Testünk felszínén körülbelül 3 millió izzadságmirigy van a bőr alatti kötőszövetben, honnan azok kivezető csatornácskák által nyílnak a külvilágba; ezek a kis mirigyek bőven el vannak látva erekkel. Az izzadságmirigyek a vérnek folyékony és szilárd alkatrészeit választják ki csatornácskáikon izzadtság alakjában. Gázokat is képes a bőr kiválasztani, pl. kis mennyiségű szénsavat, de csak – mint azt Aubert kimutatta – 2·3–6·3 grammot 24 óra alatt. (A tüdők 1000 grammot lélegzenek ki). A bőr kevés oxigént is tud magához venni.
Minthogy az izzadsági anyagok legnagyobb része pára alakjában távozik, nem lehet őket látni. Ha azonban a kigőzölgés nagy mennyiségben történik, vagy át nem járható ruhákon visszatartatik, akkor azokat folyékony alakban mint vízszerű cseppeket foghatjuk fel. Az emberi test naponta 1–1½ litert izzad. A kigőzölgésnek gummiköpennyel való visszatartását gyakran követik kellemetlen érzések.
Hogy ez mennyire káros, azt mutatják az állatkísérletek is, melyek szerint, ha bármely állat bőrét kencével vonják be, az önmérgezésben pusztul el. Hasonlót tapasztaltak embereken is. Híressé vált annak az ifjúnak az esete, akinek testét IX. Pius pápa ünnepélyes bevonulása alkalmával teljesen bemázolták arannyal s aki az ünnepély alatt hirtelen meghalt, dacára hogy azelőtt teljesen egészséges volt.
Azok az emberek, akiknek bőre jelentékeny terjedelemben megégett, rendszerint önmérgezésben halnak meg. Ezen betegek halálát nemcsak a vér elváltozása okozza, hanem a mérget elvonó bőrmirigyeknek hiánya is, mihez gyakran még az is hozzájárul, hogy a test légmentes kenőcskötésekbe kerül. Ha az égetteket kötések és feszes takarók nélkül hagyjuk feküdni, akkor kevésbbé valószinütlen, hogy belehalnak égési sebeikbe. Észleltem néhány ilyen esetet dr. Gneve klinikáján St. Paulban (Minnesota államban, Egyesült Államok). Világos tehát, hogy nem a vérelváltozás, hanem a bőrkigőzölgés elnyomása okozza a súlyosan megégettek halálát.
Az izzadás által húgyanyag, húgysav (csak csekély mennyiségekben), konyhasó, tejsav, ecetsav és számos zsírsav választatik ki; ez utóbbiak okozzák kellemetlen szagát. A kémia még nem mutatta ki teljes bizonyossággal, hogy az izzadtság káros anyagokat választ ki s a legtöbb kutató csak azt a hatást tulajdonítja neki, hogy a testet a hőmérsék szabályozása által védi a túlfűtés ellen. A klinikailag gondolkodó orvos azonban tapasztalásból tudja, hogy a fertőző betegségek izzadás után gyakran hagynak alább, sőt néha rögtön meg is gyógyulnak.
A bőrnek mint méregtelenítő kiválasztószervnek a jelentőségét még jobban megérthetjük, ha meggondoljuk a bőrbetegségek keletkezését. Ezeknek oka kétféle lehet: külső, amikor bacillusok benyomulásakor elégtelen vérkeringés folytán csökken a bőr ellentállóképessége, és belső, melyet a testben keletkezett mérges anyagoknak, (élelmiszer, gyógyszer, vagy anyagcsere folytán keletkezett anyagok), a bőrön át való kiválasztása. Gyakran megtörténik, hogy némely ember bizonyos ételek élvezése után kiütést kap: pl. osztriga, eper, rák sőt néha sajt vagy kávé után. Ugyanezt okozzák egyes gyógyszerek is; bróm- és jódtartalmú gyógyszerek szedése után gyakran mutatkoznak az arcon pattanások. Az ilyen kis csomók vizsgálatakor bizonyos bacillusokat találtak azokban. A köszvény húgysav visszatartása folytán keletkezik; s ime, nagyon sok köszvényes ember szenved bőrbetegségekben. Basedow-kórosoknak pajzsmirigyük túltengése folytán gyakran vannak pattanásaik és más kiütéseik, ami gyakran kellemetlen viszketéssel van egybekötve.
A változás alatt gyakran lépnek fel kiütések. Az ivarérés idejében fiúk és lányok arcát pattanások lepik el. Ezek a jelenségek talán az ivarmirigyek túltengésének a következményei. Önfertőzők, de a nemileg tartózkodók is sok esetben kapnak bőrkiütéseket; ilyenkor a szabályozott nemi élet segít legbiztosabban.
Érdekes az a körülmény is, hogy a psoriasisban szenvedők kiütései erős székletét, vagy izzadási folyamatok után teljesen vagy részben megszünnek; azért érzik magukat jobban ezek a betegek nyáron, mint télen. Más szóval ha a test mérges anyagai a bőrön, bélen, vagy vesén keresztül bő mennyiségben távozhatnak: a kiütések csökkennek.
A bőrműködésnek izzadás által való fokozása következtében a bőrön át távozik azon anyagoknak egy része is, melyek máskülönben a vizelet útján hagynák el testünket. E szilárd anyagoknak egy része, nevezetesen a konyhasó, erős izzadás folytán a bőrön át választható ki; ez különösen akkor jön segítségünkre, ha a veséknek beteges elváltozásuk miatt nehezükre esnék a konyhasóval és egyéb ártalmas anyagokkal megküzdeni.
Említettük már egy ízben, hogy az izzadtságmirigyeket bőven ellátó erek nagy mennyiségű vért vezetnek el tőlük, melynek szilárd, folyékony és valószinüleg gázalaku alkatrészei ezen kis mirigyeknek apró kivezetőcsatornáin át nyilnak a bőr felszinére. Ezek a csatornácskák (az úgynevezett pórusok) föltétlenül szükséges, hogy nyitva maradjanak; máskülönben egyrészt a váladéknak nincs kimenetele, másrészt pedig levegő nem képes rajtuk keresztülmenni. De milyen könnyen dugulnak be e pórusok! Mindenekelőtt a korpa által, mely a bőr felszinén mindennap lehámlik. Továbbá a külvilágból jövő por és piszok által. Ehhez járul még a faggyúmirigyeknek olajszerű váladéka. E mirigyek zsírjának az a feladata, hogy megvédje bőrünket a víz és más folyadékoktól való megpuhulástól, másrészt ennek a zsírnak fölöslege esetleg képes bomlásterményeivel a pórusokat elzárni.
A legjobb eszköz, mellyel a pórusok bedugulását elkerülhetjük: a gyakori meleg fürdő szappanhasználattal egybekötve. Éppen oly fontos azonban az is, hogy bőrünk kigőzölgésének amennyire csak lehet szabad utat engedjünk. Nem volna szabad tehát sem szűk fehérneműt, sem átjárhatatlan, vastag ruhákat (prém stb.) viselnünk. Különösen jó hatása van, ha mindennap teljesen ruhátlanul 5–10 percig tartó levegőfürdőt veszünk, akár otthon (leginkább a telöltözés előtt és levetkőzés után), akár a modernül épült nyaralóhelyek erre berendezett helyiségeiben, vagy akár az erdőnek félreeső helyein. Verőfényes időben egybeköthető vele mindjárt az oly értékes napfürdő használata is. Aki nyáron folyóvízben vagy tengerben fürdik, az legelőnyösebben vehet egyszerre víz-, lég- és napfürdőt. Télen, ha odahaza vesszük a légfürdőket, fűtött, de jól szellőzött szobában történjék az. Aki nyáron sehogysem ér rá, vagy nincsen alkalma légfürdőket venni, az legalább könnyű, szellős ruhát viseljen mellény nélkül és könnyen átjárható fehérnemüt.
A légfürdő tartama alatt dörzsöljük bőrünket tiszta kézzel vagy kefével (közben járjunk fel-alá), avagy végezzünk torna- és lélegzőgyakorlatokat. Ezáltal nemcsak esetleges meghüléstől, leszünk megvédve, hanem a bőr vérkeringését is gyorsítjuk, minek folytán az izzadtságmirigyek több káros anyagot visznek el a vértől és a pórusokat több levegő járja át. Az ily módon kezelt bőr ellentállóbbá teszi vérünket a fertőzőcsirák ellen s edzi az időjárás szeszélyeivel szemben.
Aki ritkán fürdik és túlságos melegen öltözik, könnyebben hül meg, mert az ilyen embernek petyhüdtebbek a pórusokat hideg időben összehúzó izmai, s ezáltal nagyobb hőelvonásnak van kitéve. Aki gyermekkorától kezdve szokva van hideg fürdőkhöz és levegőfürdőkhöz, annak bőre a legnagyobb könnyedséggel húzódik össze a hőmérsékváltozáskor és nem szenved ennélfogva meghülést előidéző hőelvonást. És nem mindig csak meghülés ennek a következménye, gyakran fajulhat az tüdő-, mellhártya- vagy vesegyulladássá is, melyek halálos kimenetelüek is lehetnek.
Az egészséges ruhának – beleértve a fehérneműt – legeszményibb tulajdonságáúl a levegő számára való átjárhatóságát kell tekintenünk. A szövetek, melyekbe burkolódzunk, ne tartsák tőlünk vissza sem a külső levegőt, sem pedig ne akadályozzák meg az izzadsági anyagok kiválasztását.
