Három bokor…

Három bokor saláta,
 Kántor Teri kapálta,
 Egyél dzsidás belőle,
 Isten ugyse! megveszekedel tőle.
Kántor Teri azt hiszi,
 A kapitány elveszi;
 Ne félj, Teri, előre,
 Isten ugyse! semmi sem lesz belőle.
Elment már a regiment,
 A házasság füstbe ment,
 Kántor Teri itt maradt –
 Isten ugyse! – két szék közt a pad alatt.

Már ezután…

Már ezután her fon Peti,
 Még a bolond is neveti.
 Csizmadia voltam,
 De már kabát rajtam!
Szolgáló is kalapot tesz,
 Seprü helyett parizolt vesz,
 Dolgozni nincs kedve,
 Morog mint a medve.
Favágó is kabátot vesz,
 Mindjárt tekintetes úr lesz.
 Nem köszön az ácsnak,
 Volt jó barátjának!

Férjhez adnám a lányomat…

Férjhez adnám a lányomat,
 Csillagomat, galambomat;
 Kicsinke még, hadd nőjjön még,
 Kicsinke még, hadd nőjjön még.
A lányok közt legszebb virág,
 Feje tetején holdvilág;
 Kicsinke még, hadd nőjjön még,
 Kicsinke még, hadd nőjjön még.
Általugrotta az L-et,
 Paphoz vinni mégse kellett,
 Kicsinke még, hadd nőjjön még,
 Kicsinke még, hadd nőjjön még.
Esztendeje hatvankettő,
 Foga sincsen csak vagy kettő;
 Kicsinke még, hadd nőjjön még,
 Kicsinke még, hadd nőjjön még.
Csak két foga áll istrázsát,
 Alig rágja a hig kását;
 Kicsinke még, hadd nőjjön még,
 Kicsinke még, hadd nőjjön még.

Szegény panyókás németi…

Szegény panyókás németí,
 A gazdasszony nem szereti.
 Bizony isten, majd meglopik,
 Halahula,
 Egy likas selyem kalapik,
 Halahula.
Az enyim madar gazdasszony
 Hogy megsétálni piaczon,
 Madar katonát meglátik,
 Halahula,
 Komplimentom megcsinálik,
 Halahula.
Madar katonát meglátik,
 Komplimentom megcsinálik,
 Szegény német csak busulik,
 Halahula,
 Hogy gazdasszony nem szeretik,
 Halahula.

Azt üzenték…

Azt üzenték a malomból,
 Kell-e leány vagy nem?
 Uram, Jézus, mit csináljak:
 Elvegyem-e vagy nem?
Olyan rongyos a szoknyája.
 Megijedtem tőle,
 Szüz Mária, Szent József,
 Ments meg engem tőle!
Ördög vigye, ha elveszem,
 Bajom meggyül vele;
 Ha a mennykő meg nem üti,
 Megüt engem vele!

Aluszol-e, te juhász?…

– Aluszol-e, te juhász?
 Aluszol-e, te juhász?
– Jaj, jaj, dehogy alszom,
 Csakis szunyadozom.
– Öttél-e ma, te juhász?
 Öttél-e ma, te juhász?
– Jaj, jaj, öt télnek a nyarát,
 Öt télnek a nyarát.
– Ittál-e ma, te juhász?
 Ittál-e ma, te juhász?
– Jaj, jaj, itt állok, uram,
 Itt állok, uram.
– Jártak-e ma farkasok?
 Jártak-e ma farkasok?
– Jaj, jaj, nem is angyalok,
 Nem is angyalok.
– Vittek-e el báránykát?
 Vittek-e el báránykát?
– Jaj, jaj, nem is hoztak,
 Nem is hoztak!
– Futottál-e utána?
 Futottál-e utána?
– Jaj, jaj, nem is előtte,
 Nem is előtte!

Hozott bátyó…

Hozott bátyó feleséget,
 S csinált egy nagy vendégséget,
 Sok vagyont is kapott vele,
 Szuszék, láda, mind megtele.
 Még tehént is hármat hoztak,
 De mind visszabogároztak!

