Gyere be, rózsám, gyere be…
Gyere be, rózsám, gyere
be,
Csak magam vagyok
idebe;
Két czigánylegény
hegedül,
Csak magam járom,
egyedül.
Gyere be, rózsám, gyere
be,
Hadd legyünk ketten
idebe;
Húzza a nótát a
czigány,
Járjuk a tánczot
szaporán.
Gyere be, rózsám,
izibe,
Nincsen a pap se
idebe;
Gyere be, rózsám,
ölembe,
Ugy leszek aztán
kedvembe!
Mondd meg, rózsám, hány inged van…
Mondd meg, rózsám, hány
inged van?
Ne kérdezze
kendtek,
Ha megmondom, annyi van,
hogy
Elfeledi
kendtek.
Talán csak van
tizenkettő?
Nem találta még
el;
Tizet adok, kettőt
veszek,
Ugy találja majd
el.
Nem azt kérdem, hány inged
van:
Szeretsz-e,
galambom?
Egyet adok, egyet
veszek:
Szeretlek,
galambom!
Nyisd ki, babám, az ajtót…
Nyisd ki, babám, az
ajtót!
Magyar kopogtat, nem
tót,
Magyar kopogtat, nem
tót!
Jaj, be soká nyitod
ki,
Mint ha nem tudnád, hogy
ki?
Mint ha nem tudnád, hogy
ki!
Ha megveszen a
hideg,
A lelkedre fagyok
meg,
A lelkedre halok
meg!
Kerek az én kalapom…
Kerek az én
kalapom
Kerekebbre
vágatom;
Kicsiny az én
galambom,
Könnyen
megcsókolhatom.
Kerek az én
kalapom,
Kerekebbre
szabatom;
Kicsiny az én
galambom,
Lehajlok,
megcsókolom.
Három huszas,
látod-e?
Ha megiszom,
bánod-e?
Hogyne bánnám,
édesem,
Mikor veled
keresem!
Vörös bársony süvegem…
Vörös bársony
süvegem,
Most élem
gyöngyéletem!
Bokréta van
mellette,
Barna babám
kötötte.
Ha kötötte, jól
tette,
Csókot kapott
érette.
Köss még, babám, másszor
is:
Megcsókollak százszor
is!
Kakas a szemeten…
Kakas a
szemeten
Annyit nem
kapar,
Hányszor az én
rózsám
Engem betakar.
Pedig éjjel-nappal
Mind egyre kapar,
Annyit nem
kapar,
Hányszor
betakar.
Bakter a toronyba
Annyit nem kiált,
Hányszor engem rózsám
Csókkal
megkinált…
Pedig
éjjel-nappal
Mind egyre
kiált,
Annyit nem kiált,
Hányszor megkinált.
A malom kereke
Annyit nem fordul,
Hányszor az én rózsám
Engem
megcsókol…
Pedig
éjjel-nappal
Mind egyre
fordul,
Annyit nem
fordul,
Hányszor
megcsókol.
Biharban,
Borsodban
Nincs annyi
esküdt,
Hányszor az én
rózsám
Nékem megesküdt…
Biharban, Borsodban,
Szabolcs vármegyében,
Nincs
annyi esküdt,
Hányszor
megesküdt!
Szeretem én magát nagyon…
Szeretem én magát
nagyon,
Mert fekete szeme
vagyon.
Szemöldöke sugár
vagyon,
Az enyimhez illik
nagyon.
Azért, hogy egy kicsit
ragyás,
Ő az én szeretőm, nem
más;
Illik neki
rettenetes,
Hogy egy kicsit
himlőhelyes.
Eszemadta,
teremtette,
De nagy a maga
szemérme.
Jaj, ne nézzen a
szemembe,
Meghalok
szégyelletembe.
Nem volt eszem, hogy
szerettem
Mást, míg magát nem
esmertem,
Kend maga is szeret
nagyon,
Azért az enyim
maradjon.
Arra járjunk, arra…
Arra járjunk,
arra,
Merre furulyálnak,
Merre a legények
Éjjel-nappal járnak,
Éjjel-nappal járnak.
Szabad a
legénynek
Éjjel-nappal
járni,
De a szegény
lánynak
Házához kell
várni,
Házához kell
várni.
