon, hol
vagyon Erzsébet szép mátkám?
»Elment
ő a kertbe virágot szaggatni,
Bokrétát kötözni, urfiaknak adni.«
– Nincsen ott sehol se,
ismeretlen anyám,
Hol van hát, hol
van hát Erzsébet szép mátkám?
»Mit
türöm, tagadom, már ki kell vallanom,
A nagy ebédlőben ki is van teritve…«
Csináltatsz-e nekem valami
koporsót?
– Csináltatok, rózsám,
márványkő koporsót,
Behuzatod-e majd
valami vászonnal?
– Behuzatom,
rózsám, fekete fátyollal!
Kivereted-e hát valami
szögekkel?
– Kiveretem, rózsám,
aranynyal, ezüsttel!
Kivitetsz-e
vajjon valami czigánynyal?
–
Kivitetlek, rózsám, királyurfiakkal!
Meghuzatod-e majd a hármas
harangot?
– Meghuzatom, rózsám, mind
a tizenhatot!
Kikisérsz-e, rózsám,
hacsak a kapuig?
– Kikisérlek,
rózsám, a nyugodalomig!
A molnár inasa.
Este
guzsalyosba’,
Reggel a
malomba’
Játszadozni
kezdtem
Molnár inasával.
Bárcsak hajnal lenne,
Meg se is virradna,
S a mi
szerelmünknek
Vége ne
szakadna
Molnár
inasával.
Széles e világon
Mennyi malom vagyon,
Ha külső kereke
Fehér ezüst
lenne,
Béla-gyöngyöt
járna,
Apró pénzt
hullatna:
Mégsem cserélném
el
Molnár
inasával.
A tenger mélysége
Kalamáris volna,
Tengereknek habja,
Ha mint tenta
volna,
Földön mennyi
fűszál,
Ha mind penna
volna,
Égen mennyi
csillag,
Iródeák volna,
Nem tudná leirni
A
mi szerelmünket
Molnár
inasával.
„Árgyélus.“
Kimenék egy
hegyre,
Benézék egy
kertbe,
Ott láték egy
házat:
Árgyélus a neve.
Abba’ van egy asztal
Bánattal befestve,
Azon van egy
pohár,
Erdélyi bor
benne.
Köszöntsd reám,
rózsám,
Hadd igyam
belőle.
»Mintsem rád
köszönném,
Inkább
elönteném,
Régi
szeretetből
Nagyot
cselekedném:
A tengernek
habját
Kalánynyal
kimerném,
Annak
fenekéről
Kláris-gyöngyöt
szednék,
Azt is a
rózsámnak
Bokrétának
tenném!«
Szállj le holló, szállj le…
Szállj le holló, szállj
le,
Szállj alább egy
ágra,
Hadd irjak levelet
Mind a két szárnyadra!
Hadd irjak
levelet
Apámnak,
anyámnak,
Apámnak,
anyámnak,
Jegybéli
mátkámnak!
Ha kérdik: hogy
vagyok,
Mondd meg, hogy rab
vagyok,
Kolozsvár
piaczán
Térdig vasba’
vagyok!
Az én derékaljam
A tömlöcz feneke,
Az
én égő gyertyám
Kigyók, békák
szeme.
Egy asztalka
vagyon,
Gyászszal be van
festve,
Azon van egy
pohár,
Bánattal van
tele.
Akárkié legyen
Az a tele pohár,
Csak az enyim legyen
A megváltó
halál!
Tera.
»Isten jó nap’,
Isten,
Szegedi biróné!
Add nekem a lányod,
Szép eladó lányod:
Egy pár pohár
borért,
Szép
köszönetemért!«
»Nincsen nekem
lányom
Bölcsőben
ringázom!«
»Van teneked
lányod,
Piros bodor
lányod:
Szegedi piaczon
Piros almát árult;
Vettem is már tőle,
Ettem is
belőle,
Nagyon
megszerettem
A te Tera
lányod.«
»Lányom, édes
lányom,
Eladtalak,
lányom,
Egy pár pohár
borért,
Egy szép
köszönetért!«
»Anyám, édes
anyám!
