Title: A jövő század regénye, 2. rész
Author: Mór Jókai
Release date: November 8, 2017 [eBook #55912]
Most recently updated: October 23, 2024
Language: Hungarian
Credits: Produced by Albert László from page images generously made
available by the Google Books Library Project
A tartalomjegyzék a 357. oldalon található.
Az eredeti képek elérhetők innen: http://books.google.com/books?id=J_tiAAAAMAAJ.
Facebook oldalunk: http://www.facebook.com/PGHungarianTeam.
JÓKAI MÓR
ÖSSZES MŰVEI
NEMZETI KIADÁS
LIII. KÖTET
A JÖVŐ SZÁZAD REGÉNYE. II.
BUDAPEST
RÉVAI TESTVÉREK KIADÁSA
1896
IRTA
JÓKAI MÓR
II. RÉSZ
PFEIFER FERDINÁND TULAJDONA
BUDAPEST
RÉVAI TESTVÉREK KIADÁSA
1896
Hét év mulva, tehát még hamarább mint alapítója jósolá, egy millió lakosa volt Otthon városának. Ha ugyan szabad városnak nevezni egy negyvenkét négyszög-mértföldre kiterjedő telepet.
És mégis város az, rendszeresen alkotva, szabályszerüen beosztva, melynek önmagát tovább fejlesztő életműszeres növekedése elevenen szemlélhető, mint az agave virágkoronájának növése, mikor tíz év alatt egyszer virágzásnak indul.
A ki folyammentében utazik a tenger felé, midőn Tulcsát elhagyja s a Szulina folyamágon végighalad a villany géphajóval, kétoldalt egy szakadatlan kertvilágot lát maga előtt. A buja növényzet csoportosulása meglepő. Öt világrészből lettek fölkeresve a haszonhajtó és dísznövények, mik ez éghajlat alatt meghonosíthatók, mik a választott földeknek különös kedvenczei, s a sikerült kisérlet elárasztja az európai zöldség-piaczokat eddig ismeretlen főzelékek és gyümölcsök halmazával, miket a kultura megnemesített.
A kertek közepében egyes családok számára való házak vannak, beárnyékolva gyümölcstermő fákkal, befuttatva virágdús folyondárokkal; a kertek eleven sövényén szabadon tenyésző újfajta selymérek gubói sárgállanak, mint fényes selyem-gyümölcsök, s a háttérben, mintha a hajdani redanokat gúnyolnák, törpe váracsok, lőrésekkel: azok méhesek. A folyam felszíne sem néptelen. A partok mellett tutajokra épített kunyhók libegnek, mikből falkái a szelid szárnyasoknak rajzanak elő, a mik nappal az olajnövények között járnak s az ártó bogarakat szedik le azokról, éjszakára pedig dobszóra úsznak haza libegő flottilláikra.
Ez a kertipar városa.
A független, saját tűzhelyének élő földész kedvencz ipara ez, mely munkáját tízszerte jobban jutalmazza, mint a szántás-vetés.
A mezőgazdaság most már csak a tudománynak és a tehetségnek való. Az Otthon állama szűk területén szaporodó népével nem bízhatja magát az időjárások véletleneire; nem szabad azon aggódnia, hogy vajjon jól míveli-e a földét a kis gazda? mit vet bele? jókor veti-e el? jön-e rá eső? nem veszi-e föl a víz árja? nem lepi-e meg a rozsda? learatják-e a termést idején? nem jön-e a nyomtatásra esős idő? nem megy-e kárba az egész termés? Az Otthon államának minden évben szüksége van a maga «jó» termésére.
Az egész Léti-sziget egy mintagazdaság, melyet a részvényes állam nagyban kezel saját vállalatára. Itt a hozzávaló földet is teremteni kellett.
Legelőször is csatornázással a mocsárt lecsapolták; a nagyobb tavakat szivattyúzó gépekkel merték ki, s a hol a föld árja járta a térséget, ott keresztülfuratták az alsó vízátnembocsátó rétegeket; a tőzeget leégették róla; gőzrigolozó gépekkel megforgatták a talajt, alagcsövekkel összehálózták az alréteget, s a mezőt keresztül-kasul szeldelték öntöző-csatornákkal. Akkor azután a gőzekékkel láttak hozzá. Ha túlnedves volt a talaj a szántáshoz, az alagcsöveken át keresztül fütötték, ha száraz volt az időjárás, a csatornákon át elárasztották, ha késő tavaszi fagy fenyegette a vetést, ismét meleg gőzt bocsátottak rá a talajból; gabonavirágzáskor termékenyítő czafrang-készülékkel söpörtek végig a kalászos mezőn, a rozsdát kiirtották kénsavas permeteggel, a mit kaucsuk-csövekkel vezettek el a vetésekre, az ártékony rovarokat thanaton-fecskendéssel ölték el, ha a mezei egerek szaporodtak el, azokat az alagcsöveken át rájuk bocsátott szénenynyel fojtották meg: mesterséges trágyával, trágyalé-öntözéssel sokszorozták a növény termő erejét, s ha jégeső, pusztító fergeteg jött, villanyvezető tornyaik segélyével félreterelték azt a mívelt földről a tenger felé.
Ily földmívelés mellett a Léti szigete egyedül képes volt az új világváros milliónyi lakosságát ellátni kenyérrel. Ez volt a város tárháza, csupa raktárak, gazdasági épületek, összefüggő csoportokban; a buja mezőkön meghonosított házi állatok, gyapjuadó nyájak, a lankaságokban gyapot és dohány, a dombosabb fensíkon szőlők, miknek bora a kezelés mellett a világpiacz keresett árúczikkévé lett. Ez a «mezőgazdasági város».
Tovább haladva, a kerti lakokat a Moise-szigetén s a szántóföldeket és gazdasági épületeket a Létin kezdik fölváltani más alakú épületek, tömör, vörhenyes falak, bolthajtás alakú tetők, zománczos, fénylő külsővel; a keresztül-kasul szögellő csatornákat fölváltják épen úgy összepóklábazott vasutak, mik egyik épülettől a másikig s mindannyian a folyamparthoz futnak. A földipar városa átalakul gyárvárossá.
Hanem a mostani gyáraknak hiányzik már az a fertelmes tulajdonságuk, hogy füstöt, bűzt terjeszszenek maguk körül s bemérgezzék vele mértföldekre a levegőt s kényelmetlenné tegyék más halandókra nézve a lakást. A mostani gyáraknak nincsenek már magas kéményeik. Azok a magas, füstokádó minarék mind eltüntek; csak alacsony kürtők és gázcsövek vannak. A gyárak nem fütenek többé kőszénnel. Tatrangi az olvadhatlan hyalichorcsövek lerakása által kivihetővé tette az eddig lehetetlennek hitt keresztülfurását az egész földrétegnek s megkisérlé aztán kutfuróival a föld primær alakulásainak rétegeit is átszakítani, míg lemélyeszté olvadhatlan érczüveg csöveit a földkebel központi tűzhelyéig, önkénytes vulkánt csalva elő az ősgránit burkolat alól. S az végtelen horderejű találmány lett. E «tűzkürtő» tetszés szerinti lemélyesztése által az egész emberiség egy nyomasztó rémtől lett megszabadítva, attól a rémgondolattól, hogy mi lesz a világból, ha egyszer elfogy a kőszén, elpusztulnak az erdők, mi ad akkor a télnek meleget, a gépeknek éltető erőt? A föld maga. Tatrangi tűzkürtőit a kerek világon mindenütt oly vívmánynak fogadták, minő Amerika föltalálása volt. A gyárak gépei megszüntek kőszenet fogyasztani, mindannyi tűzkürtőket furatott a föld mélyéig s onnan vette tüzelő szerét. A földalatti tűzhely gázokat is adott, miket vegytani átalakítás mellett világító gázúl lehetett használni. Otthon város minden házában a tűzkürtők csövei vezetnek, télen azok adják a meleget, éjjel a világítást, a tűzhelyen azok főznek, fagyos időben azok melegítik át a zord idő fenyegette kerteket és vetéseket, rossz nyárban azok érlelik tökéletességre a szőlőfürtöket, s mozderővel látnak el minden gyárat, tűzzel minden üstöt, tropicus légkörrel a fedett diszkerteket.
