Nem úgy van most…

Nem úgy van most, mint volt régen,
 Nem az a nap süt az égen,
 Nem úgy illatoz a virág:
 Kétszinüvé lett a világ.
Ne higyj a mézes beszédnek,
 Kivált a fehér cselédnek,
 Ritka az, a minek látszik:
 Csak szembekötősdit játszik.
Nincs becse a hazafinak,
 Csak a hajlongó urfinak;
 Világ a német gavarnak:
 Jó éjszakát a magyarnak.
Átok fogta meg a magyart,
 Mert az soha együtt nem tart;
 Rajta igaz a közmondás:
 »A mennyi ház, annyi szokás«.
Szép volt halni a hazáért,
 Most ritka ontna érte vért;
 Hajh! Hallottam azt beszélni:
 Szebb a jutalomért élni.
Régi őseink elholtak,
 Kik a közjónak hódoltak;
 Hejh! ha most feltámadnának,
 Újra sírba szállanának.
Ha jutalmat a hív nem kap:
 Nem igazat papol a pap.
 El kell veszni a világnak,
 Vagy győzni az igazságnak!

Szép világja a magyarnak…

Szép világja a magyarnak:
 Mostan negyvennyolczat írnak.
 Magam is el fogok menni,
 Nyalka honvéd fogok lenni.
Puskát veszek a vállamra,
 Kardot kötök oldalamra,
 Megmutatom a muszkának:
 Magyarok hogyan csatáznak.
Megálljuk mi a helyünket,
 Nem hagyjuk el vezérünket,
 Ott láttuk a Tisza partján:
 Futamodott a szervián.
Hej, Szent Tamás erős helység,
 Körül fogta az ellenség;
 Ne féljetek, magyar lányok,
 Nem jönnek a szerviánok!
Perczel Móricz katonája
 A falakat mind megmászta;
 Muszkát, ráczot és németet,
 Mindent pokolba kergetett.
Perczel Móricz arany csillag,
 Ott, Szent Tamás alatt ballag;
 Sirogatja halottait:
 Kossuth Lajos katonáit.

Kossuth Lajos azt üzente…

Kossuth Lajos azt üzente,
 Elfogyott a regímentje.
 Ha még egyszer azt üzeni:
 Mindnyájunknak el kell menni,
 Éljen a magyar szabadság!
 Éljen a haza!
Esik eső karíkára,
 Kossuth Lajos kalapjára.
 Valahány csepp esik rája,
 Annyi áldás szálljon rája,
 Éljen a magyar szabadság!
 Éljen a haza!

Zúg az erdő, zúg a mező…

Zúg az erdő, zúg a mező, –
 Vajjon mi zúgatja?
 Talán bizony Perczel Móricz
 A lovát ugratja.
Szép ő maga, szép mindene,
 Szép a paripája,
 Vigan vágtat a honvédek
 Nyalka táborába.

Kossuth Lajos: édes apám…

Kossuth Lajos: édes apám,
 Felesége: édes anyám,
 Én vagyok az igaz fia:
 Magyarország katonája.
Kossuth Lajos udvarába’
 Eltörött a lovam lába;
 Gyerünk, pajtás! gyógyítsuk meg,
 Itt a muszka, szalaszszuk meg!

Gyere, pajtás…

Gyere, pajtás, katonának,
 Jobb lesz dolgod, mint apádnak.
 Se nem kapálsz, se nem kaszálsz,
 Pesti kaszárnyában sétálsz.
 Éljen a nemzet! Éljen a nemzet!

Trombitálnak, trombitálnak…

Trombitálnak, trombitálnak,
 A huszárok sorba állnak,
 A Nagy Sándor ármadája
 Az ellenséget bevárja.
A Nagy Sándor legelől áll,
 Jobb feléről meg egy pap áll,
 Kereszt vagyon a kezében,
 Szent ostya meg az öblében.
Édes fiaim, huszárok!
 Futnak-e már a kozákok?
 Hej, Nagy Sándor, gyenyerális,
 Oda van a huszárod is!
Édes fiaim, honvédek!
 Futnak-e már a németek?
 Hej, Nagy Sándor gyenyerális,
 Oda van a honvéded is!
Lehajtja a fejét ő is,
 A Nagy Sándor, gyenyerális,
 Hullik a köny két szemébül,
 A magyar ég elsötétül.