Kinek adtál,
engem?«
»Jó Török
Jánosnak
Adtalak én
téged!«
Átkozott az apa,
Százszorta az anya,
A ki a gyerekit
Korcsmában
beiszsza!
»Leány pajtásaim,
Kérjétek az Istent:
Mikor értem jönnek,
Hideg
borzongasson;
Ha fél utra
visznek,
Ugyan ki is
rázzon;
Hogyha haza
visznek,
Ki is
terítsenek!«
Kitekintett Tera
Az üveg ablakon:
»Nézz ki, anyám, nézz ki!
Mit
látok odaki!
Amott látok,
anyám,
Egy fekete
felhőt,
Közepében látok
Sárga lábu hollót!«
»A fekete felhő,
A fekete holló,
Sárga lábu holló:
Az az arany
hintó;
Talán érted
jönnek?!«
Mikor oda értek:
A hideg kirázta;
Hogy fél utra vitték:
Halál
hideg rázta.
Kiáltja,
kiáltja
A nyoszolyó
asszony:
»Lassulj meg, lassulj
meg,
Ifjú Török János,
Mert már elhanyatlik
A mi menyasszonyunk!«
Másodszor kiáltja
A nyoszolyó asszony:
»Lassulj meg, lassulj meg,
Ifjú
Török János,
Mert már mindjárt
meghal
A mi
menyasszonyunk!«
Harmadszor
kiáltja
A nyoszolyó
asszony:
»Lassulj meg, lassulj
meg,
Ifjú Török János,
Mert már úgy is meghalt
A mi menyasszonyunk.«
»Kocsisom,
kocsisom,
Fogd ki a
lovamat,
Legfutósabbikat.
Mondjad az
anyámnak:
Ne úgy
készüljenek,
Mint
lakodalomra,
Hanem csak úgy
jöjjön,
Mint szomorú
torba!«
Mikor haza érnek,
Elkezdé siratni:
»Menyem, édes menyem,
Ha jó
lettél volna,
Mézet adtam
volna;
Ha rossz lettél
volna,
Mérget adtam
volna!«
Odamén az anyja,
Az ő édes anyja.
Elkezdé siratni:
»Vejem, édes
vejem,
Csináltatsz-e
néki
Diófa koporsót?«
»Csináltatok, szülém,
Márvány kő koporsót!«
»Meghuzatod-é hát
Azt a hat harangot?«
»Meghuzatom, szülém,
Mind a
tizenhatot!«
»Eltemeted-e hát
Temető árkába?«
»Eltemetem, szülém,
Rózsás kert
sarkába!«
»Megsiratod-e
hát,
A hol senki sem
lát?«
»Megsiratom,
szülém,
Mindenek
láttára!«
»Kikiséred-e hát
A pitvar ajtóig!«
»Kikisérem, szülém,
A sirja
halmáig!«
Rózsa Sándor.
Szegény Rózsa
Sándor
Fölült a lovára,
Arany szélü gatyaszára
– Sej, haj! –
Ugy lebeg
utána.
Csillagok,
csillagok
Szépen
ragyogjatok!
Hires magyar
betyároknak
– Sej haj! –
Útat mutassatok!
Mennek a pusztába
Szegednek környékén,
Utánuk mén a vármegye
– Sej,
haj! –
Rádainak
élén.
El is fogták
őket,
Viszik a
tömlöczbe,
Ott van köztük Rózsa
Sándor
– Sej, haj! –
Talpig vasba verve.
Odamén az anyja,
Hogy őtet sirassa.
»Ne sirasson édes anyám,
– Sej,
haj! –
Nem vagyok
meghalva!«
»Hogyne
siratnálak,
Mikor vasban
látlak!
Holnapután nyolcz
órakor
– Sej, haj! –
Fölakasztva látlak!«
Falu végén…
Falu végén
Van egy kis házikó.
Abba nézék
S rengő bölcsőt
láték.
Egy kis leány
Rengetgeti vala,
S a
szájával
Fujdogálja
vala:
»Aludjál el
Istennek bárányja,
Szeretetből
Jöttél a
világra.«
Siroki erdőben.