Ami a fehérnemüt illeti, úgy idősebb emberek számára télen a gyapotot ajánlom, mert az likacsos és, mint rossz hővezető, megtartja a test melegét; erre szükség van, mert a test az életévek gyarapodásával mind kevesebb saját meleget tud fejleszteni. A gyapjúruhának is megvannak azonban a maga komoly hátrányai. Megvan ugyan az az előnye, hogy az izzadságot könnyen felszívja (40%-ot anélkül, hogy észrevehetőleg megnedvesednék), de a nedvességet viszont jó sokáig tartja magában s ezért idejében kell váltani. Likacsosságát is rendszerint túlhamar veszti el, mert a mosás folytán könnyen összemegy. A gyapjúszövet – nedvességének lassú elpárolgása és átjárhatóságának megszünése folytán – tehát épp az ellenkező célt szolgálja. Vannak azonban legújabban olyan gyapjúszövetek (kreppflanell stb.), amelyek gondos kezelés mellett a mosás és vasalás dacára sem mennek össze és átjárhatóságukat sem vesztik el. A hátrányon esetleg olykép lehet segíteni, hogy a gyapjúing alatt egy igen ritka szövésű vászon-alsóinget viselünk, miáltal a bőr és a gyapot között levegőréteg keletkezik, mert a vászon szintén könnyen veszi fel a nedvességet, de könnyen el is veszíti.
Semmiféle fehérneműnek sem szabad szűknek, hanem ellenkezőleg, jó bőnek kell lennie, hogy elegendő levegőréteg találjon közte és a bőr között helyet. Ezt a légréteget a vér felmelegíti és minthogy a levegő rossz hővezető, nem szükséges a hideg ellen védelmező fehérneműnek vastagnak lennie; szükséges azonban, hogy bő és likacsos legyen, mert csak így teheti lehetővé a kigőzölgések levezetését és a levegőnek bemenetelét. Természetes, hogy a félharisnyáknak, illetve harisnyáknak sem szabad szűknek lenniök; azok, amelyek bővek, likacsosak és jó gyapjúból készültek, a lábat legmelegebben fogják tartani. Ha nagyon vastagok és a láb és cipő közti teret teljesen kitöltik s ezáltal a vérkeringést akadályozzák, akkor hidegebb a lábunk mint olyanokban, melyek vékonyak, bővek és átjárhatók; legjobb a ritka szövésű gyapjúból készült félharisnya.
A vászon, mint azt már említettük, ama tulajdonsága révén értékes, hogy a nedvességet felveszi és újra leadja; télen azonban az a hátránya, hogy túlságosan jó hővezető s így csak nyáron ajánlatos a hordása. Nagyon likacsos és alaposabban tisztítható mint a gyapot. A selyem nagyon ajánlatos, de túldrága és a mosás folytán könnyen megy tönkre.
Ami a pamutot illeti, az jobb szövet fehérnemű készítésére mint bármely más. Pettenkofer szerint kevésbbé könnyen adja le a felszívott nedvességet mint a vászon, de jóval könnyebben mint a gyapot; Paton úgy véli azonban, hogy e tekintetben nem áll a vászon mögött. A leglikacsosabb az összes fehérneműek között s emellett, vagyis ezért, csaknem oly meleg mint a gyapot. Ha tényleg jó minőségű és elég vastag, úgy mint fehérnemű felveheti a versenyt a gyapottal, különösen az egyiptomi pamut. Sir William Thompson szerint, ami a hővezetést illeti, alig van különbség a gyapot, vászon és pamut között. Mindazonáltal azt hiszem, hogy idősebb egyének számára különösen hideg szeles időben legjobb a gyapot.
Néhány szóval szeretném még az alsónadrág kérdését megvilágítani. A divatos szűk alsónadrág helyett hordjunk lehetőleg bővet, legyen az akár vászonból, akár gyapjúból. Legjobb volna természetesen télen is azt tenni, amit oly sokan tesznek nyáron, egyáltalán nem hordani alsónadrágot; ez nagyban edzene bennünket. Magyarországon, Jüttlandban és Európa más vidékein a szegényebb néposztály asszonyai nem hordanak alsónadrágot. Egészséges asszonyok ezáltal a légfürdő előnyében részesülnek, de egyébként is tekintve, hogy az alsó test többet mozog, úgyis vérbővebb, melegebb és kevesebb ruházatra szorul mint a felső.
Ha friss alsóruhát váltunk, annak teljesen száraznak kell lenni; gyakran száraznak látszik ugyan, de mégsem az. Máskülönben könnyen meghülünk, mert a fehérnemű nedvessége mohón szívja fel a test melegét. A mosásból érkező ruhákat tehát, ha nem akarunk meghűlni, melegítés vagy hosszabb ideig tartó fekvés által kell teljesen megszárítani. Ha izzadás után ruhát váltunk, előbb fürödjünk meg meleg vízben. Legokosabb mindennap tiszta fehérneműt váltani, különösen annak, aki ritkán fürdik; semmi esetre sem szabad azonban éjjelre ugyanazt az alsó inget magunkon hagyni, melyet nappal viseltünk, nehogy a kigőzölgések megszakítás nélkül a bőrön maradjanak, hozzájárul még ehhez, hogy az éjjeli kigőzölgések különösen méregtelenítők és ennek folytán a legélénkebbek.
Ami a férfi fehérneműt illeti, hibának tartom mindenekelőtt a keményített ingnek viselését, minthogy az kevéssé átjárható. Hordjunk inkább puha, likacsos ingeket, keményített mell nélkül. Ez utóbbit csak elengedhetetlen társasági célokra használjuk, vagyis kivételesen. Még inkább elvetendők azok a kínzóeszközök, a feszes gallérok, amelyek a pajzsmirigyet és a legfontosabb nyaki ütőereket szorítják össze. Már az alacsony és bő keménygallér is káros, nem lévén eléggé likacsos, hát még a magas és szűk, mely ezenkívül a vérkeringést is akadályozza és az oly jelentős pajzsmirigyre is kártékony lehet! Vissza kellene térni a korábbi idők alacsony, puha gallérjaihoz. Sajnos, még a nők is, bár a divat megengedi nekik a nyak teljes szabadonhagyását, igen gyakran összeszorítják azt magas, légmentes, szorosan odafekvő posztógallérokkal, dacára annak, hogy a nyak egyike a legerősebben kigőzölgő testrészünknek, mert ott igen sok az izzadtságmirigy.
A tulajdonképpeni (felső) ruháknál is elsősorban a levegőátbocsátására kell tekintettel lennünk, másodsorban a napfény számára való átjárhatóságára; világos szinű szövetek utóbbi szempontból előnyben részesülnek a sötétek felett. A felöltők ne legyenek sem nehezek, sem túlmelegek; igazodjunk lehetőleg az időjáráshoz, nem pedig a naptárhoz. Máskülönben rosszkor kezdünk izzadni és könnyen hülünk meg, ami könnyebb ruházkodásnál, dacára az adott alkalomkor érzett hidegnek, nem történhetik meg, már azért sem, mert könnyebb ruházkodás mellett gyorsabban szoktunk járni, miáltal a bőr vérkeringése fokozódik.
Egyáltalában a hülés veszélyét legjobban elkerülhetjük, ha testünket az időjárás szeszélyei ellen megedzzük, amit a gyakori hidegfürdők és a bőrnek a levegővel való érintkezése által érhetünk el. Különösen fejünket igyekezzünk lehetőleg megedzeni (legjobb, ha nem viselünk kalapot); ellenkező esetben könnyen kapunk náthát, ha izzadunk és amellett hideg levegő éri fejünket. Nincsen szükségünk kalapra, mert a hajzat elég védelmet nyujt, legfeljebb az erősen tűző nap ellen szorulunk rá. Különösen helytelennek találom fiatal dúshajú embereknél, hogy kalapot hordanak, még hozzá nehezet s ezáltal a kopaszodásnak teszik ki magukat. Korán kezdve, annyira megedz bennünket a fedetlen fővel való járás, hogy még a hideg sem árthat fejünknek. Természetesen a ritka hajúak és kopaszok megengedhetik maguknak télen a puha és könnyű kalap viselését, de ne legyen az nehéz és kemény, mert az gátolja a fejbőr vérkeringését és megöli ezáltal a hajgyökereket. És aki a feltünés elkerülése végett szükségesnek találja a nagyváros utcáin a kalap viselését, az legalább a szabadban vagy falun járjon hajadonfővel.
Minthogy a lábaknak is számos izzadtságmirigyeik vannak, nagyon egészségtelen, áthatolhatatlan cipőket, mint sárcipőket vagy magas bőrcsizmákat hordani. Legokosabbnak tartom, mint a régi rómaiak, a szíjassarú (szandál) viselését; aki azonban jelenleg a városban ilyet hord, azt rendszerint kinevetik és különösnek tartják. De legalább nyáron a vidéken kövessük zavartalanul a láb egészségének parancsait. Nem tartom kivihetetlennek egy olyan cipőalaknak a hordását, amely a szandál és a félcipó között foglal helyet és nem nagyon feltünő. Czélszerű a szokásos tenniszcipők viselése is, melyek vászonból vagy szarvasbőrből erősen kivágva készülnek, s két kis gombos szíjjra járnak. De legalább is félcipőket viseljünk mindig, még télen is; lassankint annyira megszokjuk őket, hogy a lábak, ha a félharisnyák vagy harisnyák célszerűek, nem fáznak meg; nagyon alacsony hőmérsék mellett egyébként lábszárvédőt is hordhatunk. Legjobbak a vitorlavászonból készült félcipők bőrtalppal. Ha pedig kötélből készült talpakat viselünk, akkor, anélkül hogy a talaj egyenetlenségeit éreznők, könnyen mászhatunk meg meredek és sziklás hegyeket is, amint azt Capri szigetén volt alkalmam látni.
Fárasztó menetelés túltelíti vérrel és megizzasztja a lábakat; helyén valónak tartom tehát, hogy pihenés közben a cipőket és nagy hőség mellett a harisnyákat is levessük. Igen jól eső érzés fog el ilyenkor bennünket, különösen, ha amellett lábunkat, főleg a lábujjakat gyengén megmasszirozzuk s azután lábszárunkat 10–20-szor ritmikusan előre- és hátrahajlítjuk.
