(Milyen felekezethez tartozik a hullám és a napsugár? – A kis kapitány. – Salamon Ferencz dévajkodik, Gyulai Pál ur megijed. – Szentirmay a parton vár.)
Hagyjuk el azonban Tihanyt s utazzunk tovább. Hagyjuk el nyugati ormát, a gyönyörü Csucshegyet s keleti fensikját, Óvár sziklapadjait. Kopár helyek ma, gyönyörü pihenők és messzelátók villatelepe majd a közel jövőben. Tündértanya lesz még Tihany nemsokára.
Ott vezet el útunk a Földvári csárda mellett. Mikor arra jártunk, csak a csárdát láttuk, pár száz ölnyi távolságban a Balaton vizétől. Ma legszebb és legnagyobb fürdőtelepe a Balaton somogyi partjának.
Igazán jó helyre alapitották.
Tihany két nagy tóvá választja el a Balatont. Füred, Csopak, Alsó-Örs, Almádi, Kenese és Siófok nyaralói csak az egyik tavat látják, Tihanyon tul nem repülhet tekintetük. Igy vannak a nyugati tó nyaralói is. Ő előlük meg a veszprémmegyei Balatont zárja el Tihany. Csak a balaton-földvári fürdőtelep vidám lakói látják mind a két Balatont.
Szerencsés multja, virágzó jelene, ragyogó jövendője van Balaton-Földvárnak.
De csak úgy, ha a magyar társadalom egykor egyetlen nemzeti társadalommá alakul át. Ha osztályok, rendek, rangok, felekezetek, pártok, birtokterületek darabokra nem tördelik szét.
Balaton-Földvár főrendi fürdő, Siófok zsidó fürdő, Almádi polgári fürdő, Kenese hivatalnok fürdő, Balaton-Füred hol papi, hol zsidó fürdő, Badacsony nemesi fürdő, Keszthely vegyes fürdő. És igy tovább.
Mi ennek az oka?
Bizonyosan a Balaton vize. Sokan vannak, a kik azt hiszik, hogy ez a viz különbséget keres is, talál is, tesz is a különböző rendü, rangu, osztályu és felekezetü emberek bőre között.
Ezer szélrohama van a levegőnek, ezer hullámcsapása a Balaton vizének.
Egyik hullám főrendi, másik hullám polgári hullám. Egyik hullám keresztyén, másik hullám zsidó hullám. Meg lehet ám ezt ismerni biztosan. Miről? A manó tudja. Csak az a bizonyos, hogy Balaton-Földvár felé nem megy zsidó hullám, Siófok felé pedig nem megy keresztyén hullám.
Ilyen a balatoni szél is. Ilyen a balatoni napfény is.
Szakemberek azt mondják, hogy ilyen a tenger vize és szele és napfénye is. Csakhogy az idegen nemzetek herczegei, bárói és nemesei tökfilkók. Ők a tengernek ezt a természetét fel nem ismerik. A Cambridgei herczegek és Montmorency grófok például annyira dőrék, hogy ők képesek még Lewi bankárral s még Hugmayer sütővel is egy tengerben fürödni.
A magyarok finomabb bőre ezt meg nem engedheti.
Be kell azonban ismerni, hogy orvosaink meglehetős tudatlanok. Ők például nem igen törődnek azzal, hogy a hurut, csúz, köszvény, vérszegénység, angol kór, idegesség keresztyén vallásu vagy zsidó vallásu, főnemesi vagy közpolgári betegség-e? Nyilván nagy könnyelmüség ez. Ők e betegségek ellen derüre-borura csak a Balatont rendelik általában a helyett, hogy határozottan megmondanák: melyik betegség ellen melyik felekezetü vagy rangu hullám és napfény használ leginkább.
Hogy a muzsikus czigány ott a balatoni fürdőn mind neveletlen s hogy hegedüjén csak egyféle húrt használ s dalát egyenlően huzza s a különböző rangu és felekezetü húrok, dalok és pénzek közt épen nem tiszteli a különbséget: ezen már meg sem ütközünk. Vad müvésztől, tanulatlan embertől, fekete czigánytól nem is lehet egyebet várni.
Ilyen hátrányok még nagy mértékben nehezítik a Balaton fölvirágzását.
