Ha táplálékaink segítségével testünket jó állapotban akarjuk tartani s az időelőtti vénülést megelőzni, akkor úgy ebéd előtt, mint közben, jó gyomornedvről kell gondoskodni, máskülönben az ételek nagy része emésztetlenül heverne gyomrunkban, illetve beleinkben és e pangás sok zavarra adna okot s e fontos szervek életerejét nagyban csökkentené. Az evés egészségtana tehát főleg a lehetőleg sok jó gyomornedv szerzésére irányul.
A gyomornedv kétféle módon választható ki. Minthogy az ételeknek közvetlenül a gyomor falazatára gyakorolt hatása által csak kevés nedvet nyerünk, inkább a másik móddal akarunk itt behatóbban foglalkozni, amely t. i. a gyomormirigyeket beidegző idegeknek izgatása által ösztönzi azokat nagyobb nedvelválasztásra.
A gyomormirigyek idegel többféle eszköz által izgathatják a központi idegrendszert. Igy pl. az ízletes ételeknek puszta megpillantása étvágyat gerjeszthet és ezáltal a gyomormirigyeket izgatja; ez általánosan ismert tapasztalat. Pawlow kutyákon végzett kísérletekkel bizonyította be, hogy húsdaraboknak felmutatása elegendő volt nagyobb mennyiségű gyomornedv kiválasztásához. Izlés és szaglás által is hasonló eredmények mutathatók ki. Érdekesek e tekintetben Bickel kutatásai. Egy fiatal leány, kinek nyelőcsöve marólúg ivása miatt nem engedett át ételeket, gyomorsipolyán keresztül tiszta gyomornedvet választott ki, amidőn egy tál meleg levest tartottak az orra alá és amikor cukor- vagy sóoldatot cseppentettek a nyelvére, szintén megeredt a gyomornedv elválasztás. Pawlow kutyákon nyelőcsősipolyt alkalmazott úgy, hogy a hús, melyet nekik adott, kiesett anélkül, hogy a gyomorba jutott volna; de a rágáskor keletkezett íz folytán igen sok gyomornedvök keletkezett.
Ha azonban kellemes ingerrel izgatva az ideget, kiválasztás jön létre, akkor kellemetlen behatások, amint azt Beaumont, Sommerfeld és mások révén tudjuk, megakadályozzák azt. Bickel és Sasaki kutyákon végzett kisérlettel bizonyítják, hogy a haragnak is van ilyen befolyása. Ez megfelel annak az ismert ténynek, hogy levertség, felindulás vagy rossz hírek az étvágyat csökkentik, vagy teljesen meggátolják. Aki jó étvággyal akar enni, az felejtsen el minden kellemetlenséget és jó hangulatban üljön az asztalhoz. Mélabús emberek rendesen étvágytalanságban szenvednek és ennélfogva mesterséges táplálkozásra szorulnak.
Aki egész nap a szabadban dolgozik és különben is jókedvű, annak minden étvágygerjesztő nélkül is lesz étvágya. Aki azonban egész nap a szobában, vagy az irodában ül, az könnyen jut abba a helyzetbe, hogy étvágya és gyomornedve csak mesterséges eszközökkel ingerelhető fel, p. o. elegánsan terített asztal, jó gyümölccsel megrakott szép edények, vázák teli szép virággal, finoman öltözött, szimpatikus, jókedvű vendégek, asztali zene stb. által. Vagy pedig evés előtt étvágygerjesztő csemegéket: kaviárt, ingerlően megrakott zsömléket, stb. vagy likőrt is vehetünk magunkhoz.
Étvágytalanságban szenvedők sokszor érnek el sikert azáltal, hogy ebéd előtt bouillont isznak, mert az mint azt pontos kutatások bizonyítják, képes elegendő gyomornedvet előteremteni. Nem ajánlatos ez azonban olyan emberek számára, akiknek kevés húst szabad csak enniök, mert a bouillon húskivonat tartalmánál fogva károsabb, mint maga a hús, ha gyakran és nagyobb mennyiségben esszük. A nyelvnek evés előtt sóoldattal való mosása is elősegítheti az étvágyat. Ezáltal különben a kissé lepedékes nyelv is megtisztítható. A bevont nyelvet egyébként minden étkezés előtt tisztítsuk meg; ha ugyanis az izlelőbimbók be vannak fedve, akkor az ételekkel való közvetlen izgatásuk nehezebben jő létre úgy hogy sem étvágy, sem pedig gyomornedv nem keletkezik. Étvágygerjesztőleg hat még az is, hogy ha evés előtt szájunkat higított ecettel kiöblítjük.
Közvetlenül a főétkezés előtt és körülbelül egy órával utána, hagyjunk abba minden szellemi foglalkozást; gyakran az is használ, ha az érkezett levelek elolvasását egy órával az étkezés utánig halasztjuk el. Elősegíti az étvágyat az étkezés előtti séta is; magamon tapasztaltam, hogy étvágyam kisebb volt azokon a napokon, amikor a sétálgatást elmulasztottam. Sok függ az ételek és az asztal külsejétől. Az ételek ne csak a szájnak, hanem a szemnek is tessenek. Nem ritkán fordul elő, hogy piszkos tányérok, tálak, abroszok vagy asztalkendők annyira elveszik az étvágyat, hogy nem képződik gyomornedv. Ami az evés alatti olvasást illeti, úgy azt mint szellemi munkát nem ajánlom; kivételesen javunkra válhat azonban valamely vidám olvasmány. És hogy egy jókedvű embert szívesebben látunk magunk mellett az asztalnál, mint aki lehangol bennünket, az kétségtelen.
A gyomornedv mellett a nyál is fontos szerepet játszik az emésztés körül, mert erjesztőt tartalmaz, mely a keményítőre hat, amennyiben elősegíti annak cukorrá való átváltozását. Sok nyálra úgy tehetünk szert, hogyha a táplálékot hosszabb ideig tartjuk nyelvünkön s ezáltal ízlelőidegeinket erősebben izgatjuk. Más szóval: ha elegendő nyálra van szükségünk, akkor az ételeket alaposan meg kell rágnunk. A gyomornedvelválasztáshoz hasonlóan, a nyálelválasztást is az idegek befolyásolják. Ha egy kutyának húst mutogatunk, akkor nyálmirigyei rögtön élénk működést fejtenek ki. Az embernél is sokszor jogosult az a mondás, hogy »folyik a nyála«, különösen amikor izletes dolgok megpillantásáról vagy felemlítéséről van szó. Elegendő nyálfolyás nélkül csak nehezen tudnók a keményítőtartalmú ételeket megemészteni, mert emésztésük ilyenkor csak a hasnyálmirigy és a bél erjesztőire volna ráutalva.
A jó rágásnak továbbá az az előnye is megvan, hogy az elfogyasztott ételek egészen puha állapotban kerülnek a gyomorba, ahol ennélfogva a gyomornedv könnyebben járja át őket s azután sokkal jobban lesznek megemésztve. A gyomorpép felszívódását is elősegíti az alapos rágás, míg a rossz rágás, ami a mohón evőknél fordul elő, a gyomorfal túldolgozását, az ételek elégtelen felszívódását és egyszersmind a bélnek túlerős izgatását idézi elő. A bél falazatának gyakran különös megerőltetésébe kerül, a nem eléggé megrágott falatoknak, mint zavaró idegen testeknek a kilökése. Tartós rossz rágás ennek folytán sok krónikus gyomor- és bélhurutot szokott okozni. A mohó evés egyébként neveletlenségszámba is megy.
Fletcher, Campbell és van Sommeren szerint legjobb az ételt addig rágni, míg az csaknem minden ízét elvesztette. Tekintetbe véve azon nehézséget, melyet a megrögzött szokások abbahagyása okoz, a mohón evőknek igen nehezükre esik a gondos rágást elsajátítaniok. Akik jól rágnak, azoknak jóval kevesebb élelmiszerre van szükségük, mert ők mindent jobban kihasználnak, amit esznek, amennyiben jobban képesek azt felszívni és ennélfogva kevesebb salak képződik bennük. Az állkapocs gyakorlása szempontjából is fontos az ételeknek gondos megőrlése s a fogaknak ép olyan szükségük van a gyakorlatra, mint a többi szerveknek.
Aki evés közben túlsok vizet iszik, az némelyek szerint túlságosan felhigítja ezáltal a gyomortartalmat. Mások viszont egyáltalában nem isznak étkezés közben semmit, nehogy elhízzanak. Egyrészt azonban az evés közben való ivás nem okozhat túlságos elhízást (Noorden), másrészt pedig az ivás teljes abbahagyása rossz következményekkel szokott járni. Minthogy t. i. a víznek nagy részét étkezés közben szoktuk meginni, előfordulhat, hogy ha étkezés alatt semmit sem iszunk, testünk nem kapja meg az őt megillető mennyiségű vizet, s ennek többek között az a hátránya is meg volna, hogy nem bírnánk elegendő gyomornedvet kiválasztani; Pawlow és Bickel kimutatták, hogy minél több folyadékot tartalmaz a szervezetünk, annál nagyobb a gyomornedv kiválasztása. Igy tehát mérsékelt vízivás ebéd közben elősegíti a táplálékok emésztését. Azt az előnyt is nyujtja, hogy általa a nitrogénanyagcsere mérges bomlástermékei könnyebben mosatnak ki a szervezetből.