Elvetendőnek tartom a gummicipőket, minthogy a láb kigőzölgését teljesen megakadályozzák. Nagyon ajánlom ellenben a bőrcipőknek többszöri levetését odahaza (munka, olvasás stb. közben) és csak akkor huzzuk fel őket újra, ha vendég érkezik vagy ha elmegyünk. Igen kellemesnek fogjuk ezt találni, – különösen hosszabb séták után – és a lábnak nagyon értékes szellőzésre nyújt alkalmat. A kényelem és előny csak növekszik, ha ilyenkor lábfürdőt is veszünk.
Az ártalmas kemény gallérokat is lehető keveset tartsuk magunkon odahaza. Egyáltalában: meddig akarjuk még ezeket az épp oly szükségtelen, mint káros dolgokat magunkon megtűrni: nehéz kalapok, szűk, kemény gallér, keményített ing, szoros, kihegyezett cipő, fekete ruhák és rajtuk bunda?! Minő oktalan visszatartása mindez a mérges kigőzölgéseknek, illetve elzárása a levegőnek és napfénynek és mesterséges előidézése a meghülés veszedelmének!
Még a nappalinál is fontosabb a testnek éjjel történő bőséges kigőzölgése, mert ekkor folyik le legélénkebben annak méregtelenítése. Egészségtelen tehát a dunyhákkal és nehéz takarókkal való takarózás, mert azok teljesen átjárhatatlanok. Legokosabb nagy ágyban, eléggé meleg, de lehetőleg könnyű és likacsos takarók alatt feküdni – ne feledkezzünk azonban meg a lélekzés számára szükséges tiszta külső levegőről sem. Ilyen körülmények között hat legjótékonyabban az alvás.
Az egészséges ruházkodásra vonatkozó rendszabályok és tanácsok követésében sok olyan is foglaltatik, ami a régi életmegrövidítő szokásoknak gyökeres megforgatását jelenti; aki azonban egészséges akar maradni és magas kort akar elérni, ne mellőzze ezeket az intézkedéseket.
Napról napra hámlik bőrünk felső rétege. Némely embernél oly erősen történik ez, hogy bőrük és egyes ruhadarabjaik mintha liszttel volnának behintve. Ezek a lehámló pikkelyek épp úgy eldugaszolhatják a bőrpórusokat, mint a por és az izzadtság. Minthogy a bőrön át való lélegzés a pórusokon keresztülmenő levegő mennyiségétől függ és a káros anyagoknak a pórusokon át történő kiválasztása csak akkor lehetséges, ha azok nyitva maradnak, szükséges, hogy mindazt, ami elzárja őket, a faggyúmirigyeknek olajos váladékát sem véve ki, meleg fürdőkkel távolítsuk el. Szappan és kefe – esetleg dörzsölő keztyű – nélkül nem érjük el teljesen a fürdés tisztító célját. Naponként fürödve elégséges egy-egy tíz percig tartó fürdő.
A meleg víz és dörzsölés hatása a bőr vérkeringésének fokozásában mutatkozik, minek folytán egyszersmind az esetleg torlódással fenyegetett belső szervek is felszabadulnak és a pórusokat összehúzó izmok is jobban tápláltatnak úgy, hogy külső behatásokra – pl. hidegre – is nagyobb visszahatás történik és ennélfogva elejét vesszük a meghülésnek. Túlságos izzadás ellen is segít a szorgalmas fürdés. Nyáron kevesebbet fogunk izzadni, ha naponként fürdünk. A vesének is hasznos a fürdő, mert azáltal, hogy kiválasztó munkájának egy részét a bőrre hárítjuk, elejét vesszük túlterhelésének és egészségben tarthatjuk őket. Strasser és Blumenkranz kisérletileg bebizonyították, hogy a hosszabb ideig tartó naponkénti 34–35° C. fürdők után, nagyon sok vizen kívül, elegendő konyhasó- és nitrogéntartalmú bomlástermékek is választatnak ki; vagyis: a vesék kiválasztóképessége fokozódik, ami természetesen életerejének meghosszabbodását jelenti. Fürdők által az oxidációs folyamatokat nagy mértékben előmozdítjuk. Rubner stb. kisérletei szerint hideg fürdőkben 50–100–200%-kal nő az oxigén- és szénsavcsere. Senator egyébként a fokozódott szénsavkiválasztást a fürdés közben történő tevékeny mozgásokból magyarázza. Hideg fürdők emelik a vérnyomást, melegek pedig tágítják az ereket miáltal vérnyomás csökkenése áll elő.
Sok ember könnyen meghűl meleg fürdők után. Ezek úgy előzhetnék ezt meg, ha fejüket nem nedvesítenék be. Nem ajánlatos a fürdőt addig elhagyni, amíg a bőr meleg; szűkítsük meg először a pórusokat, hideg víz vagy hüvös zuhany használata által. Szárítsuk meg magunkat azután érdes lepedővel és erős dörzsöléssel, míg a bőr egész vörös lesz; így akadályozható meg a fölösleges melegleadás és vele egyszersmind a meghülés. A meghülés ellen legjobb védekezőszer az, ha bőrünket hozzászoktatjuk a levegőhöz és a hideg vízhez, amit hideg kendőkkel való ledörzsölés és légfürdők útján érhetünk el. Kezdjük meg azonban nyáron, akkor télen már megszoktuk őket. A fürdő utáni masszázs is nagyon értékes e tekintetben, mert sietteti a vérkeringést.
Magától értetődik, hogy fürdés alkalmával figyelmünket a legtöbb izzadságmirigyet tartalmazó testrészeinkre – hónalj és lábak – kell fordítani. Ha nem érünk rá vagy nincsen mindig alkalmunk a fürdéshez, például utazásközben, akkor meg kell elégednünk azzal, hogy egész testünket lemossuk, szappant, kefét vagy érdes törülközőket használva, lábainkat és a hónaljakat azonban különös gonddal dörzsöljük meg. Használható e célra ecetesvíz, vagy higított borszesz is. Akinek a lába izzad, az vegyen naponta melegvízben lábfürdőt.
Ideges fejfájás és álmatlanság ellen igen ajánlható a hideg lábfürdő, mert ez az agy vérének jobb elosztását hozza létre, amelynek erei először kitágulnak, hogy azután ismét összehúzódjanak; ez álmot is idéz elő, amennyiben az agyat az alváshoz alkalmas vérszegény állapotba hozza. Kitünő érzés fog el bennünket, ha meleg nyári napon a folyó vagy patak partján sétálva, lábainkat a vízbe lógatjuk. Az is kellemes és előnyös, ha nyáron mezítláb járunk. A lábfürdőhöz mustárt adva, ez nagyon jó ellenszernek bizonyul olyan emberek számára, akiknek gutaütéstől, vagyis a vérnek az agyba való tódulásától kell tartaniok. Aggok számára nem javasolt a hideg lábfürdő, mert náluk az agy erei rendszerint már el vannak változva és ennélfogva a hidegfürdő által okozott izgalmak folytán könnyen megrepednek.
Hideg fürdők gyakran használnak idegesség és hisztéria ellen, ártalmasok azonban, ha túlhidegek vagy a kelleténél tovább tartanak. Igen ajánlatos ideges emberek számára rögtön felkelés után egy hideg ledörzsölés; egészségesek pedig az idegesség megelőzése végett használhatják azt.
A bőrnek vérrel való telítését előidézhetjük szénsavas fürdők által is, melyek a vérkeringés és a szív munkájának megkönnyítése szempontjából szívbetegségeknél jó eredményeket szoktak létrehozni, amint azt az ezen alapuló nauheimi kúra is bizonyítja. Jótékony hatást gyakorolnak továbbá ezek a fürdők neuraszténiás és hiszterikus embereknél, különösen pedig álmatlanság eseteiben.
Megemlítendőnek tartom még a sok emberre erősítőleg ható tengeri fürdőket, melyek bátran használhatók magas sótartalmuk miatt sósfürdők gyanánt. Hozzájárul még ehhez nyáron természetesen a hideg fürdőnek frissítő hatása, valamint a hullámmozgások erőművi hatása is. De télen is hasznos a fürdők sótartalma, legyen az akár hideg, akár meleg. Figyelembe veendő talán még a tengervíz jódtartalma is.
Saját megfigyelésem alapján, melyet a Rivierán töltött téli tartózkodásom alatt tettem, dicsérőleg kell megemlékeznem a meleg tengeri fürdők hideg vizzel kapcsolatos lehűtésének hatásáról is. Az én módszerem az volt, hogy a tengeri fürdőt a lehető legmelegebben kezdtem, s ezért a vizet 32° R-ra melegíttettem. A fürdőbe lépve, ameddig csak kibírtam, még engedtem hozzá meleg vizet, míg a bőröm rákvörössé vált. Erre csakhamar erős izzadás állt be fejemen, arcomon és nyakamon. Miután alaposan megizzadtam, fokozatosan hideg vizet vezettem be, amíg lehűltem. Mindez jó sok időt vesz igénybe, úgy hogy néha egy óráig voltam a fürdőben. De ahelyett, hogy elgyengültem volna, ellenkezőleg igen frissnek és jókedvűnek éreztem magam az ilyen fürdők után.
A sokáig tartó meleg fürdőket, lassankint lehűtve azokat hideg vízzel, mindenképpen hasznos szernek tartom a vénülés elleni küzdelemben.
Ezek a fürdők különösen vesebetegeknél javaltak, mert megkönnyítik a mérges anyagoknak a bőrön át történő kiválasztását, amit az elégtelenül működő vesék csak nehezen tudnának elvégezni. Hogy azonban a hatás teljesen kifejtessék, szükséges, hogy jó sokáig, 35–45 percig, tartsanak e fürdők. Hogy testünk az anyagcsere mérges salakjaitól megszabaduljon, kétszer, de legalább egyszer hetenként vegyünk ilyen forró méregtelenítő fürdőket. Főfeltétel azonban az egészséges szív és vérkeringés, és ha ez megvan, akkor oly eszközzel rendelkezünk az ilyen fürdők által, mely a veséket megkiméli és a lehető leghosszabb ideig jó állapotban tartja.