Ezer esztendeje…

Ezer esztendeje annak,
 Hogy a magyarok itt laknak.
 Most akarják kitiltani, kiirtani,
 Életüktől, vagyonuktól megfosztani.
De a magyar azt nem hagyja,
 Árpát, buzát betakarja,
 Nem is hagyja, nem is hagyta, mind halálig,
 Míg a magyar vértől a föld fel nem ázik.

A kardomnak markolatja ezüstből…

A kardomnak markolatja ezüstből,
 Most csavartam ki a német kezéből;
 Ki kék verni a hazából,
 Áldott Kis-Magyarországból,
 Angyalom!
Majd kiverik a szép magyar huszárok,
 Mikor vágják, hajtják a sok kozákot.
 Utánok a gyalog baka,
 Nem is jönnek többé vissza,
 De soha!

Kis Kanizsán, a viz mellett…

Kis Kanizsán, a viz mellett
 A szervián vitézkedett;
 Sok ott hagyta koponyáját,
 Sok elhordta az irháját.
 Éljen a magyar!
Kottorinál magas árok,
 Ott vannak a szerviánok;
 Éles kés van a kezükben,
 Vörös sipka a fejükben,
 Éljen a magyar!
Ne félj, ne félj, magyar leány,
 Nem rabol el a szervián;
 Perczel Móricz katonája
 A nadrágjából kirázza.
 Éljen a magyar!

Kossuth Lajos, Kossuth Lajos!

Kossuth Lajos, Kossuth Lajos!
 Most az ország dolga bajos;
 De csak addig lesz az bajos,
 Míg visszajössz Kossuth Lajos.
Kossuth Lajos nagy bújába’
 Kiül a tenger partjára,
 Ráborul a koronára:
 Hol van a sok katonája?!

Akkor zengett Buda vára…

Akkor zengett Buda vára,
 Mikor honvéd rohant rája.
 Poros, rongyos, poros, rongyos a ruhája,
 Mégis bátran, mégis bátran rohant rája!

Mi fehérlik ott a síkon…

Mi fehérlik ott a sikon, távolba’?
 Talán biz az édes anyám gunyhaja?
 Messze jártam, másutt is volt jó dolgom,
 Hejh! de szivem csak azt mondja: jobb otthon.
Késő őszszel száll a fecske messzire,
 De tavaszszal ujra megjő fészkire,
 Messze eljár, hegyen, völgyön és síkon,
 Hejh, de mégis azt csevegi: jobb otthon.
Elviszik a nyalka huszárt csatába,
 Sok országot, világot lát jártába’,
 Nyer szerelmet, dicsőséget mindenhol,
 Hejh, de szíve csak azt súgja: jobb otthon!

Szennyes az én ingem…

Szennyes az én ingem,
 Szennyes a gatyám is,
 Majd hoz Kossuth tisztát,
 Türr Pista meg puskát.
 Éljen Garibáldi!
Kossuth, Klapka és Türr,
 Mind be fognak jőni,
 Sereg is jő velök
 Húsz-harmincz ezernyi.
 Éljen Garibáldi!
Beh sok itt a holló,
 De kevés a kard, ló,
 Majd elhozzák, csak mi
 Legyünk készek halni.
 Éljen Garibáldi!

Legyen úgy, mint régen volt…

Legyen úgy, mint régen volt,
 Legyen úgy, mint régen volt:
 Hogy ne legyen a magyarnak,
 Hogy ne legyen a magyarnak
 Sem nadrágán, sem csizmáján semmi folt.
Legyen úgy, mint régen volt,
 Legyen úgy, mint régen volt:
 Süvegelje meg a magyart,
 Süvegelje meg a magyart
 Mind az oláh, mind a német, mind a tót.
Legyen úgy, mint régen volt,
 Legyen úgy, mint régen volt:
 Tele legyen a magyarnak,
 Tele legyen a magyarnak
 Mind az itcze, mind a pincze, mind a bolt.

Nem hitted, rózsám…

Nem hitted rózsám: katona vagyok én,
 Majd elhiszed, ha elmasérozom én.
 Visznek, visznek Lengyelország felé,
 Sírva nézek kedves hazám felé.
A ki magyar, fogja meg a kezem,
 Isten tudja: lát-e többé, vagy sem.
 Ezer ágyu van a harcz mezején,
 Igy hát, rózsám, katona leszek én.
Addig engem el ne temessetek,
 A rózsámnak levelet küldjetek.
 Világoskék legyen a koporsóm,
 Barna kis lány mellette siratóm.

