Tudd meg hát legalább, hogy a vezérek, e
 Hazug hírmondók, szóval hősök egyedül,
 De gyávák ott, hol dárda ellen dárda küzd.

NEOPTOLEMOS.

Legyen! Megvan már íjad, s így nincs semmi ok
 Haragra vagy panaszra többé ellenem.

PHILOKTETES.

Úgy van. Nemes törzsödhöz méltóan tevél,
 Fiam; nem Sisyphostól nyerted éltedet,
 Hanem Achillestől, kit életében és
 Halálában mindig legjobbnak mondtanak.

NEOPTOLEMOS.

Örömmel hallom e dicséretet atyám
 S magam felől; de hallgass most rám, s tudd mi az,
 Mit tőled kérek. Embernek viselni kell
 A sorsot, melyet istenek küldtek reá;
 De a ki önmagának készít szenvedést,
 Miként te, az nem érdemel bocsánatot,
 És nem lesz méltó szánalomra soha sem.
 Te el vagy keseredve és nem hallgatod
 A jó tanácsot, ellenségnek tartod azt,
 Ki jó szándékkal jóra intve jő feléd.
 S én mégis mondom – Zeus legyen reá tanúm –
 S te hallgass rám, vésd jól szivedbe szavamat:
 Az istenek küldötték ezt a kórt reád,
 Mert vakmerőn közelgél a kigyó felé,
 Mely Chryse nyilt szentélyét rejtve őrizé;29)
 S tudd meg, hogy kórod meg nem szűnik soha sem,
 Míg ez a nap keletről jő fel s nyugaton
 Pihen le, ha csak önszántodból útra nem
 Indulsz és nem jelensz meg Trója sikjain,
 Hol fölleled Asklepiosnak fiait,
 Kik meggyógyítják kórodat, hogy azután
 Velem s nyiladdal elpusztítsad Pergamost.
 Elmondom azt is, mint tudám meg ezeket:
 Foglyunkká tettük Ilionból Helenost,
 A legjobb jóst, ki tisztán megjövendölé,
 Hogy így fog jönni; s azt is hozzátette még,
 Hogy a jelen nyár látni fogja biztosan
 Egész Trójának elbukását; s önmagát
 Halálra szánta, ha csalárd volt jóslata.
 S most tudva mindezt, jer jó szántodból velünk.
 Hisz oly szép lenne, az egész hellen sereg
 Legelső hőseként, először gyógyulást
 Találni, s aztán Trója sokszor siratott
 Várát fényes dicsőséggel megdönteni.

PHILOKTETES.

Oh, gyűlölt élet, mért tartasz még ide fenn,
 Mért nem bocsátsz Hades honába engemet?
 Jaj, mit tegyek? Hogy tudjak ellenállani
 Ez embernek, ki oly jó indulattal int?
 Engedjek hát? De hogy fogok majd, én szegény,
 A napvilágra lépni? Kit köszöntsek ott?
 Oh szem, mely láttad minden szenvedésemet!
 Mint tudnád elviselni, hogy az Atridák
 Között láss újra, kik megronták éltemet?
 Hogy ott lásd mellettem Laërtes gaz fiát?
 Nem elmult szenvedéseim emléke bánt,
 Nem az gyötör, hanem jövendő kínjaim
 Félelme; mert ha egyszer rosszat szült a szív,
 Úgy mindig új meg új bűnöknek anyja lesz.
 Csodálkozással tölt el a te dolgod is.
 Nem kellene Trójába menned, s engemet
 Azokhoz vinned, a kik meggyaláztanak,
 Ellopva tőled hős atyádnak fegyverét:
 S te értök harczolsz, s engem is rá kényszerítsz?
 Ne tedd ezt, oh fiam, hanem mint esküvél,
 Vezess hazámba, és te Skyrosban maradj!
 Hadd veszszenek el gonoszul e gonoszok!
 Kettős hálát nyersz tőlem így jutalmadul,30)
 Kettős hálát atyámtól; és a rosszakat
 Nem oltalmazván, nem fogsz rossznak látszani!

NEOPTOLEMOS.

Helyes beszéd, de mégis azt óhajtanám,
 Hogy hallgatnál az istenekre és reám,
 S távoznál innen jó barátod oldalán.

PHILOKTETES.

Tán Trója mezejére, és Atreus gyűlölt
 Fiához? Oda vinném sebhedt lábamat?

NEOPTOLEMOS.

Azokhoz, a kik meggyógyítják gennyedő
 Lábad sebét, s megenyhítik fájdalmadat.

PHILOKTETES.

Oh, mily szörnyű tanácsot adsz! Mit is beszélsz!

NEOPTOLEMOS.

A mit rám és rád nézve legjobbnak hiszek.

PHILOKTETES.

S így szólva nem szégyenled istentől magad?

NEOPTOLEMOS.

Mért szégyenkezni a miatt, mi hasznot ad?

PHILOKTETES.

Az Atridáknak ád ez hasznot vagy nekem?

NEOPTOLEMOS.

Mint jó barátod szólok és jót akarok.

PHILOKTETES.

Te, a ki ellenimnek adnál engem át?

NEOPTOLEMOS.

Oh, kedvesem, ne légy a balsorsban daczos!

