1849-ből szól a történet.
A mint Szebent bevették, oroszt, németet, Heydtét, Urbánt, Skariatint pokolba kergették, gróf Haller Ferencz ujra elfoglalta kormányzói székét Segesvártt és Felső-Fejérvármegyében. Fejéregyházi vára volt rezidencziája.
Egy napon tagbaszakadt oláh sihedert hoztak eléje. Megkinzott, kirabolt egy falusi magyar nemes özvegy asszonyságot. Halálra kellett itélni, fel kellett akasztani.
Éppen kihirdette gróf Haller a halálos itéletet s éppen térdre hullva könyörgött a siheder kegyelemért, mikor bejelentik a segesvári polgármestert, a ki jött egy csomó tanácsbelivel tisztelkedni, a grófot valami alkalomból üdvözölni. Igazi szászok voltak az istenadták, most már másodszor, harmadszor öntik ki szivök hazafias érzelmeit, felváltva magyar kormányzó, osztrák generális, oláh tribun, orosz hadvezér előtt.
A gróf rögtön beereszté a küldöttséget. A siheder akkor is térdelt, akkor is könyörgött. A segesvári polgármester díszruhában elmondotta üdvözlő beszédét. Csak ugy duzzadt magyarságtól, hazafiságtól, szabadságnak, függetlenségnek forró szerelmétől az a beszéd. A gróf meghallgatta türelemmel s elbocsátotta az urakat kegyesen. Mikor az ajtót betették maguk után, a gróf odaszólt a várnagyhoz, a sihederre mutatva:
– Vigyétek! A törvényes idő alatt akaszszátok föl.
A törvényes idő két órai siralomház.
Két óra nagy idő. Segesvár közel van. Két óra alatt meg lehet fordulni Segesvárról s közben meg is lehet reggelizni. Az oláh gondolt egyet, föltápászkodott térdéről s a grófhoz fordult.
– Nagyságos uram! Mikor ezt a várat az őszszel kirabolták, elvittek ám innen minden ékszert, aranyat, ezüstöt.
– El ám! Honnan tudod te ezt?
– Hogyne tudnám, mikor magam is vittem.
– Ejnye gazember, hogy merted te ezt megcselekedni?
– Hogyne mertem volna, mikor a segesvári polgármester ur rendelt ide fosztogatni s adott is öt forintot jutalomképen.
– Ejnye gazember, kétszer akasztatlak föl, ha be nem tudod bizonyitani, a mivel ilyen derék, előkelő urat vádolsz.
– Hogyne tudnám, mikor minden ékszert, aranyat, ezüstöt az ő belső pinczéjébe vittünk, ott egy falba befalaztunk s eléje egy száz ejteles hordót hengerítettünk. Ott van az még most is valamennyi. Rá tudom én arra vezetni a várnagy urat. Hanem egyet kérek, nagyságos uram! Nem bánom, ha kétszer felakasztanak, csak az első akasztás maradjon el mindig.
A gróf hitte, nem hitte a siheder szavát, de azért a várnagygyal és nyolcz hajduval azonnal beküldte Segesvárra a polgármester pinczéjét megvizsgálni. Hát bizony csak megtalálták ott a fejéregyházi várból elrablott összes ékszert, aranyat, ezüstöt. Ahogy a siheder mondta.
A polgármesternél!
A ki egy órával előbb diszruhában biztosította a grófot hazafiságáról s tisztes polgári erényeiről s mély tiszteletéről – fényes küldöttséggel, ünnepélyes üdvözlő beszédben.