RÓZSAVÍZ
ITT A RÓZSAVÍZRŐL, A HÓRÓL, AZ ÁLOMRÓL, A
KARÁCSONYRÓL, A VIRÁGOKRÓL, A FÖLDI ÉLET ÜNNEPNAPJAIRÓL ÉS CSÖNDES
SZENVEDÉSEIRŐL SZÓLÓ FELJEGYZÉSEK VANNAK EGYBEGYÜJTVE
NAPLÓJEGYZET EGY HAVAS REGGELEN.
Láttad, ki járkált itt az
éjjel?
Mint egy átváltozó
müvész,
Mint egy fehér
festőmüvész,
Mint orfeumi
csepürágó,
Ki szappanhabbal fest
tükörre,
Ugy jött a hó, ez a
kiváló,
Öreg varázsló
tündökölve.
Előtte minden út
kinyilt,
Festett mesét, havas
idillt,
Besurrant ide és
oda,
Akkor történt meg a
csoda.
Elaggott a föld s perc
alatt
Megőszült százezer
kalap,
Ugy hogy e száraz és
poros,
Elpetyhüdt város
oroszos.
Amerre nézel tiszta
hó,
Nyugodt és fényes
takaró.
Rózsálló arcfesték a
nőnek,
Szépitőszer, gyöngy, puha
szőnyeg,
A fájó földön téli
vatta,
Langyos meleg serked
alatta,
Bebársonyozza az
ereszt,
Kabátunkon
gyémántkereszt,
Száll és csengettyűz
lebegőn,
Az éles
kristály-levegőn.
Az utcasárnak
tiszta krém,
A kolduscondrán drága
prém,
Az égből bőkezün
lehint,
Boát, marabut,
hermelint,
Most mint
nyolcsarku csillag ég,
Most karperec,
ezüst nyakék
Most egy csiklandó pici
rost,
A tél fehér rózsája
most,
Nappal sportpálya, éjjel
édes
Fehéren égő, enyhe
mécses,
Nyugodt derengés.
Ropogó
Fehérség. Édes
rokokó.
Kegyes és fínom, néha
mókás,
A kocsis is –
allonge-parókás.
A kültelek most egy
nagy asztal
Teritve hófehér
damaszttal,
S az éj cukrozza
kényeként
A sárt, mint
cukrászsüteményt,
Hideg, fehér törött
cukorral,
Ugy önti a cukrot
csuporral,
És minden édes és
fehér,
Ameddig csak a szem
elér,
Cukros a rét, az út, a
ház,
Cukros a lámpavas, a
gáz,
Cukros a házak
teteje,
A göröngy cukros
gesztenye,
A sár is mézzel van
sodorva,
S a szemétdomb hóditva,
halkan
Rokokó fehérben,
aranyban,
Ugy áll, mint lakodalmi
torta…