Arra a kérdésre, hogy étkezés után pihenjünk-e, vagy végezzünk mozgásokat, csak esetről esetre lehet felelni. Elhizásnál vagy más anyagcserebántalomnál rendszerint jót tesz a séta, míg a gyöngébbeknek pihenniök kell. Általában legjobbnak tartom, ha rögtön rövidebb sétát teszünk, utána pedig kipihenjük magunkat. Szellemünktől azonban semmiképen se sajnáljunk egy jó órai nyugodalmat.
Hogy mikor együnk? Csak ha éhesek vagyunk. Máskülönben könnyen jutunk abba a veszedelembe, hogy az elégtelen gyomornedv folytán rosszul emésztünk. Ha csak lehetséges azonban, úgy rendezkedjünk be, hogy a napnak mindig ugyanazon órájában éhezzünk meg, mert az evés idejének pontossága fontossággal bír. A jól szabályozott gyomor mindig megfelelő időben fogja a gyomornedvet kiválasztani.
Miként evés előtt, úgy evés után sem szabad túlerős mozgásokat végeznünk. Kisebb méretű séták elősegítik a gyomornedvkiválasztást, a túlzás azonban gátolja, amikor is étvágyunk, jó húskivonatból készült levessel kelthető fel.
Az a rossz szokás, hogy túlsok kenyeret eszünk, könnyen vezethet a gyomor túldolgozásához, mert a kenyér jobban igénybe veszi az emésztési munkát, mint a többi táplálék. Kimutatták, hogy a kenyérnek fehérjetartalmú része ötször annyi erjesztőanyagot és pepszint kíván meg, mint amennyire a húsnak szüksége van. Sok betegemen pedig azt is tapasztaltam, hogy semmi sem okoz oly könnyen túlsok gyomorsavképződést, mint a sok kenyér. A legtöbb ember a húst emészti legkönnyebben, föltéve, hogy az nem tartalmaz kötőszövetet. A bouillon és a húsmártások kitünő étvágygerjesztők; említettük azonban, hogy ilyesmit nem lehet sokáig minden káros következmény nélkül étkezés előtt élvezni. Legtanácsosabb húst csak egyszer napjában enni és pedig főétkezéskor. A húsfehérje könnyebben emészthető, mint a növényi fehérje. A főzelékeknek, különösen a burgonyának és a káposztaféléknek, emésztése már jobb gyomrot kíván. Zsíros ételeknek élvezése pedig csökkenti a gyomornedvkiválasztást. A vaj könnyen emészthető zsír, de ha megavasodik és ennélfogva szabad zsírsavakat tartalmaz, akkor igen nehezen emészthető. Sok amerikai – nagyon helyesen – egy frissítő hatású, kissé kesernyés gyümölcsöt, az ú. n. Grapefruit-ot eszik reggelire. Súlyosan vétkezik azonban az egészséges gyomor élettana ellen az olyan ember, aki reggelijét almával vagy körtével akarja megkezdeni.
Részint bánatában és csalódásában, részint a megerőltetésektől kimerült állapotban, de gyakran unalomból vagy könnyelműségből is olyan élvezeti szerek után nyúl az ember, melyek vidítólag és szinte felvillanyozólag hatnak rá: ilyenek az alkohol, tea, kávé, dohány stb. Ezek az izgatószerek, melyeket különben gyakran minden különösebb ok nélkül, szokásszerűleg használunk, az ostorhoz hasonlítanak, mellyel a fáradt lovat ösztökéljük. Bizonyára nem minden kocsis tudja azt, hogy a fáradt, igavonó állatot pihentetni is kell. Valamint a kipihent állatnak nem szükséges az ostor, úgy a normális ember is igen magas kort érhet el anélkül, hogy bárminő izgatószerre rászorulna. Nagyapám, ki 105 évet élt, sohasem használt izgatószereket.
Én magam sohasem élvezek szeszes italokat, de nem elvből, hanem mert semmi élvezeteset nem találok bennük. A fanatikus antialkoholistákkal azonban nem tartok semmi közösséget. Gyűlölök mindennemű vakbuzgóságot és nagy igazságtalanságnak tartom, hogy mérsékelt ivóknak teljesen el akarjuk tiltani az alkoholt azért, mert vannak oly naplopók, kik folytonosan leisszák magukat. Az antialkoholistáknak ama nézetét sem osztom, hogy az alkohol kis mennyiségben is méreg. A fiziológusok inkább azt bizonyították be, hogy bizonyos körülmények között nagyon is értékes táplálószer, amennyiben elősegíti egyes fontos szöveteinknek megkimélését; a szénhydrátok és zsírok alkohol élvezésekor leraktározódnak bennünk. Nagy mennyiségben nem bír az alkohol ezzel az előnnyel, mert ilyenkor a fehérjeszövetek bomlása folytán mérgező hatású.
A szeszes italok kis mennyiségben értékes izgatószerei az idegrendszernek és a vérkeringési szerveknek. Sok ember munkaképesebbé válik általa és étvágyát és emésztését is elősegíti vele. Legajánlatosabb e tekintetben a bor, mely a sör után a legkevesebb alkoholt tartalmazza, különösen a francia bordeauxi, melynek alkoholtartalma rendszerint 7–9%, de a mi közönséges fehér és vörös asztali boraink sem tartalmaznak többet. Az alkoholnak egy bizonyos határig, különösen mint vörös bornak, vidító hatása van, mely elűzi a gondot és bánatot; annál rosszabbul érezzük magunkat azonban nagy mennyiségek után. A sör táplálóbb mint a bor, de bizonyos mennyiségben el is lustít. Sok angol és északamerikai sör legalább is annyi alkoholt tartalmaz, mint a könnyű tiroli és olasz borok.
A legkiadósabb szeszes ital a könnyű bor, melyet orvosi célokra is használnak. A sör keserűségénél fogva talán elősegíti kissé az emésztést, de aki sokat iszik belőle, s ez nem nagyon ritka eset, az a fölös folyadék által megterheli a vérkeringési szerveket és így, dacára a sör csekély alkoholtartalmának, mégis túlsok alkoholt juttat szervezetébe.
Ismerek öreg embereket, kik étkezés alkalmával naponta egy kevés vörösbort isznak s amellett igen jól érezik magukat. Ha egészségesek, akkor megengedhető nekik kis mennyiségben mint ártatlan élvezeti cikk, szükséges azonban a megengedett mennyiséget pontos adagokban lemérni. Legveszélyesebb az égetett bor, (pálinka) legkevésbbé pedig a könnyű bor és a könnyű, csak kb. 3% alkoholt tartalmazó sör. Hogy a bort igen magas korban is minden káros következmény nélkül isszák, az abból magyarázható, hogy némely ember a mindennapi borélvezet dacára is száz évig vagy tovább is elél. Lehetséges azonban, hogy bor nélkül még tovább élnének, mert ezek rendszerint hosszúéletű családokból származnak; egyrészt tehát ezen okból is többet engedhetnek meg maguknak mint mások, másrészt pedig valószinű, hogy az alkohol mégis csak megrövidíti némikép az életüket. Ezek mindenesetre kivételek, mert a tapasztalat azt mutatja, hogy az alkoholtól való teljes tartózkodás jelentékenyen növeli esélyeinket a hosszú élethez.
Sir Isambard Owen 4287 személyen végzett gondos vizsgálat után kimutatta, hogy az abstinensek és a nagyon mértékletes ivók érik el a legmagasabb életkorátlagot és csak nagyon kevés ivóból lesz öreg ember. Neisson 6111 ivón, kik 16–90 évesek voltak, végzett kutatásokat, melyekből kiderült, hogy háromszor oly nagy volt közöttük a halandóság mint Anglia összes lakói között. Számos kórboncolás kimutatta, hogy az iszákosoknak összes szervei elváltozást szenvednek. E helyen csak a legfontosabb szervekkel foglalkozhatunk. Legismertebb a szívizomzat elfajulása. Az érelmeszesedés is hamarább lép fel. Legsúlyosabban hat azonban az agyvelőre. Már az egyszeri nagyobb mennyiség élvezete is mérgezési tüneteket és szellemi képességeinknek igen káros hatásait idézheti elő. Szenvedélyes ivóknál állandóak lesznek e hatások és végül bekövetkezhetik némely esetben az elbutulás és a teljes megőrülés. A württembergi hivatalos statisztika szerint ebben az országban kerek 60%-a az elmebetegeknek volt krónikus alkoholista, Alsó-Ausztriában pedig 40%.
Már korábban is megemlítettem, hogy az őrület és a bűn között szoros összefüggés van. A bűn valóságban gyakran tekinthető elmebetegségnek. Nem lep meg tehát bennünket, hogy a bűnösök között oly sok az alkoholista. Egy német birodalmi statisztika mutatja, hogy a testi sértések 63, a rablógyilkosságok 69, és a szemérem elleni vétségek 77%-át az alkohol hatása alatt követték el. Scharffenberg szerint csak félannyi bűncselekmény történnék, ha nem léteznének szeszes italok; az alkoholista ugyanis épp olyan kevéssé vonható tettéért felelősségre, mint a lázbeteg, vagy az őrült, vagy pedig az atropin vagy muskarin által megmérgezett ember.