PHILOKTETES.

Ismerlek; el akarsz e szóval veszteni.

NEOPTOLEMOS.

Bizonynyal nem; de nem akarsz megérteni.

PHILOKTETES.

Az Atridák eldobtak, ennyit jól tudok.

NEOPTOLEMOS.

A kik eldobtak, ime most megmentenek.

PHILOKTETES.

De Tróját jó szántomból nem látom soha.

NEOPTOLEMOS.

Mi van még hátra, mit tegyek, ha semmi szó,
 És semmi kérés nem képes megdönteni?
 Legkönnyebb lesz, ha semmit sem szólok tovább,
 S te élsz, mint eddig éltél, menthetetlenül.

PHILOKTETES.

Hadd szenvedjem hát a reám mért szenvedést!
 De azt, mit jobb kezeddel szentül fogadál, –
 Hogy elviszesz hazámba, – teljesítsd, fiam!
 Ne halogasd hát és ne szólj többé nekem
 Trójáról; mert eléggé gyötrött már e név.

NEOPTOLEMOS.

Induljunk, ha tetszik.

PHILOKTETES.

Mily nemes szót mondál, oh fiam!

NEOPTOLEMOS.

Lépj előre bátran, bizton.

PHILOKTETES.

Mint erőm megengedi.

NEOPTOLEMOS.

Mint kerüljem Argos vádját?

PHILOKTETES.

Hagyd az aggodalmakat.

NEOPTOLEMOS.

S ha országom elpusztítják?

PHILOKTETES.

Akkor én is ott leszek.

NEOPTOLEMOS.

Mit fogsz tenni védelmemre?

PHILOKTETES.

Itt van Herakles nyila –

NEOPTOLEMOS.

S ezzel?

PHILOKTETES.

Távol tartom őket.

NEOPTOLEMOS.

Végy itt búcsút és kövess.

(Herakles megjelenik egy felhőben.)

HERAKLES.

Nem addig, a míg nem hallod a szót,
 Poeas fia, ajkaimon!
 Mert tudd meg, Herakles hangja beszél,
 Herakles alakját látod előtted.
 Érted vagyok itt, elhagyva miattad
 A mennyei trónt,
 Hogy kijelentsem Zeus akaratját,
 S meggátoljam az útat, melybe fogál.
 Ügyelj hát szavaimra!
 Először ennen sorsom említem neked,
 Mily fárasztó küzdelmek és munkák után
 Nyerék örök dicsőséget, mint láthatod.
 Eléd is, tudd meg, ily czélt tűzött végzeted,
 Hogy fáradj, szenvedj és dicsőséget szerezz.
 Menj hát e férfiúval Trója városa
 Elé, s azonnal megszűnik gyászos bajod;
 Aztán a hadseregnek legjobb hőseként
 Kioltod nyilvesszőmmel Páris életét,
 Ki mind e bajnak egykoron forrása volt;
 Megdöntöd Tróját, és a zsákmány legjavát
 Küldöd hazádba, palotádnak ékeül,
 Atyádnak, ősz Poeasnak, Oeta mezején.
 S a zsákmányt, mely a hadseregtől jut reád,
 Vidd el máglyámra, nyilaim emlékeül.
 Hallgass te is szavamra, Achilles fia!
 Mert nem hódíthatod meg Trója ormait
 E férfi nélkül, a mint ő sem nélküled.
 Őrizzétek hát egymást, mint együtt nevelt
 Oroszlánpár! S elküldöm majd Asklepiost
 Trójába, a ki meggyógyítja kórodat.
 A sors akarja, hogy másodszor döntse meg
 E várost íjam. Ám ha majd pusztítani
 Fogjátok földét, tiszteljétek azt, mi szent.
 Mert minden mást csekélyebbnek tart Zeus atyám;
 De a kegyesség síron túl is megmarad,
 S éljünk vagy haljunk, nem enyészik el soha.

PHILOKTETES.

Oh, isteni hang, rég vágytam utánad.
 Míg megjelenél!
 Követem parancsaidat.

NEOPTOLEMOS.

Én is megfogadom szavadat.

HERAKLES.

Ne késsetek hát cselekedni;
 Int már az idő,
 És útra készen vár a hajó.

(Eltünik.)

PHILOKTETES.

Fel hát! Utólszor üdvözlöm e földet.
 Köszöntelek, óvó sziklafedél,
 Nymphák a habokban, a réten,
 Hullámok haragos moraja,
 Oh déli vihar, mely fejemet
 Gyakorta megöntéd barlangom ölén,
 Oh Hermes ormai, melyek
 Sokszor visszaverétek a kín
 Bús sóhajait, panaszát!
 Most oh phœbosi forrás, enyhe ital,
 Elhagylak, elhagylak örökre –
 Nem hittük ezt mi úgy-e soha?
 Isten veled, Lemnos, habverte sziget,
 Küldj oda vész kerülte úton,
 Hova Mœra vezet, a hatalmas,
 S barátaim akaratja, s az isten
 Mindenható parancsa!

KAR.

Fel hát! szálljunk mind a hajóra,
 S kérjük a tenger nymphái kegyét,
 Védjék útunkat a vésztől!