Ilyen fedett díszkertek az Otthon város belső főutczái.
A gyárvároson túl kezdődik a «kereskedelmi város».
Három roppant széles Dunaág folyik végig rajta: a Kilia, Szulina és Szentgyörgy-Duna. Mindenik folyamág két partja vert kövekkel kirakva, húsz ölnyi szélességben a kereskedelmi árúk rakpartjául szolgál, melyen vasutak vezetnek végig, s jövő és távozó hajókra szállítják át az árúczikkeket. E partokról másfél ölnyi magasban emelkednek a hosszú aszfalt- és ruggyanta-sétányok, terebélyes fáikkal; s e sétányok mentében a végtelen palotasorok, kereskedelmi ügyszobákkal földszint, raktárakkal a föld alatt, árútermekkel az emeleteken s a nagyszerű vendégfogadók.
A belváros a Moise-sziget közepét foglalja el; s ennek van három főutczája, mely egymást, mint egy csillagkereszt szeli át. Mindegyik utcza harmincz öl széles és egy mértföld hosszú; a középpont, melyen összetalálkoznak, egy hatszögű tért képez, melyet kétezer lépésbe kerül körüljárni. És mind ez egyenes főutczák, mind a tér maga, ichor-üvegboltozattal vannak fedve, a főtér hatszögű kupolája hatszáz lábnyira magasodik a symmetricus palotatömegek közül, egy gloriettel a tetején, melyből éjszaka villanyfény ragyog szét a városon s tíz mértföldnyire elvilágít a tengeren, a közeledő hajók elé. A fedett utczákban nincs soha sár és por: nincs több szél, mint a mennyit mesterséges szellőztetés idéz elő, kétoldalt délszaki fák örökzöld lombjai árnyékolják be a sétányokat, télen az utczák alagcsöveken át fűtve vannak, s nyáron felülről lebocsátott hideg lég tartja azokat hűsen. A hatszögű tér járdáit egy tündéri szép fasor futja körül; egyetlen sor eleis-pálma, melynek fényes levelei valami üdítő illatot párolognak ki, hasonlót a violák szagához s ez örökké betöltve tartja a roppant boltozat teriméjét, s megtisztítja a léget az emberi kigőzölgés bűzeitől. Ez a tér a városháztere. A hatszögű épület hat szárnya egy egész építményt képez, melynek hat kapuját a keresztülszelő három utcza bejáratai alkotják. A tér közepén kolosszális szökőkút s e kút körül a város hirhedett élelmi bazárja. Ez egyik nevezetessége Otthon városának. Egy gyümölcs- és élelmiszerpiacz, melyen az öt világrész és a szigetországok minden élvezhető gyümölcse azon frissen, a hogy törzséről leszakíttatott, összehalmozva található: a phœnix-pálma datolya-fürtei, a cariota édes liszttartalmú kobakjai, a palmyra-pálma óriási diói, miknek külső húsos héja édes borízű, belső magszéke friss aludttejhez hajaz, s ha megszárad, finom sajtnak ízlik; a félmázsás lodoiceák, mintha nagy tökök hevernének ottan, a ceyloni csodapálma dundi gömböczei, mik csak éretlenűl ehetők, a vérveres tahiti almák; az üdítő belimbik, a szentjános-kenyér-alakú ingefára húsos hüvelyei, a kenyérfa pikkely pánczélos czipói, a mangi-fák aranyszín tojásai, a rózsaillatot és fűszerességet egyesítő csirimáják, a duránczi húsú guyaveszilvák, a szájban szétolvadó piraquao-baraczkok, a fahéj fűszeres nialéa-szőlők, a chinai olajfa illatos bogyói, a paradicsomfügék, a dinnye-alakú gerezdes abacatok, a keményhéjú, kékzománczú mangosztán-almák, miknek belső húsa ízre és olvadékonyságra a fagylalthoz hasonlít, a granadill paradicsom-almái, a pandanusz kenyérbélű, ananász-alakú gubói az év minden szakában felhalmozva találhatók e gyümölcsbazár tágas csarnokaiban, mik a mult századbeli ronda kofasátrakat mesevilágba száműzték. Itt vannak kirakva czélszerű állványokon az újkor nagy tökélyre mívelt európai kertiparának főzelékei mellett a többi földrészek inycsiklandó zöldségtermékei is, a káposzta-pálma hajtásai, a jávai kacsangbabok, a finom húsú sóják, lisztes gesztenyeízű bataták, a török kobakok és tojásgyümölcsök, a jávai savanyú nanka, a malabári dsambuk, az olajos pisztáczok s mindazok a csodálatos ehető növények, miket egy keletindiai wayong egy előkelő pangerang asztalára szolgáltat; mik közől nem hiányozhatik a dinnyefa gyümölcse, a carica papaya, melyről minden gazdasszony tudja már, hogy annak a levétől a legkeményebb hús is porhanyóvá lesz a nélkül, hogy tűzre tennék. Húsnemüekben is egész világtárlat van itt; s az árú-eladó székely menyecskék, a piros-pozsgás debreczeni, szegedi, komáromi kufárnők oly nyelvkészséggel tudják ajánlani árúczikkeiket, mely szakképzettségükről tanuskodik: itt egy delikát elefánttalp kinálkozik, egy rózsapiros jegesmedve-czomb szomszédságában, melynek versenyt támaszt az úri asztalra való jakk-pup; az árúsnők készek megmagyarázni a vevőnek, melyiket hogyan kell elkészíteni; a chinai salangin fecskefészekből hogyan lesz csemege, az austráliai csörrös állatnak minő pácz kell? ajánltatnak különösen a pekári és tajaszszu-malaczkák: a ki nagyobb állatot keres, az utasíttatik a szomszéd boltba, hol épen most giraff-borjukat mérnek ki, olyan a húsuk, mint a rezge! ugyanott fiatal vízilovak szügye is kapható; a többi részéből «pemmikánt» csinálnak; egy Brassóból idetelepült örménynő különösen nagyra van igen keresett sumatrai kappanjaival, a mik kávén híznak; hitelesség kedveért mindegyiknek meg van hagyva a zuzája a benne levő emésztetlen kávészemekkel; ugyanennél található gyakran a nagyon keresett «pangerang-kávé», mely akként jön létre, hogy egy inyencz állat, a «musang» a kávégyümölcsöt megeszi, a magját azonban nem tudja megemészteni, azt hátrahagyja, a jávaiak aztán azt összeszedik utána, s ez az állatvilági körútat bevégzett kávé valami fejedelmi italt ád mind illatra, mint zamatra nézve. Azért hitelesség okáért együtt is szokták árulni az eredetét igazoló album græcummal, melylyel tömör koprolitokat képez, az urak aranynyal fizetik azt.