Kedves rózsám…

Kedves rózsám virágos kis kertje
 Rozmarinttal körül van ültetve,
 Rozmarintszál, basa rózsalevél,
 Látom én már, hogy a másé levél.
Hajlandó vagy, mint a réten a nád,
 Azt gondoltam, nekem nevelt anyád,
 De már látom, hogy nem nekem nevelt,
 Jobb vállamon hordozom a fegyvert.
Megérik a szőlő nemsokára,
 Árván marad a töve utána,
 Te is árván maradsz, szép angyalom,
 Mert már nekem el kell masíroznom.
Magasan jár a csillag az égen,
 Ki könyörül a szegény legényen?
 Elpanaszlom búmat egy madárnak,
 Kiénekli az egész világnak…

Sír az apám, sír az anyám…

Sír az apám, sír az anyám,
 Nem t’om mért.
 Katonának vagyok írva,
 Tán azért.
Ne sírj, apám, ne sírj, anyám,
 Nevelj mást!
 Az is jó lesz katonának
 Majd, meglásd.

Könyeimnek záporából…

Könyeimnek záporából tenger lett,
 Mert elhagyott az én rózsám engemet,
 Elment a hazát védeni,
 Vissza sem fog többé jönni
 Sohasem.
Ti leányok, maradjatok pártába’,
 Igaz legény már nem ölel karjába;
 Ki honn marad, nem érdemel,
 A ki elment, annak nem kell
 Feleség.

Ha én gólyamadár volnék…

Ha én gólyamadár volnék,
 Túl a tengereken szállnék;
 Ott imádkoznám hazámért,
 Hazámban a szép rózsámért.
Ha én levelet irhatnék,
 Arany pecsét alatt irnék;
 A szivemet beletenném,
 Hozzád, rózsám, elküldeném.

Katonának vagyok irva…

Katonának vagyok irva,
 Föl is vagyok mundérozva,
 Puska vagyon a vállamon,
 Patrontás az oldalamon.
Ez az élet, igaz élet,
 Viczispánnal sem cserélek,
 Ha azt mondják: jobbra nézzek,
 Csak azért is balra nézek.

Végig megyek…

Végig megyek a nagy utczán dalolva,
 Barna kis lány áll a korcsma-ajtóba.
 Teli kancsó a kezébe, köszönti,
 Gyenge karom a derekát öleli.
Ha kiállok a kaszárnya elébe,
 Sirva nézek a csillagos egekre,
 Jaj Istenem, merre van az én hazám!
 Merre sirat engem az édes anyám?…

Már eljött…

Már eljött az a nap, hogy el kell indulni,
 Hazámtól s házamtól messzire távozni,
 Öreg szüleimtől sírva elbucsúzni.
Harsog a trombita, indulni kell erre,
 Ökröm szarva helyett kard van a kezembe’,
 Ekém szarva helyett a fegyverem töltve.
Ki tudja, hol lészen nekem meghalásom!
 Erdőn-e vagy mezőn, vagy a hideg szellőn?
 Beteg fogok lenni, ki fog megsiratni?
 Meg találok halni, ki fog eltemetni?
Tengernek nagy partja koporsóm oldala,
 Tengernek mélysége koporsóm feneke;
 Tenger sürű habja lészen szemfedelem,
 A tengeri halak lesznek sirásóim,
 Az égi madarak lesznek siratóim.

Szemeimet…

Szemeimet felvetettem
 A csillagos egekre,
 Ott láték egy bús gerliczét
 Hazám felé repülve.
Állj meg, te bús gerlicze,
 Vidd el ezt a levelet,
 Mondd meg az én édesemnek,
 Ne sirasson engemet.
Csehországnak külső szélén
 A csatába kell menni,
 Bucsúztató levelemet
 Most akarom megirni.
Bucsúzom a hazámtól,
 Felnevelő dajkámtól,
 Jaj Istenem, gyenge rózsám,
 Hogy váljunk el egymástól!…

Nézz, rózsám, a szemembe…

Nézz, rózsám, a szemembe!
 Mit olvasol belőle?
 Ugy-e, azt mondja,
 Ugy-e, azt mondja:
 Te vagy az angyalok
 Ragyogó csillaga.
Felkötöm a kardomat,
 Ugy védem a honomat.
 Ugy-e, jól teszem?
 Ugy-e, jól teszem?
 Mert én a hazámat
 Igazán szeretem.