Említettem már, hogy a vesék degenerációja nagy szerepet játszik a vénülés bekövetkezésében. Igen tanulságos számunkra az a körülmény, hogy melegfürdőket jó hatással alkalmaztak myxödéma ellen (Combe), mert, amint azt már többször kiemeltük, a vénülés a myxödémához hasonló állapot.
Jellemző a melegfürdők hasznos voltára a japánok példája is, akik olyan fürdőket használnak, amelyek bőrüket rákvörössé teszik és amellett oly frissek és oly jól érzik magukat, hogy egészségi állapotukért nagyon megirigyelhetjük őket.
Bőrünknek láthatatlan és nem érezhető működése folyamán már normális körülmények között is választunk ki vizet, gázokat és szilárd bomlástermékeket, melyek között károsak is foglaltatnak. Ezt az a kellemetlen érzés bizonyítja, melyet hideg, nedves, különösen pedig szeles időben érzünk azáltal, hogy ilyenkor az izzadságkiválasztás akadályozva van.
Láthatóvá és érezhetővé akkor válik az izzadás, ha elpárolgását átjárhatlan ruhákkal akadályozzuk, vagy ha a testünket körülvevő levegő megfelelően átmelegszik. Minthogy a szőrmeruhák mindkettőt létrehozzák, elvetendők, mert az izzadás akadálytalan elpárolgásáról állandóan gondoskodnunk kell. Szőrmeruhák (bundák) inkább az öregek számára valók, mert náluk a pajzsmirigy renyhesége folytán úgy a testhőmérsék, mint a bőrműködés csökken, a bőr túlszáraz lesz és ritkán izzad.
Ha a testünket körülvevő levegő hőfoka egy bizonyos magasságot elér, akkor kitágulnak a bőr hajszálerei és könnyebben engedik a vért keringeni. Ezáltal megnagyobbodik az izzadságmirigyekhez áramló vérmennyiség, aminek következményeképpen több lesz a vízből és szilárd alkatrészekből álló kiizzadás. Camerer szerint 100 gramm száraz izzadmány 50·6 gr. hamut, 10 gr. zsírt, 10 gr. nitrogént tartalmaz. Ebből 34% húgyanyag és 7·5% ammoniák. Gyakori izzadás hasznára válhat a száraz, rosszul dolgozó bőrnek; az erősen izzadók is megszabadulhatnak ezáltal félig-meddig e bajuktól, amennyiben a gyakori izzadás folytán az izzadságmirigyek túlerős működése csökken. Erős alkalmi izzadás jótékonyan befolyásolhat egyes bőrbetegségeket; így pl. a psoriasis (bőrviszketegség) meleg nyári napokon könnyen múlik el magától. A szokásszerű erős izzadás ellenben káros a bőrre, habár a faggyúmirigyek zsíros váladéka némileg védelmére van. Aki fején – különösen a homlok és halánték táján, ahol sok izzadságmirigy van – erősen izzad, az könnyen veszti el haját. Ez többnyire azokra vonatkozik, kiknek száraz hajuk van, ami a faggyúmirigyek működésének csökkenését jelzi.
Mindazon eszközök által, melyek a test hőmérsékét emelik, előidézhetünk mesterséges izzadást. Az erre vonatkozó külső behatásokon kívül – pl. meleg levegő, gőzfürdő – vannak belsőleg ható eszközök is; pl. szalicilkészítmények, pajzsmirigykivonatok. A lelki felindulásoknak ugyanilyen hatása is ismeretes.
A legjobb izzadástfokozó fürdő a villamos fényfürdő. Az ilyen fürdő nemcsak bőséges izzadást hoz létre (20 perc alatt egy litert), hanem fokozza az anyagcsere folyamatokat és ezáltal gyakran csökkenti a felesleges zsírlerakódást. A kék fénynek a villamos fényfürdőkor való alkalmazása nagyon idegcsillapítólag és megnyugtatólag hat.
Testgyakorlatok és mozgások révén is kiüthet rajtunk az izzadás. Ilyenek a gyors járás, futás, lovaglás, kerékpározás, evezés, tornázás stb. Izzadás után föltétlenül vessük le a kiizadt fehérnemüt és ruhadarabokat és fürödjünk szappannal és ledörzsöléssel egybekötve, nehogy meghüljünk. Forró, izzadáselőidéző fürdők után vegyünk zuhanyt, egy ideig mindenesetre meleg vízzel, azután fokozatosan hideggel, a befejezés pedig erős, a bőrt felmelegítő leszárítás legyen. Ezek után jóleső és üdítő érzés fogja el az embert, melyet a szabadban tett séta csak fokozni fog. Aki sokáig akar fiatal maradni, az jól teszi, ha kétszer hetenként vesz ilyen fürdőt; elhájasodásra hajlamosak még többször tegyék ezt. A szívizomzatnak, a szívbillentyűknek és az ereknek azonban egészségeseknek kell lenniök, ha nem akarunk az ilyen izzasztófürdőkkel kárt vallani.
Krónikus mérgezéseknél, különösen az anyagcserezavaroknál, amilyen a köszvény, és az időelőtti vénülés megelőzése gyanánt, gyakran vegyünk meleg izzasztófürdőket. Tartamuk, ha többször hetenként vesszük, rendszerint 10, legföljebb 15, máskülönben 15–20 perc lehet.
A bőrműködés fokozásánál még nagyobb mértékben fokozható izzasztó eljárások útján a vesék működése. Már a közönséges, észrevétlen bőrkigőzölgés is megtakarítja a veséknek a nagyobb vízmennyiség és a sok káros szilárd anyagok átjárását; mesterségesen fokozott izzadás révén a bőr egy liter vizet, a nitrogéntartalmú anyagcseretermékek jelentékeny részét, valamint jó adag konyhasót képes kiválasztani. Strauss Hermann egy liter izzadásban 6 gr. konyhasót talált, Leube pedig egy ízben 800 gr. izzadmányban 2·31 gr. klórt. Kövesi és Roth-Schulz a Bright-féle vesebetegek izzadásában 2 gr. nitrogént és ugyanannyi konyhasót fedezett fel. Strasser és Blumenkranz a villamos fényfürdők által a konyhasónak nagymennyiségű kiválását idézték elő: sokkal több választatott ki mint amennyit a test felvett; a nitrogéntartalmú anyagokból is több volt a kiválasztott mint a bevett mennyiség. Egyidejűleg sok víz is távozott. Mindezen izzasztó kisérleteket vesebeteg embereken végezték és kimutatták, hogy ezeknél az anyagoknak a bőrön át való kiválasztása nagyobb volt mint az egészséges veséjű embereknél; de kétségtelen, hogy ezeknél is fokozódik a kiválasztás erős izzadás által. A vesebetegeknek gyakori izzasztása annyival is inkább ajánlatos, mert ezeknek rendszerint halvány, száraz és alacsony hőmérsékű bőrük van.
A veseműködés izzasztás által való jelentékeny javulásának tulajdonítható az is, hogy a gyakori izzadás gyógyítólag hat a köszvényre. Említettem már, hogy nézetem szerint a köszvény a veséknek elváltozásai által jön létre; ha pedig a nitrogéntermékeknek a bőrön át való kiválasztásával a veséket kiméljük, akkor közvetlenül gyógyítjuk ezeket, közvetve pedig a köszvény betegségét. Egyszersmind jelentékenyen nő a húgy mennyisége is – meleg fürdők és más izzasztóeljárások napokig kihatnak erre – és a köszvényt ez is gyógyítja. Egyáltalában mindaz, ami jótékonyan hat a vesékre, az kedvező a köszvényre is.
Májbetegeknek is hasznosak az izzasztó eljárások. Ha megfigyeljük, hogy mérgezéseknél és fertőzéseknél rendszerint izzadás lepi el a beteget, úgy feltehető, hogy az izzadás a testnek természetes védelmi eszköze a baktériumok vagy mérges anyagok benyomulása ellen. Nyilvánvaló, hogy ilyenkor a mérges anyagoknak önkényes kiválasztása megy végbe; és ha az orvos szalicillal kezeli a lázat, akkor mesterséges izzasztással támogatja a természetet, mert mindazok, kiknek száraz a bőrük, és ritkán izzadnak, sokkal nehezebben küzdik le a ragályos betegségeket mint mások. Régente ércsapolással érték el ugyanezt a célt.
A lábak hidegsége rendszerint elégtelen vérrel való ellátás folytán keletkezik. Ennek két oka lehet: elégtelen izommozgás, vagy pedig vérkeringési zavarok, szívbaj vagy esetleg helytelen ruházkodás. Egy harmadik ok öreg emberekre vonatkozik és ez a véredények elváltozása. Ahol az említett okok közül több játszik össze, ott a baj gyakrabban lép fel és súlyosabb is szokott lenni.
Vastag fél- és egészharisnyák szűk cipővel, esetleg harisnyakötővel, könnyen okoznak hideg lábakat, amennyiben megakadályozzák a vérnek hozzájuk való áramlását. A legvastagabb harisnyákkal sem tarthajtuk lábunkat melegen, ha az ereket annyira szűkítjük, hogy a lábak a hiányos vérkeringés miatt egyáltalában nem melegednek fel, illetve ha a vastag harisnyák és a bőr között nincsen légréteg, mely az esetleg ott levő meleget vissza tudná tartani. Említettem már, hogy legcélszerűbb vékony, de kitünő ritkaszövésű gyapot-, hideg időben pedig pamutharisnyákat hordani félcipővel; ha ezenfelül sokat mozgunk, akkor melegek maradnak lábaink, különösen ha alacsony hőmérsék mellett lábszárvédőket viselünk. Egyáltalán mozgás a legbiztosabb szer hideg lábak ellen: járás, futás, tornázás, lábmasszázs, hosszú ülésnél néha egy pár tornászó szabadgyakorlat az egész lábbal.