Másik boltban mindenféle italokat árulnak, ott kapható a török «sorbeth», az amerikai «blackdrink», az arab «bombik», mely egyszerre szomjat és éhet csillapít; a hüsítő «chinai víz», a kávégyümölcsből készült «kiser», az indus «ananászital», a tengeri szőlőből sajtolt «korzián», a málna és mézből párolt «malinnik», a borassus-pálma czukros nedve, a kellemesen csípős «gawral», a four croya virágmustja és százféle neme a gyümölcsboroknak, csupán igazi bort és égetett pálinkát nem találni a boltokban. Ennek előállítása és árulása a részvényállam kizárólagos joga, a minek okait és czéljait majd meg tudjuk később.
És aztán az élelmi bazár valamennyi csarnokában láthatók azok a kis fürgencz lények, a mik az emberek legnagyobb ellenségének hatalmas pusztítói, a kis ghekkók azok, mik a legyek ellen folytatják a folytonos harczot. Ezek a szelid gyíkok, tapadó talpacskáikkal össze-vissza futkározzák a falakat, az állványokat, hosszú nyelvükkel elkapkodják a legyeket, a dongókat s tisztán tartják tőlük az élelmi szereket, vannak is ezért a kufárnők előtt nagy becsületben.
A ki azt gondolta, hogy az élelmi-bazárt a város középpontjába helyezze, jól számított.
Az emberfogó csábszerek közt leghatalmasabb csalogató az, hogy «hol lehet jól enni?» Ez bele van nőve a hazáról való fogalomba, nem hiába részesül oly tiszteletben a «tűzhely». A szakácskönyv igen nevezetes közjogi codex. A gourmand világ elismerte Otthon városát az inyenczség Mekkájának.
Másik előnye a világvárosnak a tisztaság. Egy olyan helyre építve, melyet ősi időktől fogva a járványok posvány-bölcsőjének ismert mindenki, az alapítóknak minden emberi tudományt segélyül kellett hívniok, hogy telepüket egészségessé idomítsák. A szükség kényszeríté őket a lehetetlent is valósítani. Ez sikerült. Az Otthon városában nincs szemét, nincs kloaka, nincs gyármoslék. Az mind trágyává alakíttatik, mielőtt emberölő gázaival a levegőt megfertőztethette volna s a piszok megtér rendeltetése helyére a szántóföldre s lesz belőle arany, a méreg a földbe vegyül s feltámad mint kenyér.
A főtér hat oldalát hat palota képezi; egyik a bank épülete, másik a szerződések háza és tolmácsi hivatal, harmadik a börze, a többi három az igazgatóság három külön osztályáé.
Ha az utazó a keleti-utczában egy légnyomatú hengervasuton az imperialéra felül, egy örök világtárlat vonul el kétfelől mellette. Ipar- és terményczikkek, divat és gyakorlati tanulmányok, tudomány és művészet csoportosult tárlatai váltják föl egymást panorámaszerüen; míg az utcza véget ér s akkor ott áll az utazó előtt a század legmerészebb építkezési műve: egy három mértföldnyi hosszú raktár, mely a Sulina-Dunaágtól a Szentgyörgy-Dunáig nyulik.
Ez az Otthon város kincstára.
Itt rakodnak le a részvényállam mindenünnen érkező légjárói, s innen indulnak ki új árúkkal megterhelve. Innen hordják szét a Dunán, a tengeren járó hajók, s a vasutak vonatai a felhalmozott árúczikkeket Európa egyes országaiba, mert az Otthon állama az európai részletkereskedésbe nem avatkozik; ő csak a világrészek között tartja fenn a közvetítést s a nemzetközi kereskedés hasznait engedi az egész világban szétoszolni.
A hosszú kereskedelmi raktár, melyben együtt van az öt világrész, képezi a város homlokzatát a tengerpart felől, mely összeköttetésben áll a kiépített molókkal, a mik a hajdani zátonyok helyén emelkednek, s most védett kikötőül szolgálnak a hajóknak. A Chedrile-sziget ez idő szerint mulatókertté átalakítva, kedvencz helye az idegeneknek.
A Szentgyörgy-Dunaágon a rakpartról egy alagút visz keresztül. Általában mindenütt vasból öntött alagútak visznek át egyik partról a másikra, mik könnyebben és gyorsabban elkészíthetők, mint a hidak. Hidat nem építettek az Otthon város folyamain sehol, azért, mert mikor a Duna nagy áradásban van, a hajókat csak eléjük kötött ærodromokkal lehet víz ellenében felvontatni, s ezeknek járását a hidjármak akadályoznák; hanem alagút minden utcza nyilásából vezet át a túlpartra. A Szentgyörgy-parti fensíkon van a Duna-Delta őserdeje; most pompás népkertté átalakítva, melyet a világ minden építési ízlése szerint alkotott nyári lakok diszítenek. Ez a «fényűzés városa».
A Porticskája-Dunaág végre hajóépítéshez készített dockokhoz idomítva, gabonatartó silokkal végig rakva, elvezeti a kiváncsi utazót a Razin-tóba, melynek nincs közlekedése a tengerrel; e tóban a részvényállam mesterséges haltenyésztést űz nagy sikerrel, a zátonyokon osztrigatelepek ápoltatnak, a sziklás öblökben a szivacstermesztést üzdelik, s egy kavicsos talaján az őstónak a gyöngytermő gyöngyér meghonosításával tesznek kisérletet.
Ha azután az utazó vizen, szárazon és víz alatt, villanynyal hőléggel, légnyomással végigutazta a várost, felszáll egy ærodromba s megtekinti azt madárlátból; akkor látja lélekemelő képét egy új világvárosnak, melynek hatágú üvegboltozatos utczacsillaga ragyog a napfényben, mint egy óriási rendkereszt a földön, közepén a nagy kohinoorgyémánttal, a hexagon kupolájával; közben a szabályos házak tömegei, tető helyett világkertekké alakított terraceokkal; a kalauz megmutogatja itt és ott, ama kiváló nagy épület zöld parktól környezve, minő közintézet háza? tágas négyszögü térek lombárnyékolta útjain tarka néptömeg tolong, vasutvonatok, társaskocsik robognak végig az utczákon, sodrony-huzalokon repül át más vonat a háztetők felett, villanygépek által hajtva; a folyam óriás négy ágán hajóraj kerülgeti egymást, mindenféle tarka lobogókkal; távol kelet felé eltekintve, az esthajnal aranyegén közeledő légjárók hosszú sötét darucsoportja tünik fel, s a nyugati látkör ragyog a csatornahálózat tükörvonalaitól, mik átszelik a dohányzölddel, lenkékkel, mályvapirossal, repczesárgával hímezett végtelen mezőket. Míg a hexagon kupolájának órája felséges döngéssel üti el a kilenczet, s ekkor a világító-torony óriási kürtje bömbölve szólal meg, tudósítva róla mindenkit, hogy a napnak vége, s váltókra, szerződésekre nézve kezdődik a «holnap», s ugyanakkor kigyullad a kupola napfényragyogásu villanylámpája s mintha csillagos ég népesülne meg az éj leszálltával, ezernyi ezer lámpa ragyog fel a symmetricus utczák mértani vonalain, a szökőkutak phosphorescens világítással vetik fel habjaikat, a hajókon vándor-jeltüzek jelennek meg, a közelgő ærodromonraj fekete alakjai zöldes fényü lampyris csoportként jelennek meg az égen, a gyárak tűzkürtői veres fénysugarakat lövelnek az égbe, s a mezőkön villanyvilágítás mellett foly tovább az aratási munka. Az Otthon városában nincsen éj soha!