Magyarország édes fia…

Magyarország édes fia
 Vagyok én, vagyok én,
 Hű szeretőt is csak itten
 Kapok én, kapok én.
 Van itt szép lány, mint a csillag
 Az égen, az égen,
 Szép is, jó is, mint a virág
 A réten, a réten.

Mikor nyolcz esztendős voltam…

Mikor nyolcz esztendős voltam,
 Katonának nem jó voltam,
 Most járok a huszadikba,
 Kisérnek a háborúba.
Mikor göndör hajam vágták,
 Babám kötőjébe rakták.
 Nem volt annyi hajam szála,
 A mennyi köny hullott rája.

Felszállott a páva…

Felszállott a páva
 Vármegye házára,
 Sok szegény legénynek
 Szabadulására.
Rab vagyok, rab vagyok,
 Szabadulást várok;
 A jó isten tudja,
 Mikor szabadulok.
Rab vagy, rózsám, rab vagy,
 Én meg beteg vagyok:
 Ha te kiszabadulsz,
 Én is meggyógyulok.

Fáj, fáj, fáj, fáj.

Fáj, fáj, fáj, fáj,
 Fáj a szivem, fáj.
 Fáj a szivem te éretted
 Mióta megismertelek;
 Fáj, fáj,
 Fáj a szivem fáj.
El, el, el, el,
 El kell menni, el!
 El kell menni, nincs mit tenni;
 Tőled, hazám, távol lenni!
 El, el,
 El kell menni, el.
Légy, légy, légy, légy,
 Légy szerencsés, légy!
 Szülőföldem, édes hazám,
 Kitől oly messze származám,
 Légy, légy,
 Légy szerencsés, légy.
Meg, meg, meg, meg,
 Még meglátlak, meg!
 Meglátlak még nemsokára,
 Édes hazám szép határa!
 Meg, meg,
 Még meglátlak, meg.

Seprik a szentgyörgyi utczát…

Seprik a szentgyörgyi utczát,
 Viszik a székely katonát.
 Állj, meg rózsám, kérdjelek meg,
 Hogy, ha elmégy, hol kaplak meg.
Jere fel Csik-Szeredába,
 Megkapsz ott egy korcsomába’;
 Ha nem lelsz a korcsomába’,
 Jere fel Galicziába.
Galiczia közepében
 Két kaszárnya van egy végben,
 Oda gyülnek a székelyek,
 Ott búsulnak ők, szegények.

Édes anyám…

Édes anyám is volt nekem,
 Keservesen tartott engem.
 Éjszaka font, nappal mosott…
 Jaj, be keservesen tartott!
Édes volt az anyám teje,
 Keserű a más kenyere.
 Ki nem hiszi, próbálja meg,
 Minden magáról tudja meg.
Nem szólok én, csak hallgatok,
 Mert idegen helyen vagyok.
 Nem szól az idegen vendég,
 Mégis van bánata elég.
Édes anyám, ha keres kend,
 Debreczen felé jőjjön kend.
 Ott vannak az uj rekruták,
 Kiknek göndör haját nyirják.

Látod, rózsám…

Látod, rózsám, hogy nyergelek, jaj!
 Látod, rózsám, hogy nyergelek, jaj!
 Mégsem hiszed, hogy elmegyek, jaj, jaj, jaj!
Lovam lába indulóban, jaj!
 Lovam lába indulóban, jaj!
 Magam szája bucsuzóban, jaj, jaj, jaj!
Nézz utánam keservesen, jaj!
 Nézz utánam keservesen, jaj!
 Látsz-e többé, vagy sohasem, jaj, jaj, jaj!
Ha meg nem látsz az életben, jaj!
 Ha meg nem látsz az életben, jaj!
 Meglátsz a magas egekben, jaj, jaj, jaj!

Nem kell nekem papiros…

Nem kell nekem papiros,
 Maradjon a boltba’.
 Jobban illik fényes kard
 Az én oldalamra.
Gálicz helyett golyóbis
 Csörög a zsebemben,
 Tinta helyett palaczk bor
 Villog a kezemben!

