Gyere be, rózsám, gyere be…

Gyere be, rózsám, gyere be,
 Csak magam vagyok idebe;
 Két czigánylegény hegedül,
 Csak magam járom, egyedül.
Gyere be, rózsám, gyere be,
 Hadd legyünk ketten idebe;
 Húzza a nótát a czigány,
 Járjuk a tánczot szaporán.
Gyere be, rózsám, izibe,
 Nincsen a pap se idebe;
 Gyere be, rózsám, ölembe,
 Ugy leszek aztán kedvembe!

Mondd meg, rózsám, hány inged van…

Mondd meg, rózsám, hány inged van?
 Ne kérdezze kendtek,
 Ha megmondom, annyi van, hogy
 Elfeledi kendtek.
Talán csak van tizenkettő?
 Nem találta még el;
 Tizet adok, kettőt veszek,
 Ugy találja majd el.
Nem azt kérdem, hány inged van:
 Szeretsz-e, galambom?
 Egyet adok, egyet veszek:
 Szeretlek, galambom!

Nyisd ki, babám, az ajtót…

Nyisd ki, babám, az ajtót!
 Magyar kopogtat, nem tót,
 Magyar kopogtat, nem tót!
Jaj, be soká nyitod ki,
 Mint ha nem tudnád, hogy ki?
 Mint ha nem tudnád, hogy ki!
Ha megveszen a hideg,
 A lelkedre fagyok meg,
 A lelkedre halok meg!

Kerek az én kalapom…

Kerek az én kalapom
 Kerekebbre vágatom;
 Kicsiny az én galambom,
 Könnyen megcsókolhatom.
Kerek az én kalapom,
 Kerekebbre szabatom;
 Kicsiny az én galambom,
 Lehajlok, megcsókolom.
Három huszas, látod-e?
 Ha megiszom, bánod-e?
 Hogyne bánnám, édesem,
 Mikor veled keresem!

Vörös bársony süvegem…

Vörös bársony süvegem,
 Most élem gyöngyéletem!
 Bokréta van mellette,
 Barna babám kötötte.
Ha kötötte, jól tette,
 Csókot kapott érette.
 Köss még, babám, másszor is:
 Megcsókollak százszor is!

Kakas a szemeten…

Kakas a szemeten
 Annyit nem kapar,
 Hányszor az én rózsám
 Engem betakar.
 Pedig éjjel-nappal
 Mind egyre kapar,
 Annyit nem kapar,
 Hányszor betakar.
Bakter a toronyba
 Annyit nem kiált,
 Hányszor engem rózsám
 Csókkal megkinált…
 Pedig éjjel-nappal
 Mind egyre kiált,
 Annyit nem kiált,
 Hányszor megkinált.
A malom kereke
 Annyit nem fordul,
 Hányszor az én rózsám
 Engem megcsókol…
 Pedig éjjel-nappal
 Mind egyre fordul,
 Annyit nem fordul,
 Hányszor megcsókol.
Biharban, Borsodban
 Nincs annyi esküdt,
 Hányszor az én rózsám
 Nékem megesküdt…
 Biharban, Borsodban,
 Szabolcs vármegyében,
 Nincs annyi esküdt,
 Hányszor megesküdt!

Szeretem én magát nagyon…

Szeretem én magát nagyon,
 Mert fekete szeme vagyon.
 Szemöldöke sugár vagyon,
 Az enyimhez illik nagyon.
Azért, hogy egy kicsit ragyás,
 Ő az én szeretőm, nem más;
 Illik neki rettenetes,
 Hogy egy kicsit himlőhelyes.
Eszemadta, teremtette,
 De nagy a maga szemérme.
 Jaj, ne nézzen a szemembe,
 Meghalok szégyelletembe.
Nem volt eszem, hogy szerettem
 Mást, míg magát nem esmertem,
 Kend maga is szeret nagyon,
 Azért az enyim maradjon.

Arra járjunk, arra…

Arra járjunk, arra,
 Merre furulyálnak,
 Merre a legények
 Éjjel-nappal járnak,
 Éjjel-nappal járnak.
Szabad a legénynek
 Éjjel-nappal járni,
 De a szegény lánynak
 Házához kell várni,
 Házához kell várni.
Házához kell várni,
 Talpon istrázsálni,
 Sok éjjeli álmot
 Érte elmúlatni,
 Érte elmulatni…

Gyi fel, sárga…

Gyi fel, sárga, a tetőre!
 Veled megyek menyegzőre.
 Iha, czin, czinárom!
 Szeret a virágom.
Ha megfázom, ha meghülök,
 Mellette felmelegülök…
 Iha, czin, czinárom!
 Szeret a virágom.