Az Otthon, mint tudjuk, részvényekre alakult állam. Kétszázezer ember összeállt (félig önkényt, félig kénytelenül) egy részvénytársulat és kereskedelmi telep alakítására. Ezek voltak egy egész ország ifju értelmisége, iparosai, kereskedői, földészei, ép, egészséges fegyverviselői. Törzsvagyonuk volt háromszáz millió aranyban és ezüstben, melyre a társulat bankja hatszáz millió bankjegyet bocsáthatott ki, e szerint minden egyes férfi részvénye lett háromezer forint. Egynél több részvénye senkinek sem lehet s az el nem idegeníthető, el nem adható, le nem foglalható. A részvényt csupán két eset alterálja. Az egyik az olyan bűntény, mely számüzetéssel toroltatik meg, akkor a részvény törlesztve van; a másik a nősülés. A mint a részvényesek egyike megházasodik, a nő is a részvényesek sorába iratik be, s az alaptőke annyival többfelé oszlik meg, ha mind megnősültek az alapítók, a részvény fele értékre száll le. Ha elválnak a házasok, a nő részvénye sajátja marad, s az elvált férj, ha újra akar nősülni, az új nő részvényét tartozik az alaptőkének megtéríteni. Ha új férfi akar megtelepülni az Otthonban, a ráeső részvényt befizeti az alaptőkének, e nélkül csak átutazó idegennek tekintetik. Ugyanez, ha polgárjogát bűneért elveszti, befizetett részvényösszegét visszakapja.
Minden alapító részvényes s minden később megtelepülő tartozik aláirni a részvénytársulat alaptörvényeit, melyek a következők:
1. Az Otthon részvényese semmi állami adót nem fizet. Azonban a saját kerülete belügyeire szükséges költséget viseli.
2. Az Otthon részvényese minden nemzetiségi, vallásfelekezeti, rangbeli igényeiről lemond, semmi más országhoz nem tartozik, semmi más szövetségbe nem lép, egyedül az állam nyelvét ismeri el közvetítési eszköznek.
3. Az Otthon részvényese mindenben aláveti magát a saját-választotta helyhatóság rendeleteinek, a becsületbiróság és börze-törvényszék ítéleteinek minden apelláta nélkül. A békebiróság felszólítására annak segédkezet nyujtani tartozik.
4. Az Otthon minden részvényese tiszteli részvénytársai jogait, egymással békében él, szabadon választja munkakörét, s ha kötelességének meg nem felel, megszünik az állam részvényese s a város lakosa lenni.
5. Minden részvényes egyenlő a társulat előtt minden téren és hivatásban.
A kik e szövetséget aláírták, azok között először is minden társadalmi különbség megszünt a nőt és férfit illetőleg.
A nő épen úgy választhatott magának hivatást, az életpályák bármelyikén, mint a férfi.
E merész rendszabálynak megmérhetlen hatása volt az egész tásadalom erkölcsi alapjára.
A nő, ki már ifju korában önállóságra talált díszes és haszonhajtó pályákon, nem volt kitéve annyi csábnak, nem vesztegette lelkét üres hivalkodásra, nem lett kényszerítve a nyomor, az elhagyatottság által a tévedések útjára; nem volt rászorulva a férfi kegyelemkenyerére; szabadabb lett a szív, de szigorúbb lett az erkölcs; megszünt az eskü, de megjött a hűség; és a mi az államra nézve egyik fő-fő gyakorlati czél volt: a használható emberi erő megkétszereződött. Az Otthon államában mindazt a foglalkozást, melyhez nem kell physikai erő és edzett ideg, nők látják el, nők tanítanak az iskolákban, nők árulnak a boltokban, nők a békebirák, a hivatalnokok, a könyvvezetők, a pénztárnokok, a kertgazdák, s ez által százezernyi férfikéz és fő szabadult fel a hivatások terhesebb és izgalmasabb szakmáinak betöltésére. Ha a nők nem tennének emberszámot az Otthon városban, a társulatnak nem volna elég férfia csak a százezernyi repülőgépet is ellátni gépvezetőkkel, valamint a külföldi commanditeket, veszélyben bátor, égalji viszontagságokhoz edzett biztosokkal.
Hát a saját tűzhely?
Ez is megtalálta a helyét. A ki nagy úr, vagy a ki annyira vitte az eszével, hogy sok pénzt keres, az tarthat saját konyhát; úgyszintén a kis gazda is; a gyárvárosban közkonyha látja el a lakosságot, mely ismét egyes csoportok által nagyban bevásárlás s közös felügyelet mellett kezeltetik; a kereskedelmi városban pedig a nagy bérházak mindegyike úgy van berendezve, hogy a földszintet egy ételadó gazdája foglalja el, ki azután a nagy ház minden lakóját, mint egy családot, látja el házi étkezéssel, s a legtöbben meg vannak vele elégedve.
Hát a gyermeknevelés?
Ezt a nagy városban ismét a gyermekkertek vállalták el; s a leggazdagabb úr gyermekei sem részesülnek több kényelemben, gondosabb ápolásban, mint a gyermekápoldák pompás intézeteinek növendékei, hol télen délszaki növényekkel rakott téli kertek szolgálnak nekik ápoldául. Az Otthon államában tudja azt mindenki, hogy a gyermekélet kincs: az államnak tőke, a szülőknek pedig kamat, a leányt tizenhat éves korában, a fiut húsz éves korában az állam részvényesei közé iktatja, mihelyt azok bebizonyítják, hogy valami önálló munkakört elfoglaltak, s az osztalék felét, míg a szülők házánál laknak, ezek kapják. Ezt nevezik az Otthon államában «besorozás»-nak.
Az Otthon városában a mi legdíszesebb palotákat mutatnak a köztérek, azok mind főtanodák; könyvtárak, akadémiák, tanítóképezdék, egyetemek, polytechnikumok, múzeumok, orvosi collegiumok, kereskedelmi tanodák, ipariskolák, művészeti akadémiák, találmányok, kisérletek műhelyei. S a hogy Tatrangi megjósolá: márványból és czedrusfából!
És e templomaiban a tudománynak egész phalanxa a világhírű tudósoknak terjeszti a haladó kor szellemi vívmányait. Az ismeretek minden egyes szaka egész nagy önálló tudománynyá növekedett már fel, s a ki az egyszerű földmívelést tanulja, többet buvárkodik, mint Paracelsus idejében az alchymista. Felnőtt férfiak járnak most tanulni, nem kötelességből, mi siheder éveikben oly teher volt, de önfentartási vágyból. Jaj a tudatlannak! Ezt érzi mindenki, oly vágy viszi az embereket most a tanodába, mint hajdan a templomba.
Hát a templom? Templom nincsen-e az Otthonban?