Kis pej lovam térdig sáros…

Kis pej lovam térdig sáros,
 Ragyogós csillagom, galambom!
 A kantárja meg aranyos,
 Ragyogós csillagom, galambom!
 Felcsap a sár a hátára,
 De még jobban gazdájára,
 Ragyogós csillagom, galambom!
Szállj le, huszár, a nyeregből!
 Ragyogós csillagom, galambom!
 Vesd ki lábad a kengyelből,
 Ragyogós csillagom, galambom!
 Ereszd le a lekötődet,
 Öleld meg a szeretődet!
 Ragyogós csillagom, galambom!
Zöld asztalon ég a gyertya,
 Ragyogós csillagom, galambom!
 Barna kis lány gyujtogatja,
 Ragyogós csillagom, galambom!
 Hol meggyujtja, hol eloltja,
 Csak a szivem szomoritja.
 Ragyogós csillagom, galambom!
Három huszár a csárdában,
 Ragyogós csillagom, galambom!
 Piros bort iszik bujában,
 Ragyogós csillagom, galambom!
 Tele pohár a kezében,
 Szeretője az ölében,
 Ragyogós csillagom, galambom!

* * *

Három huszár a csárdában,
 Ragyogós csillagom az égen!
 Piros bort iszik bujában,
 Ragyogós csillagom az égen!
 Piros bort iszik bujába’,
 Mén a császár szobájába,
 Ragyogós csillagom az égen!

Szegedi kaszárnya…

Szegedi kaszárnya,
 Nem az Isten háza;
 Sok szép barna lánynak
 Ott hervad virága.
Tegnapelőtt este
 Csak azt vettem észre:
 A két kezem, lábam
 Vasba vagyon verve.
»Ne sirass, angyalom,
 Ne sirass oly nagyon!«
 »Hogyne siratnálak,
 Mikor vasban látlak?!«

Rózsa virít, rózsa nyílik…

Rózsa virít, rózsa nyílik,
 A babám udvarán;
 Magyar huszár karírozik
 Sötét pej paripán.
Ne karírozz, magyar huszár,
 Még le találsz esni,
 Nincsen itten édes anyád,
 Ki fog megsiratni?
Ne sirasson engem senki,
 Jól vagyok tanítva,
 Se galopba’, se karélyba’
 Le nem esem róla.
Magyar huszár, magyar huszár
 A nyeregbe termett,
 Mint a jó földbe a búza
 Belegyökeredzett!

Nagy-Abonyban…

Nagy-Abonyban csak két torony látszik,
 De Majlandban harminczkettő látszik;
 Inkább nézném az abonyi kettőt,
 Mint Majlandban azt a harminczkettőt!

Este jött a parancsolat…

Este jött a parancsolat számunkra,
 Indulni kell, magyar fiak, a harczra,
 Sirtam mint a zápor eső,
 Hogy tőled búcsuzni késő,
 Galambom!
Reggel korán megütötték a dobot,
 Kiadták a kemény parancsolatot:
 Indulni kell a csatára,
 Csókot sem adtam szép szádra,
 Galambom!
Ha az Isten visszahozna még egyszer,
 Megkérdezném, mit fogadtál ezerszer,
 Hogy mind addig hivem maradsz,
 Mig Puchnerrel eltart a harcz
 Erdélyben.
Ha meghalok vagy a csatán elesem,
 Gondolj reám, imádkozzál érettem.
 Hullass érttem egy pár könnyet,
 Megérdemlem tán ezt tőled,
 Galambom!

Sárga lábú…

Sárga lábú csirke,
 Ne menj a búzába,
 Mert megfog a kánya,
 Becsuk a ládába.
Hej, sárga csikó lába,
 Ne menj a buzába!
 Meglát a Vindisgisz,
 Katonalónak visz!

Könnyü a németnek…

Könnyü a németnek,
 A kutya németnek
 Adót egzekválni;
 Nehéz a magyarnak,
 A szegény magyarnak
 Kossuth Lajost várni!

Hajdanában…

Hajdanában a magyarok
 – Haj, haj, haj! –
 Hires vitézek valának,
 Haj, haj, haj!
 Most a német uralkodik,
 Mi velünk csak játszadozik,
 Haj, haj, haj!
Hajdanában a magyarnak
 – Haj, haj, haj! –
 Magyar köntösi valának,
 Haj, haj, haj!
 Most pantalló, frakk és miczi,
 Kaput, fuszekli és strimfli,
 Haj, haj, haj!
Ördögadta sok németje
 – Haj, haj, haj! –
 Országunknak bő szemetje,
 Haj, haj, haj!
 Ha Rákóczi itten meglát,
 Majd elhordod a sátorfát,
 Haj, haj, haj!
Ez országnak nincsen párja,
 – Haj, haj, haj! –
 Ha a világot megjárja,
 Haj, haj, haj!
 Terem itt ércz, só és buza,
 Kinek javát német huzza,
 Haj, haj, haj!
Bár csak Isten csodát tenne,
 – Haj, haj, haj! –
 Egy olyan királyt rendelne,
 Haj, haj, haj!
 A ki itten uralkodna,
 Igaz magyar király volna,
 Haj, haj, haj!