Házához kell
várni,
Talpon
istrázsálni,
Sok éjjeli
álmot
Érte elmúlatni,
Érte elmulatni…
Gyi fel, sárga…
Gyi fel, sárga, a
tetőre!
Veled megyek
menyegzőre.
Iha, czin,
czinárom!
Szeret a
virágom.
Ha megfázom, ha
meghülök,
Mellette
felmelegülök…
Iha, czin,
czinárom!
Szeret a
virágom.
Nézz, rózsám…
Nézz, rózsám, a
szemembe,
Mit olvasol
belőle?
Ugy-e, azt
mondja,
Ugy-e, azt
mondja:
Te vagy az
angyalok
Ragyogó
csillaga.
A szivem
dobbanása
A tiednek hű
mása.
Ugy-e, édesem,
Ugy-e, kedvesem:
Miénk a mennyország,
Nem kell
több boldogság!
Ez az én szeretőm…
Ez az én
szeretőm,
Ez a piczi
barna:
Alattomba terem,
Mint a piros alma.
Piczi piros alma,
Terem minden sorba,
De ilyen barna lány
Nem minden
bokorba.
Hát ezt a szőke
lányt
Mért ne
szerethetném?
Szép karcsu
derekát
Mért ne
ölelhetném?
Csak akkor leszek
én
Boldog e világon,
Ha téged ölellek
Drága szép virágom!
Kerek az én kis kalapom…
Kerek az én kis
kalapom, de drága,
Nem köszön az
minden lánynak hiába.
Adj egy csókot
éjszakára,
Az lesz a kalapom
ára,
Galambom!
Kerek az én subám alja, de
drága,
Nem takarja be a leányt
hiába.
Adj egy csókot
éjszakára,
Az lesz az én subám
ára,
Galambom!
Kerek az én csizmám sarka, de
drága,
Nem kopik az a lány után
hiába.
Adj egy csókot
éjszakára,
Az lesz az én csizmám
ára,
Galambom!
Csenke felől…
Csenke
felől
Fuj a szellő,
Onnét, onnét, onnét, onnét jön
szerető,
Onnét, onnét, onnét, onnét
jön szerető.
Legyingeti
A kalapját,
Ugy
kelleti, leti, leti, leti magát,
Ugy
kelleti, leti, leti, leti magát.
Teli zsebe
Mogyoróval,
Teli
szája, szája, szája édes csókkal,
Teli szája, szája, szája, édes csókkal!
Ez a kis lány megy a kútra…
Ez a kislány megy a
kútra,
Nem talál a gyalogutra, igaz
a!
Utánna kellene menni,
Megölelni, megcsókolni, igaz a, igaz
a!
Barna kis lány merit
vizet,
S a szemembe mindig nevet,
igaz a!
Hamis asszony lesz
belőle
Én leszek a szeretője, igaz
a!
Veszek neki…
Veszek neki csizmát,
pirosat,
Üttetek rá patkót,
magasat,
Fénylik a te csizmád, ragyog
is,
Ragyogó csillag vagy magad
is.
Veszek neki piros
pántlikát,
Hadd fonja be gyönyörű
haját:
Piros a pántlikád, mint
magad,
Hamis vagy te rózsám, ne
tagadd.
Sárga csikó…
Sárga csikó, sárga
csikó, sárga,
Az én rózsám nem lesz
mindig árva,
Az én rózsám nem lesz
mindig árva,
Szüret után én leszek a
párja.
Azért hogy én szegény legény
vagyok,
Barna kis lány szeretője
vagyok,
Szeret az a barna kis lány
engem,
Meghalni is kész volna
érettem!
Széna, széna, széna,…
Széna, széna, széna
terem
A réten, a réten,
Megcsókollak, kedves rózsám,
A héten, a héten!
Piros alma, gömbö-,
gömbö-,
Gömbölyü,
A te orczád gyönyö-, gyönyö-,
Gyönyörü!
Minden falu édes hazám…
Minden falu édes
hazám,
Minden asszony édes
anyám,
Minden szép lány
feleségem
Kivel világomat
élem.
Eszem a teremtő
fádat,
Engem szeress, ne
anyádat,
Olyan igaz leszek
hozzád
Mint tulajdon édes
anyád!
Hejh, be szépen világit…
Hej, be szépen
világit
Az esteli
csillag!
Hej, be szép szőke
legény
Áll ablakom
alatt!