A templom a köznépnek tanácsadója, birája, orvosa. Az Otthon templomain belül nem a szertartásban áll az isteni tisztelet, hanem az erkölcsök emelésében, az ismeretterjesztésben. Az Isten ismeretéhez nem a mesék, hanem a tények vezetnek. Az Otthon papja, mikor a világ teremtéséről prédikál, a geologiát magyarázza meg hallgatóinak s a földrétegek milliom éves titkait fölfedve előttük, bizonyítja be az Isten nagyságát, kinek egy év milliom egy nap! s mikor az Isten országáról veszi fel a textust, az emberi tudományok tökéletesültét mutatja fel, a mikben nagy az Isten! És hirdet emberek között egyenlőséget, népek között békességet, ragaszkodást a hazához, felebaráti rokonszenvet, megtartását az adott szónak, önfeláldozást azokért, a kiket szeretünk, s a hogy pietása diktálja, idézi hozzá Jézus vagy Mózes, Mahomed vagy Solon, vagy Konfucsé szavait; hisz ők mind azon törekedtek, hogy az embert közelebb vigyék az Istenhez.
A pokollal nem ijesztgetnek többé senkit, A «tűzkürtők» bizonyítják minden házban, melyet tüzelővel ellátnak, hogy a föld alatt nem laknak ördögök, az is a jóltevő Isten világa. A pokol létezése kizárná a mennyországróli fogalmat: ember nem lehetne idvezült azzal a tudattal, hogy más emberek elkárhozottak.
A népszerü természettudományi előadások, mik a köznépet megismertetik az alkotó mindenség csodáival, lehetetlenné teszik az orthodox mesék érvényben tartását, s kényszerítik a papot, hogy ha a nép előtt akar haladni, az ismeret lámpáját vigye kezében. S e fénynél jobban megismerik a nagy teremtőt, mint a traditiók sötétségében.
Az Otthon államában tehát még a pap is hasznos ember.
A mi azonban a templom hatalmát rég túlszárnyalta, az a nyomda.
Az Otthon államának nyomdája egy egész városnegyedet képez, s betüszedő gépei mellett is ezernyi emberi kéznek ad munkát s ugyanannyi emberi főnek. Azok, a kik a tudományt előbbre viszik, kik buvárlataikkal, fölfedezéseikkel az összes emberiségnek használnak, nemzetük nyelvének is jogot szereznek a világnemzetek sorában. A kereskedelem és a tudomány hódít. Terjeszti e hódítást azon előny, hogy az Otthon állam közlekedési gépei által az egész világból a leggyorsabban hordja össze az események hiteles híreit s e végett hirlapjait mint első kutforrást fogadja az egész művelt világ s kénytelen azoknak idiomáját, minden idegenszerűsége mellett is, elsajátítani.
Most lássuk az Otthon államszerkezetét.
A részvényesek választanak egy képviselő-testületet, mely ezer tagból áll. E testület minden évben egyszer hivatik össze s akkor megvizsgálja az igazgató-tanács előterjesztését az elmult üzleti évről s megbirálja jövő évre számított terveit. Az igazgató-tanácsnak harmincz választott tagja és három elnöke van; a három igazgatót az összes részvényesek választják tíz évre, a többit a képviselő-test évenkint.
Az egyik igazgató szakmája a belső rend fentartása s az építkezések, a másiké a közlekedés, a repülőgépek rendszere, az új találmányok, a tudományos intézetek, a harmadik osztályrésze a kereskedelmi és a pénzügy.
E három igazgató jelenleg Dárday, Tatrangi és Severus.
A három igazgató feladata a közös összeműködés.
Severus tervezi az állam kereskedelmi vállalatait, mik a távol világrészek egyes országaival kötött kereskedelmi szerződéseken alapulnak; Tatrangi állítja elő a vállalatok fentartására szükséges eszközöket, neveli a gépek kezeléséhez alkalmazandó szakférfiakat s vezeti a földismereti kutatásokat; Dárday pedig intézi itthon a munkafelosztást, s ügyel az állam szerzett vagyonának czélszerű elhelyezésére.
A részvényes állam keletkezésének első évében sok nagy ellenséggel, tömérdek akadálylyal volt kénytelen megküzdeni. A nagy tengeri kereskedést űző államok veszélyes vetélytársat láttak benne s nem akarták engedni azon eszme létesítését, hogy Ázsia és Európa között a legegyenesebb vonalban irányuljon a kereskedés folyama; az úgynevezett «Ázsiai társulatokká» csoportosult nagy bankárok ellene szövetkeztek, hogy hitelét egyszerre megtámadják; – a barbárok országait felizgatták ellene mint csempészetet űző és vámtörő kalózszövetség ellen; – hanem az első év lefolyása után átlátta mindenki, hogy az Otthon államot megbuktatni nem lehet; hanem hogy ki kell vele egyezkedni, és lehet vele egyezkedni. Az új közlekedési találmány nem rontotta meg a kereskedelem forgalmát, hanem gyorsította azt, a helybeli termények árát növelte, a behozottakét leszállítá; aztán a részvényállam kész fizető volt mindig, hitelét nem feszítette túl. Veszteségei nem voltak, minők a régi kereskedést sújtották; árúczikkeit nem érte hajótörés, szállítmányaiban nem volt ismeretes a «calo», az árúfogyatkozás, a mit a régi szállítók két százalékkal szoktak felvenni, s egészen hiányzott nála a casco: az árúbiztosítás, mely az értéknek három százalékát képezi, s e két tételnél egyedül öt százalékkal kellett előnyben lennie. De végtelenül nagyobb volt ennél a nyeresége a gyors szállításon, mely képessé tette egy nap alatt egyik földfélgömbről a másikra átszállítani. Így például, midőn a délamerikai pampasokban a csupán bőreért levágott tulkok húsát mázsánkint két dolárral vásárolta s e húst a jéghideg légmagason át azon frissen átszállítá Európába, itt egyszerre megszünteté azon inséget, mely szerint már azon időben húst csak az igen vagyonos osztály volt képes vásárolni, s a mellett, hogy azt ismét mindenkire nézve olcsóvá tette (kilonkint 16 kr.), még maga is nyert rajta száz perczentet, s a részleteladó másik százat; holott e drága élelmiszert az ideig ott hagyták a nagy pusztákban a farkasoknak és medvéknek. És végül a szállítás neki nem került egyéb költségébe, mint a gépfelügyelők fizetése, a mozderőt ingyen adja a lég. Egy év alatt a mozdony állama rendíthetlen hitelét állapítá meg, s azontul békében hagyták tovább nőni, és talán gondolkoztak róla, hogy saját fegyvereivel támaszszanak neki veszedelmes versenyt. Hanem ahhoz elébb a fegyvert magát kellene birni!
Az Otthon állama keletkezése első évében túlhaladta tiszta nyereségével az alaptőkéje összegét. Ez így lett felosztva: Egy százalék az igazgatóságnak. Ez is nagy összeg. Egy millió minden kormányzónak, s százezer forint az igazgató-tanács tagjainak. Azután egy negyed része a nyereménynek az ærodromonraj szaporítására lett fordítva, másik negyed az alaptőke növelésére, harmadik negyed a város középítkezéseire; a negyedik osztalékul maradt a részvényeseknek: fejenkint 700 frtnál több.