Siroki
erdőben
Nyilik a
gyöngyvirág,
Gyere ki,
galambom,
Itt vagyon a
világ!
»Ki is mentem
hozzád,
Vissza is
eljöttem,
Tudom, hogy
meglestek,
Szóba hoztak
engem.
Azt mondják, hogy rossz
vagy,
Soh’se kerülsz
elő;
Minap is tilosban
Kapott a kerülő.
Vert volna meg
Isten,
Mikor neked
hittem;
Téged áldott
volna,
Vert volna meg
engem.
Meg is vert
engemet
A világ
csufjára,
Rá se merek
nézni
Az édes
anyámra.«
Madárka…
Madárka,
madárka,
Csácsogó
madárka!
Vidd el az én
levelemet
Szép
Magyarországba!
Ha kérdik: ki
küldte?
Mondjad, hogy az
küldte,
A kinek a
szerelembe’
Meghasad a
szíve.
Ha kérdik: hogy
vagyok?
Mondd meg, hogy rab
vagyok,
A Radeczky
táborában
Közkatona
vagyok!
Kicsi nemes legény.
Nagy Törökországban
kicsi nemes legény,
Ártatlan s ok
nélkül raboskodik szegény!
Szóval azt
kiáltja: »Anyám, édes anyám,
Három
kővárad van, válts meg az egyikkel!«
»Nem váltlak, nem váltlak, lelkem, kedves fiam,
Mert fiú helyébe fiat ád az Isten,
De kőváram helyett nem ád mást az
Isten!«
»Nem bánom, nem bánom, lelkem
édes anyám!
Mert koporsóm leszem
tengernek két martja,
Szemfödelem
leszen tenger sürü habja,
Harangszóm
is leszem tengernek zúgása;
Eltemetnek engem tengerbe a halak,
Megsiratnak engem az égi madarak,
Az égi madarak s az erdei vadak!«
Dancsuj Dávid.
Bodok felett vagyon egy
kis sürü berek,
Szegény Dancsuj Dávid
a között kesereg.
Nem jó, Dávid, nem
jó, sirni, keseregni,
Ha meglát
valaki, hová tudsz ellenni?…
Az a
fekete föld ketté hasadhatna,
Szegény
Dancsuj Dávid belé borúlhatna;
De a
fekete föld ketté nem hasadhat,
Szegény Dancsuj Dávid belé sem borúlhat.
»Adjon Isten annak ezernyi ezer jót,
Ki az én bölcsőmet megrenditette vót;
Köszönöm apámnak s az édes anyámnak,
Mert jó fiat nevelt bolygó katonának,
Az ország rabjának.
Mennyi égen csillag, iró deák vóna,
Mennyi réten füszál, mind pennaszár vóna,
Mennyi erdő-lapi, mind papiros vóna,
Veres tenger habja, mind tentalé
vóna,
Az én sok bánatim még se’ férne
reá,
Még se’ férne reá.«
Az ispánné leánya.
Csendes este szállott
le a pusztára,
Elnémult a bodor tinó
kolompja,
Csak egyedül sirdogál a
furulya,
A kisasszony az ablakból
hallgatja.
»Kinn a pusztán gulyás bojtár
vagyok én,
Ezer darab marhát, lovat
őrzök én,
A kisasszony, ha kijön a
pusztára,
Mosolyogva néz a gulyás
bojtárra!«
Szépen legel a Péterné
gulyája,
A kisasszony maga sétál
utánna,
Már messziről kiáltja a
gulyásnak:
»Jancsi szivem, terítsd le
a subádat!«
»Hogy teriteném le én a
subámat,
Ha elalszom, elhajtják a
gulyámat.«
»Már te azzal, szivem
gulyás, ne gondolj,
Kiváltja az édes
anyám, ha mondom!«
Még a búza ki sem hányta a
fejét,
Már a veréb mind kiette a
szemét.
»Édes anyám, jaj Istenem,
Istenem!