Be kellene híni,
Mellém is ültetni,
Piros szőke legénynek
Puha ágyat
vetni.
Ujjamon gyűrűje,
Zsebemben levele,
Piros szőke legénynek
Rajta van
a neve.
Nem adnám én a
nevét
Két arany almáért,
Hát őt magát, hogy adnám
Széles e világért!
Megkötöm a lovamat…
Meg kötöm a
lovamat
Czédrusfa
ágához,
Magam meg
lefekszem
Galambom
ágyához.
A vásárra voltam,
Vásárfiát hoztam,
Kedves galambomnak
Egy pár
csókot adtam.
A szerelmet
pénzen
Nem lehet
megvenni,
De egy mézes
csókon
Ki lehet
alkudni.
Rózsa vagy…
Rózsa vagy, rózsa
vagy,
Még annál is szebb
vagy;
Aranynál, ezüstnél
Sokkal ékesebb vagy.
Aranyat, ezüstöt
Mindenkor találok,
De tetőled rózsám,
Könnyen el
nem válok.
Ha én rózsa volnék…
Ha én rózsa
volnék,
Hamar
elhervadnék,
Senki rám nem
nézne,
Senki nem
szeretne.
Ne mondj hát
rózsának,
Engem
violának,
Egy
viola-szegfüt
A nyári nap
elsüt.
Bizony, ha
lehetnék,
Én csak galamb
lennnék;
Oh, hová nem
mennék,
Ha most
repülhetnék!
Sem rózsa nem
leszek,
Sem galamb nem
leszek,
Mert én, édes
rózsám,
Csak a tied
leszek.
Van kökényfa…
Van kökényfa, de nincs
rajta,
Van szeretőm, de mi
haszna?
Én szeretem, ő nem
szeret,
Jaj, be gyalázatos
élet!
Van rózsafa, van is
rajta,
Van szeretőm, van is
haszna,
Én szeretem, ő is
szeret,
Oh, be gyönyörü egy
élet!
Haja, haja, haja…
Haja! haja! haja!
haja!
Bodor a szeretőm,
haja;
Bodorodjon a
vállára,
Mind a komló
garadjára.
Haja, haja, mégis
haja,
Barna a szeretőm
haja.
Bár olyan barna ne
volna,
Nem kapnának annyin
rajta!
Nincs édesebb a
nádméznél,
Nincs hunczutabb a
legénynél,
Este a lányt
megcsókolja,
Ha elfordul,
kicsúfolja.
Az estének nincsen
vége,
A legénynek nincsen
szeme,
Szeme volna, haza
menne,
Itten nem
szemtelenkedne.
Este van már…
Este van már,
este,
Haza kell már
menni,
Kedves
szeretőmnek
Jó estét
mondani.
Jó estét, jó
estét,
De nem
mindeniknek,
Csak annak az
egynek,
Kedves
szeretőmnek.
Jaj, de édes ez a méz…
Jaj, de édes ez a méz,
hopp,
Ez a méz, ez a
méz,
Ki kit szeret, arra
néz,
Haja, hija, hopp.
Lám én a kit szeretek,
hopp,
Szeretek,
szeretek,
Reá nézek,
nevetek,
Haja, hija,
hopp.
Kukoricza szára…
Kukoricza
szára
Felfutott a fára,
Az én galambomnak
Dombon van a háza.
Kukoricza szára
Felfutott a fára,
Az
én kedvesemnek
Csókra áll a
szája.
Mikor arra járok,
Nagyokat durrantok,
Az én galambomnak
Szivére bút
hajtok.
Ne szomorkodj,
rózsám,
Most is szeretlek
ám;
Ha nem szeretnélek,
Nem emlegetnélek.
Majd jövő
farsangkor,
Többet mondok
akkor,
Violám, enyim
léssz
Esztendő ilyenkor.
Zöld erdőben…
Zöld erdőben, sik
mezőben
Lakik egy madár,
Kék a szárnya, zöld a lába,
Jaj de szépen jár!
Várj madárka, kis
galambom,
Várj egy kissé,
várj.
Az Isten is ugy
akarja,
Tied leszek
már.
A haza.
István királyról.
Óh, hol vagy
magyarok
Tündöklő
csillaga!
Ki voltál
valaha
Országunk
istápja?