Az alkoholnak a májra, vesére és a többi belső kiválasztási mirigyre gyakorolt káros hatásából magyarázható meg az iszákosok rövidéletűségének gyakorisága, különösen ha pálinka és likör élvezéséről van szó. Ezek az elváltozások azonban nemcsak korai halált vonnak maguk után, hanem más, igen komoly következményekkel is járnak: csökkentik a szervezet ellenállóképességét az összes ragályok és mérgezésekkel szemben, amennyiben súlyosan megkárosítják az ezek ellen biztos védelmet nyujtó belső kiválasztású mirigyeinket. Ennek következtében az iszákosok feltünő könnyen esnek járványok áldozataivá. Montereyben (Mexikóban) való tartózkodásom alatt értesültem Dr. Mac Meanstól, hogy egy sárgaláz-járvány idejében kivétel nélkül elpusztultak az összes iszákos emberek. Az is közismert dolog, hogy sokan tüdőgyulladásban vesznek el. Egyáltalán, az összes ragályos betegségek eseteiben sokkal csekélyebbek az alkohol élvezők gyógyulási esélyei mint a többi emberé.
Utódaik is sajnálatraméltóak. Könnyen vannak veleszületett myxödémának és skrofulosisnak kitéve, valamint az epilepsiának, hülyeségnek és idegbajoknak is. Ifjúságuk ritkán tart sokáig. Legrain egy érdekes esetet említ fel. Egy iszákos embernek, aki őrjöngése miatt nyolcszor volt az őrültek házában, nyolc gyermeke volt. Hárman általános gyöngeség következtében csakhamar születésük után meghaltak, a negyedik egy éves korában görcsökben pusztult el, a többi négy pedig kéz- és lábreszketésben szenvedett. Ennek a részeges embernek a szülei is iszákosak voltak; atyja önkezével vetet végett életének. Martin 83 női epileptikusról 60 esetben mutatta ki az öröklődő alkoholizmust. Demme 57 iszákos gyermek közül csak 10-et talált testileg és szellemileg normálisnak. Hajmeresztő Klausnernek leszármazási statisztikája az iszákos Ada Take-ről (szül. 1740.). 709 utóda közül 100 házasságon kívül született, 181 prostituált, 142 koldus, 46 szegényházlakó, 76 betörő, a többi pedig iszákos ember volt. És ez az egy család az államnak kerek 5½ millió koronájába került!
Feltünően káros az alkoholnak hatása a meleg égöv alatt. A britt középafrikai bizottság hivatalos jelentésében (1894.) ezeket olvassuk: »A szeszes italok élvezése nagyobb veszedelmet jelent gyarmatainkra, mint az összes bacillusok és baktériumok.« Emin pasa, aki orvos is volt, határozottan kijelentette, hogy a tropusok csak akkor ártanak az egészségnek, hogyha ottan nagyban hozzálátnak az alkoholiváshoz. Az ú. n. tropusi düh, mely oly sok gyalázatos borzalmasságra vezet, valószinűleg szintén az alkoholélvezésnek következménye.
Ha ezek után kétségtelenül bebizonyítottuk az alkoholnak nagy adagokban való káros hatását, úgy még nincsenek föltétlen bizonyítékaink arra nézve is, hogy kis mennyiségben is ártalmas volna. Laitinien egyoldalú kisérletei csak nyulakra és tengeri malacokra szorítkoztak. De az ember és a nyúl vagy tengeri malac között lévő nagy különbség nem engedi meg, hogy ezeknek a kisérleteknek nagy gyakorlati értéket tulajdonítsunk, legalább felnőttekre nem, legfeljebb gyermekekre; de azt Laitinien kisérletei nélkül is tudjuk Kendének húsz 6–15 éves gyermeken végzett kutatásaiból, hogy az ily fiatal egyének szellemi képességeit a kis mennyiségű alkohol is károsan befolyásolja. Ide tartoznak Hercod vizsgálatai is, melyek kimutatták, hogy 591 bécsi iskolásgyermek közül azok kapták a legjobb bizonyítványokat, akik szeszes italokat sohasem ittak, kevésbbé jót azok, akik néha napján, legrosszabbat pedig azok, akik mindennap ittak alkoholt, ami alatt Bécsben főleg a sör értendő.
Minthogy a gyermekek minden méreg iránt érzékenyebbek mint a felnőttek, mert hiszen vérmirigyeik még nincsenek kellően kifejlődve a méregtelenítő küzdelmekre, nem vehető csodaszámba, hogy náluk a kevés alkohol is szellemi károsodást okoz. Ismétlem, azonban, hogy mindeddig nem bírunk igazán tudományos bizonyítékkal arra nézve, hogy a kismennyiségű szesz, bor, vagy sör alakjában ártana a felnőtteknek. Aki semmit sem bír el, az ne igyék semmit; aki azonban minden baj nélkül elbírja, különösen ha már nagyon hozzászokott és egész nap szorgalmasan dolgozott, attól egy kis üveg bort, vagy egy palack sört nem kell eltiltani. Az antialkoholisták pedig inkább a mértéktelenség mint a mértékletesség ellen harcoljanak.
Számos – de semmikép sem az összes – kulturembernek a fentemlített élvezeti szerek kitartásuk fokozására szolgálnak, különösen a szellemi munkánál; megkönnyítik gondolkozásukat és legyőzik részben a talán rosszkor beálló kimerülésüket. Mindez tényleg így van; de őrizkedjünk az ilyen szerek túlságos élvezésétől, mert különben sokkal többet ártanak mint használnak. Sok kutató a mérgek közé sorozza őket; ez azonban túlzás, mert legtöbbször az arany középút bizonyul a legjobbnak. Bizonyára ne használjunk ok nélkül izgatószereket; de ne feledjük el, hogy a hajlandóságok különbözőségénél fogva sok olyan ember létezik, aki az ilyenfajta mesterséges izgalom nélkül nem tudna megélni, mert különben megúnná életét. A tilalom nem használ itt semmit; elegendő, ha az orvos keresztül tudja vinni, hogy mértéket tartsanak.
Ami a teát illeti, annak kétféle fajtáját ismerjük, melyek azonban csak a kezelés és a szállítás módjában különböznek egymástól: feketét és zöldet. »Feketének« nevezik azt a teát, melyet először forralásnak vetnek alá, azután faszéntűz felett megszárítanak. A »zöld« tea frissen, forralás nélkül, közönséges fa tüze felett szárad meg. A jó tea elkészítésénél arra kell vigyáznunk, hogy felöntéskor a tealevelek felszinének lehetőleg nagy része jusson a forró vízzel érintkezésbe és hogy a levelek ne maradjanak sokáig a vízben, mert ezáltal a tea túlerőssé és így károssá válik. A »thein«-en és aetherikus olajokon kívül a tea csersavat és kivonati anyagokat is tartalmaz; a zöld többet mint a fekete. Minél tovább maradnak a felöntött tealevelek a vízzel érintkezésben, annál több csersav kerül a kész teába.
A jól elkészített teának az élvezése a könnyedség és a kellemesség érzetét kelti bennünk; az esetleges fáradtság, sőt gyakran a kimerülés is csakhamar eltünik. Koch és Kraepelin kimutatták, hogy ez a kellemes hatás a thein és az aetherikus olajok együttműködésén alapul. A sok csersav pedig, melynek a tea jó izét köszöni, összehúzó hatásánál fogva hasmenéskor tehet jó szolgálatokat. A tea hamujának magas mangántartalma van; 1·09% mangánoxid, meglehetős sok vas és 4·47% vasoxid.
Minthogy a thein azonos a koffeinnel, a tea és kávé hatása körülbelül ugyanaz, de mégsem egészen. Mindkettő megóv bennünket egy időre a testi és szellemi fáradtságtól; de sokan azt hiszik, hogy a tea jobban izgatja az idegeket és inkább okoz álmatlanságot mint a kávé; ez utóbbi pedig állítólag erősebb húgyhajtó és jobban elősegíti a konyhasókiválasztást. Gyenge emésztésnél egyik sem célszerű, talán még inkább a gyönge tea. Némelyik embernél a tea, másnak viszont a kávé okoz emésztési nehézségeket, főleg ha túlerős.
A teának vagy kávénak túlságos élvezése súlyos idegbántalmakkal szokott járni: nagyfokú izgatottság, reszketés, szívdobogás, álmatlanság stb. Nem ritkán komoly mérgezési tünetek mutatkoznak. Itt is érvényesül tehát az az örök igazság: »Mindent mértékkel!« Böttger egy orvosi körkérdés alkalmával kijelentette, hogy a két ital az egészséges embernek is ártalmas, ha erős gyermeknek pedig az egészen gyönge sem ajánlatos. Saját tapasztalataim szerint a Dél-Amerikából (Paraguay, Brazilia) származó Matétea kellemesebb és az emésztésre és az idegrendszerre kevésbbé hátrányos mint a közönséges tea vagy kávé.