Nézz, rózsám…

Nézz, rózsám, a szemembe,
 Mit olvasol belőle?
 Ugy-e, azt mondja,
 Ugy-e, azt mondja:
 Te vagy az angyalok
 Ragyogó csillaga.
A szivem dobbanása
 A tiednek hű mása.
 Ugy-e, édesem,
 Ugy-e, kedvesem:
 Miénk a mennyország,
 Nem kell több boldogság!

Ez az én szeretőm…

Ez az én szeretőm,
 Ez a piczi barna:
 Alattomba terem,
 Mint a piros alma.
Piczi piros alma,
 Terem minden sorba,
 De ilyen barna lány
 Nem minden bokorba.
Hát ezt a szőke lányt
 Mért ne szerethetném?
 Szép karcsu derekát
 Mért ne ölelhetném?
Csak akkor leszek én
 Boldog e világon,
 Ha téged ölellek
 Drága szép virágom!

Kerek az én kis kalapom…

Kerek az én kis kalapom, de drága,
 Nem köszön az minden lánynak hiába.
 Adj egy csókot éjszakára,
 Az lesz a kalapom ára,
 Galambom!
Kerek az én subám alja, de drága,
 Nem takarja be a leányt hiába.
 Adj egy csókot éjszakára,
 Az lesz az én subám ára,
 Galambom!
Kerek az én csizmám sarka, de drága,
 Nem kopik az a lány után hiába.
 Adj egy csókot éjszakára,
 Az lesz az én csizmám ára,
 Galambom!

Csenke felől…

Csenke felől
 Fuj a szellő,
 Onnét, onnét, onnét, onnét jön szerető,
 Onnét, onnét, onnét, onnét jön szerető.
Legyingeti
 A kalapját,
 Ugy kelleti, leti, leti, leti magát,
 Ugy kelleti, leti, leti, leti magát.
Teli zsebe
 Mogyoróval,
 Teli szája, szája, szája édes csókkal,
 Teli szája, szája, szája, édes csókkal!

Ez a kis lány megy a kútra…

Ez a kislány megy a kútra,
 Nem talál a gyalogutra, igaz a!
 Utánna kellene menni,
 Megölelni, megcsókolni, igaz a, igaz a!
Barna kis lány merit vizet,
 S a szemembe mindig nevet, igaz a!
 Hamis asszony lesz belőle
 Én leszek a szeretője, igaz a!

Veszek neki…

Veszek neki csizmát, pirosat,
 Üttetek rá patkót, magasat,
 Fénylik a te csizmád, ragyog is,
 Ragyogó csillag vagy magad is.
Veszek neki piros pántlikát,
 Hadd fonja be gyönyörű haját:
 Piros a pántlikád, mint magad,
 Hamis vagy te rózsám, ne tagadd.

Sárga csikó…

Sárga csikó, sárga csikó, sárga,
 Az én rózsám nem lesz mindig árva,
 Az én rózsám nem lesz mindig árva,
 Szüret után én leszek a párja.
Azért hogy én szegény legény vagyok,
 Barna kis lány szeretője vagyok,
 Szeret az a barna kis lány engem,
 Meghalni is kész volna érettem!

Széna, széna, széna,…

Széna, széna, széna terem
 A réten, a réten,
 Megcsókollak, kedves rózsám,
 A héten, a héten!
Piros alma, gömbö-, gömbö-,
 Gömbölyü,
 A te orczád gyönyö-, gyönyö-,
 Gyönyörü!

Minden falu édes hazám…

Minden falu édes hazám,
 Minden asszony édes anyám,
 Minden szép lány feleségem
 Kivel világomat élem.
Eszem a teremtő fádat,
 Engem szeress, ne anyádat,
 Olyan igaz leszek hozzád
 Mint tulajdon édes anyád!