Készül azonban törvényjavaslat, mely az efféle bajokon segiteni fog. E szerint a határos vármegyék felosztják majd a Balatont rend, rang, osztály és felekezet szerint s a vízbeli határokat kikarózzák. Örménynek, unitáriusnak csak lábmosó víz jut, mert ők kevesen vannak. A zsidókat beszoritják az akarattyai és gamászai öbölbe Siófokig. Parasztnak adják az iszapos részeket, neki az is jó. Kis hivatalnok és munkás ember számára átengedik a nádasokat, kuruttyoljanak ott a békákkal. A java szinvíz lesz a főrendeké és nemeseké és a papoké. Valamelyes részt átengednek a katonaság számára.
Igy lesz majd nagy és boldog, hatalmas, mivelt és gazdag a társadalom.
Baj lesz ugyan, hogy az isten napja egyenlően süt ezentul is mindenkire, de ezen már nem igen lehet a törvényhozásnak segiteni. Ez ellen a segitséget a magán tevékenységnek kell átengedni. A finomabb izlésüek keztyüt huznak majd a fejükre, hogy a fejüket legalább az a napsugár ne érje, mely a parasztra, iparosra, zsidóra és munkás osztályra is egyaránt ragyog.
Balaton-Földvár tehát akkor még nem volt a világon s mi vasut szárnyán repülve mentünk Boglárra. Szárszó, Szemes, Lölle ugy maradtak el mellettünk, mint utszéli fák. Fürdőtelep ez ma már mind, de nem volt akkor még egyik se az.
Boglárra értünk. Dél felé járt már az idő. Az ebéd dolgában nem intézkedtünk előre. Pedig tudósnak, költőnek, iró embernek, képviselőnek, ha vidékre megy, főgondja a jó ebéd, vacsora. Hanem hát van valaki, a ki táplálja az égnek madarait, majd csak gondot visel az mi ránk is.
A mint leszállunk a vasutról: csengő gyermekhang fogad bennünket.
– Szerencsének tartom magam bemutatni: Szuhányi hajóskapitány vagyok.
Oda nézünk.
Rózsás képü, tejes száju, szőke haju, mosolygós arczu gyerkőcze áll előttünk. Ernyős, lapos, aranyzsinóros sapkája kapitány; fényes gombu, arany vállzsinóru testhez álló kabátja is kapitány; vasalt fekete fényes nadrágja s fehér keztyüje is kapitány; de az egész alak még se hajóskapitány, csak apró kis tömzsi diákgyerek.
Rögtön felismertük benne Jules Verne kis kapitányát. Igaz, hogy akkor még meg se irta kis kapitányát. Nagyon örültünk a kis kapitánynak. Legjobban örült Gyulai Pál ur. Mert a kis kapitány még ő nála is kisebb embernek látszott. De nem is hagyta megjegyzés nélkül.
– Mekkora lehet az a hajó, a melyiknek ilyen kicsiny és fiatal a kapitánya?
Bizony az kis hajó volt, de azért gőzhajó volt. Ez volt a Balaton második gőzhajója. Első volt a »Kisfaludy.« Ennek azonban nevet se adtak. Olyan kicsiny volt még, hogy meg se keresztelhették. Somogyi birtokosok és kereskedők épittették, hogy követ, bort és személyt szállitsanak vele Zalából. Boglár, Fülöp és Badacsony között közlekedett. A viharok azonban gonoszul bántak vele s azért nem sokára el is adták tyukültetőnek. Volt egy kis mentőcsónakja is. Kóczmadzaggal volt a hajó farához kötve. Volt két födetlen nagyobb uszályhajó is. Ezt szokta Fülöp és Boglár közt vontatni.
A kis kapitány tudatta velünk, hogy őt Szentirmay József, az én komám, megbízta, hogy késedelem nélkül vigyen bennünket Badacsonyba, mert vár bennünket az ebéddel. Engedelmet kér azonban tőlünk, hogy egy kis kerülővel egy vontató üres hajót átvihessen a Fülöpi révbe.
Hogyne adtuk volna meg az engedelmet?
