(Magyar orvosok pusztitják a magyar fürdőket. – Országos fürdőbiztos.)
Mibe kerül nekünk szegény magyarnak a külföldi fürdőzés esztendőn át?
Nem tudjuk bizonyosan. De én azt hiszem, négy-öt millióba belekerül. Talán több pénzünket is fölemészti. Hiszen csupán az osztrák, cseh, morva, stájer, tirol és szalczburgi fürdőkben több magyar megfordul évenként tiz ezernél. Hát még Abbázia, hát a Riviéra, Svájcz és a nyugati tengeri fürdők?
Ennek oka kilencz-tized részben a magyar orvosi kar rövid esze és még rövidebb hazafisága.
Van-e mértéke az észnek? Van-e mértéke a hazafiságnak?
Az a magyar orvos, a ki Bécsben nyerte oklevelét, csodálatos példánya a hazátlan és nemzetségtelen emberalaku emlős állatnak. S ha még csak hazátlan és nemzetségtelen volna! De ha a kórház és gyógyszertár, a bonczoló terem és a temető meghagyott szivében valami érzést: az az érzés csak Bécshez vonzza őt. A bécsi tudomány, a német nyelv, az osztrák felfogás, a bécsi tanárok!
Különösen az idegen uralom alatt, az ötvenes és hatvanas években szaporodtak el az efféle orvosok. Igaz, hogy ez időben az épitészek, a gépészmérnökök, az összes technikusok is német nyelvü istenverte hazátlan magyarokká lettek nálunk! Minő röstelni valója ez az ország fővárosának!
Ismerek orvost, a ki huszonöt év óta orvos Budapesten s egy szót se tud magyarul. Olyan mérték nincs a világon, a melylyel az ilyen ember eszét meg lehetne mérni. Huszonöt év alatt a szajkó, a papagáj, a holló és a seregély is megtanulja azt az emberi szót, a melyet mindennap hall. A hegyes fülü puli kutya egy év alatt teljesen megérti juhászgazdájának minden szavát. S hogy lehet beteget bizni olyan észre, mely tanult, mely orvostudor, mely egyetemet végzett s mely még se tudott huszonöt év alatt magyarul megtanulni Magyarország fővárosában?
S akár hiszi, akár nem hiszi a világ: a magyar orvosoknak német nyelvü szakhirlapjuk van Budapesten.
Mi ez? Mit jelent ez?
A bécsi orvosok és orvosegyetemi tanárok jó hazafiak, jó németek és jó osztrákok. Azt hiszem: komoly tudósok is. Áldja meg őket az isten.
Még sohase hallottam, hogy bécsi orvos azt tanácsolta volna betegjének: menjen Budapestre orvossal tanácskozni vagy hivjon Bécsbe magához budapesti orvost.
Mert a bécsi orvosok okos és becsületes emberek, a kik tudják, hogy a budapesti orvosok se különbek mint ők. A józan ész és hazafiság pedig azt parancsolja, hogy inkább hazánkfiának adjuk a pénzt, ne az idegennek.
És tökéletesen igaz, hogy évtizedek óta a bécsi orvosok és tanárok se egyenként, se összesen nem állanak fölötte a budapesti orvosoknak. Hogy van az mégis, hogy a mi orvosaink minden szére-szóra Bécsbe küldik betegjüket tanácskozni és tizszeres orvosi dijat fizetni?
Hát – bolondok a mi orvosaink?
Nem bolondok azok! Csak eszük nincs. És öntudatos hazafiságuk nincs!
A bécsi orvos természetesen osztrák fürdőt ajánl.
Még akkor is osztrák fürdőt ajánlana, ha jól tudná, hogy a magyar fürdő jobb.
És mit csinál a magyar orvos?
Hát a magyar orvos is osztrák fürdőt ajánl. Ő is olyan okos ember akar lenni, mint a bécsi orvos. Pedig a magyar orvos jól tudja, hogy egy, talán két betegséget kivéve, a mi fürdőink a kerek föld minden gyógyfürdőjével versenyeznek, sőt részben jobbak és hatásosabbak, mint a külföld leghiresebb fürdői.
Ötven esztendő előtt Balaton-Füred már országos hirü előkelő fürdő volt, sőt ismerték Bécsben is. Onnan is jöttek előkelő vendégei. Sok betegségben, kivált tüdőbajos betegségben csodákat mivel ez a fürdő.