Hejh, be szépen világit…

Hej, be szépen világit
 Az esteli csillag!
 Hej, be szép szőke legény
 Áll ablakom alatt!
 Be kellene híni,
 Mellém is ültetni,
 Piros szőke legénynek
 Puha ágyat vetni.
Ujjamon gyűrűje,
 Zsebemben levele,
 Piros szőke legénynek
 Rajta van a neve.
 Nem adnám én a nevét
 Két arany almáért,
 Hát őt magát, hogy adnám
 Széles e világért!

Megkötöm a lovamat…

Meg kötöm a lovamat
 Czédrusfa ágához,
 Magam meg lefekszem
 Galambom ágyához.
A vásárra voltam,
 Vásárfiát hoztam,
 Kedves galambomnak
 Egy pár csókot adtam.
A szerelmet pénzen
 Nem lehet megvenni,
 De egy mézes csókon
 Ki lehet alkudni.

Rózsa vagy…

Rózsa vagy, rózsa vagy,
 Még annál is szebb vagy;
 Aranynál, ezüstnél
 Sokkal ékesebb vagy.
Aranyat, ezüstöt
 Mindenkor találok,
 De tetőled rózsám,
 Könnyen el nem válok.

Ha én rózsa volnék…

Ha én rózsa volnék,
 Hamar elhervadnék,
 Senki rám nem nézne,
 Senki nem szeretne.
Ne mondj hát rózsának,
 Engem violának,
 Egy viola-szegfüt
 A nyári nap elsüt.
Bizony, ha lehetnék,
 Én csak galamb lennnék;
 Oh, hová nem mennék,
 Ha most repülhetnék!
Sem rózsa nem leszek,
 Sem galamb nem leszek,
 Mert én, édes rózsám,
 Csak a tied leszek.

Van kökényfa…

Van kökényfa, de nincs rajta,
 Van szeretőm, de mi haszna?
 Én szeretem, ő nem szeret,
 Jaj, be gyalázatos élet!
Van rózsafa, van is rajta,
 Van szeretőm, van is haszna,
 Én szeretem, ő is szeret,
 Oh, be gyönyörü egy élet!

Haja, haja, haja…

Haja! haja! haja! haja!
 Bodor a szeretőm, haja;
 Bodorodjon a vállára,
 Mind a komló garadjára.
Haja, haja, mégis haja,
 Barna a szeretőm haja.
 Bár olyan barna ne volna,
 Nem kapnának annyin rajta!
Nincs édesebb a nádméznél,
 Nincs hunczutabb a legénynél,
 Este a lányt megcsókolja,
 Ha elfordul, kicsúfolja.
Az estének nincsen vége,
 A legénynek nincsen szeme,
 Szeme volna, haza menne,
 Itten nem szemtelenkedne.

Este van már…

Este van már, este,
 Haza kell már menni,
 Kedves szeretőmnek
 Jó estét mondani.
 Jó estét, jó estét,
 De nem mindeniknek,
 Csak annak az egynek,
 Kedves szeretőmnek.

Jaj, de édes ez a méz…

Jaj, de édes ez a méz, hopp,
 Ez a méz, ez a méz,
 Ki kit szeret, arra néz,
 Haja, hija, hopp.
Lám én a kit szeretek, hopp,
 Szeretek, szeretek,
 Reá nézek, nevetek,
 Haja, hija, hopp.

Kukoricza szára…

Kukoricza szára
 Felfutott a fára,
 Az én galambomnak
 Dombon van a háza.
Kukoricza szára
 Felfutott a fára,
 Az én kedvesemnek
 Csókra áll a szája.
Mikor arra járok,
 Nagyokat durrantok,
 Az én galambomnak
 Szivére bút hajtok.
Ne szomorkodj, rózsám,
 Most is szeretlek ám;
 Ha nem szeretnélek,
 Nem emlegetnélek.
Majd jövő farsangkor,
 Többet mondok akkor,
 Violám, enyim léssz
 Esztendő ilyenkor.

Zöld erdőben…

Zöld erdőben, sik mezőben
 Lakik egy madár,
 Kék a szárnya, zöld a lába,
 Jaj de szépen jár!
Várj madárka, kis galambom,
 Várj egy kissé, várj.
 Az Isten is ugy akarja,
 Tied leszek már.

A haza.

István királyról.