Tehát az Otthon állam polgára nemcsak hogy semmi államadót nem fizet, nemcsak hogy katonáskodástól ment maradt, nemcsak hogy jó utakat, iskolákat, vagyon- és személy-biztonságot ingyen, egészséges lakást, jó igazságszolgáltatást igen olcsón, kenyérkeresetet, földbérletet, alkalmazást, munkát igen könnyen kap az államban: még azonfelül annak a nyereségéből is osztalékot húz; még a felől is biztosítva van, hogy ha balszerencse, elemi csapás, tehetetlenség megfosztja vagyonától, munkabiró erejétől: koldus akkor sem lesz, nem veszhet el nyomorban, van egy kincse, mely elpusztíthatlan: az állam aranykönyvébe beírt neve!
Azért a vétkes büntetése az, hogy a nevét onnan kitörlik. Börtön nincs az Otthon városában. A vétkest száműzik onnan, s fülgombját kifurják; a külvilág előtt nem becstelenítő jel az, de itt ráismernek róla. Ha utóbb megjavul és visszafogadják, egy ichor-gyémántfüggőt kap, mely rehabilitatióját bizonyítja, s az Otthon városában az emberszeretet tisztelettel fogadja azokat, kik egy vétkes multat egy erényes jelennel hoztak helyre; ott nyereségnek tartják a megjavult vétkest, s egyszeri botlásért nem üldözi a káröröm a sírig az elbukottat.
A javíthatlan bűnöst, a szörnyeteget azonban nemcsak száműzik, hanem keresnek számára olyan helyet is, minőt megérdemel. Azt elszállítják Közép-Afrika ismeretlen vadonaiba, a honnan lehetetlen maga erejéből a civilizált világba visszatérnie. A csaló még ott lehet a vad népek közt civilizátor, a haramia még lehet ott hős, a lázító lehet társadalmi reformátor s a népámító lehet a niamniamok közt missionárius, az őrjöngő gyilkos versenghet a fenevadakkal az emberi felsőbbség fölött, s ha az apagyilkos ott összetalálkozik a gorillával s párharczban megöli azt, nagyapját ölte meg akkor is, de jótettet követett el. Az Otthon államában senkinek sem veszik el sem életét, sem szabadságát büntetésből, csupán azt teszik vele, hogy arról a helyről, melyet meg nem érdemelt, átteszik olyan helyre, melyet megérdemel.
Végre rájövünk az ó-világnak egy nevezetes tényezőjére, melynek oly nagy szerep jutott a közéletben, melytől függött a családok élete, mely annyiszor szerepelt a törvényszékek bűnvád-padjain; mely valóban «szellem». A bor. A szesz.
Az Otthon államának két egyedárúsága van: a légi közlekedés és a bor. S ez a kettő egymáshoz van csatolva. Más népek ihatják a bort, ha megitták, jó kedvük lesz tőle, ha sokat ittak, részegek lesznek, hevernek a földön; de a légben járó a boritaltól megőrül, a légjáró vezetője, ha részegen elesik, az égből esik le. Azért az ærodromonok gépészeinek nem szabad sem bort, sem semmi szeszt inniok. Odafenn az ózonnal telt magasban úgyis folytonos mámorszerű izgalomban vannak az emberi idegek, egy ital bor méreggé válik ott; ezért még az utasok sem kapnak szeszes italokat a légben repülés alatt; más ott az érverés, más a vér keringése, az egész égési processus, mely az ember belsejében az életet képviseli, más törvényeknek van alávetve, mint lenn a földön. Megrögzött betegségek megszünnek odafenn, de támadt helyettük fogékonyság más betegségekre, miket a föld nem ismer.
A légjáróknak tehát nem szabad bort inniok. Van százféle más ital, melylyel azt pótolhatják, mely üdít, enyhít, táplál, de az idegekre nem hat. Azokat szabad árulni. Bort csak az állam ád el, csak kitünő jó bort, orvosi rendeletre, palaczkját aranyával mérve; az olcsó bort pedig kiviszi Amerikába, a hol ismét jót tesz vele, mert a veszedelmesebb alet és brandyt szorítja ki vele a piaczról.
Az Otthon államában tehát nincs részeg ember. A légjárók gépészeit az állam igen jól fizeti, nyereményeiben is részesíti; azért minden ember azon törekszik, hogy erre a szakra képesítse magát vagy gyermekét; hanem e hivatásnak legelső parancsa a józanság. Annálfogva az Otthon államában a józan és nem józan ember közti külömbség valóságos kasztot képezne, a részegség páriává tenne.
Az Otthon államának népe elfogadta bevett italul a theát és kávét és ez illustratiójául szolgál társadalmi alakulásának.
A thea- és kávéivó nép erkölcse keményebb, ridegebb, változatlanabb, mint a szeszivóké. Tűz e nélkül is sok van a keleti faj vérében.
1870-ben a német hadsereg katonái nem pálinkát, hanem kávét ittak és vitézül harczoltak mellette.
És végtére az Otthon államában az időnek minden órájára s az ész és kar minden munkájára szükség van; a ki részeg, munkát és időt lop el a társadalomtól és az államban tolvaj nem maradhat.
Azért az Otthon polgárainak a bort csak orvosi rendeletre adják, s mindenki jól érzi magát e mellett.
Hogy jól érzi magát mellette, annak esküvő bizonysága az, hogy hét év alatt egy millióra szaporodott fel az Otthon lakossága, s abból ötszázezer volt a részvényes, a ki lefizette a polgárjogot adó magas díjat, s a szaporodás folyvást mértani arányban növekedik, daczára a befogadási föltételek szigorának s a még szigorúbb lustratiónak.
Jövedelme pedig szintén arányt tartott az államnak a szaporodó részvényesek számával, úgy, hogy a hetedik évi nagygyülés elé terjesztett üzleti előterjesztésben az igazgatóság, az alkalmazottak és munkások díjának húsz százalékkal felemelése mellett, a légjáróknak százezerre szaporítását, s a Létin egy új százmillióba kerülő raktár építését ajánlhatá, a részvényeseknek fenmaradó ezer forintos osztalék mellett. Meg is kapta az absolutoriumot és felhatalmazást minden ellenmondás nélkül. A részvényállam országgyülései derült arczczal birnak!
Hét év egy olyan találmány után, minő a repülő gépek rendszere, az egész világot képes volt átalakítani.
A legelső hatás az volt, hogy minden nagy államnak le kellett tenni a hadkészülődésről. Ez természetes volt. Minden állam átlátta azt, hogy ha ő háborút akar valaki ellen indítani, a megtámadottnak első dolga lesz az «Otthon» részvényes állam szövetségét megvásárolni, s az ellen azután sem hadsereg, sem ágyúk, sem várak, sem pánczélos flották nem segítenek.
Az államok tehát kényszerítve voltak a kölcsönös lefegyverzésre.
Csupán Európában egyszerre négy millió katona lett hazabocsátva.
Négy millió munkáskéz egyszerre visszaadva az iparnak és földmívelésnek!
És azokkal együtt kétszázezer katonatiszt a polgári pályára bocsátva. Férfiak, a kik a szorgalom, erő, tehetség és tanulmány óriási tőkéjét fecsérelték eddig az emberölés tudományának terjesztésére s most egyszerre kényszerítve lettek ugyanezen tehetségeket az élet haszonhajtó pályáin érvényesíteni.
Nem volt többé hiány munkáskézben és szellemi tehetségben.
