KISKÁTÉ.

Angol és francia lapok állandó rovatot nyitottak annak a bebizonyitására, hogy a nagy német írók mennyire gyülölik a saját fajtájukat. Schopenhauer, Heine és Nietzsche voltak az ütőkártyák. Én erre a rovatra, másikkal felelhetnék. Feketekávé és szivar közt azonban csak tallózok a három gazdag irodalomban és csak néhány verset közlök le a forditásomban.

Kezdem az angolokkal.

DAL – ANGLIA FÉRFIAIHOZ.

– SHELLEY. –

1.Angol férfiak, mért arattok,
 Ha mindig a porban maradtok?
 Mért szőssz szegény angol takács,
 Ha a ruhád elhordja más?
2.Mért hizlalod, véded, amig van
 Erő karodban, holtodiglan,
 Ki szivja életed erét
 Komisz uradat – a herét?
3.Angol Méhecskék, mért tinektek
 Bilincs, tőr és láncz, mért siettek,
 Hogy fulánktalan uralok
 Uralkodhasson rajtatok?
4.Van, munkás, házad és szerelmed,
 Kenyeredért nem kell perelned?
 Akkor mi hát a dij, a bér,
 A könnyedér, fájdalmadér?
5.Te vetsz s vetésed más aratja;
 Kincsed van s másnál a lakatja;
 Szőssz s jó ruhát csak urfi hord,
 Van kardod s elveszi a lord.
6.Vess – s légy ura az aratásnak;
 Gyüjtsél – s ne engedj senki másnak!
 Szőjj – s jó ruhád oda ne add;
 Kovácsolj kardot – s védd magad.
7.Lakásod nyirkos pincze odva;
 Urad fenn dőzsöl mosolyogva.
 Lánczot csináltál? Ez a czél,
 Rád villog a kemény aczél.
8.Hiába munkád és sirásod,
 Ásóddal ennen sírod ásod.
 Csak szemfedőt szőssz, bús fia
 E földnek: sírod – Anglia!

A franciák se maradnak utolsó helyen.

Voltaire igy énekel a franciák tizenötödik századbeli hadisikereiről:

A franciák csatába mentek
 Mint kiket bolond szenvedély hajt
 S Itáliában megszerezték
 Genovát, Nápolyt és a vérbajt.
 Genovát, Nápolyt visszavették
 Hamarost az olasz hadak;
 De mindenük el nem vehették,
 Mert vérbajuk az megmaradt.

Baudelaire pedig majd egy könyvet irt a belgák ellen. Ime nehány verse:

A ROKONLELKEK.

– BAUDELAIRE –

A belga nép nagyon csodás.
 A kenyere a majmolás.
 Vérbajt kap s ez garancia
 Neki, hogy ő – farancia.

A BELGÁK ÉS A HOLD.

– BAUDELAIRE –

Kerek e földön nincs oly furcsa nép,
 Mint a belgák. Láttán a szép dolognak
 Megnyúlik a képük, tompán dohognak,
 Nekik botrány és kihivás a szép.
Ejts tréfaszót, s a szemük megmered,
 Akár a zsirba sülő árva halnak,
 Mondj meghatót: nevettükbe meghalnak,
 Mutatva, hogy ők mindent értenek.
A fénytől is félnek nagyon a belgák.
 Olykor látom, mikor a holdvilág ég,
 Hogy ülepükre csüccsennek a balgák.
Köröttük sár, csömörletes okádék,
 S tökrészegen csak ugatják a holdat,
 Nyavalya töri őket, ugy csaholnak!

EPITÁFIUM.

Rops műterme számára, mely Brüsszelben koporsókat gyárt.

– BAUDELAIRE –

E koporsókat nézem én.
 Mind mahagóni-költemény.
 Műasztalos cifrázta fürge kézzel,
 Milyen ékszertok! s jaj, micsoda ékszer!
Itt a halottak pimaszok,
 A flamand hullák a gazok
 Beszennyezik majd, hogy belépörögnek
 Minek ilyen tok az ilyen dögöknek!

A BELGA CIVILIZÁCIÓ.

– BAUDELAIRE –

A belga az civilizált:
 Tolvaj, de agyafurt kivált,
 Nagyon gyakran szifilizált.
 A belga az civilizált.
 Nem tépi szét a húst körömmel,
 Az asztalánál nagy örömmel
 Használ villát meg kanalat.
 A belga a korral halad,
 De mancsán zsir van és maszat.
 Van inge és van drága kis
 Kalapja, van nadrágja is,
 Első a tivornyába is.
 Pont úgy okádik, mint egy angol,
 Járdára piszkol, ha csatangol,
 Papol sok új és ferde tanról,
 Akárcsak nálunk az arasznyi
 Kis bolyhos, sőt – – – – –
 Mint a majom buja, zilált.
 A belga az civilizált.

Lorenzo Stecchetti, az olasz verista költő az Il canto dell’odio- (A gyülölet éneké)-ben kedvesét szapulja, még pedig igy:

„Nem“-et mondtál, mikor epedtem
 S tudtad, hogy érted lángolok
 S azalatt az utcán seregben
 Vártak reád az ángolok.

A kiskátét a futuristákkal zárom:

VENEZIA.

– ARMANDO MAZZA –

Csatornáidban trágyalé van,
 a házaid illemhelyek…
 A nap
 nem nyalja már sokáig
 márványcsipkéid
 émelygő, porhanyó cukorját.
… eljő az óra,
 hogy téged végre vérbe látunk,
 envéred biborában,
 ősi formáid romjain!
… A büszke csákány – s hogyha nem elég ez –
 a nitroglicerin
 majd a tengerbe döntenek,
 és végre üt halálos órád,
 balkörmü templomos anyóka!

Ennyi idézet – azt hiszem – egyelőre elég.