Amidőn egyszer Hollandiában egy idősebb hölgyet látogattam meg, észrevettem, hogy lábait egy ezüsttartóra helyezte, melyalatt állandóan egy kis olajlámpa égett, hogy a szükséges meleget előteremtse. Azt tanácsoltam neki, hogy hagyja ezt abba és inkább azáltal melegítse fel lábait, hogy az állandó sétakocsizás helyett tegyen inkább mindig sétagyaloglást.
A lábnak vérkeringési zavarai nemcsak hideg lábakat, de komolyabb bajokat is hozhatnak létre; esetleg az életet is megrövidíthetik. Különösen érelmeszesedésben szenvedő öreg embereknél e vérkeringési bajok nagyon fájdalmas és sokáigtartó lábsebeket, sőt üszökképződést is idézhetnek elő; ez az állapot csak elegendő vérodajutás segítségével gyógyítható. Érelmeszesedésnél a hideg lábak ellen legjobb gyógyszer a jód, mert Huchard szerint a jód elősegíti az erek tágulását, csökkenti a vér belső surlódását és igy jobb vérkeringést és melegérzést hoz létre. Vérszegény asszonyok, különösen 40 éven aluliak, vasat is szedhetnek.
Nézetem szerint a lábak hidegségének megakadályozása úgy történik legokosabban, ha a lábakat, lábhátat, valamint a talpat egy nedves kendővel naponta jól ledörzsöljük; azután kevés kölni vizet vagy abszolut alkoholt öntünk a lábra és addig dörzsöljük vele lábunkat, mig kipirosodik, vagyis mig a lábnak meleg vérrel való telődése nem mutatkozik. Célszerű ezután a lábujjakat 20–30-szor gyorsan előre és hátra hajlítani. Legjobb ezt az eljárást, melyet magamon és számos betegen jó sikerrel kipróbáltam, mindjárt felkelés után végezni, leghelyesebb pedig az volna, hogy nemcsak lábainkat, hanem egész testünket kezeljük ilymódon. A kölni víz egyébként kissé drága s ezért 70% alkoholt is használhatunk, többször tenyerünkre öntve.
Az alsó végtagokhoz vezető vérkeringésnek megjavítása legbiztosabban véd meg bennünket hideg lábak ellen. Minthogy pedig a jód az egész test vérkeringését előmozdító gyógyszer, ajánlatos jódot, jódnátriumot vagy káliumot adni kis adagokban oly embereknek, kik sokat panaszkodnak hideg lábaik miatt és kiknek a fenti egészségi rendszabályok nem használnak, de csak előrehaladottabb korban, tehát 55–60 éven felül. Egyes esetekben a pajzsmirigy kivonatok is jó eredményeket mutatnak, mert ezek a jódot szerves alakban tartalmazzák.
Minden erőteljes mozgásnak az a lényeges mozzanata, hogy izomösszehúzódást hoz létre. Ezáltal fokozódik, amint azt Ludwig és tanítványai kimutatták, az izmok vérbősége, ez pedig fokozza az oxigénszállítást és növeli a meleget. Az izzadságmirigyek vérbősége nagyobbodik és működésük fokozódik. Megerőltető testgyakorlások erős izzadással járnak és megóvnak egyes belső szerveket a vértorlódástól. Ha nem visszük őket túlzásba, akkor a szívnek is használnak és szívbajnál a svéd torna nagyon is áldásos hatású. Ling Péternek ez a hasznos találmánya egyébként is számos krónikus betegnek hosszabbította már meg az életét. Az emellett fontos szerepet játszó masszázst Kelet-Indiában és egyes maláji szigeteken már évezredek előtt ismerték. Harvey is ismerte némikép fontosságát; egy betegének, aki szenvedélyes harag folytán súlyos szív- és mellfájdalmakban szenvedett, azáltal szerzett megkönnyebbülést, hogy egy erős ember által derekasan meggyúratta a beteg mellét.
A masszázs lényege az, hogy a gyúrás által mesterséges vérbőség áll elő a bőr izgatása folytán; a vérkeringés fokozódik és a szív működése is könnyebb lesz. Brunton és Tuncliffe azt találták, hogy nincs is szükség rendszeres masszázsra, hanem maga a gyúrás is kitünő eredményre vezet, amennyiben általa néha menthetetlennek látszó beteg teljesen felgyógyul.
Helyi masszirozás által, egybekötve bőrgyúrással és a végtagok mozgatásával, sok esetben hosszabbíthatjuk meg szívbetegek életét. Még jobb eredményt kapunk, ha ezenkívül szénsavas fürdőket rendelünk, melyekről egy előző fejezetben már szóltunk. Krónikus anyagcserebetegségeknél is, mint amilyen a köszvény, elzsirosodás és cukorbetegség, szintén kitünő eredménnyel használható a masszázs, mert sietteti a kiválasztandó anyagok felszívódását. De egészségeseknek is ajánlható, mert szemmelláthatólag meghosszabbítja ifjúságuk idejét. Aki nincs abban a helyzetben, hogy massziroztassa magát, az legalább saját maga dörzsölje meg magát derekasan kefével reggel- és esténként. A stockholmi Zander nevű orvos által feltalált svéd torna szintén kiváló eredményeket bír felmutatni.
A masszázsnál és a svédtornánál jóval erőteljesebb hatások érhetők el a különböző sportok által, ezek: football, tennisz, evezés, kerékpározás és sok más. A fődolog az, hogy izzadást hozzanak létre. Megjegyzendő azonban, hogy beteg vesék kizárnak minden erősebb mozgást. Elzsirosodóknak, ha szivük ép, nagyon egészségesek a sportgyakorlatok, mert kedvezően befolyásolják az oxidációs folyamatokat. Idegességnél, álmatlanságnál és más idegbetegségeknél csak a könnyű sportok űzése engedhető meg. És a sportnak minden ágában mértéket kell tartanunk, nehogy az kétélű fegyvernek mutatkozzék. A túlzások gyakran szomorú következménnyel járnak; elősegítik az érelmeszesedés keletkezését, ha a vér- és hajszálerek nagyon is gyakran és sokáig telíttetnek túl vérrel erős mozgások által. Mértékkel űzve, mozgáshoz és munkához hasonlóan, s sport elősegíti a szív működését.
Gyakran ismételt, tartós és erős izommegerőltetések a vérnek a jobb szívkamrában való meggyülemlését hozhatják létre, úgy hogy az nem képes elég gyorsan kiürülni, minek folytán légzési zavarok jelentkeznek, sőt a halál is bekövetkezhetik. A bal kamra is tágulásnak van kitéve, ami az előzőleg teljesen egészséges embereknél is sokáig tarthat. Szív- és vesebetegeknél, különösen pedig érelmeszesedésben szenvedőknél, természetszerűleg rossz következményekkel járnak a sportban elkövetett rendszertelenségek. Öregek számára is veszedelmes a sportok űzése, mert ütőereik nélkülözik már rendes rugalmasságukat. Hegymászásnál, ha a veszélyt ki akarjuk kerülni, gondosan kell ügyelnünk a szabályos és mély lélegzésre.
Teljesen elhibázott dolog az izzadás által okozott szomjuságot bőséges alkoholivással oltani, mert eltekintve attól, hogy a sok alkohol károsan hat egyes szervekre, bekövetkezhetik a szívnek és az ereknek a sport által okozott tágulásán kívül egy újabb kitágulása is és ezzel nagyon is sokat kivánnánk tőlük.
A nem nagyon megerőltető és ezért a szívre nem veszedelmes sportok közül legelsőnek említem a lovaglást, mert ez lágy és ritmikus ringásba hozza testünket. Az ú. n. »angol trapp« egyenletes időközökben emeli testünket a magasba, ami izzadást okoz és a lábak és az alsótest vérkeringése élénkül. A legtöbb lovas egészséges szine (nem szólunk itt a mesterségesen leizzasztott zsokékról), eme sport hasznossága mellett szól. Természetesen a lovasok és kerékpározók könnyen vannak baleseteknek kitéve, és ideges embereknél gyakran léphet fel ilyen baleset után súlyos idegrázkódás; sőt, cukorbeteg családok gyermekeinél cukorbetegség fejlődhetik ki. Egy ilyen esetet néhány év előtt hoztam nyilvánosságra. Idegeseknek, cukorbetegségre hajlamos embereknek és ezek gyermekeinek nem volna szabad a lovaglást és kerékpározást megengedni. Kerékpározásnál figyelembe kell venni, hogy az elfáradást Zuntz szerint csak későn érezzük és ez is könnyen adhat túlzásokra okot.
Igen előnyös naponként néhány órát sétálni. Egészséges emberek végezzenek naponként néhány percig futógyakorlatokat, a gyorsaságot azonban szívműködésük érdekében ne túlozzák. Mérsékelt és rövid futólépésben mély lélegzés és egyenes tartás mellett 8–10 percre tehetjük ezt, télen is kalap és felöltő nélkül, emellett azonban, minthogy könnyen megizzadunk, ne tegyük ki magunkat állvamaradás által a meghülésnek. Otthonülők számára, kik étvágytalanságról panaszkodnak, ajánlatos minden étkezés előtt ilyen rövid futógyakorlatot végezni, feltéve, hogy veséik és ereik rendben vannak és futásközben mély lélegzetet vesznek.
A hegymászás tudvalevőleg megerőltetőbb, mint a járás vagy futás, de hasznosabb is. Eleinte erősebb, majd mindinkább csökken a vérnyomás és a kierőszakolt mély légzés megtölti a tüdőket és szöveteket oxigénnel. Minden munka után fokozódik a belégzett levegőmennyiség, de leginkább hegymászáskor. Szívbetegnek és érelmeszesedőknek azonban nem szabad hegyet mászniok, ha nem akarják magukat a hirtelen halál veszedelmének kitenni. Felmászás közben a rendszeres és mély légvétel bír a legnagyobb fontossággal; ez különben minden testgyakorlatnak előfeltétele.