Minden csésze jó kávéval együttélvezünk egy decigramm koffeint és Hutchison R. szerint 0·2 gr csersavat. Hasonlóak a körülmények a teánál is. Pörköléskor a kávé kifejleszti a fűszeres olajokat, s ezeknek köszönheti kellemes illatát. Ne igyuk azonban túlerősen, hanem tejjel vagy tejfellel, nehogy szívizgató hatását még jobban fokozzuk. A sok és erős tea vagy kávé ivása már csak azért sem ajánlatos, mert a thein, koffein és theobromin purintesteket tartalmaz és ezáltal elősegíti a húgysav képződését. Ez azonban nem ok arra, hogy a kevés tea, kakao vagy kávé élvezését eltiltsuk, amint azt Haig és tanítványai legszivesebben tették volna. Ezen izgatószerek kis mennyisége, különösen ha gyengén vannak elkészítve, oly kevés húgysavat képeznek, hogy ez a húsevés által keletkezett mennyiséggel szemben alárendelt jelentőségű. Csak köszvényes és túlideges embereknek tiltsuk meg egészen azok élvezését.
Jóval kisebb izgató hatása van a theobrominnak, mely a tápláló kakaónak alkatrésze. Kémiailag közel rokonságban van ugyan a koffeinnal, élettani szempontból azonban magasabb értékű, mert némely szerző szerint, nagyobb mennyiségben, elősegíti az izomműködést. Eltekintve jelentékeny tápértékétől (12% fehérje, 13% szénhydrát és mag alakban 50% zsír), a teával és kávéval szemben az az előnye is megvan, hogy könnyebben emészthető és az idegekre sokkal kevésbbé ártalmas. Sok cukor, illetve tej hozzáadásával a jóizű és tápláló csokoládét nyerjük belöle, mely turistáknak és sportembereknek menetelés vagy hegymászás közben kitünő szolgálatokat teljesít. Sőt olyankor is ajánlatos, amikor arról van szó, hogy valami könnyűt és táplálót együnk anélkül, hogy gyomrunkat túlságosan megterheljük és ezáltal munkaképtelenné tegyük. Nem szabad azonban túlsok vaniliát tartalmaznia.
A dohányzás a legtöbb embert kellemes és vidám hangulatra deríti; sőt sokan azt mondják, hogy annak segítségével könnyebben bírnak nagyobb szellemi munkákat elvégezni. A dohány egy csomó ártalmas són kívül egy mérges alkaloidát: a nikotint is tartalmazza, mely a dohányzáshoz nem szokott embereknél, már csekély mennyiségben is, erős dohányosoknál pedig csak nagy adagban okoz mérgezési tüneteket. König szerint a cigaretta a legártalmasabb. Különösen káros hatása van a füst lenyelésének. Az idegeket gyakran súlyosan megtámadja, épp úgy a látóképességet is, leginkább azonban a szivet. A szabálytalan szívműködés nagyban elősegíti az érelmeszesedés létrejöttét. Valószinű, hogy itt a mellékveseelváltozások következményeivel állunk szemben. Számos szerző megfigyelte, hogy a dohány hatása az adrenalin (mellékvesekészítmény) hatásához hasonlít. Sir Lauder Brunton és mások szerint a sok dohányzás néha rengeteg módon növeli a vérnyomást. A »mellékvesekivonaton kívül«, – mondja Brunton, – »semmi sem képes az ereket annyira összehúzni, mint a nikotin.« A vagusnak a nikotin által való káros behatásait s ezzel együtt a szívverések lassubbodását újabban Esser mutatta ki. Az erős dohánynak ártalmassága (mellesleg mondva a gyomoridegekre is) oly nagy, hogy a túlzástól mindenki tartózkodjék, aki sokáig akar életben és egészségben maradni. A mértékletes dohányzók viszont egészen jól megélnek és igen öregek is lehetnek. Azt hiszem, hogy naponta 2–3 könnyű szivar, de mindig étkezés után egy dohányosnak sem fogja életét megrövidíteni.
Az alvás az emberi test legfontosabb működései közé tartozik. Bunge figyelmeztet bennünket arra, hogy élelem nélkül egy hónapig is elélhet sok ember, de alvás nélkül néhány napnál tovább senki sem. Nevezett szerző bizonyítékképpen Maria de Manassein állatkisérleteit hozza fel, amelyekből kitünik, hogy 3–4 hónapos állatok csakhamar elhullottak, amiért alvásukat megakadályozták; hőmérsékük is négy-öt fokkal csökkent és vörös vérsejtjeiknek száma egy köbmilliméterben öt millióról két millióra szállt alá. A kérdéses állatok agyvelejében szintén fontos elváltozásokat állapított meg.
Mielőtt elálmosodunk, a fáradtság és kimerültség érzése fog el bennünket. Izmaink a napközben végzett munka következtében számtalanszor húzódnak össze, minek következtében – Weichardt szerint – mérges anyagok rakódnak le bennük. Weichardt órák hosszat végeztetett kisérleti állatokkal megerőltető mozgásokat, s az így kifárasztott izmok kivonatát más állatokéba fecskendezte. A beoltás után csakhamar nagy fáradtság vett rajtuk erőt, mely annyira elhatalmasodhatik, hogy 20–40 óra mulva beállhat a halál. Binz és Obersteiner azt állítják, hogy az alvást az agyban összegyülemlő fáradtsági termékek okozzák, alvásközben pedig ezek a termékek eltávolíttatnak. Később ki fogom mutatni, hogy a pajzsmirigy bárminő elváltozását nagyfokú álmosság követi. Kénytelen voltam már többször megemlíteni, hogy ez a vérmirigy eltávolítja a testünkben felgyülemlő mérges anyagok egy részét. Ha beteg, úgy nem képes ezt a méregtelenítő munkáját végrehajtani, s ennek következménye, akárcsak a myxödémánál, álmossággal egybekötött önmérgezési állapot lesz.
Jelenlegi élettani tudásunk alapján az álmot – valamint az akaraterőt, intelligenciát, képzelőtehetséget és más szellemi működéseket – a nagyagyba helyezzük. A pajzsmirigy elváltozásai az összes nagyagyműködések elváltozásait is maguk után vonják; a pajzsmirigy eltávolításával vagy betegségeivel ők is megszűnnek működni, pajzsmirigykivonatok adagolásával pedig javulnak. Minthogy pedig az alvás, mint mondottuk, a nagyagy működése, föl kell tételeznünk, hogy az alvást a pajzsmirigy kormányozza.
Zeygan kisérleteiből kiderült, hogy adrenalinnak az agyvelőbe való befecskendezése álmosságot idéz elő. Tudjuk, hogy az adrenalin a véredényeket összeszorítja, miáltal a befecskendezés helyén vérszegénységet idéz elő. Ezek a kisérletek amellett szólnak, hogy abban a vitás kérdésben, vajjon az alváshoz az agyvelő vérbőségére vagy vérszegénységére van-e szükség: azoknak van igazuk, akik a vérszegénység mellett küzdenek. Ezt más körülmények is igazolják. Az elalváshoz tudvalevőleg az agynak teljes nyugalma szükséges. Az agyat izgató, illetve igénybe vevő gondolatműködések gátolják az elalvást, mert vérrel töltik meg. Angelo Mosso ezt igen érdekes kisérletekkel bizonyította be. Az általa e célra készített mérlegen végigfektetett egy embert úgy, hogy teljes egyensúly jött létre; és valahányszor mély gondolatokba merült az illető Mosso felszólítására, a mérleg feji vége lebillent, jeléül annak, hogy az agyba nyomuló vér ezen az oldalán bontotta meg egyensúlyát.
Ámde más okok is, amelyek nagyobb agyvérbőséget idéznek elő, megzavarják álmunkat: p. o. melegítő ételeknek vagy italoknak közvetlen lefekvés előtt való szokatlan élvezete. A nagyobb lakomák utáni álmosságot Bunge úgy magyarázza, hogy ilyenkor a vér az emésztőszervek felé áramlik s ezáltal az agy vérszegény lesz. Christern egy fiún végzett kisérlet után kimutatta, hogy alvás közben a koponyaüregben a vérnyomás csökken. Az a kellemes és üdítő érzés, mely a jó alvásból való fölébredés után fog el bennünket, talán arra enged következtetni, hogy ez az összegyülemlett mérges anyagokat (fáradtsági anyagok) eltávolította; ezért következtethetünk viszont az álmatlanul eltöltött éjszaka után beálló gyengeségből és kedvetlenségből arra, hogy ezek a káros, mérges anyagok a testben maradtak.
Az alvás méregtelenítő működése tehát egészséges és rendszeres alvást követel mindazoktól, akik nem akarnak időelőtt megvénülni, vagy elpusztulni.