Jere hozzám…

Jere hozzám vacsorára,
 Apró vágott káposztára, –
 Bejöhetsz, szivem, bátran!
Hej, nem merek én bemenni,
 Ó, én édes angyalom!
 A gyertyának világánál
 Észrevesznek, csillagom!
Vedd el a gyertyának hamvát,
 Nem látják meg a világát, –
 Bejöhetsz, szivem, bátran!
Hej, nem merek én bemenni,
 Ó, én édes angyalom!
 A kutyának ugatásán
 Észrevesznek, csillagom!
Vess egy darab konczot neki,
 Az ugatást elfelejti, –
 Bejöhetsz, szivem, bátran!
Hej, nem merek én bemenni,
 Ó, én édes angyalom!
 A csizmámnak kopogásán
 Észrevesznek, csillagom!
Köss keszkenőt a sarkára,
 Nem hallik a kopogása, –
 Bejöhetsz, szivem, bátran!
Hej, nem merek én bemenni,
 Ó, én édes angyalom!
 Az ajtónak csikorgásán
 Észrevesznek, csillagom!
Hájazd meg az ajtó sarkát,
 Nem hallják a csikorgását,–
 Bejöhetsz, szivem, bátran!
Hej, nem merek én bemenni,
 Ó, én édes angyalom!
 Ajakunknak czuppanásán
 Észrevesznek, csillagom!
Hej, te vitéz! hát te mit érsz?
 Ha még csókolódni is félsz!
 Elmehetsz már dolgodra,
 Nem szorultam csókodra!

Berki, Berki, szegény Berki…

Berki, Berki, szegény Berki,
 Mért haltál meg, szegény Berki?
 Azért halt meg szegény Berki,
 Mert nem adtak jó bort neki.
Adtak volna jó bort neki,
 Jó bort adtak volna neki,
 Adtak volna jó bort neki,
 Most is élne szegény Berki.
De nem adtak jó bort neki,
 Azért halt meg szegény Berki,
 Adtak volna jó bort, neki,
 Most is élne szegény Berki.
Hát ne mondja nekem senki,
 Hogy meghalt a szegény Berki,
 Azt se mondja nekem senki,
 Mért halt meg a szegény Berki.
Azért halt meg szegény Berki,
 Mert nem adtak jó bort neki,
 Adtak volna jó bort neki,
 Most is élne szegény Berki!

Pesten jártam iskolába…

Pesten jártam iskolába, kukk!
 Pesten jártam iskolába,
 Térdig jártam a rózsába, kukk!
Lehajoltam, szakasztottam, kukk!
 Lehajoltam, szakasztottam,
 Kedves galambomnak adtam, kukk!

Lányok fonják a lenszöszt…

Lányok fonják a lenszöszt,
 Beszélgetik maguk közt:
 Jaj, anyám, a fonás!
 Nehéz a várakozás.
Czipőt veszek, szülöttem,
 Csak ne sirj, rijj előttem.
 Jaj, anyám, jó anyám,
 Nem az az én nyavalyám!
Szoknyát veszek, szülöttem,
 Csak ne sirj, rijj előttem.
 Jaj, anyám, jó anyám,
 Nem az az én nyavalyám!
Legényt hozok, szülöttem,
 Csak ne sirj, rijj előttem,
 Ugy, anyám, jó anyám,
 Ez ám az én nyavalyám!

Mikor én nőtlen voltam…

Mikor én nőtlen voltam, oda!
 A sarkantyum azt peregte, oda!
 Sörre, borra, pálinkára, oda!
 Leányoknak pántlikára, oda!
De mikor megházasodtam, oda!
 Az én patkóm azt kopogta, oda!
 Sóra, borsra, egy font husra, oda!
 Feleségemnek papucsra, oda!
Hát most, hogy megöregedtem, oda!
 A bocskorom azt csoszogja, oda!
 Csiszsz, csoszsz el a templomba, oda!
 Onnét meg a koporsómba, oda!