Hol vagy, István
király?
Téged magyar
kiván,
Gyászos
öltözetben
Te előtted
sirván.
Rólad emlékezvén
Csordulnak könnyei,
Búval harmatoznak
Szomorú
mezei.
Lankadnak
szüntelen
Vitézlő kezei;
Nem szünnek iszonyú
Sirástól szemei.
Virágos kert vala
Hires Pannonia,
Mely
kertet öntözé
Hiven szűz
Mária.
Kertésze e
kertnek
István király
vala,
Termesztője ennek
Ő vele meghala.
Ennek életében
Élt a Magyarország,
Ő halála után
Lett holt-eleven
ág.
Előtted
könyörgünk,
Bús magyar
fiaid.
Hozzád
fohászkodunk
Gyászoló
lányaid.
Tekints, István
király,
Szomorú hazádra,
Fordítsd szemeidet
Régi országodra!
Amott látod…
»Amott látod,
rózsám,
Azt a száraz
nyárfát…
Mikor az
kizöldül
Akkor megyek
hozzád!«
»Hiszem én
Istenem’,
Kizöldül az én
fám,
Virágos tavaszszal
Visszatérsz még hozzám.«
»Vágassuk le,
rózsám,
Azt a száraz
nyárfát,
Csináljunk
belőle
Egy nagy
akasztófát;
Arra akaszszuk
föl
Azt a török
császárt,
Hogy ne
szomorítson
Már több édes
anyát.
Belegrád!
Belegrád!
Átkozott
Belegrád!
De sok édes
anyát
Megszomorítottál!
Belegrád,
Belegrád!
Átkozott
Belegrád
De sok édes
anya
Átkot mondott
reád!«
Nyalka kurucz…
Hol vagy te most,
nyalka kurucz,
Ki oly’ voltál, mint
egy szép strucz?
Már hazádba soha nem
jutsz,
Ez világból is majd
kifutsz.
Nyalka kurucz!
Nyalka kurucz!
Fájhat szived alsó
földért,
Dunán túl szép
országodért,
Elhagyott szép
asszonyokért,
Télben rendelt
kvártélyodért.
Nyalka
kurucz!
Nyalka
kurucz!
Nem vigyázsz most
Soprontájra,
A kőszegi
nyájasságra,
Szombathelyi szép
dámákra,
A sümegi kevély
tánczra.
Nyalka kurucz!
Nyalka kurucz!
Hol van hosszú pántos
kardod,
Majd tiz fontos a
tarsolyod,
Mennykő-ütött nagy
pallosod?
Nyalka kurucz!
Nyalka kurucz!
Hol van czifra
karabínod,
Gréczi, bécsi pár
pisztolyod,
Üsttel rakott
pantallérod,
Czifrán varrott szép
tarsolyod?
Nyalka
kurucz!
Nyalka
kurucz!
Szegénységet szídtad,
verted,
Nemzetséged sem
becsülted,
Senki személyét sem
nézted,
Testét, lelkét
megmivelted.
Nyalka
kurucz!
Nyalka kurucz!
Te ó kurucz! akkor
voltál,
Mikor czifrán adtát
mondtál,
Nyelveddel sokakat
szidtál,
Isten ellen
káromkodtál.
Nyalka
kurucz!
Nyalka
kurucz!
Azért Isten
megbüntetett,
Idegen országra
vetett,
Szabadságot tőled
elvett,
Téged messze földre
vetett.
Nyalka kurucz!
Nyalka kurucz!
Rákóczi Sámuel.
Püspök városába hogy
bémentem vala,
Nem sokad magammal,
csak század magammal:
A váradi basa vendégségbe
hiva;
Egy cseppet sem késtem, –
csakhamar elmentem.
Mikoron bémentem a város
kapuján,
Mikoron bémentem a város
kapuján:
Egyfelül a basa fogá jobb
kezemet,
Másfelül a pogány kötözé
testemet…
Mi dolog, vitézek, hogy engem
kötöztök?
Mi dolog, vitézek, hogy
engem kötöztök?
Talán azt tudjátok, hogy én
rab nem vagyok?…
Hej, ha azt
tudnátok: térdig vasban járok!
Megüték a dobot a piacz
közepén,
Megfuvák a sipot a torony
tetején:
Urak sallangosa, Rákóczi
Sámuel,
Uri méltóságod szolgaságra
vál el!