Óh, hol vagy magyarok
 Tündöklő csillaga!
 Ki voltál valaha
 Országunk istápja?
Hol vagy, István király?
 Téged magyar kiván,
 Gyászos öltözetben
 Te előtted sirván.
Rólad emlékezvén
 Csordulnak könnyei,
 Búval harmatoznak
 Szomorú mezei.
Lankadnak szüntelen
 Vitézlő kezei;
 Nem szünnek iszonyú
 Sirástól szemei.
Virágos kert vala
 Hires Pannonia,
 Mely kertet öntözé
 Hiven szűz Mária.
Kertésze e kertnek
 István király vala,
 Termesztője ennek
 Ő vele meghala.
Ennek életében
 Élt a Magyarország,
 Ő halála után
 Lett holt-eleven ág.
Előtted könyörgünk,
 Bús magyar fiaid.
 Hozzád fohászkodunk
 Gyászoló lányaid.
Tekints, István király,
 Szomorú hazádra,
 Fordítsd szemeidet
 Régi országodra!

Amott látod…

»Amott látod, rózsám,
 Azt a száraz nyárfát…
 Mikor az kizöldül
 Akkor megyek hozzád!«
»Hiszem én Istenem’,
 Kizöldül az én fám,
 Virágos tavaszszal
 Visszatérsz még hozzám.«
»Vágassuk le, rózsám,
 Azt a száraz nyárfát,
 Csináljunk belőle
 Egy nagy akasztófát;
Arra akaszszuk föl
 Azt a török császárt,
 Hogy ne szomorítson
 Már több édes anyát.
Belegrád! Belegrád!
 Átkozott Belegrád!
 De sok édes anyát
 Megszomorítottál!
Belegrád, Belegrád!
 Átkozott Belegrád
 De sok édes anya
 Átkot mondott reád!«

Nyalka kurucz…

Hol vagy te most, nyalka kurucz,
 Ki oly’ voltál, mint egy szép strucz?
 Már hazádba soha nem jutsz,
 Ez világból is majd kifutsz.
 Nyalka kurucz!
 Nyalka kurucz!
Fájhat szived alsó földért,
 Dunán túl szép országodért,
 Elhagyott szép asszonyokért,
 Télben rendelt kvártélyodért.
 Nyalka kurucz!
 Nyalka kurucz!
Nem vigyázsz most Soprontájra,
 A kőszegi nyájasságra,
 Szombathelyi szép dámákra,
 A sümegi kevély tánczra.
 Nyalka kurucz!
 Nyalka kurucz!
Hol van hosszú pántos kardod,
 Majd tiz fontos a tarsolyod,
 Mennykő-ütött nagy pallosod?
 Nyalka kurucz!
 Nyalka kurucz!
Hol van czifra karabínod,
 Gréczi, bécsi pár pisztolyod,
 Üsttel rakott pantallérod,
 Czifrán varrott szép tarsolyod?
 Nyalka kurucz!
 Nyalka kurucz!
Szegénységet szídtad, verted,
 Nemzetséged sem becsülted,
 Senki személyét sem nézted,
 Testét, lelkét megmivelted.
 Nyalka kurucz!
 Nyalka kurucz!
Te ó kurucz! akkor voltál,
 Mikor czifrán adtát mondtál,
 Nyelveddel sokakat szidtál,
 Isten ellen káromkodtál.
 Nyalka kurucz!
 Nyalka kurucz!
Azért Isten megbüntetett,
 Idegen országra vetett,
 Szabadságot tőled elvett,
 Téged messze földre vetett.
 Nyalka kurucz!
 Nyalka kurucz!

Rákóczi Sámuel.

Püspök városába hogy bémentem vala,
 Nem sokad magammal, csak század magammal:
A váradi basa vendégségbe hiva;
 Egy cseppet sem késtem, – csakhamar elmentem.
Mikoron bémentem a város kapuján,
 Mikoron bémentem a város kapuján:
Egyfelül a basa fogá jobb kezemet,
 Másfelül a pogány kötözé testemet…
Mi dolog, vitézek, hogy engem kötöztök?
 Mi dolog, vitézek, hogy engem kötöztök?
Talán azt tudjátok, hogy én rab nem vagyok?…
 Hej, ha azt tudnátok: térdig vasban járok!
Megüték a dobot a piacz közepén,
 Megfuvák a sipot a torony tetején:
Urak sallangosa, Rákóczi Sámuel,
 Uri méltóságod szolgaságra vál el!
Kényén tartott tested térdig vasban hever,
 Kényén tartott tested térdig vasban hever.
Ha a tenger vize mind ténta volna is,
 Valamennyi füszál mind penna volna is:
Mégsem irhatná le kinjai sokságát,
 Melyekkel emésztik szegény ő Nagyságát!