Egybegyültek…

Egybegyültek, egybegyültek a miskolczi lányok,
 Ej, huj, ej, huj! a miskolczi lányok.
 Lisztet kértek, lisztet kértek, egy kis markocskával,
 Ej, huj, ej, huj! egy kis markocskával.
 Összegyurták, összegyurták turós gombiczának,
 Ej, huj, ej, huj! turós gombiczának.
 Kitálalák, kitálalák egy nagy lapitóra,
 Ej, huj, ej, huj! egy nagy lapitóra.
 S mind megette, s mind megette a papné kutyája,
 Ej, huj, ej, huj! a papné kutyája.
 D’ úgy megütték, d’ úgy megütték a laskanyujtóval,
 Ej, huj, ej, huj! a laskanyujtóval,
 Hogy megdöglött, hogy megdöglött a papné kutyája,
 Ej, huj, ej, huj! a papné kutyája,
 Igy lett vége, így lett vége a miskolczi bálnak,
 Ej, huj, ej, huj! a miskolczi bálnak.

Már minálunk megismerni…

Már minálunk megismerni ugy lehet,
 Ki nem magyar, német plundrát viselget,
 A fején nagy emeletes kalapot,
 A lábán meg gumilásztin papucsot.
Már minálunk megismerni ugy lehet,
 A ki magyar, magyar ruhát viselget,
 Sarkantyut meg darutollas kalapot,
 Avval kiván a mainál jobb napot.

Ángyom, ángyom…

Ángyom, ángyom, édes ángyom!
 Kell-e bunda más világon?
 Kell-e bunda más világon?
Ángyom, ángyom, édes ángyom!
 Nem kell bunda, sem köpönyeg,
 Mert a pokol ugy is meleg!

Balladák és románczok.

A fogoly katona.

Leszállott a páva
 Tengernek partjára,
 Tengernek partjáról
 Nagy török császárnak
 Dali udvarába.
 Onnét szálla páva
 Kényes páva madár
 Tömlöcz ablakára:
 Ottan fúdogálá
 Szomoru énekét,
 Szomoru fogságban,
 Egy székely katona:
 »Hej páva, hej páva!
 Császárné pávája!…
 Ha én páva volnék,
 Jó reggel felkelnék,
 Folyóvizre mennék,
 Folyóvizet innám,
 Szárnyim csattogtatnám,
 Tollamat hullatnám.
 Fényes tollaimat
 Szép leány fölszedné,
 Az ő édesének
 Kalapjába tenné,
 Bokrétába kötné.«
 Hát ott üldögéle
 Czifra ablakába’
 Császár szép leánya,
 Gyönge violája.
 Ahajt meghallotta
 Szomoru énekét
 Székely katonának.
 »Nyiss ajtót, nyiss ajtót,
 Fegyveres istrázsa!
 Császár szép leánya,
 Gyönge violája
 Tőled azt kivánja.
 Ki vagy te, ki vagy te,
 Énekes katona?«
 »Nem látod: rab vagyok?
 Térdig vasban vagyok.
 Székely fiu voltam,
 Bátor fiu voltam,
 Most semmi sem vagyok,
 S mégis a strázsának
 Számolni kell rólam.«
 »Velem jösz te mostan
 Énekes katona!«
 »Hova menjek én el,
 Császár szép leánya?«
 »Czifra palotámba,
 Éjjeli szállásra.«
 »Nem látod: rab vagyok?
 Térdig vasban vagyok.«
 Ottan levéteté
 Nehéz vasat róla
 Fegyveres strázsával;
 Ottan átölelé
 Szegény székely legényt
 Két gyenge karjával;
 Onnét elvezeté
 Czifra palotába,
 Ottan lefekteté
 Puha selyem-ágyba.
 »Enyém vagy te mostan,
 Szép fogoly katona!«
 »Van nekem szeretőm,
 Császár szép leánya!«
 Ajtón hallgatózék
 A nagy török császár.
 »Nyiss ajtót egyszerre,
 Beste-lélek lánya!«
 Jaj, nem nyitá ajtót,
 Berugá a császár,
 A nagy török császár.
 Székely katonának
 Ott fejét elvette,
 Testét a tengerbe
 Belé is vetette.
 »Hát te, beste-lélek,
 Három halál közül
 Melyiket választod?
 Vizbe vettesselek?
 Megégettesselek?
 Vagy halálig tartó
 Tömlöczbe vesselek?«
 Jaj, hiába kéri
 Császár szép leánya,
 Gyönge violája,
 A nagy török császárt.
 Vizbe nem vetteté,
 Tüzbe nem vetteté,
 Záratá toronyba,
 Szomoru fogságba.
 Onnét siratozá
 Szép fogoly katonát,
 Onnét fúdogálá
 Szomoru énekét
 Székely katonának.
Szomoru énektől
 Éjjel sem alhaték,
 Nappal sem nyughaték
 A nagy török császár.
 »Hozzátok elémbe
 Beste-lélek lányát!«
 Eleibe vitték.
 »Hát te mit énekelsz,
 Beste-lélek lánya?
 Éjjel nem alhatom,
 Nappal nem nyughatom.«
 »Szomoru énekét
 Székely katonának.«
 »Egyszerre vigyétek,
 A tüzbe vessétek!«
 Egyszeribe vitték,
 A tűzbe vetették.
 Tűz meg nem égette
 Császár szép leányát,
 Gyönge violáját.
 »Egyszerre vigyétek,
 Tengerbe vessétek
 Beste-lélek lányát!
 Székely katonához!«
 Egyszeribe vitték,
 Tengerbe vetették.
 Tenger béfogadta,
 Szépen eltakarta,
 Székely katonával
 Egy helyre habarta
 Császár szép leányát,
 Gyönge violáját!