Ki nem ismeri az egyik szemére vak és egyik fülére süket ember esetét, aki látó szemének és halló fülének záródásakor rögtön elszokott aludni? Nagyagyvelejét ugyanis nem zavarták többé külső észleletek. Ez az eset tanulságos. Egészséges alvás mindig csak akkor fog bekövetkezni, ha a nagyagy mindennemű felizgatását elkerüljük, mert csak ilyenkor válhat az vérszegénnyé. Minden, ami figyelmét felkelti, a nesznek legcsekélyebb meg nem szokott észrevétele is (óraketyegés, beszéd, fény) stb. hátráltatja az elalvást, míg a sokkal erősebb lárma és a fényes világítás, ha megszoktuk, egyáltalán nem zavar többé, mert a nagyagy megszünt őket észrevenni. A molnárt a malom kerepelése, a nagyvárosi embert a villamosok csengetése és zúgása cseppet sem zavarja elalváskor, éjszakai nyugalmában; sőt azt hiszem, hogy pl. a molnár inkább ébredne fel az esetben, ha a malomkerék hirtelen megállna.
Mindenekelőtt arra kell tehát tekintettel lennünk, hogy mindazt, ami a nagyagy figyelmét igénybe veszi, eltávolítsuk. Ez rendesen a lárma és világosság, de néha éppen az ellenkezője szokott lenni. Sokszor a szoba hőmérséklete is fontos szerepet játszik. Sokan nem képesek meleg szobában aludni, mert ott az agyvelő lassabban válik vérszegénnyé; ezek tehát télen a csak kevéssé fűtött szobában, jobban alszanak, mint nyáron, amikor a hőséget nem tudják eléggé lehűteni és valahányszor felébrednek, kénytelenek a párnát megfordítani. Hogy tehát hálószobánk levegője ne egyhamar romoljék meg és ne legyen ennélfogva nyomott, mindig a rendelkezésünkre álló legnagyobb szoba legyen a hálószobánk és ne – amint azt sajnos sokan teszik – a legkisebbet válasszuk erre a célra. Szükséges továbbá, hogy az ablaknak legalább egy részét – de a mellékszobáét mindenesetre – éjjel tartsuk nyitva.
Az agy nyugalma érdekében, a többi szerveknek sem szabad működésben lenniök. Lefekvés előtt be nem fejezett emésztés, továbbá valamely szervünknek fájdalma vagy a belek erős felfúvódása álmot zavaró módon izgatják az agy észrevevő képességét. Vacsorázzunk jóval a lefekvés előtt és semmi, vagy csak nagyon kevés húst együnk. A felfúvódást okozó ételek (pl. hüvelyes vetemények vagy burgonya, főleg sörrel együtt) este szigorúan kerülendők, mert a puffadtság különösen zavarja az alvást; szükség esetén távolítsuk el, ha nem birunk elaludni, azáltal, hogy glicerinkúpot vezetünk a végbélbe, amely székelést idéz elő, s erre csakhamar elalszunk. Hugyhajtó ásványvizeket sem szabad este innunk, mert különben a hólyagban meggyülemlő vizelet gyakran fog álmunkban zavarni.
Leginkább azok az emberek zavartatnak meg álmukban, akik állandóan könnyen alusznak, főképp a reggeli órákban, amikor mindenkinél legkönnyebb az álom. Mennél tovább tart az álom, annál könnyebb lesz. Legerősebb az első órákban; azt a zajt, amely három vagy négy órakor felkeltene, egy vagy két óra tájban egyáltalán nem halljuk. Kétségkívül legjobb nem később, mint ½11-kor lefeküdni, de semmiesetre sem éjfél után. És jól megjegyzendő: közvetlen lefekvés előtt ne foglalkoztassuk szellemünket és kedélyünket semmivel! Ne nehezítsük meg az agyvelő vérének kiürülését erős gondolkodás, írás vagy olvasás által és ne tépelődjünk bánat, gond, kellemetlenségek és súlyos szerencsétlenségek felett! Minél később nyugtatjuk meg szellemünket és lelkünket, annál nehezebben jut testünk a megkívánt álomhoz. Ahelyett hogy álmatlanság ellen orvosságokat szednénk, kerüljük inkább annak okait, mindenekelőtt az ágyban való olvasást és gondolkozást.
Még mindig vitás az alvás tartama, mert az alvás szükséglete egyének és a körülmények szerint változó. Vizsgáljuk meg önmagunkat és magunk derítsük ki a helyes mértéket. Mindenképen mértékadó e tekintetben az alvás mélysége. Mennél mélyebb az álom, tehát minél intenzívebb a bennünk végbemenő méregtelenítő folyamat, annál rövidebb alvásra van szükségünk. Nagyjában hat és nyolc óra között ingadozik az alvás tartama, lányoknak és asszonyoknak több kell; rendes körülmények között 7–8 óra felel meg felnőtteknek leginkább. Fődolog, hogy az alvás által felfrissüljünk és utána vidámnak érezzük magunkat. Minél fiatalabb a gyermek, annál tovább (11–20 óráig) kell aludnia. Ugyanaz az egyén sem kívánja meg mindig egyformán az álmot; a körülmények szerint néha öt óra is elegendő, máskor viszont nyolc órával sem elégszünk meg. Aki egy-két éjjelen át nem volt képes magát kialudni, az ne mulassza el azt annál hosszabb alvással kipótolni; hogy ez utólag sikerül, az szintén bizonyítja az alvás méregtelenítő működését.
Valamint a kevés, úgy a sok alvás is fáradtságot, nehézkességet és munkaiszonyt okoz. Itt is tartsuk be tehát a helyes középutat. Csakis ez képes pótolni napközben elhasznált erőnket, illetve ezáltal sikerül a felgyülemlett mérges anyagokat kiküszöbölni. Ha valakit egyetlen egy teljesen álmatlanul eltöltött éjszaka után megfigyelünk és azt látjuk, mintha az illető hirtelen megöregedett volna, úgy szívesen elhisszük, hogy az állandó éjszakázás az időelőtti megvénülést nagyban elősegíti. És ha megfigyeljük, hogy egyetlen egy nyugodt éjszakai alvás mennyire elegendő normális külsőnk visszaszerzéséhez, akkor minden bizonnyal le fogjuk vonni azt a tanulságot, hogy a korai megvénülés elkerülése végett az elegendő alvás feltétlenül szükséges. Kerüljük mindenekelőtt az éjszakai utazásokat és feküdjünk le korán s így korán is fogunk felkelni. Wesley, a reformátor, mondotta, hogy »a korai lefekvés és korai felkelés egészségessé és bölccsé teszi az embert«. De feltűnő magas kort is érünk el ezáltal; a legtöbb száz éves emberről tudjuk, hogy koránkelők voltak. Az a körülmény, hogy a vidéken sokkal több a koránkelő és koránfekvő ember mint a városban, bizonyára egyik okozója annak, hogy faluhelyen sokkal elterjedtebb a hosszúéletűség. Aki korán kel, az este hamar lesz fáradt és álmos, és annál egészségesebb álomba merül; a koránkelés tehát egyúttal megelőzője is az álmatlanságnak és pedig a legtermészetesebb. De az étvágyat, az éhség érzetét is nagyban elősegíti ez a kitűnő szokás, melyet nem ajánlhatunk elég komolyan, bár tudjuk, hogy sok embernek kezdetben nagy önmegtagadásába kerül; ami, ha egyszer elmult, szívesen maradunk továbbra is korai felkelők. Aki télen nem bírja elsajátítani, az nyáron okvetlen szokja meg, amikor is sokkal könnyebben érhet célt.
Ha körültekintünk amaz emberek között, akik szokatlanul sokáig maradtak fiatalok és feltünően magas kort értek el, akkor meglepően élénk nemi életet állapíthatunk meg nálok. De mivel ez kétségkívül csak egészséges és tevékeny ivarmirigyekkel lehetséges, nyilvánvaló, hogy az ilyen mirigyek birása az átlagot meghaladó életerőt kölcsönöz nekünk és a legjobb kilátásokat nyújtja a magas kor eléréséhez. Bizonyítékul néhány példát fogok a gyakorlatból bemutatni és megvilágítani.
Ha egy férfi vagy nő ivarmirigyeit eltávolítjuk, akkor azok hamar vénülnek. Az eunuchok pl. korán ráncosodnak, elhíznak és más tekintetben is vénekké válnak. Ugyanez mondható azokról az asszonyokról, kiknek petefészkét részben vagy egészben eltávolítják. Mathieu Pâris történetíró említi, hogy amidőn Barbarossa Frigyes 1253-ban elvette az angol Izabellát, több mór eunuch szolgát ajándékozott neki, akik öreg álarcokhoz hasonlítottak. Pelikan megjegyzi hogy az orosz skopzák arca, akiknél a kiherélés kötelező, hervadt és duzzadt; Merschejewski szerint bőrük ráncos és fölötte öreges.
A kiherélés vagy a női nemiszervek kiirtása, a korai vénüléstől eltekintve, olyan szerveket is elváltoztat, melyek az életerő és a hosszúéletűség szempontjából nagy jelentőséggel bírnak: a gyomrot, beleket, májat és szivet. A menstruáció fájdalmassága vagy kimaradása folytán fellépő szívbetegségeket, vagy a női ivarmirigyek krónikus elváltozásai folytán keletkező szívidegbajokat már számos szerző hangsúlyozta.