A családalapításnak egy nagy akadálya elmult.
Az uralkodók, kiknek nem volt okuk többé külvédelem végett katonai államot alkotni, kényszerítve lettek népeik szeretetére támaszkodni, tisztelni a törvényeket, becsülni a polgárokat s nem öltötték fel azontúl egymás katonai egyenruháit, mikor a szomszédba látogatni mentek.
Hanem annál inkább iparkodtak valódi őszinte szövetségben élni egymással.
Megszüntek a diplomatia véres kimenetelü cselszövényei.
Európa közeledett azon ponthoz, melyet «Egyetemes Állam»-nak (Universal-Staat) neveznek. Az országok közötti vitás kérdéseket egy nemzetközi békebiróság intézte el s annak a fejedelmek épen úgy alávetették magukat, mint más halandó ember a maga birájának, hiszen hiányzott már kezükből az «ultima ratio regum»: az ágyukanócz!
A másik hatás pedig az lett, hogy a hadi készülődés megszüntével négy milliárdnyi évi kiadás lett kitörülve csak az európai államok budgetéből, a mibe addig évenkinti fegyverkezésük került.
Négyezer millióval könnyebbült meg az államok évi kiadása, négyezer millióval kevesebbet pusztított el az örökké éhes Moloch a nép verejtékén szerzett falatjaiból! Négyezer millióval kevesbült évenkint az államháztartási deficit! Négyezer millióval több jutott népnevelésre, népboldogításra!
Ennek legelőször is az egész pénzügyi világra volt roppant nagy hatása.
Az államok nem szivattyúzták ki erőszakosan népeiket, ennélfogva a szükséges pénzt megtalálták odabenn önnépüknél, nem kellett érte a pénzállamok piaczaira menniök, adósleveleiket saját polgáraik birták, nem uzsorásaik.
A munkás kéz és a munkadij közötti nehéz kérdés veszteni kezdé égető erejét. A munkaadók elég munkaerőt találtak, s a munkatevők elég pénzt, hogy saját vállalkozásukra csoportosulhassanak. Egyik sem volt többé a másik rabja.
Nagy változáson ment át maga a kereskedelem, főként a hitel.
A repülőgépek rendszere a közlekedést végtelenül meggyorsítá és egész a præcisióig bizonyossá tette. Ennek az a következése lett, hogy a pénzforgalom maga is épen oly arányban meggyorsult. Három hónapos váltóknak hire sem volt többé. Két hét volt a leghosszabb hitel, a mit kereskedő kért és adott, hisz 2 hét alatt kétszer is eladhatja a megrendelt áruját, s örült, ha a pénze nem hevert a zsebében s ok nélkül nem fizette tőle a kamatot. A vásárlás csaknem egyértelmű volt már a kész fizetéssel. Szigorú és gyors eljárású kereskedelmi törvényszékek rászoktattak mindenkit kötelezettségei pontos és gyors teljesítésére. Komoly és nemes jellemű nemzetek a kereskedelmi pályát kultiválni kezdték s bizonyos addig hiányzó noblesset honosítottak meg benne.
A légjárók rendszere által a védvámok és mindenféle vámok rendszere is halomra omlott. A légjárót nem lehetett megvámolni. Azt a douanierek el nem foghatták. Az Otthon állam azonban nem űzött légjáróival csempészetet, hanem a mely állam szerződésre lépett vele, hogy gépeivel leszállhat benne s raktárakat nyithat be- és kivitelre, azzal megegyezett akként, hogy a mi legnagyobb tiszta jövedelme volt addig az államnak a vámbevételekből, azt évi bérletül fogja neki fizetni. Ezzel épen csak a vámőrök és dugárusok életmódját fordította meg, azokat is kényszerítve ezentúl tisztességes munka után élni.
«Tisztességes munka után megélhetni!» hisz ez a gordiusi csomó vezérfonala. A midőn becsületes úton könnyebben és biztosabban lehet vagyont szerezni, mint lopás által, elfogynak a tolvajok, és a midőn a nők számára felszabadul a munkatér, elfogynak a hetärák. A rendőrség nem talál majd őrizni valót. Minden ember maga féltékeny a kenyértermő becsületére.
A becsületrőli fogalmak is megváltoztak. «Elég» becsületesnek «lenni», de nem «elég» becsületesnek «mondatni». A törvény megtorol minden sértést, s a mit a törvény meg nem torolhat, azért a társadalom a sértőt itéli el, nem a megsértettet, mint jelen korunkban. Ennélfogva párbajt sem vívnak többé, s ökle erejével nem bizonyítja többé senki se igazságát, se szerelmét.
A népek gyorsan és közelből ismerkednek meg; felfogják egymás jó tulajdonait s igyekeznek egymástól tanulni; felfedezik azokban, a kiket addig gyülöltek, a szépet, a jót, az idegen országok gazdagságát, az idegen kedély költészetét s kezdik megismerni az együttérzés titkos varázsát.
A mint a mivelt világ látköre a föld minden zugára kiterjed, a mint a találmányok folyvást új eredményeket hoznak elő; a mint a néppusztító hadjáratok óriási történetét helyettesíteni kezdi a társadalmi élet nyüzsgő mozaik képe, mely szakadatlan változatban sürg-forr a napi események hirtömegében: azzal lassankint elenyészik az emberiségnek egyik leggonoszabb kisértete, az utolsó dæmon, «az unalom».
A huszadik század közepén túl nem unhatják többé magukat az emberek. A napnak minden óráját elfoglalja valami esemény, mely a szellemnek új izgalmat ad. Az emberek nem kártyáznak többé. Mulatságból lehetetlen, ha minden negyedórában azzal zavarják fel, hogy «hallottad-e már, mi történt a mult óra óta?» pénzszerzési vágyból megint nem; hisz a kinek annyi esze van, hogy a whisztet meg tudja érteni, az egy kirándulással az aërodromon kajutjében többet és biztosabban nyerhet, mintha a trikkeket számlálja és izzad hozzá.
A kártyaszenvedély lelohasztására egy találmány különös hatással volt. Ez azon mnemotechnicai szemfényvesztésen alapult, melyet a præstidigitateurök clairvoyance czím alatt mutogattak. Tudva van ennek a titka. A kérdező az első kimondott szó három betűjével jelzi a bekötött szemű kérdezettnek az elrejtett tárgyat, s annak csak egy előre betanult schemát kell jól fejében tartania, hogy kitalálja a kérdésből a tárgy színét, nevét, alakját. Valaki egy tankönyvet írt aztán arról, hogy két összetanult ember olyan jelentéktelen szavakkal, a mik figyelmet nem költenek, olyan kéz- és arczmozdulatokkal, a mik fel nem ötlők, a vele egyetértőnek minden kártyát jelezhet, a mi az ő kezében van; úgy hogy két ilyen összetanult játszó ellenében a harmadik és negyedik okvetlen zsákmányul esik; ezt a könyvet eleinte üldözni kezdte a rendőrség, mint útmutató eszközt a rablásra; míg egyszer egy cultusminiszternek az a jó gondolatja támadt, hogy beviszi ő ezt a könyvet a felsőbb tanintézetekbe, mint köteles tantárgyat, hadd tanulja meg minden művelt ember, hogyan kell a kártyán biztosan csalni. És ez bámulatosan sikerült. A mint minden emberrel közölve lett a titok, hogyan kell hamisan játszani? a kártya elvesztette az ingerét. Játszottak vele még tréfa, mulatozás végett, a hogy szokás büvészi productiókat, társas mulatságokat kellemes időtöltésül rendezni, de olyan bolond nem akadt többé, a ki commerce-játékot pénzbe játszszék, mikor jól tudja, hogy minden ember érti a hamis játék fogásait academice, ő maga is. A hazard-játéknak pedig egy igen egyszerű intézkedéssel rontották meg a gyökereit. Ha a vesztes fél bepanaszolta a nyertest, vissza kellett neki fizetni az elnyert összeget. Így aztán egészen rossz üzlet lett a kártyajátékból.
