Lord Simpson azt az ügyetlenséget követte el, hogy elkésve született. T. i. mikor az apjának már két fia volt. Az első örökölte a teljes apai vagyont, a másik kettőnek még a fönnmaradó szegénységet is kétfelé kellett osztani.
A legifjabb Simpson kapott egy villát Skócia havas hegyei közt s övé volt a tar tetőkön ugráló zerge mind, sőt a levegőben kóválygó sasokat is jogosan magáénak tarthatta. A jó levegőből is tetszés szerinti mennyiséget szivhatott egészséges tüdejébe.
Körülbelül annyi évi jövedelme volt, a mennyit bátyjaura Windsorban az udvarhölgyeknek ajándékozott virágbokrétákra elköltött.
Vagyis legidősebb lord Simpson virágárusnéja annyi jövedelmet huzott a Simpson-családtól, a mennyit maga a legifjabb Simpson-ivadék.
Beállt katonának; bátyja vett neki tiszti rangot; de nem parádés katonának készült, táncolni a királyné előtt, lovagolni fényes hadiszemléken s katonai akadályversenyeken.
Akkor állt be, mikor verekedni kellett; elment Ázsiába, megfürdött az Indus szent vizében, vadászott a Paropamizus lejtőin, korbácsolta a hindukat és ölte az afgánokat. Azután harcolt, koplalt és izzadott Afrika sivatagain, kaszabolt boereket és zulukat, fél fülét Ázsiában, három ujját Afrikában hagyta, s egypár szurás és lövés nyomát hordozta hatalmas testében.
Mikor aztán megunta azt az életet, hogy az árnyas bokrok alól nyugalom helyett a halál leskelődjék rá, s mindig azzal a kilátással hajtsa le a fejét, hogy többet sohasem emeli föl, mert orvellenség vagy mérges kigyó örökre elszenderitheti: egy rakás exotikus fegyverrel, tigris és oroszlánbőrökkel megterhelten visszatért Angliába.
Mikor a vad katona fekete arcával megjelent bátyja házánál, ez éppen egy hadiszemléről tért vissza, (kapitány volt a testőröknél) s ragyogó disz-egyenruháját ledobálta magáról.
– Hoztam neked egy oroszlánbőrt Indiából.
– Mit csinálok én vele? Szebbet veszek a Trafalgarsquare-on.
A vadember dühbe jött.
– Mit csinálsz vele? Hát majd belebujsz, ha szamárnak érzed magadat.
– Főhadnagy ur! ön nem sok udvariasságot tanult a pokol fenekén, a hol járt.
– Kapitány ur! én nem pacsulit, hanem vért szoktam szagolgatni, nem az udvarhölgyek kezét, hanem a kardom markolatát szoktam szorongatni. Nem viaszfigura vagyok, hanem katona. Nem mézeskalácsból, hanem acélból van a fegyverem.
Ezzel fogta kapitány-bátyja kardját, s kétfelé törte.
– Ne busuljon kapitány ur! majd küldök másikat a legközelebbi játékszer-kereskedésből.
– Fél jobb! Mars! – kiáltott a kapitány, s Simpson Arthur főhadnagy a bengáliai lovasezredben eltávozott.
Ilyen volt a találkozás a két testvér között.
Az oroszlánbőr azonban ott maradt.
Arthur Londonba ment, ott lakott Mary.
Ki volt Mary? Az első nő, a ki Arthurnak örök hűséget esküdött. De pap nem volt jelen az esküvőn. Csillagok és virágok látták a szerelmi kettőst. A csillagok ragyogtak, a virágok illatoztak (ezt teszik már évezredek óta), a szerelmesek csókolóztak, s örök hűséget esküvének egymásnak (ezt teszik már évezredek óta). De ah! a csillag lehull, a virág elhervad, a csók elcsattanik, s a hűség elmulik.
Arthur lóháton ment Londonba, a hol köd volt s éjszaka, mikor megérkezett. Afrika és Ázsia melegsége után borzongatta testét a hideg hazai levegő.
Másnap Maryhez ment, a ki fölugrott a kanapéról és elpirult, mikor őt meglátta. De e piruló arcot nem rejté a harcos széles keblére; zavart jelentett az, nem a szerelmes sziv örömét árulta el.
– Nézz rám, Mary. Arthur vagyok. Szeretsz még?
A leány nem felelt. Arthur feléje akart lépni, de megbotlott valamibe, a mi a diván elé volt teritve.
Egy oroszlánbőr volt.
Arthurt halálos ijedtség fogta el. Eleven oroszlán előtt sohasem érezte e félelmet.
– Kitől kaptad ezt az oroszlánbőrt?
Mary nem felelt.
– Mert ezt én lőttem Indiában s a bátyámnak ajándékoztam. Ő tőle kaptad?
Néma csönd.
– Mióta vagy a kedvese?
Mary zokogott.
– Mit sirsz? Hisz jó dolgod van. A kedves bátyám roppant gazdag s melléje nagyon ostoba; te meg szegény vagy és okos: éppen összeilletek.
Egy darabig a bengál harci indulót verte a két sarkantyujával, aztán elnevette magát.
– Ez kómikus. A bátyámnak viszem az oroszlánbőrt, használat végett, pedig én vagyok a szamár. Ez az oroszlán nagyon jó szolgálatot tett nekem, sajnálnám itt hagyni; küldesd a Charing-Cross-hotelbe. Adieu, kis csalfa!
… Eltávozott. Rá egy évre agyonlőtték Szudánban.