Nagyobb megerőltetéseket (hegymászás, hosszú gyaloglás stb.) sohase kezdjünk meg üres gyomorral. Jó, ha közben is veszünk valamit magunkhoz, legjobb a cukor, jó csokoládé, finom kávébonbon vagy hasonló alakban. Ezáltal nagyobb kitartásra teszünk szert.
Jó szolgálatokat tehet, szívbajosoknál is, az Oertel-féle terrain-kúra (naponta egy kevéssel magasabbra mászni), mert ezáltal tervszerűleg gyakoroljuk a szívizomzatot.
A vénülés megelőzése és kezelése szempontjából a testgyakorlatok fontossága abban áll, hogy tiszta levegő belégzésével és a napfény élvezésével köthetők össze, tehát olyan két tényezővel, melyek a fiatalság és az élet meghosszabbításában főszerepet játszanak.
Mindennap megfigyelhetjük, hogy a szobában tartott növények, melyekhez napfény nem jut, szinüket vesztik és csakhamar állati élősdiek (paraziták) lepik el. Azok az emberek, kik sötét helyiségekben élnek és ritkán jutnak napra, halványak és könnyebben esnek a tüdővész és más fertőzés áldozataivá. Ha nem süt a nap, s az időjárás hideg és nedves, többé-kevésbbé rosszul érezzük magunkat. Ez onnan ered, mert a bőrműködés korlátozva van és ennélfogva kevesebb mérges anyagot tud kiválasztani, a napfény ellenben e tekintetben kiváló hatást gyakorol és az amúgy is szünet nélkül dolgozó vesék kiméléséhez is hozzájárul. Szellemünket is jótékonyan befolyásolja, amennyiben fokozza munkakadvünket és hajlandóbbá tesz sportok űzéséhez. Quinke szerint a fénynek mozgásfokozó hatása van.
Különösen értékes a nap öreg emberek számára. Sőt öreg kutyák és macskák is ösztönszerűleg keresik a napon való tartózkodást, amiben azután az öregek öntudatlanul utánozzák őket. Tudományosan kimutatták a napsugarak baktériumölő hatását; s a statisztika mutatja, hogy verőfényes napokon csökken az influenza és más fertőző betegség. A nap gyógyító hatása valószinűleg fényének és melegének köszönhető. Ezért oly nagy jelentőségűek a napfürdők, melyek tágítják az ereket és kevés idő múlva erős izzadást okoznak. Már a régi Rómában is tudták ezt és vagy a háztetőn, vagy nyilvános intézetekben használták őket, úgy ahogy az most történik. Már Hippokrates rámutatott, hogy a napfürdők fokozzák a testi erőt és a betegségek elleni ellentállóképességet. Paracelsus az idegesség megelőzése végett rendelte őket.
A napfény hatásait állatkisérletek révén tanulmányozták. A híres Moleschott találta, hogy békaembriók napfény mellett ¼–½-szer több szénsavat adtak le, mint sötétben; mennél világosabb volt, annál többet. Edwards pedig megfigyelte, hogy ezek az embriók sötétben egyáltalán nem képesek kifejlődni. Igen fontos más szerzőknek az a felfedezése, hogy a napfényre kitett baktériumtelepek fejlődésükben visszamaradtak, végül pedig egészen tönkrementek. Ez a vegyi hatás Finsen és Wildmark szerint a kék és ultraviolet sugarakra, a nap melege pedig a vörös sugarakra fejti ki hatását. Finsen kimutatta, hogy a kémiai és pedig az ultraviolet sugarak ölik meg a baktériumokat. Az ő és Wildmark vizsgálatai szerint ezek a sugarak idézik elő a bőrgyulladást, amennyiben tágítják az ereket. Finsen a vegyi sugarakon alapuló fénygyógyászatot léptette életbe. Miután kimutatta, hogy az üveg visszatartja a kémiai sugarakat, necsak az ablaküvegen keresztül, hanem közvetlenül engedjük a napsugarakat ránk hatni. Boubnoff és Lenkei vizsgálatai szerint a nem festett szövetek jobban bocsátják át a fényt, miért is a világos vagy világoskék ruhák inkább viselendők. Különösen kedvező szinek a fehér és világosszürke. A napfény a vérképződést is fokozza. Grawitz és Graffenberger észlelték, hogy a sötétben tartott állatok haemoglobinja és összes vérmennyisége csökken. Marti is azt találta, hogy az ilyen állatok vörös vérsejtjei kevesbednek, napfényen ellenben szaporodnak. Mindez azt mutatja, hogy az anyagcsere folyamatai a napfény hatása alatt fokozódnak.
A napsugarak mindig és mindenhol hasznunkra vannak; fontos azonban, hogy milyen magasságban érnek bennünket. Annál hatásosabbak, minél magasabb helyen és minél tisztább levegőn tartózkodunk. Minél kisebb a magasság, annál sűrübb gőz-, por- és füstben bővelkedő levegőrétegen kell áthatolniok, minek folytán értékük egy része veszendőbe megy. Jelentős továbbá az a körülmény, hogy a magassággal a vegyi sugarak száma is növekszik, vagyis mennél nagyobb magasságban tartózkodunk, annál több kék és ultraviolet napsugár fog bennünket érni. Finsen kimutatta, hogy tetszhalott rovarok a vegyi napsugarak hatása alatt újra felélednek és, mint Hufeland közli, Franklin Benjámin Virginia államban levő birtokán egy üveg borban, melyet Madeirából küldtek neki, látszólag döglött legyeket talált. Napra téve őket, csakhamar mozogni kezdtek. Hogy Viault és Münz bizonyítékai alapján, a vérnek haemoglobin és vörös vértestei már 5–600 méterrel a tenger szine felett megváltoznak, azt Holm szerint minden bizonnyal a napnak, különösen kék és ultraviolet sugarainak, kell tulajdonítanunk.
Mindezek után érdekünkben áll, ha hegyeken, de legalább is magas épületek terraszain tesszük ki magunkat a napnak. Magam is gyakran tapasztaltam, hogy tekintélyes magasságban melegít legjobban a napfény, valószinűleg mert kevés zavaró rétegen kell áthaladnia. Innen magyarázható az, hogy télen is kaphatunk szeplőket és más kiütéseket, ha magas hegyeken sokáig vagyunk a napsugaraknak kitéve. Hogy télen magas hegyeken felöltő nélkül is elülhetünk a napon anélkül, hogy fáznánk, ennek oka abban rejlik, hogy fenn a levegő nagyon száraz szokott lenni és ezért kevesebb saját meleget kell leadnunk.
Utánozzuk a régi perzsákat és a mostani napimádókat, a Parsikat; szeressük és keressük a napot! Mily hajmeresztő, hogy lakásunkból szándékosan tartjuk távol függönyök – még hozzá sötét és vastag függönyök – által a gyógyerejű nappali csillagot! Odahaza, a vonaton és mindenütt biztosítsuk akadálytalan belépését a napsugaraknak. Gyakran láttam sápadt betegeket, kiket a Rivierára vagy Egyiptomba küldtem, gyógyulva visszatérni, és nem győztem viruló külsejükön eléggé csodálkozni. Magától értetőleg a napfényt sem szabad túlzásba vinni, nehogy többet ártson, mint használjon. Krónikus vesebetegeknek azonban – és sok vénülő embernek – nem árt annyira a valamivel erősebb napsugár sem. Minthogy idősebb emberek veseműködése rendszerint csökken, előnyös a veséket azáltal megkimélni, hogy a kiválasztás munkájának nagy részét a bőrre hárítjuk, ami a napon való izzadás által történik legjobban. Mindezen okoknál fogva a napfény az időelőtti vénülést is elháríthatja. Aki pedig már megvénült, az igyekezzék a telet lehető gyakran napos vidékeken tölteni.
Azok az emberek, akik idejük nagy részét a szabadban töltik, egészséges és friss szinűek szoktak lenni, sőt gyakran fiatalabbnak látszanak tényleges koruknál. A parasztasszonyok rózsás arca elég ékesen szól a falusi levegő egészségi értéke mellett. Azok viszont, akik többnyire zárt helyiségekben tartózkodnak, halvány és beteges szinüek. Könnyen válnak tüdővészesekké, különösen ha rosszul táplálkoznak. Ha az ilyen betegeket tüdőbeteg-szanatóriumokban a modern eljárás szerint állandóan friss levegőn tartják – télen és nyáron, nappal és éjjel – akkor csakhamar jobban néznek ki, étvágyuk fokozódik és súlyban is gyarapodnak. A szabad levegőn való tartózkodás részben jóvá teszi azt, amit a tiszta levegő hiánya okozott.
A tiszta levegő főértéke annak dús oxigéntartalmában rejlik, s ez létünkre rendkívül fontos. A vörös vértestecskék mohón szívják magukba a levegő által felvett oxigént, hogy azt az oxigénre szomjas szöveteknek átadhassák. Az oxigén felvétele megkönnyíti egyúttal a szénsav kiválasztását. Minél több vörös vértest jut a tüdő felszinére, annál több oxigén vétetik fel. Azonban a tüdőkben a szervezetet méregtelenítő folyamat is játszódik le és ebben némely szerző szerint a tüdősejtek épp olyan szerepet játszanak, mint a mirigyes méregtelenítő szervek sejtjei. Minél több tiszta levegőt vagy oxigént juttatunk a tüdőknek, annál inkább fokozzuk szöveteinkben az oxidációs folyamatokat.
A megújított levegő természetesen több oxigént tartalmaz mint az állott szobalevegő. Zárt helyiségekben, különösen ahol több ember tartózkodik, hamar elhasználódik az oxigén s a levegő »fülledt« lesz, vagyis túlsok lesz a szénsav, amihez még baktériumok is járulnak.