A tapasztalat mutatja, hogy a szív és petefészek nagyon szoros vonatkozásban áll egymással. Említésre méltó a petefészek és az emésztőszervek között fennálló összefüggés is. Egy gyomorsipollyal ellátott asszonyon Kretschy megállapította, hogy a nemiszervek elváltozása az emésztőszervekét is maga után vonja. A »változás« alatt gyarapodik a gyomornedv szabad sósava. Fleischer, aki ugyanezt a megfigyelést tette, azt is észrevette, hogy menstruációkor az emésztés lassubbodik, mely annak lefolyása után újra helyreáll. Leyden fiatal leányokon menstruációnehézségek alkalmával neuralgiát és gyomortúlérzékenységet állapított meg.
Az ivarmirigyek elfajulása folytán oly gyakran fellépő krónikus székrekedések (én magam is többnyire igen makacs székrekedést állapítottam meg kastrált [kiherélt] nőkön) élénken bizonyítják, hogy e mirigyek a béllel is összeköttetésben állanak. Klinikai megfigyelésekre támaszkodva, az 1904-iki francia belgyógyászati kongresszuson azt az elméletet állítottam fel, hogy a petefészek elváltozásai a máj- és az epekeringés betegségeit is létrehozhatják.
Mondottuk már, hogy a heréltek ritkán vagy soha sem érnek el magas életkort, de viszont az élénken működő ivarmirigyek birtokosai sokszor 100 évig vagy még tovább is elélnek. A hires Parr Tamás ki csaknem 153 éves lett, 102 éves korában bírói megfenyítésben részesült, mert egy fiatal leány ellen erkölcstelen merényletet követett el. Hogy nemi ösztöne továbbra is változatlan maradt, az abból a tényből világlik ki, hogy 120 éves korában egy özvegyasszonyt vett el, aki később kijelentette, hogy magas korát egyáltalán nem vette rajta észre. Az aarhuusi székesegyházban eltemetett dán Drakenberg 146 évet élt, dacára annak, hogy többször volt részeg mint józan. Száztizenegy éves korában egy 60 éves nővel lépett házasságra, kinek halála után, 137 éves korában, egy fiatal parasztleányba lett szerelmes. De ez a takaros, életerős jüttlandi hajadon kikosarazta. Mielőtt özvegységébe beletörődött volna, több fiatal lánynál kopogtatott be – hiába. Bizonyára több sikert ért volna el, ha özvegyekhez vagy aggszűzekhez fordul; de jellemző, hogy éppen fiatal leányra pályázott. És Parr második feleségének előbb említett kijelentéséből látszik, hogy e Mathuzsálemnek késői házasságánál, nem éppen plátói szerelemről volt szó.
Ezt különben a sarjadékok száma is bizonyítja. Ha ugyanis sok gyermek nemzését a nemi működés és munkabírás jelének tekinthetjük, akkor ezek az aggastyánok nagy nemi hősök voltak, mert csaknem mindegyik soktagú családdal dicsekedhetett el. Albrecht Péter, aki 123 évig élt, 80 éves korában házasodott meg s azután 7 gyermeke született. A svéd Douglas György 121 évig élt, 85 éves volt, a mikor megnősült és 8 gyermeke született. Egyikük az apa 103. életévében született, de ez – és ez különösen érdekes ránk nézve – rendes testi fejlettség mellett idióta volt. A Meránban 1770-ben 104 éves korában elhunyt olasz Baraviccino di Capellis báró négyszer nősült; először 14, utoljára 84 éves korában. Hét gyermeke volt, halálakor pedig felesége teherben volt. Egy angol ujság szerint 1716-ban élt Philadelphia közelében egy cipész, névszerint Glan, aki 114 éves kort ért. Harmadik felesége, amikor özvegyen maradt, csak 30 éves volt és semmi tekintetben sem volt oka férjére panaszkodni.
Habár ezeknek az asszonyoknak férjük munkabírásáról tett kijelentéseit nem is vetjük latba, gyermekeik törvényessége felől még sincsen okunk kételkedni. A boncolás ugyanis, melyet több ilyen patriarkán végeztek, kiderítette, hogy szerveik, heréik is, feltűnően jó állapotban voltak. Parr boncolását nem kisebb ember végezte, mint Harvey, a vérkeringésnek híres fölfedezője. A csodálatraméltó öreg szerveit teljesen ép állapotban találta; még bordaporcogói sem voltak elcsontosodva. Harvey Parr halála okául a túltápláltságot állapította meg. Az öreg ugyanis állandóan mértékletes életet folytatott; de királya, ki őt, hogy megismerje, 152 éves korában az udvarhoz hivatta, túltáplálta a szokatlan eledelek egész tömegével; ez ölte meg őt, mielőtt 153. életévét elérhette volna.
Hogy a házasságnak mily nagy befolyása van a hosszúéletűségre, azt élénken bizonyítja az a körülmény, hogy ezen aggastyánok többsége ismételten – négyszer is – megnősült. Eszembe jut erre még egy példa: egy porosz Mittelstedt nevű katona, aki 110 éves korában kötötte harmadik házasságát és 112 éves korában 1792-ben halt meg.
Mindezeket a példákat Hufeland híres »Makrobiotik« című művéből vettem, melynek hitelességében föltétlenül megbízhatunk. Pflüger pedig, aki szintén felemlít néhány ilyen érdekes esetet, azt mondja, hogy amikor Parr szemérem elleni vétsége miatt törvény előtt állott, fiatal vádlónője bizonyítékát nyújtotta a bíráknak, hogy ez a 100 éven felüli ember a fiatalságnak még minden tulajdonságával rendelkezett. Alkalmam volt a Harvey által felvett hullalelet jegyzőkönyvét kézhez kapnom (egy az unokaöccse részére hátrahagyott és a »Sydenham Society’s Reports«-ban közzétett iratban láttam). Eszerint a bordaporcogók még lágyak és hajlíthatók voltak, a felkar fekete szőrzetet mutatott, heréi nehezek és nagyok s a többi szervei is egészségesek voltak. Özvegye elmondta Harveynak, hogy csak 140 éves korában szünt meg vele sűrűn közösülni.
Igen érdekes egy angol-ír tengerésznek az esete is, aki a tengernagyi parancsnokság hivatalos jelentése szerint 113 éves lett, és akit Cunningham, edinburghi egyetemi tanár boncolt. Ez az anatomus közölte velem, hogy az aggastyán heréi erősek és egészségesek voltak, bordaporcai még nem voltak elcsontosodva, teste jó állapotnak örvendett. Magamnak is volt egyszer alkalmam egy 80 éves agglegény heréit megvizsgálni, s nem kevéssé voltam meglepetve, midőn e mirigyeket oly állapotban találtam, mely egy 40 évesnek is becsületére vált volna. Egy szép napon pedig egy üde külsejü 75 éves öreg ur kérte ki tanácsomat impotenciája miatt, mely őt »szörnyen nyugtalanította«. Metschnikoff említi, hogy ő 99–103 éves emberekben nagy mennyiségű »mag«-ot talált; Waldeyer pedig egy 92 éves embernél észlelt élénk magképződést.
Az ivarimirigyeknek ez a késő aggkorig tartó egészséges állapota megerősíti azt a tényt, hogy e mirigyek ép állapota mellett a vénülés nagyon öreg embereknél sincsen még előrehaladott stádiumban. Természetes, hogy emellett a többi vérmirigy minősége is nagy jelentőséggel bír, mert a vénülést nemcsak az ivarmirigyek, hanem az összes vérmirigyek elváltozása idézi elő. Ha tekintetbe vesszük e pátriárkák kitünő egészségét és ivarmirigyeik kiváló épségét, akkor nincs okunk kételkedni annak a lehetőségén, hogy ők élő ondósejtek felett rendelkeztek és ennélfogva könnyen lettek apákká.
Hogy öreg emberek kifejezett nemi ösztön mellett gyakran igen magas kort értek el, azt már több ízben megfigyelték. Tiberius és XV. Lajos történeti példák arra, hogy súlyos nemi kicsapongások dacára is – ami különben a túlságos alkohol- vagy dohányélvezésnél is elő szokott fordulni – öreg emberekké lehetünk. Meg kell azonban jegyeznem, hogy: »Quod licet Jovi, non licet bovi«.