Mikor elindultunk: Badacsony napkeleti oldala állt előttünk. Mint öreg, hatalmas uraság, a mint leül a parton s lábait füröszti a vizben. Feje kopasz, arcza mosolyog, dolmánya tele boglárral és pitykével. Minden boglár egy-egy szép pincze, nyaraló, szőlőhegyi hajlék. A távolból valamennyi fénylik a déli napsugárban.
Hajh, de erdélyi barátaim nem gyönyörködtek fényes alakján. Csak Nagy Miklós nem tudta szemét levenni róla. Szilágyi Sándor csak csevegett, Salamon Ferencz csak dévajkodott, Gyulai Pál ur csak kötekedett.
Salamon Ferencz lement a hajóterembe. Ott talált egy vékony mestergerendát, hasonlót a testgyakorlók vasrudjához. Láttam, hogy kedve kerekedik athléta rudgyakorlatokat csinálni. Gyulai Pál ur mosolyogva nézte, mikor pottyan le a rudról. Mert hogy lepottyan, szentül hitte.
Gyulai Pál ur mosolygása gonosz ötletet szült bennem. Fölmentem a födélzetre s megkértem a kis kapitányt, hogy a hajót forditsa egy kissé hullámhosszant. Most ugyan csöndes idő volt, a falevél se mozdult, de reggel volt egy kis vihar s még délben is mozogtak, miatta a hullámok, noha már nem tajtékzottak. Hajónk keresztbe vágta a hullámokat; azt akartam, oldalt kerüljön a hullámok utjába.
A kis kapitány megértett s a kormányosnak intett kezével.
Lemegyek a hajóterembe nyugodtan, ártatlan arczczal. Salamon Ferencz akkor is lóbbálódzik a rudon és Gyulai Pál ur akkor is mosolyog.
Egyszerre csak oldalra hajlik a hajó s Gyulai Pál ur oda tántorodik a terem falához. A másik pillanatban másik oldalára hajlik a hajó s Gyulai Pál ur megint meglódul, alig tud a mestergerenda oszlopában megkapaszkodni. Salamon Ferencz ugyan nem vett észre semmit, mert ő csak himbálódzott a rudon, a hajó hentergése csak még inkább segitette a mulatságban.
De Gyulai Pál ur most már nem mosolygott, hanem rákiáltott Salamonra:
– Ne szamárkodj Ferencz. Nem látod, hogyan ing a hajó?
Tulajdon szavai. Egy kis ijedtség és igen sok félreértés volt e szavakban. Járt ugyan már vizet Gyulai Pál ur is, mert a mióta él, jóbarátok társaságában már hétszer meglátogatta a Margitszigetet s nehányszor Leányfaluba is elhajókázott, de azért azt első pillanatban még se vette észre, hogy a hullám hányja a hajót s nem Salamon Ferencz dévajkodása s hogy a hullám se hányná ennyire, ha a kormányos igazán vezetné s nem csalfán vagy ügyetlenül a kormányrudat. Ilyen félreértés azonban kivált a politika mezején, igen sokszor hatalmába ejtette Gyulai Pál urat. Pedig a politika is olyan ám, mint a tenger vize. Hol viharos, hol csöndes. S ha baj fenyegetett, Gyulai Pál ur sohase látta meg a kapitány és kormányos hibáját vagy mulasztását, hanem a baj okát mindig másban kereste. De igy kell ennek lenni. Mentsen isten attól, hogy a kritikusnak mindig igaza legyen. Ugy szép a kritikus, ha téved. A tévedés az ő benső igaz természetének alkotó része. A manó élne tovább a világon, ha a papnak és kritikusnak mindig mindenben igaza lenne.
Kikötöttünk Badacsonynál. Kikötő ugyan még akkor nem volt, tehát elő kellett venni a mentőcsónakot, ezen jutottunk ki a partra. Ott várt bennünket Szentirmay József! János püspök rokona és főembere, az én jó keresztkomám, mostan pedig vendégváró szives házi gazdánk. Elbucsuztunk a kis kapitánytól, nem is láttuk az életben többé s mentünk házi gazdánk elé.
– Isten hozta az urakat, testvér látja a testvért!
Ez már balatonparti szó volt. Tetszett Nagy Miklósnak, de nagyon.