Az új kor gyors közlekedési eszközei az aristocraticus fogalmakat is a képtelenségek közé vezették. Otthon a maga Auljában a kirgiz főnök is aristocrata s addig nem ereszti be a jövevényt bűzös sátorába, míg ki nem kérdezte, hogy el tud-e hét őst számlálni; hanem aztán ha összejön az orosz bojárral, azzal szemben alázatos szolga; az orosz bojár meg a franczia herczeg előtt sülyed le barbárrá, a franczia újonsült nemest az angol mylord megint csak parvenunek tartja, valamennyien elhomályosulnak a nagyszámú felséges és fenséges uralkodó és uralkodhatnám fejedelmi ivadékokkal szemben, a kik úgy elszaporodtak már, mint a burgonya; és mind együtt azokkal nem érdemesek a bocskorsziját megoldani a Mohammed családjából származott rongyos török dervishnek, ki előtt ők csak gyaur czenkek, s aztán dervishestül együtt nevetséges bohóczok a chinai mandarin szemében, s ráadásul a mandarinnal, tisztátalan állatok a büszke brahminra nézve. S végül aztán bojár, vicomte, mylord, herczeg, fejedelem, dervis, mandarin és brahmin nem más a legbüszkébb yanke knownothing tábláján, mint portéka; mennyit nyom? az a kérdés: nagyot köp rá s letörli vele.
A gyorsan keveredő népek kényszerítve voltak rá, hogy büszkeségeiket otthon hagyják. Nem a nyaktiló irtja ki az aristocratiát, hanem a közöny. Elmulik észrevétlenül.
Azt, hogy az emberek egy nyelven beszéljenek, ha eddig meg nem érte a világ, ezután már épen nem érheti meg. Minden életképes nemzet igyekszik irodalmát kifejteni s ez által a nemzetiségek olyan alakuláson mennek át, minő a folyó anyagnak jegeczülése; a fluidumokat még lehetett egygyé keverni, de a cristallumokat ki egyesítheti más cristallumokkal?
Hanem a helyett létrejönnek a «világirás» betűjegyei, miket az üzletvilág a kerek földön mindenütt sajátjainak fogad el, s a közös irást mindenki egyforma könnyüséggel olvassa a saját nyelvén, a chinai ép úgy, mint az indogerman, semita, az uralaltaji vagy a magyar.
Már a mult században több százra mentek azok a betűjegyek, miket minden európai nép egyformán olvasott.
Először is a kilencz arab számjegy, azután a hónapok tizenkét jelvénye. Egész táblázatot állíthatunk belőle össze, a mint következik.
Legközönségesebb jegyek.
Vallásos és symbolicus jegyek.
Mértani, földtani és csillagászati jegyek.
Üzleti és ipari jegyek.
Jegyek a chinai abécéből.
Mexikói képirás jegyek.
Rosicrucianusok jegyei.
A börzéken használt baldovernyelv jegyei.
Japán és európai kereskedők által használt értekezési képbetük.
Aztek iratokon fölfedezett jegyek.
Chippewas sírkövek képbetüi.
Az országok neveit képviselő czímerek.
Ezekhez jönnek még a hónapok jelvényei.
és a kilencz arab számjegy, a hat római számjegygyel együtt.
Ime száznyolczvan olyan jegy, a mit már a XIX. században használtak nyelvkülönbség nélkül s a miknek legnagyobb részét minden tanult ember ismerte, s a nyomtatásban nem akadt fenn rajta.
Az egyptomi hieroglyphok, a perui quipuk, az indus wampum-övek, a kihalt rézszinűek sírkövei, a tazmán képbetűk, az aztekek pálmahéjra festett feliratai, a mexicoi évkarikák és naptárkövek, de különösen a chinai irásjegyek, a Tsok irásmód, azután a bevett szokás, az elfogadott használat a XX. században ezeren felül szaporíták azokat a jegyeket, a mik egy egész szót és fogalmat fejeznek ki s a legszükségesebb ezer szó birtokában már képes az ember a legsürgősebb közleményeket olyan nyelven is megértetni, a melyet nem ért.
A városok neveit a földrajzi vonalok és számok jelezék: 0+449: ez Páris. 11+52½: ez Berlin 16½+47½: Budapest. A tulsó félgömbnél a délkör megfordul, s a szám túlkerül. E jegyből a közös térkép után minden nemzet megérti, honnan jön a tudósítás? holott betükkel leirva nem tudná elolvasni.
Ez általános irás még közelebb hozta a külön népfajokat egymáshoz, voltak hirlapok, egészen e világírás jegyeivel nyomtatva. Otthon városnak egyik új intézménye az volt, hogy minden hazatérő aërodromon egyik gépésze az alatt, míg a gép a maga útját megtette, a távolról hozott tudósításokat, eseményeket a világirás jegyeivel czinklapra beedzé; mikor megérkeztek, a központi tudósító átvette tőlük az egyforma szélességű czinklapokat s azokat összeállítá. Az így szerkesztett hirlap mellett aztán a villanytávirda is hátramaradt a versenyben, s kezdett az elavult találmányok lomtárába aláhanyatlani, mint a hogy elmult a lőpor és a gőz, mely egy század előtt még demiurgus volt: világromboló az egyik, világteremtő a másik.
S az egymással oly könnyen és oly folytonosan érintkező népek tudtak egymáson segíteni nagy bajaikban; egyiknél könnyebült a munka, a másik fölébredt a tespedésből; bőségüket egymásnak kölcsön tudták adni; eltanulták egymás előnyeit. Mindenkire nézve volt egy még alsóbb fokú népfaj, a kit valamire tanítson, a kit a földről fölemelkedni segítsen; hisz még akkor is volt a földön kilencz millió emberevő, s azok közt három millió középafrikai állatember, a szőröstestű, majomfarkú niam-niam nép; ki még a kőfegyvert sem ismeri, doronggal harczol s ellenfelét azért öli meg, hogy megegye. És annak is mind emberi lelke van.
Az pedig régen meg lett czáfolva már, a mit a mult század tudósítói állítottak, mintha a különféle népfajok érintkezéséből eddig ismeretlen új uralkodó nyavalyák lepnék meg az európai fajokat. A mult század nagy ragályait és járványait a római cæsarok idejében is ismerték, Amerika feltalálása előtt, s a mi veszélyes kórban III. Henrik meghalt, arról már Dávid, Izrael királya is keservesen énekelt. Ellenkezőleg a lég és égaljváltoztatás, a vetőmag megújítása, az új házi állatok meghonosítása, vérvegyítés, keresztezés, nemesítés, sok megrögzött csapást megszüntetett, melyben századon át pusztult a mivelt faj, s a szelidített házi állatok, és a gazdasági növények.