Kényén tartott tested térdig
vasban hever,
Kényén tartott tested
térdig vasban hever.
Ha a tenger vize mind ténta
volna is,
Valamennyi füszál mind
penna volna is:
Mégsem irhatná le kinjai
sokságát,
Melyekkel emésztik szegény
ő Nagyságát!
Jaj már minekünk…
Jaj már
minekünk,
Magyar
nemzetnek,
Kik
feltámadtunk
Rebelliseknek;
Szuhay Mátyás,
Zákány Tamás
Kopasz
fejének,
Nagy pipájú, kevés
dohányú
Magyar
nemzetnek!
Az alföldi csikós.
Rákosnál a pesti
vásárrul
Egy Tiszántul való csikós
bundástul –
Tíszántul, bundástul,
vásárrul
Egy pár itcze jó borra
béfordul;
S ott mulat egy dunaföldi
magyar ur –
Tiszántul, béfordul,
bundástul.
Kérdi ez a csikóstul
tréfábul:
Tudnak-e a Tiszántul
magyarul?
Tiszántul, magyarul?
tréfábul.
A csikós azt feleli a
bundábul:
Ezt talán az ur kérdi
nyájasságbul?
Tiszántul, bundábul,
nyájasságbul.
És ha az ur ezt kérdi
tréfábul:
Megmondom én, mit itéljek,
hallj’ az ur!
Tiszántul, tréfábul,
hallj’ az ur.
Némelyek azt mondják, hogy
Tiszántul,
A ki nem tud magyarul,
megtanul; –
Tiszántul, magyarul,
megtanul.
Mások pedig mondják, hogy
Dunántul,
A ki nem tud magyarul, nem
tanul;
Dunántul, magyarul, nem
tanul.
Dunántul a magyar iszik
klázlibul,
Megeszi a roszprádlit
czintálbul,
Dunántul: klázlibul,
czintálbul.
Tiszántul a magyar iszik
kancsóbul,
Eszik fa-, cseréptálbul
vagy bográcsbul,
Tiszántul,
kancsóbul, bográcsbul.
Láttam én egy koldust
Dunántul:
Kenyeret sem tudott kérni
magyarul,
Dunántul, magyarul – mely
rosszul!
Koldulgat egy kopasz ember
Tiszántul:
Tököli sem tudott jobban
magyarul;
Tiszántul: magyarul,
hatalmasul!
A dorogi csaplárosné
Dunántul,
Mikor beszél magyarul: majd
megful;
Dunántul, magyarul, majd
megful.
Hajdu-Dorog városában
Tiszántul:
Prédikál az orosz pap is
magyarul;
Tiszántul: magyarul, nem
oroszul.
Tiszántul szép nemzetünknek
szájábul
Gyenge kegyes hangzásában a
szó hull, –
Tiszántul, szájábul, a
szó hull.
Oda fel pedig többnyire,
Dunántul:
Nyelvünkön sokaknak foga
megritkul;
Dunántul magyar szón
megritkul.
Többet mondanék az urnak
tréfábul:
De sietek hazafelé
Tiszántul;
Tréfábul igy tanul, –
megindul.
Bocsánat pedig uram a
tréfárul:
Éljen a sok dunaföldi
magyar ur!
Tiszántul, Dunántul
–
Éljen a sok drágavérű magyar
ur!
Bakatoborzó.
– A mult század végéről. –
Ha meguntad
életedet,
Feleséged,
gyermekedet:
Haj, gyere pajtás
katonának!
– Jaj, dehogy megyek, mert
levágnak!
Ne félj pajtás, nem
bántanak:
Csak a karddal
tapogatnak.
Haj, gyere pajtás
katonának!
– Jaj, dehogy megyek, mert
levágnak!
Ha nem tudnál
lovagolni:
Megtanítunk
gyalogolni.
Haj, gyere pajtás
katonának!
– Jaj, dehogy megyek, mert
levágnak!
Ha nem tudnál
imádkozni:
Megtanítunk
dohányozni.
Haj, gyere pajtás
katonának!
– Jaj, nem megyek én, mert
levágnak!