Jaj már minekünk…

Jaj már minekünk,
 Magyar nemzetnek,
 Kik feltámadtunk
 Rebelliseknek;
 Szuhay Mátyás, Zákány Tamás
 Kopasz fejének,
 Nagy pipájú, kevés dohányú
 Magyar nemzetnek!

Az alföldi csikós.

Rákosnál a pesti vásárrul
 Egy Tiszántul való csikós bundástul –
 Tíszántul, bundástul, vásárrul
Egy pár itcze jó borra béfordul;
 S ott mulat egy dunaföldi magyar ur –
 Tiszántul, béfordul, bundástul.
Kérdi ez a csikóstul tréfábul:
 Tudnak-e a Tiszántul magyarul?
 Tiszántul, magyarul? tréfábul.
A csikós azt feleli a bundábul:
 Ezt talán az ur kérdi nyájasságbul?
 Tiszántul, bundábul, nyájasságbul.
És ha az ur ezt kérdi tréfábul:
 Megmondom én, mit itéljek, hallj’ az ur!
 Tiszántul, tréfábul, hallj’ az ur.
Némelyek azt mondják, hogy Tiszántul,
 A ki nem tud magyarul, megtanul; –
 Tiszántul, magyarul, megtanul.
Mások pedig mondják, hogy Dunántul,
 A ki nem tud magyarul, nem tanul;
 Dunántul, magyarul, nem tanul.
Dunántul a magyar iszik klázlibul,
 Megeszi a roszprádlit czintálbul,
 Dunántul: klázlibul, czintálbul.
Tiszántul a magyar iszik kancsóbul,
 Eszik fa-, cseréptálbul vagy bográcsbul,
 Tiszántul, kancsóbul, bográcsbul.
Láttam én egy koldust Dunántul:
 Kenyeret sem tudott kérni magyarul,
 Dunántul, magyarul – mely rosszul!
Koldulgat egy kopasz ember Tiszántul:
 Tököli sem tudott jobban magyarul;
 Tiszántul: magyarul, hatalmasul!
A dorogi csaplárosné Dunántul,
 Mikor beszél magyarul: majd megful;
 Dunántul, magyarul, majd megful.
Hajdu-Dorog városában Tiszántul:
 Prédikál az orosz pap is magyarul;
 Tiszántul: magyarul, nem oroszul.
Tiszántul szép nemzetünknek szájábul
 Gyenge kegyes hangzásában a szó hull, –
 Tiszántul, szájábul, a szó hull.
Oda fel pedig többnyire, Dunántul:
 Nyelvünkön sokaknak foga megritkul;
 Dunántul magyar szón megritkul.
Többet mondanék az urnak tréfábul:
 De sietek hazafelé Tiszántul;
 Tréfábul igy tanul, – megindul.
Bocsánat pedig uram a tréfárul:
 Éljen a sok dunaföldi magyar ur!
 Tiszántul, Dunántul –
 Éljen a sok drágavérű magyar ur!

Bakatoborzó.

– A mult század végéről. –

Ha meguntad életedet,
 Feleséged, gyermekedet:
 Haj, gyere pajtás katonának!
 – Jaj, dehogy megyek, mert levágnak!
Ne félj pajtás, nem bántanak:
 Csak a karddal tapogatnak.
 Haj, gyere pajtás katonának!
 – Jaj, dehogy megyek, mert levágnak!
Ha nem tudnál lovagolni:
 Megtanítunk gyalogolni.
 Haj, gyere pajtás katonának!
 – Jaj, dehogy megyek, mert levágnak!
Ha nem tudnál imádkozni:
 Megtanítunk dohányozni.
 Haj, gyere pajtás katonának!
 – Jaj, nem megyek én, mert levágnak!