Ötven esztendő előtt Gleichenberg dombjain tehenet legeltetett a szegény sváb. Hire se volt a fürdőnek.
Egyszer véletlenül dolga akadt ott dr. Skoda hirneves bécsi tudósnak és orvostanárnak, beszélt két ottani birtokos osztrák gróffal, ajánlotta nekik valamely kezdetleges fürdőtelep épitését s elkezdte tüdőbajos betegeit oda küldeni.
Ma Gleichenberg a tüdőbajosok gyüjtő csatornája és egyuttal vesztőhelye.
És ma közel háromezer magyart küldenek oda évenként még is magyar orvosok.
Tisztelt magyar orvos barátaim Kárpátoktól Adriáig!
Mi különbség van az ember és a majom közt? Megmondjam? De szivesen megmondanám, ha azt hinném, hogy okultok belőle!
Ne beszéljünk azonban olyan magas értelmiségü okleveles tudósról, mint a majom. Maradjunk meg a szajkónál. A szajkónak sok kedves jellemvonása mellett még az a természete is meg van, hogy ha egyszer megtanulta ezt a szót: ebadta, hát akkor ezt beszéli örökösen. Ebadta! Ebadta! Ebadta!
A szajkó nehány évtized óta például azt beszéli, hogy az osztrák fürdőben nagyobb a kényelem, mint a magyar fürdőben.
Kedves szajkó – ne fecsegj! Igazad van, de még se fecsegj! Te azt nem tudod, hogy két évtized óta Gleichenbergben évenként ott hagytak a magyarok százezer forintot. A mi husz éven át kamataival legalább három millió forint. S kedves szajkó te csak egy ostoba madár vagy, te azt nem tudod kiszámitani, hogy ha ez a három millió Balaton-Füreden maradt volna: ott most tizszerte nagyobb volna a kényelem, mint abban a ködös stájer fürdőben.
Százharmincz hatalmas erejü magyar fürdőt tesznek tönkre évenként a magyar orvosok. S kiváltképen a budapesti orvosok. S azért teszik tönkre, hogy az idegen népek gazdagodjanak.
Hejh, pedig az osztrák fürdők támogatását ugyancsak csinálják rajtok kivül a császárok, királyok s mindenféle fejedelmek is. Nagy fénye van a koronának, ugy csalja magához a csiri-biri embert, mint villanylámpa esténként a szunyogot, éji lepét s a mindenféle röpülő férgecskét. De nem jönnek a császárok, királyok és fejedelmek a magyar fürdőkbe. Nem látogatják azokat még a főherczegecskék se. Ugy tesznek, a hogy tanácsadóik tanácsolják, a kik pedig elméjük tárházában a magyar érdekért nem tartogatnak egyetlen futó gondolatot se.
Volnának nekünk bölcs kormányzóink is. Hát ők mit csinálnak?
Ne bántsuk szegényeket.
Hiszen felállitottak ezelőtt tiz-tizenkét évvel egy fürdőkormánybiztosságot. Mi kell még több?
Pedig lelkes férfiut tettek kormánybiztossá. Valóságos orvost, a ki azonban ez előtt huszonöt évvel képviselő volt. A jászok küldték el képviselőnek. Egy orvosuk volt, azt is képviselőnek küldték el.
Ott van közel a Balatonhoz a hires Rátót nevü falu. Ennek lakóiról beszélik, hogy egykor kovácsuk rossz fát tett a tüzre, összedolgozott Sobriékkal s e miatt a nemes vármegye egy kissé föl akarta akasztani. Nosza fölkerekedtek erre a rátótiak, megkötöztek két takácsot s bevitték az alispánhoz.
– Tekintetes alispán ur, a kovácsunkat már csak nem hagyjuk fölakasztani, mert annál az egynél nincs több. Őt csak tessék haza ereszteni, de hogy a közigazságban hiányosság ne legyen: hoztunk helyette két takácsot, mert ebből még maradt otthon vagy tizenkettő. Ezért nem lesz kár.
A jászok nem gondolkodtak ilyen bölcsen. Meg is mondta 1872-ben az öreg Pulszky Oláh Gyulának, a fürdők országos kormánybiztosának:
– No veled ugyan furcsa lábon állhatnak betegjeid, hogy elküldtek Budapestre.