Néhány év előtt egy karlsbadi kartársam halt meg 96 éves korában. Elméje még oly tiszta volt, hogy néhány hónappal halála előtt egy orvosi konziliumot tartottam vele, amely alatt fényes tanujelét adta élénk gondolkodóképességének. A szépnemhez való viszonyát, melynek különben nagyban hódolt, oly lovagiasság és udvariasság jellemezte, mintha csak fél olyan idős lett volna. Végig jelen volt kivétel nélkül minden operette- vagy balletelőadáson és orvosi gyakorlatát mindaddig folytatta, míg tüdőgyulladása azt lehetelenné tette; kijelentette, hogy praxisát csak 100 éves korában fogja megszüntetni. Egy 91 éves úr, aki egy nyugateurópai országnak legmagasabb köreihez tartozik, csodálatraméltó frisseségéről ismeretes. Lovagol, létrán fára mászik stb. Néhány év előtt elhúnyt a felesége; később megpróbálta sógornőjét elcsábítani és amikor emiatt szemrehányásokkal illették, így felelt: »Fogalmatok sincsen arról, hogy mit tesz az, ha az embernek öreg létére fiatal a teste.«
Az a körülmény, hogy a másik nemhez való hajlamot egyeseknél igen öreg korban is megtaláljuk, azt mutatja, hogy a belső kiválasztású ivarmirigyek még jó állapotban vannak, ami gyakran magas intelligenciával jár együtt. A legkiválóbb példát erre Goethe nyújtotta, aki mindvégig egy harmincéves egyén szellemi üdeségével dicsekedhetett és 81 éves korában is bámulatba ejtette hallgatóit az ő megszakíthatatlan gondolatáradatával és eszméinek bőségével. 82 éves volt, amikor a »Faust« második részét befejezte. 74 éves korában beleszeretett a szépnem rajongó imádója a még nem egészen húsz éves Levetzow Ulrikába, kinek társaságában fiatalosan táncolt és akkoriban írta fiának, hogy testileg és szellemileg frissebbnek érzi magát mint valaha. Ha a leány anyja nem találta volna túlságosnak a köztük levő korkülönbséget, bizonyára elvette volna Goethe a leányt. Későbben Young Máriába szeretett bele és utolsó lehelletéig hű maradt a nőkhöz. Ugyanez áll Hugó Viktorról is. Ibsennek Bardach kisasszony iránt táplált vonzalma még szintén friss emlékezetünkben él.
A nők között is előfordul, de ritkábban, hogy nemi ösztönük a rendes időn túl terjed. Feltűnt előttem egy egészen megőszült olasz nőnek fiatalos külseje, aki még 69 éves kora dacára is rendszeresen menstruált s a szemeiben lobogó tűz fél olyan idős asszonynak is dicsőségére vált volna. Tizenhárom gyermeke volt. Ninon de l’Enclos állítólag olyan szép volt még 90 éves korában is, hogy egy fiatal abbé halálosan beleszeretett. Hogy ezek az esetek nőknél sokkal ritkábbak mint férfiaknál, az onnan magyarázható, hogy a petefészek rendszerint már korán beszünteti működését és hogy a női nemi szervek sokkal inkább ki vannak téve a káros behatásoknak mint a férfiaké.
A nők világában sokkal gyakrabban találkozunk kasztráltakkal (heréltekkel), mint férfiaknál, sajnos, gyakran olyankor is, amikor elkerülhető volna. Szerencsére a petefészket a többi vérmirigyhez hasonlóan nem szükséges mindig teljesen kiirtani. Hogy kasztrált nők nemi ösztöne néha továbbra is megmarad, az erre vezethető vissza, valamint arra a körülményre is, hogy a méh épségben marad. A petefészkek és a méh ugyanis, épp ugy mint a herék és a dülmirigy, együtt működnek és nézetem szerint a nemi ösztön épp úgy függ a dülmirigy és a méh képességétől, mint a here, illetve a petefészekétől. A nemi ösztön kialvása és az impotencia tudvalevőleg krónikus kankó következménye is lehet, amely többnyire a húgycső hátsó részén kívül a dülmirigyet is megtámadja.
Az ivarmirigyeknek életerőnkre gyakorolt óriási hatása nagyban szükségessé teszi azoknak a veszedelmeknek távoltartását, melyek e fontos szerveinket fenyegetik. Ezért tehát szükségesnek tartom megemlíteni azokat az egészségi óvóintézkedéseket, illetve rámutatni azokra a szervi készítményekre, melyek képesek ezen szervek működését elváltozásuk után is fokozni, illetve részben pótolni.
Az ivarmirigyeket érő káros behatások olyan számosak, hogy e helyen csak a legfontosabbak tárgyalására szorítkozhatunk, mindenekelőtt azokéra, amelyek, minden észrevehetőbb következmény nélkül, lassankint annyira csökkentik e fontos szervek életerejét, hogy azok végül elfajulnak. Első helyen állnak a fertőző betegségek. Ezek ellen korai házassággal védekezhetne a férfi. Nagyon is sok férfi kap házassága előtt syphilist vagy kankót és házasságukkal azután nejüket is tönkre teszik. Ez esetben könnyen marad a nő terméketlen, a férfi pedig impotens és mindketten korán megvénülnek. Törvény által kellene a házasulandóknak megparancsolni, hogy házasságraléptük előtt orvosi vizsgálatnak vessék magukat alá. Már Plato szerette volna a házasságot bírói vizsgálattól, illetve engedélytől függővé tenni.
Nem kevésbbé ártalmas a nemi szervekkel való visszaélés gyakori izgatás által – történjék az akár túlságba vitt közösülés vagy önfertőzés útján, akár az érzékiségnek kielégítés nélkül való izgalma által, amit a fogantatás elkerülése végett igen gyakran szoktak megtenni. A nemi élvezetekben való mértéktelenség az ivarmirigyek korai elhasználásához és – egészen fiatal embereknél is – időelőtti megvénüléshez vezet: hájkórhoz, az arcvonások puffadtságához s az izmok petyhüdtségéhez. Ugyanez mondható azokról a nőkről, akik túlgyakran vannak teherben. Mint mindenben, úgy itt is tartsuk be a helyes mértéket. Már a régi hinduk is hosszú tartózkodást ajánlottak a férfiaknak.
A közösülés határidejét a következőképen ajánlották: Mohamed minden nyolcadik, Zoroaster minden kilencedik, Sokrates és Solon pedig minden tizedik napot, Luther hetenként kétszer, Mózes pedig a menstruáció előtti és utáni nyolcadik napot, Acton minden hetediktől tizedikig terjedő napot, míg a talmud a következő fokozatot állapítja meg: erős fiatal ember naponta, munkások egyszer hetenként, szellemi munkával foglalkozók egyszer egy hónapban.
Pomeroy azt mondja, hogy mi a természettől ajándékozott nektárt túlbő hörpintések által vizzé, később epévé és végül halálos méreggé változtatjuk át. Kisch, Katscher és mások elővigyázati szabályként sürgősen ajánlják, hogy egy házaspár se aludjék egy ágyban. Még veszedelmesebb egyébként a nemi szervek izgatása anélkül, hogy azok kielégítést nyernének. Ami pedig az önfertőzést illeti, arról csak azt jegyezzük meg, hogy az sokkal veszedelmesebb mint a másik nemmel való közösülés.
Kisch és mások szerint az óvóeszközökkel való közösülés nőknél méhpetyhüdtséget és krónikus méhgyulladásokat okozhat. Sőt álképleteket is; Neugebauer és Pigeolet az óvóeszközök használata után (condom stb.) gyakran figyeltek meg méhrákot. Elischer és Valente pedig ezen óvszerek használatakor, melyek különben a nőt kielégítetlenül hagyják, a méhnek különböző gyulladásait állapították meg.
A menstruáció ideje alatt történő közösülés méh-, petefészekgyulladást és más altesti bántalmakat okozhat. A mózesi törvény az ilyen vétséget halállal sújtotta. A menstruáczió idején ne közlekedjék a nő senkivel sem és mindennemű munkát is kerüljön. Sokan jól teszik, ha az első napokat fekve töltik el.
Azok a leányok, akik nem akarnak idő előtt megvénülni, csak testi és szellemi fejlődésük teljes befejezése után házasodjanak, tehát csak 18–20 éves korukban vagy még később – amint körülményeik engedik. Sápkóros lányoknak csak bajuk elmultával engedjük meg a házasságot, jóllehet a házasság a petefészek működésének izgatása által elősegíti eme fontos szervek vérképződését s így a sápkórt gyakran jótékonyan befolyásolja.
Miután megemlítettük az ivarmirigyek túlhasználásával járó veszélyeket, nem hallgathatjuk el azokat sem, melyeket azoknak teljes tétlensége idézhet elő. A természet egyetlen szervünket sem teremtette azért, hogy azok kihasználatlanul maradjanak és elsatnyuljanak, és a különbözőség, mely a két nem ivarszervei között fennáll, valamint egész szerkezetük és élettani viszonyuk érthetően mutatják rendeltetésüket: használjuk őket és pedig egymás ellen. Ezek a szervek mirigyek s ennélfogva váladékkal bírnak, mely, ha felszaporodik, épp oly mérgesen hathat mint p. o. a pajzsmirigy váladékának fölöslege. Loisel azt is kimutatta, hogy a here, illetve petefészekkivonat állatokra mérges hatással bír. Jogos tehát az a feltevésünk, hogy az ivarmirigyeknek minden működéstől való távoltartása úgy azokat, mint a mi általános közérzésünket is károsan befolyásolja. Ezt a feltevést klinikai és kórbonctani megfigyelések is támogatják. Aggszűzeknél alkalmunk van néha a 30. év táján, sőt hamarább is, az elvirulás jeleit észlelhetni. A zsirszövetek eltűnése folytán az előzőleg kerekded formák szegletesekké válnak és beáll az aggszűzet jellemző szikárság állapota. Állán és felső ajkán szőrszálak jelenhetnek meg. Hogy mindez az ivarmirigyek tétlenségével összefüggésben áll, az abból is látható, hogy házasság után mintegy varázsütésre nagy változás áll be külsejükben és a már-már elfonnyadt rózsa ismét kivirul.