A nagyvárosok igen megnehezítik – ami a tiszta levegőt illeti – abbeli törekvésünket, hogy sokáig maradjunk fiatalok és magas kort érjünk el, részint a sok emberi s állati kigőzölgés által, részint a kéményekből kiszálló füst, részint pedig az utcák levegőtlen szűk volta által; ezért tehát a magasabban fekvő városrészekben és a legmagasabb emeleteken lakjunk, lehetőleg sétatérnek vagy kertnek közvetlen közelében. A hálószobánkban az évszakok szerint egészben vagy részben, de mindig álljon nyitva egy ablak. Ha az utcai lárma miatt éjjel kénytelenek volnánk betenni, úgy felkelés után rögtön nyissuk ki és jó mélyen lélegezzük be a reggeli levegőt.
Aki ágyában kellően betakaródzik, az, ha nyitott ablak mellett alszik, akkor sem hűl meg. Egyáltalán ritkán szokott meghülni, aki a hűvös levegőt megszokta, annál könnyebben azonban az, aki elzárkózik előle. Sverdrup kapitány, a Nansen-féle északi sarkexpedició tagja, elbeszélte nekem, hogy a sarkvidéken való tartózkodás ideje alatt közülük senki sem hült meg. Amint azonban hazatérőben Krisztiánia felé közeledtek, kezdetüket vették az első meghülések. Ha oly sok indiánus borzasztó megerőltetéseket kibír és magas korban is erőteljes marad, amint azt Kanadában, Mexikóban és az Egyesült-Államok nyugati államaiban volt alkalmam tapasztalni, úgy azt nagyrészt annak a körülménynek köszönhetik, hogy a szabadban alusznak. Jó volna, ha mi is ugyanezt tennők, már csak a tüdővészesekre való tekintettel is – akkor talán már egyáltalán nem volnának tuberkulótikus betegeink. Aki egész télen át zárt, túlfűtött szobákban él, annak fogalma sem lehet a barakk- és sátorélet öröméről. Alig van egészségesebb dolog, mint nyáron sátorban, télen pedig fűthető fakunyhóban lakni. Egy angol barátom már évek óta nem alszik előkelő városi házában, hanem egyik rétjén sátorban – irigylem érte – és kitünően érzi magát. Természetesen különcnek tartják; de hiszen mindenkit annak tartanak, akinek van bátorsága túltenni magát a balga előitéleteken! A sátorban való alvást erősen hangsúlyozom olyanok számára, kiknek a körülményeik azt megengedik, vagyis akiknek van kertjük.
A szabadban való tartózkodás annyira fontos életerőnkre nézve, hogy a legkevesebb, amit érte tehetünk, az, hogy estéinket szabad levegőn töltsük; ugyanezt tegyük vasárnap, amikor is ránduljunk ki vidékre különösen pedig a hegyekbe. Ha vidéken tartózkodunk, akkor másszuk meg az esetleg ott levő hegyeket; minél magasabbak azok, annál tisztább a levegő. Különösen ha tűlevelű erdőkkel vannak borítva. A balzsamos fenyőlevegő többet ér a gyógyszertár legjobb orvosságainál. A hegyilakók vére több vörös vértestecskét tartalmaz, mint a sikságok lakóéi és ha a betegeket szálaserdőkbe küldjük, akkor azok visszatértükkor rendesen friss és egészséges színben vannak. A végtelen erdőségekkel borított Norvégia fiatal lányai kivétel nélkül rózsás arcúak és ugyanez mondható a skót felföld és Svájc leányairól is. A magas helyek levegője fokozza az anyagcserét és a lélegzetvételek számban és erőben emelkednek.
Rendkívül fontos, hogy a hegyekben, erdőben vagy a tenger mellett való tartózkodás közben – egyáltalában mindennemű pihenés alatt – hagyjunk odahaza minden bánatot és élethivatásból eredő gondot és töltsük életünket ilyenkor teljesen gondtalanul. A szabad levegő élvezése megkönnyíti a feledniakarást, mert megnyugtatólag hat idegrendszerünkre – különösen a hegymászás, mely mély légzésre kényszerít.
Egyébként ha sehogy sem tudunk elszabadulni, odahaza is teremthetünk magunknak friss, de persze kevésbé oxigéndús levegőt. Mindössze sok lélegzési gyakorlatot kell végeznünk. Mélyen lélegezzünk s a lélegzést lehető sokáig kell kitartani, hogy a belélegzett levegő a tüdő minden részébe behatolhasson! Sajnos, többnyire oly felületesen lélegzünk, hogy épen csak annyi levegőt veszünk fel, amennyi az élet fentartásához szükséges. Csak a lépcsőmászásnál veszünk kényszerűségből mély lélegzetet, lépcsőházakban azonban ritkán van jó levegő és a lift használatával ezt a kis fáradságot is szívesen megtakarítjuk.
Sir Hermann Weber azt ajánlja, hogy kezdetben mérsékelten mély be- és kilégzéseket végezzünk (kétszer naponta 3–5 percig) és csak lassanként fokozzuk a lélekzés mélységét és időtartamát, a gyakorlatok ideje pedig 10–15 percre hosszabbítható meg. A belélegzés egyenes állásban magasra emelt karokkal és csukott szájjal történjék, a kilélegzésnél pedig lehetőleg annyira hajoljunk előre, hogy ujjaink a földet vagy lábujjhegyeinket érje. Weber hangsúlyozza, hogy ezek a gyakorlatok nemcsak a vérkeringésre és a tüdők táplálására vannak jó hatással, hanem a mellkas rugalmasságát is megőrzik és elejét veszik a vénkorban szokásos megmerevedésüknek, ami a tüdők és a mellhártya szabad mozgását akadályozza. A légzési gyakorlatokat egyébként kényszerűségből ülve vagy fekve is végezhetjük. Szívtágulásnál azonban teljesen szünetelnünk kell velük.
Sir Lauder Brunton a légzőgyakorlatokat a tüdők, mellfalak, sziv és szívhártya megmasszirozásának tekinti. Weber megjegyzi, hogy olyanok, akik rövidlégzés miatt abbahagyják a sétálást és hegymászást és ezáltal egészségüknek ártanak, az általa rendelt lélegzőgyakorlatok által teljesen egészséges és derekas hegymászók lettek és testvéreiket, akik e gyakorlatokat nem végezték, sok évvel túlélték. Különösen ajánlja államférfiaknak, tudósoknak, tollforgató embereknek, orvosoknak és másoknak, kiknek ideje más gyakorlatokat nem enged meg.
Magától értetődik, hogy e gyakorlatok akkor válnak leghatásosabbá, ha tiszta hegyi vagy erdei levegőben végezzük őket. Aki pedig nem képes magát a légzőgyakorlatokra rászánni, az legalább szokja meg, hogy séta alkalmával mély be- és lassú kilégzést végezzen; aki mindig így tesz, az már sokban hozzájárult élete meghosszabbításához, mert elkerüli ezáltal a lélegzésnek azt az elterjedt hibáját, hogy a tüdőnek csupán egy részével lélegzünk, ami az utóbbinak szellőzését nagyban akadályozza. Aki tüdővészes családból származik, az a mélylélegzés kedvéért tanuljon meg énekelni, ha nincs is hozzávaló hangja. Az erős oxigénszállításon kívül erőteljes táplálkozásra is szükségük van a tüdővészre hajlamos embereknek, amiről egyébként egy későbbi fejezet bővebben fog szólni.
A lélegzés kizárólag az orron keresztül történjék, hogy kikerüljük részint a torok- vagy tüdőgyulladást, részint a légzőszervek nyálkahártyájának kiszáradását. Különösen ártalmas a szájon át való lélegzés, ha az egész éjjelen át történik. Indiánus anyák bekötözik csecsemőik száját s így kényszerítik őket az orrlégzésre.
Végeredményben: a tiszta levegő oly jót tesz egészségesnek és betegnek, az oxygén oly kiváló hatást gyakorol az életerőre és a bosszuéletűségre, hogy lehetőleg sokat tartózkodjunk a szabadban és tartózkodási (lakó-, dolgozó-, háló-) helyiségeinkbe minél több friss levegőt engedjünk be kívülről. Ha a tiszta levegő élvezése a tüdőbetegeknek oly jót tesz, mennyivel inkább válhat az egészségeseknek hasznára!
Teljes egészségnek és erőnek örvendő emberek rendszerint igen finom, csaknem ösztönszerű érzéssel viseltetnek az egészségre káros behatások ellen és egészséges belátásuk elég erős akaratot nyujt nekik e veszedelmek elkerülésére. Ha rossz levegővel telt, zárt helyiségbe jutnak, csakhamar kellemetlenné válik számukra a levegő és ha távozniok lehetetlen, legalább egy ablak kinyitását vagy más szellőzetést fognak kívánni. A beteges és akaratgyenge embernek ellenben nem igen lesz a romlott levegő ellen kifogása, dacára hogy ezáltal különböző életet rövidítő veszélyeknek teszi ki magát. Aki állandóan, vagy nagyon sokat tartózkodik zárt helyiségek romlott levegőjében, az nemcsak halvány, zöldes vagy beteges színével, hanem a ragályos betegségekre való nagy hajlamosságával is bizonyságot tesz életmódjának káros voltáról.
A szobában tartott növény, ha nem kap elég levegőt és napfényt, elveszti színét és az élősdiek tönkre teszik. Pincérek, fegyencek, egészségtelen gyárakban dolgozó munkások stb. nyujtanak a tuberkulózisnak legjobb táptalajt, mert a zárt, állott levegő épp úgy elősegíti a bacillusok terjedését, mint az állott víz. Mennél nagyobb társaság tartózkodik nagyon sokáig elégtelenül szellőzött helyiségben, annál nagyobb a fertőzés veszedelme, – valamelyikük ragályos lehet, kinek bacillusai lélegzés, köhögés vagy tüsszentés által nagy mennyiségben terjedhetnek szét, különösen télen, amikor a gőz- vagy kályhameleg is segitségükre jön. Olvassuk csak el néhány menhely vagy társas helyiség levegőjének bakteriológiai elemzését! Ha még ezenkívül gyenge ellentállású gyermekekről van szó, akkor nem szabad csodálkoznunk, hogy oly könnyen esnek a diftéria, szamárköhögés, tüdőgyulladás és más betegségek áldozataivá, különösen ha túlfűtött helyről hirtelen a jéghideg levegőre jutnak.