– Miért bátyám?
– Hát hogy magukhoz közel meg nem szenvedhetnek.
Hajdan valamikor Tisza Kálmán volt az ország főkormányzója. Az volt természete, hogy minden hivének adott valami hivatalt. Minthogy pedig hive több volt, mint hivatala, mikor a hivatalból kifogyott: adott neki kormánybiztosságot. Utóbb annyi lett a kormánybiztos, számát se tudtuk. Hol lakik a varju nyáron? Hol vannak a kormánybiztosok országgyülési szünet alatt? A mint az őszi dér beköszönt, a mint az őszi ülésszak megnyilik, csak jön ám a varju, csak jön ám a kormánybiztos seregszámra.
Az én Oláh Gyula barátom is hivatalt kapott, oszlopos tisztviselője lett Biharvármegyének.
Történt azonban egyszer, hogy Zsigmond veszprémi püspökkel egy vasuti vonaton utazott. Zsigmond püspöknek az a rossz szokása volt, hogy ő magának az első osztályra, inasának pedig a második osztályra váltott jegyet. A hol a birtokosok, tisztviselők, tudományos emberek szoktak utazni. A kik ugy vélekednek, hogy a cselédember vagy utazzék uraságával egy szakaszban, vagy utazzék a harmadik osztályon.
Oláh Gyula barátom fura boszut állott ezért a rossz szokásért.
Fogott öt drótos tótot, váltott nekik első osztályu jegyet s betuszkolta őket Zsigmond püspök szakaszába.
Tudni kell pedig, hogy a drótos tót sajátságos intézmény. Némi részben ugyan tót is kell hozzá, de nem ez a fődolog. Veszünk egy nagy kalapot, melynek legalább husz évesnek és tiz fontnyi sulyunak kell lenni a bele ivódott zsirtól, szennytől és szagtól. Veszünk hozzá három karika drótot, tizenkét egérfogót, ugyanannyi kisebb-nagyobb tepsit, egy fényes bőrtarisznyát, egy borzasztó bőrövet s azután bocskort, kukoriczanadrágot s rövid szürt s irtóztató mennyiségü pálinka- és foghagyma-szagot, mindezt összekeverjük s akkor elénk áll a drótos tót. Hogy az intézmény tökéletes legyen: czélszerü még egy szortyogó pipát s egy maréknyi bagót is hozzákeverni.
Nos hát ilyet ötöt dugaszolt be Oláh Gyula barátom Zsigmond püspök odujába.
De alig várta a jámbor püspök a legközelebbi állomást. Se holt, se eleven nem volt, mire állomáshoz jutott. Ugy emelték le a vasutról, mentőkért kellett izenni, hogy visszahozzák e nyomoruságos földi életre s ettől kezdve mindig roszul lett, ha tiz mérföldnyiről látott is drótos tótot.
Nem is hagyta e szörnyü bántást torlatlanul. Jól megjegyezd azt a napot, mikor megbántod a papot. Régi példaszó ez s mindig igaz. Oláh Gyula barátomnak le kellett mondani diszes állásáról, ha az országot egyházpolitikának és nemzetközi bonyodalmaknak kitenni nem akarta. Le is mondott csakhamar.
Ekkor találták ki számára az országos fürdői kormánybiztosságot.
Dolga semmi. Hatásköre semmi. Pénze semmi. Törvény nem szól róla. Helyhez kötve nincs. Naplót, iktató könyvet nem kell vezetnie. A kormány sohase kérdez tőle semmit és sohase fogadja meg egy tanácsát is. Fizetése tisztes s minden évben két fürdőt meg kell laknia. Hatvanöt év kell hozzá, mig végig lakja valamennyit.
Nos hát az ország kormányzói ennyit tettek eddig az ország fürdőiért. Maguk azonban szintén a belga, holland és német tengerpartokra szeretnek menni fürdőzni.
Mintha a Balaton homok-szőnyeges partjai nem érnének annyit.
Szerencsénk még, hogy egy csomó jóravaló orvosunk mégis csak van már s számuk folyton szaporodik. És szerencsénk a közönségnek józan esze.
Ha ez nem volna: Magyarország minden pénzes emberét és asszonyát nyáron át átköltöztetnék idegen országba, idegen nép gazdagitására.