Hogyha hím tengeri malacokat sokáig kényszerítünk teljes nemi tartózkodásra, amint azt Regaud az ő kisérleti állataival tette, akkor heréik kisebbednek és elfajulási jelenségeket mutatnak. Az ondókivezető csatornácskák hámja elsorvad. Ugyanez látható mormotáknál is téli álmuk alatt és tavaszkor; jól vannak ugyan táplálva, de ondó nem képződik bennük. Mingazzini szerint a fogságban tartott és nemi tartózkodásra itélt nőstény állatok petefészkei elváltozásokat mutatnak. Baldwin számos hiszterikus – többnyire aggszűz, vagy korán özvegységre jutott – nő petefészkében szöveti elváltozásokat észlelt. Én magam és más kutatók is impotenciát – észleltünk néha a sokáig abstinens férfiaknál. Hogy mindez a szabályozott nemi élet kezdete után csakhamar eltünt, abból azt a következtetést merítem, hogy a nemi szervek használata szükségesség és hogy a házasság gyakran a legjobb gyógyszer impotensek számára. A házasság által egyébként is többnyire a legjobb nemi egészségre teszünk szert a szabályozott és egészséges nemi közösülés folytán.
Kisch is hátrányosnak tartja az ivarmirigyek épsége szempontjából a teljes tartózkodást. Ő azt látta, hogy azoknál az asszonyoknál, kik rendes házaséletet folytattak és több gyermeket szoptattak, a menstruáció sokkal később szokott elmaradni mint a hajadonoknál, fiatal özvegyeknél, vagy magtalan asszonyoknál. Ő tehát a mértékletes nemi élet mellett tör lándzsát és hangoztatja annak a nőre gyakorolt testi-lelki jó hatását. Ezzel tehát a házasságnak válik szószólójává.
Az a körülmény, hogy a teljes tartózkodás az idegrendszert károsítja és a hisztéria, valamint a neuraszténia keletkezését elősegíti, abból a tényből magyarázható, hogy az ondónak a herében való megszaporodása, illetve a petéknek a Graaf-féle tüszőkben való megdagadása izgatja az idegeket és nemi ösztönt idéz elő, melynek ki nem elégítése nyugtalansággal és idegességgel jár, illetve könnyen vezet mesterséges kielégitéshez. Mindez az ivarmirigyek és a közérzet súlyos következményeivel jár; csak aránylag kevés férfi és nő marad a hatalmas természeti ösztön elleni küzdelemben egészséges. Jobban járnak az ú. n. »hideg természetek«; viszont az erős nemi ösztönnel megáldott emberekre nézve annál végzetesebbé válik e harc. A legnagyobb baj azonban az, hogy sok idegbetegnél a nemi ösztön betegesen növekedik; Krafft Ebbing szerint a tartózkodási kényszer az ilyen emberek teljes romlását idézné elő. Erb is kijelenti, hogy vannak egyéniségek, kiknek idegrendszere nem bírná ki a teljes nemi önmegtartóztatást. Elberskirchen Johanna, az ismert jogtanárnő és orvosnő, szabad teret követel a női nemi ösztön kielégítésére az élettani szükségesség határain belül.
A csodálatraméltóan ravaszul megalkotott nemi szerveket a természet arra utalta, hogy azok a szaporodásra szolgáljanak, s ezt a célját szüntelenül követi. Minthogy e könyv minden téren a természetes élet szószólója, nem lázadhatok fel az élettan törvényei ellen a nemi dolgokban sem. Testünk minden szervének és mirigyének megvan a maga rendeltetése és mindegyik bizonyos határozott életműködés elvégzésére van kiszemelve. Az ivarmirigyekkel tehát épenséggel nem tehetünk kivételt. Már az előbb említett tény is, mely szerint a csaknem elvirágzott aggszűz még oly késői házasság után is csakhamar felvirágzik és megfiatalodik, élénken bizonyítja, mennyire szükséges a jó egészség számára a normális nemi közösülés.
Előfordul azonban sok olyan eset is, amikor az illető sem meg nem házasodhatik, sem pedig más alkalmat nem talál nemi ösztöne kielégítésére. Hogyan viselkedjenek azok, hogy sem önfertőzésre ne vetemedjenek, sem pedig túlságos egészségi károkat ne szenvedjenek?
Mindenekelőtt kerüljék a nemi szervekhez áramló túlságosan bő vérfolyást, elsősorban naponkénti könnyű székletét, evés-ivásban való mértékletesség és a túlnyomólag űlő életmód abbanhagyása által. Gondoskodjanak hidegvízkúrákról, amikor is a nemi szervek különös figyelemben részesüljenek. Sikamlós elbeszélések olvasására gondolni sem szabad. Annál inkább hosszú sétákra, sport- és tornagyakorlatokra, hegymászásra és a szabadban való huzamos tartózkodásra. Nem kell azonban ezt sem túlságba vinni, hanem gondoskodjunk elegendő szellemi munkáról és közérdekű foglalkozásról is. Hasznos, főleg szellemi munkásság – ha egy kissé megerőltető is – vonja el leginkább figyelmünket a nemi gondolatoktól. Természetesen a szellemi munkát nem szabad túlozni. Ha nem lépjük túl a helyes mértéket, akkor ivarmirigyeink a teljes tartózkodás dacára sem fognak kárt szenvedni. Röviden: az észszerű életmód itt is kitűnően beválik. A legjobb eszköz azonban, mint mondottuk, a házasság, feltéve hogy az boldog.
Közismert dolog, hogy a házasság felett a vélemények megoszlanak. Annyi azonban bizonyos, hogy számtalan boldog házasság van a világon és hogy ezek úgy élettani mint lelki fényoldalaik folytán meghosszabbítják életünket. A szerelem elviselhetővé teszi a fájdalmat és a »megosztott fájdalom fél fájdalom.« Az egymás iránt táplált gondoskodás öröme elűzi a betegséget, eltekintve attól, hogy a másik fél könnyebben szokta a fenyegető betegség esetleges jeleit felismerni, már pedig az idejében való beavatkozás néha megakadályozhatja annak kitörését. Nagyon gyakran válik az okos, szeretett feleség vidámsága és szellemi segítsége a férj legdrágább kincsévé minden tekintetben. Szóval, két különböző nemű ember tulajdonságainak a boldog házasságban történő kiegészítése fölötte jó és mindenképen hasznos, nemcsak a tiszta, szabályozott nemi élet szempontjából, melynek az ember számára való szükségességét az előző fejezetben hangsúlyoztam. Ehhez járul még a lelkileg oly érdekes és oly sok örömet okozó szeretett gyermekekkel való foglalkozás. A sikerült gyermekek serdülése és a szülőknek gyermekeikben föllelhető öröme nagyban hozzájárul a vidám hangulathoz. A nagyszülők aggkorának szürkeségét határozottan földerítik az unokák által szerzett örömök. Cornaro, aki évszázadokkal ezelőtt írt egy sokat olvasott könyvet a vénülésről, mint nagyapa azt a kijelentést tette, hogy a gyermekekkel, valamint általában az ifjúsággal való közlekedés által mi magunk is megifjodunk. A házas ember úgy egészségesen, mint betegen rendszerint jobb gondozásban részesül mint a nőtlen férfi és a gondos ápolás magas értékét, azt hiszem, mindnyájan ismerjük. Számos betegségnél a szerető feleség mint betegápolónő jobb szolgálatokat tehet mint az orvos. Gondoljunk csak egyrészt a vendéglői eledelekre és az agglegények csapszékeire, másrészt pedig a férfi egészségének a házasság után való jelentékeny javulására, s csakhamar be fogjuk látni, hogy mily nagy a boldog házasságnak mint egészségjavító és életmeghosszabbító intézménynek az értéke. Megóvnak bennünket többek között a nemi kicsapongástól és a mértéktelen ivástól. Némely betegséget a szabályozott házasélet jótékonyan befolyásolhat. Még a szívbajos férfiakra is előnyösen hat néha, Rénon Louis szerint a házasság, Merem állítani, hogy egyáltalán nem lennének boldogtalan házasságok, ha az emberek nem volnának oly gondatlanok és oktalanok, hogy házasságukat önmaguk gyötrelmessé és terhessé változtatják és különösen ha nagyobb elővigyázattal járnának el házastársaik kiválasztásában.
A nőtlenség visszás társadalmi állapot, melyet tulajdonképen a civilizáció nevelt nagyra, mert a civilizálatlan népeknél jóformán ismeretlen. A régi indusoknál megbüntették a nőtlenséget. A mostani parzik, akik Zoroaster tanait követik, Du Perron szerint halálos véteknek tekintik a nőtlen állapotot. Tseng-Ki-Tong, egy Kínáról írt és Lipcsében régebben megjelent könyv szerzője, azt mondja, hogy Kínában az aggszűz tüneményes jelenség. Mindenesetre kiáltó igazságtalansága a mai társadalmi viszonyoknak, hogy a csúnya lány csak akkor élvezheti a házasság örömeit, ha gazdag szülei vannak, míg az összes erényekkel felruházott bájos hajadonnak – nem lévén elég ügyes szülei megválasztásában – lassú elvirágzással és elhervadással kell lakolnia.