Az erkölcsi törvény szempontjából nagyon érdekes a magyar nemzet és felséges királyának története. Ha visszapillantunk ötven év eseményeire, szinte látjuk, hogy válik el a három eszme egymástól, hogy jutnak fokonkint uralomra a birodalom alkotórészei. Az ily bomlás azonban erős viharokkal jár és örömmel mondhatjuk, hogy ő felsége jó egészségben élte le a rémes napokat épen úgy, mint a békés fejlődés esztendeit. Most is jó kitűnő egészségnek örvend.
Pedig valóban nehéz időket élt át a jó király. A negyvenes évek leglázasabb napjaiban, a forradalmak zugó árjában lépett a birodalom élére, mikor rég lelohadt az egyetemes iránti rajongás, mikor összébb szorult az ember erkölcsi látköre és határtalanul lelkesedik a nemzeti egység és nemzeti nagyság után. Vörösmarty már a huszas években kezdi hangoztatni e gondolatot; az ő lelke azonban még hideg, ünnepélyes ódai hangon szólal meg. A nemzetinek meleg hangjával csak a negyvenes években találkozunk, ekkor mindenfelé a nemzeti nagyság, dicsőség és egység eszméje uralkodik az ember szivében és agyában. Nálunk Petőfi és Kossuth ez érzés lánglelkű tolmácsai. Bár szivesen hivatkoztak az általános ideákra, mégis jóval realisabbak valának, mint Széchenyi és Vörösmarty s azért voltak oly lelkes apostolai a nemzeti szabadságharcznak.
De a nemzeti egység gondolata ekkor már oly erős az egész világon, hogy mikor trónra lép a király és leveretnek a forradalmak, az ő körében se uralkodott más gondolat, mint az egész birodalomnak központosított egységes formája német vezetés alatt. Így jött létre az összbirodalom, az abszolut hatalom alatti Ausztria.
Csakhogy nem lehetett megállítani az eszme folytonos változását, a realismus gyarapodását. Az egyetemes eszmék, melyek annyira kedveznek a feltétlen királyi hatalomnak, mind jobban elenyésztek, az objektiv realis világnézet mindenfelé hódított, az emberek rajongani kezdtek a természettudományokért, ezektől várták a nagy kérdések megoldását, melyekre az erkölcsi tudományok nem tudtak válaszolni; a költők az elbeszélők és drámaírók felhagytak a kalandos mesék előadásával, hanem bonczolni, elemezni kezdették az életet, jelentkezett bennök a pessimismus és a léha humor, a lyrából lassankint pusztult az ódai hang; a politikai életben érvényesűlni akartak a nemzetiségek és csak roppant erőszakkal, zsarnoki kényszerrel lehetett germanizálni, a mire a birodalom sehogy se volt képes. Ugy hogy egy pár csatavesztés után meg kelle alkudnia a monarchia alkotó elmeivel.
Így jött létre az 1860-iki októberi diploma, mely az egyes tartományoknak korlátolt alkotmányt akart engedni.
A régibb, conservativebb elemek talán elfogadhatták volna az ily alkotmányt, de a növekedő realismus annyira megerősítette a nemzet nagy tömegét, hogy nagyobb önállóságot követelt. Újabb csapásoknak kellett tehát következniök, a birodalomnak a sír szélére kellett jutnia, hogy 1867-ben létrejöhessen egy jóval realisabb alkotmány, mely két részre osztotta a birodalmat a németek és magyarok hegemoniája alatt. Ő felsége a király bölcseségének, az eszme változásához simuló lelkének köszönhetni, hogy létesűlhetett az alkotmány, hogy a magyar nemzet kibékűlt fejedelmével és erős támasza lőn ingadozó trónjának.
De míg nálunk mindvégig meg tudott maradni a magyar hegemonia, mert a részek szorosabban csatlakoznak az egészhez; addig az osztrák tartományokban csak rövid életű volt a német vezetés. Hisz oly lazán függnek össze az alkotó részek, hogy a realismus idején engedni kellett követeléseiknek s nagy jogokat adni a nemzetiségeknek. A király jósága itt is segített, nem állott útjában az idők árjának, simult és engedett.
Mi magyarok ez idő alatt kevesebb alkalmatlanságot okoztunk ő felségének. Bár a realismus nyomása alatt folyton növekedett a függetlenségi párt, ugy hogy a néhány főből álló töredék száz képviselőre emelkedett, sőt az 1867-es alapon álló másik párt is nemzeti kivánságokkal állott elő és vezérének ragyogó beszédeivel lángra lobbantotta a nemzetet: mindamellett az uralkodó pártnak sikerült harmincz éven keresztül megtartani a hatalmat.
Mily eszközökkel munkálkodott, mindenki tudja; hisz ugyanily módon jártak el az egész művelt világon, különösen így a centralizált országokban, hol rendesen egy érdektársaság kezébe kerűlt a nemzet sorsa, míg a decentralizált országokban csupán helyi bandák keletkeztek, melyek uralmát könnyebben le lehetne rázni. Legalább is nem keseríti el annyira a realis idők léha individuumját, ha tudja, hogy nem egy óriási polyp szorongatja, hanem csak egy kisebb czimborasággal kell megküzdenie. Nálunk a nemzetiségek is kedveztek a kormánypártnak, melyeket majd helyi és egyéni kedvezményekkel, majd erőszakkal ártalmatlanokká tudott tenni. És mivel fönt, a koronánál nem állott elő követelésekkel, ő felsége szivesen támogatta, nem kérdezte Tisza Kálmánnak, vagy Széll Kálmánnak, vagy Wekerle Sándornak, Bánffy Dezsőnek, vagy Perczel Dezsőnek hiják a tehetséges férfiut, egy kis nyugtalanság után rendesen kinevezte az ország kormányelnökét.
Ilyen bölcs simulás, az idők árjához való szerencsés alkalmazkodás volt ő felségének majdnem ötven éves uralkodása. Szerencsés időbe, a realismus fényes napjaiba esett uralkodásának jó része. Mikor az anyagira és az érzékire veti magát az emberiség, mikor jólét és gyönyör kiséri földi útjában az embert, rendesen jó dolguk van a királyoknak is. Az irodalom és művészet az ipar és kereskedés szolgálatukra áll, hogy fényesebbnél-fényesebb ünnepeket, pompás kiállításokat, óriási katonai szemléket és gyakorlatokat és más mulatságokat rendeztessenek a népnek, mely ilyenkor: Panem et Circenses-t kiált.
Most azonban fordulóponton állunk. Új szellemi és erkölcsi világ küszöbére lépett az emberiség és benne a magyar nemzet, hol az egyetemes iránti magasztos rajongás tölti el bensőnket, hol a központ, az egység képviselője már nem enged az alkotó részeknek, hanem erélylyel követeli a vallás és morál tiszteletét, a becsület és tisztesség visszaszállítását. Nehéz lesz az átalakulás, mert visszatér a nemzetek tettereje, harczi kedve, könnyebben kitörhet egy-egy háború, nagy bomlás állhat be az országban is.
Szivünkből kivánjuk, hogy ő felsége könnyen meg tudja tenni azt az utat, mely az idealis eszme áramlásánál fogva előtte áll, legyen boldog és szerencsés uralkodó az új idők erkölcsileg nemesebb, szellemileg szélesebb látkörű nemzedéke fölött; és a ki bölcs uralmával zárta le a magyar nemzet első ezredéves életét, még sok esztendeig vezethesse hű alattvalóit második ezredéves útjokon. Ha eddig is dicső volt, legyen még dicsőbb az uralkodása!