– No bácsi, végre elértük czélunkat. Lesz nekünk is gymnasiumunk, nemcsak maguknak. Hej, be szeretnék még egyszer kis leány lenni, hogy én is járhatnék e gymnasiumba! Az elsőt természetesen a nőképző-egylet állítja fel, ez megfelel nemes hagyományainak, de ma-holnap lesz több is. Hiszem, hogy Kolozsvár, Pozsony, Kassa, Debreczen, Arad és ki tudja, hány más város, államsegélylyel vagy anélkül sietnek felállítani a leánygymnasiumot. Legolcsóbb lett volna a leányokat is beereszteni a fiuk iskolájába, úgy mint Amerikában vagy Ausztráliában teszik, de minket még visszatart a régi czopf. Elképzelem, hogy tizenöt-húsz év mulva, hány orvos, hány ügyvéd, bíró, hány tisztviselő, talán országgyűlési képviselő s idővel miniszter is válik belőlünk. Hej bácsi, végre beáll az emberiség aranykora! Idáig a költők a paradicsomba, az ős időkbe igtatták be az aranykort, pedig csak a jövőbe helyezhetjük, a jövő századokban virrad fel a szegény szenvedő emberiségnek.
– Jó kedvvel ébredtél fel, édesem. Én már nem lelkesedem a te leánygymnasiumodon, pedig még egy tizeddel ezelőtt nekem is tetszetős gondolat volt a nők egyetemi műveltsége.
– Persze, mert vénűl a bácsi, szürke a haja, rá se pillant már az asszonyokra, legfölebb tréfál vagy gáncsoskodik velünk.
– Nem úgy van, édes fiam. E jelenségnek másutt van a magyarázata. Vénségemtől vagy fiatalságomtól nem függ az én rokonszenvem valamely új eszme iránt. Bárminő vén legyen az ember, de ha összhangban van a lelke az idők árjával, tetszeni fognak a fölmerülő és divatos érzések, gondolatok.
– Hát akkor mi az oka, hogy bácsi nem rajong a leánygymnasiumért? Pedig rajongani kellene!
– Igen egyszerű oka van. Most már beköszöntött az idealismus. Minden téren találkozunk vele a politikában, a vallásban, az erkölcsi, a családi élet terén, az irodalomban, sőt a szinpadon is. Például «A garasos alispán» már pedzi gondolkodásunk új irányát.
– Mi köze az idealismusnak a leánygymnasiumhoz? Nagyon megélhetnek egymás mellett. A leánygymnasium épen úgy virágozhatik az idealismus alatt, mint más iskolák. Bácsi mondotta, hogy az idealismus napjaiban jobban tetszenek az erkölcsi, bölcsészeti, a történeti tudományok, a realismus alatt pedig a természeti, földrajzi stb. szóval a realis ismeretek. Harmincz év óta csak nevetnek a tudósok, ha a bölcsészetet emlegetik, minden jogász mosolyog, ha jogphilosophiárol van szó és így tovább. Most mindez megváltozik. Rajongani fognak az általános eszmékért, az egyetemes elvekért. Az egyetemi tanárok bölcsészete megszűnik természettudomány lenni, a történelem nem lesz adatok halmaza, való és mesés események kedves elbeszélése, hanem eszmei kapcsok, felsőbb okok keresése. Mindezeket sokszor hallottam a bácsitól, már úgy tudom, mint maga, de az nem megy a fejembe, miért nem tanulhatnák ezeket az idealis tudományokat épen úgy a magyar leányok mint a fiuk. A magyar leánynak van annyi esze, mint a magyar fiúnak. Sokat írtak az asszonyok gyönge testalkatáról, hosszú hajáról és rövid eszéről, de mindezeket megczáfolta a civilisatio. Most legfölebb vaskalapos tudósok mernek efféle kifogásokat állítani fel a leánygymnasiumok ellen.
– Nem ez a magyarázata, édes fiam. A férfinak és nőnek meg vannak a maguk nemi eltérései, különbsége szellemi és testi életökben egyaránt. E különbségek még nem képesek megakadályozni, hogy Pepi nénéd kitűnő polgármestere ne legyen Budapest fő- és székvárosának, vagy Máli hugom nem írhatná meg férje pörös aktáit, a hogy eddig is meg tudta írni. Jeles orvos lehet az asszonyból is. A XV. század közepe táján igazán realis időkben egy bolognai jogtanár özvegye foglalta el férje tanszékét. A görög-római világban, kivált a realisabb napokban, számos nő foglalkozott bölcsészettel és más tudományokkal. Számtalan példát idézhetnénk arra, hogy a nő jelesen megállotta helyét a tudomány, az irodalom, a művészet, a bölcsészet, a politika és a gazdaság terén. Az én lelkesedésem hiányának egészen más oka van. Te, a kinek annyit beszéltem az erkölcsi világról, magadtól is kitalálhatnád.
– Sejtem ugyan, mit akar bácsi mondani, hol keresi e tünemény okát, de mégis szivesen hallom magyarázatát, noha igazán megvallva, nem hiszem, hogy úgy legyen.