Jaj, mire vitt engemet a
szerelem!«
»Lányom, lányom, lányomnak sem
mondalak,
Inkább, mintsem egy
gulyásnak adjalak.«
»Édes anyám, nem
bánom én, tagadj meg,
De a szivem
csak Jancsiért szakad meg!«
A megölt legény.
Megölték a
legényt
Hatvan
forintjáért,
Bevetették a
Tiszába.
Pej
paripájáért.
Tisza be nem
vette,
Partra kivetette,
Arra ment egy halász legény,
Csónakjába tette.
Oda ment az apja,
Költi, de nem hallja:
»Kelj fel, kelj, fel, édes fiam,
Gyere velem haza!«
Költi, de nem
hallja,
Meg van az már
halva,
Sárga sarkantyús
csizmája
Lábára van
fagyva.
Oda ment az
anyja,
Költi, de nem
hallja:
»Kelj fel, kelj fel, én
magzatom,
Hogy vigyelek
haza!«
Költi, de nem
hallja,
Meg van az már
halva,
Szép fekete göndör
haja
Vállára van fagyva.
Oda ment rózsája,
Költi, azt már hallja:
»Kelj fel, kelj fel, édes rózsám,
Borúlj a nyakamba!«
»Csináltatsz-e
nekem
Diófa koporsót?«
»Csináltatok, édes rózsám,
Márványkő koporsót!«
»Eltemetsz-e
engem
A temető kertbe?«
»Eltemetlek, édes rózsám,
Virágos kertembe!
Virágos kertembe,
Kertem közepébe,
Ott
siratlak, édes rózsám,
Téged
mindörökre.«
Elvesztettem…
Elvesztettem
lovam’
A bükkös erdőben,
Elszakadt a csizmám
A nagy keresésben.
Ismerem a lovam
Csengője szaváról,
Ismerem a babám,
Kevély
járásáról.
»Ne keresd a
lovat,
Be van az már
hajtva,
A székház
udvarán
Szól a csengő
rajta!
Ne keresd a
babád,
Szavát már nem
tartja,
A biró fiával
Lakodalmát lakja!«
Hej, huj! Sobri pajtás!
Hej, huj! Sobri
pajtás!
De régen nem láttuk
egymást.
Hej, huj! ha nem
láttuk,
Csakhogy jó hirét
hallottuk!
Hej, huj! Sobri
pajtás!
Hogyan tetszik a
vándorlás?
Hej, huj! nem jól
tetszik,
Mert kedvesem halva
fekszik!
Hej, huj! Sobri
pajtás!
Endöréden mi a
szokás?
Hej, huj az a
szokás,
Diszlik a
szeretőtartás!
Hej, huj! Sobri
pajtás!
Micsoda ott az a nagy
ház?
Hej, huj! Sümeg
város:
Ott lakik a
komiszáros…
Sorozáskor.
Esik eső az
árpatarlóra;
»Jere, rózsám, üljünk
fel a lóra!«
»Gyenge vagyok, nem
tudok felülni,
Kis pej lovad nem akar
megállni.«
Esik eső, nagy sár van az
uton,
Barna kis lány sírva mos az
Olton.
Sírva mondja az édes
anyjának:
Szeretőjét viszik
katonának.
»Ne sirj, lányom, ne sirj, a
faluba’
Maradt legény még a te
számodra!«
»Maradt, anyám, maradt,
nem szeretem,
Gyász lesz vele az
egész életem!«
Rácz-Keresztur felől…
Rácz-Keresztúr
felől
Fúj a hideg
szellő,
Jaj, de rossz hírt
hallottam
Kedves babám
felől!
Azt a hírt
hallottam,
Hogy
megházasodtál;
Áldjon meg az
Isten,
Ha jobbra
találtál.
»Jobbra nem
találtam,
Csak szebbre
akadtam.
Verje meg az
isten,
Jaj! de
megcsalódtam!«
Bogár Imre.
Zavaros a
Tisza,
Nem akar
higgadni,
Még az éjjel Bogár
Imre
Által akar
menni.
Által akar menni,
Lovat akar lopni,
A
szegedi nagyvásárban
El akarja
adni.