Mily nagy különbség van azok közt a rózsás arcú emberek között, kik sokat tartózkodnak a szabadban és az egészségtelen arcszínű hivatalnokemberek között, kik szabad idejüket nem a tiszta levegőn, hanem klubban, vendéglőben, kávéházban stb. töltik! Az oxigén és mozgás hiánya étvágytalanságot és emésztési zavarokat idéz elő náluk. A levegő szénsavtartalma a sok emberrel telt helyiségekben növekszik. Pettenkoffer már a kellemes lakószobák levegőjének szénsavtartalmát kelleténél többnek találta. Még több az erősen zsufolt termekben (3·2%, míg a rendes tartalma 0·5%,) a söntésekben 4·9%, legtöbb pedig a tanulószobákban (7·2%).
Minden zárt helyiségben nyitva kellene hagyni egy ablakot, vagy más szellőztetést megpróbálni, hogy a testünkben véghezmenő égési folyamatokhoz annyira szükséges oxygént könnyen vehessük fel. Ne tűrjük meg a függönyöket, melyek a levegőt és a napfényt elzárják. Az építészeti hatóságnak szigorúan el kellene rendelni a kielégítő szellőzőkészülékek alkalmazását, amelyek zárva tartása szigoruan büntetendő lenne. Éjjel még nagyobb szükségünk van a jó levegőre mint nappal, mert alváskor több levegő kell mint ébrenlétkor. Hálószobánkban tehát mindig hagyjuk egészen vagy félig nyitva az ablakot vagy a szellőztetőt; télen a szoba hőmérséke amellett 10–12° R. legyen. Aki felöltözés után otthagyja csukva tartott hálószobáját, kimegy és a levegőről ujra visszatér oda, az csodálkozni fog a levegő romlottságán (a kilégzett szénsav és a bőr kigőzölgése folytán); ezen tapasztalat nyomán bizonyára el fogja rendelni a hálószoba éjjeli szellőztetését. Ha ezt megteszi, üdítőbben fog rá hatni az alvás, fejfájás nélkül fog felébredni és a reggelihez jobb étvágya lesz. A felnőttek legtöbbje, érthető aggályaik lévén, csak nehezen lennének rábírhatók erre az újításra; jó volna tehát, ha már az iskolásgyermekeket megtanítanák a tiszta levegő értékére és a rosszul szellőzött helyiségekben való tartózkodás káros hatására és már jókor hozzászoktatnák őket az egészséges alváshoz.
Aki sokáig akar fiatal maradni, vénkorában pedig egészséges, az, ha csak teheti, ne töltsön egy órát sem teljesen zárt helyiségekben.
Az aggkorban csökken a test saját melege, mert az égési folyamatok lassabbodnak. Azok a szervek ugyanis, (p. o. a pajzsmirigy), melyek a test melegképzésénél szerepet játszanak, el vannak már sorvadva. Ezért az öreg emberek különösen érzékenyek a hideg iránt, úgy hogy a hideg évszak beálltával korábban kivánják meg a meleg szobákat mint a fiatalok. Hasonlítanak e tekintetben, mint sok másban is, a kis gyermekekhez; mindketten jobb fűtésre szorúlnak mint más emberek. Egészséges embernek nem tesz jót hosszabb ideig 17–20° R. szobahőmérsékben időzni, különösen ha a szoba minden levegőtől el van zárva. Az ilyen állott mesterséges meleg, amilyen példáúl gőzfűtés útján keletkezik, nagyon hátrányos; míg nyáron a szabadban 25–30° R. árnyékhőmérsék sem szokott megártani. Különösen helytelen a fűtést a naptár szerint s nem a külső levegő hőfoka szerint berendezni.
Legrosszabbak a viszonyok ott, ahol az időre való tekintet nélkül gőzfűtéssel idéznek elő magas hőfokot. Némely országban, így Oroszországban is, nemcsak túlságosan fűtenek, hanem vattával stb. teljesen elzárják a külső levegőt. Legcélszerűbb, szerintem, a szellőztetővel egybekötött nyilt kandallóval való fűtés, amint az Angliában szokásos. Meleget és levegőt egyszerre szolgáltat és az erős túlfűtés is ki van zárva. Ezért oly érzékenyek az angolok ez utóbbi iránt, míg sok északamerikai annyira elkényezteti magát odahaza, hogy Európában a kályha mellett is fázik. Nyilt kályhafűtés mellett még túlfűtéskor sem válik a levegő oly nyomottá és szárazzá, mint a gőzzel való fűtéskor. Egy szoba hőmérséke ne legyen 15° R-nál több, hacsak öregek vagy kis gyermekek számára nem fűtenek.
Sajnos, minálunk is annyira fűtenek, hogy a tél nem annyira a hideg miatt, mint inkább azon hőség folytán válik félelmetessé, mely a lakásokban, irodákban, éttermekben, kávéházakban, szinházakban stb. uralkodik. Nyilvános helyiségekben gőzfűtés mellett néha 18°–20° R. vagy még nagyobb hőség van. Nem ritkán pedig néhány érzékeny vendég kedvéért légmentesen elzárják a szellőztetőt! Hozzájárul ehhez a levegőnek sűrü dohányfüsttel való megromlása, ami különösen kávéházakban tapasztalható. Mindezek az állapotok gúny tárgyáúl szolgálnak, szemben azzal a küzdelemmel, melyet különösen a rossz levegő által okozott tuberkulózis ellen folytatunk. Ha ezt a betegséget tényleg le akarjuk küzdeni, akkor ennek a helytelenségnek véget kell vetni. Nyilvános helyiségeket csak akkor volna szabad a forgalomnak átadni, ha azok bőven el vannak látva modern és kifogástalan szellőztető készülékekkel, melyek elzárását szigorúan el kellene tiltani.
Különösen súlyosan vétenek a gőzfűtéssel a Rivierán. Nemcsak este fűtenek ott, amikor tényleg hideg van, hanem gyakran egész napon át, ha még oly meleg is van odakünn. Minő hátrányára válik ez a légzőszerveknek, melyek betegsége miatt a Rivierát oly sokan felkeresik! Ez a szép országrész egészségi szempontból nemcsak a rengeteg automobil pora és bűze folytán vesztett sokat értékéből, hanem a gőzfűtéssel egybekötött visszás állapotok miatt is. Vannak azonban örvendetes kivételek is, amennyiben a legjobb hoteleket meleg vizzel fűtik.
A nők látszlóag könnyebben viselik el a hideget mint a férfiak. Ruházatuk könnyebb és a levegő számára átjárhatóbb. Gyakran látunk télen fiatal lányokat az alsóbb néposztályból könnyű ruházatban az utcán állva hosszabb ideig csevegni. Vannak viszont nők, kik mérsékelt hideg mellett nehéz bundát hordanak, mely a levegőt feltartja; ez és az otthon uralkodó hőség, a külső levegő teljes kizárásával, az otthon viselt könnyű ruházat jó hatását teljesen ellensúlyozza.
A túlfűtés, különösen gőzzel, veszedelmes. Nyáron kevesebb meleget adunk le és ennélfogva testünk is kevesebb fűtést kiván táplálékok alakjában. Ha télen is mesterséges nyarat teremtünk, úgy ez gyakran étvágytalanságot okoz; az étvágynélküli evés emésztési zavarokra vezet, a kevés evés pedig rosszultápláltságra, amely általában egészségi zavarokat idéz elő. Ehhez járul még hőmérsékváltozáskor a bőr elkényeztetése folytán keletkező hűlési veszedelem ugy, hogy náthából vagy torokgyulladásból könnyen válhatik hörghurut, vagy tüdőgyulladás, mely utóbbi tudvalevőleg, különösen ha az illető nagy mértékben szokta élvezni a szeszes italokat, könnyen lehet halálos kimenetelű. Aki mindig hűvös vagy csak mérsékelten fűtött szobákban tartózkodik (legfeljebb 15° R.), az nem egykönnyen hűl meg és a ragályos betegségek elől is könnyebben menekül, nemcsak azért, mert ellentállóbb, hanem mert a száraz szobalevegő a baktériumok fejlődését is nagyban elősegíti. Még fenyegetőbb a vasuti kocsik túlfűtése, mert itt még nehezebben kerülhető ki a hőmérsék gyors változása.
A főok, amely miatt a gőzfűtés hátrányos, az, hogy a nyálkahártyákat hamar kiszárítja és ezáltal a fertőzésre fogékonyabbá teszi. Gyakran megfigyeltem, hogy a nagy torokmandulával bíró emberek gőzzel fűtött helyiségekben való több órai tartózkodás után feltétlenül megkapták azok gyulladását. E betegség gyakorisága azonban gyakran vonhat maga után vesegyulladást, némelykor észrevétlenül és lappangva, sőt vakbélgyulladást is. A gyakori mandulagyulladás azonkívül étvágytalanságot és szánalmas arcszínt okozhat oly embereknél, akik azelőtt erőteljesek és virulók voltak. Más gyakori következményei: krónikus torokgyulladás és hörghurut.
Minthogy a gőzfűtők csövein lerakódott por a nyálkahártyákat még jobban izgatja, gondoskodnunk kell azok gyakori tisztításáról. Egy további enyhítő rendszabály az, hogy nagy, vízzel újra meg újra megtöltött edényeket helyezünk el, s a víz elpárolgása csökkenti a levegő szárazságát. Célszerű továbbá a gőzzel fűtött szobákban a csövek mögé a velük szemben fekvő falon levegőnyilásokat alkalmazni, melyeknek természetesen mindig nyitva kell állniok. Ahol ez nem lehetséges, ott a csöveket az ablak vagy az ajtó közelében helyezzük el; ezáltal némileg enyhítünk azon a körülményen, hogy a gőzfűtés semminemű mechanikus szellőzésre nem alkalmas.