– Nem hiszed? Jól mondod, hogy nem hiszed és nem is hiheted. Idáig azt tartottuk, hogy ha számos okkal, bizonyítékkal támogatunk valamely állítást, azt el is kell hinnünk. Ez áll a természeti, a realis igazságokra, melyeknek az a sajátságuk, hogy egyesek és érzékeinkkel fogjuk fel. Az erkölcsi igazságok azonban nem ilyenek. Ezeknél okvetlenül szükséges, hogy az uralkodó eszmeirány, az idők árja ragadjon magával bennünket. A nagy erkölcsi igazságokat csak akkor tehetem magamévá, ha gondolkodásom összefoglaló, általánosító, az egészből kiinduló. Ez pedig lehetetlen máskor, mint csak az idealisabb napokban. Mikor hatalomra jut az idealismus, mindnyájunknak kiszélesedik szellemi látköre, rajongunk az egyetemesért, tisztelettel hajlunk meg a tekintély elve előtt, áhitattal hallgatjuk az ősök dicső tetteit. Ilyenkor kezdünk lelkesedni a történeti emlékekért, ilyenkor mondhatja Vörösmarty: «Régi dicsőségünk, hol késel az éji homályban?» és ilyen gondolkodás hajnalán dörögheti Berzsenyi: «Mi a magyar most? Rút sybaríta váz».
– Kedves bácsi, már megint belecsap a pathos hangjába. Ezeket a hazafias frázisokat annyiszor hallottam, e helyett mondja meg minden teketória nélkül, miért nem kellenek magának a leánygymnasiumok?
– De én azt szeretném, ha magad próbálkoznál meg a kérdés megfejtésével.
– Ám legyen meg az akarata: de ne gúnyoljon ki. Bácsinak egész magyarázata a körül forog, hogy az emberiség egyszer csak elkezd összefoglalóan gondolkozni, ilyenkor legszélesebb a látköre, de mindjárt megindúl a lassú fokozatos szűkülés, összezsugorodás, azaz mindig jobban gyarapszik megkülönböztető gondolkozásunk, vagyis a szélső idealismus kitörése után mindjárt beáll és folyton erősbödik a realis visszahatás, mely az alkotó részeknek kedvez. A család, a község, a társaság lényeges alkotó része a nő, a feleség, az anya, azért, mihelyt jelentkezik a realisabb gondolkodás, a visszaszorított alkotó részre nagyobb lesz a figyelem, gyöngűl a házi, a családi tekintély, több gondot fordítunk a nőre és a gyermekekre, lazul a nevelés-oktatás szigora, tanítással, elméleti és gyakorlati képzéssel emeljük a nő és a gyermekek társadalmi szinvonalát. Az idealis napokban azt kivánják a nőktől, hogy otthon és gyermekeiknek éljenek, szigorú erkölcsöket, nemes, vallásos magatartást követelnek tőlük, a realismus alatt szivesen közelednek a szabadabb erkölcsű hölgyekhez is, kivált ha bájjal és szellemmel vannak felruházva. Ilyenkor számtalan előnyben, kedvezményben részesítik a női nemet, melynek egyik jelensége a sokféle leányiskola, különösen nálunk a most felállítandó leánygymnasium. Bácsi, kérem, jól megmagyaráztam-e?
– Nagyon jól fiam. Én részemről úgy látom, hogy a megnyítandó leánygymnasiumot néhány év alatt befogják zárni, mert nem akad tanítvány. Az erősödő idealismus a család szentélyébe szorítja a nőt. Ma már számtalan hirlap és folyóirat ostorozza a nőket, s keményebbnél-keményebb czikkeket irnak a feminismus ellen, öt-tíz év alatt még az orosz és angol, az észak-német és amerikai nők is eltünnek az egyetemekről vagy legalább nagyon megapad a számuk, mert megvetés, kisebb-nagyobb zaklatás vagy faggatás kiűzi őket. De igazi oka távozásuknak az idealismus kitörése, mely saját bensejökben is érezteti velök, hogy nem jó helyen járnak. Természetes, hogy mihelyt jelentkezik a realis gondolkodás halvány sugara, ismét szerepelni kezd a realis és az érzéki asszony, föllépnek a Sand George-ok és újabb hódításokkal szaporítják régi diadalaikat.
– De mi lesz a világból, ha az alkotó részek teljesen egyenlők lesznek a tekintélynek, az egésznek, a központi hatalomnak képviselőjével: ha a nő egyenjogúsága törvénynyel lesz védve, ha felbomlik a házasság, ha létre jön a szabad szerelem, ha győz a socialismus és a társadalom szétmálik elemeire, ha a jog forrása nem a tekintély és a moral alapja, nem a vallás, hanem kizárólag az egyed vagyis az alkotó rész, más szóval: nem tör ki többé az idealismus, hanem szépen éljük világunkat örökké élvezve, gyönyörködve, dolgozva és szórakozva a paradicsom édes, bűbájos egyhangúságában?
– Ettől ne félj, ez soha sem következhetik be. Mikor annyira jut a civilisatio, hogy az alkotó részek befolyása, ereje már megmérkőzik a tekintély képviselőjének, az atyának, a férjnek, a felsőségnek, az isteni és erkölcsi világrendnek az erejével: akkor összeomlik a civilisatio, összetörik a társadalom és romjaiból egy új keletkezik, melyben ismét a férj, az atya, a felsőség és az isten lesz az úr, mert a társadalom fenmaradásának talpköve a tiszta erkölcs.