»Nézz ki, babám, nézz
ki,
Ablakod firhangján,
Amoda jön Bogár Imre
Sötét pej paripán.
Arany a zablája,
Réz a kantárszára,
Szabadkai szép leányok
Bámulnak
utána.«
»Korcsmárosné,
hallja!
Talán nem is
hallja!
Nyissa ki hát a
kapuját,
Hadd menjek be
rajta!
Korcsmárosné,
hallja!
Van-e
paprikása?«
»Vagyon bizony egy
bográcscsal
Vendégim
számára.«
»Korcsmárosné,
hallja!
Van-e vörös
bora?«
»Söröm is van, borom is
van,
Vendégim
számára.«
»Korcsmárosné,
hallja!
Van-e szép
leánya?«
»Van leányom, szép
leányom,
Betyárok
számára.«
»Korcsmárosné,
hallja!
Száz itcze bort
hozna!
Megkinálom a
vármegyét,
Hogy ne legyek
rabja…
Hunczut a
vármegye,
Nem iszik
belőle;
Látom, hogy már azt
akarja:
Holtig legyek
rabja.
Hunczut a
vármegye,
Meglesett
bennünket,
Tiszahajlási
csárdába’
Elfogott
bennünket!«
* * *
Repülj madár,
repülj,
Hej, Szabadka
felől,
Az a hires Bogár
Imre
Maga van egyedül…
A hű leány.
Barna kis lány megy az
utczán nevetve,
Kapitány ur megy
utána sietve.
»Megállj, megállj,
barna kis lány, egy szóra,
Hisz te
vagy a szivem vigasztalója.«
»Nevetnem kell kapitány úr
szavára,
Mért állit meg egy magyar
lányt hiába?
Van már nékem szép
szeretőm, közlegény,
Kit nem adnék
százezer kapitányért.«
»Meghalt már a kedvesed a
csatába,
Borulhatsz már kapitány úr
karjába!«
»Hogyha meghalt, szálljon
áldás sirjára,
Nem borulok kapitány
úr karjába!«
Lóra, csikós, lóra!
»Lóra, csikós, lóra!
elszaladt a ménes,
Csak egyedül
maradt a pányván a nyerges.«
Nem
tehetek róla, mert meg vagyok fogva,
Ott az öreg bojtár, adjon számot róla.
A tömlöcz feneke az én vetett ágyam,
Annak két oldala az én hálótársam,
A tömlöcz teteje takarodzó párnám,
Kigyók, békák szeme, világitó
gyertyám.
Nyujtsd be rózsám, nyujtsd
be, fehér keszkenődet,
Hadd
törülgessem le sürü könyeimet!
Angyal Bandi.
Lám megmondtam, Angyal
Bandi, ne menj az
Alföldre,
Csikósoknak,
gulyásoknak közibe,
Közibe.
Mert megtanulsz lovat lopni
izibe,
Izibe,
Majd ugy kerülsz a vármegye kezibe,
Kezibe.
Mikor kezdi Angyal Bandi a
lovát
Nyergelni,
Czifra csikos kantárjával fékelni,
Fékelni:
Kurta süveg a fejében
módosan,
Módosan,
Fejér fátyol a nyakában, bokrosan,
Bokrosan.
Czifra bunda válla hegyit
nyomitja,
Nyomitja,
A sallangja lába fejét boritja,
Boritja.
Rajta van az aranyrojtu
gatyája,
Gatyája,
Slézsiából van a matériája,
Riája.
Alabástrom a homloka, nem
márvány,
Nem márvány,
Fekete két szemöldöke szivárvány,
Szivárvány.
Mikor mene Angyal Bandi
tanyára,
Tanyára,
Ama gyönge borjuhús vacsorára,
Csorára.
Rajta üte Göncz városa
megfogni,
Megfogni,
A két kezét kötéllel is megkötni,
Megkötni.
Akkor kezde Angyal Bandi
bámulni,
Bámulni,
A szinében egészen megváltozni,
Változni.
Megkötözik Angyal Bandit
kötéllel,
Kötéllel,
Ugy kisérik fel Kassára, fegyverrel,
Fegyverrel.