Huszár vagyok, lelkem babám…
Huszár vagyok, lelkem
babám,
Az is maradok,
Szemed szinű dolmányomon
Sárga gomb ragyog;
Ucczu! peng a
sarkantyum,
Csekély gondom, semmi
búm,
Csak ugy vigadok!
Kard villog az
oldalomon,
Tajték a
pipám,
Veres csákó
süvegemen
Leng a
bokrétám:
Mind a mellett csak az
kár,
Hogy tán nem is kedvel
már
Hűtelen babám.
Ó, te szívemet
epesztő
Kaczér szőke
lány!
A huszárnak
szeretője
Akad akárhány;
Nyájas, gyöngéd, deli, szép,
Oly takaros, olyan ép,
Mint a tulipán.
Mikor nekem jó kedvem
van,
Boka hegedül,
Mellém intek egy leánykát
A szebbek közűl,
S
megforgatom, míg daczos
Babám szeme
bánatos
Könyekbe
merűl.
Selyem szőrű pej
paripám
Száz aranyat ér,
Horkol, tombol, tüszkölődik,
Bőrébe nem fér;
Még
egyszer és utólszor
Megugratom
hajnalkor,
Babám
kedveér!
Van-e széles e
világon
Szebb a
nótámnál?
Jöszte babám, béküljünk
meg
Bájos hangjánál!
Megbékülünk, ugy-e bár?
Nyujtsad ajkad… enyém már:
Csókolóra áll!
Mikor masírozunk, kapitány uram?
Mikor masírozunk,
kapitány uram?
Mikor masirozunk,
kapitány uram?
Holnap, holnap, holnap
után,
Csütörtökön ebéd
után,
Kedves
katonáim!
Mi lesz az ebédünk, kapitány
uram?
Mi lesz az ebédünk, kapitány
uram?
Lencse, borsó,
káposztával,
Jó borocska
szalonnával,
Kedves
katonáim!
Elszakadt a nadrág, kapitány
uram!
Elszakadt a bakancs, kapitány
uram!
Vagyon szabó,
csizmadia,
Ki megvarrja, ki
megfoldja,
Kedves
katonáim!
Vetetlen az ágyunk, kapitány
uram!
Vetetlen az ágyunk, kapitány
uram!
Itt van Sári, majd
megveti,
Még magát is belé
veti,
Kedves katonáim!
Már mi nálunk verbuválnak…
Már mi nálunk
verbuválnak
Kötéllel,
Megfogják a szegény legényt
Erővel.
Hátra kötik a két
kezét
Kötéllel,
Ugy kisérik be Kassára
Fegyverrel.
A gazdagnak öt-hat
fia,
Nem bántják;
A szegénynek ha egy van is,
Megfogják.
Utána megy apja,
anyja,
Siratják,
Kérik pénzért, kiváltani,
Nem adják.
Eredj haza, szegény
ember,
Azt mondják,
Viseld apró árváidnak
A gondját.
De megveri az Ur
Isten
Idővel,
Ki a szegényt sanyargatja
Erővel.
Áll a verbunk, tánczoljunk…
Áll a verbunk,
tánczoljunk,
Nosza, kún
legények!
Tele csordultig
borral
Állnak az
edények.
Pántlikát
kalapunkra
Majd
osztogatnak,
Mentét, dolmányt és
nadrágot
Hozzánk
szabatnak.
Itt állnak a lovak
is,
Készen abrakolva,
Melyek a magyar legényt
Hordozzák tánczolva;
Ha sebesít
sok franczot
Az én jobb
karom,
Akkor mondja jó
királyom:
Édes
magyarom!
Ne higyj pajtás a németnek…
Ne higyj pajtás a
németnek,
Akárhogyan
hitegetnek.
Adjon bár oly nagy
levelet,
Mint egy kerek fa
köpenyeg.
Üssön pecsétet
reája,
Mint egy kalap
karimája:
Nincsen abban semmi
virtus,
Verje meg a Jézus
Krisztus!
Bajusz kell a magyarnak…
Bajusz kell a
magyarnak,
Miről sokat
tartanak.
Félre, bajusztalan
száj!
Orrom alatt ne
piszkálj.
Magyarország azért
jó,
Ritkán üres a hordó.
Ha kiürül, megtöltik,
S vele kedvöket töltik.
Jaj de messze
elviszik,
Hogy a magyar bort
iszik!
Pedig, a
teringettét!
Nem issza meg az
eszét.