Iván komor tekintetet váltott.
Minek énekelik még ezt a nótát? Minek veszi más is a szájára ezt a dalt? Hogy nem hagyják ezt is elmulni: elfeledtetni?
– Most jön az a leány, uram, mondá a vén Pál. Hallom a nótáját. Most jön fel a szénhalom tetejére.
Egy percz múlva megjelent a leány a fekete domb hegyén.
Futvást hajtotta fel terhes talyigáját s odaérve ruganyos gyorsasággal üríté ki annak tartalmát. Az öreg szénhantok gurultak alá.
Egy fiatal, kifejlett hajadonalak volt az; kék mellénye, kurta piros rokolyája.
De az a piros rokolya nem volt feltűzve az övébe: csak karcsú bokáit, domború lábfejeit engedé láttatni.
Fejéről lecsuszott a tarka kendő, s fénylő fekete hajtekercsét feje körül csavartan engedé láttatni.
Arcza poros volt a széntől, s ragyogó a jókedvtől. Földi szenny és túlföldi gloria.
S a mit nem takarhatott el a szénpor: az a két nagy fekete szem, az a két nagy fekete gyémánt. Csillagokkal teljes sötétség.
A leány egy perczig mozdulalanul állt a szénhalom tetején, bámultan tekintve le az összegyült sokaságra.
A másik perczben ott állt mellette Iván.
Az öröm őrjöngő rémületével szökött át a vasutmélyedésen az őrház küszöbéről s felrohant a szénhalomra.
– Eveline! kiálta, megragadva a leány kezét.
A leány ránézett s azután csendesen ingatva fejét, viszonzá:
– Nem! – Evila.
– Te itt vagy! Ide jöttél!
A leány szelíden válaszolt:
– Itt dolgozom, uram, az ön tárnájában egy év óta… S ha megengedi ön: itt fogok dolgozni ezután is.
– Óh nem! Te nőm fogsz lenni! kiálta hevesen Iván s keblére vonta a leány kezét.
Láthatta, halhatta mindenki, a ki ott körül állt.
A leány lehajtá fejét Ivánnak kezére, mit ajkához emelt.
– Nem! Nem! uram. Engedje, hogy cselédje legyek: szolgáló a házánál. Nejének szolgálója. Én ott is boldog leszek! Nem akarok én többet.
– De akarom én! Hozzám jöttél, hogy enyim légy. Hogy lehettél oly kegyetlen, egy évig ily közel lenni és nem szólni nekem?
– Óh uram. Ön nem emelhet föl engem magához, szólt a leány fájdalomtelt arczczal, kínos vonakodással. Ön nem bocsáthat meg nekem. Ön nem tudja, hogy én ki voltam?
– Mindent tudok! És mindent megbocsátok.
Ezzel a megbocsátó szóval tanusítá Iván, hogy semmit sem tud. Mert ha mindent tudna, akkor nem ennek a leánynak kellene az ő lábánál térdepelni, hanem ő neki a leány lába előtt és csókolni annak a kezeit, melyeket meg nem fertőzött az utálatos pézsma s megbecsült a szénpor!
Iván keblére szorítá a leányt.
Az pedig rebegve mondá:
– Ön megbocsát nekem; de azt önnek nem bocsátja meg a világ soha.
– Világ! kiáltá Iván, úrtagadó büszkeséggel emelve föl fejét. Az én világom itt van! szólt mellére ütve. A világ? Nézz szét e dombról. A ki e völgyben él, mind énnekem adósom halála órájáig! Minden fűszál nekem köszönheti, hogy tovább zöldülhet itt! Hegy, völgy tudja, hogy Isten után én tartottam meg őt! Egy milliót szereztem! És a nélkül, hogy valakit megfosztottam volna tőle. A hány fillért, annyi «Isten áldjon»-t kaptam hozzá. – A herczegi palotáktól az özvegyasszony kunyhójáig én szárítottam fel a kétségbeesés könyeit. Kiástam ellenségeimet a sírból s árváikról, özvegyeikről elvettem az árva és özvegy nevet. Magasztalva kürtölte híremet ország-világ, s én a föld alá bújtam, hogy ne halljam. A nők legszebbikét láttam rám mosolyogni, s e mosolyban volt az egész világ! S én csak koporsója kulcsát tartottam meg annak, a kitől a világ olyan szép volt. Az én világom itt van belül. És abban soha sem lakott senki, és soha sem fog lakni senki, egyedül te. Szólj. Fogsz-e szeretni engem?