Görög Ilona.

»Bizony csak meghalok,
 Anyám, édes anyám!
 Görög Ilonáért.
 Bizony csak meghalok
 Karcsu derekáért;
 Karcsu derekáért,
 Piros orczájáért;
 Dombos ajakáért,
 A lenvirág szemü
 Görög Ilonáért.«
»Ne halj, fiam, ne halj,
 Zetelaki László!
 Csináltatok néked
 Olyan csudamalmot,
 Kinek első köve
 Béla-gyöngyöt járjon,
 A második köve
 Sustákot hullasson,
 A harmadik pedig
 Szép suhogó selymet.
 Oda is eljőnek
 Szüzek, szép leányok
 Csudamalom látni.
 A tied is eljő
 Csudamalom látni:
 Szép Görög Ilona.«
»Ereszszen el anyám,
 Édes lelkem anyám!
 Csudamalom látni.«
 »Ne menj fiam, ne menj,
 Szép Görög Ilona!
 Megvetik a hálót,
 Megfogják a halat.«
»Bizony csak meghalok,
 Anyám, édes anyám!
 Görög Ilonáért.
 Bizony csak meghalok
 Karcsu derekáért;
 Karcsu derekáért,
 Piros orczájáért;
 Piros orczájáért,
 Dombos ajakáért,
 A lenvirág szemü,
 Görög Ilonáért.«
»Ne halj fiam, ne halj,
 Zetelaki László!
 Csináltatok neked
 Olyan csudatornyot,
 Kinek szélessége
 Dunapartig érjen,
 Kinek magassága
 Az egekig érjen.
 Oda is eljőnek
 Szüzek, szép leányok
 Csudatorony látni.
 A tied is eljő
 Csudatorony látni,
 Szép Görög Ilona.«
»Ereszszen, el anyám,
 Lelkem, édes anyám!
 Csudatorony látni!«
 »Ne menj, fiam, ne menj
 Szép Görög Ilona!
 Megvetik a hálót,
 Megfogják a márnát.«
»Bizony csak meghalok,
 Anyám, édes anyám!
 Görög Ilonáért.
 Bizony csak meghalok
 Karcsu derekáért;
 Karcsu derekáért,
 Dombos ajakáért;
 Dombos ajakáért,
 Piros orczájáért,
 A lenvirág szemü
 Görög Ilonáért.«
»Halj meg, fiam, halj meg,
 Zetelaki László!
 Oda is eljőnek
 Szűzek, szép leányok
 Csudahalott látni.
 A tied is eljő
 Csudahalott látni,
 Szép Görög Ilona.«
»Édes lelkem, anyám,
 Ereszszen el engem
 Csudahalott látni;
 Csudahalott látni,
 Ki érettem meghalt.«
 »Ne menj, fiam, ne menj,
 Csudahalott látni.
 Megvetik a hálót,
 Megfogják a márnát,
 Anyjától elviszik
 Szép Görög Ilonát.«
Nem hallgat anyjára,
 Bémegyen a házba,
 Ottan felöltözik
 Kék selyem ruhába.
 A lábára húza
 Piros patkós csizmát.
 A fejére köte
 Piros selyem ruhát,
 Elejibe köte
 Fejér előkötőt.
»Kelj fel, fiam, kelj fel,
 Zetelaki László!
 Kiért te meghaltál,
 Az uton jődögél.
 Kelj fel, fiam, kelj fel,
 Zetelaki László!
 Kiért te meghaltál,
 Belépe a házba!«