Még azt mondja az osztrák…

Még azt mondja az osztrák:
 Nem lesz több Magyarország.
 Hej, hazudik az osztrák,
 Mindig lesz Magyarország!

Kossuth Lajos a Bakonyban…

Kossuth Lajos a Bakonyban
 Fel s alá sétál,
 Dupla puska az oldalán,
 Magyar huszárt vár.
 Kossuth Lajos még megvan,
 Magyar huszár elég van,
 Éljen a magyar!

Putnokon már kihajtották a nyájat…

Putnokon már kihajtották a nyájat,
 Katonának elvitték a rózsámat.
 Bejött a nyáj, odamaradt a rózsám,
 Jaj Istenem, csak még egyszer láthatnám.
Korán reggel megütik a rézdobot,
 Kiadják a kemény parancsolatot;
 El kell menni, kedves rózsám, harczolni,
 A hazáért, szabadságért,
 Piros vért kell ontani.
Be szépen szól a putnoki nagy harang,
 Az alatt ül három fehér vadgalamb,
 Azok hozzák a szomoru levelet:
 Édes, kedves galambocskám,
 Szabadits ki, ha lehet!

Szomorán búg…

Szomorán búg a vadgalamb,
 Szomorán szól a nagy harang,
 Azért szól olyan szomorán,
 El van irva az én rózsám.
Töltik az erdélyi utat,
 Viszik a sok magyar ifjat,
 Viszik ki Galicziába,
 Idegen, szegény országba.
»Állj meg, lelkem, kérdjelek meg,
 Ha elmentél, hol kaplak meg?«
 »Jere ki Galicziába,
 Megkapsz ott egy kaszárnyába.«
Galiczia közepibe
 Két kaszárnya van épitve,
 Abba vannak a legények,
 Abba busulnak szegények.
Kihajolnak az ablakból,
 Rózsa nyilik csákojokból;
 Rózsa nyilik, szegfű hajlik,
 Az én rózsám szava hallik.
Mi haszna, hogy szava hallik,
 Ha Erdélyben nem lakhatik!
 Galiczia hetven pósta,
 A levele nem ér oda.
Haza jőne, nem eresztik,
 Meghasad a szive estig.
 Ha meghasad, eltemetik,
 Azt is csak értem cselekszik!

Szép a baka…

Szép a baka, ha kiáll a glédába,
 Három megy egy sorjába,
 A káplárja utána,
 Marsot ver a dobosa
 A városba’.
Szép a huszár, ha felül a lovára,
 Kardot köt oldalára,
 Megcsókolja babája,
 Ugy megyen a csatába,
 A csatába.

Masiroznak…

Masiroznak a kék inges huszárok,
 Megsiratják az abonyi leányok.
 Édes anyám, varrasson kend kék inget,
 Mert én bizony kék inges huszár leszek!
Kék az ingem, rojtos gatya van rajtam,
 Szilaj csikó rugja a port alattam, –
 Édes szülém, ne búsuljon érettem,
 Örüljön, hogy magyar huszár lehettem.

Udvarom udvarom…

Udvarom, udvarom,
 Szép kerek udvarom!
 Nem seper ki többet
 Az én gyenge karom.
Udvarom közepén
 Vagyon egy almafa,
 Ahhoz van megkötve
 Egy bársony paripa.
Fel is van nyergelve,
 Fel is kantározva,
 Jere, édes rózsám,
 Bujdossunk el rajta
Verje meg az Isten
 Azt az édes anyát,
 A ki katonának
 Neveli a fiát.
Husz évig neveli
 Világ pompájába’,
 Azután temeti
 Holtig tartó gyászba!

A Gőzösnek…

A gőzösnek hat kereke
 Bár csak izré-porrá törne!
 Bár csak izré-porrá törne,
 Hogy minket el ne vihetne.
Anyám, anyám, édes anyám,
 Édes felnevelő dajkám!
 Örültél az életemnek,
 Felneveltél a németnek!