A leány szemei homályosultak. A mennyországot érzé fejére szakadni. Zeusz fénylő arcza volt az, melyből egy pillantás Semelét megölte.
– Óh uram, rebegé, ha most meg nem halok,… akkor szeretni fogom önt örökké; de én tudom,… hogy most meg kell halnom…
Azzal Iván karjaiba rogyott élettelenül. Arcza, néhány percz előtt még olyan piros, sárga lett, mint a viasz; szemei, az imént oly ragyogók, merevek lettek, mint a kő; termete, a mult pillanatban ruganyos, mint fakadó rózsa, lankadt lett, mint lehullt rózsalevél.
Iván ott tartá ölében a leányt, a kiért annyit küzdött, annyit szenvedett, s a ki azt mondá neki, «ha most meg nem halok, szeretni fogom önt örökké,» aléltan, élettelen, szívdobbanatlan.
«De én tudom, hogy most meg kell halnom!…»
De nem halt meg…
A mi gyémánt volt, gyémántnak maradt.
Latinul nem értő olvasóim számára ide mellékelem az «Ördögüző» fejezetben előforduló gúnyvesperæ fordítását.
A szövegben ez csak zavart okozott volna.
Egyuttal megjegyzem, hogy e kitünő latin költemény egy valódi, régi, eredeti hagyomány, melynek szerzője a «vörös barátok» korszakában élt.
«Bacchus, készülj a pohártöltéshez!»
Más hang:
«És a nyakalásra siess!»
«Dicsőség Bacchusnak és leányának a sörnek és borszesznek, ki született Bacchusban, most és minden poharak poharain át. «Stramen!» (Szalma.)
Antiphona:
Psalmus:
A Capitulum.
«Testvérek figyeljetek és serénykedjetek, hogy a korcsmából hazajövet minden korsót megvizsgáljatok, s a mit abban találnátok, azt azonnal kiigyátok. S ezt csináljátok minden poharak poharain át. Stramen! Bacchusnak hála!»
Chorus.
Papi hang.
Chorus:
Oratio:
«Zabáljunk!»
«Bélfordító Bacchus. Ki a mi szövetségünket a te tiszteletedre alakítani engedted, add, kérünk, hogy ez a mi czimboraságunk, minden üldöztetéstől menten, kemény nyakalókkal szaporodjék. Minden poharak poharain át. Stramen.
FRANKLIN-TÁRSULAT NYOMDÁJA.
Az eredeti szöveg helyesírásán nem változtattunk.
A nyomdai hibákat javítottuk. Ezek listája:
| 18 | O felségeik | Ő felségeik |
| 27 | ujra megtöltí | ujra megtölti |
| 44 | Aymestry- csillámmészen | Aymestry-csillámmészen |
| 62 | Hát a vőlegénye | «Hát a vőlegénye |
| 66 | Megállj csak | Megállj csak! |
| 77 | En, magános ember | Én, magános ember |
| 81 | DOKTOR UR.! | DOKTOR UR! |
| 86 | felfordított ijedtében | felordított ijedtében |
| 96 | tilos haljamokat | tilos hajlamokat |
| 147 | gúnykaczaja ellen? | gúnykaczaja ellen?» |
| 151 | örök füstö | örök füstöt |
| 190 | delejvillany-világítást? | delejvillany-világítást?» |
| 192 | «Poliniá | «Poliniá» |
| 251 | Belzebnb maga | Belzebub maga |
| 292 | On még gyermek | Ön még gyermek |
| 295 | Ez nagy szó!» | «Ez nagy szó!» |
| 319 | részvényes tarsulatnál | részvényes társulatnál |
| 321 | á főasztal | a főasztal |
| 347 | jő barátnőm volt | jó barátnőm volt |
| 391 | Arpád nevetve | Árpád nevetve |
| 395 | Arpád itt van | Árpád itt van |
| 403 | On nem engedheti | Ön nem engedheti |
| 416 | magamnak a korszorukat | magamnak a koszorukat |
| 418 | marquis gyémántjai! | marquis gyémántjai!» |
| 441 | a kíket ez a | a kiket ez a |
| 490 | sürgetí a többit | sürgeti a többit |