* * *

»Láttam én halottat,
 De ilyent soha sem,
 Kinek az ő lába
 Felszökőleg álljon,
 Kinek az ő karja
 Ölelőleg álljon,
 Kinek az ő szája
 Csókolólag álljon,
 Ki föl is ébredjen,
 Csak én megcsókoljam!«

Szép Julia.

»Szép Juliám, szép leányom,
 Kertemben nyilt tulipánom,
 Ne szeresd te jobbágyodat!«
»Nem szeretem jobbágyomat,
 Csak szeretem az ifiat,
 Szép ifiat, a lelkemet!«
Jaj, kimene öreg király,
 Megfogatá az ifiat,
 Föltéteté csonka torony,
 Csonka torony tetejére.
Hej, kimene szép Julia,
 Meglátá őt az ifiu:
 »Hej Juliám, szép Juliám,
 Kertbe nyiló szép violám,
 Menj be te is az apádhoz,
 Essél térdre eleibe,
 S mondd meg neki ilyen szókkal:
 Atyám, atyám, öreg király!
 Vétesse be az ifiat
 Csonka torony tetejéről,
 Ne veresse az esővel,
 Ne fútassa hideg széllel,
 Ne süttesse a napfénynyel!«
Jaj, kiméne öreg király,
 Levéteté az ifiat
 Csonka torony tetejéről,
 Kiviteté sík mezőre,
 Sík mezőnek közepére,
 Ott őt mindjárt megöleté,
 Szívét, máját kivéteté,
 S Juliának haza küldé.
 Hogy meglátá szép Julia,
 Hogy megölték az ifiat,
 Fejét földre csüggesztette,
 Magát halni eresztette.
Hogy meglátá öreg király,
 Hogy haldoklik Juliája:
 »Hej Juliám, szép leányom,
 Kertemben nőtt tulipánom!
 Ha én ezt igy tudtam volna,
 Dehogy megölettem volna,
 Fiamnak fogadtam volna,
 Királyságom, országomat,
 Mind mind neki adtam volna!«

A székely katona.

Izend meg, izend meg
 József császárunknak,
 Hogy mint vagyon dolga
 Vén katonájának;
 Szénája, abrakja
 Panaszos, lovának.
 Meguntam, meguntam
 Németet szolgálni,
 Még a mundérját is
 Nem akarnám látni,
 Sótalan kenyerét
 Könnyemmel áztatni.
 Anyám, édes anyám!
 Jó nevelő dajkám!
Ki kilencz hónapig
 Méhedben hordoztál,
 Tizedik hónapban
 A világra hoztál:
 Tudom, édes anyám,
 Hogy te sok kint láttál,
 A mikor engemet
 A világra hoztál,
 S rengő bölcsőm mellett
 Gyakran megviradtál!
Mikor feresztettél
 Gyenge meleg vízben,
 Feresztettél volna
 Forró lobogóban;
 Mikor takargattál
 Gyenge ruháidba,
 Takartál volna be
 Forró parázsába,
 S temettél volna el
 A földnek gyomrába!