Egy itcze viz, egy font kenyér
a Bandi
Számára,
Harminczhárom fontos vasat kezére,
Lábára!
A megcsalt leány.
»Óh Istenem, be’
megbántam,
Gyöngykoszorúm’
elhullattam,
Keservesen
megsirattam!«
»Ne sirasd, rózsám,
koszorúd,
Kötök virágból
koszorút!«
»Éjjel-nappal kössed,
rózsám,
Mégsem leszek többet
leány!«
Szálló dalok.
Mi magasabb…
Mi magasabb az
egeknél?
Mi nagyobb a
szerelemnél?
Kit a szerelem
körülfog,
Nem kell annak semmi
dolog.
Nagy a világ…
Nagy a világ,
végtől-végig bujdosom,
De babámat
felejteni nem tudom.
Megállj, fakóm,
bundámat leteritem,
Megálmodom,
látom-e még kedvesem.
Addig a házamból…
»Addig a házamból el nem
mégy,
Mig három szál gyertya el nem
ég.«
»A negyedik is már félben
ég,
A szerelem mégis nem
elég…«
A berencsi utczát…
A berencsi utczát végig
kövecsezik,
Azon az én lábam nem is
ugrándozik.
A nagyfali utczát nem is
kövecsezik,
Azon az én lábam mindig
ugrándozik…
Csalom a szemedet…
Csalom a
szemedet,
Te is az
enyimet,
Csókolom a
szádat,
Piros két orczádat,
–
Te is az enyimet,
Én is a tiedet.
Csillagok, csillagok…
Csillagok,
csillagok,
Szépen
ragyogjatok!
Annak a
legénynek
Utat
mutassatok.
Mutassatok utat
Annak a legénynek,
Ki nem tudja házát
A
szeretőjének.
Egy madarat kergettem…
Egy madarat
kergettem,
De utól nem
érhettem,
Más vitte el
helyettem,
S azt nem igen
szerettem.
Mikor szinte
megfogtam,
Szépen
elszalasztottam,
S nála nélkül
maradtam.
Jaj istenem, én hogy élek…
Jaj istenem, én hogy
élek?
Még egy madártól is
félek,
Hogyha egy madár
fölrepül,
Az én szivem mingyárt
meghül.
A világot csak nevettem…
A világot csak
nevettem,
Mig ennyire
felnőhettem;
De hogy lenne majd
ezután,
Ha egyszer
megházasodnám,
Azt most ki nem
találhatnám!
Szeress, rózsám…
Szeress, rózsám, csak
nézd meg kit
Mert a szerelem
megvakit.
Hej! engem is
megvakitott,
Örökre
megszomoritott,
Csak még sirba nem
szállított!
A hideg szél fújdogál…
A hideg szél
fújdogál,
A falevél
hulldogál,
Leány-hűség
múldogál,
S szegény legény
sirdogál…
Meghalok Csurgóért…
Meghalok Csurgóért, de
nem a váráért,
Hej, nem a váráért,
csak egyik utczáért,
De nem az
utczáért, csak egyik házáért,
Ebben
növekedett barna galambomért!
Lám, megmondtam…
Lám, megmondtam, bús
gilicze,
Ne rakj fészket az
utszélre;
Mert az uton sokan
járnak,
Téged, rózsám,
feltalálnak.
Csak rakj fészket az
erdőre,
Annak is a
közepére!
Czédrusfának
tetejére,
Fügefának
levelére!
A fényes csillag is…
A fényes csillag
is
Ballag haza felé,
Ballag barna legény
A galambja felé.
De mig oda
ballag,
Jóformán
megvirrad,
Gyenge
szerelmüknek
Hamar vége
szakad…
Arany-ezüstért…
Arany-ezüstért, czifra
ruháért,
Leányt el ne végy
koszorujáért,
Inkább szeressed
jámborságáért,
Előtted való szép
járásáért.
Ne nézz a leány tánczos
lábára,
Ne hajolj az ő mézes
szavára;
Figyelemmel légy
indulatjára,
Tanulj szert tenni szive
titkára!