Huszár vagyok, lelkem babám…

Huszár vagyok, lelkem babám,
 Az is maradok,
 Szemed szinű dolmányomon
 Sárga gomb ragyog;
 Ucczu! peng a sarkantyum,
 Csekély gondom, semmi búm,
 Csak ugy vigadok!
Kard villog az oldalomon,
 Tajték a pipám,
 Veres csákó süvegemen
 Leng a bokrétám:
 Mind a mellett csak az kár,
 Hogy tán nem is kedvel már
 Hűtelen babám.
Ó, te szívemet epesztő
 Kaczér szőke lány!
 A huszárnak szeretője
 Akad akárhány;
 Nyájas, gyöngéd, deli, szép,
 Oly takaros, olyan ép,
 Mint a tulipán.
Mikor nekem jó kedvem van,
 Boka hegedül,
 Mellém intek egy leánykát
 A szebbek közűl,
 S megforgatom, míg daczos
 Babám szeme bánatos
 Könyekbe merűl.
Selyem szőrű pej paripám
 Száz aranyat ér,
 Horkol, tombol, tüszkölődik,
 Bőrébe nem fér;
 Még egyszer és utólszor
 Megugratom hajnalkor,
 Babám kedveér!
Van-e széles e világon
 Szebb a nótámnál?
 Jöszte babám, béküljünk meg
 Bájos hangjánál!
 Megbékülünk, ugy-e bár?
 Nyujtsad ajkad… enyém már:
 Csókolóra áll!

Mikor masírozunk, kapitány uram?

Mikor masírozunk, kapitány uram?
 Mikor masirozunk, kapitány uram?
 Holnap, holnap, holnap után,
 Csütörtökön ebéd után,
 Kedves katonáim!
Mi lesz az ebédünk, kapitány uram?
 Mi lesz az ebédünk, kapitány uram?
 Lencse, borsó, káposztával,
 Jó borocska szalonnával,
 Kedves katonáim!
Elszakadt a nadrág, kapitány uram!
 Elszakadt a bakancs, kapitány uram!
 Vagyon szabó, csizmadia,
 Ki megvarrja, ki megfoldja,
 Kedves katonáim!
Vetetlen az ágyunk, kapitány uram!
 Vetetlen az ágyunk, kapitány uram!
 Itt van Sári, majd megveti,
 Még magát is belé veti,
 Kedves katonáim!

Már mi nálunk verbuválnak…

Már mi nálunk verbuválnak
 Kötéllel,
 Megfogják a szegény legényt
 Erővel.
Hátra kötik a két kezét
 Kötéllel,
 Ugy kisérik be Kassára
 Fegyverrel.
A gazdagnak öt-hat fia,
 Nem bántják;
 A szegénynek ha egy van is,
 Megfogják.
Utána megy apja, anyja,
 Siratják,
 Kérik pénzért, kiváltani,
 Nem adják.
Eredj haza, szegény ember,
 Azt mondják,
 Viseld apró árváidnak
 A gondját.
De megveri az Ur Isten
 Idővel,
 Ki a szegényt sanyargatja
 Erővel.

Áll a verbunk, tánczoljunk…

Áll a verbunk, tánczoljunk,
 Nosza, kún legények!
 Tele csordultig borral
 Állnak az edények.
 Pántlikát kalapunkra
 Majd osztogatnak,
 Mentét, dolmányt és nadrágot
 Hozzánk szabatnak.
Itt állnak a lovak is,
 Készen abrakolva,
 Melyek a magyar legényt
 Hordozzák tánczolva;
 Ha sebesít sok franczot
 Az én jobb karom,
 Akkor mondja jó királyom:
 Édes magyarom!

Ne higyj pajtás a németnek…

Ne higyj pajtás a németnek,
 Akárhogyan hitegetnek.
 Adjon bár oly nagy levelet,
 Mint egy kerek fa köpenyeg.
Üssön pecsétet reája,
 Mint egy kalap karimája:
 Nincsen abban semmi virtus,
 Verje meg a Jézus Krisztus!

Bajusz kell a magyarnak…

Bajusz kell a magyarnak,
 Miről sokat tartanak.
 Félre, bajusztalan száj!
 Orrom alatt ne piszkálj.
Magyarország azért jó,
 Ritkán üres a hordó.
 Ha kiürül, megtöltik,
 S vele kedvöket töltik.
Jaj de messze elviszik,
 Hogy a magyar bort iszik!
 Pedig, a teringettét!
 Nem issza meg az eszét.