Szép Ilona.

Isten jó nap, biró gazda, kelmed házában!
 »Hozott Isten, szép Ilona, az én házamban!
 Mért sírsz, mért sírsz, szép Ilona, az én házamban?«
 Én elhajtám ludaimat szép zöld pázsitra,
 Oda jöve biró fia, lúdam behajtsa,
 Agyon üté kelmed fia szép gunáromat!
 »Ne sírj, ne sírj, szép Ilona, szép gunárodért,
 Megfizetem szép gunárod, mondsza: mennyit ért?«
 Minden legkisebb tolláért egy-egy aranyat,
 Hátul legyező farkáért arany legyezőt,
 A szárnyáért, két szárnyáért, két arany tányért,
 A lábáért, két lábáért, két arany kalászt,
 A nyakáért, szép nyakáért, hat sing pántlikát,
 A fejéért, szép fejéért, egy arany almát,
 Abban égő két szeméért két arany gyertyát,
 Hajnal visító torkáért arany trombitát,
 Benne lévő költségéért hat font rizskását,
 A zuzáért, a májáért, hat fej káposztát.
 »Számtalan sok kivánsága szép Ilonának,
 Akasztófa helye tehát biró fiának!«
 Akasztófa olyan legyen, mint kinyilt rózsa,
 Két karom két szép karfája, akasztófája!

Kőmíves Kelemen.

Elindult, elindult
 Tizenegy kőmíves,
 A tizenkettedik:
 Kelemen kőmíves,
 Hogy felépitenék
 Magas Déva várát.
 A mit nappal raktak
 Éjjel leduvada;
 A mit éjjel rajtak,
 Leduvadt nappalra.
 »Halljátok, halljátok
 Tizenegy kőmíves,
 – Én mondom tinektek,
 Kelemen kőmíves –
 Kinek felesége
 Hamarább jő ide,
 Öljük meg, s a vérét
 Keverjük a mészbe.
 Ugy ha megállitjuk
 Magas Déva várát:
 Gyönge asszonyvérrel.«
Akkor éjjel láta
 Kelemenné álmot:
 Hogy vérkut fakada
 Az ő udvarában.
 »Kocsisom, kocsisom,
 Kedvesebb kocsisom!
 Huzd elé a hintót,
 Fogd be a lovakat!
 A hintó az enyém,
 A ló az uradé,
 Tiéd csak az ostor,
 Egyikét se kiméld!
 Gazdád halálára
 Ugyan hajts, ugyan hajts
 Déva vára felé!«
 A mikor meglátta
 Kelemen kőmíves,
 Imádkozni kezdett:
 »Istenem, Istenem,
 Adj egy ragya-hullást,
 Hogy a feleségem
 Veszejtse el utját!«
 Isten nem hallgatá,
 Ujra imádkozék:
 »Én édes Istenem,
 Sántitsd meg a lovat,
 A szekeret törd le,
 Hogy soha se jöjjön
 Dévavár elébe!«
 Nem hallja az Isten
 Kelemen kérését,
 Közelébb segíti
 Kedves feleségét.
 »Jó napot, jó napot,
 Tizenkét kőmíves!«
 – Egyik sem fogadja. –
 »Ugyan mi dolog ez,
 Tizenkét kőmíves?
 Másszor, ha köszöntem,
 Kétszer fogadtátok,
 Most kétszer köszöntem,
 S meg sem is halljátok!«
 »Fogadnók, fogadnók,
 Édes feleségem,
 De a halálodra
 Egy nagy törvényt tettünk.«
 Kicsi gyermeke volt,
 Megijedt az asszony,
 Kelemenné asszony.
 »Istenem, Istenem,
 Kicsi gyermekemet,
 Add ide bölcsőstől,
 Add ide előmbe!«
 Isten meghallgatta,
 Eleibe adta.
 Ada meleg esőt,
 Hogy megfereszthesse,
 Ada meleg szelet,
 Hogy elrengethesse.

* * *

Mikor elbucsuzék,
 Kedves jó urától,
 Szoptatós fiától,
 Megfogá szép gyengén
 Tizenegy kőmíves.
 A tizenkettedik:
 Kelemen kőmíves.
 Gyenge piros vérét
 Vékába ereszték,
 A kulimász közé
 Bele is keverték.
 S a mit nappal raktak,
 Éjjel megmarada,
 A mit éjjel raktak,
 Megmaradt nappalra.
 Felrakták, felrakták
 Magas Déva várát,
 Aj, belé is rakták
 Kelemen jó kedvét,
 Földi boldogságát.
 Házból sem megyen ki,
 Még sincs nyugovása,
 Éjjel is felveri
 Gyermeke sírása.

Julia.

Julia szép lány egykoron kimene
 Búzavirág szedni, a búza mezőbe;
 Búzavirág szedni, koszoruba kötni,
 Koszoruba kötni, magát ott mulatni.
 Fel is feltekinte a magas egekbe:
 Egy szép gyalog ösvény hát ott jődögél le.
 Azon ereszkedék fodor fejér bárány,
 A napot s a holdat szarva között hozván;
 A fényes csíllagot a homlokán hozta,
 Két szép arany perecz, aj! a két szarvába.
 Aj! a két oldalán két szép égő gyertya,
 Mennyi szőre, szála, annyi csillag rajta.
 Szóval mondja neki fodor fehér bárány:
 Meg ne ijedj tőlem, Julia szép leány!
 Mert most esett híjja szüzek seregének,
 Ha eljőnél velem, én oda vinnélek,
 A mennyei karok, a szent szüzek közé,
 Hogy betelnék veled azok kegyes rendje.
 A mennyei kulcsot adnám a kezedbe,
 Első kakasszókor jőnék nézésedre,
 Másod kakasszókor téged megkérnélek,
 Harmad kakasszókor téged elvinnélek.
Az anyjához fordul Julia szép leány,
 Szóval mondja neki: anyám, édes anyám!
 Én is csak kimenék, búzavirág szedni,
 Búzavirág szedni, koszoruba kötni,
 Koszoruba kötni, magamat mulatni,
 Fel is feltekinték a magas egekbe:
 Egy szép gyalog ösvény hát ott jődögél le.
 Azon ereszkedék fodor fejér bárány,
 A napot s a holdat szarva között hozván;
 A fényes csillagot a homlokán hozta,
 Két szép arany perecz, aj! a két szarvába.
 Aj! a két oldalán két szép égő gyertya
 Mennyi szőre, szála, annyi csillag rajta.
 Szóval mondja nekem fodor fejét bárány:
 Meg ne ijedj tőlem, Julia szép leány!
 Mert most esett híja szüzek seregének,
 Ha elmennék vele, hogy oda vinnének,
 A mennyei karba, a szent szüzek közé,
 Hogy betelnék velem azok kegyes rendje.
 A mennyei kulcsot a kezembe adja,
 Első kakasszókor jőnek látásomra,
 Másod kakasszókor engemet megkérnek,
 Harmad kakas szókor engemet elvisznek.
Sirass, anyám, sirass, éltemben hadd halljam,
 Hadd halljam éltemben, hogy siratsz holtomban!
»Leányom, leányom! Virágos kertemben
 Első raj méhemnek gyenge lépecskéje,
 Gyenge lépecskének sárguló viaszsza,
 Sárga viaszszának földön futó füstje,
 Földön futó füstje s mennybe ható lángja!
A mennyei harang huzatlan szólalék,
 A mennyei ajtó nyitatlan megnyilék,
 Jaj! az én leányom oda bevezeték.«